Sok dicséretet kaptam életem során, már ami a külsőmet illeti. Modellügynökök is kerestek meg ilyen-olyan ajánlatokkal, de én ezeket sosem vettem túl komolyan. Egyébként sem az én világom. Szívesebben hallgatok inkább a sarokban elvonulva zenét, vagy olvasok egy jó könyvet. Meg nem is vagyok egy hivalkodó természet. A hosszú, enyhén hullámos, szőke hajamat is többnyire egyszerűen kiengedve vagy lófarokba kötve hordom, visszafogott sminket és ruhákat viselek. Szeretem a farmer-póló kombinációt tornacipővel, esetleg libbenő, pörgős szoknyát balerina cipővel. Nem keresem a feltűnést, tényleg, valahogy mégis gyakran észrevesznek. A bókok persze, mint minden nőnek, nekem is jól esnek, de azért nem szállok el tőlük.
Bár mostanság elég sok időt vagyok kénytelen egyedül tölteni, egyáltalán nem vagyok magamnak való ember, kifejezetten szeretek beszélgetni, új arcokat megismerni. Remélem, sikerül is hamarosan barátokra lelnem, mert bár Honolulu nagyon szép, azért rossz így egyedül. Nem mintha ne tudnám kezelni a helyzetet, egész jól boldogulok, de mégiscsak barátokkal lenne teljes az életem. Meg hát a szerelem… Jó lenne végre normális kapcsolatban élni egy rendes lánnyal, aki megdobogtatja a szívem, ha már az előző kapcsolatomat, a múltamat, a szüleim elutasító természetének hála kénytelen voltam felszámolni…

Ami azt illeti, még kissé elveszettnek érzem magam itt. Életemben először járok Hawaiin. Mivel nem ismerek itt senkit, egy kicsit magányosnak érzem magam olykor, de ettől függetlenül szimpatikus ez a hely nekem. Nem ismer senki és éppen ezért, végre önmagam lehetek. Noha alig néhány hónapja még el sem tudtam volna képzelni, legvadabb álmaimban sem merült fel bennem, hogy ide vethet a Sors.
De hadd kezdjem az elején. A gimnáziumban még minden rendben volt, jó tanuló, csöndes, kedves kislány voltam, a szüleim jobbat se kívánhattak. Érettségi után összejöttem az első barátommal is, aki minden tekintetben megfelelő volt szigorú, rigorózus, vallásos szüleim ízlésének is. Egy amolyan igazi jó fiú, szintén katolikus családból, tehát ebből következően szexuális kapcsolatot is csak az esküvő után tudott volna elképzelni. Ami legmeglepőbb, hogy ez engem teljesen hidegen hagyott. Igazából csókolózni sem nagyon szerettem vele, de ezt betudtam annak, hogy idegen még nekem ez a testi kontaktus és ő is visszafogottságomnak tulajdonította. Egyébként kedveltem, rendes fiú volt, csak kicsit unalmas.
Elkezdtem az egyetemet állatorvos szakon, mellette az egyetem kézilabda csapatába jártam és elég szép eredményeket is értem el ott is. A szüleim büszkék voltak rám. Viszont pont ebből a kézilabda csapatból indult minden.  Az egyetem második évében ugyanis csatlakozott hozzánk egy lány, akit előtte még sosem láttam, viszont teljesen lenyűgözött. Eleinte elég nagy volt közöttünk a rivalizálás, ugyanis mi voltunk a csapat legtehetségesebb játékosai, nem is igen állhattuk egymást, mivel a jellemünk is mint a tűz és a víz, én nyugodtabb, megfontoltabb, ő igazi balhés, odamondogatós csajszi. Aztán egy edzés után már csak mi ketten maradtunk és valahogy úgy alakult, hogy szóba elegyedtünk és az egész délután és estét együtt töltöttük. Olyan jó hangulatban, hogy a végén megcsókolt, de ami a legmeglepőbb, hogy én viszonoztam. Sőt, életemben először esett jól egy csók. Akkor értettem meg, hogy mi volt eddig a gond a barátommal. Az, hogy egyszerűen én nem a férfiakhoz, hanem a nőkhöz vonzódom. Sokan nyomják el elsőre magukban ezt az érzést, számomra azonban onnantól világos volt, mint a Nap.
A barátommal természetese rögtön szakítottam, majd egy ideig még titokban találkozgattam a csapattársammal, a kapcsolatunk egyre jobban elmélyült, mivel azonban egyenes és őszinte embernek tartom magam, összeszedtem a bátorságomat és odaálltam a szüleim elé. Mit mondjak, nem úgy reagáltak, ahogy szerető szülőktől várná az ember. Anyukám sírt, apukán üvöltözött. Kérleltek, fenyegettek, hibáztatták a csapattársamat, hogy összezavarta a fejemet, hogy egy ilyen bűnös kapcsolatba rángatott bele. Hiába próbáltam megmagyarázni, hogy nem őmiatta van, ez mindig is bennem volt, semmi nem használt. Eltiltottak tőle és a fejükbe vették, hogy „kinevelik” belőlem ezt a „fertőzést”. Maradi gondolkodásuk elképesztett. Sosem hittem volna, hogy a szüleim valójában nem is engem szeretnek, csak azt az ideált, amit rám vetítenek. Hetekig állt a bál otthon, végül, mikor az apám olyat talált mondani nekem, hogy „vagy befejezed végre ezt a hülyeséget, vagy többé nem vagy a lányom”, bezárkóztam a szobámba, összepakoltam a cuccaimat és egy búcsúlevelet hátrahagyva, amiben még egyszer leírtam nekik ugyanazt, amit már szóban is elmondtam ezerszer, valamint minden érzésemet és gondolatomat, az éj leple alatt megszöktem otthonról. A megtakarított pénzemből repülőjegyet vettem az első Honoluluba tartó gépre és most itt vagyok.
Először takarítóként vállaltam munkát egy hotelben, munkásszállásokon laktam és ösztöndíjakat pályázgattam meg a helyi egyetemekre. Szerencsém volt, a texasi jó tanulmányi eredményeimnek hála, fölvettek és az iskolai faliújság révén még egy kisebb apartmant is találtam magamnak, amin másodmagammal fogok osztozni, bár a lakótársaim még nem költöztek be, csak ha a szemeszter elkezdődik. Szóval egyelőre egyedül költöztem be az egyik szobába és várom, kiket is sodor az utamba az élet.
Nehéz most még így egyedül, de bizakodó vagyok. Egy dolog biztos, soha többé nem fogom megtagadni önmagamat, nem számít, ki, mit szól hozzá. Nem akarok megfelelni senki másnak, csak magamnak. Bízom benne, hogy sikerül végre kialakítanom a saját életemet, hazugságok nélkül.