State of Hawaii


 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Statisztika
Lányok: 70
Fiúk: 47

Civilek: 33
Turisták: 13
Sportolók: 6
Bűnözők: 12
Diákok: 16
Egészségügyiek: 7
Rendőrök: 10
Hírességek: 18

Facebook csoport
Top posters
Orion Maddox-Gordon
 
Marcus Treadaway
 
Daniel Treadaway
 
Maya Lindsey
 
Austin Turner
 
Odette Mackoy
 
Axel Singleton
 
Hero Lewin
 
Dorian Calabrese
 
Kim Chae Rin
 
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (33 fő) 2015-06-30, 15:07-kor volt itt.
Credits
© A kinézetet Lucifernek köszönjük. Ki van itt részben és a fejlécen található scriptekért pedig hálásak vagyunk a Specto Design-nak. Az oldal tetején található táblázatot, kösöznjük egyik tagunknak, Sybille-nek. A leírások mind a Staff tulajdona, a képeket mi is kutattuk, a Google, Weheartit, Tumblr segítségével. Az oldalból semmilyen anyagi hasznunk nem származik, pusztán a saját és mások szórakoztatására hoztuk létre. Ha bármit szeretnél felhasználni, vagy esetleg bármilyen észrevételed akadna keresd a Staff-ot. Jó szórakozást mindenkinek!

Share | 
 

 Owen & Raymond

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Raymond Worrington
avatar
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
35


TémanyitásTárgy: Owen & Raymond   2015-06-30, 14:53

Owen & Ray


- Köszönöm a figyelmet –hallatja utolsó alkalommal a hangját az előadóban, de mindhiába, mert egy árva lélek se figyel oda rá, mindenki megy a kiszemelt társához, hogy elhívja egy kávéra a büfében, vagy csak megtárgyalják az óra közben eszükbe jutott, kihagyhatatlan témákat, amit hosszasan kezdenek el boncolgatni. Raymond sóhajtva rázza meg a fejét, miközben visszaül a tanári asztalhoz, ujjait végigsimítja kusza hajszálai között. Fáradtan veszi szemügyre a laptopon ékeskedő irodalom jegyzetet, mely még mindig ki van vetítve a vászonra, de lássuk be, hogy feleslegesen. Mert hát, elég az, amit a tanár elmond abban a bizonyos egy órában, ugye? Úgyse tanulják meg, számukra még az is hiába való, mert nekik elég kettessel átevickélni a következő szemeszterbe, mit se törődve a jövőjükkel.
A pár perces tétovázását követően új erőre kapva pattan fel a kényelmetlen székről, hogy szétbontsa az elektronikai segítségét, és a laptopra pakolva a néhány tankönyvét, megkísérel egy utolsó intés félét az osztály felé, és kilép az előadóból. Egyenest az egyetem pont a másik végében lévő tanári szoba felé igyekszik, hogy a következő órájára, ami előtt egy jó hatvan perces szünete van kellőképp fel tudjon készülni. Értsünk ez alatt egy-két bögre kávét, vegyítve ezt olykor egy teával, és ez számára már elég is, hogy azután farkas szemet nézhessen több birka fejű egyeddel, akik szinte azt se tudják, hogy mi fán terem az irodalom, csak könnyűnek tűnt, ezért jelentkeztek rá. De ő mindig is szerette a kihívásokat, a nélkül túl egyszerű lenne az élet. Ezen elvnek köszönhetően nem is veti meg azokat a tanulókat, akik nem tanúsítanak túlzott érdeklődést a tantárgya felé, sokkal inkább igyekszik minél inkább elhitetni velük, hogy nem annyira kínkeserves ez, csak meg kell benne látni az értékeket. És komolyan, az irodalomnál nem sok minden képvisel nagyobb értéket. És lássuk be, szinte elengedhetetlen a történelem, az építészet és a zene mellett, mert a korszakok aligha térnek el, és az adott időszak irodalma mellett megtekinthetjük az akkortájt jellemző, más művészeti ágazatok jellegzetességeit is. Ebből is következik, hogy ő már kiskora óta oda van értük, szinte vele született az érdeklődése, ezért számára már nem is volt kérdés, hogy mit is akar majd kezdeni magával a közel jövőben. Nem véletlen, hogy valamilyen szinten mindegyikbe belátást nyert, de az se okozhat meglepetést, hogy ezek közül jobbára csak az irodalom az, ami ténylegesen megmaradt a számára, emellett a történelem, amit helyettesként el tud vállalni, mert abban is biztonságosan otthon mozog.
Belépve a tanáriba rögtön megcsapja orrát a frissen főzött kávé illata, de természetesen nem kerüli el a figyelmét, hogy majdhogynem az egész tanári gárda a körül álldogál, ezáltal ellehetetlenítve tőle a lehetőséget, hogy még a mai nap folyamán oda jusson. Inkább meg se próbál kísérletezni azzal, hogy ő is odafurakszik, mondván, neki szüksége van rá, úgyhogy barátságos mosollyal az arcán biccent oda feléjük, és levágja magát a saját asztalához. Rátámaszkodva az asztalra, fáradtan csukja be szemeit, és fejét a tenyerébe hajtja, kizárva minden zavaró tényezőt, ami a tanárok beszélgetéséből, és a kint zajongó diákoktól származik. Ebből a roppant mód nyugodt állapotból csak a csengő fülsüketítő hangja zökkenti ki, emellett megüti fülét a tanárok különböző, szitkozódó szavai, ami hallatán akaratlanul is mosoly húzódik ajkára. Ez jelenti számára azt, hogy innentől számítva övé a kávéfőző konkrétan egy teljes órán keresztül. Csak egy-két tanár marad vele egy időben a szobában, akik kihasználva az isten adta lehetőséget vagy elfogyasztják ebédjüket, esetleg nekilátnak az amúgy otthonra maradó munkának, ezzel lecsökkentve azt az időszakot, aminek köszönhetően nem a családjukkal, esetleg magukkal töltenek. Ő is erre készül, de jelen esetben fontosabbnak tartja, hogy feltegyen egy adag kávét főni, és türelmetlenül dől neki a falnak, fejét szintén annak döntve, várva a csodára, ami az éltető, barna ital formájában jelenik meg előtte.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dr. Owen Sharp
avatar
Playby :
Chris Hemsworth
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
I'm Dr. Sharp
Csoport :
egészségügyis
Hozzászólások száma :
18
Join date :
2015. Jun. 29.
Age :
34


TémanyitásTárgy: Re: Owen & Raymond   2015-07-01, 13:11

Raymond && Owen


Utálom. Egyszerűen ez az, amit életemben nem gondoltam volna, hogy valaha a fejemet adom rá, de láss csodát, itt vagyok, és tanítok ezeknek a degeneráltaknak.
- Nézzék. Ez az iskola egy pofon a szarnak, hogy magukból hiteles, dolgozni tudó orvosokat varázsoljunk. Ez nem az a hely. Képzeljék el, mégis mennyi esélyük lesz egy állásinterjún egy Oxfordon végzett hallgatóval szemben. Én megmondom: semmi. Szóval, ha jót akarnak maguknak, és tényleg ebben a szakmában akarnak elhelyezkedni, fogják magukat, és menjenek Angliába. Legalább egy évre cserediákként... Na, ennyit mára. A viszont nem látásra. - fejezem be végre a mai mondandóm, mire a mosolygós diáklányok és az életunt fiúk feltápászkodnak a kényelmetlen székeikből.
Érdekes dolog, ez a 'nem akarom' tanítás. Valahogy a leszarom stílusom nagyon bejön az itteni hallgatóknak. A lányok sokszor óra után még kérdeznek is holmi kitalált dolgokat a neurológia rejtelmeiről. Ugyan... mintha nem tudnám, miért szeretnének velem beszélni. Mindegy is, persze én rohadt készségesen válaszolok nekik.
Az óra végeztével utamat a tanári felé veszem, ügyet sem vetve arra, hogy az ismeretlen már majdnem nők összesúgnak a hátam mögött. Beérve a szobába az asztalomnál nagy sóhaj kíséretében huppanok a székembe, és örömmel nyugtázom, hogy a tanárok nagy része már a következő órájára siet. Nekem még egy van a harmadikosokkal, de egy teljes óra szünetem van még előtte.
A kávéillat már szinte vonz a kávégép közelébe, így megfogom a bögrém, és odamegyek, ahol már a kedves kolléga áll.
- Nehéz nap? - kérdezem, hisz ahogy ránézek, látom rajta a kimerültséget. Nem csoda, fôállásban biztos nem tudnám ezt csinálni. Főleg nem ilyen jellemmel, mint ami Raynek van. Emlékszem, az egyetemen találkoztunk először, de kezdetben nem volt túl társaságkedvelő. Bezzeg én... Szétbuliztam magam ott, csaj után, bár annak célja leginkább a felejtés volt.
- Ezzel a nagy bögre kávéval talán életben maradok még a mai órámon. Bár semmi kedvem nincs hozzá. Legszívesebben már most hazahúznék a francba. Te nem így vagy vele? - vetem felé a kérdést, majd jó nagyot kortyolok a kávéból, ami szerencsésen végigégeti az egész nyelőcsövem, így összeszorított szemmel tűröm. Inkább hagyom egy kicsit, hadd hűljön.
Sétálgatva az asztalok körül, megpillantom Ray asztalán az irodalomkönyvet. Belelapozok, és arra a következtetésre jutok, hogy ez sem sokkal jobb a drága neurológiánál. Bár én sosem voltam kibékülve az irodalommal -ennek ellenére nagyon szívesen olvasok-, számomra az orvostan izgalmasabb téma...
Ray ~ lesz még jobb is... (:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raymond Worrington
avatar
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
35


TémanyitásTárgy: Re: Owen & Raymond   2015-07-01, 15:28

Owen & Ray


Tőle megszokott módon, baljában tartva felszerelését rohan végig az iskola bizonyos folyosóin, néha egy mosollyal az arcán odabiccentve egy-két lelkes növendéknek, kik illedelmesen előreköszönnek neki. Nagy részük inkább unott, semmitmondó tekintettel mered rá, de aztán valahogy mégis mindig felkerül a palettára, olykor fülébe kúszik egy beszélgetés mondatfoszlánya, ami az ő nevével van illetve. Már hozzászokott a, már lassan tíz évnyi tanítás alatt, hogy hiába van minden erejével azon, hogy kimaradjon a diákok kibeszélendő kategóriájából, valahogy még nem jött össze neki ezen stratégia kidolgozása. Az viszont cseppet sem meglepő a számára, hogy jobbára a hölgyek emlegetik fel a beszélgetésük alatt, körítve ezt a tipikus, inkább kislányosnak, mintsem felnőttesnek mondható vihogásukkal, ami egyértelműen leleplezi őket, de ez aligha zavarja őket. Elvégre sokuknak a céljuk az, hogy felhívják magukra a figyelmet. Ezzel viszont egyértelmű lesz a sikerük.
Reményei, miszerint beérve a tanáriba rögtön tölthet magának egy bögre kávét, egyértelműen szertefoszlanak, amint megpillantja a szerencsétlen főző körül tömörödő kisebb csoportot. Egy lemondó sóhaj hagyja el a száját, és inkább úgy dönt, hogy jobb szeretne az érte vívott harcból kimaradni, ezáltal társaságának a roppant mód kényelmetlen széket választja. Egy ideig még odafigyel a beszélgetésükre, mely konkrétan abból áll, hogy kivesézik a bizonyos tanulót, független attól, hogy az jó, vagy esetleg rossz tanulmányi vagy magatartási eredményei miatt került fel célpontnak. Ő maga azt vallja, hogy ebben a nyomorult, pár perces szünetben inkább távol tartja magát ettől a témától, és inkább megpróbál feltöltődni a következő órájára. Mert, neki az mitől lesz jobb, hogyha elpanaszolhatja a munkatársainak, éppenséggel melyik diák volt az, aki nem kicsit ment az idegeire egy óra keretein belül, vagy esetleg megelégedett a szorgalmával? Hát, semmivel, ilyen téren nem is szokta megérteni őket, és ezáltal, mert a téma számára nem kedvező, nem tartja velük szorosabban a kapcsolatot, némelyikükkel jobban ki jön, mint a másikkal, de ennyi. Tipikus, igazából nem lenne rossz beszélgető partner, mert jó társaság, csak senki nem kíváncsi rá. Ezért van az, hogy ő is jobban örül annak, mikor a csengő megszólalásával a tanári gárda sietve rohan el órára, ezáltal szabad utat biztosítva neki a kávéfőző irányába. Bögréjét kézbe véve rohamozza meg azt, mintha legalábbis akárkitől is féltenie kéne, és feltéve egy adagot, mély levegőt véve dönti neki a fejét a falnak. Ebből az állapotból csak a mellette elzakatoló egyik munkatársa zökkenti ki, és fél szemöldökét felvonva fordítja felé a fejét.
- Hát, mint a többi... -simít végig a szokottnál is nyúzottabb arcán, majd ellökve magát a támaszát nyújtó faltól fordul a kávéfőző irányába, és miután Owen kiszolgálta magát, ő is önt magának egy teli bögrével. Másnak elég, ha egy nap eggyel iszik, de Ray már olyannyira hozzászokott egyetemi évei alatt, hogy nem tudja megállni, hogy ne igyon minden napszakban. Fizikailag lehetetlennek tartja... ízesítésként tesz bele egy kiskanál cukrot, majd azt kutyulgatva közelíti meg a másikat, ki nagyon otthon érzi magát a tankönyvei között.
- Dehogynem. Olyan mértékben le tudnak fárasztani, amire még anno a kisiskolások se voltak képesek, de ettől független, furcsamód élvezem. Már, amennyire ezt lehet -halvány mosoly bújik meg szája szegletében, majd nekidőlve az asztalnak, összevont szemöldökkel figyeli, ahogy régi ismerőse lapozgatja az irodalomkönyvének lapjait, melyen egyértelműen ki vannak húzva a szükséges információk, és lássuk be, azért a kor is meglátszik rajta. Még az egyetemen is ezeket használta, de lássuk be, az oxfordi könyveknél nem sok jobb van, és nem árt, ha itt is tudják, mi is várható el egy másik iskolában. Mert itt egyértelműen nem ez a mérce.
- Gondolom magasabb színvonalra számítottál az orvostanhallgatók körében -ejti ki az egyértelmű mondatot, majd kortyol egyet a kávéjából, és végül a bögrét lerakja maga mellé, és szembefordul az asztal másik végén állóval. Senki nem élvezi az itt történő tanítást, mert lássuk be, nem mondható el egyik tanszakról se, hogy kiemelkedő tehetségek vannak itt, de Owen az, aki még inkább kitűnik a tömegből. Eleve nem tanári pályára készült, csak jobb híján felkérte az iskola.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dr. Owen Sharp
avatar
Playby :
Chris Hemsworth
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
I'm Dr. Sharp
Csoport :
egészségügyis
Hozzászólások száma :
18
Join date :
2015. Jun. 29.
Age :
34


TémanyitásTárgy: Re: Owen & Raymond   2015-07-02, 13:09

Raymond && Owen


Vannak napok, amikor még nem is olyan rossz kilépni kicsit az orvos szerepéből, és belebújni másba. Tanárba. Na, de ez a nap az pont nem a mai… Ritkán van ilyen, de ha van, a hallgatók eléggé meglepődnek, hogy jobb a kedvem, nem unott fejjel mondom az anyagot. Ilyenkor még én is meglepődök saját magamon. Igazából sosem gondoltam volna, hogy valaha majd én adom át az ismereteket másoknak. Más nem volt a terveimben, csak az, hogy neurológusként tevékenykedem, bár igaz, nem én kapálóztam ezért a tanári állásért, és hála az égnek elég kevés órám van, de ez nekem pont elég.
Jól esik a kávé. Felébreszt egy kicsit végre, talán jobban fog menni a következő óra, mint az előző. Kicsit tolakodtam, de szerintem már mindenki megszokta, hogy nem nagyon érdekel, ha áll ott valaki a kávéfőzőnél, és vár a kávéra. Na jó, amennyiben egy nő lenne, azért nem lennék ilyen udvariatlan, meg amúgy sem, csak most ölni tudnék egy bögre kávéért, azért siettem ennyire.
- Az igaz, a többi is nehéz. Nehéz az egész élet. Ennyi hülye ember között. Ne tudd meg, milyenek jönnek a rendelésre is. Hát, én csak fogom a fejem, és ilyenkor döbbenek rá, hogy kikkel vagyok körülvéve. – magyarázom, és belegondolok kicsit jobban a dologba. Az embereknek túl sok idejük van. De komolyan. Nemhogy elmennének szórakozni, kirándulni, utaznának, vagy akármicsoda. Nem. Inkább beülnek az orvosi rendelőbe órákra. És a baj ott kezdődik, hogy már nem csak az öregek csinálják ezt, hanem kezdenek a fiatalok is rászokni erre. Nincs életük.
- Bezzeg a mi időnkben. Egyébként nem azért mondom, de sokkal rosszabbak, mint a kisiskolások. Jó, azokat hála az égnek nem tanítottam, és valószínűleg nem is fogom, de ha nem vagy képes rá, hogy rendet tarts, akkor aztán pofázhatsz nekik, mert hatszor túlüvöltenek. Hála az égnek nekem nincs ezzel problémám, de a múltkor például elmentem az egyik előadóterem előtt, nyitva volt az ajtó, hát… A tanár kb. magának tartotta az előadást. – mesélem el a sztorit. Tényleg nem értem egyébként, hogy hova tűnt a tekintély. Ezek a diákok szarnak bele az egészbe, nem érdekli őket, hogy egy képzett, sokkal nagyobb eszű ember áll előttük, és azért van ott, hogy próbáljon némi hasznos infót átadni a számukra. Mindegy igazából, ők szívják meg a későbbiekben, és mint ahogy el is mondtam nekik negyed órával ezelőtt, majd rájönnek, hogy semmi esélyük nem lesz a munkaerőpiacon.
- Figyelj, szerintem csak annyira, mint te az irodalom szakosoknál. Mindketten az Oxfordhoz mérjük, ott azért nem volt lazsálás. Keményen tanulnunk kellett, de meg is lett az eredménye. Nem az van, hogy tengünk-lengünk itt, hanem normális állásunk van. De ezekből… nem lesz semmi. – vonok vállat, mert igazából nem mintha érdekelne a dolog, de azért ha már itt vagyok, én próbálom őket azon a szinten tanítani, mint ahogy engem tanítottak. És fel is használom azokat a tankönyveket. – Jó, persze vannak azok a lányok, akik megakarnak felelni, és valahogy kiakarnak tűnni… érted. Gondolom ez nálad is így van. – mosolyodom el, majd visszarakom a helyére Ray irodalomcuccait, s helyet foglalok vele szemben.
- Sok órád lesz még ma? – kérdezem tőle a könyökömre támaszkodva, a bögrét pedig az asztal szélére helyezve, várva, hogy kihűljön kicsit a kávé. Már csak szeretnék hazamenni, és ledőlni a tévé elé, aztán aludni egy jót. Igazából más kívánságom és tervem nincs is a mai napra.

Ray ~ lesz még jobb is... (:
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raymond Worrington
avatar
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
35


TémanyitásTárgy: Re: Owen & Raymond   2015-07-02, 17:48

Owen & Ray


Ahogy a csengő erőszakos hangja a fülébe kúszik, és a tanárok is szépen, káromkodással teli mondatokat hallatva hagyják el a szobát, mondhatni fénysebességgel terem ott a kávéfőző mellett. Halvány mosoly jelenik meg arcán, ahogy orrát megcsapja a kávé bódító illata, és jókedve sokkal inkább fokozódik, mikor az utolsó csepp is az üvegben landol, ezáltal jelt adva neki arra, hogy fogyaszthatóvá vált. Csak, akármilyen hihetetlen, akadnak nála mohóbbak is, akit most egykori egyetemi társa, most viszont munkatársa testesít meg. Angol úriemberként inkább kivárja a sorát, nem csap patáliát abból, hogy nem őt illeti meg az első bögre kávé joga, neki a lényeg az, hogy maradjon számára is. Amint ő maga is kézbe kapja a sajátját, saját szájíze szerint ízesíti, és ezután a forró italt kavarva, igen lassú léptekkel iramodik neki a kávéfőző és az asztala közti kis távnak. Mert, hova siet, amikor van egy kerek órája?
- Az elkeserítő az egészben, hogy nincsen hülye ember, csak nem rendeltetésszerűen használják az agyukat. Gondolom leginkább fiatalokkal vagy ellátva, akik a tanulás helyett azon rágják magukat, hogy milyen módszerrel húzzák ki magukat a heti iskola alól. Ehhez bezzeg van eszük, de ha a tanulást említed ki előttük, akkor egyértelműen lehet látni a tekintetükben a gyűlöletet -sóhajtva emeli a szájához a bögréjét, de egy kicsit elidőzik, mielőtt belekortyol. Csak szimplán beleszagol a kellemes aromájú italba, majd végül nem tudja megállni és beleiszik. Tartja a népi bölcsesség, hogy melegben sokkal jobb körülbelül ugyan olyan hőmérsékletű folyadékot fogyasztani, de lássuk be, a majd' negyven fokos hőségben, még ha kávéról is van szó, az ember szívesebben választana egy hűs limonádét. És ezek után ezzel Raymond is így van, mert lássuk be, eddig is majd lesült róla a szokásos ing, és zakó kombináció, de a látszatot, miszerint ő a tanár, fent kell tartani valahogy, nem elég csak a jellem hozzá.
- Azért lássuk be, a mi időnk se volt olyan régen, de elkeserítő, hogy konkrétan alig több mint tíz év alatt mennyire megváltozott ez a generáció. Amikor még mi tanultunk, lehetett még rajtunk látni a lelkesedést, nem csalódok, ha azt mondom, hogy mindannyiunkon. De ezekről egyáltalán nem sugárzik semmi értelem... de ez a kihívás benne. Az általános iskolások figyelmét olyan könnyen le lehet kötni, de ahhoz már szinte külön képesítés kell, hogy ezt az egyetemistáknál is elérd. Valakinek sikerül, valakinek nem. És az a kedves kolléga is azok közé tartozik, akik nem tudnak fegyelmezni több mint harminc növendéket. Ahhoz némi kisugárzás is kell, ami árulkodik az, úgymond felsőbbrendűségről, miszerint te vagy az, aki uralkodik az osztály felett, és nem fordítva -hosszas kifejtése közben eltávolodik kissé az asztaltól, melynek eddig nemes egyszerűséggel nekitámaszkodott, és lekapva magáról a zakóját, ráteríti szék háttámlájára. Csöppet sem lepődött meg azon, hogy Owen is azon a véleményen van, mint jó maga, elvégre aki az Oxford után egy ilyen iskolába jön... hát, az aztán tényleg fel tudja mérni a különbséget, ami szinte kézzel tapintható. Itt a tanárok is úgy vannak vele, hogy leadják az anyagot, mert muszáj, de nem érdekli őket, hogy mit csinál utána vele a diák, megtanulja, vagy egy tábortűz keretein belül inkább elégeti. Angliában merőben más a helyzet, ott a tanítók kifejezetten odafigyelnek mindenkire, ennek is köszönhető, hogy jó maga is ezt a személyiségjegyet próbálja bevezetni, és mindenkire egyenként próbál időt szakítani. Ez mind szép, és jó, csak ebből a diákok nem veszik ki a részüket.
- Egyértelmű, hiszen akármilyen oldalról is nézzük, az Oxfordnál nem sok nívósabb egyetem létezik. De ott legalább a fejünkbe verték a szükséges információkat, és nem kényszerként, esetleg kötelességként fogtuk fel a tanulást, hanem tudtuk, hogy ezzel előkészítjük a közel jövőben lévő munkánkat. Hozzá tenném, hogy itt sincsenek reménytelen esetek, vagy egy-két igen jó növendékem, akiken tényleg lehet látni, hogy lelkesek, és szívesen csinálják, de a többi csak azért jött ide irodalom szakra, mert könnyűnek tűnt. Igen, annak tűnik, de nagyon sokan pofára esnek -és, hogy ebben mi a legrosszabb? Hogy még ezek is képesek átcsúszni egy kettessel. - Természetesen, a fiatal tanároknak szinte kivétel nélkül vannak ilyen növendékei, csak valahogy az nem jut el a tudatukig, hogy inkább az ötös vizsgáikat kéne villogtatniuk, és nem az idomaikat -az ő esetében egy ember élvez kivételt, és szinte még a hülye is kitalálja, hogy ki az az illető. De lássuk be, az adott hölgyemény nem csak a külső bájait tekintve elragadó személyiség, hanem emellett jártas az irodalom témában. Kell ennél több?
- Ha jól tudom, akkor már csak kettő... -előkapja a sok papírhalmaz alól a kisebb méretű tanári zsebkönyvét, hogy szemrevételezhesse a mai órarendjét. - Igen, lesz még egy a másodikosokkal, és az elsősökkel zárok... a legrosszabbal, természetesen -mély sóhaj szakad fel belőle, ahogy visszaejti a kupacra a könyvet, majd felemeli a bögréjét, hogy kortyolhasson belőle egyet. De megnyugtató a tudat számára, hogy már csak két órát kell elviselnie, és utána hazamehet, és bedőlhet az ágyába. Másra már nem is vágyik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dr. Owen Sharp
avatar
Playby :
Chris Hemsworth
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
I'm Dr. Sharp
Csoport :
egészségügyis
Hozzászólások száma :
18
Join date :
2015. Jun. 29.
Age :
34


TémanyitásTárgy: Re: Owen & Raymond   2015-07-06, 11:41

Raymond && Owen


Ásítozva dőlök az asztalomra, és agyalok azon, hogy miből is fog még állni a mai napom. Első nekifutásra túl kellene élnem ezt az egy órát még a harmadikosokkal, ahol azért már van egy pár diák, aki eljutott arra szintre, hogy legalább megértette, hogy a legszükségesebb tárgyakból, ha másból nem is, jó lenne egy normálisabb jegyet szereznie, mert különben emberszámba sem fogják venni. A többiről inkább ne beszéljünk.
Futni is jó lenne ma egy jót az este folyamán. Az utóbbi időben egy kicsit elhanyagoltam a sportot, de nem is csoda, hiszen néha napján már azt sem tudom, hol áll a fejem. A múltkor például elkéstem az órámról, nem is kicsit, mindössze körülbelül háromnegyed óra volt, mikor a rendelőmben ücsörögve kaptam a fejemhez, és tértem észhez, hogy nekem rohadtul nem ott kéne lennem.
Hétfő. Miért érzem úgy, hogy valamit elfelejtettem? Belenézek a naptáramba, ahol nincs feljegyezve semmi fontos dolog a mai napra, mégis az érzés nem hagy nyugodni, de az Istenért sem jut szembe, mi ment ki a fejemből.
- Hát, én nem tudom. Szerintem van hülye… Eddig egyébként leginkább az öregek jártak a neurológiára, általában a semmiért kábé, mert a háziorvosok annyira szeretik áthárítani a feladatot egy kis fejfájás miatt, hogy csak na. Most már igen, fiatalok is megfordulnak, egyre többen, csak érteném, miért nem foglalják le magukat valami mással. Valami értelmes dologgal. – Mindegy is, vállat vonok, én azt hiszem, ezt már soha a büdös életben nem fogom megérteni. Talán az a legjobb, ha már meg se próbálom, hisz én teljesen épeszűnek gondolom magam, és ezzel már nehéz átlátni azokon az embereken, akik nem így vannak ezzel.
Rohadt meleg van. Utálom ezeket a szar formaruhákat, egyszerűen nem bírom elviselni magamon. Levenni már semmit nem tudok, én a zakót általában elhagyom, minek legyen rajtam, ha egyszer úgyis levenném? Teljesen feleslegesnek érzem.
- Áh, majd rájönnek egyszer, amikor kijárták valahogy ezt az iskolát, hogy nem fogják a seggük alá adni a munkát, és ha ennyire érdektelenek, akkor soha nem fognak dolgozni. De bezzeg a pénz… az folyamatosan az agyukban jár. De a semmiért azt sem kapják meg. – mondom az igazságot, mert legtöbbjüknél tényleg erről van szó. Gazdagnak lenni. Rendben, de hát most őszintén, azért tenni is kell valamit, nem csak várni, hogy a szájukba repüljön a sült galamb. Nem mintha, nem szarnám le egyébként, hogy mi lesz velük a későbbiekben, csak már engem is idegesít, hogy ennyire tojnak az egészre.
- Hát igen, de legalább belőlünk lett is valami. Mondhatjuk, hogy megérte a szenvedést és a küzdést. Egyébként meg, ha azt nézzük, hogy orvosi vagy irodalom? Egyértelműen az irodalom tűnik könnyebbnek, de sokan mégis erre a szakra jöttek, pedig semmi közük nincs az egészhez. Még csak meg sem közelítik. – Belekortyolok a végre kihűlt kávémba, és le is húzom az egészet. Jó érzés, hogy végiggördül a torkomon, és tudom, hogy ettől majd kihúzom valahogy a napot. Már nincs sok hátra.
Tenyerembe temetem nyúzott képem, és hallgatom, amint Ray az idomokról beszél.
- Én igazából nem bánom, ha egy-kettő villogtat, de ezzel attól még nem lesznek jók a szakmában. – mosolyodom el a gondolattól, mert nem tagadom, van egy-két igen jó csaj az egyetemen, de hát így, hogy van, hogy több, mint tíz év van közöttem és a hallgatók között, hát… inkább nem innen szemezgetek. Sokan örülnének, ha ezt tenném, de szerintem mindkét fél szarul járna a végén.
- Kettőt már biztos, hogy nem bírnék ki. Én ezt az egyet is kín szenvedve fogom megtartani. – sóhajtok, és ismét az asztalra dőlök. Ilyen szenvedést a tanáriban, ritkán látni, mint amit most mi itt ketten lezavarunk. Már örülnék, ha végére érnénk ennek a napnak, és letudhatnám ezt az egész cécót.


Ray ~ hát ez elég pocsék lett, bocsi... :(
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raymond Worrington
avatar
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
35


TémanyitásTárgy: Re: Owen & Raymond   2015-07-06, 23:52

Owen & Ray

Unottan szlalomozik az asztalok és székek között, bögréjét kezében szorongatva, és annak tartalmát egyfolytában egy kiskanállal kevergetve. Nem is tudja, hogy konkrétan mi a célja vele, hogy azt a kemény egy cukrot, amit beletette egyértelműen eloszlassa, ami már bőven megtörtént, vagy, hogy a folytonos mozdulatsorral elérje azt, hogy az itala megfelelő hőmérsékletűre hűljön. De az is lehet, hogy ez csak egy puszta pótcselekvés, mert hát miért ne, sokan szoktak ezzel az egyszerű motívummal hülyéskedni. Amikor viszont az asztalához ér, szinte reflexből teszi le a fára, mert már ő maga is beleszédült a barnás lötty örvénylésébe. Még egy utolsó pillantást vet bele, amikor is utolsó köreit rója, majd mikor hibátlanná válik a felszíne, kékjeit a másik férfira emeli, aki mind idáig mondta a magáét, most viszont Ray-en a sor, hogy kifejtse a véleményét.
- Jó, hát egyértelműen könnyebb ráfogni egy szóval, hogy hülye, ez egy tény. Nem feltétlen a hülyeségük igazolja azt, hogy végül ott kötnek ki, ahol, mert esetlegesen az öregek ott keresik a társaságot, ahelyett, hogy mit tudom én... lemennének a piacra, de legalább annyi eszük még van, hogy hol keressék a társaságot. A diákok meg így próbálják meg kijátszani az iskola eszét, mert hát, egyszerű beülni egy napra oda egy igazolásért, hogy utána a jószívű orvos kiírja egy hétre, és akkor azzal töltse a hetet, ami számára jó, vagy amit ő értelmesnek tart. Nem feltétlen lesz az, felnőtt szemmel meg fejjel bizonyára egyáltalán nincsen semmi értelme, de ők máshogy látják a helyzetet -Ray számos rossz tulajdonsága mellé felírható az is, hogy túlzottan pozitív szemszögből néz mindent. Mindenki a jó jellemvonások közé sorolja a pozitív és optimista világnézetet, de lássuk be, az utóbbi mondandója túl sokat tartalmaz ebből. Hiszen lássuk be, egyik sincsen rendjén, sőt, egyáltalán nem így kéne történnie, de ő úgy is talál benne jó dolgot, ha nem is keresi. Túl jóhiszemű, és ezzel általában a diákjai is visszaszoktak élni, könnyen le lehet kenyerezni, de meglepő módon meg tudja tartani a kellő szigort emellett. Az viszont továbbra is kérdéses, hogy hogyan csinálja, de nagyon sokan elirigyelnék tőle ezt a képességet, az egyszer biztos.
- Bele kell törődni abba, hogy most már tényleg mindent a pénz működtett, és lássuk be, ezt a diákok is tökéletesen tudják, csak nem tesznek azért, hogy majd idősebb korukban hozzá is jussanak, amikor már nem a szülőktől fognak függni. A szerencsésebbeket a pénzes család bejuttatja valami jól kereső munkahelyre, ahonnan nem merik kirúgni, mert az apjának, vagy az anyjának nem kis neve van, a többiek pedig megszívhatják. És általában azok húzzák a rövidebbet, akik megdolgoznak a munkáért, de mégis úgy repülnek, hogy a lábuk se éri a földet -szinte rezzenéstelen arccal mondja végig a szövegét, és hangja is a határozottságáról árulkodik. De azért lássuk be, azért nála is közrejátszott valamilyen szinten az, hogy az apjának szép mennyiségű zöld hasú nyomja a pénztárcáját. Hiszen, az első munkahelyére szülői segítséggel jutott be, ami inkább csak megalapozás volt, mert anélkül is megütötte volna a mércét. De azért lássuk be, ő igen megdolgozott érte, hiszen Anglia egyik legnevesebb középiskolájában volt irodalom tanár, csak a kis félrelépés miatt ott kellett hagynia. Hát igen, sose volt mázlista típus, az egyszer biztos...
- Igen, de azért egy irodalom és történelem tanári diplomával se fut sokáig az ember. De legalább lett egy viszonylag jól fizető, inkább átlagosnak mondható állásom, ebben az ágban. Akik idejönnek, azok nem igen mondhatják majd ezt el magukról, mert némelyiknél még az alig fél éves kutyám is okosabb. Mert tény, hogy az iskolában talán a legkönnyebben tanítható tantárgyak között van az irodalom, amiről mindenki azt hiszi, hogy rohadt könnyű. Aki helyben akar egyetemre járni, de átlagban nem jó semmiből, az egyértelmű, hogy ezt a szakot fogja megpályázni, és nagy valószínűséggel fel is veszik, mert ha egy kicsit rátanul, akkor eléri a mércét. De akkor derül ki, hogy kinek nincs hozzá esze, amikor letudta az első hetet, pláne velem... -számára valamilyen szinten mindig elkeserítő volt, hogy olyanokat kell tanítania, akik teljesen érdektelenek ezen témában, de azért lássuk be, valahogy mindig sikerül egy olyan szintet elérni náluk, amikor nem kínszenvedés az óra se a diáknak, se a tanárnak. Ez úgymond élvezhetővé is teszi az órát, főleg akkor, ha az adott évfolyamon van olyan diák, netalán tán több is, akik tényleg lelkesednek az irodalom művészetéért. Az számára a pontos paradicsom.
- Jó, hát nem mondom, akad egy-két szemre való hölgy mindegyik évfolyamon, de azért ha döntenem kéne, hogy mégis mit választok, a stírölésüket, vagy a normális taníthatóságot, akkor inkább az utóbbit választanám. De persze, mi vagyunk a legfiatalabbak, akikről úgy gondolják, hogy könnyen becsaklizhatóak -és milyen igazuk is van. Hiszen, Ray is belekerült egy bizonyos növendékének hálójába, és aligha akar abból kimászni. Az viszont máris más kérdés, hogy csak nem tud, vagy tényleg nem is akar? Ezt még ő maga se tudta eldönteni, mert legszívesebben megtartaná a tanár-diák viszont az Angliában lezajlottakra való tekintettel, de egy másik énje bizony nem ezt súgja neki.
- Próbáld meg nem szenvedésnek felfogni. Nem mondom, hogy könnyű, de egy idő után bele lehet szokni, csak meg kell benne találni egy pontot, amit élvezel benne, és arra összpontosítani, nem pedig a többi negatívra -eleinte ő is így volt vele, egyértelműen mindig máshol járt a feje, de aztán megtalálta a tanításnak a szépségét, és azóta élvezi. Mert, bár a növendékei mind sík hülyék, mégis van az egésznek egy olyan aurája, ami mondhatni jó hatással van rá. Néha még ő maga is felteszi a kérdést, hogy tényleg ezt akarja-e csinálni, de mindig rájön, hogy első körön nincs másfajta képesítése, másod soron pedig élvezettel tölti el, hogy látja felvillanni a diákjai feje fölött azt a bizonyos lámpát, amikor ráeszmélnek egy-két dologra, és általa tanulhatnak. Már, amikor hajlandóak rá.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dr. Owen Sharp
avatar
Playby :
Chris Hemsworth
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
I'm Dr. Sharp
Csoport :
egészségügyis
Hozzászólások száma :
18
Join date :
2015. Jun. 29.
Age :
34


TémanyitásTárgy: Re: Owen & Raymond   2015-07-09, 16:54

Raymond && Owen


Nem tudom, a diákok miért járnak orvoshoz, de hozzám csak úgy tudnak eljutni, amennyiben a háziorvosuk átküldi őket. És meglepően sokat küldenek az idióták. Nyilván van olyan, akinek szüksége van rá, és jönnie kell, de a mai napig nem értem, hogy egy rohadt fejfájással mi a szarnak. Algopirin. Csá!
- Én nem tudom Ray, komolyan. Az biztos, hogy hülyéből van elég, de szaporodnak sajnos. – támaszkodom a könyökömre, és unottan kevergetem a kávémat. Mi lenne, ha ezúttal én játszanám ki az iskolát, és mondanám a rektornak, hogy rosszul érzem magam, vagy van egy halaszthatatlan dolog a kórházban, ilyesmik… Na jó, hagyjuk is ezt, kibírom már ezt a röpke kis időt. Vagy nem.
- Persze, hát sokkal inkább ösztöndíjjal kéne felvenni embereket. Ők legalább tudják, mit akarnak általában. Akiket pénzelnek, ők csak kóvályognak az életben, azt sem tudják, mi a céljuk, én már csak tudom. Apám erőszakolt rá erre az egész orvososdira is, bár már nem bánom, mert egészen megszerettem a dolgot így az egyetem végére, a mai napra már beletörődtem, hogy dokiként kell tevékenykednem, na de hogy tanárként, hát ezt még mindig nem fogom fel igazán.
Ray rengeteget tud beszélni, ahogy elnézem, így én már néha csak bólintok, sétálgatok a teremben, miközben folyamatosan nézem az órát. Nem azért, mert unom a társaságát, hanem mert szeretném, ha minél hamarabb eltelne ez az idő, amit itt kell töltenem.
- Kemény vagy, rövid pórázt engedsz nekik, mi? – mosolyodom el, de pontosan tudom, miről beszél. Én a vizsgáknál a két szélsőség között vagyok. Nem vagyok egy begyöpösödött előadó, aki szóról szóra követeli meg a tananyagot, bár természetesen van kivétel. Azonban olyan sem vagyok, aki átenged kettessel úgy, hogy egy kurva szót nem tud elmondani az emberi agyról. Olyankor aztán lehetek én a legszemetebb ember a földön, és ahogy kimegy a teremből, az anyám elkezd hevesen csuklani, a többiek pedig csak a következőket hallják: „Ez egy idióta, válaszoltam csomó mindenre, mégis meghúzott.” Igen. Lehet, hogy idióta vagyok valamilyen mértékben, na de a mondat második fele nagyon sántít, az biztos.
- Az a baj, hogy lehet igazuk is van, és tényleg becsaklizhatóak vagyunk. – nevetek fel. – Bár nem mondom, nem volt még viszonyom az iskola falain belül, és nem is tervezem, de amennyiben egy-kettővel találkoznék úgy, hogy nem tudom, hogy idejár, hát.. – megforgatom a szemeimet, és eszembe is ötlik egy-két hallgató, aki nagyon jól néz ki, de másra sem kellene, minthogy meghúzza az ember. – Neked volt már valamilyen kalandod itt? – kérdezem érdeklődve, tudván, hogy nem hall minket senki, mert rajtunk kívül egy árva lélek sincs a tanáriban. Na nem mintha, annyira jóban lennénk, hogy megosszon velem ilyeneket, de hát… na, hajt a kíváncsiság.
- Hát, én nem tudok semmi pozitívra összpontosítani jelenleg. Igazából az időhiány miatt szenvedek ennyire. Vagy a kórházban vagyok, vagy itt. Egyszerűen semmi szabadidőm nincs, és ez kezd nagyon az agyamra menni. – dőlök neki ment közben a falnak, és ölbe teszem kezeimet. Tik-tak-tik-tak. Már csak huszonöt perc, és eljön az az egy óra, amit már olyan „nagyon várok”. Az már tuti, hogy kicsit lecsalok a végéből, annak ők is, és én is örülni fogok…



Ray ~ ---
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Raymond Worrington
avatar
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
35


TémanyitásTárgy: Re: Owen & Raymond   2015-07-15, 12:53

Owen & Ray

- Hogy is szokták mondani? Nagy az Isten állatkertje, de túl alacsony a kerítés? -halvány mosoly szökken arcára, majd bögréjét a szájához emelve kortyol egy nagyot a már fogyasztható hő állapotban lévő kávéjából. A néma csöndben, amely igen kínosan néha ráül a beszélgetésükre, az óra folyamatosan kattogó, már szinte fülsértő hangja az, ami töretlenül figyelmezteti arra, hogy nemsokára visszatérhet abba a bizonyos előadóba, a sok bárgyú pofájú huszonéves közé, akik már azon gondolkoznak, hogy miként fogják a délután, vagy inkább este folyamán meglovagolni a hullámokat. Bár tagadhatatlan, hogy Ray-nek is néha elcikáznak a gondolatai, de ő sokkal inkább azt szokta magában fejtegetni, hogy oldalt, vagy esetleg háton fog majd elaludni, hogy bedől az ágyába.
- Ezt szoktam én is mondani, de nem szeretnék megkeseríteni a lakosok életét, akik esetleg nem érik el a szintet. Mert lássuk be, ezen kívül aligha van egyetem a szigeten, és nem feltétlen szeretnének más országba menni tanulni, ezért aki eléri az alsó határt, vagy már túl is lépi, azt is szívesen fogadják. De ezt a helyzetet valahogy én is átérzem, mert valamilyen szinten én is ilyen közegből érkeztem, elvégre apámnak és már bátyámnak is nagy nevük van Angliában, és pénzben sose szenvedtünk hátrányt. Nekem is a nyomdokukba kellett volna lépnem, mint politikus, de valahogy engem sose vonzott az az irány, nem szerettem volna a jól kitaposott úton haladni, inkább felvállaltam, hogy a saját magam által kreált jövőt szeretném beteljesíteni. És ehhez tökéletesen passzolt a tanári irányzat, mert hát, másban nem voltam kiemelkedő tehetség –mély sóhaj tör fel belőle, ami arról árulkodik, mintha legalábbis ő hordozná a világ összes problémáját, holott neki csak a családjával, legfőképp apjával kellett harcot vívnia azért, hogy azt tehesse, amit ő tart jónak. Elvégre, már nem abban a korban élünk, amikor is kifejezetten azt kell csinálni az adott gyereknek, amit a szülők rátukmálnak. De a Worrington família sose volt normális, és ezt sajnos nem a legjobb értelemben kell venni. Náluk még a családok közti beházasítás is ugyan úgy működik, amit a bátyja élhet át, mert Ray, amint alkalma volt rá, rögtön elhagyta szülővárosát. Pedig már neki is volt kiszemeltje, hiszen, hogyha nem akarja tovább vinni a politikusi vonalat, akkor legalább hasznát vegyék, és egy neves család lányát vegye feleségül.
- Ezt azért így nem mondanám, sokkal inkább úgy, hogy ismerem az én, és az adott évfolyam határait is, amit nem akarok feszegetni. Így könnyen ki tudunk egyezni, mindenféle probléma nélkül –rántja meg nemes egyszerűséggel a vállát, és részéről ezzel le is van tudva ez a témakör. Mindig is ez volt a tanításának az alapja, az első pár hétben felmérte, hogy nagyjából mire képes az osztály, és akkor megmaradt azon a szinten, néha többet, néha kevesebbet követel tőlük, de nem mondhatja róla senki, hogy annyira megerőltető lenne az, amit ő elvárásnak nevez. Egy pillanatnyi panasza nem lehetne egyik diáknak se, csak akik már tényleg arra se hajlandóak, hogy ezt teljesítsék. Szóval, inkább úgy is lehetne mondani, hogy túlságosan szabad mozgáslehetőséget hagy a diákjainak, de ezt olykor a javára is tudja fordítani. A vizsgákon viszont annyira nem mondható jószívűnek, de ha látja a diákon, hogy tanult, csak nem jut eszébe, akkor valamilyen úton módon próbálja eszébe juttatni, a lehető legjobban körülírni, amivel talán az eszébe juthat.
- Nem mondom, néhányuk megmozgatja az én fantáziámat is, de azért nem valószínű, hogy kockáztatnám miattuk az állásomat, vagy esetleg az ő tanulási lehetőségeiket –persze, azért ő is gond nélkül fel tudna hozni példának egy illetőt, de egyelőre vele is, szigorúan a tanár-diák viszony körül ólálkodnak. – Nem… itt nem… -egyértelműen meglepi a spontán kérdés, de úgy van vele, hogyha már úgyis ketten vannak csak a tanáriban, és régről ismerik egymást, akkor miért is ne válaszolna őszintén? Mindig is egyenes ember volt, nem kenyere a hazudozás, és ennek is köszönhető, hogy ténylegesen az igazat mondja. Csak ne kezdjenek el a múltban vájkálni…
- Akkor esetlegesen próbáld meg nem kötelességként, hanem szívességként felfogni. Vagy, ha tényleg nem áll össze a tanítás téma a fejedben, és emiatt nem tudsz másra időt szakítani, akkor megéri átgondolni, hogy abba kéne hagynod. De persze ez aligha tartozik rám, nyilvánvalóan te döntöd el, én csak a saját nézőpontomból mondom, mert lássuk be, rád férne egy kiadós alvás… -és mondja ezt ő, aki szintén látott már jobb napokat. Csak, neki nincsen túlzottan választási lehetősége, neki ezt kell csinálnia, mert nincsen más, amibe menekülni tudna. Még mindig ott lobog a szeme előtt az a bizonyos állás, amit apja fent tart a számára, csak egy kis továbbtanulás kéne azzal kapcsolatban, és máris sikeres lehetne. Ő viszont nem akarja, hogy majdhogynem a semmi miatt hulljon az ölébe az a sok pénz.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dr. Owen Sharp
avatar
Playby :
Chris Hemsworth
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
I'm Dr. Sharp
Csoport :
egészségügyis
Hozzászólások száma :
18
Join date :
2015. Jun. 29.
Age :
34


TémanyitásTárgy: Re: Owen & Raymond   2015-07-21, 18:44

Raymond && Owen


Ray kijelentésére csak bólintok egyet, mert teljes mértékig igaznak találom ezt a mondást. Idő közben felállok, hogy lehűtsem magam egy jó hideg vízzel az automatából. Bár itt bent egész kellemes az idő így klímával, mégis jelen pillanatban sokkal inkább kimennék, hisz ez azt jelenthetné, hogy hazahúzhatok végre. Jólesően lehúzom a fél flakon vizet, majd lassan visszaszlalomozok az asztalomhoz, és újból láthatóan szenvedni kezdek.
- Aki nem éri el a szinten, az rábaszott. Ennyi. Talán az sokkal jobb, hogy az egész rohadt város olyan munkavállalókból fog állni, akik egy cseppet sem konyítanak ahhoz a szakmához, amiből próbálnak megélni? Hát szerintem ez sokkal rosszabb, de elbukott a dolog, hiszen a döntés nem a mi kezünkben van, szóval nem tudunk mást tenni, csak ülni és nézni, ahogyan az egész sziget a „vesztébe” rohan. – vonok vállat, hiszen tulajdonképpen nem is nagyon érdekel a dolog, én csak néha kivagyok már a tudatlan emberektől. Igazából nem kell akkora fejnek lenni semmiből, hogy jó lehess a szakmádban, de ezek még azt a szintet sem ütik meg.
- Szerintem jól tetted, hogy nem lettél politikus. Véleményem szerint azoknak az embereknek megvan írva a sorsuk. A vesztük. Sosem jó, amit csinálsz. Nincs olyan, ami mindenkinek megfelelne, és egy idő után az agyukra megy az egész és egyszerűen becsavarodnak. Testközelből láttam már egy-két politikust, aki nálam kötött ki, aztán persze komolyabb szakorvos kezei közé is bekerültek. – magyarázom a tapasztalataimat, ami persze nem sok, de elég ahhoz, hogy tudjam, mi történik az ilyen emberekkel. A hülye is látja. Hála az égnek az én családom messze elkerülte eddig a politikát, és én magam is megvetem az egészet, és soha nem foglalkoztam vele különösebben. Csak felidegesít, ha azt teszem.
Az órára pillantva látom, hogy már csak tizenöt perc, és újra nekikezdhetek a tanításnak, ezúttal egy kissé érdekesebb témáról, de még ez sem hozza meg kellőképp a kedvem ehhez az egészhez. Mindegy, túl leszek rajta. Most már nem kell sok.
- Hát végül is igen, elég nagy szemetek tudnak lenni ezek a főiskolás lányok. Tudod, egyszer csak bekattannak, rájönnek, hogy totál szerelmesek lettek, és te meg közlöd velük, hogy te ugyan nem így gondoltad ezt az egészet, és képesek akár arra is, hogy felfelé terjesszék a dolgot. Vagy egyébként elég, ha csak az egyik barátnőjüknek elkotyogják. Onnantól vége az egésznek. – fejtem ki a véleményem, ami teljesen igaz. Nekem még nem volt itt a sulin belül bármiféle kapcsolatom, de nem is szándékozom bármelyik diákom megdugni. Nem azért, mert akkor nem taníthatnék többet, hanem mert… mégiscsak a diákom. Olyan fura lenne számomra a dolog. Nekem is volt dögös tanárnőm anno, de az mindig is plátói maradt, sosem gondoltam, hogy valaha is, bármi lenne kettőnk között. Oké, azt azért nem mondom, hogy nem képzeltem el, de az valahogy más volt.
- Itt nem? És máshol ugyanebben a szituban? – firtatom a  témát, nem mintha annyira jóban lennénk, hogy megossza velem, ha volt is, de hát a kíváncsiság… mindig is hajtott.
- Hát, ami azt illeti, lehet az lesz egy pár hónap múlva, de szerintem ezt a szemesztert még lehúzom. Utána majd meggondolom, mert ez tényleg nem oké így. Nem mintha rád nem férne egy kiadós alvás. – mosolyodom el, hisz rajta is ugyanúgy látszik a kimerültség. Bár csak végig kell nézni a tanári karon, az is lehet, hogy azon túl. Az emberek arca árulkodik az unalomról és a fáradtságról…

Ray ~ ---
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Owen & Raymond   

Vissza az elejére Go down
 

Owen & Raymond

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
State of Hawaii :: Lezárt Privát játékok-