Ame & Mr. Worrington

Ame & Ray

Fáradtan simít végig megtépázott arcát, majd kecses ujjait a kósza, barnás fürtökben is végigszántja. Az egész napos lelkesedése délutánra igen csak le szokott apadni, mikor is oda kerül a sor, hogy mehetne haza, de a gondolat ott szaladgál a fejében, miszerint neki több kilónyi dolgozatot kell kijavítania, és a határidőknek a felét már nem is tudja. A mosolya javarészt már nem szokott őszinte lenni, de azért próbál mindenhez és mindenkihez jó képet vágni, hiszen az nem lehet, hogy Mr. Worrington nem pörög egyfolytában, mint egy duracell nyuszi. Pedig, akármilyen hihetetlen is, a minden lében kanál, hurrikán szerűen pörgő tanár is tud normális lenni. Sőt, családja, és idősebb diákjai, akik már elvégezték az iskolát, mondhatni csak így ismerik, főként a már bóbiskoló tanulókat szokta ezzel a tulajdonsággal felébreszteni. Nem is csoda, hogy az ő óráján nem szoktak random elalvások történni, és ebből következően szökőévben egyszer történik meg egy bukás, de azt év végére bőven ki lehet küszöbölni.
Az összerámolt papírkötegeket szépen, rendezetten teszi bele a bőr oldaltáskájába, majd miután ellenőrizte a terepet, miszerint nem maradt otthon semmi, egy száz nyolcvan fokos fordulatot véve lohol ki az iskolából, mintha legalábbis üldözné valaki. Hogy mire föl ez a nagy sietség? Egyértelmű, a tanárok nem benzinnel, sokkal inkább kávéval működnek, és neki fogytán van az üzemanyaga, ezért szélsebes léptekkel suhan a legközelebbi kávézó felé, mely a St. Andrew képében nyilvánul meg. Sóhajtva löki be maga előtt az üveg ajtót, és egyenest a pult felé veszi az irányt. Miután kikérte a jó nagy pohárnyi espressoját, melybe alig két cukrot, és egy korty tejet kért, máris megfordul a tengelye körül, és felméri a terepet. Hogy mi a cél? Meg akarja találni a kávézó legeldugottabb részét, ahol csöndben, zavar mentesen tudja javítani a másnapra szükséges dolgozatokat. És, hogy sikerül-e? Abszolúte nem... Az összes létező asztal, ami be van zsúfolva a kis térségbe, foglalt. Tekintete viszont megakad egy könyvébe feledkező hölgyön, ki történetesen egyik kedvenc tanítványa. És nagy sajnálatára szóljon, hogy nem csak az irodalom tantárgy felőli lelkesedése miatt van ez így. De, kapva az Isten adta lehetőségen indul meg felé, majd megállva felette próbál a látószögébe keveredni, egy óvatos félmosollyal az arcán.
- Meg kell hagyni, Miss Northwood, tökéletes a választás, az Anyegin egyik személyes kedvencem -a mosoly az arcán egyre szélesebbre nyílik, majd a szájához emelve a poharat, kortyol a forró italból. Mindeközben a mellette álló üres székre rakja a táskáját, majd az asztalon elhelyezi a kávéját.
- Szabad lesz, vagy esetleg zavarnám a gondtalan olvasásban? -hangja kellemesen búg, ami még inkább fényezi a tanárról alkotott összképet. Helyet viszont addig nem foglal, míg választ nem kap kérdésére.

Ame & Ray

Ame & Ray

Kilépve az épületből rögtön szembe találja magát diákjainak nagy részével, kik fürdőruhában, legfeljebb egy törülközővel becsavarva, szörfdeszkával a kezükben loholnak a bizonyos part felé. Persze, hiszen már az éjszakába tartunk, és ők úgyse veszik túlzottan a fáradtságot, hogy tanuljanak, ezért inkább szórakozással ütik el az időt. Erre fel tanáraiknak nagy része, beleszámítva Worringtont is, a dolgozatok fölé görnyednek, és aztán a rosszabbnak számító érdemjegyekkel tarkított lapokat kell szétosztaniuk az osztályban, aztán meg hallgathatják a felháborodásokat, miszerint nem azt érdemelték volna, ami rajta szerepel. Mentségükre szóljon, hogy tudnak azzal hárítani, hogy inkább a dolgozat tanulására kéne koncentrálni, és nem arra, hogy éppenséggel hány emeletes ház magasságú hullámokat fognak meglovagolni a késő esti órákban. De lévén, hogy a diákokat tekintve is már felnőttekről van szó, akik túl tudják magukat tenni az érdemjegyeken, inkább hagyja őket forrani a méregben, de másnapra úgyis a feledésbe merül.
Fáradtan lép be az épületbe, ahol rögtön megcsapja őt a különféle kávék, és hűsítő italok illata, ennek következtében, hogy ne csak kínozza magát az aromákkal, ki is kéri a szokásos kávéját. Néha napján magáévá szokta tenni a helyet, elvégre otthon annyi lehetőség van mással foglalkozni, itt meg szinte rá van kényszerülve arra, hogy a dolgozatok javításával foglalatoskodjon. Ülőhely hiányában viszont egyik kedvenc diákja mellett próbál meg helyet találni. Halvány mosoly jelenik meg arcán, mikor észreveszi Ame kezében az egyik kedvenc olvasmányát.
- Már kiskoromban belemélyedtem az irodalmi művekbe, amiknek jelentésük is van, nem csak holmi zagyvaságok, és az Anyegin azok közül különösképp tetszett. Puskin összes művét olvastam, legyen szó versről, meséről, vagy drámáról, de az Anyeginhez egyik se tudott felérni. De azért be kell, hogy valljam, azért Shakespeare nagyobb hatással volt rám -tart egy kisebb monológot, majd miután kortyolt egyet a kávéjából lerakja azt az asztalra. Tekintetével végigköveti a lány összes mozdulatát, és egy pimasz mosoly kúszik szája szegletébe, de ahogy tanítványa rámereszti gyönyörű, csokoládé barna szemeit, az másodpercek töredéke alatt tűnik el arcáról.
- Köszönöm, igazán kedves -biccent egyet a lány felé, majd leülve a székre felhajtja kékes ingujjait, figyelemmel követve társaságának összes szavát. - Hát igen, a szakkör... reméltem, hogy több jelentkező lesz, de tekintettel arra, hogy egy-két ember lelkesedett csupán, arra a döntésre jutottam, hogy inkább nem próbálom meg, kivárom a megfelelő alkalmat, amikor is kedvező lesz a létszám. De, noha láttam, hogy igen csak koncentrál az óráimon, nem gondoltam volna, hogy a kis kisasszony ennyire lelkesedik az irodalomért. Most viszont látva a kifogástalan választását, ami egy remek műben nyilvánul meg, kétségeim se támadnak -egy lelkes mosolyt villant a nőre, majd a szájához emelve a kávéját, kortyol egyet belőle. - De... most jelen esetben le vagyok terhelve több osztálynyi dolgozattal, viszont amikor szabad időm akad, és az magának is megfelel, biztosan fel fogom keresni -azt viszont már ő maga se tudja teljes mértékben meghatározni, hogy tényleg tanítási célzatból ajánlja fel a segédleteit. Minden esetre nem ellenzi diákjának társaságát, éppen ellenkezőleg.

Ame & Ray

Ame & Ray

Kezébe kapva a bizonyos, forró italát, melynek illata egyből mámorító hatással van rá, próbál egy üres asztal után kutatni, mely lássuk be, ez az éjszakába rohanva, szinte lehetetlennek bizonyul. Tényleg, ő végignézte az egész felhozatalt, de mindenhol többen, esetleg csak egy személy foglalt helyet, ezért ha keresne se találna jobb lehetőséget egyik diákjánál, ki egymagában foglalt helyet egy tökéletes, jegeskávé társaságában, megfűszerezve ezt az irodalom történetének egyik legjobb alkotásával. Nem is állja meg, hogy ne fejezze ki a művel kapcsolatos tetszését. Az meg különösképp elragadónak tartja, hogy kedvenc, mindemellett gyönyörű diákjának a kezében találja. Hogy miért is? Mert a lány kortársai olyan hihetetlenül buták tudnak lenni, hogy szinte már elriasztó, és kétségbeejtő ugyan azon pillanatban. De megnyugtató a tudat, hogy még vannak olyan emberek, akik ténylegesen az irodalmat szeretik, a régi művészetet, és nem pedig a mostani, fantasy regényeket, amik másról nem szólnak, mint a vérengzésről, és, hogy minél több hülye, képzelet feletti lényt találjanak ki, ami másnak igazán tetszetős, de egy irodalom tanárnak annál kevésbé.
- Hát, férfi társaimmal ellentétben én is sokszor a kezem ügyébe kaparintottam a Rómeó és Júliát. De számomra mégis az angol uralkodókról szóló királydrámái az abszolút kedvenceim, szabadidőmben mindig újraolvasom őket, egyszerűen nem tudom megunni. Olyan jól leírja a történetüket, hogy minduntalan új meglepetésekkel tud kecsegtetni. Nem véletlen, hogy számomra is ő az abszolút kedvenc, büszke is vagyok rá, hogy én is vele, egy azon nemzetbe születtem -egy széles vigyor jelenik meg az arcán, melyet pillanatok múltán a kávéba rejt el. Tekintetét és figyelmét viszont nem emeli el a lányról, minden egyes mondatát végigkíséri, és elégedetten bólint egyet, mikor a monológja végéhez ér.
- Meg kell hagyni, mind a három gyönyörű szakma, viszont hozzám az újságíró állás nem áll közel, sokkal inkább a regények és kisebb novellák írásáért lelkesedek. De attól is függ, hogy milyen újságíró. Irodalom, de emellett másféle tanárnak lenni is szörnyen nehéz. Tudni kell rendesen átadni az anyagot, úgy, hogy az élvezhető legyen, és a tanár ne lássa a diákokon a mérhetetlen unalmat. Van olyan, akinek egy könnyen megy, de nagyon sokáig kell kísérletezni, amíg megtalálja az ember azt a szintet, ami pont megfelel, és mindenkin lássa valamilyen szinten a tantárgy felőli érdeklődést. Visszajelzéseket viszont én se igen szoktam kapni, de igazán kedves, hogy ezt mondja, ilyenkor lehet látni, hogy mégse hiába való a munkám. De, hogy ne csak elrettentő példát hozzak fel, a tanári szakma nagyon sok rejtelmet tartogat magában, amiket fel kell fedezni, és ez teszi széppé, hogy mindenki máshogy reagál rá, de mindenben mások az értékek -tart egy kisebb összegzést, miszerint mire is készülhet fel a lány, hogyha ténylegesen az irodalom tanári szakmát akarja magáénak tudni. Hogy kiszáradt torkát leöblítse, egy nagyot kortyol a kávéjából, mely a következő mondatát hallva, egy kicsit odébb kúszik a kelletnél, ezért hallat egy köhögést, de egy mély levegőt véve visszalényegül szerény személyébe.
- Hát hogyne, természetesen... -elővéve a telefonját nyújtja azt a nő felé egy halvány mosoly kíséretében. - Csak írja bele -miután elvette tőle a telefont, nemes egyszerűséggel simítja a hosszú ujjait a kávés pohárra, de a belekortyolást egyelőre nem próbálja meg újból megkísérelni.
- Nem probléma, én szívesen fogadnom, nálam csak egy barátságos kutya fogja várni. De esetleg az iskola valamelyik szabad termébe is behúzódhatunk, ha az szimpatikusabb ajánlat -számára már nem túl meglepő, ha egy diákját kell fogadnia, még Londonban is nagyon sokan érkeztek hozzá különórákra. De lássuk be, ez a helyzet mégis csak másnak ígérkezik...

Ame & Ray

Ame & Ray

Rá kell, hogy döbbenjen, így a több év távlatában nézve, hogy túlzottan lelkesen éli bele magát a tanított tantárgyába. Persze, ez már fiatalabb korában se volt kérdés, hiszen egyfolytában egy könyvvel a kezében láthatta a nagy nyilvánosság, és mondhatni csak irodalmi művekkel kapcsolatos témákban tudott szót érteni. A helyzete némileg javult az egyetemi évei alatt, ott kezdett visszafordulni az antiszociális jelleméből, de azért lássuk be, ezt a jellemvonását ha akarná se tudná magából teljes mértékben kiirtani. Pláne nem, ha egy intelligens tanítványával tudja ezt megvitatni, aki hasonlóan érdekelt az irodalom ágazatában, mint ő maga. De végül túlzott pörgését egy korty kávéba folytja, addig is szabad reagálási időt hagyva a nőnek, aki Ray-nek köszönhetően eddig aligha tudta beszédre nyitni a száját.
- Ó, valóban? -egy halk nevetés hagyja el szépen ívelt ajkait, ami egy széles vigyorba hanyatlik, mikor meglátja, hogy Ame arcszíne egy rózsáét megszégyenítőbe vált át. Jobb lábát keresztbe rakja a másikon, kezében pedig lötyögteti a pohárban maradt fél adagnyi kávét, arcán viszont továbbra se látszik lankadni a mosolya.
- Miért haragudnék, nyilván nem én vagyok az, aki éppenséggel az eszébe jutott -egy korty kávéba folytja látszólagos jókedvét, de meg kell hagyni, továbbra is jót mulat a vöröslő arcú lányon, ki azt se tudja, hogy tegye hirtelen támadt zavarát. Minden esetre nem számított arra, hogy pont tőle fog ilyen kijelentést hallani, elvégre szinte a nyakát tette volna rá, hogy a beszélgetésük megmarad az irodalom ágazatnál, és nem tér rá arra, hogy milyen jól is néznek ki az angol férfiak. De hát, mindenki tud meglepetéseket okozni, ami neki igen csak kínosnak viszonyul, de a partner annál inkább mulat rajta egy jót.
- Hogy őszinte legyek, a korabeli "férfiak" nem érnek fel a maga intelligenciájához. Elvégre, már bocsánat a kifejezésért, ők csak azon rágják magukat, hogy kit, és hogyan tegyenek ágyba, és ez az a kinyilatkoztatás, amivel bebiztosítja a helyét azok között, akik nem adják olyan könnyen magukat. Bár, én magam nem tudom, hogy önnél mi is a pontos cél, és nem is szeretném beleásni magam a magán életébe, nehogy azt higgye, csak én ezt látom -nagyot nyelve kerekednek el a szemei a saját maga által kiejtettet szavak hallatán, és inkább iszik egy-két kortyot az italából, ami egyre inkább fogyni látszik. - Én, minden esetre kíváncsi lennék azokra az irományokra, már ha nem veszi tolakodásnak -egy halvány mosoly bújik meg szája szegletében, majd, hogy az eleve kínos szituáció ne fokozódjon tovább, melynek a csúcspontja az előbb bemutatott félrenyelés volt, inkább a kezébe nyomja a telefonját. Mikor ismét kézbe kapja, gyorsan átfutja a számot, majd, mintha mi se történt volna, visszarakja azt a zsebébe.
- Nagyon kedves, de nem kérek, köszönöm, majd talán legközelebb. Annyira nem lelkesedek az édesért -feltartva kezeit utasítja vissza az ajánlatot, majd inkább megissza az utolsó kortyokat a kellemesen kesernyés kávéjából.
- Nekem tökéletes, természetesen barátságosabb is a környezet, mint egy koszos, mégis vegyszerszagú osztályterem. A "barátnőmre" való tekintettel csak annyit, hogy egyedül vagyok, mint a kisujjam, ettől aztán nem kell egyikőnknek se tartania -egy keserédes mosoly ül ki az arcára, ujját a papírpohár karimáján többször is áthúzva figyeli az asztalt, néha egy futó pillantást vetve társaságára.

Ame & Ray

Ame & Ray

Az éltető nedű megváltásként folyik végig teljes mértékben kiszáradt torkán. Mára már nem is kívánhatna többet, viszont az a bizonyos kisördög mégis ott ül a vállán, és megállás nélkül szajkózza a fülébe, hogy mindezek után, ahogy hazaért, dolgozatok tömkelege fogja várni, amik, természetesen holnapra határidősek, hogy még csak véletlen se lehessen őket elsomfordálni. Így viszont még lehetséges, hogy egy árva lap se fog ma piros tintát látni, hiszen már kettőig is alig lát, örül, hogy még normális mondatokat tud alkotni, és nem teljes baromságokat mond társának. Ennek egy árnyoldala van, hogy másnap egy osztálynyi ingerült, fiatal felnőttel kell majd farkasszemet néznie, akik kitérve hitükből szitkozódnak majd, mit se törődve azzal, hogy ő abból mindent tökéletesen hall, elvégre attól még, hogy valamilyen szinten zenészként is működik, a hallása hibátlan.
- Szerencsére ezt nagyon jól gondolja. De ha tényleg ez a fixa ideál a beszélgetésünkkel kapcsolatban, megpróbálhatok átlényegülni egy másik figurába, viszont felhőtlen sikert nem igen tudok ígérni –egy széles vigyor jelenik meg arcán, kezében a papírpoharat tartva, melynek aljában a kávé utolsó pár kortya tudatja vele, hogy mára csak annyit tudott mutatni magából. Mondhatni nem is számít neki, elvégre ő már csak az ízéért issza, a hatékonyságát már vagy tíz évvel ezelőtt elveszítette, amikor is kezdő tanárként működött, és ezzel egyidejűleg éjszakai levelezőn keresztül csinálta az egyetemet is. Szép évek voltak, nem is csoda, hogy liter számban fogyasztotta a bizonyos barna italt, néha felváltva azt egy-két csésze fekete teával, hátha az jobban kihozza a hatását. Mondani se kell, hogy egy alkalommal se vált be a terve.
- Én magam nem is tudom minek szántam, elnézést kérek. De reméltem, hogy ön majd talán felfedezi benne a burkolt célzást, mert szerintem a sok gondolat közt, ami a fejemben cikázik, valahol ez volt a hátsó szándékom –az előbbi magabiztos mosolya másodpercek leforgása alatt vált a kínosabb kategóriába, és ennek következtében süti le a szemét, és a makulátlanul tiszta padlót kezdi tanulmányozni. Jobbját végigsimítja kósza fürtjeiben, de végül a keze a tarkóján állapodik meg.
- Ó, hát… igazán köszönöm, ezt még nem hallottam senkitől. De azt már mondták egy jó páran, hogy a bizonyos nevelőim jó munkát végeztek velem kapcsolatban, ha már a szüleim nem tartoztak az agytröszt kategóriába –résnyire összeszűkített szájjal mered maga elé, hogy magában tudja tartani a kínos röhögést, ami minden áron el akarja hagyni a száját, de e helyett csak annak szegletében bújik meg egy félszeg mosoly. Már maga se tudná megmondani, hogy ezen roppant értelmes és érdekfeszítő beszélgetések után kis is fog jobban belesülni a témába.
- Csak nyugodtan, velem általában mindent meg lehet beszélni, másod állásban lelki szemetesként és állítólag jó beszélgetőpartnerként funkcionálok. Viszont ilyen témakörben még nem volt szerencsém kipróbálni magam, és igen erősen hat az újdonság ereje –nagyon úgy néz ki, hogy az állás megállapodik az egyenlőben, és aki őket figyeli, csak két igen csak érdekes figurát vélhet felfedezni, ahol a női tag egyfolytában világít, mint egy hibátlan rózsa, a férfi meg inkább rá se tekint, mert akármelyik pillanatban elröhögheti magát a kínos szituációnak köszönhetően.
- A maga módján, és kategóriájában minden iromány profinak mondható. És én eleve a képességeknek megfelelően szoktam ítélni, nem pedig úgy, hogy belövök egy biztos pontot, és ahhoz viszonyítom, szóval megnyugodhat, nem fogom összehasonlítani egyetlen Shakespeare művel sem, csak hajt a kíváncsiság, hogy egy kezdő író miszerint, és milyen témában alkot. Hogy én? Hát, volt egy időszakom, amikor írdogáltam csak puszta kedvtelésből, született is belőle egy-két regény, de inkább nem hozom nyilvánosságra, a sok remekmű mellett azok lennének a gyenge láncszemek. Nem tudok olyan bravúrosan bánni a szavakkal és szókapcsolatokkal, ahogy az elvárt egy írónál. Mert hiába vagyok irodalom tanár, az írói készségeim nem feltétlen tükrözik ezt vissza –legalábbis, ez az ő egyéni véleménye, hiszen egyetlen olvasója se volt magán kívül, senki az égvilágon nem tudta megmondani, hogy ő mit is gondol róla, önmaga hozta ezt a döntést. És, lássuk be, a saját irományaival sose bánik kesztyűs kézzel az ember.
- Ne is mondja… az utolsó órákra már szinte elveszni látszik a tőlem megszokott pörgés, akkor már azt se tudom, hogy melyik nembe is kéne magamat sorolni. De ahogy látom, önnél beválik az a bizonyos boldogság hormon, hiszen jelen esetben, ahogy nézem, a jókedvének semmi nem szabhat határt –egy mosoly kíséretében emeli fel a nőre kék tekintetét, azzal megállás nélkül keresve a barna szempárt. Sose volt még rá lehetősége, hogy iskolán kívül beszélgessen diákjaival, és meg kell hagyni, többször is beiktathatná ezt az alkalmat, hiszen ebben az esetben minden nyugodtabb, és meg lehet tudni, mi is rejtőzik a felöltött jelmez mögött.
- Szerintem az megfelelő, lehet, hogy még bele fog lógni egy-két dolgozatjavítás, de esküszöm, igyekszek majd minél jobban önre koncentrálni. Majd elmegyek önért, hogy ne magának kelljen engem felkeresnie, csak lőjünk be egy biztos pontot –ejti ki kellemes baritonján a szavakat, majd torkát az utolsó korty kávéjával öblíti le. – Úgy gondolja? –noha nem látszik, de egy kisebb mosoly ott bujkál szája szegletében, ujjával pedig ismét a pohár karimáján rója a köröket, néha fel-fel sandítva a lányra.

Ame & Ray

Ame & Ray

Tekintetét egy pillanatra se emeli le arról a bizonyos pohárról, amivel percek óta olyan jól elszórakozik. Mintha legalábbis nem lenne elég érdekfeszítő a diákjával lebonyolított beszélgetése... szimplán csak, számára kínos helyzetekben a legmegfelelőbb elterelési módszer, hogyha még csak véletlen se tekint a partnerére, akkor aztán elpattan az utolsó szál is, és csak egy röhögés fog belőle kijönni. Igen, a kínos szituációkat már kiskora óta is úgy leplezte, hogy egyszerűen, a másik szempontjából nézve egy indokolatlan hahotázás tör fel belőle. Akkor, aki már nem volt róla teljes mértékben meggyőződve, hogy valami nincsen rendben a fejében, az ezután már száz százalékban nem fog kételkedni benne. De egyelőre van, ami elvonja a figyelmét, ezért némi türköztetésnek köszönhetően még rendes formáját mutatja tanítványának.
- Úgy gondolja? Sokkal inkább szoktam meghallgatni mások panaszait, és azután általam kreált életbölcsességeket osztani, mintsem hosszú távon társalogni másokkal. Lehet, hogy a mai nap még meg is döntöm a rekordomat -egy halvány mosoly jelenik meg az arcán, majd a szájához emelve a poharat próbálja abból kifacsarni a megmaradt pár csepp kávét, de az aligha akarja könnyen adni magát.
- Ó nem, köszönöm, már így is átléptem a limitemet. És szerintem a pincérnek se mozdulna mosolyra a szája, ha meglátná, hogy a felkínált kávét nem egy csinos hölgynek, hanem egy magamfajta, középkorú éveibe rohanó pasasnak hozza ki -noha a felkínálás igen csak csábító, és ha nem gondolta volna át kétszer, mit is reagál, nagy valószínűséggel hatalmas, gyermeki szemekkel tekintve rá vágott volna rá egy igent. De tekintettel arra, hogy a mai nap folyamán már két kezén nem tudná megszámolni a fogyasztott kávé mennyiségét, úgy gondolja, hogy nem feszegeti tovább a határait, és inkább megáll, amikor még van rá lehetősége.
- Ezen a témakörön már én is sokszor elrágódtam, de könnyebb inkább megmaradni a hivatalossági morálnál, mintsem ezen alakítgatni. Mindig is szerettem megadni a tiszteletet a diákjaimnak is, de hogyha ez magát zavarja... és amennyiben magának nem lenne érdekes a szituáció, én annak se mondanék nemet, hogyha esetleg ön is tegezne engem. Nem tartom még magamat annyira idős tanárnak, hogy vérre menő harcot vívjak afelől, ha egy diákom iskolán kívül nem a professzorának tekint -meg kell hagyni, világ életében egyszer se tegezte le egyetlen növendékét se, ezért fennáll annak a lehetősége, hogy számára lesz érdekesebb átlényegülni ebbe a fajta csevegésbe. Mikor még középiskolában tanított Londonban, akkor is megadta a kellő tiszteletet számukra, de még kezdő tanárként is az általános iskolában. A kicsik nem is értették túlzottan, elvégre hozzá voltak szokva, hogy minden diákjuk tegezi őket, és mindenféle kedves jelzőt aggattak rájuk. Hát, rá már akkor se volt jellemző a becenevek gondtalan használata.
- Csak teljes lelki nyugalommal, engem egyáltalán nem zavar -a kelleténél már többször hallgatta meg munkatársainak, családtagjainak, és több esetben diákjainak is a puszta kirohanásait, számára már nem jelentenek nagy kihívást, már megtanulta őket kezelni.
- Ugyan már, szinte biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem terhelne velük. De én nem erőltetem rá semmire, amennyiben szeretné valakinek elmondani, hogy mi is nyomja a szívét, és esetleg a szobatársa nincs kéznél, én boldogan várom, és meghallgatom -halál nyugodtan ejti ki a szavakat, kellemes, mély búgó hangján, tengerszín tekintetét a lány gyönyörű szemébe vésve. De, a túlzott komolyságot végül akaratlanul is egy óvatos mosollyal koronázza meg, holott egyáltalán nem lett volna szándéka. Sose látták még ténylegesen komolynak a diákjai, reménykedett benne, hogy majd most... hát, most se.
- Amennyiben még megvannak, és nem használtam még tüzelőben otthon Londonban, feltétlen. De nem ígérek semmit, nagy valószínűséggel nem fogom őket megtalálni, de ha esetleg mégis a kezem ügyébe kerülnek, akkor oda adom, és megláthatja az elrettentő példát, ahogy nem szabad írni -ő maga ugyan szerette az alkotói folyamatot, miközben megírta azt a pár regényt, mely valamilyen szinten függött egymástól, de az olvasó -már ha lett volna-, nem kavarodott volna bele, hogyha egy részt kihagy. Azonban, mikor a végéhez ért, és újra átolvasta, szinte kitért a hitéből, és majdnem, abban a bizonyos pillanatban vágta volna a tűzre, ami gondtalanul lobogott mellette.
- Hát, ezt örömmel hallom. Azonban szinte biztos vagyok benne, hogy jobb társaságot is el tudott volna képzelni így délutánra, mint az irodalom tanárát, aki kellő mértékkel lefárasztja az órák keretén belül is -elvégre, ki az az őrült, aki örül annak, ha egy gondtalan pillanatában az egyik tanára telepedik le mellé egy kávézóban? Hát, erre bizonyára nem sok élő példát lehetne felhozni, pláne nem az iskolából, ahol aztán a tanár-diák viszony se bizonyul a legjobbnak, javarészt örülnek annak, ha az órán kívül még az iskola folyosóján is elkerülik egymást.
- Az viszonylag jó arány, ha csak kicsit látszok fáradtnak, lélekben már előkészítettem az ágyamat az alvásra. Ezzel csak egy probléma van, hogy, amint már mondtam, egy jó pár osztály dolgozata vár még rám, amit holnapra le kell adnom. Nem is lenne vele nagy baj, csak az a helyzet, hogy még egyet se vettem a kezembe. De megfogadom a tanácsát, és egy kellemes tea mellett fogok nekilátni a javításoknak. Azt hiszem lesz okom lenyugtatni az idegeimet, miközben olvasom a nagyrészt orbitális nagy sületlenségeket -származásának köszönhetően jobb időtöltést el se tudna képzelni, mint teát iszogatva leülni egy zajmentes helyre, ahol csak maga lehet, a saját gondolataival. Viszont, meghazudtolva angol létét, sokkal inkább átszokott már a fekete kávéra, amiből, nagy sajnálatára egy nap már literszám meg tud inni, kisebb erőfeszítések nélkül is.
- Igen, számomra is a késő délután tűnik a legoptimálisabbnak, a későbbre ígért dolgozatokat meg majd félre rakom, hogy teljes mértékben magára tudjak figyelni. És majd akkor hétre önért megyek -halvány mosollyal tarkítja mondandóját, majd elveszi a kis papír darabot, melyet gondosan a zsebébe rak, elvégre onnan aligha tudja eltüntetni. Nyilvánvalóan nagyobb veszélyben lenne a sok papírtömeg között a táskájában.
- Hát, erre kíváncsi vagyok, mert eddig nem sokszor kopogtatott az ajtómon -maga se érti, hogy miért tárgyalja meg a szerelmi életét pont az egyik diákjával, de lévén, kellemes beszélgetőtársa talált a személyében, egyáltalán nem érzi magát feszélyezve, még ilyen téren sem.

Ame & Ray

Ame & Ray

Szinte akaratlanul is mosoly húzódik arcára, mikor poharáról felpillantva azt látja, hogy beszélgető partnere éppenséggel egy pár tincset fűz fel az ujjára. Ebből is ki lehet következtetni, hogy egyiknek nagyobb a zavara, mint a másiknak, máskülönben karót nyelten ülnének egymással szemben, és gondtalanul csevegnének. Erre fel, egyik a poharával bíbelődik már ki tudja, hányadik perce, a másik el nem engedné a haját, még csak véletlen se. De lássuk be, elsőnek ez elfogadható, hiszen iskolán kívül még sose találkoztak, pláne nem tudtak ilyen közvetlenül beszélgetni.
- Sose hittem volna, hogy egy tanítványomban fogom megtalálni a potenciális lelki társ jelöltemet -a hangjában teljes meggyőződés uralkodik, de az arca aligha mást tükröz, elvégre a komolynak szánt arckifejezésből továbbra is egy bizonytalan mosollyal jön ki. Szemét ismét a poharára tapasztja, majd ujjaival körülfonva azt odébb teszi, hogy továbbra ne vonja el továbbra a figyelmét.
- Hát, ezt a felvetést azért megkérdőjelezném, de igazán kedves -tengerszín tekintetét a nőről a hátul szerencsétlenkedő félre emeli, és akaratlanul is elkerekednek a szemei a bizonyos mozdulatsor látványától. - Bizonyára tudja, hogy a remény hal meg utoljára, és szerintem az említett úriember is ezt gondolja. De, hála neki, szerencsétlen növény a kelleténél hamarabb fog elhalálozni. Talán arra elég lesz a fizetése, hogy a főnöke utasítására vegyen majd egy újabb virágot -ő mindig úgy gondolja, hogy kellőképp szót tud érteni a mostani fiatalokkal, ezzel egyidejűleg a cselekedeteiket is. De, a mai nap folyamán az is kiderült, hogy vannak menthetetlen esetek, akiknek az IQ szintjük magassága nem fejben, hanem a felnyírt hajban nyilvánul meg. Bezzeg amikor ő volt ebben a korban, mondhatni még értelmesek voltak a társai, de már sajnálja a fiatalság azon rétegét, akik mondhatni az értelmes, és eszes csoportot képviselik. Erre egy élő példa az előtte ülő tanítványa, aki nyilván hasonló gondolatokkal van a bizonyos pincér srácról, és a hozzá hasonlókról.
- Ugyan már, miért lenne? Inkább örülök, hogy végre nem kell magázódást hallgatnom -a nyelvbotlást csak egy széles vigyorral nyugtázza, de szinte biztos abban, hogy ő is el fogja párszor követni ugyan ezt a "hibát". Merőben át kell majd lényegülnie, mert a túlzott illedelmességének köszönhetően javarészt munkatársait is magázni szokta, de most, hogy egy diákjával tesz kivételt... számára érdekesnek bizonyul, de ha ez a kívánsága, hát legyen.
- Nem ígérem azt, hogy felérek majd egy lány barátnőhöz, én minden esetre megteszem a tőlem telhetőt, akár még ital nélkül is. Szégyen, nem szégyen, sosem tartoztam abba a rétegbe, akik egy éjszakán át tartó ivászat után még majdhogynem józanok tudnak maradni, egy-két sör belefér a töményeket hanyagolom. Na meg, milyen példát mutatnék én azzal a kedvenc diákomnak -széles mosollyal a képén támaszkodik előrébb az asztalon és élénk, vidám tekintetét a lányéba vési. Meglehetősen élvezi, hogy témát tekintve nem kellett megmaradniuk az irodalom ágazatánál, hanem független attól, hogy milyen viszony van köztük, szinte gátlástalanul tudnak társalogni.
- Hát, köszönöm. De ahogy látom, eddig bírta... akarom mondani, bírtad a tegeződést -állát a tenyerébe helyezve takarja el hosszú ujjaival a szája szögletében bujkáló félmosolyt, de a szemén ettől függetlenül tökéletesen lehet látni jókedvét.
- Ezt aztán teljes mértékben alá tudom támasztani -mély sóhaj hagyja el a száját, majd keze a szája elől átvándorol a tarkójára, de végül az asztalon állapodik meg, hogy úgy tartson neki biztos támaszt.

Ame & Ray