State of Hawaii


 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Statisztika
Lányok: 70
Fiúk: 47

Civilek: 33
Turisták: 13
Sportolók: 6
Bűnözők: 12
Diákok: 16
Egészségügyiek: 7
Rendőrök: 10
Hírességek: 18

Facebook csoport
Top posters
Orion Maddox-Gordon
 
Marcus Treadaway
 
Daniel Treadaway
 
Maya Lindsey
 
Austin Turner
 
Odette Mackoy
 
Axel Singleton
 
Hero Lewin
 
Dorian Calabrese
 
Kim Chae Rin
 
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (33 fő) 2015-06-30, 15:07-kor volt itt.
Credits
© A kinézetet Lucifernek köszönjük. Ki van itt részben és a fejlécen található scriptekért pedig hálásak vagyunk a Specto Design-nak. Az oldal tetején található táblázatot, kösöznjük egyik tagunknak, Sybille-nek. A leírások mind a Staff tulajdona, a képeket mi is kutattuk, a Google, Weheartit, Tumblr segítségével. Az oldalból semmilyen anyagi hasznunk nem származik, pusztán a saját és mások szórakoztatására hoztuk létre. Ha bármit szeretnél felhasználni, vagy esetleg bármilyen észrevételed akadna keresd a Staff-ot. Jó szórakozást mindenkinek!

Share | 
 

 Dorian & Soraya

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Soraya Myers
avatar
Playby :
Kristin Kreuk
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Rendezvény szervező
Csoport :
Civil
Hozzászólások száma :
90
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
29


TémanyitásTárgy: Dorian & Soraya   2015-06-10, 22:16

Ian & Sora


Éppen az új hálószobámban lévő új ágyamon üldögélek. A gép tegnap késő délután landolt Honoluluban és amint Isissel kijöttem a reptérről utunk egyből az új lakásunk felé vezetett.
Ami nem volt más háza, mint Doriané.
Mondanom se kell, hogy amikor megtudtam, hogy nála fogunk élni, kicsit kivert a frász. Nem repestem olyan nagyon az örömtől, mert megint rám tört az idegesség, amit a repülő felszállása előtt éreztem. A kérdések, találgatások áradata megint rám zúdult, elleptek és kis híján megfojtottak. Mire odaértünk az épülethez egy kicsit siralmas állapotban lehettem. Magamat nem is tudtam rávenni, hogy átlépjem a bejárati ajtó küszöbét, azt hiszem, hogy Isisnek úgy kellett belöknie az ajtón. Majd már lelkiekben felkészültem, hogy végre találkozok azzal a személlyel, aki már évek óta nem láttam, erre megtudtam, hogy éppen nincsen itthon. Meg is könnyebbültem ezt hallva és nem is.
Az jó volt, hogy nem tartózkodott pont akkor a házban, mert hát tényleg ideges voltam és kitudja, hogy mit műveltem volna, ha akkor látom meg.  Netán kővé dermedtem volna vagy elkezdtem volna pityeregni vagy kiabálni… Nem tudom. Nem igazán viselkedtem volna bátran, ebben viszont biztos vagyok. Ahogyan abban is, hogy így csak még későbbre lett halasztva ez a találkozás, amit bánok, mert persze, hogy most is ezen kell gondolkodnom.
Nem elég, hogy az éjszaka nem igazán tudtam aludni, többek között pont őmiatta, kisebb részben pedig az időeltolódás miatt. Ezek miatt kedvem se volt tegnap kipakolni a bőröndömből, csak a legszükségesebb cuccaimat szedtem elő, a többi még a bőröndben hever. Ki kéne csomagolni rendesen, de még mindig nincsen hozzá se erőm, se kedvem.  Még a szobám alapos megszemlélésére se volt erőm, észrevettem, hogy benne egy ágy, amiben aludhatok és ez pont elég is volt.
Most kicsit jobban megszemlélve egészen jónak, szépnek tűnik. Figyelmemet viszont nem köti le sokáig a szekrények, a szőnyeg, a lámpák és a többi bútor. Helyette inkább hátra dőlök az ágyon és a plafont kezdem el bámulni.  Miért pont ez a ház? Vajon mennyibe került neki az egész épület? Teszem fel magamban a kérdést és egyből leszidom magamat, amiért már megint itt tartok. Nem igaz, hogy nem tudom elterelni róla a gondolataimat és valami értelmeset csinálni. Ez szinte már beteges. Lehet, hogy a végén belebetegszek, hiszen évek óta foglalkoztat, ami azon az egyetlen egy éjszakán történt, és ami nem történt utána, pedig történhetett volna. De az is lehet, hogy már most beteg vagyok, hiszen amit érzek iránta az… Állj! Elég legyen ebből! Ma már eleget gondolkoztam ezen, róla. Sőt, az elmúlt évek alatt bőven gondolkodtam rajta. Itt az idő, hogy végre tényleg megpróbáljak továbblépni, nem ezen gondolkodni.
Hirtelen hallom, hogy kicsit megfordul a gyomrom és eszembe jut, hogy ma még nem is ettem semmit. Ma még a szobából se tettem ki a lábamat, az étel pedig nem fog a számba repülni. Gyorsan felülök hát és az ajtóhoz megyek. A kilincs előtt állva egy pillanatra megáll a kezem, de aztán biztosan markolok rá, kinyitom az ajtót és kilépek a folyosóra. Nincs itt senki, nyugodtan sétálok le a lépcsőn egy fekete rövidnadrágban és egy szürke pólóban, ez a pizsamám. A földszintre érve egyből a konyha felé veszem az irányt, legalábbis próbálom megtalálni, ami aztán sikerül is. A konyhába érve meglátok egy gyümölcsökkel teli tálat, ahonnan rögtön fölkapok egy piros almát, a csaphoz viszem, megmosom, majd beleharapok, jó ízű.
Közben most veszem észre, hogy a televízió be van kapcsolva nappaliban. Összeráncolom a homlokomat, Isis nemrég szólt, hogy el kell mennie valahová, emlékszek rá, hogy ez talán még egy órája se történhetett, úgyhogy nem érhetett még haza. Úgyhogy a másik személy, aki rajtam kívül a házban lehet az csak Ian, szóval ő nézheti a tévét… Vagy a tévé itt önálló életét él és magától be szokott kapcsolódni. A szívem nagyot dobban. Vajon meghallotta, hogy vizet engedtem a konyhában és idejön?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dorian Calabrese
avatar
Playby :
Jay Ryan
Tartózkodási hely :
Hawaii
Csoport :
Rendőrök
Hozzászólások száma :
188
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
32


TémanyitásTárgy: Re: Dorian & Soraya   2015-06-11, 11:36


Sora & Ian
"Ha a közeledben vagyok távol tőled, az minden kínnál gyötrőbb."

Nagyot nyújtózva nyitom ki a szemeimet és szembesülök megszokott szobám plafonjával. Visszafogott acélszürke árnyalatban fogadja a nap első sugarainak fényét. Azt hiszem, elfelejtettem lehúzni a redőnyt. Nem csodálkozom, ez elég gyakran megesik. Sokszor éjszakázom, úgy mint tegnap este is. Hiába esek haza a melóból még hajnali három előtt, de napi legalább egy órát szánok a szenvedélyemre is. A gép előtt kucorogva tőzsdézek! Gyakorlatilag az így megszerzett vagyonból élek, de egyébként csak egy játék számomra az egész. Van amikor elbukok egy-egy kisebb összeget, de többnyire egész jók a megérzéseim. Ezt mutatja a ház is, amelyben élek. A nyamvadt nyomozói keresetemből aligha futna erre. Szerencsére nem kell aggódnom, hisz pár óra elég ahhoz, hogy megduplázzam a vagyonom, vagy épp megtriplázzam. Ha elég óvatos vagyok, ami határozottan nem jellemző rám, nem lehet gond! Alig három óra alvás után, ismét egy új nap veszi kezdetét. Csigalassúsággal kászálódok ki az éppen kaotikusnak kinéző ágyneműtengerem közül, majd a fürdő felé veszem az irányt. Gyors arc és fogmosás, gatya, póló, futócipő fel és irány a természet lágy öle. Ez a legrosszabb reggeli program amit egy kialvatlan ember kitalálhat magának, de muszáj. Ha nem vagyok elég fitt, semmit sem érek a terepen. Ez az én mottóm. Ez hajt ma reggel előre, meg a bennem felgyűlt idegesség. Csendben, szinte osonva hagyom el az otthonomat. Nem vagyok abban az állapotban, hogy találkozzak a lányokkal. Jobban mondva, tartok a Sorával való találkozástól. Jó pár éve nem láttam már, vagyis, csak képeken. A szüleim mindig gondoskodtak arról, hogy ne maradjak le semmiről. Szülinapok, ünnepek és miegymás. Sora szinte az összes fotón ott mosolyog Isis mellet. Egy egész albumom van belőle. Egy ideig próbáltam meggyőzni magam arról, hogy csak azért gyűjtöm a róla kapott képeket, mert együtt nőttünk fel, olyan ő is, mintha a húgom lenne. De ez egy baromi nagy hülyeség! Egyszer sem gondoltam rá úgy, mint egy testvérre. Most sem teszem, miközben minden izmomat megfeszítve, őrült tempóban szelem át a környéket. Vajon, még mindig olyan elutasító lesz velem szemben? Bár, miért ne lenne az!? Ha régebben nem tartott elég jónak, most már bizonyára nem is fog. Elég sokat változtam, és azt hiszem, nem előnyömre. Régebben egy sportos orvostanhallgató voltam, ragyogó jövőképpel. Makulátlan bőröm és örökké frissen borotvált arcom elég népszerűvé tett a lányok között. Neki bezzeg nem kellettem! Most meg, lássuk csak. Bár anyagilag veszettül jól állok, akkor is csak egy rendőr vagyok. Na jó, gyilkossági nyomozó ami azért egy fokkal jobb, mint egy járőr vagy forgalom irányító. A sportossággal azt hiszem nincs gond, viszont annyi heg van rajtam, mint egy tucat háborús menekültön együttvéve. Még az arcomon is, bár annak felét takarja a mindig jelen lévő borostám. Meg kellett volna borotválkoznom? Nem mintha az javítana az összképen.  Atya ég! Úgy viselkedek, vagy inkább gondolkodok, mint egy hisztis csitri az első randija előtt. Ebből elég! Megizzadva, levegő után kapkodva térek vissza a házhoz. Mostanra jócskán felébredtem, hála a fárasztó reggeli rohangálásnak és a zavaros agylövéseknek. Óvatosan nyitom ki az ajtót, majd miután nyugtázom, hogy sehol senki, a nappali felé menet vágok át a házon, út közben bekapcsolva a jókora tévé készüléket. Mire lezuhanyozok, kezdődnek is a hírek. Tökéletes! Abban a hitben állok be a hűs vízsugár alá, hogy a lányok mostanra bizonyára elhagyták a terepet. Elég sok elintézni valójuk lehet. A költözés meg a vállalkozásuk töménytelen papír és egyéb munkával járhat. Vegyes érzelmekkel tölt el ez az egész. Mikor először elém tárta Isis a nagy ötletet, azaz hogy hozzám költözik és ha már úgyis ennyi hely van, Sorát is magával hozza, nem repestem a boldogságtól. Végül mégis belementem, mert képtelen voltam nemet mondani. Attól félek, ezt még megbánom majd egy napon. Pontosan azon, mikor Soraya hazaállít majd egy arab sejkkel, vagy egy ökomajommal.  Hiába a rám zúduló hideg víz, nem érzem nyugodtabbnak magam, de legalább már tiszta vagyok. Kilépve a zuhanyzóból lazán végighúzok egy kisebb törölközőt a fejemen hajszárítás gyanánt, majd magamra kényszerítek egy alsó nadrágot és rövid megfontolás után az alig használt fürdőköpenyem is. Többnyire nem szórakozok ezzel, de ha idő közben haza jönnének a hölgyek, nem kéne őket majdhogy nem egy szál semmiben fogadnom.  Unottan, papucs nélkül trappolok ki a konyha felé némi kávé reményében. Már épp belépnék, mire vízcsobogás hangja csapja meg füleimet. Lassan emelem fejem a hang irányába. Látnom sem kell, ki áll a mosogatómnál, mert szinte fizikailag érzem a jelenlétét. Nyugi öregem! Szedd össze magad! Összefuttok pár év után a konyhában, nem olyan nagy ügy ez. Basszus legalább megfésülködhettem volna! Lazán, csak lazán!
-Jó reggelt Sora! Üdv Honoluluban! - Lopva mély levegőt veszek és még csak nem is kell mosolyra kényszerítenem magam. Látványa kiváltja belőlem a jókedv cseppnyi jelét, annak ellenére, hogy amit ránéztem újra a múltban éreztem magam, s gyomrom ideges görcsbe rándult.
-Remekül nézel ki, szinte semmit sem változtál! - Tekintetemnek nem lehet parancsolni, igazolja ezt a teóriát az a tény, hogy jólesően siklik végig az előttem álló nő karcsú alakján. Szemtelenül megállapodik egyes helyeken, míg végül csak sikerül a lány arcára navigálnom. Bár úgy tűnhetek, mint egy rossz playboy vagy inkább kéjenc, legbelül puszta csodálatot érzek. Sokkal szebb, mint ahogy az emlékeimben élt és az a pár fotó sem közelíti meg a valóságot. Egészen más, mint azok a nők, akiket néha nap haza hordok. Nem annyira feltűnő mint ők, inkább természetes és ettől annyira magával ragadó. Kényszeredetten terelem el a figyelmem és a kávéfőző felé veszem az irányt.
-Rég volt már, igaz? - Hangom nem annyira erősen cseng, mint szerettem volna. Kiérződik belőle némi bizonytalanság, de már ez a hangszín is tűrhetőbb, mint az, ami erőltetés nélkül jött volna ki belőlem. Megkísérelek jó két deci színtiszta fekete kávét önteni egy bögrébe. Hála az égnek, háttal állok, különben látná nyilván való jelét zavaromnak, azaz enyhén megremegő kezem. Nem szoktam élből ennyi fekete nedűvel locsolni a torkom, de szükségem van erre a pár másodpercnyi elfoglaltságra, hogy összekaparjam magam. Nem gondoltam, hogy ennyi idő után is ilyen hatással lesz rám ez a nő...

Word: 977; Timeless ;Note:Elég hosszú lett, bocs! :/

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Soraya Myers
avatar
Playby :
Kristin Kreuk
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Rendezvény szervező
Csoport :
Civil
Hozzászólások száma :
90
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
29


TémanyitásTárgy: Re: Dorian & Soraya   2015-06-11, 17:36

Ian & Sora


Hamar rájövök a léptek hangját hallva, hogy nem, a tévé mégse él önálló életet, hanem Ian volt az. Itt van tőlem pár méterre, és ahogyan jön, egyre közelebb a távolság úgy csökken kettőnk között. Az idegesség pedig újra előjön bennem. Szólni fog hozzám? Ha igen, mit? Valamint én hogyan fogok reagálni, ha végre újra látom, és újra beszélek vele? Vajon tényleg le fogok dermedni, vagy majd sírni kezdek? Netán durván lepattintom és visszasietek a szobámba? Esetleg talán megölelem?
Nem, az ölelés és a sírás sokk lenne. Talán. Az pedig kicsit bunkóság lenne, ha szó nélkül, hátraarcot csinálnék és elhúznám a csíkot. Bár annyira nem lenne bunkóság, mint amikor az együtt töltött éjszakát csak úgy kezelte mintha semmi lett volna, hiszen nem beszéltük meg.  Nem jelentett neki semmit az az este, még ha részegen történt is. Akkor meg mit aggódok én itt? Nála rosszabbul nem viselkednék. De nem, mégse leszek vele gonosz most. Nem akarok vele az lenni, csak ha rászolgál. Ami pedig a lefagyást illeti… Az almát fogó kezem már így is megállt evés közben a levegőben.
- Jó reggelt neked is Ian! Köszi – köszönök neki vissza kicsit idegesen és leteszem az almámat a konyhapultra, már nem igazán kívánom. Most, hogy megtörtént a találkozás egy picit csillapodott az idegességem és a szívem megint dobban egyet abban a pillanatban, amikor tekintetemet ráemelem. A szép szemei, a hangja, a közelsége… Be kell ismernem, hogy nemcsak rossz érzést keltettek bennem az emlékek hatására, hanem jót is. Szerettem volna már nagyon őt viszontlátni, hiába, hogy azon voltam, hogy ez ne történjen meg és kitöröljem őt az emlékezetemből. A látványa mosolyt csal arcomra, még ha kicsit is, de rámosolygok.
- Köszönöm a… Kedves szavaidat – felelek a szavára kicsit félénken.  Majdnem azt mondtam, hogy „köszönöm a bókot”, de meggondoltam magamat, mert nem vagyok az este, így nem hiszem, hogy nagyon annak szánta. Közben végig az arcát nézem, így látom, ahogyan a szemeivel végignéz rajtam. Kicsit talán túl hosszú ideig és túl merészen. Picit kellemetlenül érzem magamat tőle, amikor aztán a tekintetünk végre találkozik, ez az érzés elmúlik.
- Te viszont sokat változtál – állapítom meg róla, ahogyan én is megnézem őt magamnak, bár sokkal rövidebb idő alatt és diszkrétebben is. Észreveszem a borostáját, az arcán lévő heget és figyelmemet a testalkata is leköti néhány röpke pillanatra. Igen, határozottan változott külsőre, de szerintem ez nem ment a kárára. Régebben is férfias volt a külseje, de most még inkább. Határozottan sokkal szexibben néz ki. Persze ezt nem fogom neki így bevallani. – De jó értelemben, mert jól nézel ki te is.
Jegyzem meg és érzem, hogy arcomat kicsit elönti a pír, ahogyan ezt kimondom. Kész szerencse, hogy éppen ekkor tereli el a figyelmét a kávéfőző irányába, így nem láthatja az arcomat. Remélem is, hogy nem látja, hiszen kitudja, hogy mit gondolna akkor rólam. Valamint nem akarom, hogy tudja, hogy még mindig nagy hatással van rám.
- Igen, rég volt már, hogy utoljára láttuk egymást. Azóta sok minden történt velem is, és ha jól tudom veled is. De… - bólintok a kérdésére miközben eszembe jut, hogy az elmúlt éveket hogyan töltöttem el, milyen volt az utolsó találkozásunk és leginkább az az együtt töltött este jutott az eszembe. Az az éjszaka minden nap olyan számomra mintha csak tegnap történt volna. Mintha nem történt volna elég régen. Először el akartam neki mondani, hogy érzelmileg nem is volt olyan régen számomra, amikor egy helyen tartózkodtunk, de meggondoltam magamat. – De most itt vagyunk, szemtől-szemben és végre… - mondom inkább ezt és megfogva az almámat helyet foglalok az egyik konyhai széken, folytatva annak evését, lassan és csak azért, hogy csináljak valamit. Közben szemrevételezem őt hátulról is, habár csak diszkréten, pár másodperc erejéig. Aztán inkább az előttem lévő konyhaasztalt nézem. – Végre látjuk egymást – fejezem be a mondatomat halkan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dorian Calabrese
avatar
Playby :
Jay Ryan
Tartózkodási hely :
Hawaii
Csoport :
Rendőrök
Hozzászólások száma :
188
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
32


TémanyitásTárgy: Re: Dorian & Soraya   2015-06-12, 08:50


Sora & Ian
"Ha a közeledben vagyok távol tőled, az minden kínnál gyötrőbb."

Ian! Ez az egy apró szó zakatol elmém összes zugában. Milyen rég szólítottak így utoljára. Jó pár éve volt az, de nem is vágytam rá mástól. Így csak ő hív és bár nem mondtam soha, de minden alkalommal mikor kiejti ezt a három betűt apró, édes borzongás fut végig a gerincem mentén. Most is felbukkan ez a régi érzés. A múltba visz, majd hirtelen térek vissza a valóságba. Megjegyezném, ha lehetne ott maradnék abban a pillanatban, mikor olyan odaadóan ölelt vékony karjaival. Az egy igazán fantasztikus pillanat volt, valamikor a kőkorban, de még most is olyan, mintha csak tegnap történt volna. Az azt követő reggelen álmodni sem mertem, hogy egyszer még így áll majd a konyhámban. Bár jobbat is el tudnék képzelni, de ez is több, mint amit a jövő látszólag tartogatott.
-Csak az igazat mondtam! - Dünnyögöm magam elé vén medve módjára, de le nem venném róla a tekintetem. Annyira szép, hogy szavakba sem tudnám önteni, ha konkrétan kéne. De nem kell. Látszólag még mindig olyan távolságtartó, mint akkoriban. Visszafogott és kimért. Mégis megszaporázza a szívverésem tekintetünk ártatlan találkozása. Milyen ragyogó, hatalmas és ártatlan szemek. Régebben is, mindig a védelmem alá akartam vonni akár hányszor nézett rám. Ezeknek az őzike szemeknek nem lehet ellenállni.
-Tudom.. - Sóhajszerűen szakad ki belőlem ez az egy szó. Tudom jól, hogy sokat változtam, nem kell emlékeztetnie. Előre éreztem, hogy felfigyel majd a hibáim garmadára. Ha tudná, hogy legbelül alig változtam valamit, már ami az érzéseimet illeti. Pedig igyekeztem, még most is próbálok semleges maradni vele szemben. Lehetetlen! Erről árulkodnak a róla szóló álmaim, az érzéseim és ez a szemét remegő kezem is. Elfoglalom magam, de minden idegszálamra szükségem van ahhoz, hogy ne a bögre mellé töltsem a két deci színtiszta kávét. Ezen csak rontanak szavai, mi szerint jól nézek ki én is. Mosolyom kiszélesedik, de amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan megy is. Minek örülsz te tuskó? Nyilván való, hogy csak az udvariassági köröket futja veled, semmi több! Persze, hogy nem gondolja komolyan a dolgot.
-Hát, orvos az nem lettem! - Beszúrok egy epés megjegyzést, de vágok hozzá egy kisebb grimaszt is, amitől az egész inkább poénnak, mintsem önsajnálatnak tűnik. Kár, hogy ő ezt pont nem látja. Talán bátrabban állnék a nő elé hófehér köpenyben, mint sikeres plasztikai sebész, de gyűlölném a munka minden egyes pillanatát. Azt viszont szeretem, amit most csinálok. Igaz, sokszor ellógok és nem is veszélytelen a dolog, de akkor is, ezerszer jobb mint bármilyen más szakma amit el tudok képzelni. A bögrém teli, más kibúvót pedig nem találok, ezért kénytelen vagyok pár mély levegővétel után visszafordulni Sora felé. Megpróbálom nem bámulni, talán sikerül is. Kívülről lehet , hogy lazának tűnök ahogy a pultra támaszkodva fordulok meg és nézek a szemébe, pedig egy cseppet sem vagyok az. "Végre látjuk egymást." Megint csak egy darabja ragadt meg beszédéből a fejemben. Az, amelyik a legjobban megérintett. Ezek akár a saját szavaim is lehettek volna, ha nem lenne bennem ennyi kétség. Vajon a múlt megismétli önmagát és megint végig kell néznem, ahogy elsétál valaki mással? Ujjaim elfehérednek annyira szorítom a nyavalyás bögrét. Csoda hogy össze nem törik tenyerem erőszakos présében.
-Hiányoztál Sora! - Halk közlendőm mintha némán visszhangozna a térben. Könnyed kijelentésnek hat, de annyi minden bújik meg mögötte. Ennyit azért mégis megengedtem magamnak. Végtére is együtt nőttünk fel, régebben minden fontos pillanatban ott volt és persze az elhanyagolhatóakban is. Aztán eljött az a bizonyos éjszaka és ő kerülni kezdett, végül pedig, jószerével ide menekültem. Azt persze eszembe sincs elé tárni, hogy nem baráti, vagy fogadott testvéri viszonylatban mondtam ezt. Pedig így van. Sokkal inkább, mint nő hiányzott. Az a nő aki apró termete ellenére is tökéletesen illik ölelő karjaim közé.
-Isis is itthon van még?Soha sem szokott ekkora csönd lenni, mikor itt van.  - Ezzel töröm meg a kínos csendet és igyekszem kevésbé megrázó mederbe terelni beszélgetésünk folyamát. Még nem is találkoztam a húgommal. Már az is furcsa, hogy hajnalban nem rángatott ki az ágyból, hogy jelezze jelenlétét. Pedig ő aztán mesterien tud feltűnősködni.
-Hogy vannak a szüleid? - Újabb kérdést dobok felé vigyázva, hogy semleges terepen maradjak. Azt nem is említem, hogy néhány napja beszéltem velük pár szót telefonon. Helyette nagyot kortyolok a kávémból és várom, hogy lágy dallamú hangja ismét megcirógassa hallójárataimat. Hogy lehet még a hangja is ennyire kellemes?

Word: 710; Timeless ;Note:Bocs, hogy megvárakoztattalak, de tegnap nyert az áramszünet! :/

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Soraya Myers
avatar
Playby :
Kristin Kreuk
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Rendezvény szervező
Csoport :
Civil
Hozzászólások száma :
90
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
29


TémanyitásTárgy: Re: Dorian & Soraya   2015-06-12, 22:49

Ian & Sora


- Ha te mondod… - vonom meg a vállamat. Az igazat beszéli, mi? Most meg tudja mondani az igazságot, ugye? Máskor miért nem tudta? Például mielőtt részegen odaadtam magamat neki. Egyszerűen megmondhatta volna, hogy mit gondol rólam, hogy nem tart fontosnak és csak egy kaland vagyok neki. De nem, persze, hogy nem tette meg. Most pedig itt mondja, hogy jól nézek ki és úgy néz rám, hogy az már talán kicsit több mint egy sima nézés. Vagy csak beképzelem magamnak? Csak azt szeretném, hogy érdekeljem őt?
- Én is csak az igazat mondtam – mondom, amikor csak egy „tudom”-mal válaszol arra, hogy elmondtam neki, hogy jól néz ki. A szavaim őszinték voltak, tényleg így gondolom. Hogyan is gondolhatnám máshogy, ha még mindig vonzódok hozzá? Mégis mit vár tőlem? Mondjam azt, hogy pocsékul néz ki és ronda? Soha! Azzal hazudnék saját magamnak is. Különben is én a belsőt többre tartom a külsőnél.
De, hogy belsőre változott-e ennyit az kérdéses számomra. Egy részem azt mondja, hogy biztos nem változott semmit, és ha most feküdnék le vele, akkor is csak egy egyéjszakás kaland lennék a számára. Másik részem viszont azt suttogja reménykedve, hogy talán megváltozott és talán többet jelentenék a számára. Ezek persze csak gondolatok, feltételezések. Amíg több időt nem töltök el itt vele, addig nem tudom megmondani, hogy melyik feltételezés a helyes. Várj, több időeltöltés vele? Mégis miért gondolom, hogy akarna velem bármit is csinálni? Randizni régen se hívott el, most miért tenné? Amúgy is, miért gondolok most pont erre? Hiszen nem lehet belém szerelmes, mert ha az lenne, akkor most nem lenne ilyen a kapcsolatunk. Ilyen semmilyen.
- Tudom. Rendőr lettél. Vagyis nyomozó. Isis elmondta – bólintok. Persze, hogy tudok arról, hogy hogyan alakult a munka terén az élete. Isis mindig mesél nekem róla és mivel az anyukáink jó barátnők, így néha anyutól is hallottam pár információt, igaz csak ritkábban. Isis volt a fő információszerzési lehetőségem és ezt ki is használtam, amikor nem szomorkodtam újra és újra azért az egy éjszaka miatt. Ugyanis szerettem mindig tudni, hogy mi van vele, ha már mellette nem lehettem. – Gondolom, te pedig azt tudod, hogy közös rendezvény szervezői magánvállalkozásom van Isissel – jegyzem meg, csak úgy mellékesen. Meg persze kicsit kíváncsi vagyok arra, hogy ő is tisztában van e kicsit is az én életemmel. Hogy érdeklődhetett e felőlem Isisnél, vagy mostanra már ennyire se érdeklem őt.
Újra felém fordul, pillantásunk megint találkozik, és most azt hiszem, én vagyok az, aki kicsit megbámulja a másikat. Vagyis csak elveszek szép tekintetében miközben azon gondolkodok, hogy felhozzam –e azt az éjszakát, amit évek ezelőtt eltöltöttünk. Elmondjam-e neki végre, hogy mit gondolok az éjszakáról, róla, rólunk?  Nem. Nem lenne bölcs dolog felhozni, hiszen most látjuk egymást évek óta először. Nem szeretném, ha ezzel megint távolság keletkezne kettőnk között.
Amikor meghallom, hogy hiányoztam neki boldogság fog el, nagyobb, mint az előbb, amikor évek óta először pillantottam meg őt. Ezek szerint, hogyha nem hazudik és nem csak illedelmes velem, mégiscsak gondolt rám és nem feledkezett meg rólam. – Nekem pedig te hiányoztál, Ian… - mosolygok rá őszintén és boldogan. A hirtelen támadt örömmámor miatt majdnem olyat is mondanék, amivel utalnék arra az éjszakára, de még éppen időben észbe kapok és nem mondom ki.
- Nem, nincsen itt – rázom meg a fejemet. - Nemrég ment el, hogy elintézzen valamit. De arra már nem emlékszek, hogy mit – vonom meg a vállamat. Közben lerágtam már az almámat a csutkáig, így felállok, hogy kidobjam a kukába, majd visszaülök. – Szóval most egyedül vagyunk… - mondom ki a nyilvánvalót újra a szemeibe nézve. Kicsit izgatott leszek, ahogyan kiejtem e szavak és elgondolkodok ezen. Bár ez a helyzet kicsit rossz is, hiszen nem láthat bennem többet egy egyszerű ismerősnél, aki húga barátnője és szinte a fogadott testvére. Persze nem mintha most élnék az alkalommal és megpróbálnék vele kikezdeni, flörtölni vele. Nem, nem vagyok ilyen típus. Ahogyan nem is olvadnék el, ha most ő kezdene el velem flörtölni.
- Köszi, jól vannak. Nem panaszkodnak az életük miatt. Inkább kicsit féltenek engem és ezért tudni szeretnék, hogy mi történik itt velem – válaszolok erre a kérdésre is, egy kicsit talán bővebben a kelleténél. Az utolsó mondatot talán még se kellett volna kimondanom. Nem kell arról tudnia, hogy ma, amikor felhívom a szüleimet, nagy valószínűséggel el fogom mesélni nekik, hogy végre újra láttam őt.
- És te hogy vagy? – érdeklődök felőle, ha most már személyesen is megtehetem. Meg persze a kíváncsiságom valódi, ez meg is látszódhat rajtam. Valóban tudni szeretném, hogy hogyan érzi most magát, milyen most az élete. Igaz, kicsit sejtem a hallottak alapján, de én tőle szeretném hallani. Annyira kíváncsi vagyok az életével kapcsolatban, hogy nem tudom megállni, hogy fel ne tegyek neki még egy kérdést, ami az előzőnél személyesebb. – Az ideköltözésünkig egyedül éltél itt vagy volt már valakid... Társaságnak? – kérdezem meg kicsit félénken és erre a kérdésre hirtelen jobban szeretnék választ kapni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dorian Calabrese
avatar
Playby :
Jay Ryan
Tartózkodási hely :
Hawaii
Csoport :
Rendőrök
Hozzászólások száma :
188
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
32


TémanyitásTárgy: Re: Dorian & Soraya   2015-06-13, 10:23


Sora & Ian
"Ha a közeledben vagyok távol tőled, az minden kínnál gyötrőbb."

"Ha te mondod.." Mondja ő és én nem tudom hová tenni ezt. Mintha volna némi éle a dolognak, de miért is lenne? Bókoltam, vagy nem? Lehet, hogy pont ez a gond? Lehetséges, hogy még a kedvességem is teljes mértékben taszítja? Csak erről lehet szó! Ha akkor, azon a bizonyos estén visszafogtam volna magam, most minden más lenne.  Sokszor eszembe jutott már ez a gondolat, végül mégis mindig ugyan ott kötöttem ki. Ha aznap éjjel úri emberként viselkedtem volna, ma még ez az egy emlékem sem lenne. Nem bántam meg egy pillanatra sem, mégis most szinte a fülemben csengnek Isis szavainak legsúlyosabbika.. "Kihasználtad". Ahogy erre, úgy következő mondatára sem reagálok érdemlegesen. Az igazat mondja, ahogy én. És most higgyem is el?  Egyértelmű számomra, hogy hazugság az egész. Kedves akar lenni, bizonyára a családjaink közeli barátsága miatt. Lesújt ez a felismerés, annak ellenére, hogy cseppet sem ér váratlanul. Hetek óta vártam már ezt a találkozást. Tudtam jól, hogy ha régebben nem adott esélyt, most végképp nem akar majd rám nézni sem.
- Gyilkossági nyomozó! - Szórakozottan pontosítom a dolgot, nem mintha számítana. Ettől még ténylegesen nem érek többet, mégis jólesik kimondani. Büszke vagyok a munkámra, azt hiszem, jobban mondva, elégedettséggel tölt el. Mikor az egyetemen bújtam az orvosi könyveket, feljegyzéseket, soha, egyetlen egy alkalommal sem éreztem így. Ebből tudom, hogy jól döntöttem.
-Igen, tudom! Meg azt is, hogy mi a kedvenc ételed, meddig szoktál fent lenni esténként, melyik filmen sírtál utoljára, na meg hogy nemrégiben vettél egy sötét vörös Victoria's Secret márkájú fehérnemű szettet, amiben káprázatosan festesz! - Normál hangon kezdem meg a teljesség nélküli felsorolást, a vége felé viszont nem csak hangszínem változik kissé, de egy halvány mosoly is megvillan az arcomon. Bár én is láthatnám valami hasonlóban! Sőt, fehérnemű nélkül volna a legjobb.
-Isis imád téged! - Beleszövök egy apró kijelentést mondandóim kusza sorába. Pusztán taktikából, nehogy azt higgye, hogy kutakodom utána mint valami őrült mániákus. Pedig nem egyszer én voltam az, aki szóba hozta egy beszélgetés alatt. Hol a szüleimnél, hol Isisnél érdeklődtem. Szerencsémre a húgomat sose kellett nyaggatni. Ha egyszer elkezd beszélni, akkor elkönyvelhetem, hogy minden fontosabb infóhoz hozzájutok.
-Manapság elég közel állunk egymáshoz, ami vicces, tekintetbe véve azt, hogy egészen Honoluluig kellett jönnöm ezért!  - Megkísérelem oldani a feszült hangulatot. Mert az nem kétséges, hogy jómagam rohadtul ideges vagyok. Persze kívülről próbálom lazának és nemtörődömnek mutatni magam. Sora vörös fehérneműben.... Képtelen vagyok kitörölni ezt az ábrándképet a fejemből! Amint ránézek, csak erősödik a vágyálom. Ez itt a pokol legsötétebb bugyra, mely tűzgombócokat fröcsögve, villogó, magabiztos tűzcsóvákkal fonja körbe a testem. Azon kapom magam, hogy túl régóta lubickolok tekintetének gyöngyöző tavában, aztán valami más is feltűnik. Ő éppennyi ideje teszi ugyanezt. A remény kósza sugárként szűrődik be a zárt plafonon keresztül is. "Hiányoztál Ian" Bárcsak elmondhatnám neki, hogy mennyit jelentenek számomra a szavai. Bárcsak ne kéne kényszeredetten a gyakorlatilag vadi új tűzhelyet bámulnom. A legutóbbit érte egy csepp baleset, de ezzel most aligha tudom elterelni a figyelmem. Inkább Isis felé terelem a beszélgetés fonalát, mielőtt olyat teszek, amitől végképp örökre megutál.
-Akkor már értem miért van ilyen nagy csend! - Inkább ezt mondom, mintsem bármi mást arra, hogy kettesben vagyunk. Szánalmasan viselkedek, de fogalmam sincs, hogy máshogyan kéne. Nem tehetem meg amit akarok és ez teljesen kiborít. Erre is számítanom kellett volna, de őszintén abban bíztam, hogy semmilyen hatást sem vált ki belőlem majd az újra találkozás. Már nem vagyok az a kis hülye, aki ölni tudna a csókjáért. Színésznőkkel és modellekkel múlatom az időt. Olyan nőkkel, akik nemcsak gyönyörűek de engedelmesen simulnak a karjaimba. Nagyképűen azt is mondhatnám, hogy bárkit megkaphatok szinte. Mégis, csak Sora előtt érzem ilyen piszok nagy kínban magam.  Ismételt témaváltással igyekszem unalmassá tenni a beszélgetést. Szülők!
-Ez érthető, hisz szeretnek téged, ráadásul egy idegen országba költözni, elég felkavaró lehet a szülőknek. Én évek óta itt élek, anyám mégis hetente felhív és megkérdezi, hogy nem lőttek-e le! - Belevigyorgok a mondatba. Ilyen az én drága édesanyám. Nem azt kérdezi, hogy vagyok, vagy ettem e már. Inkább azt, hogy kilyuggattak-e. Úgy csinál, mintha legalábbis havi rendszerességgel fordulna elő ilyesmi velem. Jó, volt pár húzós alkalom, egy nem is olyan régen, bár ott csak kés volt golyó nem, de azért nem ennek kéne lennie a beszélgetéseink fő fonalának. Meg ez Hawaii nem a jó öreg New York! Ezért szeretek itt élni! Sokkal kevesebb munkám akad ebben a rothadó paradicsomban.
- Megvagyok.. -Nem viszem túlzásba a válaszadást, inkább kiiszom a bögrém alján lézengő kávémaradékot és lopva a bögre pereme fölött, ismét szemügyre veszem a konyhám jelenleg legékesebb darabját, Sorát. Mikor fogyott el a többi fekete lötty? Észre sem vettem, hogy ennyi kávét tüntettem el ez alatt a rövid idő alatt. Épp, hogy letenném az immár üressé vált használati tárgyat, meglepettségemben még a szám is majdhogy nem tátva marad. Most tényleg azt kérdezte burkoltan, hogy hány komoly kapcsolatom volt amióta itt élek, vagy én értettem félre valamit?  Bizonyára én értettem félre, hisz mit számít neki a legjobb barátnője lúzer bátyának a magánélete.
-Többnyire egyedül élek, de persze megesik néha, hogy akad átmeneti lakótársam. - Eszemben sincs a nyamvadt magánéletemről beszélni. Mármint, mióta itt élek egyetlen próbálkozásom volt egy normális kapcsolatra, az sem jött össze. Majd harminc évesen csak pár tucat nőt tudok felmutatni, akik hajlandóak voltak rám szánni egy-egy éjszakát. Eddig elégedett is voltam ezzel, most viszont, tényleg szánalmasan sivárnak látom az életem. Ezért hallgattam a nőkről és inkább általánosságban beszéltem. Néha tényleg akad átmeneti lakótársam. Például a munkatársak közül, már nem egy szállt meg nálam egy rövid időre.
-Te sok összetört szívet hagytál  otthon magad után? - Nem kéne, tudom, hogy nem, mégsem bírom ki, hogy fel ne tegyem ezt a kérdést. Bár a húgom jó informátornak bizonyult, Soraya szerelmi ügyeiről mégis vajmi kevés dolgot sikerült megtudnom tőle, azon kívül, hogy még nincs férjnél. Barátnői lojalitás, ráadásul nyíltan csak nem faggathattam. Az ember nem akar szánalmasnak tűnni a kisebb testvére előtt. Neki hősként kéne felnéznie rám! Nem azzal a megvetéssel, amivel régebben szemlélt a távolból. Tini lányként a sátánt látta bennem, most meg Sora lát annak. Lehetséges, hogy tényleg valami hasonló szemétláda vagyok? Minden idegszálam belefeszül a várakozásba, miközben a bögrém elmosásával foglalatoskodom. Vajon hány iránta érdeklődő pasit hagyott ott? Remélem, hogy ha vannak is páran, egyiknek sem jut eszébe ide jönni.


Word: 1035; Timeless ;Note:....

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Soraya Myers
avatar
Playby :
Kristin Kreuk
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Rendezvény szervező
Csoport :
Civil
Hozzászólások száma :
90
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
29


TémanyitásTárgy: Re: Dorian & Soraya   2015-06-13, 18:48

Ian & Sora


- Szóval olyan a munkád, mint azoké, akiket az NCSI-ben és a hasonló sorozatokban? – kérdezem meg mosolyogva. Az ilyenfajta nyomozós sorozatokat néztem néha Isissel és vele. Sőt még néha most is nézek ilyeneket, de gondolom, hogy azért a valóságban nehezebb ez a munka. Hangjából úgy ítélem, hogy nem panaszkodik a munkája miatt és ennek örülök.
Közben gondolataim kicsit elkalandoznak, elképzelem őt bilinccsel a kezében és… Ez a gondolatmenet szépen folytatódna, ha nem hallom meg, hogy tudja, hogy mit vásároltam legutoljára. Addig az rendben van, hogy tudja mi a kedvenc ételem, én is tudom az övét, ha nem változott időközben az ízlése. Azzal sincsen semmi bajom, hogy tudja mikor szoktam este elaludni, valamint még az is belefér, hogy tudja, hogy melyik filmen sírtam utoljára. De, hogy azt is tudja, hogy fehérneműt vásároltam… Ez már egy kicsit túlzás. Főleg tőle hallani, hogy jól is nézek ki, amikor nem látott meg benne. Hála az égnek nem engedtem meg Isisnek, hogy lefotózzon, benne mert most nagyon vörös lenne az arcom, bár így is érzem, hogy kicsit elpirultam. Istenkém, még most is zavarba tud hozni néhány szavával!
- Ö… Igen, ez mindig igaz… - válaszolok néhány pillanat múlva, lassan és még mindig zavarban vagyok. Vajon elképzelt az említett fehérneműben? Ábrándozott rólam OLYANOKAT? Hé, álljon meg a menet! Miből gondolok én ilyeneket? Az egy dolog, hogy néha én ábrándoztam róla elalvás előtt, álmodtam is vele, de hogy ő is ilyet tett volna… Kevés esélyt látok rá. Mégis szeretném, ha igaz lenne.
Érzem, hogy az arcom még mindig vörös lehet, kínosan nevetve próbálom eltakarni és lenyugodni. Érjél csak vissza Isis, ezt muszáj lesz megbeszélnünk! - Igen, imád, ahogyan én is őt, bár én nem szoktam őt kibeszélni másnak – értek vele egyet és teszem hozzá, hogy én azért mégse szoktam úgy viselkedni, mint a húga. – Értem én, hogy mostanra közel álltok egymáshoz, ennek örülök is, de engem mégse kéne ilyen bőven megvitatnotok… - jegyzem meg kicsit morcosan, durcásan a tényre, hogy barátnőm részletesen szokott rólam mesélni a bátyjának, a z ostoba szívem szerelmének.
Kis csend áll be közénk, próbálok lenyugodni, úgy-ahogy sikerül is és közben ő eltereli a témát Isisre. Jó, úgyis kínosnak érezném volna, ha folytatnánk a rólam való beszélgetést. Így is késztetést éreztem, hogy megkérdezzem tőle nem-e akar ő is látni abban a fehérneműben. De nem mondtam ki, kitudja, hogy akkor mit kezdene el rólam gondolni. Vagy én mit csinálnék, ha igennel válaszolna rá. Nagy valószínűséggel olyat, amitől a beszélgetésünk inkább fizikális, mintsem verbális lenne…
- Igen, a hiánya tényleg mindig nagy csenddel jár – bólintok. Ez igaz, Isis sokat tud beszélni, de nekem most ez a viselkedése nem hiányzott. - De… Talán jobb is, hogy most nincsen itt. Így legalább négyszemközt beszélhetek veled… – jegyzem meg picit bizonytalanul. Hangom kicsit sejtelmesen csenghet, magam se értem, hogy ezt miért mondtam el neki, hogyan is értettem. Nem nagyon hiszem, hogy szeretne velem kettesben lenni és beszélgetni. Én meg nem is akarom neki megmagyarázni, hogy ezt hogyan értettem.
- Igen, féltenek – bólintok és halkan hozzáteszem. – De nem csak az idegen környezettől… - hanem egy újabb szerelmi csalódástól is, de ezt nem mondom ki. Nem akarok arra az éjszakára utalni. Ő se utal rá. Lehet, hogy már el is felejtette? Ha igen, akkor hogyan tehette ezt? Hogyan nem jelenthettem neki semmit, amikor nekem ő mindent jelentett akkor is és még mostanra sem szűntek meg az érzelmeim iránta? Ha pedig nem felejtette el és fontos vagyok neki, akkor miért nem viselkedik felelősségteljes férfiként és beszéli meg velem a dolgot, ahogyan már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennie? Miért hagyja, hogy a gondolataim én az érzelmeim kínozzanak?
Amikor megemlíti az anyját sikerül elterelnie a gondolataimat és mosolyt csalnia az arcomra. Kicsit felnevetek. Egy-két alkalommal volt szerencsém élőben látni az édesanyját, amikor éppen telefonált neki, de ezt nem mondom el neki. – Igen, hallottam róla. Azért kérdezi, mert félt téged. Egy anya pedig már csak ilyen – mosolygok rá.
Nem ad bő választ arra, hogy hogyan van, emiatt pedig kicsit csalódott vagyok, de ez van. Meg amúgy is azt mondja, hogy nincsen rosszul, ez pedig jó. Látom, hogy utolsó kérdésem kicsit meglepte talán, de nem bánom. Muszáj volt megkérdeznem, muszáj rá tudnom a választ. Hátha azt mondja, hogy nincsen senkije és akkor eljátszhatok azzal a gondolattal, hogy én vagyok az oka, mégsem felejtett el és fontos vagyok neki. Hogy komoly kapcsolatot kezdhetnénk vele…
Azt válaszolja, hogy alkalmanként adódik neki lakótársa és az én reménykedésem lufija szépen lassan leereszt. Baráti lakótársat ért a szavai alatt? Vagy alkalmankénti, egyéjszakás szexpartnereket? Utóbbi azt bizonyítaná, hogy nem változott és most sincsen nála esélyem. Kicsit elszomorodok ezen a gondolaton, talán meg is látszik rajtam. – Értem. – válaszolok halkan, szűkszavúan. Nem igazán tudom, hogy mi mást mondhatnék.
Mielőtt elkezdhetnénk, bővebb reakción gondolkodni kérdez az én magánéletem felől, sokkal nyíltabban, mint én. Meglepődök ezen. Udvariasságból kérdezi, mert így fair vagy tényleg érdekli a dolog?
- Nem igazán hagytam magam mögött összetört szíveket, az nem az én szokásom – válaszolok megrázva a fejemet. Kicsit kínosnak is érzem, hogy pont vele beszélek a pasi ügyeimről, erről Isissel vagy anyával szoktam. Vele meg erről beszélni kínos és fájó is. Kínos, mert nem igazán próbálkoztam sok pasinál, lefogadok, hogy ő sokkal több nőnél próbálkozott és sok nőt is vitt az ágyába, míg én csak próbálkoztam és egy férfivel se bújtam ágyba. Fájó pedig azért, mert nekem csak Ian kell, ezt mostanra már be is láttam, ezért már egy ideje nem is vesződök azzal, hogy randevúra menjek más férfival. – Csak pár férfival mentem el randevúkra és ezekből a találkozásokból aztán nem lett semmi egy párkapcsolat se és… - mondom el neki az igazat kicsit tétován, félve. A szemeibe nézek, nagy levegőt veszek és folytatom. – És én még csak vágyból se bújtam össze mással.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dorian Calabrese
avatar
Playby :
Jay Ryan
Tartózkodási hely :
Hawaii
Csoport :
Rendőrök
Hozzászólások száma :
188
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
32


TémanyitásTárgy: Re: Dorian & Soraya   2015-06-13, 23:32


Sora & Ian
"Ha a közeledben vagyok távol tőled, az minden kínnál gyötrőbb."

-Valami hasonló, de velük ellentétben, nekem semmi közöm a tengerészethez! - Kicsit elpoénkodom a dolgot, mert nem akarom az unalmas és kissé száraz részletekkel traktálni. A filmek távol állnak a valóságtól és sokszor egyáltalán semmi izgalmas nincs a munkámban. Több órányi aktahalmaz vár rám most is. Persze, megvan a maga adrenalin adagoló része is. A kedvenc  pillanataim. Ezek ritkábbak és elég veszélyesek. Egyes gyilkosok nem ismernek határokat. Bár ez nem olyan rossz, mert pont miattuk van munkám. Igaz, sose élhetnék meg jól belőle, de legalább van mit csinálnom. Valami olyan, amit még élvezek is.
Közben eljutunk a ki mit tud a másikról szóváltásig és a fránya természetem miatt muszáj megemlítenem még a fehérneműs dolgot is. Na jó, nem muszáj, de roppant kíváncsi vagyok, hogy igaz-e a dolog. Bár az is érdekelne, hogy ki miatt vásárol ilyen darabokat.
-Szóval tényleg vettél egy vörös szettet? - Pimasz kérdést szegezek neki, leginkább azért, mert nagyon a kedvemre van enyhe pírban játszó arca. Tagadhatatlanul zavarban van és hihetetlenül jól áll neki. Gondolom én lennék az utolsó élőlény a földön akivel a fehérneműiről beszél, főleg így az új első találkozáskor.  Már most biztos vagyok abban, hogy jó ideig nem tudok majd semmi másra sem gondolni.
-Nem kéne eltakarnod ilyenkor az arcod! Jól áll ez a kis szín! - Csúszik ki a számon ez az egyszerű bók. Magamban kellett volna tartanom. Bizonyára nem kíváncsi az ilyen megnyilvánulásaimra, de valahogy azelőtt mondtam ki hangosan, minthogy átgondoltam volna mit teszek. Nem mintha nem lenne igaz, mert valóban irtó jól áll neki a dolog.
-Nem hiszem, hogy ki szokott beszélni téged mások előtt. Én meg a bátya vagyok aki szerinte teljesen semleges lénynek számít a világegyetemben. Mármint, nekem elhiheted, hogy magáról is szokott olyanokat mesélni, amiket jobb lenne, ha soha sem tudnék meg. - Vágok egy kisebb grimaszt, majd mosollyá szelídítem a vonásaimat. Persze azt nem mondhatom, hogy rejtett kihallgatásban jó vagyok és ezért tudok annyi mindent róla. Meg azt sem akarom, hogy Isis kerüljön bajba miattam. Bár nem kellett túl sokat kérdezősködnöm, azért mégis csak hibás vagyok. Nem lett volna jogom bepillantgatni a magánéletébe, de nem bírtam volna ki úgy, hogy még csak híreket sem kapok róla. Nem alakul jól ez a csevej, így inkább egyre jobban Isis felé terelem a témát.
-Igaz! - Egyetértek vele, majd hirtelen némulok el. Jobb, hogy nincs így? Miért lenne jobb? Rettentően kínos, hogy nincs aki megtörje a kettőnk közti feszültséget, hogy nincs aki visszafogjon, hogy még véletlenül se kövessek el egy újabb ballépést.
-Négyszemközt akartál velem beszélni? - Miért, miért, miért? Miért nem tudom befogni a pofámat? Miért kérdezek rá mindig mindenre ilyen piszok nyíltan? Hogy aztán koppanjak? Mégis mit várok el egy ilyen helyzettől? Azt hogy a nyakamba ugorva bevallja, hogy tévedett annak idején és nem tud nélkülem élni? Baromság! Ez sose fog megtörténni, maximum lekap a tíz körmömről amiért kihasználtam. Kell ez nekem? El tudok viselni tőle még több gyűlöletet? Lehajtott fejjel látom be, hogy ezt most tényleg nem kellett volna. Sietve el is terelem a beszélgetést, ismételten.
-Hanem még mitől? Ez a hely azért egyáltalán nem olyan ijesztő, mint ahol felnőttünk. - Végre úgy érzem, hogy semleges terepre értünk. A szülőkről beszélni kevésbé kínos, mint bármi másról. Mármint, így legalább nem szólom el magam ismét.  Valahogy nem akarom, hogy még ennél is szánalmasabbnak lásson.
-Tudom, hogy félt, csak azt nem, hogy miből gondolja, hogy minden nap lődöznek rám! - Viszonozom a lány mosolyát, de tekintetemmel szinte szkennelem az arcvonásait. Milyen rég volt már, hogy így álltunk szemtől szemben és egyikünk sem akart elrohanni. Sőt, elég érdekes kérdést szegez nekem, de amint válaszolok, mintha valami megváltozna. Szomorúságot vélek felfedezni a tekintetében, de nem vagyok biztos a dologban és nem is értem igazán. Valami rosszat mondtam? De hisz nem is beszéltünk semmi olyasmiről.  Nem bírom tovább, megint produkálnom kell magam. Meg kell tudnom, hogy van-e valaki az életében.
-Tényleg nem? - Bár végtelenül megkönnyebbül a szívem attól amit mond, mégis halkan visszakérdezek. Még hogy nem szokása! Akkor én csak kivétel voltam? Az egész rohadt földkerekségen én vagyok az egyetlen akit elutasított? Mégis, hogy kéne ezt kezelnem? Eddig legalább azzal áltathattam magam, hogy más fajta férfiakra bukik, vagy éppen tényleg szerelmes volt abba a senkibe akivel randizni ment. De most, már nem tudom, hogy mit gondoljak, azon kívül, hogy én vagyok az egyetlen, akit még csak férfi számba sem vesz és ez rohadtul fáj. Már azon vagyok, hogy itt hagyjam a francba mielőtt tényleg kiakadok, mikor egyetlen mondatával teljesen felolvaszt.
"És én még csak vágyból se bújtam össze mással."  Ezek a szavak nem csak végtelen megkönnyebbüléssel és melegséggel töltenek el, hanem ismét reményt is adnak. Pár percig állom a tekintetét, végül mégis félre pillantok. Most szórakozik velem? Higgyem el, hogy soha senki más nem volt rajtam kívül? Na persze! Vagy annyira lesokkoltam akkor? Lehetséges, hogy tényleg kihasználtam annyira, hogy már el sem tudja viselni a férfiak közelségét? Ugye nem? Nem! Ez nem lehet így...
-Miért nem? - Ismét úgy érzem tudnom kell a választ. Muszáj! Majd eszembe jut, hogy talán ez számára nagyon kellemetlen és pont velem nem szeretné megvitatni.
-Bocs! Felejtsd el, hogy rákérdeztem! Nem az én dolgom! - Magyarázok még mielőtt bármit is mondhatna. Jobb lesz, ha gyorsan eltűnök innen. Utálom, hogy még akkor is szeretem,  amikor minden erőmmel azon vagyok, hogy ne kedveljem.

Word: 875; Timeless ;Note:....

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Soraya Myers
avatar
Playby :
Kristin Kreuk
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Rendezvény szervező
Csoport :
Civil
Hozzászólások száma :
90
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
29


TémanyitásTárgy: Re: Dorian & Soraya   2015-06-14, 12:30



 Válaszul csak mosolygok a kérdésemre való válaszára és nem kérdezősködök többet a munkájával kapcsolatban. Egyrészt azért, mert nem tudom, hogy mit mondhatnék még a témával kapcsolatban, másrészt pedig témát vált és ennek a témának most én vagyok a középpontjában.  Meg az a vörös fehérnemű, ami miatt most zavarban vagyok.
- Igen… - bólintok zavartan a kérdésére. Valóban vettem ilyen ruhadarabot, mert megláttam, felpróbáltam és megtetszett, most pedig emiatt zavarban vagyok előtte. Kínos vele ilyenről beszélni ezért is takarom el az arcomat, hogy ne lássa, hogy kínos volt nekem a kérdése és zavarba is hozott vele. - De! El kell! Mert pír ide vagy oda, ez nekem kínos és zavarban vagyok, és ha tudom, hogy így cukkolni fogsz vele, felhozod a beszélgetésben akkor nem vettem volna meg, csak azért mert ahhoz volt kedvem! – magyarázom meg kicsit felkapva a dolgon a vizet és kicsit morcosan is nézek rá a kezeim mögül.
Kell pár pillanat, talán egy perc is ahhoz, hogy lenyugodjak. De sikerül és elveszem a kezeimet az arcomtól. – Igen, de… Te a bátyja vagy! Így számomra érthető, ha beszél neked magáról, még ha kicsit sokat is, ami szerintem se jó. De, hogy rólam is ejtsen pár szót neked… Nekem ez furcsa. Hiába, hogy együtt nőttünk fel, mi nem vagyunk rokonok, így nem kéne bennfentes információkat mondania, főleg nem úgy, hogy… - hogy igazából fogalmam sincsen, hogy milyen a mi kapcsolatunk. Fejezem be magamban a félbehagyott mondatott. Ugyanis nem akarom neki kimondani ezeket a szavakat, így kis szünet után gyorsan máshogyan fejezem be a mondatot. Máshogyan, de ez is igaz. – Hogy nem szól nekem róla.
Magyarázom el neki, hogy mi a véleményem erről az egészről. Aztán a téma megint én vagyok. Kicsit meglepődök a kérdésén. – Igen. Miért, te nem akartál velem négyszemközt beszélni? Te nem érzed úgy, hogy beszélnünk kéne kettesben? – kérdezek vissza kíváncsian. Igen, én beszélni akartam vele négyszemközt, mert rég találkoztunk már így van pár dolog, amit megbeszélhetnénk. Leginkább az együtt töltött esténket, mert azt sose beszéltük meg. Úgyhogy miért lepődött meg? Ő tán tényleg nem akar velem beszélni? Nem akarja megbeszélni, hogy mi volt és van köztünk?
Mielőtt tovább faggathatnám a dologról vagy megmagyarázhatnám a szándékomat ő gyorsan témát vált. Megint.
- Igen, nem olyan ijesztő, de határozottan más hely. Valamint egy újabb szerelmi csalódástól féltenek – magyarázom el neki és mondom el a másik okot is. Utóbbit úgy mondtam el, hogy át se gondoltam a dolgot. Az ajkamba harapok zavaromban, és mert mérges vagyok magamra. Francba! Nem kellett volna neki elmondanom!
De aztán most megint elterelődik a téma, a szülők kerülnek sorra és örülök ennek.
- Lehet, hogy túl sok akciófilmet nézett mostanság – vonom meg a vállamat. Mást magyarázat rá nekem nem is jut az eszembe. Pedig gondolkozok rajta, és aztán csak azt veszem észre, hogy már megint rám néz. Látja rajtam, hogy kicsit szomorú vagyok a válasza miatt, de ez most nem zavar. Lássa csak nyugodtan, hogy bánt a gondolat, hogy ő még mostanra se változhatott meg.
- Tényleg nem. Most jelenleg még csak nem is randizgatok senkivel sem és a randevúim nem végződtek szerelemmel és kapcsolattal – magyarázom el neki lassan, halkan, kicsit szomorúan gondolva siralmas szerelmi életemre. Ránézek, tekintetem jól tükrözi azt, amit most éppen érzek. De nem érdekel. Ez az igazság és neki jogában áll tudni. Ezért nem haragszok meg, amikor megkérdezi, hogy miért nem feküdtem le vágyból férfiakkal. Mert az ő dolga. Igen, az ő dolga mert ő az oka. – Azért mert már valaki már elrabolta a szívemet és megszerezte magának ezt a kiváltságot, még ha aztán ez neki nem is jelentett semmit... – válaszolok neki halkan, nagyon halkan, kis gombóccal a torkomban és most én is elpillantok róla. Tessék, kimondtam, amit nem szerettem volna, még ha kicsit burkoltan is. Emiatt pedig most már tényleg úgy érzem, hogy ez a beszélgetés most már tényleg sok. Elfordulok tőle, felállok és elindulok, szó nélkül ki a konyhából mielőtt egy könnycsepp még lefolyna az arcomon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dorian Calabrese
avatar
Playby :
Jay Ryan
Tartózkodási hely :
Hawaii
Csoport :
Rendőrök
Hozzászólások száma :
188
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
32


TémanyitásTárgy: Re: Dorian & Soraya   2015-06-14, 16:43


Sora & Ian
"Ha a közeledben vagyok távol tőled, az minden kínnál gyötrőbb."

Hihetetlenül vonzónak találom még mindig Sora kislányosan zavarba eső oldalát. Régen is pont ilyen volt. Úgy tűnik van ami soha sem változik. Ennek most momentán még örülök is. Annak ellenére, hogy mekkora feszültség munkálkodik bennem, vagy éppen azért, halk nevetésben török ki.
-Édes vagy, mikor zavartan mérgelődsz! - Nyögöm ki nagy nehezen nevetés közben. További szavait már csak alig hallom, de azért némi mondatfoszlány eljut hozzám a nagy jókedv felhőin keresztül. Hogy lehet egy felnőtt nő ennyire ártatlan jellemmel felruházva?
-Tényleg? Én örülök annak, hogy ennyire beszédes! Szeretem hallgatni a bennfentes információkat. Ez talán szakmai ártalom! A rólad szóló történetei különösen érdekesek. - Mosolyom nem lankad, de legalább a nevetés erőteljes ingerét sikerült már legyőznöm. Mondhattam volna azt is, hogy Isis csak nekem tett jót ezzel, de annyira azért nem szeretném kiadni magam. Jobb, ha nem tud mindenről, nekem mindenképpen.
-Lehet, hogy nem gondolta azt, hogy találkozunk még valaha. Végül is mindkettőnk útja más felé vezetett. - Elmélázok magamban a dolgon. Mennyire valószínűtlen volt még nem is olyan rég, hogy mi valaha újra egy légtérben leszünk. Már nem kellett kerülnie, hisz országok választottak el egymástól, nekem pedig eszembe sem jutott volna visszaköltözni oda, ahol ő élte eddig a saját kis életét. Most mégis itt van, itt vagyunk, csak mi ketten a lakásom kellős közepén. Nem lehet, hogy csak álmodom?
-Nem hiszem, hogy lenne még mit beszélni arról! - Kijelentésemre megfagy a levegő körülöttünk. A fene se akar vele négyszemközt beszélgetni a múltban történtekről. Nem akarom hallani, hogy mennyire szerette azt a pojácát, vagy, hogy mennyire megbántottam. Tudom jól, hogy hibáztam aznap éjjel, de ez volt életem legjobb hibája. Hogy újra megtenném-e, ha lenne rá esélyem? Gondolkodás nélkül és talán meg is fogom. Talán ismét együtt lehetünk még, legalább egyetlen alkalommal. Nem , nem és nem! Egyáltalán nem akarok arról beszélni, hogy mennyire nem akart akkoriban engem. Inkább témát váltok, lógva hagyva ezt az egész régi históriát.
-Jó hely ez, szeretni fogod! - Mondanám tovább is, de most épp bennem rekednek a szavak. Újabb szerelmi csalódás? Mi van? Csak nem egy gyökér miatt jött ide végül Isisel?
-Értem! - Ennyit tudok csak kinyögni, ezt is jobbára csak kipréselem magamból. Az a bizonyos zöld szemű szörnyeteg a semmiből tör elő és rögtön a nyakamnak esik. Fojtogat veszettül, annyira, hogy üvölteni tudnék mint egy kisgyerek. De visszafogom magam, mert muszáj. Egyikünk javát sem szolgálná, ha kimutatnám mennyire rosszul érintenek a szerelmi ügyei. A szülők jó témának bizonyulnak. Biztonságosnak, semlegesnek. Most már csak erőt kell vennem magamon és folytatnom kell a semleges bájcsevejt.
-Lehet, minden esetre anyámnak túl élénk a képzelő ereje! - Nem halad túl jól a beszélgetés. Én is már csak kiutat keresek szorult helyzetemből, még mielőtt visszatérnének a kényes témák.  Inkább sétálok be fegyvertelenül egy tömeg mészáros búvóhelyére, mintsem végig hallgassam, hogy  bántotta meg egy rohadék aki nem is való hozzá. Valahogy mégis visszakanyarodunk ahhoz a témához és én úgy érzem, hogy minden egyes rohadt szavával kitép belőlem egy apró darabot.
-Sajnálom! - Újabb elcsépelt frázis csúszik ki a számon miközben, állom szomorú tekintetét. Mit is mondhatnék még erre? Valaki már elrabolta a szívét! Értem én, régebben is pont ez volt a probléma! Hiába volt együtt velem, más már rég megelőzött. És most újra! Úgy veszem ki a szavaiból, hogy viszonzatlan szerelemre talált. Szeretném megrázni és azt üvölteni, hogy  nézzen végre körül, vegyen végre észre! Mégsem teszek semmit, csak állok némán támasztva a pultot. Átérzem a bánatát. Ugyan ezt a kétségbeesett tehetetlenséget érzem évek óta.
-Őrült, ha nem képes viszont szeretni téged.. - Suttogom magam elé, mikor Sora már az ajtónál jár. Nem tudom hallotta-e egyáltalán, nem is számít. Én bármit megtennék, ha elfogadna, de erre most már, végképp nem látok esélyt. Követve példáját magam mögött hagyom a konyhát és megpróbálom lefoglalni magam. Felöltözök, megnézem az aktuális árfolyamokat és még egy telefont is megejtek munkába indulás előtt. Gyakorlatilag ordibálva rendelek egy hatalmas ajándékkosarat, kizárólag drága csokikkal töltve. Morcosan adom meg a szállítási hely paramétereit, majd a cetlire írandó szöveget.  " Balesetekre nem adtam engedélyt! Jobbulást: F."  Még azért beközlöm a telefon túl végén nyávogó fazonnak, hogy ajánlom a csomag gyorsabb legyen nálam. Tudom, hogy nem tett semmi rosszat a csóka, de mérgem már a felszínt súrolja. Felkapom a cuccaimat és sietősen átlépem az otthonom küszöbét. Majd a terepen levezetem a feszkót!

JÁTÉK VÉGE



Word: 710; Timeless ;Note:....

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom


TémanyitásTárgy: Re: Dorian & Soraya   

Vissza az elejére Go down
 

Dorian & Soraya

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
State of Hawaii :: Lezárt Privát játékok-