Testmagassága: 162 cm
Testsúlya: 58 kg
Hajszíne: barna
Szemszíne: kék
Egyedi ismertetőjele: több tetoválása is van, a legfeltűnőbb a csuklóján a Lant csillagkép

Vannak, akiknek az én életem lenne különös. Az Antarktiszon születni és ott tanulni meg járni és beszélni... Alapjában véve normális vagyok. Kicsit álmodozó. Útlevél alapján új-zélandi. Előző lakcímem Christchurch, Új-Zéland. Az egyenlítőtől délre sosincs gondom. Mindig az eget lesem, ha nem történik semmi, unatkozom vagy untatnak. Nő vagyok, 26, van három doktorim és egy holnap kezdődő műszakom a Mauna Keán, a Caltech Szubmilliméteres Obszervatóriumában. Megszállottja vagyok annak, hogy a Földön kívüli lehetséges intelligenciák után kutassak. Egyszer találtam valamit, még "otthon" az Antarktiszon. Megszállott kutató vagyok. Szingli, panszexuális.
Milyen kategóriába esek?

1993, Amundsen-Scott kutatóállomás, Antarktisz

- Anya, anya! Nézd, megint futnak a fiúk! - mutogatok a földrajzi sarkkört jelző pózna körül pucéran, gözölögve kocogó mérnökökre, akik örömmel kurjongatnak. Mindenükön kikristályosodott már a bőrük felszínéről párolgó víz. Mennek is vissza a szauna felé, hogy megigyák a jól megérdemelt whiskeyjüket. Nem tudtam akkor a ceremóniáról, de minden "váltást" így jegyeztem meg magamnak. Alig voltak az állomáson olyanok, mint mi. Én és anya. Mi ott éltünk, nem volt más hely, amit otthonnak tudtam volna nevezni. Az életem végtelenül jeges volt és hófödte. Mégis nekem volt a legnagyobb családom. Egy teljes állomás személyzete, akik kézről-kézre adták a kilincset.

1999, Christchurch, Új-Zéland

- Anya, hol vagyunk? - nézek ki értetlenül és totálisan megmerevedve az autó üvegén. Kirántottak a saját közegemből. Autó! Mi az az autó? Én lánctalpason és kutyaszánon ültem eddig. Meg helikopteren. Ez az egész... helikopter-repülő-transzferbusz-taxi dolog végtelenül elképesztett és összezavart. Persze a repülőnek feltapadtam az üvegére. Úgy néztem lefelé, mikor elkezdtünk ereszkedni a föld fölé, aminek a neve az útlevelembe lett tartósan "vésve". Új otthon. Ostobaság... nekem van otthonom. És lehet ez akármilyen, hegyes, völgyes és tényleg eszméletlenül szép... kérem vissza a havat.

2010, Maud királyné föld, Antarktisz

Huszonhat nap veszekedés után engedett haza anya. Felnőtt vagyok, szeretnék kutatni. Azt pedig nem tudom egy rohadt nagy pocsolya által elválasztva megtenni. Az Antarktiszi tél kellős közepén fekszem egy lánctalpas tetején és megigazítom a fejemen a fejhallgatót. Hideg van, sötét, csak a csillagok és a sarki fények látszanak az égen. Pontosan olyan minden, mint amire emlékeztem. Gyönyörű, rideg. Csak a rohadt dómot bontották le az állomáson az újjáépítés miatt. Sebaj. Mellettem van a rádióteleszkóp kontrollere és finoman böngészem az eget. Fokozatosan, egyre hangosabban éles hangok disszonanciája vág át a dobhártyámon. De ez nem disszonancia. Nagyjából egy és egyhatod másodperc után kapok a rádióért, hogy riadóztassam a csillagász brigádot.
De elveszítjük a jelet... Fogalmunk sincs a frekvenciáról és nem volt idő bemérni sem.

2015, McMurdo állomás, Antarktisz

- Hiányozni fogsz, Doki. Nincs elég ufóvadász itt a fehérben... - húzza el a száját Alfie, amire a vállába bokszolok.
- Hülyegyerek, ezért van a Skype. Ha találtok valamit, ugye rögtön hívtok? - fordulok még vissza a csomagjaimmal a kezemben.
- Persze, menj már! - int utánam a kolléga és hesseget a gépem felé.

Ha nem találom meg Hawaiion, amit keresek, belebetegedek. Vagy legalábbis alkoholista leszek. Netán drogos. Majd kisakkozom.