Testi adottságok
Magasság: 173 centi magas vagyok, ami szerintem alacsonyabb az átlagosnál, és vannak olyan nők, akik így is magasabbak nálam. Olyankor rosszul szoktam érezni magamat.
Súly: ne már. Most komolyan? Ez miért fontos? Mindegy, nem nőből vagyok, így nyugodt szívvel elmondhatom, hogy 75 kilót nyomok.
Mellkas: 107 centis, de ezt sem tudom mire jó, hacsak nem lesz egyenpólónk, akkor értelmetlen.
Kar/ Bicepsz: 38 centi, de nem mostanában mértem, az számít?
Derék: 81 cm. Nem tudom mit kezdenének most, ha ezeket nem tudnám fejből. Remélem legalább dögös egyenpólók lesznek.
Bőrszín: Nem látszik? Olyan fehér vagyok, mint egy hulla, kivéve ha kifekszem a napra, de akkor sem nézek ki úgy, mint egy csoki, aki most szabadult ide Afrikából.
Hajszín: barna hajam van, egy kicsit talán világosabb, mint amilyenre számít valaki, ha rám pillant, de nem tehet róla, hogy a nap ezt teszi vele.
Szem szín: mondhatnám, hogy rideg kék szemeim vannak, de az nem lenne igaz, inkább olyan, mint a tenger, és biza el lehet benne veszni, hogyha valaki túl sokáig nézi. Tehát tényleg olyan, mint az óceán.
Különleges ismertetőjel: az első a szemem, aztán jöhet a mosolyom, de egyébként jóképű vagyok, ez nem elég?! Ennyire azért nem vagyok egoista. Viszont vannak tetoválásaim, a karomon, ez szerintem elég különleges.

Amit a külcsíny takar
Allergia: egyetlen egy dologra vagyok allergiás, ami a meggy. Ha egy darab is lecsúszik a torkomon, máris feldagad a fél pofám, ami nem egy dögös látvány.
Örökölhető betegség: nem tudok semmi ilyenről.
5 dolog amit szeret: az esőt nagyon szeretem, a kutyákat, a társaságot, a barna hajú hölgyeket, és a mosolygást.
5 dolog, amit nem szeret: a vihart, igaz, hogy esővel is jár, de nagyon hangos, emiatt utálom. A patkányokat sem szeretem, a hideget sem, a mai modern telefonokat, de sajnos arra van szükség, és a hajszárítókkal is mindig meggyűlik a bajom.
Pár szó magáról: nem tudom mit mondhatnék magamról, hiszen egy nyitott könyv vagyok, ha valaki tíz percnél többet tölt velem, könnyen ki is ismerhet. Ez baj lenne? Én nem érzem annak, mert legalább nem játszom meg magam az emberek előtt és önmagam adom. Ez egészen addig igaz, amíg a vászonra nem kerülök, hiszen egy színészben az a jó, hogyha nem csak önmagát tudja adni, és én ilyen vagyok. Nem csak magamat adom olyankor, sőt az eredeti felem, olyankor teljes homályba kerül, és csak a színészi felem marad elől. Ezért vagyok ebben olyan jó, hogy bármikor bárkit el tudok játszani. Tudok önző lenni, szemét, de még gy nyálas hátranyalt hajú fazon is, ha az kell. Pedig én csak egy egyszerű srác vagyok, nincsenek bennem összetett dolgok, szeretek poénkodni, és felvidítani az embereket a közelemben. Nem szeretem senkit sem sírni látni, de a hisztit ettől függetlenül nem bírom, és nem vagyok hajlandó tolerálni, szóval, ha valaki a közelemben akar hisztizni, készüljön arra, hogy elküldöm melegebb éghajlatra.
Ettől függetlenül egy kedves figura vagyok, folyton vigyorgok, mosolygok, még a papparazzikkal sincsen semmi bajom, egészen addig, míg a pofámba nem tolják a gépeiket. Még hűségesnek is tartottam magam, egészen eddig, de ma már magam sem tudom, mert valaki elcsavarta a fejem. Hát szabad ilyet?! Nekem barátnőm van, vele kellene foglalkoznom inkább.

Az ingemen a gombokkal szórakozom, egyáltalán nem akarnak begombolódni, mintha összeesküdtek volna ellenem. A teljes alakos tükörben is csak a saját borostás arcomat látom, amit egy grimasz torzít el. Látom az arcomon a fájdalmat, amit azért érzek, mert életem legnagyobb lehetőségét szalasztotta el, életem legnagyobb szerelmét hagytam elmenni, azt kinek szőke haja vetekszik a búzakalászokkal, amikor a nap süti őket, szeme pedig zöldebb, mint egy pálmafa levele. Igen, elengedtem, nem tudom miért, hogy, hogy tehettem ilyet pont vele, amikor a családjával is szembe ment értem, csakis értem. Rosszul vagyok magamtól, hogy ezt engedtem.
Ezután a gondolat után megelégelem, hogy a gombjaim nem akarnak a helyükön maradni, és egy káromkodás közben leszedem magamról, vagyis leszedném, ha finom, női ujjak, meg nem állítanának.
- Ehhez sosem értettél. - suttogja, lágy gyengéd hangon, és minden kis mozdulatát, rezdülését érzem ujjainak, ahogy a gombokkal kezd szórakozni. Engem mégis inkább az foglalkoztat, hogy sötétzöld szemeibe tekintsek, és ha akarom, ha nem rabul ejt, és magával ragad. Mindig ezt műveli velem, így én csak elgyengülten hagyom, hogy felöltöztessen. El sem hiszem, hogy itt van.
- Ezért vagy te itt nekem. - mosolygok rá, de kezem nem marad egyhelyben, gyengéden arcára simítom a kezemet, ahogy magamhoz húzom, hogy ajkaink összeforrjanak. Vagy hosszú percekig élvezzük amit a másik ajka nyújt, mígnem elsötétedik a vászon, a fények kigyúlnak a teremben és mindenki tapsolni kezd.
Erre jó egy filmpremier, újra bele tudom élni magam a szerepbe, de a tömeg előtt ki akarok jutni, így megfogom a barátnőm kezét és kivonom a teremből. A pénztárakhoz érve tapasztalom, hogy mégsem voltam elég gyors. Emberek vannak mindenhol, de tényleg mindenhol, én pedig talán egy kicsit jobban szorítom barátnőm kezét, hogy el ne vesszen nekem itt a tömegben. Engem viszont egy tekintet megragad, vagyis inkább egy mosoly, ami elvarázsol, én pedig elképedve figyelem őt. Akaratlanul lépek felé egy lépést, és mielőtt pedig megszólalnék megkapja a legkedvesebb, legsármosabb mosolyomat is, hogy érdekesebb legyek a számára.
- Szép a mosolyod. - a kis barnahajú alacsony lányhoz intézem a szavaimat, bár van egy olyan érzésem, hogy ő ebben nem lehet biztos. Nem tudom, hogy ő ki, vagy honnan jött, de abban biztos vagyok, hogy nem élt mindig itt. Ha mégis így lett volna, akkor előbb találkoztam volna vele, és lehet, hogy egy éve már Ő lenne a párom, és nem a magas barna szépség. Jézusom a barátnőm! Egyből visszafordulok hozzá és átverekszem magam a tömegen, és a fényképes embereken, most nincs hozzájuk hangulatom. Otthon akarok lenni egy kád vízben, vagy az ágyban és aludni, kiverni a fejemből azt a lányt, mert nekem van párom, és hűséges ember vagyok. Vagy, legalábbis eddig az voltam.
- Hova rohansz ennyire? - kérdezi a párom, mert igen, kicsit erősen fogom a kezét és húzom elfele, de nekem muszáj innen kijutnom most már.
- Haza, hogy végre ne vegyenek annyian körül minket. - mosolygok rá kedvesen és még egy apró csókot is kap, amint magamhoz húzom. Szeretem őt, akkor is, ha mostanában nem ugyanolyan köztünk minden, akkor is a barátnőm, és nem akarom megcsalni, ártani sem neki, mert lehet ő ebből a változásból semmit sem vett észre. Lehet csak én képzelem ezt be. Megeshet ez? Nem tudom, de most már tényleg csak haza akarok menni.