Hétfő van, az első napom itt, amikor kicsit magam vagyok, és nincsenek itt a szüleim, nem parancsolgatnak, nem hívogatnak öt percenként, hogy jól vagyok-e… Az igazat megvallva azóta nem is kerestek, mióta ideköltöztem egyedül, nélkülük. Nem azért vagyok itt, mert annyira jó itt, hanem mert nem bírtam tovább… nem bírtam tovább nézni az exemet mindennap, ahogy nálunk eszik és próbál visszaszerezni. Nem tudom, hogy miért nem fogja fel, hogy nekem már nem kell, nincs rá szükségem és nem érzek iránta már semmit sem. Minden, ami egyszer régen hajtott felé, mára már eltűnt, és nem is jön vissza… ezt biztosan tudom. Próbáltam újra érezni azt, ami egyszer volt, de... nem tudok benne bízni és már szeretni se tudnám, mert... A legjobb barátnőmmel csalt meg. Mindegy... ma elmegyek picit sétálni a parkba, hogy kiszellőztessem a fejem, mert nem gondolkozhatok ezen örökké, és túl szeretnék lépni rajta... Mintha sose lett volna köztünk semmi sem. Összepakoltam egy kis táskába a leglényegesebbeket,a pénztárcám, telefont, és néhány iratot, majd elindultam.
Már percek óta sétálok itt, és egy lélek sincs... Persze, hogy még a táskás trükköm sem tudom bevetni, hisz... Ez most olyan rossz. De a remény nem vesz el, hisz jön egy szőke cuki srác... még épp van elég időm, hogy feldobjam a táskámat a fára, és odahívjam segíteni... Hát akkor meg is teszem, és a táskám a következő pillanatban fán landolt, pont olyan magasan, ahol én nem érem el.
- Szia... nem tudnál nekem segíteni? - kérdezem meg tőle, miközben kiskutya pillantással nézek rá, remélem nem fog itt hagyni egyedül, és azt mondani, hogy oldjam meg egyedül, mert akkor igen nagy bajban leszek, és azt nem szeretném. Majd mikor jobban megnézem, mintha ismerős lenne, ő nem... ő nem Ashton Blake? Mikor már megbizonyosodtam róla, akkor elpirultam, és... Most mit tegyek? nem számítottam rá, hogy pont ő vele fogok itt összefutni...
- A táskám a fán maradt, mert megbotlottam... és... és... elejtettem... fent ragadt azon az ágon. - Nyökögöm ki neki nagy nehezen, hogy mihez is kéne a segítsége, és... Akaratlanul és végig pillantok rajta, és már a tévében is kiszúrtam, hogy jól ki van dolgozva a teste, de élőben...élőben még sokkal jobb a látvány, és erre csak még jobban elpirulok...

Ma nincs fociedzés. Sokan örülnének, hogy van egy kis szabadidejük, de én nem örülök neki. Hogy miért? Mert szeretek focizni és kikapcsolódok az edzéseken. Bár van egy másik indok is. Régen volt kivel lennem edzések után, de már nincs barátnőm, szóval inkább edzek, amikor csak tudok. Ezért döntöttem úgy, hogy a mai nap is edzeni fogok. Először is kezdek egy futással a parkban. Felveszek egy világoskék atlétát, ami már sajnos picit rám, de csak ez van, és egy fekete kényelmes rövidnadrágot és egy sportcipőt. Elindulok és már a parkba is futva megyek. Nem gondolok most a lányokra, mert egy időre biztos végeztem velük. Inkább majd megyek és lerészegedek a haverokkal. Már lassan egy órája futok és már teljesen leizzadtam. Egyszer csak meglátok egy csinos lányt, aki egy fa előtt áll. Mikor odaérek megkér, hogy segítsek.
- Szia, persze segítek. - Mondom a lánynak és felnézek a fára. Aha, szóval véletlenül feldobta a fára? Azt hiszi beveszem ezt a dumát? Na jól van legyen neki gyereknap és egy picit többet kap, mint akar.
- Rendben segítek, de még lekapom az atlétám, mert......nem akarom összekoszolni. - Rossz kifogás, de ha annyira látni akarta a testem, akkor csak beveszi. Leveszem az atlétám és ledobom oldalra. Felnyúlok a táskáért mindkét karommal és úgy teszek, mintha nem tudnám megfogni, hogy tovább gyönyörködhessen bennem a lány. Mikor már túl feltűnő lenne leveszem a fáról és átadom neki. Felveszem a földről az atlétát, de nem veszem magamra, hanem a kezemben tartom. Közelebb lépek hozzá és a fülébe súgok.
- Jó kis trükk volt....hányan szoktak bedőlni ennek? - mondom nevetve. Egyáltalán nem zavar, hogy ezt csinálta, sőt lehet, hogy....hogy......

Nem is tudom, hogy mit reméltem, mikor kijöttem ebbe a parkba, hisz már olyan ódivatú dolog, ez a feldobom a táskám, és egy hős lovag leszedi, majd beléd szeret dolog... Ideje felkelni Camrise! Ilyen csak a tündér mesékben van, és nem a valóság... Ráadásul nekem nincs szerencsém a fiúkkal, hisz egyetlen nagy szerelmem volt, de ő is megcsalt a legjobb barátnőmmel, úgyhogy elég volt a pasikból és mostantól élvezni akarom az éltet, és tudni, hogy milyen élni végre a szüleim nélkül... Érezni akarom, hogy szabad vagyok, és hogy a világ velem van, nem pedig ellenem.
Majd megpillantok egy srácot, és... Hát akkor hadművelet indul: táska fel a fára, és segítség kérés, igen... ez a terv. Majd mikor kijelenti, hogy segít, akkor elmosolyodom és elpirulok picit, nagyon helyes fiú, és... rendes tőle, hogy segít nekem.
- Már hogyan lenne koszos, hisz a levegőbe fogsz nyúlni, nem a földön fetrengeni... - Mondom neki kissé elpirulva és dadogva, majd leesik nekem is a tantusz... nem véletlenül vette le nekem így azt a táskát, direkt csinálta, amit igazából nem is bánok, mert... azok az izmok és ez a látvány, de sokáig szöszmötöl, és már... tényleg gyanús, hogy még nem vette le. Keresztbe teszem a karomat magam előtt, és már nem vagyok elpirulva... Nem szeretem, ha szórakoznak velem... Majd mikor közelebb hajol és fülembe súg: "Jó kis trükk volt....hányan szoktak bedőlni ennek?" kicsit megdermedek, majd nyelek egyet, és hátrébb lépek...
- Hmm... nem is tudom, leginkább az ilyen öntelt, beképzelt, nagyképű kis focisták szoktak bedőlni, mint te... És ha megtennéd, hogy arrébb állsz az utamból megköszönném! - Most az egyszer határozott vagyok, és nem fogom engedni, hogy még egy valaki megpróbáljon játszani vele, megkerülöm és gyors léptekkel ott hagyom, hát... köszönöm, de nem kérek egy ilyen ember társaságából inkább...

- Öö.....ö csak, ha véletlen letörne egy ág és összepiszkolódna vagy neki dőlnék véletlen a fának - próbálom kihúzni magam, de már tuti lebuktam. Látom, hogy a láby elpirul, gondolom örül a levesének. Mikor a lány fülébe súgok, hátrébb lép. Hirtelen elviharzik a lány, de utána futok.
- Várj. - mondkm mikor elkezdek menni utána.Mikor utólérem elé állok.
- Nyui, bocsánat, higy ezt csináltam, csak ha már játszadozni akartál velen akkor gondoltam én is játszok veled és a célod elérted....többszörösen is nem? - Mondom nosolyogva és próbálok nem beképzeltnek tűnni.
- Bocsánat még egyszer és, ha már így összefutottunk nem kezdjük előről - mondom mosolygva és felé nyújtom a kezem.
- Szia Ash vagyok. Van kedved sétálni itt a parkban? - gondolom tudja ki vagyok, mert mintha valami focista szót mondott volna nemrég.
- Menet közben majd meg is hívlak valamire. - Mondom és ha beleegyezik elindulok.
- A pólót vissza vegyem vagy maradjak így? - kérdemcés kiöltöm rá a nyelvem, mintha ezer éve ismernénk egymást.