Jellem. Küllem (Taglalva az előtörténetben, szorri. .-. Remélem lehet ilyet XD)

Szememet elvakítja az égő fénye. Kezemet nem emelem fel védekezésnél, csupán hunyorítok, míg íriszem nem fókuszál rendesen. A fényforrás mögött ismerős alak sziluettje sejlik fel, kissé bosszankodva nézek arra, amerre vélhetőleg szemei helyezkednek el.
- Muszáj ezt... Apa? - kérvényeztem a felvételemet a céghez, de azt hittem, hogy ezt a lépést kihagyhatom.
- Igen, ez elengedhetetlen. - dünnyögi mély hangján. Mintha fogait látnám villanni. Ő ezt élvezi... Végül is nem hibáztatom, tetteim után megérdemlem. - Neve?
- Ott van előtted a felvételt kérők mappája, ezerszer láttam. - nem érkezik válasz - Eden Singleton.
- Miért akar a Singleton testőrcégénél dolgozni?
- A vezetővel történő kreatív nézeteltérés után ebbe a döntésbe kényszerítettek. - Apám felől dühödt morgást hallani, ez gúnyos félmosolyt csal ajkaimra.
- Azt kreatív nézeteltérésnek nevezed, hogy a legnagyobb üzletünk védelmét áttörted, ezzel ugrott a pénz?
- Én csak segítettem, megmutattam, hogy lehetett volna jobban is. - oldalra pillantok, de a vaksötétben nem látok semmit. Csuklóm rögzítve van, ugyan nem bilinccsel de elég szorosan. "Csak formaság" mondta, mikor lekötözött. - Különben is, ez csak formaság, a kreatív nézeteltérés kifejezést... Sokkal jobban cseng, mint a szabotázs.
- ... Ne húzz fel.
- Eszemben sincs, főnök. - ezúttal már vigyorogva mondom. Valamiért élvezem, mikor elveszíti a fejét. Szó sincs lázadásról, azon rég túl vagyok, és rosszabb volt. Egyszerűen nem kedvelem azt, amikor nem veszi figyelembe az ötleteimet, így magamtól kell őket megvalósítanom. Nem tehetek róla, hogy ezúttal így sült el a dolog.
- Még nem vagyok az. Ne felejtsd el, hogy vagy ez, vagy a feljelentés.
- Feljelentenéd az egyetlen drága fiadat?
- Meg is kötöztem.
- Nem ezt kérdeztem. - Válasza ismét elmaradt, ebből a szócsatából is győztesen kerülök ki. - Segítek, most jön az, hogy milyennek jellemezném a személyiségemet.
- Így van.
- Kifelé forduló ember vagyok. A társaságot kedvelem, általában mindenkivel el tudok csevegni, ám csak néhány emberrel beszélek úgy igazán szívesen. Ilyen például az unokatestvérem. - fogának szívása hallatán mellkasom megtelik elégedettséggel - Mivel itt dolgozik szerintem kitére....
- Nem szükséges.
- Axelnek hívják. A cég egyik legkiválóbb embere - valamit motyog a bajsza alatt, de folytatom - Tőle figyeltem el eme mesterség csínját-bínját, de emberként is felnézek rá. Nincs semmilyen diagnosztizált elmebajom,  nem vagyok közveszélyes, fegyvertartási engedélyem is van. Rendmániás vagyok, emellett nagy kutyás. Van is egy Huxley nevű egyedem. Olvasott, tájékozott vagyok, a tanulást mindig is a népszerűség elé helyeztem az iskolában, mégis sikerült barátnőt szereznem. Nem tolerálom a figyelmetlenséget, türelmetlen vagyok az esetek többségében, kivéve, ha a munkámról van szó. Akkor megfontolt, átgondolt lépéseket teszek. Be kell vallanom azonban, hogy a nőket és az alkoholt nem vetem me...
- Elég lesz, köszönöm.  Most felsorolom az  jelentkezési lapban szereplő küllemleírást, kérem erősítse meg, vagy épp ellenkezőleg. - a száraz, kemény papír susogva húzódik ki társai közül. Apám megköszörüli torkát, és érzéketlen hangnemben elkezdi olvasni. - 189 cm, 73,5 kg, sportos alkat. Sötétbarna szemek, sötétbarna haj.
- Így van. Most következik az, hogy üdvözölsz az új munkahelyemen.
Síri csend következik, egyikünk sem mozdul, arcomat teljesen bevetíti a lámpa sárga fénye.  Egyszer csak a fényes fém asztallapon felém csúszik egy vaskos iratköteg.
- Ez tartalmazza a tudnivalókat, a munkaköri szerződést, mindent. - hatalmas körvonala felemelkedik, a szék eltávolodik, ő pedig az ajtóhoz veszi útját. - Ja, és a kiszabadulást rád bízom.