Nem tudom pontosan, hogy mit is várjak ettől a kurzustól.  Igazából sohasem érdekelt igazán a modellezés. Apám megszállottja volt ennek az egésznek. Bostonban volt egy külön lakásunk ennek a hóbortjának. Imádta a miniatűr hajókat. A nagy tengerjárókat, a halászhajókat, a yachtokat.. aztán ott voltak a vadászrepülők, az autók, minden amit az ember csak el tud képzelni.  Ő mindig is szerette volna, hogyha én is hajlandóságot mutatok a modellezés iránt, de én, aki már gyerekkoromban is adrenalin függő voltam, és a veszélynek éltem, visszautasítottam ezt. Most pedig az apám beteg. Korházba került, én pedig nem tehetem meg, hogy hazautazom. Most az ügy közepén, az ügyvéd nem léphet le. Nem hagyhatom itt a védencemet, mert nyakunkon a tárgyalás. Egyszerűen nem tudom megtenni, hogy hazaugrom, aztán vissza. Nem ingázhatom. Most nem. Ezért is döntöttem úgy, hogy beiratkozom erre a tanfolyamra. Hogy egy kicsit úgy érezzem, hogy közel vagyok apámhoz, hogy ilyen távolról is teszek érte valamit. Magamat nyugtatom ezzel, hogy nem lesz semmi baj, hogy kikerül a korházból, és ideutazhatnak az anyámmal.
Kissé késve érkezem a kurzusra.  Az ajtó szerencsére a terem hátsófelében van, így könnyen tudok besurranni. Óvatosan lépek be a terembe. Zavaró a neonfény, a pupilláim nem bírják. Hunyorgok míg sikerül hozzászoknom, hogy milyen természetellenes idebent a ragyogás. Minden úgy csillog, mint amikor a reflektorfény vetül valamilyen felületre. Vakító, ahogy megcsillan az alumínium asztallapokon, a csavarhúzókon, a szememet még a lakkozott fapadló fénylése is irritálja.
Sietős léptekkel haladok az utolsó szabad helyre. Talpam alatt nyikorog a zöld linóleumpadló. Elnézést kérek az oktatótól, egy vérbeli hawaiitól. Mandulavágású szeme összeszűkül egy pillanatra míg rám pillant, majd tudomást sem véve szerény személyemről, tovább artikulál. Rövid, fekete hajába forgács, és ragasztódarab ragadt, kertésznadrágja pedig olyan ütött-kopott, hogy az embernek az jut eszébe, bárcsak otthon maradt volna a mai nap. Lehet, hogy csak nekem jutott ez eszembe? Talán még sem volt olyan jó ötlet eljönni ide.
Leülök a székre, próbálom figyelmemet az oktatóra összpontosítani, de azon kapom magamat, hogy tíz perc rendvédelmi oktatás után, a figyelmem elkalandozik. Először az embereket veszem szemügyre. Ugyan csak hátulról tudom őket megfigyelni, próbálom kitalálni milyen vaj lehet a fülük mögött. Elől a srác vajon hányszor csalta meg a barátnőjét? Ott a nő vajon ütött-e már el valakit?
Nem tehetek róla, de ez az egész nem köt le. Emily megmondta, hogy pénzkidobás az egész, hogy választhattam volna mást. Búvárkodást, tandemugrást, bármit, de ez nem nekem való. Én persze makacs vagyok, ragaszkodtam hozzá, hogy eljövök, elvégre a kertészkedés is bejött. Mai napig járok arra a tanfolyamra, és egyszerűen imádom. Tudom, hogy a feleségem ki van akadva. Elvégre ki olyan kattant, hogy minden fűnyírás után ollóval szaladgál a kertben, lefekszik a földre, és keresi a kihagyott fűszálakat, hogy ollóval vágja le? Rajtam kívül ki olyan kattant?
- Te is úgy unod ezt az egészet mint én? - Hajolok közelebb az asztalpartneremhez. Fogalmam sincs róla, hogy kicsoda, de nekem sose volt gond ismeretséget kötnöm.  Annyit tudok beszélni, hogy az már zavaró.
- Igazából baromság volt eljönnöm, csak tudod… Apám imádná. Miatta jöttem el. Kórházba került, és egyszerűen úgy éreztem, hogy ha nem tudok felutazni hozzá, akkor muszáj csinálnom valami olyasmit amit ő is szeret.. - És kezdődik. A végeláthatatlan fecsegés, életem története, és a totális nem figyelés.

 Miután sikerült kapcsolatot teremtenem a szőke hölgyikével, eléggé komfortosan érzem magamat. Mármint, elkönyvelhetem, hogy igen Aaron megtetted az első lépést ahhoz, hogy ne úgy ülj itt, mint valami rakás szerencsétlenség.  Mert hát ha kívülről nézném magamat, egészen biztos, hogy jót nevetnék. Kicsit sem illek ebbe a közegbe. láthatóan unom az egészet, és jobb dolgom is lenne annál, mint hogy itt üldögéljek, és szó szerint lopjam a napot. Mert mi ez hogyha nem olyan elfoglaltság amivel valószínűleg semmit sem tudsz majd kezdeni? Ez itt Honolulu, senki sem marad otthon, hogy kis autókat rakjon össze, mert ott a tengerpart, a homok, a napfény, a szörfdeszkák, maga a tenger, a sétálóutcák, és sorolhatnám. Mégis mi, ez a tucat ember úgy döntöttünk, hogy ahelyett, hogy a napon süttetnénk magunkat, és élveznénk a levegő kissé sós aromáját, mi inkább itt bent töltjük el a délutánt, egy olyan oktató társaságában, akit kicsit sem érdekel, hogy mindenki érti-e azt amit mond, vagy sem.
Fél szememet az oktatón tartom, viszont a másikkal a szőkeségre figyelek. Kissé zavarodottnak tűnik, ami engem megmosolyogtat. Lehajtom a fejemet, hogy nehogy hangosan nevessek fel. Szórakoztat a zavarodottsága, igazán mulattat.
- Nem tényleg nem halt meg. Tüdőgyulladása van, ezért került kórházba.. és igen én is remélem, hogy felépül. - Kuncogok halkan.
- Aaron vagyok. - Nyújtom felé a jobbomat, és ha elfogadja óvatosan megrázom a kezét, ha nem akkor kissé zavartam ejtem vissza.
- Ha nem veszed tolakodásnak, akkor .. mit keresel itt? Nem olyan nőnek tűnsz, aki örömét lelné az ilyesfajta.. kreativitásban. - Mutatok az asztalunkra, ahol a szerszámokon kívül nem ismerek fel mást.
- Mármint, ne sértésnek vedd, de nem tudlak elképzelni ahogy otthon ülsz, és egy hajómodellt raksz össze. Inkább olyannak gondolnálak aki jógára jár, vagy.. futni.. - Mondom tovább, mert hát én tényleg nem tudom befogni. Eszembe sem jut, hogy esetleg Ő figyelni szeretne. Igazából akkor is mondanám a magamét, ha nem válaszolna, ha csak bólogatna, agy hogyha elülne. Na jó akkor talán nem, mert valószínűleg beutalnának valamelyik klinikára, azért mert magamban beszélek.

Finoman szórítom meg a női kezet, hogy ne okozzak fájdalmat. Néha hajlamos vagyok túlzásba esni, és úgy rázni mások kezét, mintha minden egyes rántással kapnék egy dollárt. Viszont most figyelek, óvatosan viselkedem. ahogy egy úriemberhez illik. Kár, hogy én nem vagyok az a finom úriember fajta, aki kihúzza a széket a nőnek akivel randizik. Sosem voltam ebben a dologban figyelmes. Persze azt tudom, hogy páratlan számú virágot kell adni a kiszemeltnek, és hogy lépcsőn lefele a férfi, míg fölfele a nő halad elől. Apám ezeket tanította, habár ő nálam is modortalanabbnak számít. Valahogy mindig elfeledkezik róla, hogy van egy felesége, és hogy a nők hiába harcoltak az egyenjogúságukért, mégsem kezelheti őket úgy, mint a férfiakat. Apám igazán furcsa, és nem csak azért mert imád modellezni, hanem mert kicsit olyan őrült fazon. Éppen ezért hiányzik nekem annyira. Már vagy hét éve élek itt, mégsem tudtam megszokni, hogy a szüleim egy másik államban vannak, és csak repülővel tudom őket meglátogatni.
Héloise szavai rántanak ki a gondolataimból. Tekintetem lustán ráemelem, majd halványan elmosolyodom.
- Igazad van, ez az egész rettentő unalmas. Mármint láttam, hogy van sárkányrepülés tanfolyam is. Az mennyire király lehet!? Nem tudom, hogy te hogy vagy vele, de én kifejezetten szeretem a veszélyes, extrém sportokat. Tudod adrenalin függő vagyok, és néha muszáj valami olyasmit is csinálnom ami nem olyan.. hogy is mondjam.. veszélyes. Ezért szoktam kertészkedni. Imádok kertészkedni! Nem is engedem, hogy más locsolja a füvet, vagy a növényeimet. Nem is tudod mire képes egy olyan valaki, aki nem ért ehhez az egészhez.. - Csak mondom, és mondom lustán elfojtott hangon, de aztán észbe kapok. Megint össze-vissza dumálok olyan dolgokról amik valószínűleg senkit sem érdekelnek, főleg nem egy idegent, akit most ismertem meg.
- Ne haragudj. Néha olyan dolgokról is tudok beszélni, amik egyáltalán nem lényegesek.. - Túrok a hajamba, hogy leplezzem zavaromat. Ha Emily lenne itt velem, akkor neki biztosan végigmondtam volna, bár neki már a könyökén jön ki ez az egész, majd én foglalkozom a kerttel, te hozzá se nyúlj dolog.
- Néha én is megyek futni, bár én inkább csak akkor ha stresszes vagyok, egészen jó levezetés. - Bólogatok, aztán pedig megbotránkozom. - Au. Nem hiszem el, hogy ez történt veled. Az ilyen emberektől a frász tud rám jönni. Mármint elmennél, csinálnál valami hasznosat, valamit magad miatt, és erre egy barom miatt akit nem az esze vezet hanem más, nem tudod csinálni.. - Csóválom meg rosszallóan a fejemet. Hihetetlen.
- Kicsit sem tévedtél! - Nevetek fel ezúttal hangosan, mire a teremben minden egyes pillantás ránl szegeződik. Köhécselésnek álcázom, és pár másodperc néma szemmelverés után az oktató is tovább magyaráz. - Mint ahogy említettem adrenalin-függő vagyok. Szabadidőmben ha tehetem elmegyek falat mászni, és félévente, vagy ahogy a pénz engedi elmegyek ejtőernyőzni is. - Legalább olyan lelkes vagyok, mint egy ötéves amikor a szülinapjáról van szó. - Ami meg a nőket illeti, szeretem fűzni őket a parton, de csak flört. A feleségem ki is nyírna, hogyha valami több is lenne a dologban.. - Mosolygok rá fesztelenül.