Idegesen néztem az órámat és már nem tudtam mit kezdeni magammal, a pincér már vagy ezredére jött oda hozzám, hogy mit hozhat. Az igazat megmondva magam sem tudtam mit akarok. A gyomrom akkora volt, hogy nem bírtam volna semmit inni sem. „Hol vagy már?” Annyi SMS-t küldtem Willnek, hogy az ujjaim fájtak. Megígérte, hogy ma velem fog vacsorázni, mert én már nem tudok egyedül lenni. Persze erről nem ő tehet, csak nem értem, hogy miért mindig akkor jön össze egy nővel, amikor velem van programja. Már meg sem lepődöm, mikor megjelenik egy nőszemély és elkezd ordibálni engem pedig, elszid minden ócskaságnak, akiért dobta. Legtöbbször nem veszem magamra, és rájövök, hogy mi nők tényleg nagyon féltékenyek tudunk lenni, főleg ha olyan férfiról beszélünk, akik jól néznek ki. Természetesen jó génekről beszélünk és a bátyám tudatában van azzal, hogy nagyon is jól néz ki. Pár barátnőm képes volt csak azért ott aludni nálunk párszor, hogy láthatta alsóban őt. Brr..! Aztán a pincér mellettem ismét toporogni kezdet, és bájos mosolyom már szinte semmit nem ért. Kértem még két percet és már hevesen doboltam az ujjaimmal az abroszon, amire lassan hatalmas lyukakat karmolok. Már majdnem letelt a kettő perc, mikor egy ismerős alak jelent meg az ajtóban és széles mosollyal az arcomon pattantam fel az asztalhoz, hogy megöleljem. Ezer éve nem láttam és volt miről beszélnünk, elsősorban arról, hogy anyám mit tett velem és az önbecsülésemmel. - Will, hogy merészelsz megváratni?! – fakadtam ki, ennyit a kedves és bájos üdvözlésről. Az igazat megmondva, nem lennék ilyen zabos, ha a pincér nem zaklatott volna minden második percben, hogy mi lesz már. - Most már jó lenne egy állandó nő az életedbe. – ráncolom a homlokomat. Kettőnk közül ő élvezi az életet én pedig apácasorsra száműztem magam, ha akartam hanem. Persze jó szekálni az idősebbet, mit ne mondjak, élvezem a dolgokat. De attól még tudom, hogy ennek meglesz a böjtje és már várom is a kínos kérdéseket. Öt éve egyfolytában elzárkózom az elől, hogy válaszoljak a kérdésekre, amiket töretlenül feltesz nekem. De ma összeszedtem minden bátorságomat, hogy minden kérdésre válaszoljak. Még ha ezzel saját magamat fogom nyomorgatni. Nem baj, ennyi kell nekem. Most már ideje szembe nézni a démonjaimmal. - Beszélni szerettem volna veled. – komolyodtam el és nagyon kellet, igyekezzek, hogy ne fakadjak sírva, akár egy két éves, akinek elvették a kedvenc játékát. Régen sírtam, és nem most akarok, mikor mindenki minket nézhet, főleg, hogy elég sokan vannak az étteremben. Erősnek kell legyek, mint eddig mindenkor. Csak pár szó, pár szó és túl vagyok rajta. Légy erős Phillie.
