State of Hawaii


 
KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Statisztika
Lányok: 70
Fiúk: 47

Civilek: 33
Turisták: 13
Sportolók: 6
Bűnözők: 12
Diákok: 16
Egészségügyiek: 7
Rendőrök: 10
Hírességek: 18

Facebook csoport
Top posters
Orion Maddox-Gordon
Ame & Raymond Vote_lcapAme & Raymond Voting_barAme & Raymond Vote_rcap 
Marcus Treadaway
Ame & Raymond Vote_lcapAme & Raymond Voting_barAme & Raymond Vote_rcap 
Daniel Treadaway
Ame & Raymond Vote_lcapAme & Raymond Voting_barAme & Raymond Vote_rcap 
Maya Lindsey
Ame & Raymond Vote_lcapAme & Raymond Voting_barAme & Raymond Vote_rcap 
Austin Turner
Ame & Raymond Vote_lcapAme & Raymond Voting_barAme & Raymond Vote_rcap 
Odette Mackoy
Ame & Raymond Vote_lcapAme & Raymond Voting_barAme & Raymond Vote_rcap 
Axel Singleton
Ame & Raymond Vote_lcapAme & Raymond Voting_barAme & Raymond Vote_rcap 
Hero Lewin
Ame & Raymond Vote_lcapAme & Raymond Voting_barAme & Raymond Vote_rcap 
Dorian Calabrese
Ame & Raymond Vote_lcapAme & Raymond Voting_barAme & Raymond Vote_rcap 
Kim Chae Rin
Ame & Raymond Vote_lcapAme & Raymond Voting_barAme & Raymond Vote_rcap 
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (33 fő) 2015-06-30, 15:07-kor volt itt.
Credits
© A kinézetet Lucifernek köszönjük. Ki van itt részben és a fejlécen található scriptekért pedig hálásak vagyunk a Specto Design-nak. Az oldal tetején található táblázatot, kösöznjük egyik tagunknak, Sybille-nek. A leírások mind a Staff tulajdona, a képeket mi is kutattuk, a Google, Weheartit, Tumblr segítségével. Az oldalból semmilyen anyagi hasznunk nem származik, pusztán a saját és mások szórakoztatására hoztuk létre. Ha bármit szeretnél felhasználni, vagy esetleg bármilyen észrevételed akadna keresd a Staff-ot. Jó szórakozást mindenkinek!

Megosztás
 

 Ame & Raymond

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Raymond Worrington
Raymond Worrington
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
41


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-18, 16:32

Ame & Ray


Kezében egy újabb bögre kávét szorongatva vonul vissza a nappaliban elhelyezkedő dolgozóasztalához, ami szinte ki se látszik a mérhetetlen mennyiségű papírhegy alól. Hiába fejezi be az egyik osztályt több mint harminc dolgozatát, máris ott kacsintgat rá a másiké, amit szint úgy nem hagyhat csak úgy, mondván, hogy majd legközelebb. Mondhatni már tíz dolgozat után jár cserére a konyhába, és felváltva hordozgatja magának a fekete kávét, és szintúgy fekete teát. De mind hiába, egyik se tartja ébren, de még csak az idegeit se nyugtatja le, és látszik is rajta, hogy igen csak megtépázott, mind belül, és mind kívül. Helyet foglalva az íróasztal mögötti forgós székben, mély sóhajjal dönti hátra a fejét, tekintetét a plafonra emelve. Komolyan, néha úgy gondolja, hogy még az is érdekesebbnek tűnik, mint hogy a sok értelmetlen baromságot olvasgassa több oldalon keresztül. Mert, aki ugye tanulni nem szokott, az visszaidézi az órán hallottakat, vagy kevésbé hallottakat, és akkor abból próbál rögtönözni egy dolgozatot, és végül várja rá a minimum hármas dolgozatot. De, ezzel a mentalistással össz-vissz egy kettest lehet összehozni, de számukra az már nem megfelelő, és követelik a javítást, amire szintúgy nem tanulnak egy árva szót se, és máris két rosszabb értékű jeggyel lettek gazdagabbak, mint azelőtt voltak.
Végigsimítva már több napja borostás állán fordul vissza a lapok irányába, majd egy nagy korty kávé után kezébe ragadja a piros tollat, és megtámasztva homlokát lát neki a következő dolgozat javításának. Szíve szerint mindent csak kipipálna egymás után, és rávágna egy ötöst, csak, hogy minél előbb túl essen rajta, de ehelyett majdnem minden kérdéshez tartozó választ át kell húznia, rosszabb esetben hiányjelet biggyeszt oda. Számára még az is jobb, hogyha valami orbitális baromságot írnak oda, ami valamilyen szinten hasonlít az elvártra, mert akkor megpróbálkoznak vele, és talán egy fél pontot tud rá adni, de így, hogy semmi nincs ott... azt nehezen tudja értékelni. Egy a pozitívum benne a számára, hogy minél hamarabb túl esik a javításon. De, ettől független még egyáltalán nem barátkozott meg azzal, hogy egyeseket osztogat, mert az se a diáknak, se a tanárnak nem jó.
Szemét dörgölve emeli fel bal kezét, hogy az azon elhelyezkedő karórának köszönhetően rálátást nyerhessen az időre. Viszont, amikor meglátja, hogy a mutató abban a pillanatban vált át hét órára, az elméjén ülő fáradtság eltűnik. Egy utolsó lélegzetvétellel kortyol be a kávéjába, majd felpattanva a székétől indul meg az ajtó irányába.
- Bassza meg... -morogja az orra alatt, de már ő maga se tudja eldönteni, hogy azért, mert szokásához híven elkésett, vagy mert számtalannyi dolgozat foglalta a helyét a földön. Elgondolkozik egy pillanatig, hogy felvegye őket, de végül rálegyint a dologra, és megindul az ajtó irányába. Felkapja az első cipőt, amit a keze ügyébe kaparint, majd a kék, v alakú kivágásos pólójára felkapja az egyik bőrdzsekijét.
- Mindjárt jövök -lapogatja meg a mellette lihegő border collie-jának a fejét, majd azzal a lendülettel ki is fordul az ajtón. A kocsijához érve már nyúlna a zsebébe, hogy kinyissa azt, de a kulcs egyáltalán nincs a helyén.
- Hát, ez nem lehet igaz... -sóhajtva böki ki a szavakat, majd gyorsan visszalohol a kulcsáért, és most már tényleg, semmi nem tudja megállítani. Bevágva magát az igen szépnek, bár inkább drágának mondható, szürke Aston Martinba, és átlépve a sebességhatárt siet a bizonyos házszám alá. Odaérve a lakáshoz, megáll a kocsival, és kiszállva nekidől annak makulátlan oldalának, és a füléhez emeli a telefonját, hogy ezáltal is tudtára adja a tanítványának, hogy ő itt van. És mindössze tíz percet késett.
Vissza az elejére Go down
America Northwood
America Northwood
Playby :
Rachel Bilson
Tartózkodási hely :
I'm there everywhere
Job/hobbies :
Look at my face, and tell me what see you
Csoport :
Student
Hozzászólások száma :
44
Join date :
2015. Jun. 06.
Age :
31


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-18, 18:20



to Raymond
Izgulok. Egy adag könyvet szorongatok a hónom alatt, s itt ülök a hatalmas panelház lépcsőjén, várva, hogy értem jöjjön a daliás herceg, akit az égiek irodalom tanár jelmezbe bújtattak. Késő délután van, úgy tűnik, hogy az idő itt, ezen a napfény áztatta szigeten is eljár, akár csak máshol a világon.
Átnézem a nálam lévő könyveket és füzeteket, hogy bizonyosan elhoztam-e mindent, amit szerettem volna. Volt nálam Shakespeare, Voltaire, Victor Hugo, de mintha a világ összes könyve sem lett volna elég, hogy elrejtsem vele boldogságomat. Egy hatalmas mosoly jelezte, hogy a szívem majd ki akar ugrani a helyéről.
A mellkasomhoz ölelem a könyv kupacot, s felpillantok az égre, ami még mindig pontosan olyan kék, mint Raymond Worrington szemei. Hatalmas sóhaj tör fel a torkomból, még néhány járókelő is felhúzza rá a szemöldökét. Én magam sem tudom eldönteni, hogy ez most az a fajta optimista, vagy a tipikus pesszimista sóhajom lenne-e. Előveszem a telefonomat, és megnézem az időt. Hét óra öt perc, késik, eddig észre sem vettem, hogy így eljártam a másodpercek a fejem felett.
Tehetetlenségemben a hajamat kezdem rágni, rossz ötlet volt az órára néznem, mert innentől kezdve minden erre járó kocsiba bepillantottam, hátha a partnerem szíveskedik megérkezni. Hét óra kilenc perc. Felállok, szabad kezemmel leporolom a rövidnadrágom ülepét, s bár még mindig mosolyogva, kissé szomorkásan fordulok meg, hogy visszatérjek a lakásom melegébe. Dakotának fel sem fog tűnni, órákkal előbb elment itthonról, s bizonyára, órákkal az én hazajövetelem után is tervezett majd hazaérni. Az arcom olyan lehet, mint a lányé, aki citromba harapott. Mit is képzeltem? A tanárom, ez a félisten, bármelyik nőt megkaphatná, vajon miért választana pont engem?
Megrázom a fejemet, és belépek az épületbe. A hideg lépcsőház falai kísértetiesen ridegek most. Már az első emeleten járok, amikor megcsörren a zsebemben a mobilom. Összevont szemöldökkel veszem fel, és a fülemhez tartom.
- Igen? Itt America Northwood – mondom magabiztosan, s hátamat nekivetem annak a hideg kőfalnak.


▲music:Másfél hete▲Words:315▲Note:XXTelepátia? ▲

Vissza az elejére Go down
Raymond Worrington
Raymond Worrington
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
41


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-18, 19:36

Ame & Ray


Hiába valónak tűnik a kísérletezése, miszerint majd egyszer beüt a kávé és a tea hatása, és nem fog onnantól kezdve úgy közlekedni, és az íróasztal fölé görnyedni, mint egy jól nevelt zombi. Legszívesebben az összese papírlapra ráborítaná a bögréjében lévő kávét, és sarkon fordulna, hogy aztán bevethesse magát a szépen rendbe tett ágyába, de akármilyen jó ötletlen is tűnik, nem teheti meg. Egyszerűen beletörődik a sorsába, és felvéve a piros tollát, szinte gondolkozás nélkül pipálgatja, és húzza át a sorokat, amik a kérdések alatt találhatók. Szinte már meg se lepi, hogy a kijavított dolgozatok nagy részére egyes, vagy kettes kerül. Pedig tényleg, ő a nyakát tette volna rá, hogy rendesen át tudja adni a diákjainak az anyagot, hogy nem a rossz tanár kategóriába sorolandó, de nagyon úgy néz ki, hogy tévedett. Bár, a jó és a rossz tanár kategória igen csak tág fogalomnak ígérkezik. Elvégre, nézzük meg a tanórán javarészt mindenki szorgosan körmöl, mikor lerója a tiszteletköröket a padok között, szinte kivétel nélkül azokat a sorokat olvassa vissza a füzetekben, amiket ő maga lediktált. És, vannak olyanok, akik viszonylag lelkesen állnak hozzá az órájához, nem csak kötelességből, és az ilyen tanulói általában négyessel és ötössel ajándékozzák meg. Csak az az egy baj van, hogy az ilyenek már ritkák, mint a fehér holló.
A szemei nem kicsit kerekednek el, amikor meglátja, hogy az óra pontosan mennyit is mutat. Teljes mértékben elfeledkezett arról, hogy ma neki jelenése van diákjánál. Ezzel önmagában még nem is lenne probléma, hogyha nem a megbeszélt időpontban nézett volna rá a bizonyos órára. Szinte abban a minutumban pattan fel a székről, hogy maga mögött tudhassa a kócerájt, azzal már nem is foglalkozik, hogy mögötte sorjában potyognak le a dolgozatok a földre, csak törekszik előre a cipőjéért, párszor megakadva a kutyájában, de mit se számít ez neki. Konkrétan arra se figyel, hogy melyik lábbelit veszi fel, elvégre mindegyik a sajátja, csak futtában vet arra egy pillantást, hogy egyáltalán egy pár cipőt vett-e fel, vagy két teljesen különböző van a lábán. Emellett még egy bőrdzsekit is magára kap, természetesen megmagyarázhatatlan okokból, hiszen még most is bőven harminc fok van. Nyilvánvalóan megszokásból, hiszen Angliában elengedhetetlen a melegebb réteg, hogyha valaki elhagyja a házat, még akkor is, ha száz ágra süt a Nap. Az itteni éghajlatot viszont még mindig nem tudta megszokni, noha már több éve, hogy itt lakik, és dolgozik.
Miután a kulcsait is végre valahára a kezébe kaparinthatja, majdhogynem tigrisbukfenccel veti meg magát a kocsija gyönyörű, barna bőr ülésére, és máris bedugja a slusszkulcsot oda, ahova való. A motor engedelmesen bőg fel az autó elejében, ezáltal tudtára adva, hogy a hatalmába kerítheti. Lévén, nem holmi családi autóról van szó, a sebessége sokkalta gyorsabb, és igénybe is veszi a lehetőségeket, nem is foglalkozva azzal, hogy mikor kapcsolhatja le egy rendőr, és mennyi bírságot tűzhetnek ki a fejére. De ennek köszönhetően az indulástól számítva hét perc alatt ott tudhatja magát a megadott háznál, és kiszállva az autóból, mintha legalábbis fizikailag megterhelő lett volna ez a művelet, nekidől annak. Telefonját elővéve csörgeti meg a lányt, hogy tudtára adja, noha késett, de nem feledkezett el róla.
- Szia. Elnézést a késésért, de jelentem, itt állok a ház előtt -halvány mosoly ül ki az arcára, ahogy meghallja a mobilon keresztül a lány hangját, és az épület különböző emeleteit vizsgálja. Ő maga azzal már nem is foglalkozik, hogy benyögje, ki is az a drága jó ember, aki ilyenkor hívogatja, elvégre az idő adott, ezért lehetett egy sejtése Ame-nek is, hogy ki is a váratlan hívója.
Vissza az elejére Go down
America Northwood
America Northwood
Playby :
Rachel Bilson
Tartózkodási hely :
I'm there everywhere
Job/hobbies :
Look at my face, and tell me what see you
Csoport :
Student
Hozzászólások száma :
44
Join date :
2015. Jun. 06.
Age :
31


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-18, 20:05



to Raymond
A hideg úgy simul a hátamhoz, mintha csak beleépült volna a felsőmbe, amit viselek. Hideg volt, és egy kicsit libabőrözött is a hátam, de ez volt, most ami a legkevésbé érdekelt. Amikor meghallottam a hangját a vonal másik végén egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Kérdeznem sem kellett, hogy ki ő, hiszen azon nyomban felismertem, ahogy megszólalt. Lehunytam a szememet, s próbáltam viszonylag gyorsan reagálni, hogy ne gondoljon teljesen bolondnak.
- Mr. Worrington! Helló! Nem, ne aggódj, én is épp most lettem kész, szóval még jó, hogy nem jöttél hamarabb – füllentek, de úgy, mintha igaz lenne. Meg sem kottyan. Ez Dakota rossz hatásai közé tartozik, ugyanis hazudni bizony tőle tanultam, ahogyan hajat festeni, és batikolni is. Bár, ez mindegy.
- A világért sem akarlak megváratni, szóval felveszem a cipőm és megyek is – mondom, s meg sem várva a válaszát bontom a vonalat. A telefont elrejtem a nadrágom zsebébe, nagy levegőt veszek, arccal fordulok a falnak, kezeimet a homlokomra teszem és nekidőlök a vakolatnak.
- Arrgh – törik fel a torkomból. Nem is értem, miért nem tudok természetesebben beszélni vele. Oldalra fordítom a fejem, s megpillantom a szomszéd nénit, aki felvonva ősz szemöldökét bámul engem, de úgy, mint aki még nem látott embert.
- Menjen csak be Mrs. Ketrokise – szólok rá, mire csak rám mordul, mint egy megveszett macska, majd visszacsoszog lakásának melegébe. Elválok a faltól, ami lassan már az élettársammá vált ez alatt a pár perc alatt, megigazítom a hajam, felveszem a könyvkupacomat a padlóról, veszek még egy utolsó, nagy levegőt, és leugrálok a lépcsőn. Amint kilépek a lépcsőház ajtaján elvigyorodok, ugyanis a látvány igazán kedvemre való. Eleinte észre sem veszem a kocsit, aminek a hátát dönti, ugyanis a szemem megakad a kék, v nyakú pólóján, ami olyan tökéletesen passzol az izmaira. Beharapom az alsó ajkamat, s reménykedem, hogy nem vette észre, majd mosolyogva odalibbenek hozzá.
- Szia! – köszönök neki, mosolyomat senki nem tudná utánozni – remélem jól vagy, elég fáradtnak tűnsz – mondom kicsit aggódva, s rutinból megérintem az arcát, de amilyen gyorsan nyúltam, olyan gyorsan is rántottam vissza a kezemet. Lesütöm a szememet. Ez nálam már berögződés, hiszen minden embernek, aki közel áll hozzám megérintem a végtagjait, hogyha aggódom értük, és Raymond most feltűnően nyúzottnak tűnik, még a szokásosnál is gyűröttebb az arca, én pedig egy pillanatig sem szeretnék a terhére lenni.

▲music:Másfél hete▲Words:380▲Note:XXTelepátia? ▲

Vissza az elejére Go down
Raymond Worrington
Raymond Worrington
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
41


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-18, 22:45

Ame & Ray


Miután eljutott a tudatáig, hogy konkrétan lecsúszott a megbeszélt időpontról, majdhogynem lélekszakadva indul meg a cipője felé. Gyorsan fel is kapja azt, mit se törődve, hogy párban vannak-e vagy sem, majd miután a bőrkabátja is rákerül, egy gyors simogatást még kioszt a kutyájának, és megindul az autója felé, ami egy sikertelen kísérletnek bizonyul. Másodjára viszont, mikor már kulccsal indul meg felé, már szinte fél sikernek érzi, és már csak az áll előtte, hogy ténylegesen ne túl sok késéssel érkezzen oda. Ugyan lételeme a késés, most kivételesen jobban törekszik arra, hogy ne hagyja teljes mértékben cserben a partnerét. Mentségére szóljon, hogy most a kötelessége miatt csúszik ennyit, és még csak véletlen se amiatt, mert tökéletesre próbálta belőni a haját, vagy több órán keresztül állt a szekrénye előtt, és várt, hogy majd az ölébe ugrik a megfelelő ruhadarab. Noha sose szokta ezt csinálni, elvégre mindig is a természetességre törekszik, és nem akar úgy kinézni, aki éppenséggel akkor ugrott le a filmvászonról, vagy ki egy magazin oldalából. Bár, tegyük hozzá, a férfiakat kevésbé fenyegeti ez a veszély, mint a nőket, akik hatvan kiló vakolatot raknak magukra, hogy minden testi hibájukat elfedjék, holott az teszi őket emberivé, és mindezzel szépek tudnak lenni. És ő elmondhatja magáról, hogy ennél emberibb nem is lehetne, hiszen igazán nagy táskák éktelenkednek a szeme alatt, az arca nincsen frissen borotválva, sőt, több napja már nem is találkozott se a borotvával, de még csak a habbal se, emellett a haja is az ég felé néz, de formája egyáltalán nincs.
Mindezekkel a csodálatos külső jellemzőkkel tarkítva pattan ki a kocsiból, hogy neki tudjon annak dőlni, és úgy várja meg tanítványát, kinek rögtön telefonjába írja számát, hogy jelezni tudja, megérkezett. Ahogy meghallja a kellemes, női hangot, akaratlanul is mosolyra húzódik a szája, de ezek után már reagálni sincs ideje, mert olyan gyorsan hadarja le a mondandóját, és szakítja meg a beszélgetést, hogy levegőt venni sincsen ideje, nem, hogy kinyögjön valami "oké" féleséget. Egy vállrántás kíséretében temeti a zsebébe a mobilt, majd mellkasa előtt összevont kézzel, töretlenül mered előre az ajtóra, és mikor a nemrégiben említett személy kilép a ház rejtekéből, akaratlanul is széles vigyor húzódik szájára. Komolyan úgy érzi magát, mintha nem is a tanítványa lenne, akivel éppenséggel irodalom különórát akar tartani, sokkal kedvére valóbb lenne, ha a saját háza helyett egy szép étterembe vihetné.
- Szia -zsebébe temeti kezeit, majd eldől az autójától, ezzel jelezvén, hogy ő lassan készen is áll az indulásra, a mosoly viszont még mindig ott virít az arcán. Azzal már nem is foglalkozik, hogy az imént végrehajtott mozdulatsorral talán a kelleténél jobban is leszűkíti a kettejük közt uralkodó távolságot.
- Ennyire látszik...? De minden esetre megmaradok, nem adom ilyen könnyen magam -az előbbi vigyora egy szimpla félmosolyba hanyatlik, majd egy kisebb néma csönd után krákog egyet, és a tarkójára simított kézzel lép egy kicsit odébb, hogy ezzel is növelje a távolságot, ami talán kínos volt valamilyen szinten mindkettejükre. Tekintetét viszont nem emeli le a lányról, és a kezében szorongatott, igen csak nagynak mondható könyvhalomról.
- Had segítsek -hangja kellemes, és a törődés is fellelhető benne, és ezzel egyidejűleg nyúl oda, hogy elvehesse tőle az irományokat, és amint odaadja, máris beteszi az autójának hátsó ülésére. - Mehetünk? -fordul vissza felé, majd szép lassan átvándorol a másik oldalra, hogy kinyithassa az ajtót a reményei szerint mögötte haladó lánynak.
Vissza az elejére Go down
America Northwood
America Northwood
Playby :
Rachel Bilson
Tartózkodási hely :
I'm there everywhere
Job/hobbies :
Look at my face, and tell me what see you
Csoport :
Student
Hozzászólások száma :
44
Join date :
2015. Jun. 06.
Age :
31


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-20, 15:27



to Raymond
- Bocsi – mondom, mikor észlelem, hogy kettőnk között egyre nagyobb falat emel a kínos, és kissé kellemetlen csönd. Nem szándékosan érintettem meg, tudom, hogy a tanárom, és azzal is tisztában vagyok, hogy amit iránta érzek, rossz, bűnös érzelem, de az ember nem válogathatja meg, hogy kibe szeret bele.
- Hát, remélem is, hogy jó katona vagy, különben nélkülöznünk kéne az irodalom órákról, és az nem lenne jó. Szó szerint a pörgésed rázza fel az osztályt – mosolygom rá. Egyáltalán nem túlzok. Az osztály, minden reggel olyan, mint egy lagymatag meztelen csiga, aztán Mr. Worrington besuhan, mintha ő maga alakítaná a duracell nyuszis reklám összes statisztáját, és mindenki felébred.
- Köszönöm – mondom megkönnyebbülve a súlyvesztéstől, amit neki köszönhetek, és veszek egy mély lélegzetet. Olyan furcsa ez a helyzet, így, hogy iskolán kívül találkozunk, ráadásul folyton meg kell rágnom a szavakat, hogy nehogy olyat szóljak, amivel elárulnám iránta való érzelmeimet. Az önző dolog lenne, hiszen nem várhatom el, hogy csak azért tartson nekem külön órákat, mert én szerelmes vagyok a szemeibe, az egész lényébe.
Kinyitja nekem a kocsiajtót, s ezzel együtt a kaput is, ami talán még mélyebbre vezet a szívemben. Beülök, majd ráirányítom mogyoróbarna tekintetem.
- Látod? Erről beszéltem tegnap, a mai fiúk, konkrétan az ablakon közlekednek, nem még, hogy kinyissák az ajtót egy hölgy előtt – a tegnapi beszélgetésünk rendkívül megmaradt bennem. Nem is igazán értettem, hogy miért nem tartja magát nagyra, mármint, hogy miért gondolja magát öregnek. Még mindig fiatal, mind kívül, mind belül, bár nem vennék mérget arra, hogy a lelke legmélyén nem lakik egy tizenhatodik századi költő.
- Mehetünk, persze – szavaim furcsán csengenek, ahogyan hátam belesimul az ülésbe. A lábam helyzete kényelmetlen, nem jó sehogy, zsibbad, de nem akarom lejáratni magam azzal, hogy fészkelődök, mint egy sajtkukac.
- Egyébként, milyen napod volt? – teszem fel a kérdést, hogy valamelyest oldjam a köztünk lappangó feszültséget, ami egyre csak nő, és nő, mint a galaxis, ami valamiféle különös oknál fogva egy kontinensre terelt minket.
- Bocsi, hogy ilyen sok cuccot hoztam, csak nem tudtam, mivel szeretnél kezdeni – pirulok el, kicsit talán tényleg elvetettem a sulykot, de biztosra akartam menni, hiszen az ember sosem lehet elég elővigyázatos, én pedig, ha az irodalom forog kockán mindent megteszek, hogy minden a lehető legtökéletesebben alakuljon.


▲music:Másfél hete▲Words:368▲Note:Telepátia? ▲

Vissza az elejére Go down
Raymond Worrington
Raymond Worrington
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
41


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-20, 21:57

Ame & Ray


Szinte szüntelenül tapossa a gázt, tekintetét néha az autóban lévő órára terelve, hogy tisztában legyen azzal, mióta is váratja már szegény lányt. Ügyesen játssza ki a bizonyos, piros lámpákat, néha megszabadul egy-két embertől, akik tőle eltérően betartják a sebességhatárt, ami a külvárosban nem igen léphetné át a hatvanat se. Ehhez mérten ő még rátesz egy lapáttal, de megmarad a biztonságos zónában, aminek köszönhetően talán nem fog felnyomódni az előtte hirtelen fékező autó hátsójára. A pontos érkezés sose volt a neve mellé írható, valahogy mindig elcsúszott az otthoni semmit tevésben, és akkor is hasonló mértékű rohanás lett a vége. De, az amúgy, körülbelül negyed órás utat alig öt perc alatt teszi meg, és, mikor kiszáll az autóból, épp hogy egy fizikailag értetődő vállveregetést nem ad magának. Minden esetre megfordul a fejében a gondolat, hogy mégis milyen szép csekkeket fog kapni az elkövetkezendő napokban, mennyit is kell fizetnie majd neki ezért a manőverért. De, amint meghallja a lány hangját, szinte valószínűvé válik a számára, hogy teljes mértékben megérte, és ahogy meglátja az ajtóból kifelé jövet, ez még inkább magától értetődővé válik. Széles vigyor terül arcán, mikor a lány ki tudja hány kilós könyvhalmazzal a kezében sasszézik elé, egy, a sajátjához hasonló mosollyal. Látszólag ugyan nem, de igen csak meglepődik, amikor végigsimítja arcán a kezét, mely a saját, lakli keze után egyértelműen felemelő érzést kölcsönöz számára, de ezt aligha akarja az arcán kinyilvánítani.
- Úgy gondolod? Akkor most már valamilyen más stratégiát is ki kéne találnom, mert az egy dolog, hogy az én óráimon nem alszanak el, de értékelhetetlen a teljesítményük, amit a dolgozatokban produkálnak. Inkább nem is részletezném, hogy milyen csodákat javítottam most ki otthon... ennek is köszönhető a csúszásom -a súlyos szavak után egy mély sóhaj hagyja el a száját, majd elszakadva autójától a kelleténél talán közelebb kerül a tanítványához. Megköszörülve torkát sétál lassan odébb, mintha mi se történt volna, és leplezze, hogy legszívesebben mást tett volna a bizonyos körözgetések helyett. A kis démon a vállán próbálta is rá biztatni, de lássuk be, a jó mindig győz, ezért a másik fél galád módon suttogta a fülébe a tanár-diák viszonyt, mely általában nem szokott jól végződni. És, hogy az iskolának egyikőjüket se kelljen nélkülöznie, visszafogta ösztöneit. De, azért a kedvesség, és a segítőkészség továbbra is ott lappang benne, ezért mondhatni szavak nélkül veszi el a lánytól a fölösleges súlyokat, és besuhintja Shakespeare-t, Voltaire-t, és társaikat a hátsó ülésre. Ezután, hogy ne csak tétlenül üljenek a babérjaikon, megkerülve az autót nyitja ki számára az ajtót, majd amint beült a járműbe, megkerülve azt ül be a volán mögé. Rögtön a biztonsági övért nyúl, de szemét nem veszi le róla, és figyeli minden egyes szavát.
- Nagy szerencsém van, hogy én nem tartozok a "mai fiúk" kategóriájába. Azért az én korosztályomban még van udvariasság, mely az éveknek köszönhetően egyre inkább veszni látszik, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy ez nem csak számomra elkeserítő. Pedig az már kisebb sikernek számít, ha úriemberként viselkedik valaki, de úgy látszik, manapság ez már szégyen számba megy... -bal kezét lassan a kormányra simítja, a kulcsot elfordítja, tekintetét a nőről az útra szegezi, ahogy a motor halk morranással tudatja vele, hogy használható állapotba került. Jobbja egyszerűen csúszik le a sebességváltóra, melyet a bizonyos, húszas szám után tesz át a kettesbe, és így araszol egyre inkább felfelé. De, tekintettel arra, hogy most nem csak a saját életével játszik, betartja a sebességhatárt, néha egy kicsit átlépve azt, de mit se számít az már neki.
- Nagyon hosszú, és borzasztóan fárasztó. Nem tudnám megmondani, hogy hány osztály dolgozatát javítottam ki ma, és ezek között hány liternyi kávét ittam meg -hangja a megszokottól eltérően igen nyugodtnak mondható, és rekedtesen cseng. - És neked? -kérdez végül vissza, tekintetét egy pillanatra az anyós ülésen elhelyezkedő lánykára irányítja, de a biztonság érdekében visszafordul az út felé. Szinte bele se mer gondolni abba, hogy miután hazahozta a lányt, és egymagában tér vissza lakására, neki még javítgatnia kell a holnapi napra.
- Nekem nem probléma, de csak abban reménykedek, hogy ezt nem csak a mai termésnek szántad -szemei igen csak tágra nyílnak, ahogy átvezeti azt a lányra, majd a hátsó üléseken szétterülő könyvekre. Máskülönben igen hosszú éjszakának néznek elébe...
Vissza az elejére Go down
America Northwood
America Northwood
Playby :
Rachel Bilson
Tartózkodási hely :
I'm there everywhere
Job/hobbies :
Look at my face, and tell me what see you
Csoport :
Student
Hozzászólások száma :
44
Join date :
2015. Jun. 06.
Age :
31


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-20, 23:01



to Raymond
Szomorú mosolyra görbül a szám, ahogy meghallom szavait. Igazat kell adnom neki, és ez igen kellemetlen. Az osztályom nem csak lusta volt, de lúzer is, tanulás terén. Úgy gondolják elég lesz a vizsgákra az a tudás, amit magukba szívnak, hogy nem is kell külön tanulniuk, vagy esetleg megint átolvasni a leadott anyagot, aztán meg hurrognak, ha rossz jegyet kapnak.
- Egyet kell, értsek veled, az osztályom borzalmas. Azt hiszik, hogy attól, ha egyszer végighallgatják, amit mondasz nekik, Einstein lesz belőlük – mondom, s hangomból kihallatszik az osztályom iránt érzett csalódottság. Azt hittem, az egyetemen több olyan emberrel fogok találkozni, mint én. Olyanokkal, akiknek fontos a tanulás, vagy legalább az, hogy ne kettessel rugdossák át őket a következő félévbe.
- Dicséretes, ha egy férfi ilyen, szóval neked jár egy piros pont, a tanárminősítős mizériába – mondom, utalva arra, hogy az év végén minden osztállyal kitöltetnek egy lapot, amin jelezhetik, természetesen teljesen névtelenül, hogy mit gondolnak az adott tanárról – bár véleményem szerint ez az egész fölényes, és kicsit gusztustalan is, muszáj kitöltenie minden diáknak – forgatom meg szemem, miközben beülök a kocsiba. A motor felbőg, és mi már suhanunk is az úton, el innen, el mindentől, ami kettőnk közé állhat.  
- Szóval, felajánlanám, hogy megmasszírozlak, de gondolom, az nem nagyon segítene a problémáidon – nevetek fel, pedig igazából az ötletet magát teljesen komolyan gondolom. Beletúrok a hajamba, s egy kicsit letekerem a kocsi ablakát, hogy betörjön a friss levegő – ami pedig a kávét illeti, nem gondolod, hogy kevesebbet kéni innod? Nem tesz jót a szervezetednek, inkább igyál fekete teát – mondom, s hangom kicsit olyan, mint egy aggódó anyuka, így csak nyelek egyet majd gyorsan hozzáteszem – persze a te döntésed, én nem szólok bele, csak egy ötlet.
Elnevetem magam az arckifejezésén, amivel a háttérben megbújó könyvkupacot illeti. Hátranyúlok és elveszem Shakespeare Rómeó és Júliáját, majd felmutatom.
- Ha gondolod, ma este átvehetjük Shakespeare-t. Téged úgyis haza köt, én meg nagyon szeretem. Tényleg, egyébként, meddig tervezel a szigeten maradni? – kérdezem, s titkon reménykedem benne, hogy a válasza az lesz, örökre, hogy egész hátralévő életemben gyönyörködhessek tökéletes létében. Még mindig vigyorogva vetem vissza Shakespeare-t a hátsó ülésre, s kinyújtóztatom kicsit elzsibbadt végtagjaimat. A száguldás szele kissé feleresztett engem is, és reményem szerint a tanár úr sem lesz merevebb a ténytől, hogy kettesben leszünk a lakásában a kutyájával.
- Egyébként, említetted, hogy van egy kutyád. Milyen fajta?

▲music:Másfél hete▲Words:387▲Note:Telepátia? ▲

Vissza az elejére Go down
Raymond Worrington
Raymond Worrington
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
41


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-20, 23:48

Ame & Ray


Egyáltalán nem tölti el nagy meglepetéssel, hogy a lány is rögtön kiszúrta, hogy a kelleténél, vagy inkább a megszokottnál sokkalta gyűröttebb az arca, és hiába erőlködik, mégse talál vissza megszokott formájába. Túl nyugodt, csöndes, és a gondolatai akaratlanul is az elkövetkezendő pár órányi irodalom, és az kényelmes ágya között cikáznak. De hiába, az utolsó lehetőséget próbálja kiküszöbölni, és a lehető legnagyobb ívben elkerülni, mert csak a saját szívét keseríti azzal, hogyha továbbra is a puha párnahegyekre, a frissen húzott ágyneműre gondol... Az esetek nagy részében nem tud izgalmasabb dolgot találni Shakespeare drámáinál, de lássuk be, most akár még a tűzbe is hajítaná az egész készletét egy pihentető alvásért, és nem csak egy-két órácskáért. Bár, szinte még az is életmentő lehetne a számára.
- És az elkeserítő, hogy ezzel kapcsolatban nem csak egy osztályról van szó. Szinte kivétel nélkül az összes ilyen, és ha, tegyük fel, lenne egy kiemelkedően jó csapat, azt is lehúzzák. Lehet, hogy részemről nagyok az elvárások, és nem kéne ennyi mindent követelnem, de így legalább fel tudnak készülni a jövendőbeli életükre, mert ott se lesz könyörgés egy főnöknél se, hogy most ne... és még így is engedékeny vagyok, hogy hagyok nekik lehetőséget a javításra. Akár többször is... -egyértelmű a csalódottsága, amit minden évben tanúsít, amikor látja, hogy hány ember alatt is rezeg a léc. Tudja, hogy nem az ő hibája, elvégre ő az elvártnak megfelelően teljesít, jól leadja az anyagot, az már nem rajta múlik, hogy több harminc emberből csak kettő veszi rá magát arra, hogy rendesen áttanulmányozza azt, amit ő elrizsázott. És, ő csak segíteni akart azzal, hogy nem félévnyi anyagot dob eléjük dolgozat gyanánt, hanem néha írnak egy-két rövidebbet, ami a fejükbe megy, és év végén nem kell azzal vacakolniuk, hogy a tanév elejétől számítva bemagoljanak mindent. De, ha ők nem tudnak élni ezzel a lehetőséggel... Londonban még anno kezet tudtak volna ezért csókolni neki, de itt, be kell látni, másmilyen mentalitású fiatalok vannak, és ennek következtében át kell állnia másfajta tanítási módszerre.
- És gondolj bele, milyen ez a tanároknak. Olyan, mintha egymás ellen versenyeztetnének minket, hogy mégis ki a legjobb sokunk közül, aki gond nélkül lopta be magát a diákok szívébe. Csoda, hogy komplett versenyt nem alakítanak ki ebből, ahol az otthonról betelefonáló szülők is le tudják adni a voksukat... Persze, értem én, hogy ez segítség az igazgatóságnak is, hogy megtudják, hogy akire egyöntetűen rossz "pontszámot" adtak, azzal mégis milyen mértékben kell szót váltani, de ezt máshogy is el lehetne intézni -beülve az autóba, a kelleténél talán hosszasabban fejti ki a véleményét, miközben egyszer-kétszer pillant beszélgetőpartnerére, sokkal inkább tartja tekintetét az úton. Így is épp, hogy el lát egy bizonyos távolságig, a fáradtság egyértelműen kiült már a szemére is, de ennek következtében se szeretne balesetbe keveredni, hiszen nem mentsvár ez senki előtt.
- Megmondva az őszintét, nem tudom, hogy mi segítene már rajtam. Nyilván egy kiadós szabadság, de ez aligha megvalósítható. Csak tudnám, hogy mégis mi a fenétől tudok ennyire kifáradni... -az utolsó mondat halkan, de a többinél mégis ingerültebben hagyja el száját, arcmimikája is megváltozik egy pillanatra, de egy mély lélegzetvétel közepette nyugtatja le magát. Tényleg, fogalma sincs, hogy mégis mi okozhatja az ilyen mértékben való fáradtságát, tippelni se tudna, de úgyse menne vele sokra.
- A negyedik bögre fekete kávé után megfordult a fejemben a lehetőség, de amilyen gyorsan jött, azzal a sebességgel is ment tovább. Onnantól kezdve már felváltva töltöttem magamba a kávét, és a fekete teát, várva, hátha történik valami. Mondanom se kell, hogy szinte kár volt belém az összes elpocsékolt teafilter, kávé és vízmennyiség is -ugyan azokat a mondatokat hallja most vissza, mint amit tíz évvel ezelőtt hallgatott a szüleitől, akik furcsa mód, abban a pillanatban, amikor bekerült a neves, Oxfordi iskolába, elkezdtek vele foglalkozni. Persze, nem bánták, hogy erőn felül teljesít, hogy három szakot csinál egyszerre, és emellett még dolgozik is, de még mindig mondogatták neki, hogy "bezzeg a politikusi szakma...". Aha, a politikusi szakma tény, hogy jövedelmeztető, de hasonló mértékben fárasztó is, és az ember addigi agyi kapacitásait egyértelműen letornássza a nullára. Azzal se ment volna többre, csak nagyobb mennyiségű zöldhasú ropogna a pénztárcájában.
- Tökéletes, talán egy kis Shakespeare vissza tud rántani a napirendembe a sok, borzalmas fogalmazásmód után, amit olvasni lehet egy-két dolgozatban. Hogy meddig maradok? Fogalmam sincs... most van egy jó állásom, a felmenőim nem rágják folyton a fülemet azzal a bizonyos, politikai irányzattal... szerintem még itt maradok egy jó pár évet, de hogy ez mennyit takar, arról egyelőre nem tudok nyilatkozni -egy sacc, per kábé arányban se tudná megmondani, hogy mikor tervezi elhagyni a szigetet, elvégre, akármilyen fáradt is, de be kell, hogy lássuk, igen élvezi az itt töltött időt. Csak, mások Hawaii-ra pihenés céljából jönnek, ő meg volt olyan hülye, hogy elkövette azt a hibát, hogy nem csak egy-két hétre ruccant le, hanem már itt tengeti mindennapjait már nem is tudja, hányadik éve.
- Border collie, de még félig kölyök, nagyon szeleburdi, szereti körbeudvarolni az érkezőket, de nem mutatta még, hogy agresszív szándéka lenne akárkivel szemben -nem is tudja, hogy hány perc telt el azóta, hogy őszinte mosoly került arcára, de azt a szörnyen hosszúnak mondható időszakot most, noha egy halvánnyal is, de bepótolja. Majd a következő utcába fordul, és annak a végében lévő egyik házat kiszemelve áll be annak garázsfeljárójára. Igen szép háznak mondható az övé, és, noha imádja a barokk, és klasszicizmus korszakát, az épület mégse arról, sokkal inkább a modern építészetről árulkodik. De, lássuk be, ez is tökéletesen illik az ő személyiségéhez. Végül, kiszállva az autóból megkerüli azt, hogy kinyithassa a nőnek az ajtót, azután pedig a könyveket is kihalássza a hátsó ülésről, és megállapodik szemközt a házzal, halvány mosollyal pillantva arra.
- Hát, ez lenne szerény hajlékom -jelenti ki nemes egyszerűséggel, majd bezárja a kocsit, és megindul az ajtó felé, hogy végre valahára a házban tudhassa magukat. És, ennek hallhatóan a kutyája is igen csak örülne, mert neszezések, és halk nyüszítések érkeznek annak túloldaláról.
Vissza az elejére Go down
America Northwood
America Northwood
Playby :
Rachel Bilson
Tartózkodási hely :
I'm there everywhere
Job/hobbies :
Look at my face, and tell me what see you
Csoport :
Student
Hozzászólások száma :
44
Join date :
2015. Jun. 06.
Age :
31


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-21, 14:40



to Raymond
Csak hallgatom, ahogy beszél, nézem, ahogyan szép ívű szája formálja a szavakat, és arra gondolok, mennyi mindenemet vetném le egy szakadékba azért, hogy minden délután ez a látvány fogadjon. Próbáltam már eladni a lelkem az ördögnek, de nem sikerült, akárhogy könyörögtem neki, hogy jöjjön, neki adom bátran, csak teljesítse egyetlen kívánságomat, nem jött az a gyáva.  
- Azért, egyszer kipróbálnám az életed – mondom mosolyogva. Tényleg, megnézném, hogy én mihez tudnék kezdeni olyan fafejekkel, mint az osztálytársaim – egyébként nem tudom, nem ismerem a többi diákot, nem nagyon élek szociális életet, a napjaim legizgalmasabb pontja mikor csütörtök délutánonként beülök a St.Andrew-ba egy jegeskávéra. Nem nagyon elegyedek beszédbe senkivel, próbálok a tanulmányaimra meg a további életemre koncentrálni. Tudod, a jövőmre – talán kicsit többet mondtam el a kelleténél, de csak úgy kijött. Szó szerint csak úgy kicsúszott a számon. Valószínűleg nem érdekli, hogy mihez kezdek majd iskola után, csak örül annak, hogy legalább egy diákja próbál jól teljesíteni, s én már azzal is beérem, ha ezzel mosolyt csalhatok az arcára.
- Igen, kicsit olyanok vagytok, ti tanárok, mint a vágóhídra szánt malacok. Minden évben elmegy egy, és jön a helyére egy új, akit aztán az év végéig lehet hizlalni - bámulok magam elé, nézem az utat, meg az út porát, ami a hosszú évek alatt rakódott le, most pedig nemes egyszerűséggel felveri a kocsi kereke. Kicsit olyan, mintha derékmagasságig érő, a föld felől érkező köd ülne körülöttünk.
Összevonom a szemöldököm, az utolsó mondata kicsit aggaszt, látszik rajta, hogy túlhajtja magát és ez nem jó. Neki nem jó. Nem így kellene élnie, hanem rugalmasabban, ki kéne vennie egy kis szabadságot, legalább egy napot, azt mindenki kibírná, és sokat úgysem veszíthet vele, de ezt mind nem vághatom csak úgy egyszerűen a képébe, hiszen mégiscsak a tanárom, és nem az élettársam.
- Akkor, ha végleg semmi nem segít, kockáztass meg egy jó hosszú és kiadós alvást, hidd el, nem lesz tőle rosszabb. Esetleg eltűnnek a szemed alatti karikák, ami aztán végleg rombolná az imázsodat, de ezt talán meg tudjuk neked bocsájtani – viccelődöm vele, persze a mondatom eleje teljes mértékben komoly volt, ez a hangomban is kiütközött. Nem hajszolhatja így túl magát, hiszen olyan fiatal, nem akarom, és valószínűleg ő sem, hogy három éven belül elvigye egy infarktus.
- Hát, minden esetre örülök, hogy megtalálta a helyét, én is így vagyok vele, nem sok kedvem van hazamenni innen. Nagy vágyam, hogy világot lássak, de ha mindent megtettem, valószínűleg letelepedek valahol, mondjuk Ír országban. Mindig is ámulatba ejtett a világa, és a legendái. Border collie – elismerő tekintetet vetek rá, majd elmosolyodom – nem tudom, miért játszom meg, hogy eszembe jutott, hogy néz ki egy olyan kutyus. Tudja, még csak egyszer volt kutyám, állatom sem nagyon, csak egy öreg cicám, de ő meghalt pár éve. Még gyerekkoromban volt egy gyönyörű német juhászom, de azon kívül kifújt az állat tudományom – mosolygom. Kínos bevallani magamról ilyesmit, főleg egy olyan embernek, akinek van is állata.
Mikor lefékezünk és kiszállok, a kocsiból enyhén elnyílik az ajkam. A ház, ami előtt álltunk gyönyörű volt, tágas, és modern, bár nem ezt néztem ki a tanár úr ízléséből.
- Ez meseszép – mondom még mindig ámuldozva, majd gyorsan, eszmélve, hogy nem vagyok egyedül becsukom a számat, hogy ne járassam le magam még jobban – tényleg, nagyon szép.


▲music:Másfél hete▲Words:536▲Note:Telepátia? ▲

Vissza az elejére Go down
Raymond Worrington
Raymond Worrington
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
41


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-21, 17:28

Ame & Ray


- Hidd el, szerintem jobb, hogy nem tudod, milyen is egy tanár élete. Mindenki azt hiszi, hogy viszonylag egyszerű, csak ki kell pipálgatni pár választ, rosszabb esetben aláhúzni, és onnantól kezdve szabadok vagyunk. Azt kell, hogy mondjam, rohadtul nem... -egy halk, lemondó sóhaj kíséretében dobja be az ülések közé a könyveket, félretéve az elveit, miszerint az irományokkal kesztyűs kézzel kell bánni, mert azoknak is van lelke. Most viszont, mintha kifújták volna a fejéből a gondolatot, a könyvek gyors egymásutánban esnek egymásra, nagy puffanással érkezve meg a bőrre, és az ajtó csapódása is hasonló zajt kelt. A kelleténél kicsit ingerültebb, vagy inkább mondjuk úgy, hogy a megszokottnál. Mástól ez nyilván nem lenne ilyen meglepő, de tőle, aki általában mindig a határozottság, és kiegyensúlyozottság mintapéldája, elég furcsán hathat. Az év végi hajtás nem csak a diákoknál, de nála is bekövetkezett, és akkor olyan, mint egy gázzal teli szoba, ahol egy kis szikra is elég ahhoz, hogy tűzbe boruljon minden.
- Egyetemista koromban, mikor akadt némi szabad időm, én is pontosan ezt tettem, de mondhatni ezzel el is szúrtam mindent. Nem volt egy árva kapcsolatom se, míg mások a hétvégéket önfeledt szórakozással töltötték, én egy árva élőlénnyel nem tudtam beszélni, csak az éppen jelen lévővel a ház nagy falai között. Az utolsó évben vált ez némileg elfogadhatóbbá, akkor ismertem meg a velem egy időben járókat, és felszínes, beszélgetős viszonyt alakítottam ki nagy részükkel. Szerintem, amíg még van választási lehetőséged, ne ezt válaszd... -az istenért se akarná megmondani, hogy mit is csináljon a lány, mert konkrétan egy fikarcnyi beleszólása sincs, hogy mégis mit kezd az életével, de tekintettel arra, hogy ő is ugyan úgy áll ezzel, mint hajdanán ő maga, csak a véleményét fejti ki. Hogy megfogadja-e a tanácsot egy olyantól, aki hasonlóan nagy hibát követett el, és erre még ő is ráeszmélt, az már csak, és kizárólag Ame döntése.
- Mit ne mondjak, ez egyben érdekes, és találó hasonlat volt. Az viszont már kissé szomorú, hogy konkrétan így is van. Jó, persze senki nem mondja ki efelől a nem tetszését, de azért szerintem mindnyájunknak meg van róla a véleménye, kinek pozitív, kinek negatív... de tény, hogy a hallgatók nyilván élvezik a helyzetet, hogy lepontozhatják az unszimpatikus professzort -ő maga csak futó pillantást szokott vetni a pontszámokra, hogy nagyjából tudja, hogy hányadán áll a dolognak, hogy mennyire lesz szüksége drasztikus változtatásokra. De általában nem szokott rossz átlaggal kijönni, mert hát, legjobb tudomása szerint nagyjából mindenki szimpatizál vele, aki meg nem... hát, az mind kifejtheti a pontszámokban, hogy ezzel az igazgatóság előtt járathassa le az adott személyt. Ő viszont még aligha mélyedt hosszabb tanácskozásba az igazgatóval, vagy annak helyettesével, mert panasz se diák, se szülőfélről nem érkezett irányába.
- Azt hiszed, hogy nem próbálkoztam már meg vele? Nyilván nem lenne se látszólag, se mentálisan bajom, hogyha nem az lenne a legnagyobb problémám, hogy nincs időm az alvásra, mert annyi mindennel kell foglalkoznom, hogy leginkább az szorul a háttérbe... Az "imázsomnak" meg már egy tíz, tizenöt évvel ezelőtt lőttek, a karikák tábort vertek már a szemem alatt, szabadulni aligha fogok tőlük -persze, érti ő, hogy a lány ezzel az utolsó pár mondattal mit szeretett volna elérni, de az a helyzet, hogy ereje, és nagy részt kedve sincs ahhoz, hogy a szája a sok siránkozás mellett egy pillanatra felfelé is görbüljön. De, a hangvétele nem evez át zavarosabb vizekre, ugyan olyan higgadt maradt, mint ez előtt, csak a szavai azok, amiken moderálnia kéne.
- Én szívesen hazautaznék, ha nem is véglegesen, de az a nagy büdös helyzet, hogy az ember még harminc éves kor fölött se tud megszabadulni a szüleitől, akik folyton folyvást rágják a fülét, hogy "hülye vagy, hogy nem a politikusi szakmát választottad, ami apád lévén tárt karokkal várt volna téged" -ejti ki a szavakat némi ingerültséggel a hangjában, ami nem feltétlen a lányhoz, sokkal inkább hazafelé irányulnak, attól független, hogy esély nincs arra, hogy akárki is meghallja. A vonásai viszont egy mély sóhaj után ellágyulnak, és zavaros, kék tekintetét a lányéba mélyeszti.
- Ne is mondd, Írország úgy gyönyörű, ahogy van. Maga a főváros csodálatos, de emellett még ott van a kihagyhatatlan óriások útja, a Moher-sziklák. A kastélyok, a várak, a várromok, és sorolhatnám még tovább... -mindig is imádta a szomszédos szigetországot, melynek egy része a saját nemzetiségéhez is tartozik. Nem egyszer tett ott látogatásokat, és meg kell hagyni, azóta többször is foglalkoztatta a gondolat, hogy áttelepszik oda, ami számára könnyen megtehető lenne. Csak, ő minél messzebb akart kerülni Nagy-Britanniától, és azzal nem ért volna túl sokat, hogyha egy mellette lévő szigeten ver sátrat.
- Én amióta az eszemet tudom, állatok mellett élek, de leragadtunk a hatalmas, fenséges macskáknál, anyám lévén a brit rövid szőrűnél, és a tökéletesre nyírt uszkárnál. Hiába, tehetős családnak, akiknek rangjuk is, nem csekély van, elvárás, hogy ne egy folyton nyáladzó pitbull rohangáljon a méreg drága vázák, és festmények között. Most viszont, mivel én sose képviseltem azt, amit a felmenőim, sokkal inkább egy életvidám kutyára vágytam, aki nem várja el, hogy aranytálban szolgálják fel neki a sült csirkéket, kifilézve, ki tudja milyen körettel. Meg merem kockáztatni, hogy én az egyetemi éveim alatt nem ettem olyan jó kaját, mint az a kutya -sőt, szinte teljes mértékben biztos ebben, mert hát, attól még, hogy Anglia második legjobb egyetemébe járt, még nem foglalkoztattak ott Michelin csillagos szakácsokat.
Kiszállva az autóból, rögtön nyitja a partnerének az ajtót, majd megragadva a könyveket indul meg az ajtó irányába.
- Igazán köszönöm, de van egy olyan érzésem, hogy nem erre számított -halvány mosoly ül ki az arcára, majd amint a másik is odaér, kinyitja előtte az ajtót, hogy a kis, fekete-fehér kutya is végre valahára megvizsgálhassa az idegen szagokat, ami miatt már keservesen nyüszített. Előretörekedve dobja le a kanapéra a cuccokat, majd egy széles vigyorral -mert hát a kutyának a legjobb oldalunkat kell mutatni- fordul vissza a kutya felé, és leguggolva üdvözli a szőrős kis dögöt.
- Hát szia Henry -játszik el egy-két percig a kis állattal, majd végül feltápászkodva emeli tekintetét a lányra. - Elnézést a kavarodásért, de futtában tudtam elindulni, rendet meg nem tudtam mindeközben rakni -szabadkozik megindulva az íróasztala felé, hogy a szanaszét heverő papírdarabokat elrendezve visszatehesse az asztalra, a bögréjét pedig a konyhapultra helyezi. Emellett a ház minden szegletében könyvek hevernek, de azt aligha lehetne ilyen egyszerűen elintézni, mivel szép sorjában szereti tartani őket, mindennek meg van a maga helye.
Vissza az elejére Go down
America Northwood
America Northwood
Playby :
Rachel Bilson
Tartózkodási hely :
I'm there everywhere
Job/hobbies :
Look at my face, and tell me what see you
Csoport :
Student
Hozzászólások száma :
44
Join date :
2015. Jun. 06.
Age :
31


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-21, 18:17



to Raymond
- Nem, én elhiszem, hogy nehéz, hiszen látom rajtad, hogy neked sem könnyű, csak mondtam, hogy kipróbálnám, hogy én meddig bírnám. Bár, magamat ismerve nem hiszem, hogy sokáig, Kidőlnék az első két álmatlan éjszaka után – mondom. Nem akartam megbántani, vagy felbőszíteni, hiszen nem tudhatom milyen neki, csak megjegyeztem, hogy kipróbálnám magam.
- Nem szeretem a társaságot, legalábbis az ő társaságukat nem. Nem értek szót velük, jó pofizni pedig nem akarok, és nem is tudok. Szörnyen hazudok, és nem is szeretek. Bulizni meg nem járok, nem is akarok, jó nekem ez így – mondom, elhiszem, hogy csak segíteni akar, de nekem tökéletes ez az élet, köszönöm szépen, nem akarok rajta változtatni. Keresztbe rakom a lábaimat és összefonom a karjaimat a mellkasom előtt, majd a visszapillantó tükörbe pillantva megnézem jön-e valaki utánunk. A szavai kicsit bántanak, az a támadó hangnem, amivel beszél, még akkor is, ha nem felém irányulnak ingerült hangjai. Elfordítom a fejemet és kinézek az ablakon. Figyelem a mellettem elsuhanó fákat, nem is válaszolok neki, megvárom, amíg újra megszólal. Továbbra sem fordulok felé, úgy teszek, mintha valami nagyon érdekes dolog történne az ablakon kívül.
- Pedig szerintem jól döntött, hogy a tanára pályát választotta. A szülők már csak ilyenek, azt akarják, hogy a gyereküknek a legjobb legyen – mondom kicsit szomorúan. Akaratlanul is rám törnek az emlékek, anyámról, arról, hogy mindig arra tanított, hogy hogyan legyek előkelő, hogy öltözzek úgy, ahogyan a felső tízezer lányai szoktak. Még a könnyek is összegyűlnek a szememben, de egy nagy levegővétel kíséretében visszaszorítom őket, majd egy mosolyt erőltetek az arcomra és ismét ránézek – pedig a legtöbb esetben azt sem tudják önmaguknak mi a jó, nem még, hogy nekünk – eszembe jut, hogy miután anya meghalt apám az alkoholba temetkezett, és mai napig nem is tudott leszokni. Fél éve nem is beszélünk.
- Igen, el tudom képzelni, nagyon szeretem azt a területet, gyerekkoromban sok történetet hallottam a szivárvány végéről, meg a koboldokról, akik aranyat őriznek, de olyat, ami ha ember kezébe kerül, eltűnik. Azóta érdekel az a hely. Persze, az idők múlásával nem ezek miatt a dolgok miatt szeretnék ott lakni. Mondjuk, ha a látványosságok miatt mennék valahová, akkor Angliát választanám. Mindig meg akartam nézni a Big Bent, illetve a Towert, azt mondják, éjszakánként ott kísért Boleyn Anna fejetlen szelleme, mondjuk, ezt kevésbé hiszem el – mosolygom – illetve a London Eye is nagyon érdekelne, meg a palota – ismét kinézek az ablakon, hogy ne kelljen gyönyörű kék pillantásainak tüzében szörnyet halnom. Hála istennek időben cselekszem így megúszom annyival, hogy amúgy fehér arcomon piros lángrózsák nyílnak, és beharapom az alsó ajkam.
- Az én macskám egy hófehér perzsa volt, akit valamiért Papírzacskónak hívtam, de fogalmam sincs, hogy mi okból. A kutyám nevére nem is emlékszem, nem azok voltak a legjobb éveim, nem sok időt töltöttem otthon – vallom be, bár arról egy szót sem szólok, hogy ennek anyám halála, és a bátyám eltűnése volt az oka. Nem akarom, hogy esetlegesen rossz szemmell nézzen rám, bár biztos megértené.
- Nos, nem – vallom be, mikor megállunk a ház előtt – nem számítottam rá, hogy ilyen modern házban lakik – mosolyodom el. Mikor belépek, egyből megtámad a kiskutyája, hogy megszaglásszon, én pedig lehajolok hozzá és megvakargatom a buksiját.
- Nagyon szép neved van! – gügyögök neki, mintha kisbaba volna – Igen, nagyon szép! És te is, gyönyörű kutyuli vagy – felnézek a vendéglátómra, vidáman mosolygok, s ezt a mosolyomat egyikkel sem lehet összetéveszteni – azt hiszem máris összebarátkoztunk – mondom, majd ellépek a kutyától és szétnézek a lakásban. Bár a rendetlenség nem akkora, mint ami az én szobámban szokott lenni, ide is el kéne egy nagytakarítás.
- Ugyan, semmi gond! Nálam sincs nagyobb rend.

▲music:Másfél hete▲Words:588▲Note:Telepátia? ▲

Vissza az elejére Go down
Raymond Worrington
Raymond Worrington
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
41


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-21, 19:16

Ame & Ray


- Ezért is mondtam tegnap, hogy, bár vannak nagyon szép pillanatai a tanításnak, mégse igazán tudnám ajánlani. Lefárasztja az embert fizikailag, és mentálisan is. Talán meg kellett volna maradnom egy kevésbé időigényes korosztálynál, mint a kis általános iskolások. Na, az ő olvasásra való tanításuk is sokkal könnyebb, mint az egyetemisták dorgálása. De, amilyen hülye voltam, a kicsiket el is dobtam, amikor már nem csak egyetemi gyakorlatban kellett a tanítással foglalkoznom -pedig, ő maga élvezte azokat az éveket, amikor a kis padlócirkálók fel-alá rohangáltak a lába körül, egyfolytában a "Tanár bácsit" skandálva, és egyhuzamban hozták neki a különféle rajzokat, amit éppenséggel egy szünet alatt, vagy az úgy nevezett rajz órán dobtak össze számára. Igaz, délutáni felügyeletet is kellett nekik biztosítani, abban az esetben, hogyha a szülő nem tud értük menni, de hát mindig is szerette a kis lurkókat, számára nem jelentett túl nagy kihívást. Erre fel egy húszas éveikben járó, hatalmas bagázs kell napi szinten megtűrnie, akik, mintha legalábbis leragadtak volna tinédzser éveikben, csak erről őket senki nem tájékoztatta.
- Én is merőben elutasítottam őket, még akkor is, ha megpróbáltak velem szót érteni, de én még akkor is csak a különböző műveket bújtam, mondván, nekem erre nincsen időm. De idővel te is rá fogsz jönni arra, hogy nem maradhatsz bezárva a burokban, minden hatástól elkülönítve magadat. Nem is azt mondtam, hogy jó pofizni kell velük, csak közös nevezőre kell jutni, és onnantól már könnyű, mint az egyszer egy. Nem arra kértelek, hogy vegyél egy száznyolcvan fokos fordulatot, és válj olyanná, mint ők, csak egy kicsit próbáld meg őket megérteni, az ő szemszögükből látni a világot. De ha tényleg lehetetlennek tartod, hogy a korosztályoddal foglalkozz, akkor természetesen nem kell csinálnod, bár erre eddig se kértelek. Én csak elmondtam a személyes véleményemet, és érintettségemet, hogy megfogadod-e, az már csak is rajtad áll -nem túlzok, hogyha azt mondom, hogy az előbb elhangzottak csak felesleges időpocsékolásnak, és szájtépésnek hatottak. Hiszen, a lány igen elszántan ragaszkodik a múltba, az irodalmi alkotásokba, és nem szándékozik ezen változtatni, ez már a pillantásából is egyértelműen leszögezhető. De mentségére szóljon, ő megpróbált rajta segíteni, és, noha ő erre rájött idővel, nem vált teljes mértékben antiszociálissá, de még így is néha nehezére esik szót érteni akárkivel is.
- Elnézést az előbbi, ingerült hangnemért, nem tudom, hogy ez pontosan minek volt köszönhető... -tekintetét az ablakon kifelé bámuló lányra szegezi, egy pillanatig elidőzik rajta, alaposan végigméri, majd sóhajtva fordul vissza az út felé. Általában ő maga se szokta tolerálni az ilyen hangvételt, de ehhez mérten mégis van, hogy ez kijön belőle, általában a fáradtságának levezetésének céljából. Ő maga se tudja megmondani, hogy szokott-e a használni, de néha a több napon át tartó színjátékból kiszakadva akaratlanul is előjön belőle ez az énje.
- A sok fáradtság ellenére én is ezt gondolom, a politikusi szakmával se jártam volna jobban, csak még az ágyamon is a beszedett adóból származó pénz heverne. Így meg legalább embernek érzem magam, és nem valami élettelen elmebetegnek, aki rendellenesen dúskál a pénzben -nem esik nehezére ezekkel a szavakkal élni, még annak ellenére se, hogy az apja is ebbe a kategóriába tartozik. Nem titok, mindig megvetette édesapja szakmáját, és nem is tartotta tisztességesnek, hogy ennyi pénzük van, még akkor is, ha éppenséggel kapóra jött, mert el kellett simítani azt a bizonyos pert, ami a neve mellett igen csúnyán ott díszeleg. Persze, nem állítja, hogy jobb lenne a mai napig egy büdös, hideg börtöncellában aszalódni, sokkal inkább élvezi az itteni légkört, de hát, attól még az apja iránti véleménye egy cseppet sem változott.
- Boldog lehetsz, hogy te kiskorodban hallottál kitől ilyen történeteket... Egyértelmű, hogy London is kápráztató, és minden egyes alkalommal rá tudok csodálkozni. Bár, amikor az ember rohan egyik pontból a másikba, aligha tud odafigyelni a különböző, feje fölé magasodó épületekre, akkor már egyértelműen hétköznapinak hatnak. A turisták imádják, az angolok már hozzászoktak, ilyen egyszerű. Ha gondolod, és időd akad rá, szívesen tartok neked egy tanulmányi kirándulást a szigetországon, lakhatósági lehetőséget is tudok biztosítani. Feltéve, ha élsz a lehetőséggel -egy, végre őszintének mondható mosoly szegül arcára, a hangneme is a kedves kategóriába sorolható. Úgy látszik, kezd visszatérni az átlagos személyisége, és nem veszi át a helyét az őrjöngés, amit egyértelműen az apjától örökölt. Neki aztán bőven van szája, amit ő előnyének tart, de fiánál egyértelműen a rossz tulajdonságok terén ütközik ki. Viszont, az együttérzést, és az empátiát egyértelműen nem neki köszönhetően ragadt rá, amivel most is, hatalmas, úgymond kiskutyaszemekkel mered a lányra. Nem akar vájkálni a múltjában, úgy van vele, hogy amíg nem törik ki őszinteségi rohamban, és mond el neki mindent, addig ő nem fog rákérdezni.
- Néha kell a változatosság is, nem lakhatok feltétlen kúriában, kisebb palotában -halvány mosollyal nyit be végül a házba, ahol egyértelműen a kutyája fogadja, de nem is őt, sokkal inkább az idegent. Kihasználva ezt az alkalmat rak kisebb rendet az íróasztala tájékán, máshol nincs rendetlenség, egy férfi lakásához mérten igen is tisztának mondható. Nem szerette sose, ha mocsokban kell lépkednie, ezért minden takaros, tiszta, csak a könyvei hevernek szanaszét a ház különböző szegleteiben. De, ez irodalom tanárnak, és rajongónak elnézhető.
- Kihitte volna, hogy az ő neve is Shakespeare-nek köszönhető -fordul végül a lány irányába, majd mellkasa előtt összefont kézzel támaszkodik neki a kanapé háttámlájának. - Bíztam is benne, hogy így lesz -széles mosolyra húzza a száját, majd csettintve egyet combja mellett várja, hogy a kis szőrpamacs, fülig érő szájjal caflasson oda hozzá.
- Esetleg szolgálhatok valamivel? Legjobb tudomásom szerint van kávé, tea, víz, talán narancslé, de ebben nem vagyok száz százalékban biztos -miután megsimogatta kutyája felét, megállapodik a lány mellet, várva a rendelését. Mentségére szóljon, borzalmas házigazda, legyen szó a felkészültségről, vagy a tettrekészségről, ő tuti, hogy nem fog egyikben se remekelni.
Vissza az elejére Go down
America Northwood
America Northwood
Playby :
Rachel Bilson
Tartózkodási hely :
I'm there everywhere
Job/hobbies :
Look at my face, and tell me what see you
Csoport :
Student
Hozzászólások száma :
44
Join date :
2015. Jun. 06.
Age :
31


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-23, 10:48



to Raymond
- Jaj, talán igen, bár a kisgyerekeket nehezebb kordában tartani, mint az egyetemistákat. Legalábbis szerintem. Nem tudom, én nem bírnék el egy egész osztályra való törpével – vallom be töredelmesen. Sosem voltam otthon a gyerek témában. Persze, szeretnék valamikor szülni, de bizonyára nem lesz annyi, hogy el tudjak látni velük egy egész focicsapatot. Amúgy sem jövök ki velük túl jól, bár én szinte egyik korosztállyal sem.
- Tudod mit? Megfogadom a tanácsodat. Olvastam valahol, igen, az egyetemen az egyik teremben találtam egy szórólapot, hogy lesz valami nyárköszöntő jelmez buli. Nem akartam elmenni, de azt hiszem, megpróbálkozom vele – mosolygok, a melléhez szegezve a burkolt célzásomat, hogy örülnék, ha ő is kimozdulna és kikapcsolódna egy kicsit. Talán neki is jót tenne, hogyha nem csak az iskolai dolgokkal foglalkozna, hanem esetleg egy kicsit elengedné magát, és ez a nyárköszöntő buli egész jól hangzik. A lámpa elengedéssel meg mindennel.
- Semmi probléma, bizonyosan fáradt – mosolygok rá, én is elfáradok, hiszen az egyetem sok energiámat szívja el, így el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet neki, hiszen ő konkrétan hazaviszi az iskolát a dolgozatokban. Nem tud leülni, megnézni egy filmet, vagy békésen elfogyasztani egy kiadós vacsorát, hiszen a legtöbb idejét biztosan elveszik a dolgozatok javításai.
- Ez a lényeg, hogy te valamennyire jól érezd magad a munkádban. Inkább csinálj olyat, amit szeretsz, akkor is ha kevesebb fizut kapsz, mint olyat, amit nem szeretsz, csak azért, hogy gazdag legyél. Utóbbi szerintem igen gyenge jellemre vall – ismertem embereket, akik csak azért dolgoztak egy bizonyos állásban, hogy dúskáljanak a papírra nyomtatott hatalomban. Apám is ilyen ember volt, aztán az alkohol megtette a kellő hatását, és lelökte a pódiumról. Egy mamutvállalat ügyvezető igazgatója volt, de mára már állása sincs, anyám félretett pénzét örököltem meg, ami elég nagy summa ahhoz, hogy eléldegéljek belőle, míg befejezem az egyetemet és saját munkát találok magamnak.
- Huh, annak nagyon örülnék – mondom. Felragyog az arcom a szavai hallatán. Hogy én és ő együtt, messze innen, ahol szigorú tanár-diák viszony van köztünk, és még lakhatási lehetőséget is biztosítana. Tökéletes.
- Nem is arra gondoltam – mondom, mosolyogva mikor a házról beszélünk – hanem egy kisebb, de azért tizenhatodik századi, vagy barokkos, esetleg reneszánsz stílusú házra. Én legalább is bizonyára ilyet keresnék, ha le akarnék telepedni valahol. Most megteszi a második emelet szűkös lakása is – nevetve vakarom meg a tarkómat, majd belépve gyorsan felmérem a terepet. A kiskutya simogatása után, kissé zavarban állok meg a szoba közepén és gyönyörködöm a könyvkupacok által kialakított művészi rendben, ami fogad. Széles vigyor jelenik meg az arcomon, ki gondolta volna, hogy egy tanár lakásában is uralkodhat kisebb rendetlenség.
- Egy pohár víz jól esne, köszönöm – mondom, majd megvakarom a könyökömet és rámosolygok a vendéglátómra.


▲music:Másfél hete▲Words:441▲Note:Telepátia? ▲

Vissza az elejére Go down
Raymond Worrington
Raymond Worrington
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
41


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-23, 21:03

Ame & Ray


- Hát, én ezt azért így nem merném kijelenteni. Egy nagy csoport kisgyereknek sokkal több mindennel le lehet kötni a figyelmét, több mindenre kíváncsiak, mint egy egyetemista, aki a bizonyos iskolák elvégzése után már zsigerből utálja azt a helyet, ahol némi ész is mehet a fejébe. De a kis lurkók lelkesek, aranyosak ahogy, mondhatni a lábad között rohangálnak, és minduntalan hozzák a rajzukat bemutatásra. Bár tény, hogy valamivel több odafigyelést igényelnek, hogy még csak véletlen se kapjanak ingert, hogy kifussanak egy kocsi elé -mondhatni a mai napig visszavágyik oda, és, noha oda nem kell professzori végzettség, mert konkrétan semmi lényegre törőt nem kell nekik megmutatni, de ezek után, hogy több éven keresztül középiskolásokat és egyetemistákat tanított, mondhatni megváltásként hatna rá. Tény, hogy ők is képesek lennének leszívni az agyát, de mindig is jól kijött a gyerekekkel, megtalálta velük a közös hangot, és kivétel nélkül imádta az összes gyerek. Erre fel most mi van? Pontozás alapján kell megtudnia, hogy mégis mi is a nagy büdös helyzet, milyen tanárnak tartják az egyetemistái. Hát, azt gondolta, hogy ez lesz a pályafutása csúcspontja, de valahogy nem tudja ilyen formában felfogni.
- Őszintén szólva nem úgy gondoltam, hogy rögtön vesd bele magad a mély vízbe, de örülök, hogy megfogadod a tanácsomat. De persze, ha csak az én unszolásomra akarsz elmenni, tudd, hogy én csak segíteni akartam ezzel, és nem kötelezni rá -védekezésképp emeli fel jobb kezét, ballal továbbra is a kormányt markolva, és egy futó pillantást vet a lányra, aki egy édes mosollyal tekint vissza rá. Nem úgy tűnik, mintha legbelül darabokra törne a gondolattól, hogy ki kell szabadulni a felhalmozott könyvkupacok birodalmából a város népe közé, szóval a ténytől egy pillanatra az ő arcára is mosoly kúszik. Ő is eljátszadozott a gondolattal, hogy esetleg lelátogat oda, kikapcsolódás címszó alatt, de lássuk be, ez a disney figurának való öltözés mégis csak böki a csőrét. Egy árva karaktert se tudna mondani, még akkor se, ha egész nap törte rajta a fejét. Nem, neki nem volt gyerekkora, nem érdekelték azok a dolgok, amik a kortársait, részéről ezek a dolgok kimaradtak, rögtön Shakespeare-el, Puskinnal, és még sorolhatnám, hogy milyen más írókkal került szoros kapcsolatba. Hiába, gazdag család sarja, akik nem engedték kibontakozni, és lássuk be, ez akkor se zavarta, de most harmincas fejjel belegondolva mégis csak hiányolja azokat a momentumokat, amik másnak megadatottak, de neki nem. De az élet nehéz, nem minden jöhet össze úgy, ahogy azt tervezzük, és ezzel tudni kell együtt létezni, és idővel bepótolni. Csak, valamiért mégse él a szeme előtt a kép, hogy akkor ő ennek érdekében napi szinten több mesét is, önszántából meg fog nézni. Nem, ez teljességgel lehetetlen... Esetleg, ha megadatik neki az a csoda, hogy apa lesz, akkor talán a lurkóval bevágódik a tv elé, de addig inkább hanyagolja a kapcsolatot a gyerekmese témával.
- Megmondva az őszintét, engem soha nem zavart, hogy nem tartozok a feltétlen gazdag körökbe, inkább ember maradtam, és átlagos, maximum egy kissé átlagon felüli életet élek. De, apám pénzbeli segítségét életemben ha kétszer elfogadtam, és szerintem még ezzel is túlzok -az igazság viszont az, hogy az a kétszeri alkalom mégis, igen csak reálisnak tűnik, tekintettel arra, hogy nekik köszönhetően indult be a karrierje, mikor egy neves középiskola kezdő tanárjaként vállalt munkát. Azért ott is némi pénz közrejátszott, de nem is lett volna rá szükség, hiszen tekintettel arra, hogy milyen iskolákat végzett, elég jó esélyekkel indult. De akkor tényleg összetette a két kezét, amikor azt a bizonyos, ellene indított pert el kellett simítani. A mai napig nem büszke erre a tettére, és csak a családja tudja ezt róla, még a közelinek mondható barátjai se tudnak erről a mocskos kis titkáról. És, nagyon úgy tűnik, hogy ebbe a hibába már másodjára is képes volt, szinte fejvesztve belerohanni, hiszen, nézzük csak meg, hogy ki van az oldalán...
- De csak abban az esetben, ha nem furcsállnád a helyzetet -elvégre, ő maga nem tudja, hogy miként reagált volna, ha anno a tanári karból valaki, aki egy tetszetős ország lakosa, felajánlotta volna neki ezt az ajánlatot. Inkább kétszer meggondolta, és mérlegelte volna a lehetőségeit. De, ha a diák részéről rendben van, akkor ő se fog ellenkezni, tekintettel arra, hogy tőle származik a felajánlás.
- Az angliai lakásom pont ezeket a jellemzőket foglalja magába. Itt viszont aligha találtam volna hasonló lehetőséget, ezért, tekintettel arra, hogy, bár imádom a barokk túlcicomázott korszakát, megelégedtem a modern építészet egyik remekével, ami szintúgy közel áll hozzám. De azért, az irodalmat tekintve inkább próbálom magam távolabb tartani a mai "műalkotásoktól". Néha beleolvasok egy-kettőbe, és akkor döbbenek rá, hogy hatalmasat vétkeztem -mindig ad lehetőséget egy új regénynek, elvégre az összes, tényleg művészetnek számító alkotást elolvasta már, ezért nem árt az újítás. De lássuk be, egy irodalom tanártól, aki betegesen imádja a velencei reneszánszot, a barokkot és a klasszicista korszakot, ne kérjünk olyat, hogy ténylegesen megértse a mostani irományokat, még ha ténylegesen a szépségeket keresi benne, ami nem feltétlenül található meg.
- Máris -halvány mosollyal az arcán hagyja ott a lányt, majd a konyhába baktatva önt egy üveg pohárba a hűtőben tárolt jéghideg vízből, magának viszont egy bögre kávét önt, és ezzel a kettőssel indul vissza, és nyújtja át a lánynak a rendelést. - Tessék. Ha valamit szeretnél, csak szólj, rendben? -vigyorogva emeli a szájához a kávéját, majd nagyot kortyolva abból fordul meg, és indul meg a kanapéja irányába, de nem ül le, csak a hozott könyveket kezdi tanulmányozni.
- Ha gondolod, nyugodtan vesd bele magad a könyvgyűjteményembe, szinte biztos vagyok benne, hogy találsz majd kedvedre valót -mutat körbe úgy konkrétan a ház egész területén, majd felemeli az egyik, látszólag többször használt kötetet, és halvány mosollyal néz bele annak sárgás lapjaiba. Egyértelműen nyugtató hatással van rá ez a látvány, és a tipikus, régi könyv illat, mely egyik a kedvencei közül.
Vissza az elejére Go down
America Northwood
America Northwood
Playby :
Rachel Bilson
Tartózkodási hely :
I'm there everywhere
Job/hobbies :
Look at my face, and tell me what see you
Csoport :
Student
Hozzászólások száma :
44
Join date :
2015. Jun. 06.
Age :
31


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-24, 15:49



to Raymond
- De, hogyha az egyetemistákra rászólsz, akkor általában elhallgatnak, de ha egy gyerek kezd el lázadni, az még a pokolnál is rosszabb – emlékeztetem. Emlékszem a saját gyermekéveimre, arra a kevésre, ami volt. Amikor még élt anyám, és én mindent megtettem annak érdekében, hogy ne fogadjak szót neki. Aztán a halála után, az apám idegeit akartam darabokra cincálni, ez egyfajta bosszúállás volt a részemről, amiért hagyta meghalni anyát. Kicsi voltam ahhoz, hogy felfogjam nem volt más választása.  Tizennégy évesen ismertem meg a piát meg a fiúkat, amitől a bátyám akart a falnak szaladni. Aztán ő is elment, s az óta sem hallottam róla.
- Ami meg a rajzokat illeti, ha szeretnéd én is rajzolhatok neked, bár nem ígérem, hogy olyan profi munkák lesznek – nevetek fel. Természetesen ez csak vicc, mégis olyan jól hangzik a fejemben. Próbálom őt felvidítani.
- Nem, nem. Tényleg, megnézem magamnak. Jól hangzik a programjuk. Szerintem neked is tetszene, leszámítva ezt a beöltözés dolgot. Nem nagyon fűlik hozzá a fogam, de megteszem – mondom, s fejben már tervezgetem is, hogy kinek öltözzek. Belle-nek talán? Vagy Hamupipőkének? Csipkerózsika leszek, hiszen kislány koromban ő volt a kedvenc hercegnőm. Az egyetlen hercegnő, akit szerettem.
- Nem, dehogy. Hiszen, akkor már nem leszek a diákod – mondom szórakozottan. Hiszen akkor csak két ember leszünk, akiknek egykor volt egymáshoz valamiféle közük, s reményeim szerint később is lesz valamilyen. De nem erőltetek semmit, ez legyen majd a sors iróniája. Ha akarja, akkor úgyis vele leszek, ha meg nem, akkor elmegyek apácának. Elmosolyodom, a saját gondolataimon majd tovább folytatom – Úgy meg nem is olyan furcsa. Most sem az – a hangom kicsit halkabb, mint amilyen idáig volt, ami azt jelzi, talán egy picit még így is furcsa. Különös, mert a diákjaként kezel, és nem úgy, mint egy nőt, amivel nincs semmi baj, hiszen szigorúan véve az vagyok, iskolán kívül is. De akkor is furcsa.
- Igen, elhiszem, szívesen megnézném – gagyogom, majd elfehéredek a felismeréstől, hogy tulajdonképpen mit is mondtam, és gyorsan hozzáteszem – mert én magam is szeretem az ilyen stílusú házakat. Minden vágyam, hogy egy olyanban lakjak, de azt hiszem ezt már említettem – zavartan túrom a fülem mögé az egyik hajtincsemet, majd elnyomok egy szégyellős mosolyt. Elveszem tőle a vizet, és gyorsan bele is kortyolok, hogy lemossam kislányos zavaromat, majd körülnézek a könyvkupacok között, és szabad kezembe veszek egy sárgás borítójú könyvet.
- Nem is tudtam, hogy olvastad az Üvöltő szeleket – nézek fel rá, hatalmasra kerekedett, csillogó szemekkel, ugyanis ez az egyik kedvenc könyvem. A főszereplők kapcsolata tényleg regénybe illő, gyönyörű regény, Emily Bronte egyik legjobb műve.
- Az egyik kedvencem.


▲music:Másfél hete▲Words:423▲Note:Telepátia? ▲

Vissza az elejére Go down
Raymond Worrington
Raymond Worrington
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
41


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-24, 16:52

Ame & Ray


- És gondolj bele abba, ha egy egész osztályra való gyerek kezd el egyszerre hiszti rohamban kitörni, és már te magad se tudod, hogy mi a teendő, elordítod magad, hogy ne zajongjanak, vagy kedves szavakkal próbálsz rájuk hatni. Esetleg ott hagysz mindent, és inkább kisétálsz a teremből, mondván, hogy oldják meg, és majd fizeted a törésekkel járó költségeket. De én valahogy mindig is könnyebben tudtam kezelni azt a helyzetet, mert két percen belül megbékélnek, és utána minden folyik tovább a saját medrében, az egyetemisták meg, noha hamarabb befejezik, de utána egész órán ott ül a fejükön a sértettség, ami még ennél is sokkal rosszabb. A középiskolásokról meg már inkább nem is beszélek, azok a lehető legrosszabbak, amikor serdülnek, és végighisztizik az egész órát, és poénokat vágnak be, hogy kellőképp kiidegeljenek. Az örök kedvenc persze Shakespeare nevéből származik, de én a gúnynevet nem fogom a számra venni, ezt már akkor, abban a percben megfogadtam, amikor először meghallottam, de szerintem te is tudod, hogy mire gondolok. Mert hát, mi a teendő, ha új tanár érkezik? Menjünk az idegeire, hogy visszamenjen oda, ahonnan jött. A kicsik meg örülnek a változásnak, ilyen egyszerű -a hosszú évek alatt sikerült felépítenie ezt a véleményt, mely kiterjed az összes iskolatípusra, ahol tanított, és tanít a mai napig. Ő tipikusan az az ember, aki szereti a gyerekeket, a maguk egyszerűségével, és, hogy bármivel le lehet őket foglalni, csak egy jó háttértörténetet kell kitalálni, és akkor vígan eljátszanak akár egy papírdarabbal is. Ezért, a komolyabb hangvételű anyagokat is, egy kicsit kiszínezve, de könnyen le lehet nyomni a torkukon. De, egy egyetemistánál ez már kevésbé működik, elvégre neki szárazan kell bevágnia mindent, és ezt mindenhogy próbálja a bizonyos professzor tudtára adni, ha nem is szóban, de a gyűlölködő arckifejezése aligha biztosítja másról.
- Gyönyörűen díszítené a hűtőmet, mint anno a kisdiákoké –halk nevetés hagyja el száját, majd mikor ez egy erőteljes vigyorrá avanzsál, tengerszín szemeit a lányra emeli. Egyértelműen jól eső érzés a számára, hogy a lány próbálja elterelni a gondolatait, és lássuk be, ez valamilyen szinten már sikerült is neki.
- Megvallva az őszintét, már én magam se tudom, hogy tetszene-e, vagy sem, holott én is megnéztem már magamnak. Csak ez a beöltözés mizéria az, ami visszatart, elvégre egy árva disney mesével nem futottam még össze életemben, és valahogy nem is hiányolom. Lehet, hogy kihasználom majd az isten adta lehetőséget, és inkább bedőlök majd az ágyba, mintsem azon rágjam magam nulla huszonnégyben, hogy mégis mi a fenét aggassak magamra egy pár percnyire, hogy aztán meg visszakóvályogjak a házamba. Más különben nem lenne kérdés, de így… -elvégre, nézzük csak meg, kiskorában nem nézett mesét, manapság meg, ha a disney csinál egy filmet, nagy valószínűséggel az se fog elé kerülni, mert a tv-je is csak azért van a házában, hogy fogja a port, néha napján bekapcsolja, de akkor is csak elalszik az izgalmas, érdekfeszítő programok közepette. Valahogy a filmek nem tartoznak az ő érdeklődési körébe, de azért nem veti meg őket, és ha már tényleg nem tudja kikapcsolni az agyát, és még egy jó könyv se segít rajta, akkor bekapcsolja azt a bizonyos dobozt, és bámul rá hosszú perceken keresztül, az úgy is eléggé leszívja az ember agyát.
- És egy volt, egyetemi professzorral kóvályogni naphosszakat egy idegen országban már nem számít érdekesnek? –persze, akkor már eltűnnek a felszínességek, hogy a tanár-diák viszony ott koslat a nyakukban, és az igazgatóság se fogja őket árgus szemmel figyelni. Akkor már a biztonságos, barát zónában tudhatják magukat, avagy kitudja, hogy miféle kapcsolat alakul ki akkorra kettejük között. De ennyire ne rohanjunk előre, most még tartunk, ahol tartunk, és az csak évekkel később fog bekövetkezni.
Egy leplezetlen, igen széles vigyor ül ki az arcára a lány következő mondata hallatán, és ez még inkább fokozódik, mikor látja a meglepettséget a saját mondata hallatán. Mindeközben átnyújtja neki a poharat, és kortyol egy nagyot a saját italából.
- Én egész kiskorom óta barokk építészetre hajazó házakban éltem, szóval számomra némi megváltás volt, hogy egy másmilyen értékeket képviselőbe költözhetek. Persze ez csak az én személyes érintettségem, ettől független még ugyan úgy imádom a korszakot, de a sok cicoma ellenére mégis ridegen tudnak hatni –fordul meg tengelye körül, hogy felkapva a kanapéról az egyik hozott példányt, belevethesse magát az olvasmányba. Mindvégig halvány mosoly ül az arcán, ahogy olvassa a mondatokat, majd mikor meghallja a lány hangját, mely kivonja az élvezetből, felpillant a sorok közül, és összevont szemöldökkel pillant a hang irányába.
- Nagyon sokszor olvastam már, és noha tényleg szeretem, mégse nőtte ki magát a többi közül –kezében szorongatva a saját könyvét, és a bögréjét lép a lány háta mögé, hogy a válla fölött rápillanthasson az adott olvasmányra, beletekintve néhány sorába. De, feleszmélve a túlzott közelség mámorából, mélyet sóhajtva kerekednek el szemei, és tesz hátrébb egy-két lépést.
Vissza az elejére Go down
America Northwood
America Northwood
Playby :
Rachel Bilson
Tartózkodási hely :
I'm there everywhere
Job/hobbies :
Look at my face, and tell me what see you
Csoport :
Student
Hozzászólások száma :
44
Join date :
2015. Jun. 06.
Age :
31


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-24, 23:45



to Raymond
- Igazad van, nem leszek tanár – nevetem el magam. Érvei ugyanis elég meggyőzőek, az emberek meg amúgy sem az én szakterületem. Eszembe jut, hogy miket mondtak az én osztálytársaim, hogy milyen gúnynevekkel illették a tanárainkat, amit én csak mosolyogva, fejrázással kommentáltam. Mára tudom, s bizonyára ők is, hogy nem volt helyes, hogy azok a tanárok, nekünk akartak segíteni, nem pedig azért ültek ott szemben, huszonkilenc birkával, hogy kínozzák önmagukat – ne is mond! Emlékszem, az én osztálytársaim is sokat kínozták a tanárainkat. Bár, nálunk a matektanár szívott többet. Folyton a magán élete volt a téma, meg az, hogy a szerelmi kapcsolatai olyan meredekek, mint egy két ismeretlenes egyenlet. Így visszagondolva, nem is értem a poént – mondom, arcom furcsa grimaszba öltözik. Tényleg, ennek a viccnek, amin fél éven keresztül röhögött az osztály háromnegyede nem is értelmes.
- Bizonyára, az lenne életem műve, meg a te hűtődé is – kacsintok rá, s mosolygás közben enyhén kiöltöm hegyes nyelvemet. Sosem voltam rabja a művészeteknek, az irodalmon kívül. Nem könnyeztem meg egy csodálatos falfestményt sem, s egyetlen portré sem nyerte el annyira a tetszésemet, hogy a falamat díszítse. Nem is próbálkoztam soha rajzolással, kisebb koromban firkálgattam a füzeteimbe, de miután meg tanultam írni, ezzel a hobbival töltöttem ki szabad időm nagy részét.
- Ne mond már, hogy még egy Disney mesét sem láttál – elkerekedett szemekkel bámulok rá. Nem hiszem el, hogy még csak a Csipkerózsikát sem ismeri, pedig az mennyire jó mese. A kedvencem volt gyerekkoromban. Kaján mosoly ül ki az arcomra, összedörzsölöm a tenyeremet s ránézek a tanáromra – ígérd meg, hogy egyszer megnézel velem egy mesét – elvigyorodom – annyi kávét iszol közben, amennyit akarsz, ígérem – nevetek. Még egy kortyot iszok a vizemből, majd megsimogatom a lábamnak dörgölőző kutyust.
- Dehogynem, mindenképpen el kell mennünk a Stonehenge-hez, mindig meg akartam nézni. De, ígérd meg nekem, hogy megkeressük a szivárvány végét, ha megtaláljuk, osztozom veled az aranyon, hogy lásd, milyen roppant nagylelkű vagyok – nevetek. Kezdek feloldódni mellette, ami egyrészt jó dolog, másrészt kevésbé, mert ilyenkor hajlamos voltam kínos helyzetekbe hozni magamat.
- Én sosem laktam ilyen helyeken, volt egy szép, barackvirág színű kertes házunk, de az nem mondható semmilyen stílusúnak. Huszonegyedik századi, sima épület volt, szóval, nekem ez a vágyam – mondom mosolyogva, s kicsit el is révedek magamban, majd a könyvbe temetkezem s újraolvasom néhány sorát. Szinte érzem, ahogyan a bőröm vibrálni kezd, mikor közelebb lép hozzám. Olyan közel, hogy érzem a lélegzetét a tarkómon, s ettől feláll a szőr a hátamon. Egy hirtelen fordulatot teszek, s szembe találom magam vele, igaz, hogy már távolodott tőlem, még így is elég közel van, s a nagy lendülettel még a szám is tátva marad egy kicsit, ahogy belebámulok kék szemeibe.
- Pisilnem kell – nyögöm ki bégül, s közben a fejem olyan vörössé válik, mint egy rák – mármint, merre találom a mosdót?


▲music:Másfél hete▲Words:461▲Note:Telepátia? ▲

Vissza az elejére Go down
Raymond Worrington
Raymond Worrington
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
41


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-25, 00:42

Ame & Ray


- Teljes mértékben meg tudlak érteni. De vannak olyan őrültek, beleértve engem is, akik képesek arra feltenni az egész életüket, hogy valamilyen szinten művelt egyedeket neveljenek a sok érdeklődésüket vesztett diákból. Persze, azért ennek a szakmának is vannak fénypontjai, mikor olyan eszeveszett baromságokat írnak le egy dolgozat keretein belül, hogy az már nem megbotránkoztat, hanem konkrétan perceken keresztül tudok rajtuk röhögni –ennek is vannak bizonyos fokozatai, és nem feltétlen akkor jönnek elő, amikor a diák minden mindegy alapon ír valamit a lapra, sejtve, hogy egyesnél jobb jegyet nem kaphat. Neki kifejezetten azok szoktak tetszeni, amikor látja, hogy valamit azért csak próbál teljesíteni, és ebből kifolyólag az egyik felejthetetlen kedvence még középiskolai tananyagban a, „Ki volt Antigoné?” kérdésre írt válasz, mely „Antigo felesége”. E fölött nem tudott csak úgy elmenni, mondván, hogy hülye ez a gyerek. Nem, ő nemes egyszerűséggel csak ült a forgós székében, és minimum, hogy két percet mulatott rajta. Mentségére szóljon, hogy mérhetetlenül fáradt volt akkor is, ehhez kétség se fér.
- Egyszer úgyis mindenki felkerül a palettára, bár mindenkinél megvannak a közkedvelt kollégák. Főleg azt tudtam nagyon szeretni, amikor gondtalanul mentem… akarom mondani száguldoztam a folyosókon, és csak piszmogásokat, halk nevetéseket, és csitítgatásokat hallottam, kiszűrődve néhány szó is szerepelt, hogy „az irodalom tanár” és társai, de persze bármi szóba jöhetett. Minden óra után az volt a terítéken, akivel éppen órájuk volt, ez már természetes. De, ezzel a matekos dologgal megfogtál… ha valamiben nem voltam jó iskola szinten, na az a matek volt, sose értettem, és a mai napig nem szállt a fejembe a vele kapcsolatos tudás –tényleg, mindenben jeleskedett, kezdve az irodalommal, de ez természetes, folytatva a történelemmel, melyet utólag, mikor középiskolában tanított, elvégzett, és diplomája is van róla, csak nem tanítja. Meg persze a zenei irányzat is ott van, amit mostanság már csak hobbi szinten űz, elvégre aligha tudja elképzelni, hogy márpedig akkor ő most szolfézst, zongorát, gitárt és esetlegesen összhangzattant, és zeneirodalmat fog tanítani. Jó, a zeneirodalom esetleg még szóba jöhetne, de a többit meghagyja azoknak, akik jobban értenek hozzá.
- Azt hiszem, ehhez kétség se fér –kaján jókedvét egy széles vigyorral tudatja a másikkal, majd szinte észrevehetetlenül rázza meg a fejét. Azzal viszont teljesen tisztában van, hogy ő is aligha teljesít jobban a rajz terén egy elsősnél, és nagy valószínűséggel még a kisiskolás is kenterbe verné, úgy, hogy meg se kéne magát erőltetnie. Sose rajzolt, esetlegesen egy pálcika ember volt az, amit sikerült papírra vésnie, de ő azzal ütötte el az idejét, hogy felolvasást hallgatott valamelyik, éppen szolgálatban lévő tanítójától, gondozójától. Továbbra is azt kell, hogy mondjam, nem volt jó gyerekkora, és meg se lepődik azon, hogy a lány szinte kitér a hitéből a mondata hallatán. Sóhajtva tárja szét karjait, vállát pedig az ég felé vonja.
- Pedig sajnos így van. Én mondtam, a gyerekkor, mint olyan nálam nem létezett, mert hát, kivel kellett volna néznem, valamelyik takarítóval, a szakáccsal, vagy a tanítómmal, aki minden kérésem ellenére csak könyvek sokaságát olvasta fel nekem egy nap alatt? Na meg, lássuk be, ha lett volna lehetőségem arra, hogy leüljek mesét nézni, nem feltétlen disney tündérmesét választottam volna, az már biztos –egy keserédes mosoly ül ki arcára, ezzel egyidejűleg tekintetét a padlóra irányítja, és zsebébe dugja mindkét kezét, ahogy megindul a konyha irányába. – Páratlan élvezetnek tűnik, az már biztos. És a feltűnő szenvedés nem játszik közre? –vigyorogva kortyol bele a még mindig elég forrónak ható kávéjába, de már mit se számít ez neki, annyit megivott ma már belőle, hogy immunissá vált a hőhatásokra. Felemelve a helyéről az egyik könyvet, bele-bele olvasgatva áll meg a kanapé mellett, de sokkal inkább követi végig a lány mozdulatait, és mondatait, és nem az irományra koncentrál, ebből is adódhat, hogy már nem is tudja hányadik alkalommal olvassa el ugyan azt a sort.
- El kell, hogy keserítselek, az a sok egymásra halmozott kő mégse olyan izgalmas, mint amilyennek tűnik. De persze, én szívesem elviszlek oda, ezen ne múljon. És, hogy lásd, milyen kedves vagyok annak ellenére, hogy sokszor nem ez jön le az órák keretében, még a szivárvány végét is megkeresem veled, de ahhoz egy szigetcsoporttal odébb kell utaznunk –pillant fel végül a sárga papírok halmaza közül a lányra, egy óvatos mosolyt megejtve irányába. Ő maga sose értette, hogy miért is rajonganak olyan sokan a bizonyos Stonehenge-ért, amikor csak, lényegében sziklák összessége, ami, lássuk be, nem nyúlt páratlan élvezetet.
- Hidd el, nagyon sok mindent meg tudtam volna adni azért, hogy egy olyan házban éljünk, rendes családi környezetben, ahol tényleg a saját szüleimmel tudok időt eltölteni, és nem más anyjával, aki a saját gyereke helyett velem foglalkozik. De, a házon van a hangsúly… szóval, a nagy ház tény, hogy szép, de egyazon időben nagyon nagy ürességet is hordoz magában, sokkal jobbnak tartok egy kisebb, takaros kis kő, vagy faházat, még ha az nem is feltétlen mondható szépnek –hangszíne viszonylag halknak mondható, csalódottság foszlányai lelhetők fel benne, de hamar tova is szállnak, ahogy lassan megközelíti a lányt, és mögé állva, a saját könyve helyett az ő kezében tartottat kezdi el olvasni. Nem is telik el sok idő, míg feleszmél, hogy pontosan mit is csinál, így tágítja azt az egy centiméteres rést, ami eddig kettejük közt volt egy lépéssel. De még így is meglepetésként éri, ahogy a partnere hevesen felé fordul, így megóvva magát a kávéjától tartja ki azt bal oldalára, a könyvet pedig a másik irányba, hogy még csak véletlen se borítsa be a barna ital. Viszont még így se szabadul meg felfordulás nélkül, a kávé ugyan könyvet nem, de egy kisebb része a kis üveg asztalt, és az alatta lévő szőnyeget éri, de mit se foglalkozva ezzel rakja le a fehér bögrét, a könyvet a szó szoros értelmében hajítja le a kezéből, és elkerekedett szemekkel mered a lányra.
- Ja igen, persze… öhm… -hirtelen azt se tudja, hogy mire kéne reagálni, szóval összevont szemöldökkel vakarja meg a tarkóját, majd az arcán is láthatóvá válnak a felvilágosodás jelei. – Ha elmész arra, a folyosó irányába, ott lesz két ajtó jobbra, és egy balra. A jobb oldalt lévők közül a hátsó lesz a fürdőszoba –szabad kezével mutogatja, konkrétan a lány feje fölött, hogy merre is kéne mennie, majd ha elindul, mögötte a kutyával, a férfi sóhajtva temeti az arcát két kezébe, és elégedetlenül rázza meg a fejét, de végül egy törlőrongyért siet, hogy fel tudja itatni a kiöntött kávét.
Vissza az elejére Go down
America Northwood
America Northwood
Playby :
Rachel Bilson
Tartózkodási hely :
I'm there everywhere
Job/hobbies :
Look at my face, and tell me what see you
Csoport :
Student
Hozzászólások száma :
44
Join date :
2015. Jun. 06.
Age :
31


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-25, 18:48



to Raymond
- Elhiszem, de akkor is, talán jobb lesz, ha inkább kimaradok, ebből a tanítsunk másokat másra dologból. Neked jól megy, nekem nem hiszem, hogy menne, hiszen nem nagyon értek szót, még a magam korosztályával sem, nemhogy kisebbekkel. De, majd tarthatsz nekem kiselőadást ilyen kivételesen csodálatos válaszokból, ha gondolod, hagy nevessek én is egy kicsit már – mosolygom rá, szinte ragyogok. Rendkívül élvezem a társaságát, aligha volt már ilyen jó napom ezelőtt.
- Pedig rád, aligha lehet panasz, hiszen teljesen jól tanítasz – mosolygok – igaz, néha kicsit olyan, vagy mint valami versenyló, vágtázol ide-oda, de ezt a tulajdonságodat betudom a kávénak, na meg neked, ez is jól áll – kacsintok rá. Mintha magamra néznék, csak egy kicsit öregebb és jóval férfiasabb kiadásban. A lelkünk nagyon hasonló. Én magam sem konyítottam semmit a matekhoz középiskolában, sem a kémiához, se a fizikához. Mindig is a tanulós tárgyak voltak az erősségeim, a történelem, a biológia, na meg persze a magyar, utóbbi leginkább.
- Remélem, bár jobban örültem volna, hogyha kinyomtatod plakátnak és kiragasztod az ágyad felé, hogy jól aludj – nevetek, még horkantok is egyet, de nem zavar, nem esek tőle kétségbe, mondtam, hajlamos vagyok kínos helyzeteket előidézni. Nem nagyon tudok rajzolni, a házikó meg a kerítés még egész vállalhatóan megy, de, hogy én portrékat fessek, azt semmilyen tanulással nem lehet előidézni. Soha. Bár anyám próbálkozott tanítgatni, ugyanis ő gyönyörű tájképeket festett életében, de sosem mutattam jelét annak, hogy örököltem volna tehetségét, vagy a rajz iránti lelkesedését.
- Nem baj, egy ember sem halhat meg anélkül, hogy ne nézett volna meg, legalább egy Disney mesét – biztosítom róla, hogy amíg ismer, és jóban van velem, nem fogja megúszni, hogy ne nézessek meg vele valami hercegnős, vagy Tarzanos mesét – felőlem nyugodtan szenvedhetsz, csak csendben csináld, mert más különben le fogsz maradni a lényegről – mondom nevetve, s még egyet kortyolok a vizemből, mielőtt lereagálom a Stonehenge-es elméletét.
- Tudod, azt mondják, hogy azokat a sziklákat az idegenek tették oda. Tudod, olyanok, akik másik bolygókról jöttek – hangom sejtelmes, próbálok misztikus lenni, mint valami öreg sámán, de elnevetem magam, én ezt nem tudom csinálni – ami pedig a szivárvány végét illeti, be kell majd táraznunk kajából, mert bizonyára hosszú időbe fog telni, mire megtaláljuk. És egyébként meg, szavadon foglak – hosszú mutatóujjamat benyálazva lapozok egyet a számomra oly’ kedves könyvben, s végigfuttatom szemem az egyik soron, majd a lapok közül kikukucskálva lesek rá vendégemre, aki szintén egy könyvet lapozgat.
- Nos, elhiszem, hogy nehéz gyerekkorod volt, szülők nélkül meg pláne, tudom milyen. Amikor anyám meghalt, a bátyám felcsapott zsebtolvajnak, apám meg annyit sem foglalkozott velem, mint addig. Mondjuk, már tizennégy éves voltam, szóval el tudtam látni magam meg minden – csak úgy szaladnak kifele a szavak a számon, észre sem veszem, és máris többet mondok el neki a kelleténél. Hirtelen fordulattal találom szemben magam vele, s miután kinyögöm, hogy meg szeretném keresni a mosdót, még pár pillanatig csak állok ott, nem modulok, figyelem, ahogy a fejem felett mutogatja az irányt, de nem is koncentrálok, mert figyelmemet eltereli kék szemeinek szépsége. Csak bámulok belé, és igyekszem nem belezuhanni még jobban, fekete pupillájának kútjába.
- Egyébként, a faházak nekem is tetszenek – suttogom alig hallhatóan, majd pár pillanattal később megrázom a fejem egy kicsit, sarkon fordulok és elvonulok a mutatott irányba, a kutyával együtt. A fürdőt hamar megtalálom, belépek, s a kiskutya is beslisszol velem együtt a magam után hagyott résnyire nyitott ajtón. Megállok a csappal szemben, s belenézek a falra felszerelt tükörbe. Mi a fenét csinálok? A végén még lebukom, és nem szeretném elüldözni magam mellől. Mik ezek a szituációk? Ez a három mondat fordul meg a fejemben, ahogyan megfordulok. Minden a másodperc tört része alatt történik, észre sem veszem, ahogyan a kiskutya átszalad a lábaim között ezzel elintézve, hogy elveszítsem a maradék egyensúlyomat is. Érzem, ahogyan zuhanok, próbálok megkapaszkodni a csapba, de lecsúszik róla a kezem, egy hangos sikoly hagyja el a számat, ezzel megrázva a fürdőszobát, és egyenesen belepottyanok a kádba, ami a legnagyobb meglepetésemre nem üres. A ruhám, a nadrágom, még a cipőm is elázik egy kicsit a kihűlő félben lévő víztől, amibe egyenesen belezuhantam.
Magamban áldom a sorsot, hogy nem sminkeltem ki magam, mielőtt eljöttem, mert még a hajam és az arcom is kapott egy adagot a vízből. A kiskutyus ott csahol előttem, bámul rám hatalmas gomb szemeivel, arcom pedig akaratlanul is mosolyba fordul, majd hangos nevetés tör elő az ajkaim közül. Nem kínomban, vagy keserűségemben nevetek, hanem az adott helyzet viccességén, mert meg kell hagyni, bizonyára poénos látványt nyújthatok, így, csurom vizesen, kilógva egy kádból.


▲music:Másfél hete▲Words:742▲Note:Telepátia? ▲

Vissza az elejére Go down
Raymond Worrington
Raymond Worrington
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
41


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-06-25, 21:47

Ame & Ray


- Csak akkor tudod igazán meg, hogy jó vagy-e benne, ha már volt szerencséd ahhoz, hogy kiállj egy kisebb, esetleg egy tényleg nagy csoport elé. De én speciel csak rokonaimnak tartottam külön órákat tizenéves koromban irodalomból, és történelemből, és tekintettel arra, hogy nálam még így is jobban megérették, mint a tanáruknál. Lényegében akkor dőlt el a sorsom, és az évek folyamán ilyen mértékben tudtam belerázódni. Igazából az a trükkje az egésznek, hogy tudnod kell belehelyezni magad a diák szerepébe, és tisztában kell lenned azzal, hogy mennyit bírnak teljesíteni, és nem többet követelni annál. Ha ezt be tudja tartani egy tanár, akkor nem lehet probléma. Csak, az egyetemen már rögtön más szabályok vannak, ott már nem simogathatom a fejüket, hogy „jól van, akkor nem veszem olyan szorosra a gyeplőt”, bele kell nőniük a feladatba, csak nem mind hajlandó rá. És ígérem, mostantól külön könyvet fogok vezetni a dolgozatban született eszement baromságokról, csak, és kizárólag neked –az utolsó mondathoz érve hangja egyértelműen kellemes viccelődésbe csap át, tekintettel arra, hogy azelőtt milyen hosszas monológot nyomott le, lényegében ezzel felvezetve pályafutásának kezdetét. Megkockázatja, hogy vissza kéne némileg venni a túlzott szájmenéséből, mely természetesen abból származik, hogy több mint egy órát kell szünet nélkül végigbeszélnie, ez a pár mondat neki már meg se kottyan, csak néha belezavarodik a saját maga által alkotott beszédekbe, de ez már aligha lényeges.
- Ugyan már, ilyen mennyiségű kávé után azt hiszed, hogy még használ? Már csak az íze az, ami tartja bennem a lelket a nap, ki tudja, hány órájában. Ami pedig a „vágtázásomat” illeti, ez az itteni évek alatt alakult ki ennyire, mert, bár eddig is lelkesen tanítottam, a sok bárgyú pofájú fiatal felnőttet valahogy fel kell rázni a nap folyamán. Mondjuk, az is egy opció lenne, ha mindegyik elé levágnék egy bögre feketét, de azzal egy időben az én számban is megaludna a tej, egyszerűen nem tudok egy helyben ülve tanítani, pedig istenemre mondom, próbáltam, nem is egyszer –mert hát, lássuk be, kinek van kedve egy olyan tantárgyat tanulni, ahol a tanár is épp, hogy nem alszik el, de már lehet rajta látni, hogy ő is szívesebben lenne máshol? Ezért próbálja ő azt a hatást kelteni, hogy ténylegesen élvezi a tanított tantárgyat, minden vágya reggel felkelni, hogy az egész napját mindig más előadóban töltse, emellett a tanári szobában lévő össze kávét megigya. Nyilván részéről is könnyebb megoldás lenne, hogyha csak leülne a vászon alá, magyarázna egy-két mondatot, a többit leíratná a diákokkal a megalkotott dokumentumokról, aztán mindenkit szárnynak eresztene. De ő próbálja a legjobb arcát mutatni, és a kelleténél jobban lelkesedni, mely már néha részéről is túlzásnak tűnik, de ha ez kell nekik, akkor ő belead apait, anyait.
- Figyelj, végül is mind a kettő megvalósítható, az eredeti megy a hűtőre, a másik pedig a plafonra, hogy elalvás előtt konkrétan azt láthassam –széles vigyorra húzódik szája, majd, ahogy a lányra pillant ez nevetésbe torkollik, fejét pedig lemondóan megrázza, miközben válla még mindig a röhögéstől rázkódik. Hiába, a jó társaság egyértelműen el tudja vonni a kínkeserves dolgokról a figyelmét, de lássuk be, ő aligha szokott olyan egyedekkel összefutni, akikkel ténylegesen szót tud érteni. Szóval, egyértelműen üdítő a számára Ame társasága.
- Nagy valószínűséggel a lényegnél már rég az igazak álmát fogom aludni –jó, hát lássuk be, attól még, hogy roppant művelt, és intelligens egyedről van szó, nem lehet eltekinteni attól, hogy férfi egyedről van szó, aki aligha érdekelt a disney, és emellett bármilyen mese ágazatában.
- Jaj, ne is mondd –halványan mosolyogva dörzsöli meg orrnyergét, majd kékjeit ismét a lányra emeli. – Hidd el, én nem ismerek lehetetlen, akkor is megtaláljuk annak a nyamvadt szivárványnak a végét –hangjában egyértelműen ott cseng a játékosság, de végül félretéve ezt tekint vissza a könyvbe, hogy léhán lapozgassa annak lapjait, bele-beleolvasva pár sorába. Nem szándékozik mélyebben belemélyedni a történetbe, mert hiába, ha elkezdi, nem tudja abbahagyni, és már többször volt hozzá szerencséje, ezáltal nem szándékozik most elhanyagolni a társaságát.
- Nem is tudtam a családi hátteredről… sajnálom, ha tudtam volna, nem hánytorgatom fel ezt a témát, nem is értem mi szükség volt rá –szinte elmondhatatlan, mennyire rosszul érzi magát az incidens miatt, de jelen helyzetben aligha tud mást tenni, egy együtt érző tekintetnél, mely lássuk be, az esetek nagy részében egyáltalán nem szokott segíteni az adott illetőnek, de azért jó reménykedni abba, hogy talán máshogy lesz. De, ő részéről ezek után nem feszegeti tovább a témakört, és a könyv felőli érdeklődését elég érdekesen, sokkal inkább fizikai értelemben fejezi ki. Majd, mikor észbe kap, és végül a kávéjának kiborulása is sejteti vele, hogy egyértelműen nem kéne pedzegetni az, ezúttal testileg értelmezhető közelséget. Miután útba igazítja a mosdó felé a lányt, egy kis tétovázást követően suhan a konyhába, hogy elkapva egy egész köteg papírtörlőt itathassa fel a földön heverő barna tócsát, mindeközben cifra káromkodásokat bonyolítva le a fejében. Szinte fel se tűnik neki, hogy ezúttal kutyája nem serte-pertél körülötte, csak akkor esik le neki, hogy mi van, amikor egy kisebb sikítást, majd egy nagy csattanást hall a fürdőszoba irányából. Szemei egyértelműen elkerekednek, a kezében tartogatott rongyok szinte varázsütésre repülnek ki a kezéből.
- Bassza meg, Henry! –hagyja el végül a száját, ahogy megközelíti a fürdőszobát, és látva, hogy az ajtó nincsen becsukva, megkockáztatja, hogy benyisson. Jobb keze a kilincsen nyugszik, bal kezével az ajtófélfát támasztja, és szinte így dől be a mosdóba, hogy szemügyre vehesse a történteket. Tekintete legelőször a boldogan a farkát csóváló kutyán állapodik meg, aki dicséretet várva pislog a kádban, csurom vizesen heverő lánytól. Azt hiszem nem túlzok, hogyha azt mondom, a tanár szája kis híján a padlót súrolja, majd beljebb téve pár lépést túr bele kócos, szőkés tincseibe, és megállva a kutya mellett, ki boldogan osztogatja felé a pacsikat, alsó ajkába harapva mered a lányra, nem is tudva hirtelen, hogy mit tegyen. Első soron próbálja visszafojtani a ki törekvő félben lévő röhögését, de észbe kapva nyújtja kezét Ame felé.
- Nagyon sajnálom, de tényleg… -azért a mondata végére mégis csak kicsúszik a szájából egy halk nevetés, de, ha a lány elfogadja a segítségét, kihúzza őt a kádból, és végigtekint rajta, na nem azért, hogy megvizslathassa az átázott ruhájában, sokkal inkább felméri a helyzetet, hogy nem esett-e baja. – Jól vagy? –teszi fel végül a roppant egyszerű kérdést, jobb kezével azért tartva a lány balját, mert ki tudja, lehet, hogy esetlegesen beverte a fejét, elájul, akármi megtörténhet. És tekintettel arra, hogy azért ez is egy szép művelet volt, már csak az kéne, hogy tényleg valamilyen kórházi esettel álljanak szembe. Az viszont biztos, hogy ezt elkönyvelhetik ismertségük csúcspontjának, ezt aligha tudják majd felülmúlni.
Vissza az elejére Go down
America Northwood
America Northwood
Playby :
Rachel Bilson
Tartózkodási hely :
I'm there everywhere
Job/hobbies :
Look at my face, and tell me what see you
Csoport :
Student
Hozzászólások száma :
44
Join date :
2015. Jun. 06.
Age :
31


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-07-08, 09:37



to Raymond
- Az unokatesóimmal gyakran játszottunk iskolásat, bár ott mindig ők voltak a tanárok. Leginkább csak táncoltam, vagy a novelláimat olvastam fel a szüleimnek és a bátyámnak, de előbbiben sem vagyok olyan jó, mint azt annak idején hittem. Nem nekem valóak ezek a társas dolgok, nem szeretem a tömeget - nevetek fel kicsit hangosabban a kelleténél. Tény, hogy sosem tudtam táncolni, még akkor sem, ha gyerekként elhittem, hogy milyen profi vagyok benne. Kombináltam a társastárcat a balettal, meg a hip-hopot mindenféle kitalált mozdulattal, mégis, anyám minden “előadásom” után tapsolt. Hangosan. Kétségtelenül élvezte az általam kialakított közös családi programjainkat.
Remélem is! És felolvasást is tarthatsz, úgy sokkal viccesebb - mondom komolyan, de a szám sarka huncut mosolyra görbül. Olyan jól érzem magam vele, mintha mindig is ismertem volna. Mintha egy jó haver, fiúbarát lett volna, bár rá már több szempontból sem lehet fiúnak nevezni. Elsősorban az arcán lévő halvány szarkalábak mindig emlékeztetnek, hogy legalább tíz év van köztünk, illetve, ahogyan beszél, olyan szépen, kifinomultan, okosan, úgy egyetlen fiú sem tudna.
- Na, igen, lehet a többiek nem fogadnák túl nagy lelkesedéssel, ha egyik pillanatról a másikra megváltozna a tanítási módszered. Bizonyára elküldenének orvoshoz - mondom nevetve. Ismerem a tanulótársaimat, nagyjából tudom milyenek, nap mint nap hallom ahogy elárasztják egymást a hülyeségeikkel, és még jópofát is kell vágnom hozzájuk - ha néha hallanád őket, eldobnád az agyad esküszöm. A legtöbben, persze itt a foci csapatra és a szurkoló lányokra gondolok, olyanok, mint a trollok. “Jaj igen Amberr, nagyon szexi vagy ma” - idézem az egyik izomagyú hím társamat, utánozva azt a kifejezetten bugyuta hangot amin ő szokott beszélni. Mondhatják rám, hogy rosszindulatú vagyok, de szerintem az ilyet az egyetem közelébe sem kellene engedni, hiszen úgy sem lesz belőle semmi. Elnevetem magam, majd felvonom a szemöldököm, mikor meghallom, hogy mi a terve a nemlétező rajzommal.
Ezt kifejezetten jó ötletnek tartom - kacsintok rá, majd a következő mondatát tettetett elkomorodással díjazom - fejbeverlek egy díszpárnával - próbálom nevetés nélkül végig mondani de nem megy, egyszerűen kiszalad az ajkaim között a kacagás.
Remek, tehát akkor egy igazi kalandnak nézünk elébe, de ha eltűnik az aranyam, levadászom azt a kis krapekot - utalok itt arra, hogy a legendák szerint a leprikón arany hajlamos eltűnni az ember zsebéből.
- Oh, semmi probléma, hiszen régen volt már, nem kell sajnálnod, ez a természet rendje. Megszületünk aztán meghalunk. Nincs ebben semmi - próbálom az értelem oldaláról megközelíteni a dolgot, hiszen tényleg régen volt, nem sírhatom el magam minden alkalommal amikor valaki felhozza a témát. Van egy kijelölt napom, amikor sírok, de a többin hanyagolom a felesleges könnyek ejtését.
Amikor mögém lép, hirtelen fordulok felé. Ez az a pont ahol a határ tanár-diák kapcsolat, és barátság között elmosódik lelki szemeim előtt. Mintha valaki egyszerűen kiradírozta volna közülünk, és direkt gerjesztené a feszültséget, mint egy gonosz manó, aki mindig csak rosszat akar másoknak, akkor is, ha talán most az lenne a legeslegjobb érzés, ha egyszerűen csak megcsókolna, de akkor tesz egy lépést hátra. Kicsit csalódottan fordulok meg, lépteim egyenesen a fürdőszobába vezetnek, ahová a kiskutya is utánam ugrált. Egyetlen óvatlan pillanat volt csupán, máris a kádban találtam magam,  ha ez nem lett volna elég, persze, hogy víz is volt bele engedve. Sikoltás, majd hangos kacagás rázta meg a fürdőszobát, ami akkor sem hagyott alább, sőt, fokozódott csak, amikor meghallottam Ray kicsit hangosabbra sikeredett káromkodását. Amikor betoppant a szobába éreztem ahogy elvörösödöm, de nevetésem nem akart szűnni.
- Semmi gond, tényleg - szűröm ki fogaim között, próbálva abbahagyni a nevetést. Hagyom, hogy segítsen kikászálódni a kádból, majd mikor végignéz rajtam, bár szerintem mindenféle hátsó szándék nélkül, önkéntelenül is beharapom alsó ajkamat - Persze, semmi bajom, csak kicsit vizes vagyok - mutatok végig magamon mosolyogva. Tény, hogy soha nem voltam még ilyen kínos helyzetben egy férfi előtt sem, de egyszer mindent el kell kezdeni.

▲music:Másfél hete▲Words:626▲Note: :ölel: ▲

Vissza az elejére Go down
Raymond Worrington
Raymond Worrington
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
41


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-07-08, 11:57

Ame & Ray

- Hát igen, nálunk ez az iskolás dolog nem csak játék szinten működött, főleg, mert mondhatni én voltam tanulási szempontból a csodagyerek a családban, de amúgy meg én voltam a leginkább mellőzhető. Hogy ez a kettő hogy fér össze, azt én se tudom, de a família kellőképp megoldotta. De ha már a novelláknál tartunk... remélem eleget tettél az ígéretednek, és sikerült összeszedned a bizonyos irományokat, amit még a tegnapi nap folyamán megbeszéltünk -a mondandója első felénél keserédes mosoly ül ki az arcára, de ez a befejező szónál egyértelmű, hogy teljes mértékben igazzá válik. Mert hát tény, hogy kiskorában történt a bizonyos incidens, miszerint bátyját, Emryst egyértelműen az egekbe magasztalták a szüleik, egyfolytában eldicsekedhettek a tanulmányaival, meg azzal, hogy az apja szakmáját szeretné tovább vinni a családban, őt viszont emberszámba se vették az eltérő tervei miatt, miszerint ő tanári pályán akar elhelyezkedni. Ezért is, hogy minél kevesebb legyen a probléma, és ne vele kelljen tölteni a fél napot, egy tanítót fogadtak mellé, hogy minden percüket a bátyjára tudják áldozni. Szép kis család, nem de?
- Szörnyen rossz viccmondó vagyok, tele angol humorral, de a kedvedért majd megerőltetem magam -tőle megszokott módon ismét egy széles vigyor ül ki az arcára, ami másodpercek múlva alábbhagy egy szimpla, baráti mosolyra. Egy ideig még elidőznek kékjei a lány hibátlan arcán, majd összeszorítva ajkait süti le a szemét. Kétség kívül aggasztó a számára, hogy ismét beleesett ugyan abba a hibába, ami miatt Angliából ide menekült, de hiába, nem tehet ellene, a lány személyisége egyértelműen magával ragadta, és aligha akarja elengedni, mert mindig képes új meglepetésekkel előrukkolni. Tudja, hogy nem helyes, hogy egy tíz évvel fiatalabb nőbe, ráadásul a növendékébe habarodik bele, de hát Cupido nyila akarattól független találja el az embereket.
- Ki tudja, lehet, hogy a változást követően fellélegeznének, és reménykednének, hogy nem fog minden a visszájára fordulni -egyértelműen tudja, hogy néha képes átesni a ló túloldalára, de annak érdekében, hogy ne aludjanak el az említett személyek az óráján, bármire képes lenne. - Hidd el, nekem bőven elég az is, amit akkor hallok, ha átrohanok a folyosón. Persze ezt vegyítve a hölgyemények összesugdolózásával, de azt már inkább figyelmen kívül hagyom, hozzászoktam, hogy az átlagnál fiatalabb tanár vagyok az egyetemen, és ez hasonló "következményeket" von maga után -ugyan ezzel a kihívással még anno a középiskolában is összefutott, de akkor nem igen volt ínyére, elvégre bizonyítani akart, mint tanár. Aztán elkövetett egy-két hibát, de most már visszatért a rendes kerékvágáshoz, miszerint csak elengedi a füle mellett, és inkább csak rámosolyog azokra, akiktől éppenséggel hallja a saját nevét. Hát, mi mást tud tenni, nem fog semmiféle hisztit kiverni, hogy akadjanak le róla, de kedves bájcsevegést se óhajt kezdeményezni, ezért megmarad az aranyközépúton.
- Nem is sejtettem, hogy egy vérbeli agresszorral van dolgom. De talán a díszpárnánál valami hatékonyabbal kell majd próbálkoznod -megenged magának egy halk nevetést, de ez egyértelműen erősödik, ahogy meghallja a lány következő mondatát.
- Hát, az előző feltételezésem ténylegesen beigazolódott -elhaló jókedvvel fordul a lány irányába, és arcán is eluralkodnak a sajnálat, és az együttérzés jelei. Szokása túlzásokba esni egy-két témát illetően, és ezek szerint most is magával ragadta a hév. Konkrétan nem is tud már mit hozzáfűzni, csak résnyire szűkített ajkakkal bólint egyet, és le is követi a következő hibáját, amit csak az asztala, és az alatta elhelyezkedő szőnyeg bán meg, köszönhetően ezt a bögrében maradt kávénak. De, mint szorgos ura a háznak, rögtön annak feltakarításába kezd, miután elirányította Ame-t a bizonyos helyiség felé. A nap folyamán most először ül néma csönd a házra, de ez aligha tart sokáig, mert a következő sikítás, ami egyértelműen a fürdőszoba irányából jön, kizökkenti a takarítás menetéből. Nem tetszését egy szokatlan káromkodással fejezi ki, mindent kidob a kezéből, és másodpercek múlva már éppenséggel bedőlni készül a fürdőbe, amikor is meglátja a tanítványát a vízzel teli kádban. Egyértelmű, hogy majd leesik az álla, de ettől független a nevetését csak nehezen tudja magában tartani. De végül kisegíti a lubickolásból és, csak hogy biztosra menjen, végignéz a lányon, hogy lát-e valamilyen felszíni sérülést.
- Várj egy kicsit... -ejti ki a szavakat, miközben vesz egy száznyolcvan fokos fordulatot, és a szobájába sietve feltúrja a szekrényét, hogy kihalászhassa azt a fölsőjét, ami még rá is egyértelműen nagy, széltében és hosszában egyaránt. Ezt követően futtában elkap egy törülközőt, hogy visszasiethessen a fürdőszobába.
- Tudom, hogy kellemetlen, és nyilván nem szeretnéd, de én ragaszkodok hozzá, hogy ezt felvedd, míg meg nem száradnak a ruháid -persze egy pillanatig se gondolkozik semmiféle hátsó szándékban, csak, mivel a házban működik a légkondicionáló, nem szeretné, hogyha esetlegesen a hideg levegő, és a vizes ruha megfázást vonna maga után. Nem venné jó néven, ha esetlegesen az ő jóvoltából betegedne le egy diákja. Most meg csak várja, maga elé kinyújtott karokkal, melyben a száraz anyagokat tartja, hogy a lány erre mégis mit fog felelni.

Vissza az elejére Go down
America Northwood
America Northwood
Playby :
Rachel Bilson
Tartózkodási hely :
I'm there everywhere
Job/hobbies :
Look at my face, and tell me what see you
Csoport :
Student
Hozzászólások száma :
44
Join date :
2015. Jun. 06.
Age :
31


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-07-14, 19:21



to Raymond
- Szerintem még most is csoda vagy – a szavak halkan, csupán suttogás szinten csúsznak ki a számon, s mivel amúgy is háttal állok neki, kedvenc könyvemet lapozgatva, nem is hiszem, hogy hallotta a véleményemet róla. Tényleg csodának tartottam valamilyen szinten, hiszen férfi létére annyira tökéletesnek és megérinthetetlennek tűnt, hogy azt nehéz szavakba önteni.
- Öhh… igen, ott vannak a táskámban. Vedd ki belőle nyugodtan, hogyha gondolod – mondom, teljesen megfeledkezve arról, hogy nem csupán azok az átkozott lapok hevernek a táskámban, hanem egy napló, és egy csomag óvszer is, amit Dakotától kaptam, és muszáj volt elvennem tőle, különben nem tudtam volna leszakítani őt magamról. A kanapéra mutatok, ahová ledobtam magamról fekete, bőr táskámat, mielőtt belefeledkeztem volna a hívogató sorok tökéletességébe.
- Szeretem az angol humort, szóval csak mutasd be viccmondói képességeidet – mondom mosolyogva. Én magam nem állok túl jól a humor terén, sosem tartottam magam túl nagy viccmesternek, és én értékelek mindent, ami egy fokkal is jobb, mint az én poénjaim. Szavai hallatán enyhe pír fut át az arcomon, lesütöm a szememet, nem akarom, hogy lássa, ahogy íriszeimben megcsillan a féltékenység halvány, zöldes fénye. Tudom, hogy nem egy lány van belehabarodva ebbe a férfiba, akinek a lakásában állok, és csak élvezem azt, hogy ennyire közel van hozzám. Nagyon zavar, hogy annyian ki akarják vetni rá a hálójukat, az meg még inkább, hogy a legjobb barátnőm, a lakótársam is róla fantáziál a magányos éjszakáin. Mindig félek, hogy valaki egy nap megjelenik vele valahol a közértben, és én látni fogom, és akkor meg fog szakadni a szívem, ebben biztos vagyok.
- Persze, tudom, hát, figyelj, szerintem tíz év azért annyira nem sok idő… na meg, már pedofíliának sem számít, hiszen az egyetemi tanulók kilencven százaléka elmúlt huszonegy – mondom, bár inkább magamnak akarom bizonygatni, mint neki, hiszen ő mégiscsak máshogy áll a dolgokhoz, és ez abban is meglátszik, amiket mondott. Ő úgy gondolja, hogy egy tanár-diák kapcsolat nem lenne helyén való, én pedig nem erőltetem. Elmosolyodom a szavain, visszazökkenek abba a kerékvágásba, amivel indult az egész történet.
- Akkor nem tudom, csipkerózsika, majd felébresztelek valahogy – mondom mosolyogva, majd elrohanok a fürdőszoba irányába. A tükörbe nézve végigbámulok magamon, s azon gondolkodok, hogyan is tetszhetnék neki, majd eszembe jut, hogy megkértem, nézzen be a táskámba, amiben benne van az óvszer is. Ó, csak félre ne értse Istenem! , gondolom magamban. Már fordulnék is ki, hogy megállítsam, hátha még nem nézte meg, de megbotlok a kiskutyában, aki a lábam között rohan át. Csak a sikolyomat nem tudom elnyomni, de a nevetésem még rosszabb. Még akkor sem tudom abbahagyni, mikor vendéglátóm is belép a bűntett helyszínére.
- Oké, várok – mondom mosolyogva, miután kisegít a kádból, s kezeimmel eltakarom a mellkasomat, hiszen a fehér-fekete csíkos póló kellőképpen átázott ahhoz, hogy megmutassa a melltartómat a kíváncsi szemeknek. Bár Raymond egyáltalán nem néz rám olyan szemmel. Mikor visszaér egy pólóval, ami feltételezem, hogy az övé, és elkerekednek barna szemeim. Alig tudom annyira összeszedni magam, hogy képes legyek válaszolni.
- Öhm… oké, köszönöm – mondom, haloványan el is pirulok, de érzem, hogy csupán a jó szándék vezérli, és semmi más. Enyhén csalódottan nézek utána, amíg elhagyja a szobát, én pedig behúzom az ajtót. Lekapom magamról a felsőmet, mire a kiskutya gondol egyet, és kirohan a résnyire zárt ajtón, amivel megnagyobbítja a lyukat, amin be lehet látni.

▲music:Másfél hete▲Words:544▲Note: :ölel2: :ölel2: ▲

Vissza az elejére Go down
Raymond Worrington
Raymond Worrington
Playby :
Tom Hiddleston
Tartózkodási hely :
Honolulu
Job/hobbies :
Tanár
Csoport :
Civilek
Hozzászólások száma :
33
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
41


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty2015-07-17, 16:02

Ame & Ray

Összevont szemöldökkel fordul a lány irányába, mikor is hall felőle egy halk mondatot, de azt értelmezni nem tudja. Már beszédre nyitná a száját, amikor is eszébe ötlik, hogy nyilvánvalóan nem holmi véletlennek volt köszönhető, hogy az ő fülét nem érte el a beszéde, ezáltal egyértelmű, hogy azt csak saját magának szánta. Inkább engedve a kialakult kínos csöndnek visszafordul a könyve irányába, majd mikor választ kap kérdésére, tekintetét átvezeti a kanapén heverő táskára. Nem lételeme, hogy mások dolgai között turkáljon, és általában elkerüli, ha lehetséges, inkább elkerüli a vájkálást.
- Szerintem azt majd inkább rád hagyom, nem szeretnék benne nagy felfordulást csinálni -hárítja az amúgy kedves felajánlást, elvégre ő maga se szereti, ha az egyéni rendet, ami esetlegesen az asztalán uralkodik, valaki szépen felbolygatja, ahogy ez előfordult már itt Hawaii-on, és Angliában is. Persze, a gesztus önmagában véve nagyon aranyos volt attól a bizonyos személytől, de hogy utána több héten keresztül nem találta a cuccait, na az is biztos. Akkor csúszott ki leginkább a határidőből, hiszen minden dolgozatot konkrétan más helyen talált meg. Alapelvárás, hogy egy tanár asztalához nem nyúlunk, míg ő mindent megtalál rajta, más személy tényleg csak széttúrja, még ha úgy is tűnik, hogy csak rendet teremtett rajta.
- Konkrétan te vagy az első személy, akitől ezt hallom, általában mindenki nagy ívből elkerüli, és valamilyen szinten meg is értem őket. De a viccmondói képességem az utóbbi években alábbhagyott, szóval a kedvedért megpróbálom majd felfrissíteni -szintén egy mosollyal pillant felé, és egy ideig elidőzik rajta a tekintete. Mély sóhaj kíséretében tereli el róla tekintetét, hogy ismét a sorok között tudjon olvasni. Nem, egyáltalán nem büszke rá, hogy megint beleesett ugyanabba a hibába, ami miatt megpróbált menekülni. Azt hitte, hogy egyszeri alkalom lesz, hogy csak egy hirtelen fellángolás volt az Angliában azzal a bizonyos lánnyal a középiskolában. De úgy látszik, hogy ez már örökös velejárója lesz, és akárhova megy, ő ezt magával fogja hordozni. Viszont, itt már önmagában a feljelentést kiváltó ok már nem lehet jogos, hiszen a szóban forgó lány már betöltötte azt a bizonyos kort.
- Önmagában véve a tíz év szerintem se olyan eget rengető nagy különbség, ha az adott két személy ténylegesen szeretik egymást. A tanárokat viszont, amikor kiderül, hogy valamilyen bizalmasabb kapcsolatot ápol egy diákkal, egyértelműen kipenderítik, hogy még a lába se érje a földet -hangja elég határozott, de ha az aktuális beszélgetőpartnert elég jól figyel, akkor fellelhet benne némi csalódottságot. Hogy képes lenne-e megint a munkáját áldozni egy futó kalandért? Fogalma sincs... persze, ilyenkor az válasz az, hogy nem, de a dolgok általában csak maguktól történnek, akaratunktól független. Az első esetnél is azt vallotta, hogy távol tartja magát a hölgytől, de végül mindkettejük nyaka körül szorult a hurok.
- Életem során elég sok mindenhez hasonlítottak már, de azt kell, hogy mondjam, ez az első eset, hogy egy disney hercegnőnek neveznek -halk nevetés tör fel belőle, majd mikor vendége eltűnik a fordulóban, tenyerébe temeti arcát, és elégedetlenül rázza meg a fejét. Éppen kezdené feltörölni azt a bizonyos kávéfoltot az asztalról, mikor is egy sikítás, de azt felváltva nevetés üti meg a fülét. Másodpercek töredéke alatt terem a bizonyos szobában, majd kisegítve a lányt a kádból már hátat is fordít neki, hogy hozhasson neki egy száraz ruhát. Aligha jut más az eszébe, ezért egy pólóval és a biztonság kedvéért egy törülközővel tér vissza, hogy átadhassa azt Ame-nek, és ezeknek köszönhetően kellőképp fel tudja magáról itatni a vizet. Elfordulva még utolsó mozzanatként a dugót eltávolítja a kádból, hogy a benne lévő víz szép lassan le tudjon folyni belőle. A folyosóra érve zsebre dugott kézzel serénykedik vissza a nappali felé, mikor is az ajtó nyikorgása, és a kutyája körmének kopogása megüti a fülét, és kérdőn fordul vissza, de egy csöppet sem erre a látványra számított. Nagyot nyelve, elkerekedett szemekkel méri végig a lányt, majd mikor is tudatosul benne a tény, hogy tulajdonképpen ezt nem kéne látnia, kínosan simítja tarkójára a kezét, és, mintha mi se történt volna megy tovább. Persze, a látvány valamilyen szinten mégse volt ellenére, de ez most nem az a pillanat, amikor megengedheti ezt magának. Leülve a kanapéra a maradék kávéját magához kaparintja, és azt iszogatva nyúl a lány táskájához, lévén, felajánlotta neki, hogy kivegye a bizonyos lapokat. De az óvszer látványának köszönhetően a barnás ital majdnem a fehér szőnyegen köt ki.

Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom


Ame & Raymond Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ame & Raymond   Ame & Raymond Empty

Vissza az elejére Go down
 

Ame & Raymond

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

 Similar topics

-
» Ame & Raymond
» Raymond Worrington
» Owen & Raymond
» Emrys & Raymond
» Raymond & Ame (St.Andrew coffe)

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
State of Hawaii :: Lezárt Privát játékok-