JELLEM
◊ Imádok sportolni. A különböző extrém sportok azonban hiába vonzanak, ha rettegek a magasságtól, a mélységtől és a repüléstől.
◊ Én magam vagyok az élő bizonyíték, hogy Hawaii-on él olyan ember, aki nem képes úszni. Így hát a nagyszerű, önképroncsoló, képességeimet minősítő, jópofának tartott kérdésre, hogy mégis hogyan akarok életben maradni egy szigeten, ha esetleg Amerika egy másik tagállamának partjáig kell elúszni, általában csak mosolygok, majd legyintek, és a végén felszívódok. Hawaii-humor. Genetikailag belőlem ezt is kihagyták.
◊ Rendszeresen blogot vezetek.
◊ Társaságra van szükségem, hogy önmagam lehessek. A fiatal, bohókás és jókedvű Áfonyaszemű. Magányomban hajlamossá válok megzuhanni és az életet a legborúsabb felhők takarásából szemlélni. Általában ilyenkor előkerül a notebook és a blogom, majd valami filozofálgatós, depresszív masszát hagyok hátra. Ergo, ha véletlen rábukkannál bármelyik bejegyzésre, a pillanat töredéke alatt szabadítsd ki magad a depresszív weboldal fogságából.
◊ Az egyetlen tanóra az irodalom, amiről nem vagyok hajlandó ellógni, még egy jéghideg körtés shake kedvéért sem.
◊ Évek óta két születésnapot ünneplek, két hálaadást, két névnapot.
◊ A szüleim válását követően hosszan kellett anyám miatt pszichológushoz járnom. Pedig nem engem viselt meg a válásuk - látszólag -, hanem Őt. De a felnőtt embert ugye nem lehet kényszeríteni, így had menjen a gyerek.
◊ Klisé vagy nem klisé, de manapság a fiatalok túlnyomó többsége jobban szereti az alkoholt, mint a saját anyját. Én is megütöttem ezt a szintet, mikor a harminc évvel idősebb kiadásom újra szerelembe esett.
◊ A baráti társaságom már két évvel ezelőtt is a száját húzta és megvetően röhécselt, ha felötlött az ártatlanság-téma. Nos, ma sem jobb a helyzet, ugyanis mit sem tudnak a tengerparti, félre siklott első éjszakámról.
◊ Az alvást olyannyira felesleges elfoglaltságnak tartom, hogy éjszaka sokkal szívesebben rovom a kilométereket a tengerparton.
◊ Megesett már, hogy a rendőrség vitt haza. Noha nem raboltam ki boltot, nem öltem embert, nem játszottam szatírt, egyszerűen csak elaludtam a homokban néhány mólónyival távolabb otthonról. Az anyám meg rettegve tőle, hogy szervkereskedők vittek magukkal, mozgósította a sziget teljes rendőr hadát.
◊ Imádom a videojátékokat. Nem meglepő, ha vasárnap délután háromkor még pizsamában ülök a kanapén és újra és újra igyekszek diadalmaskodni egy kemény küldetésben.
◊ Ami én vagyok: hirtelen, szenvedélyes, koraérett, tűfóbiás, olvasott, okos, mozgékony, szarkasztikus, érzelmes, haragtartó, bosszúálló, realista, balkezes, insomniás, elkényeztetett, céltalan, nyitott, élénk, kísérletező.


KINÉZET
◊ Önértékelési problémákkal küzdök a kinézetemet illetően. Nem szívesen látom viszont a tükörben a tinédzserkor hozta nyúlánk végtagjaimat. Nem hiszed el, de ahelyett, hogy örülnék a satnya vonalaimnak, arra gyúrok, hogy minél előbb magamra szedjek néhány kilót.
◊ Áfonyakék íriszeim miatt a legtöbben ismerőseim közül Áfonyaszeműnek hívnak
◊ Egyhetven magas valómhoz ötvenöt kilogramm párosul
◊ Számomra nem a ruhát nehéz kiválasztani egy-egy alkalom adtán, hanem az ékszert. Rengeteg ékszerem van, amiket nem kiegészítőként, sokkal inkább öltözetként tartok számon.
◊ Az öltözetem nőies, de soha nem közönséges vagy kirívó.

A bejegyzés nem esztétikai gyönyört igyekszik nyújtani. Csupán él a stilisztika azon eszközével, mi megőrzi az igazságot, de emészthető körítéssel tálalja a csúfot ezüsttálcán.

Bejegyezte: Áfonyaszemű
Dátum: 2013. 08. 21. 0:31
Nincsenek megjegyzések

Felhevült teste tizennyolc évnyi pőre szüzességet préselt a langyos tengerparti homokba. A víz sós martalékát ajkával itatta fel róla. Érintésével tudtán kívül vájt emlék-hegeket a szeplőtlen bőrbe. A reszketeg mozdulatokkal előzékeny úriemberként bánt, nem úgy, mint a visszakozó szavakkal.
Élvezte – hagyta, hogy eufóriával borítsa el agyát a meztelen hátát felszántó, leigázásra váró két ügyetlenül játszadozó kar. S azt akarta, hogy a bátorításért falt ajkak gazdája megtörve, de érezze az este hedonista habitusát.
Figyelt rá.
Önző kíváncsiság hajtotta, hiúságát ereje teljébe kovácsoló sóhajt várt a vékony bőrre lehelt csókért. Ahogy zihálást kezének útvesztőkön való kalandozásáért. Viszonzást ajakszirmának szenvedélyes eltiprásáért. Idejéből való rááldozásért állhatatos rajongást.
Ez volt az Ő fizetsége a körben.
Végtére is elnyerte.

◊ ◊ ◊

A lány amint átlátott izgalmának zabolázatlan valóján, felsóhajtott. Fátyolos pillantása feloldódott az első lökésben. A vékony réteget, mely addig kékké tette a gyönge tekintetet, az egymásnak préselt szemhéjak ereje oldotta fel. Könnyet szült.
A tenger partvonalát nyaldosó hullámok hozták magukkal a városiak egyikének biztos talpon úszó jókívánság lámpását, mely homályos csillogással ruházta fel a homokban egymás lomha teste ellen csatátvívók sziluettjét.
Nem így kellett volna lennie. Eredetileg egy irányba néztek. Egy volt céljuk. A kielégülés. De jól érezhetővé vált az idő előrehaladtával, hogy már csak egy diadalmaskodhatott.
Az a csőcselékből kivált egy nyögött, ezzel eleget téve a sokak által sziporkázva trillázott, művin megrendezett, színes képernyőkön élesen villódzó aktusoknak.
Alul maradt.
– Áfonyaszemű…
Engedte a bókból táplálkozót mélyére hatolni egykori ártatlanságának idegenek lábnyomaitól aggodalmasan óvott eperföldjére. A szamócaszemek sérülékeny teste vért ontott.
Mintha így lerövidíthette volna a tapasztalt örömszerzésének félidejét.
Mérhette volna órán, perceket vergődő mutatón, mell-halmának érzékeny összerándulásán, ujjai közül puha légként szökő homokkristályokban az időt, amit benne töltött. Ehhez azonban rövid volt az éjszaka. Valahol félúton elveszett. A harminc percen túltett az egymásba ölt idő, kamatozott, s itt hosszabbnak látszott, míg ott gyáván szaporázott léptűnek.
Az időtlen időnek tűnő intervallumnak a megizzadt férfi csókja vetett véget. Talán ez volt az egyetlen, amit feláldozott porcikái egyként élveztek. Az elválás emlékezetes, űrt hagyó momentumát.
Öltözött. S ahogy totális önelégültségét felöltötte, úgy lett előtte az időközben vaksötétté aludt tengerparti szakaszon értékétől megfosztott, csupasz az Áfonyaszemű.
A széles vállról hiába lógott alá lenge anyagú póló, látatlanban is látta, a gyermeki kezével türelmetlenségének és tapasztalatlanságának maszatját hagyta alatta.
Semmitmondó kométa lett.
Ismét, mint az első egymásba kapaszkodó mosolyok előtt.
Most mégis élvezte, ahogy elveszett jellegtelen magányában.

◊ ◊ ◊

Az idő mindent megszépít.
A hazugságok átmossák a pillanatot, s lassan, de biztosan, az igazság szertefoszlik annak karmai között. A történtek így vagy úgy, előnyükre vagy hátrányukra, de megváltoznak majd. Emlékszik majd nagyvonalakban, de végülis szeszélyes állapota formálja kedvére az első alkalom képét.
Akkor már kevésbé fog fájni, hogy egy olyannal tette meg, aki soha nem érdemelte volna meg.
Egzakt lesz, tényszerű és mérhetetlenül rideg.
Micsoda paradoxon és képtelenség ez. Egy rideg emlék, amit nem old fel a Hawaii-i nap egyetlen cirógató napsugara sem.