Kontextus

Hawaii, 2015. Az 50. csillag, a csillag-sávos lobogón. Kamehameha… Nekem nem a Dragon Ball jut eszembe, hanem a rivális törzsekből királyságot kovácsoló Hawaii király. A dinasztia végén az amerikai mezőgazdasági elit uralma. Majd pedig Pearl Harbor. És a Boeing 707-esek 4 ordító hajtóművével felpörgő Jet korszak, ami egyre szélesebb tömegek számára tette elérhetővé a távoli tájakon való nyaralást.

A négy üvöltő hajtóművel repülő 707 a múlté. A 747-es, az első széles törzsű gép legtöbb változata még repül és időnként egy-egy charter járat még egyszerre 500 turistát önt a a szigetekre. Már van internet, az emberek maguk foglalják a szállást, a repülőjegyet. Talán te is ott ülsz az United karcsú 757-esén. Szűk negyed óra múlva megérkezel. A gép süllyedése 10000 láb magasan lelassul, a pilóta láthatja az előtte leterülő szigetet, és a hegyláncot ami felett át kell repülnie, mielőtt leszállhatna a 26-os jobb pályán.
Hamarosan kicsit többen lesznek Hawaii államban… O'ahu szigetén. Szeretnél közéjük tartozni?

Haladás

Október hónap végén hatalmas fába vágtuk a fejszénket. Mivel több megkeresés is történt, ami alapján a játékosok szerették volna újjá éleszteni az oldalt ugyanis hiányolták; valamint a 2.0-s verzión nem találták meg a számításukat vagy amire vágytak... kellő bátorítás és ötletelés segített meggyőzni Ericket arról, hogy van értelme az oldalba új életet lehelni. A különböző korábbi konfliktusok miatt rajta kívül a régi staffból senkit sem kívánt megtartani, így egy új, friss csapattal vágtunk neki a projekt megvalósításának. Tesszük mindezt szabadidőnkben, munka és tanulás mellett! Ma a State Of Hawaii közép haladó állapotban van csupán, de mivel teljes szervezeti és felépítésbeli megújuláson megy keresztül az oldal, ez nem is meglepő! Emlékeztetőül: a State Of Hawaii egy real life alapú oldal napjainkból. Mi történt? A tervezés már lezajlott, az alapokról pedig kaphatsz bepillantást ezen az oldalon keresztül. A beérkezett vélemények és különböző ötletek a fórummal kapcsolatban értékelésre kerültek és most azon dolgozunk, hogy lehetőleg minél többet építsünk bele az alapelképzelésünkbe ezekből. Ne aggódjatok, hogy befejezzük-e ezt a projektet, mert igenis fontos számunkra ugyanakkor sajnos időből van a legkevesebb ehhez. Megvannak a konkrét elképzeléseink, hogy mit és hogyan szeretnénk; olyat akarunk alkotni, ami jobbá teszi az oldalt és a rajta való játékot és reméljük, hogy sokan közületek kivárjátok, hogy mi lesz a végeredmény. Ne feledjétek, hogy a jó munkához idő kell...
❖ Biztos megvalósított rendszerek, amik motivál(hat)nak?
Kalandokra helyezzük a fókuszt, hiszen ami veled megtörténik, sokszor másokra is kihatással lehet!
Egyedi csoportrendszer alakítunk ki, mely segítségével bárkivel csoport alapon tudtok majd játékot kezdeményezni bármikor, hogy senki se lógjon a levegőben vagy maradjon játék nélkül!
Az élet tele lesz meglepetésekkel ... szeretnénk, hogy olyan izgalmas legyen, amennyire csak lehet. Gondolod, hogy valami hiányzik? Akad ötleted? A ti beküldött javaslataitok is bele lesznek építve az oldalba később, ha ez megoldható és valami jóval rukkoltok elő.
További szempont jön ide hamarosan...

Helyzetjelentés

→ (163+?/37) munkafázis van kész eddig! régi oldal áttekintése és archíválás (5/3) hawaii történelme (3/1) hawaii nevezetességei (?/0) hawaii természeti környezete (1/0) általános háttér kidolgozása (3/3) rendvédelem kidolgozása (5/0) iskolák/általános és középiskolai oktatás kidolgozása (10/0) egyetem/felsőoktatás kidolgozása (10/0) egészségügy/emergency services kidolgozása (10/0) közlekedés kidolgozása (5/0) politika kidolgozása (10/0) sport kidolgozása (5/0) hirdetés és plot kidolgozása (2/1) játéktípusok kidolgozása, fórumrészek létrehozása (5/2) játszható helyszínek kidolgozása (?/0) szervezetek kidolgozása (?/0) csoportok átszervezése és csoportleírások elkészítése (12/10) hogyan válasszunk csoportot? (1/1) hogyan válasszunk hivatást? (1/0) lépésenkénti útmutató regisztráltaknak (1/0) csoport szerinti előtörténet sablonok (11/0) helyszín térkép (1/0) oldal térkép (1/0) welcome oldal (1/1) kalandok kidolgozása (5/0) játékrendszer és extrák kidolgozása (5/0) design (50/15)
→ A fenntartások részleg nyitva van; így ha meg akartok szerezni egy hírességet még nyitás előtt, ne habozzatok kapcsolatba lépni velünk a facebook csoportunkon keresztül!

ERICK * ALAPÍTÓ
ft. Sean O'PryPM
PANDORA * DESIGNER
ft. Holland RodenPM
DANIEL * MODI
ft. Dylan O'BrienPM
MARCUS * MODI
ft. Dylan O'BrienPM
SUMISU * KM
ft. Akira FubukiPM

Fenntartott

❖ Akira Fubuki ► Sumisu Aika ❖ Britt Robertson ► Gina Cooper ❖ Dylan O'Brien ► Marciel Treadway ❖ Holland Roden ► Pandora Roachen ❖ Sean O'Pry ► Erick Leighton ❖ Rachel Bilson ► America Valance ❖ Híresség Neve ► előfoglaló

Keressük

❖ Betöltendő munkakör ► (##/##) ❖ Betöltendő munkakör ► (##/##) ❖ Betöltendő munkakör ► (##/##) ❖ Betöltendő munkakör ► (##/##) ❖ Betöltendő munkakör ► (##/##) ❖ Betöltendő munkakör ► (##/##)

Földrajz

A fórum a való világban, azon belül is 2015-ben játszódik. Földrajzilag a játék a Hawaii szigeteken játszódik, melyeken a főbb, játszható helyszíneket egy térkép segítségével megadjuk; valamint aminek segítségével a részletes leírásokat is elolvashatjátok, ami segít egységesen elképzelni magatok elé a helyszíneket.

Hawaii

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse lacinia massa quis tellus porta mollis. Morbi condimentum erat massa, eu scelerisque magna auctor at. Maecenas eu velit eget diam pulvinar egestas sed vitae sapien. Nam commodo mattis varius. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse lacinia massa quis tellus porta mollis. Morbi condimentum erat massa, eu scelerisque magna auctor at. Maecenas eu velit eget diam pulvinar egestas sed vitae sapien. Nam commodo mattis varius. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse lacinia massa quis tellus porta mollis. Morbi condimentum erat massa, eu scelerisque magna auctor at. Maecenas eu velit eget diam pulvinar egestas sed vitae sapien. Nam commodo mattis varius...

Ciklusok

Szervezetek

Rendszerek

Játszóház

Ezek remélhetőleg népszerű játékok lesznek a csoportok között. Céljuk? A szerepjátékos affinitás fejlesztése a csoportok között illetve akár az azonos csoportben lévő játékosok között is, kapcsolat megerősítése közöttük és az integráció, akik csatlakoznak újonan hozzájuk...

Ti küldtétek

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse lacinia massa quis tellus porta mollis. Morbi condimentum erat massa, eu scelerisque magna auctor at. Maecenas eu velit eget diam pulvinar egestas sed vitae sapien. Nam commodo mattis varius. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse lacinia massa quis tellus porta mollis. Morbi condimentum erat massa, eu scelerisque magna auctor at. Maecenas eu velit eget diam pulvinar egestas sed vitae sapien. Nam commodo mattis varius. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Suspendisse lacinia massa quis tellus porta mollis. Morbi condimentum erat massa, eu scelerisque magna auctor at. Maecenas eu velit eget diam pulvinar egestas sed vitae sapien. Nam commodo mattis varius...

Kontextus

❖ Egy kis történelem: Egyszerűsített összefüggésben

Haladás

❖ Újdonságok Hawaii-on?

Csapat

❖ Akik éjjel-nappal értetek dolgoznak

Fenntartások

❖ fenntarott PBk, javasolt munkák