Külső:Természetes szépség, az a szerencsés típus, akinek semmit sem kell tennie azért, hogy felkeltse a figyelmet bájával. Még kora reggel, kócosan, álmosan is kellemes látványt nyújt. És ő mindezzel nem hogy nem foglalkozik, de nincs is igazán tudatában. Figyelmét a legkevésbé sem köti le a küllem, úgy van az emberekkel is, ahogy a könyvekkel: a lényeg belül van. Haja hosszú, szőke, sokszor laza kontyba kötve viseli, szemei kék színben fénylenek. Alkata vékony, átlagos, szereti azt egyszerű, kényelmes ruhákkal takarni, melyek nem keltik fel külön a figyelmet. Egyetlen szépséghibája, mármint hibái az égési sérülések teste számos pontján, amiket ruháival szintén próbál takarni.
Belső: Első benyomásra egy kedves, mosolygós, és általában vidám lány látszatát kelti mindenkiben, aki megbízik az emberekben, és kellemesen el lehet vele csevegni. Ez így is van, így viselkedik azokkal, akikről tudja, hogy úgysem fognak sok időt tölteni az életében. Ez csak egy álarc, amit magára ölt mindig, és gyenge pillanataiban még saját maga is elhiszi, hogy ez a valódi énje, de legbelül tudja, hogy nem igaz. Csak nagyon keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy megismerhessék valójában, de akiket ilyen közel enged magához, azokban teljes mértékben megbízik, és nem hagyja cserben őket. Csendes, magának való lány, szeret egyedül lenni, és előfordul az is, hogy magában beszél. Imád olvasni is, szinte minden szabadidejét a könyvek bújásával tölti,  és a könyvekből megszerzett tudását szeretné átadni a fiatalabbaknak, ezért is lett belőle tanár, pontosabban franciatanár. Oh és még valami... Életét még számos fóbia is megnehezíti, mint például a pirofóbia (igen, ezt talán érthető is, miért), araknofóbia, kuloulrofóbia, bacillofóbia, és még sorolhatnám... Ezeket persze próbálja kezelni, és elnyomni, uralkodni rajtuk, de van, hogy ez nem sikerül, és pánikroham tör rá.

~Tűz... Tűz mindenhol. Meleg, és égeti a bőröm, nincs hová menekülni, a lángok mindent körbevesznek. Sikítanék, de ajkaim között egy hang sem jön ki. Egyedül vagyok, teljesen egyedül az égő bútorok, falak között. Nincs senki, aki segíthetne, teljesen egyedül vagyok, olyan ez, mint a... Mint a pokol.~
Mint mindig, ma is sikoltozva ébredek, az izzadtságtól a testemre ragadt a pólóm, s szívem is a torkomban dobog, pedig még csak hajnali három óra van. Lassan kimászom az ágyamból, és elvánszorgok a fürdőszobáig, hogy megmossam az arcom. Talán sosem fog eltűnni,  békén hagyni ez a szörnyű rémálom, ami azóta a tűzeset óta kísért. Még a nevelőszülők, akik a tűzeset után befogadtak, és egy teljesen új életet adtak, új személyazonossággal, még ők sem tudták velem elfelejtetni azt a rémes napot. Mindenki azt hiszi, hogy meghaltam, és ez így is van jól, nem is kell tudniuk, hogy életben vagyok, legalábbis addig nem, míg meg nem találom a az én drága bátyám. Már tudom, hogy ő tette ezt, és addig nem nyugszom, míg ki nem derítem, hogy mégis miért, és bosszút nem állok rajta. És tudom, hogy itt van Hawaii-n, a minap láttam Őt, persze csak távolról, és először nem is hittem a szememnek,de tényleg Ő volt az. Most már csak egy dolog áll az utamban, az pedig nem más, mint a félelem. Rettegek tőle, mert ismerem Leonardot, és tudom mire képes, és szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy engem sem kímélne, ha úgy véli, csak az útjában állok.
Na de most nem is kéne ezzel foglalkoznom, hisz pont azért jöttem Honoluluba pár héttel ezelőtt, hogy elfelejtsek mindent, ami Franciaországhoz köt, és új életet kezdjek itt, tanárként, De úgy látszik a sors ezt máshogy gondolja...
Nem állhatok itt, a tükör előtt a végtelenségig, és mivel aludni már úgy sem fogok tudni, valamivel el kéne foglalnom magam. Mondjuk a holnapi, illetve már mai anyagot jó lenne még egyszer átnézni.