Az életem korántsem indult mesébe illően. A gettó nevelt fel, de nem tudott megtörni és bekebelezni. A túlélés kulcsát a könyvekben és a sportban találtam meg. Kemény, következetes vagyok magammal, de az embertársaimat annál inkább megbecsülöm. A tanítással szemben végtelenül elköteleztem magam, a tanítványaimnak minden megszerzett tudásom és megélt tapasztalatom igyekszem átadni, hogy később azokat az életben is kamatoztatni tudják. A múltam olykor sötét felhőket von fölém, de igyekszem felül kerekedni rajtuk, és nem másokon levezetni a bennem felgyülemlett feszültséget. Sajnos nem mindig sikerül, olyanokat is megbántok, akiket soha nem állna szándékomban. Beismerem, ha hibázok, és nem vagyok rest bocsánatot kérni. Az iskola, a kollégák és a srácok adják a napi energialöketet, nélkülük lenne időm a múlt eseményein rágódni, és sajnos annak nem lenne jó vége.
Szeretem a pörgést, a száguldást, a bulikat, a jó könyveket, a kultúrát, de otthon leginkább a természetben érzem magamat. Imádok motorokat bütykölni, a roncstelepről kimenekítem őket, a garázsban pedig életet lehellek beléjük, majd körbemotorzom velük az óceánpartot. Ez inkább hobbi, szenvedély, mintsem mellékes pénzkereset, ezért sokszor ingyen adom tovább őket a barátoknak, kollégáknak. Nyitott vagyok az újdonságokra, de képes vagyok úgy rácsodálkozni a világra, mint egy gyerek. Végtelenül pimasz tudok lenni, és ha valaki ezt "kiérdemli", akkor teljesen az agyára megyek.
A nők módfelett kedvelnek, de nem szokásom kihasználni őket. Persze egy szép hölgy közeledését nehezen utasítom vissza, de ha egyszer egy nő felkelti az érdeklődésem, akkor addig megyek, és harcolok érte, amíg az enyém lesz. Nem mondanám magam túlzottan romantikusnak, de igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt, hogy a hölgy kedvében járjak. A megcsalás fogalma távol áll tőlem, és mélységesen elítélem azokat, akik ezt teszik velem, vagy a barátaimmal. A bosszúállás minden formáját ismerem, és alkalmazom bizonyos esetekben. Sajnos az élet túl kemény ahhoz, hogy elpuhuljunk. De mindenkit megnyugtatok, megérdemelték, amit tőlem kaptak.  
A diákjaimmal szemben teljesen nyitott könyv vagyok, tudják, hogy bizalommal fordulhatnak felém, bármilyen apró dologról is legyen szó. Bátyjukként, apjukként, mintsem tanárukként tekintenek rám. Igyekszem a tanítási órákat mindig színesebbé, érdekesebbé varázsolni, és ha jól tanulnak, azzal jutalmazom őket, hogy körbejárjuk a sziget olyan rejtett szépségeit, melyeket a túrázgatásaim során fedeztem fel. Az agresszív oldalamról pedig annyit, hogy verekedést nem provokálok, de ha belém kötnek, vagy meg kell védenem valakit, akkor nem habozok álattá válni, és fizikailag teljesen leépíteni azt, aki megérdemli. Sajnos többször is volt rá példa, két lábon soha nem sétáltak el tőlem. Ez van, ilyenkor képtelen vagyok uralkodni magamon. De mit is várunk egy magam fajtától?

Általános külső ismertetőjelek:
Magasság, testsúly: 185 cm, 85 kg.
Szemem színe: világoskék.
Hajam: rövid, barna színű.
Alkatom: sportos.
Öltözékem: alkalomfüggő.

Bruce. Így hívtak. Ezt a nevet viseltem, mielőtt elhagytam a Várost. Mielőtt teljesen lezártam a múltam. De ne szaladjunk ennyire előre!
Az élet kemény a brooklyni gettókban. Apám New York egyik legtehetségesebb ügyvédje volt. Pofátlan, fiatal, és imádta a falni életet. Mígnem megismerte anyámat. Egy hawaii szépség, egy "angyal", akit magával hozott a Nagy Almába. Imádták egymást. Apám elmondása szerint "szerelem volt első látásra". A nagyszüleim ellenszenvét kivívva elvette feleségül Noleanit, majd mindaddig boldogan éltek, mígnem terhes lett... velem. A szülés közben komplikációk léptek fel, és dönteniük kellett. Anyám engem választott. Apám szerint nekem kellett volna meghalnom helyette, és erre minden egyes nap emlékeztetett. Elkezdett masszívan inni, abbahagyta a munkát, és bánatát alkoholba fojtotta. A nagynéném segítette csecsemő koromban, de annyit piált, hogy elfordult testvérétől, és elitta a házat a fejünk fölül. A lecsúszott alkoholista ex-ügyvéd 6 éves koromban magával vitt egy lakókocsiba, Brooklyn egyik színesbőrű negyedébe. A napi betevőjét kokain és heroin dílerkedésből oldotta meg. "Könnyű pénz". Mindig ezt mondta. Amíg ő az utcákat járta, én olvastam vagy elmentem futni. Minden érdekelt, ami képes volt kirántani abból a rothadt posványból, ami nap mint nap körbevett. Sokszor kimaradtam az iskolából, apám azt mondta, én vagyok a "házőrző kutyája". A sport iránti szenvedélyem korán megmutatkozott, a gettósuli minden lehetséges sportolási tevékenységét kipróbáltam. Feketékkel kosaraztam, fociztam, sőt, még boxoltunk is. Én voltam a kis fehér korcs a szemükben, ezért iskolai verekedés miatt apámat sokszor berángatták. Ő meg otthon piásan jól elvert, aztán, amíg el nem múltak a sérüléseim, nem mehettem be. Napról-napra éltünk, az éhezés mindennapos fogalom volt számomra. A megkeresett pénzét visszaforgatta anyagra, cigire és olcsó piákra. Az uzsorások sorban álltak a pénzükért mindaddig, amíg egy nap a szemem láttára vágták át a torkát. Éppen a születésnapomon. Apám kivételesen jó hangulatban volt, halála előtt egy nevemmel gravírozott fémkeretes stopperórát adott nekem, és fedlapja belső oldalán egy fényképet anyámról. Ez volt hosszú évek óta az egyetlen kedves gesztusa felém. Majd pár perc múlva dörömböltek az ajtónkon. A bedrogozott uzsorás egy hirtelen mozdulattal végzett vele. Nem akart szemtanúkat hagyni, ezért úgy gondolta, eljátszadozik velem is, mielőtt hidegre tesz. Az akkor 15 éves kölyökkutya harapása éppoly halálos volt, mint apám vadászkése a konyhapultba állítva. Néhány másodperc dulakodás után a kés a fazon szívében kötött ki, én pedig összezuhanva egy intézetben. Szép ifjú kor, mondhatom. Mások szerető családban nőnek fel, én pedig felnőttkorba lépésem napjáig egy nevelőotthonban. Nem akartam apám sorsára jutni, és talán az előzmények miatt, de elhatároztam, hogy olyan emberré válok, akire anyám büszke lenne. A nő, aki az életét adta azért, hogy élhessek. Ezért örökké hálás leszek Neki.
Jelentkeztem a tanárira, és sikeres felvételi után állami ösztöndíjjal elvégeztem a testnevelői és biológia szakot. Friss diplomásként jelentkeztem az intézetbe nevelőként, ahol tárt karokkal vártak. Nem csoda, hisz a tanárok sorra hullottak ki mellőlünk. De én tudtam, hogy mit akarok. A srácokkal lenni, egyengetni a felnőtté válás felé vezető rögös útjukat. Hamar elfogadtak. Ismertem a dörgést, hisz lehúztam pár évet ott. Próbáltam elfeledtetni velük azt a rohadt egy érzést, hogy család nélkül kell felnőniük. A mindennapos játék, sport, természetjárás, valamint iskolai órák alatt ragadt rám abból a gyermeki huncutságból, amit sugároztak. Egytől-egyig egyéniségek voltak, és én így is kezeltem mindegyikőjüket. Bátyjukként tekintettek rám, én pedig úgy éreztem magam, mint egy apa, akinek több tucat gyermeke van. Imádtam ott lenni, mígnem az állam támogatás hiányában bezáratta az intézményt, a gyerekeket pedig szétszórták New York állam és New Jersey különböző otthonaiban. Nem volt már maradásom. A sötét múltammal, a nyomasztó gondolatokkal, a kezemhez tapadt vérrel, és a meg nem bocsátás érzésével teljesen egyedül maradtam. Nem voltak többé a srácok, akik minden nap emlékeztettek arra, hogy miért érdemes kitartanom, hogy élnem kell, jót cselekedni, mert máskülönben teljesen felemészt a múltam.
Környezetváltozásra volt szükségem. A megspórolt tanári fizetésemből repülőjegyet vettem, és elutaztam anyám szülővárosába, Honoluluba. A reptéren nem fogadtak virágfüzérrel, mint ahogy azt vártam. Hülye filmek!
Sóhajtottam egy nagyot, majd elhagyva a terminált, beléptem új életem kapuján.
...
Már három éve élek itt, azóta a nevem is lecseréltem. Kereken 100 dolcsiért hivatalosan is megtehetjük, és felvehetünk egy hawaii keresztnevet. Számtalan gimibe beadtam az önéletrajzom, de egyik helyen sem volt üresedés, így a lakásra valót egy autómosóban és egy autószerelő műhelyben tengődve kerestem meg. Kellett a pénz, hogy legalább a kajára és a rezsire való összejöjjön. Tegnap meló után azonban a Muanalua-ból az igazgató asszony pánikolva hívott, hogy felmondott a testnevelő tanár, és azt szeretné, hogy csatlakozzak a tantestülethez. Nem kellett kétszer mondani, másnap reggel én is felmondtam, délután pedig alá is írtuk a szerződést a kéjesen vigyorgó igazgatónő irodájában. Az iroda ablakából kitekintve megakadt a szemem valakin. A szemrevaló szépség játszi könnyedséggel manőverezett a kamaszokkal zsúfolt folyosón, én pedig tekintettemmel kísértem útján. Sajnos szemből nem láttam őt, de a hosszú, világosbarna hajzuhatag és a formás, ringó csípőjének látványa azonnal beleégett az agyamba. A vigyor az arcomra fagyott, és a 40 fokos hőségben hazafelé motorozva sem tudott leolvadni onnan. Ez a nap telis-tele van csupa meglepetéssel! Ráadásul este felé egy gyönyörű nővel sikerült koccannom a sarki közértben. A tekintetem egyszerűen csak vonzotta az övé, a formás alakja pedig rendesen felpörgetett, így segítségére siettem a szétgurult holmiknál. Mintha már láttam volna valahol... Vele szívesen koccannék többször is!