Igazából nem is tudom, hogy jött ez az ötlet. Azt hiszem be voltam tépve vagy esetleg borzalmasan unatkoztam a bárban, de megragadt a fejemben a gondolat, hogy milyen fantasztikus lenne, ha egy hétvégét eltölthetnénk Disneylandben, Orionnal. Fogalmam sem volt, hogy mennyire fog neki örülni vagy, hogy egyáltalán hajlandó lesz-e eljönni velem, de szeretek kockáztatni. Hála égnek nem maradtam hoppon, habár kötve hiszem, hogy találtam volna valaki mást, aki élt volna a lehetőséggel és csatlakozik hozzám egy Mickey-egér túrára. Szerettem volna egy picit kiszakadni a hawaii életből, valahová messzire elutazni, bár ott volt az a bökkenő is, hogy Oriont nem szívesen látják bizonyos országokban, de reménykedtem benne, hogy Franciaország ez alól kivétel.
Nos, tudniillik, hogy ha egyszer valamit a fejembe veszek, akkor nagyon rápörgök az egészre. Így történik meg az is, hogy a repülőúton egész végig a Disneylandes szórólapokat bújom. Két percenként közlöm Orionnal, hogy ezt is meg kell néznünk meg azt is. No meg a tény, hogy Európában vagyunk nagyon izgató, de engem sokkal jobban leköt a Csipkerózsika kastély és az összes mesebeli helyszín. Ezt akár betudhatjuk annak a hatalmas mennyiségű kokainnak, amit még a felszállás előtt elfogyasztottunk.

- Azt hiszem meghalok – hátrahajtom a fejem az ülésen és oldalra pillantok az utastársamra, miután elpakolom a táskámba a katalógusokat. A stewardestől kapott ásványvizes palack után nyúlok, ki vagyok száradva, mintha három órát sétáltam volna a sivatagban. Egy hatalmasat sóhajtok és a tekintetem a srégen mellettünk ülő tizenkét év körüli kislányra esik, aki elképesztő sebességgel nyomkodja az ölében levő tabletet. A modern kor csodái. Azt hiszem én ilyen idős koromban könyveket olvastam, de úgy tűnik az ma már nem olyan menő. A szüleire siklik a tekintetem, elképesztően sznobnak tűnnek. A szigorú kontyba fogott szőke hajról és arról ahogy épp valami méregdrága kézkrémmel dörzsöli be a kezét az anyuka, legalábbis erre jutok. No meg az az arcszerkezet. Fenomenális.
- Lassan már elszívnék egy cigit – újabb sóhaj keretében fordulok Orion felé és alaposan szemügyre veszem magamnak. Hasonlóan jó állapotban lehet, ettől pedig elmosolyodom. Az első két óra még egészen jól telt, de most már kezdem nagyon unni a repülést. A közös szenvedés megkönnyíti az ember dolgát vagyis ezidáig ezt hittem. Mondjuk belegondolva, ha nem Orion lenne a társaságom, valószínűleg már rég meghaltam volna.


Egy pár órával később már gyors léptekkel húzom magam után a bőröndömet a szálloda – Csipkerózsika kastélya – folyosóján, a szobánkat keresve. Mert ugye valamilyen kavarodás folytán egy nászutas lakosztályt kaptunk. Ahhoz, hogy ezt kiderítsük pedig szükségünk volt háromnegyed órára. A franciák nem szeretnek angolul beszélni, erre az első öt percben rájöttem, ahogy a recepciós nő száj húzogatva félszavakban adott magyarázatot a sajnálatos félreértésre. Még az ajándékba kapott plüss Cheshire Cat sem tudott enyhíteni a haragomon. Hülye franciák.
- Azt hiszem ez lesz az – tétován megállok az egyik ajtó előtt és megvárom, míg drága lakótársam beér, majd beljebb lépek a szobába. Hálát adok az égnek, hogy nem a rózsaszín uralja a szobát, hanem a kék és annak árnyalatai.
- El sem hiszem, hogy megérkeztünk – megkönnyebbülten csimpaszkodok Orion nyakába, hogy aztán egy hatalmas puszit nyomjak arra az ennivaló kis pofijára.

bocsánat a késésért, meg azért, hogy igazából annyira nem lett jó, mint amennyire akartam, hogy jó legyen, de végre csak összehoztam. majd keresek valami fasza kis tempet, addig meg csak olvasd meg szeress.