Kezem a nyilvánvalóval, a külsőm leírásával. Elvégre, amíg nem ismersz meg valakit, addig ez az első szempont ami alapján ítélkezel felette. A megjelenéséből döntöd el érdemes-e vele foglalkozni. Ha nem érzel szimpátiát felé akkor le sem állsz vele beszélgetni. Az, hogy én milyen érzelmeket váltok ki belőled azt eldöntöd a leírás végére. Tehát, a magam 186 centimmel épp ideális férfi magassággal rendelkezem. Testem arányos és izmos. Arcom inkább mondhatni kereknek, mint hosszúkásnak. Nem csúnyítanak sebek, melyek elrontanák azt a tökéletes összképet, amit most is látsz. Középhosszú, fekete hajamat mindig másképp állítom be. Nagyban meghatároz a hangulatom és az öltözékem. Apropó, öltözködés. Változatos, hogy egyszóval írjam le. Szerintem a ruháimról nem kell sokat beszélnem, hiszen elég ha megnézel rólam néhány képet vagy nevesebb újságot, magazint. Előfordul, hogy rögtön a címlapon megtalálsz, ha épp sikerült valami kirobbanót írnom. Tudod mit? Megkönnyítem a dolgodat. Gyakran veszek fel farmert és inget. Fekete haj, kék szemek. Igen, ez egy elég vonzó párosítás. De, hozzá tenném, hogy az én szemem különlegesebb. Ennek köszönhetően pedig, mint ahogy az más embereknél is előfordulhat, a különböző fényviszonyoknál szürkének, vagy zöldes árnyalatúnak tűnhet. Kiegészítő viseletem kimerül a karóra fogalmában, szóval nem szokásom elvetni a sulykot. Rá fogsz jönni, hogy megjelenésemet - ami hozzá teszem igen vonzó és szexi - nagyban befolyásolja a munkám és az életem. Elvégre egy-egy parti érdekében eldobom a hétköznapi megjelenést és valami ütősebbet öltök magamra.
Ehhez a külső ismertetőjelekhez hozzátartozik a látszat, amit ezek után könnyedén leszűrhetsz. Ez a látszat pedig a jellemem egy részét tükrözi, ám nem mindent. Ide tartozik a komoly, határozott és céltudatos személyiségem. Olyan ember vagyok, aki tudja mit akar és bármit megtesz a kitűzött célja elérésért. Ez még igaz is. De a többi, az már nem. Bizonyára hozzátennéd azt is, hogy kicsit beképzelt vagyok azért, mert van pénzem és az emberek figyelik, követik a tetteimet. Mintha, egy picit agyamra ment volna és túlságosan is élvezném a hírnevemet. Tájékoztatlak róla, hogy az utóbbi kijelentések hamisak... többnyire. És ezzel elérkeztünk a belső jellemzésemhez is. Biztos érdekel már az is.


Ha a fent említett külső felkeltette volna az érdeklődésedet annyira, hogy megismerd a valódi személyiségemet, akkor olvass tovább. Ha nem, akkor nincs miről beszélnünk és minden bizonnyal nem fogom kedvelni a társaságodat. Viszlát!
Tehát! Igen, határozott vagyok és céltudatos. Tele ötlettel és fantáziával. Ezek ráadásul elengedhetetlenek a munkámban. Szeretek bulizni, és erezd el a hajam őrültségeket tenni, nem tagadom. Azt sem titkolom, hogy szeretek új dolgokat kipróbálni. Nyitott vagyok a világ, az emberek és az ötleteik felé. Keresem az újat és a kalandot. Valamit, amiről lehet írni. Mindemellett nagyon kedves és figyelmes is vagyok... na jó, ez nem igaz. Én nem engedhetem meg magamnak a puhányságot. Tudnom kell mit akarok! Emiatt enyhe munkamánia alakult ki bennem. Szó szerint vadászom az írni valót, úgyhogy nem sok barátom akad. Komoly elveim és elképzeléseim vannak. Az elvárásaimról meg ne is beszéljünk. Szeretem a kezemben tartani a dolgokat, és nem alkalmazkodom valami könnyen az új és váratlan helyzetekhez. A spontaneitás egyszerre környékez meg és áll tőlem a legtávolabb. Igazai paradox jellemvonás. És most egy kicsit áttérve valami kisebb részben leíróra. Szeretem a zenét, és a vígjátékokat. A rendezetlen életemet. Gyakori szabadidős elfoglaltságom, hogy... nincs is szabadidőm! Bár, meg kell hagyni, elég kötetlen munkaidőben dolgozom. Inkább az aktívabb tevékenységeknek élek. Emiatt gyakran vagyok hiperaktív avagy szétszórt. Nem szeretem ha valaki megpróbál becsapni, vagy olyan titkot rejteget előlem ami igenis rám tartozik. Ha valamihez közöm van, akkor ne a hátam mögött tessék beszélni róla. Tisztában vagyok vele, hogy néha egy időzített bombára hasonlítok, de akkor is jobb ha a szemembe mondod a frankót. Személyes, magán dolga nem lehet senkinek csak nekem elven működöm. Újságíróként azt hiszem ez így korrekt. Mérhetetlenül utálom ha kritizálnak, emiatt gyakran veszekszem az emberekkel, ugyanis én előszeretettel osztom meg a világgal csípős véleményem. Ha pedig elhappolnál tőlem egy jó sztorit garantáltan morcos leszek. A bizalmamat a lehető legnehezebb megszerezni az elismerésem mellett. Számomra senki sem lehet tökéletes, csak én. Pedig tudom, hogy rengeteg jellemhibám van és szörnyen idegesítő tudok lenni. Hidd el, nem akarsz az ellenségednek, bár más nagyon nem is lehetsz. Vannak dolgok, amiket nem tűrök és ezeknek a szigorú elveknek, nézeteimnek köszönhetően nem mindig vagyok szimpatikus másoknak, - mondjuk általában mindenki utál - de mind tudjuk, nem lehet mindenkinek megfelelni. Nem is akarok. Úgy vagyok vele, hogy engem el kell fogadni ilyennek. Vagy, kerüljük el egymást jó messzire. És, ezzel azt hiszem sikerült a mondat végére érni. Nem tudok, és nem is akarok mindent a legnagyobb részletekig leírni. Hiszen, akkor mi maradna a személyes találkozásunkra?


Szóval, milyen érzéseket váltottam ki belőled?

Los Angeles... a hely ahol születtem és felnőttem. Itt dolgozom, mint az Államok egyik legelismertebb újságírója. Kollégáim és gyakran azok is, akikről írok nem kedvelnek. Ennek oka talán fájó őszinteségem és vélemény kimutatásom. Elvégre, én nem rejtem véka alá a bennem dúló érzéseimet. Sokszor a fejemhez vágták már, hogy tapló avagy bunkó lennék, de hát akkor is én vagyok a legjobb - egyben önimádó - és általában mindenhova beférkőző a szakmában. Stílusom miatt nem csak azok ismerik nevem, akik szintén az újságok és kiadók területén dolgoznak, de még a hírességek és átlag emberek is. Ezek szerint szörnyen idegesítő lehetek. Na, mindegy. *vállat von* Amit most mesélek az pontosan a Honolulu-ba - még ki se tudom ejteni rendesen - való érkezésem előtt kerek egy héttel történt. Ez is valami hihetetlenül átlagos és unalmas napnak indult. Elindulva otthonról megvettem a szokásos reggeli újságokat és magazinokat, majd a szerkesztőséghez érve beszálltam a liftbe. Megint ott volt az a kölyök, aki valamiért minden egyes áldott nap feljön velem az emeletre és borzalmas pólót visel. A hajáról és olcsó, bűzlő kölnijéről már nem is beszélve! Egyáltalán, hogy mert így kilépni a lakásából? Még a fürdőt se hagynám el ilyen rémes állapotban, nemhogy az utcára lépjek! Nem értem.
Az undor, mint mindig, most is tisztán leolvasható volt arcomról. Egyébként, mit csinál itt ez a fiú? Halvány lila dunsztom sincs arról mi lehet az itt betöltött szerepe, de az biztos, hogy valami kis senki lehet a gyerek. Végre! Felértünk a hatodikra. Nagy ívben téve a többiekre egyenesen az asztalomhoz igyekeztem és a szokásos kávét kivettem annak az alacsony és testes nőnek a kezéből, akinek nemhogy a nevét nem tudom, de azt se kinek visz minden reggel kávét. Ugyanis ezt nem nekem hozza. Őszintén, kit érdekel? Nem fogok lemenni és venni magamnak. Az túl... átlagos lenne.
Nagyot sóhajtva ülök le a székembe, mintha máris Maratont futottam volna és lenne okom a fáradtságra. Benyomom a gombot és míg arra várok, hogy a rendszer felálljon a kávét szürcsölve átnézem az asztalomon lévő papírokat. Végigfutok kék szemeimmel az újságokon, majd egy laza csuklómozdulattal a kukába dobva őket hanyatt dőlök, felteszem lábaim az asztalra és várom, hogy a teljesen kék monitor végre azt mutassa amit én szeretnék. Tizenegy óra körül mellém lép a főnököm, az asztalra vág egy vaskos magazint és csípőre tett kézzel, arcán jól látható dühvel és a szeme alatt húzódó táskákkal számon kér.
- Mit csinál még itt maga? - kérdi felemelt hanggal.
- Várok. - dobom elé a választ teljesen lazán.
- Mégis mi a csudára? T'án tapsra? Másfél órája magára várunk a tárgyalóban! - ahogy elnézem nem nyugodott meg.
- Még nem néztem meg az e-mailjeim. Ez a szutyok csak kékséget mutat. Biztos nyaralni támadt kedve és a tengerpartról álmodik. - és ez volt az, amit jobb lett volna nem kimondani.
- Szedje össze magát, Walker! Nem látja, hogy tönkre ment! Még a kék halált sem ismeri fel? Hogy is várhatnám el, hogy észre vegye mennyivel sikeresebbek a riválisaink?! - rácsap a magazinra, majd sarkon fordulva retek vörös fejjel távozik. Útközben az irodája felé még vissza kiabálja - Kapja össze magát és hívjon szerelőt ahhoz a vacakhoz!
Hátrébb dőlve néztem a főnököm után. Homlokom közepéig kúszott egyik szemöldököm, majd egy hirtelen pillanatban felültem és kezembe vettem az agyon cicomázott förmedvényt. Bele lapozgattam, elolvastam egy-két cikket belőle és már kezdtem érteni miről beszélt felettesem. Nem nagyon ríkatott meg a dolog. Igazából semmilyen reakcióm nem volt rá. Felpillantva a még mindig kék monitorra elgondolkoztam. Új ötletem támadt, melyet azonnal meg is akartam valósítani. Felpattanva helyemről kezembe vettem néhány dolgot és elindultam a... Te, ez nem az a kölyök a liftből? Ólállá, micsoda feneke van annak a nőnek ott mellette. Kis szöszke. Micsoda?! Miért áll le beszélgetni a liftes fiúval? Most meg miért flörtöl vele? Az ott egy csók? Mindkét szemöldököm homlokom közepére került az értetlen döbbenettől. Nem értem mit lát benne. *sóhaj* Elsétálok a Főnök irodájába, hogy elmondjam neki új ötletemet, mire a nap megkaphatja az igazán nem átlagos jelzőt.
Kopogok és beljebb megyek a nyitott ajtón. Megköszörülöm a torkomat, ám szó már nem jön ki rajta. Az alacsony, némi súlyfelesleggel bíró, ötvenes férfi előbb megszólal.
- Azt hiszem jobb ha leülsz. - értetlenül ugyan, de helyet foglaltam vele szemben. Sima arccal kezdtem nézelődni. Semmi új nem fogadott. Leszámítva a férfi ujját. Nem viselte a gyűrűjét. Gond lenne az asszonnyal? Én ezért nem tudnám elkötelezni magam. Senki se érti a nőket. Jobb ha az ember egyetlen kalandnál többet nem vállal. Én ezt vallom. A Főnök nagyot sóhajt.
- Tony. - ebből szentbeszéd lesz - Mit kerülgessem a forró kását? Bizonyára te is észre vetted... nem szeretnek a kollégák. Mindenkit lenézel és mondjuk ki, a fellegekben jársz. Sokat megengedsz magadnak. Rengeteg panasz érkezett. Különösen azóta mióta elkaptad azt az ázsiai férfit. Meg se kísérlem kimondani a nevét. Azt tanácsolták, hogy bocsássalak el. - igyekezett súlyosan mondani a szavakat. Noha, nem tetszett és értettem amit mond, teljes mértékig érzelem mentes arckifejezéssel hallgattam a mondanivalóját - De! - és most lassan felemelkedik igazgatói székéből - A csudába is, Tony, te vagy a legjobb emberem! - elismerően, mi több! Egyetértően bólogattam. Ezen nem volt mit vitatni.
- A helyzet az, hogy sosem mész szabadságra. Elküldeni nem foglak, de akkor meg az én fejemet veszik a kollégák. Épp ezért, korábbi szavaidra gondolva, úgy határoztam elküldelek nyaralni! Mit szólsz hozzá? Napsütés, koktélok, bikinis lányok, tengerpart. Na? - haveriasan felkaron bökött könyökével, erőltetett örömmel arcán. Egyértelműen arcomra írtam a választ fapofa reakciómmal - Ugyan már, Tony! Bár a helyedben lennék! - na most hazudott! Felvette valaki? A legkevésbé sem akar a helyemben lenni! Hogy ez mennyi mindent megpróbál tenni, mondani azért, hogy belemenjek ebbe a totális őrültségbe. A-a. Továbbra is némaságba burkolództam, míg súlyos sóhajjal helyet nem foglalt és feltette a kérdést:
- Akkor mi legyen?