State of Hawaii


 
HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Statisztika
Lányok: 70
Fiúk: 47

Civilek: 33
Turisták: 13
Sportolók: 6
Bűnözők: 12
Diákok: 16
Egészségügyiek: 7
Rendőrök: 10
Hírességek: 18

Facebook csoport
Top posters
Orion Maddox-Gordon
 
Marcus Treadaway
 
Daniel Treadaway
 
Maya Lindsey
 
Austin Turner
 
Odette Mackoy
 
Axel Singleton
 
Hero Lewin
 
Dorian Calabrese
 
Kim Chae Rin
 
Ki van itt?
Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (33 fő) 2015-06-30, 15:07-kor volt itt.
Credits
© A kinézetet Lucifernek köszönjük. Ki van itt részben és a fejlécen található scriptekért pedig hálásak vagyunk a Specto Design-nak. Az oldal tetején található táblázatot, kösöznjük egyik tagunknak, Sybille-nek. A leírások mind a Staff tulajdona, a képeket mi is kutattuk, a Google, Weheartit, Tumblr segítségével. Az oldalból semmilyen anyagi hasznunk nem származik, pusztán a saját és mások szórakoztatására hoztuk létre. Ha bármit szeretnél felhasználni, vagy esetleg bármilyen észrevételed akadna keresd a Staff-ot. Jó szórakozást mindenkinek!

Share | 
 

 Lizzie & Seth ~ Hospital scene

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Seth Rowen
avatar
Playby :
Andrew Garfield
Tartózkodási hely :
where needed
Job/hobbies :
Cop
Csoport :
Rendőrök
Hozzászólások száma :
3
Join date :
2015. Jun. 06.


TémanyitásTárgy: Lizzie & Seth ~ Hospital scene   2015-06-07, 21:35



A bad morning and a beautiful face



Az órám megállt, de van egy sejtésem, hogy még így is pontban akkor sikerül leparkolnom, mint minden egyes nap reggelén. A napi rutinomra ráállt a szervezetem, szerintem akkor se tudnék csúszni a tervezettel, ha akarnék. Viszont mielőtt bemennék a kórházba, még megállok, és a kocsimnak dőlve elszívom szokásos, reggeli cigimet. Annak idején Mattie-vel együtt szoktunk rá, azzal a különbséggel, hogy az én ízlésem azért etéren némileg kifinomultabbá vált az évek múlásával, mint az övé. Ő mindig is inkább megmaradt a legolcsóbbnál, ami gyakorlatilag papírba tekert kátránnyal egyenértékű volt. Úgy bűzlött, mint egy pöcegödör és még cigihez képest is abnormálisan tüdőpusztító lehetett. Néhány slukk után reflexből az órámra nézek, megint, majd idegesen veszem tudomásul, hogy ezzel már mit sem érek. Gyorsan el is szívom a szálat, majd kidobva a csikket, már megszokásból megyek végig a folyosókon. Néhány nővér megszokta az arcomat, azt, hogy idejárok, így mindig köszönnek, mikor szembejönnek a folyosón.
A szoba, melybe belépek, most sem mutat más képet. Mattie sápadtan fekszik kórházi ágyán. A gép pittyeg mellette, emellett a csendet pedig csupán a lélegeztető halk nesze töri meg.
- Hé, bajnok! Újabb nap, mi? Tudom, nem vagy oda a reggelekért, és valószínűleg nem akarnád, hogy itt legyek, de ismersz... a szokások rabja vagyok.
Keserű mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy hozzá beszélek. Minden alkalommal eljátszom ezt, pedig fogalmam sincs arról, igazak-e a pletykák, mely szerint a kómában fekvők igenis hallják, ha beszélnek hozzájuk. Így minden egyes alkalommal egyetlen dolog marad bennem: a remény. A remény arra, hogy hall engem, és tudja, hogy mellette vagyok.
- Van egy kis előrelépés. Körbeszaglásztam és az eddigi nyomok alapján az egyik korábbi drogos bandád lehet a dologban. Tudod, tervezem, hogy teszek náluk egy látogatást.
Tudom, hogy nem képes válaszolni, mégis félve mondom ki ezeket a szavakat, mintha bármelyik pillanatban felülhetne ágyán, és fölényes vigyorával közölje, mekkora baromság az egész, és hogy egy öngyilkos hadművelet nem fog segíteni rajta.
- Szóval... azt hiszem, ennyi. Jobb is, ha megyek. Az új felettes nem szereti a késést. Tudod, kedvelnéd. A nő ont olyan cinikus, mint te... és jól is néz ki. - elmosolyodok, de torkomban gombócot érzek, szemeim pedig égni kezdenek. Durva mozdulatokkal dörzsölöm meg őket, majd megköszörülöm a torkom, fejemet lehajtva. Némán állok pár pillanatig. Talán percek is beletelnek.
- Jól van, megyek, de délután vagy estefelé beugrok megint, rendben? - úgy teszem fel a kérdést, mintha valóban választ várnék, pedig csak próbálom kihasználni ezt az időt, hogy összeszedjem magam.
- Aludj jól, bajnok! - hangom elhalkul, akaratom ellenére. Még egyszer az arcára pillantok, mielőtt elhagynám a szobát. Újra a folyosókat járva felpillantok, és hirtelen pár kollégát látok a bejáratnál. Ereimben megfagy a vér, nem láthatnak itt, így még mielőtt a folyosóra fordulnának, belépek a mellettem lévő első ajtón, és becsukva azt, hátamat nekivetem, hosszan fújva ki a levegőt. A nagy megkönnyebbülésben csak későn veszem észre, hogy a helység nem üres. Tekintetem zöld szempárral találkozik, és a szép arccal, melyet már annyiszor láttam itt. A szívem hevesebben kezd verni.
- Öhm... helló! - halványan elmosolyodom, mintha tökre természetes lenne, hogy ott vagyok, így azonnal stratégiát is váltok, és őszintén nézek a szemébe.
- Kellett egy hely, hogy elbújjak egy pár pillanatra. Az állásom múlik rajta. - hadarom el idegességemben, majd veszek egy mély levegőt, hogy lenyugodjak. Az a helyzet... zavarba hoz a jelenléte.
- Az adósod vagyok, ha segítesz. - nézek rá nagy szemekkel, átváltva a tegezésre, hátha így hamarabb elnyerem a bizalmát.





Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Elizabeth Mackoy
avatar
Playby :
∞ emma stone
Tartózkodási hely :
∞ in the hospital
Job/hobbies :
∞ nurse
Csoport :
∞ medical
Hozzászólások száma :
20
Join date :
2015. Jun. 06.


TémanyitásTárgy: Re: Lizzie & Seth ~ Hospital scene   2015-06-08, 11:02

egy átlagos reggel... vagy mégsem?
Mindenki örül a reggelnek, tényleg mindenki, az egész kórházban örülnek neki, mert ez egy új nap kezdetét jelenti, és ez feldobja az embereket. Engem valahogy nem tud feldobni ez a tény. Hogy miért? Mert tegnap este óta itt vagyok. Vagy este nyolckor ibdult a műszakom és még most is itt vagyok, mivel annyira nem kötött a munkaidőnk, így senki sem szól be azért, hogy nem mentem haza. Kötelességemnek érzem, hogy még bent maradjak, és segítsek a többieknek, mert ők hamarabb kifáradnak ezen a szinten. Mindenki betompul, de a figyelme senkinek sem lankad, azzal nincs baj, csak kicsit unalmasabb lesz a monoton munka, az, hogy mondjuk csak a telefont kell felvenni, vagy eligazítani az embereket. Most nyugis a gyerekosztály, ezért megyek a másik osztályra segíteni, hogy ott is haladjon a munka. Mivel nem vagyook főnővér engem rángathatnak mindenfelé, ügyesen elvégeztem az iskolámat úgy, hogy mindenhova vihetnek és pakolgathatnak. Ők ezt ki is használják, mert se szó, se beszéd fognak és visznek föl meg le. Nem foglalkozva azzal, hogy a gyerekekre specializálódtam, nem az a fontos, de engem ez nem zavar. Bevallom szívesen segítek én mindenkinek, még akár egy hetves éves bácsinak is, amíg nem perverzkedik nekem. Igen, ez a legrosszabb ebben a munkában, hogy nem csak normális emberek vannak itt, vannak olyan idióták is, akik megharapják az embert, csak mert nem akarnak beszedni semmilyen gyógyszert. Vagy vannak a viagrát használó vénemberek, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal, mikor egy csinos fiatal lány fürdeti őket, mert nem képesek rá. Ez a legrosszabb ebben, viszont olyan sokan kedvesek és megköszönik, meghálálják a sok törődést és segítséget. Ezért megéri.
A kávészünetemre belógok az egyik szobába, ahol ágyneműt kell cserélnem, tehát nem is belógás, csak kicsit elvonulok a munkámat végezni. Lassan cserélem le a koszosat, és először ledobom a földre, majd elvégzem a többi dolgot is, aztán egy ablaknyitás után leülök az ablak párkányára. Az épületben nem lehet dohányozni, de a rövid iis kávészünetben nem mehetünk ki egy szál cigire sem. Ezt sokan úgy oldják meg, hogy a mosdóban gyújtanak rá, mint gimnazista koromban, de én inkább ezt a változatot szeretem. A füst azonnal kimegy a szobából, nem marad meg az illata, és mivel van még jó pár szoba ami kész van, nem hiszem, hogy pont ide fognak berontani, és betolni egy beteget. Ezért gyújtok rá egy szállra, így az ablakban ülve, és emiatt sem félek, hogy az ajtó nyílni fog. Erre számítok a legkevésbé, ezért is szívok pár slukkot, teljesen nyugodtan, csak bekóvetkezik, amire nem számítottam. Az ajtó szinte kivágódik, én pedig azonnal szembe találom magam azzal a fétfival, akit annyi ideje nézek a kis pultam mögül. Az, hogy meglepődök nem kifejezés, de ennek nem adok hangot, csak tekintetemmel jelzem, hohy ez nem egy mindennapi dolog. Vagyis velem nem esik meg minden nap, hogy rám rontanak az egyik betegszobában.
- Üdvözlöm. - nézek rá egy kicsit furán, de a cigarettámat nem nyomom el, szerintem nem fog beárulni, hogy ilyenkor és itt szívok cigit.
- Milyen állás az, ami ezen múlik? - pillantok rá kíváncsian, mert valahogy bem tudom megérteni ezt a helyzetet, vagyis nem tudom miről van szó. Lehet, hogy nem is akarja elmondani, de azért megkérdezem, hogy ne legyen akkora csend és zavartság. Zavarban lennék? Csak nem.
- Segítek én, de miben? Elmondani nem fogom, hogy itt vagy, ha tudom, hogy kinél tartsam a számat. - mosolygok rá kedvesen és érdeklődve, hogy most miről is van szó. Nem tudom mi történt, nem is szándékozom kikérdezni, csak az alapokat tudnom kell, hogy segíthessek neki.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Seth Rowen
avatar
Playby :
Andrew Garfield
Tartózkodási hely :
where needed
Job/hobbies :
Cop
Csoport :
Rendőrök
Hozzászólások száma :
3
Join date :
2015. Jun. 06.


TémanyitásTárgy: Re: Lizzie & Seth ~ Hospital scene   2015-06-09, 13:34



A bad morning and a beautiful face



A képlet egyszerű: ha a kollégák rájönnek, hogy itt vagyok, akkor arra is rá fognak, hogy bizony rendszeresen idejárok, onnantól kezdve pedig nem is lesz nehéz dolog kideríteni, hogy vajon melyik beteg kelthette fel ennyire a figyelmemet. Főleg, hogy hónapokig dolgoztam annak a bandának a lebuktatási ügyén, melyen állítólag Mattie úgy fél évvel ezelőttig a tagja volt. A tőle származó utolsó információm szerint dílerként kezdte náluk, aztán mikor egyre mélyebbre süllyedt, és kezdte átlátni, hogy a szervezeten belül sem stimmel valami, illetve nem csak drogokról van szó a belső körben, ki akart szállni. Csak hát... egy ilyen életből nem sok kivezető út van, és ezt Matt nagyon is jól tudta. A szüleink halála utáni években csöppent bele ebbe az életbe, mert úgy hitte, az ebből befolyó pénzből tud engem a legjobban segíteni. Pedig sosem vártam el, hogy eltartson, ő mindig is kötelességének érezte a dolgot, sőt, ő volt az, aki arra buzdított, hogy tanuljak, mert nem akarta, hogy olyan legyek, mint ő. Az iskola sosem volt neki való, ezért korán fel is hagyott vele, s helyette inkább azt az utat választotta, ami odajuttatta abba a francos kórházi ágyba. De mindig besegített, ahol tudott, igyekezett egyengetni az utamat, még akkor is, mikor elmondtam neki, hogy rendőr leszek. Rettegtem attól, mit fog szólni, és emlékszem, hogy szívem gyakorlatilag a torkomban dobogott, de a várható dühkitörés helyett abban a pillanatban mintha büszkeség csillant volna a szemében. Ahelyett, hogy haragudott volna, az első kérdése az volt, miben tud segíteni. Más talán ugyanolyan bűnözőnek látta volna őt, mint ahogy én azokat látom annak, akik így elbántak vele, de számomra Matthew sosem volt egy közülük és soha nem is lesz az.
Viszont a többi zsaru nem osztaná ezt a véleményemet, és nem is kerülne nekik sok időbe kideríteni, hogy összeköttetésben álltam Matt-el, márpedig akkor lőttek a jelvényemnek, és ez még csak a jobbik eset. A korábbi esetek akadályoztatásáért és nyomozás félrevezetéséért be is varrhatnak, főleg, amiért nem meséltem nekik a testvéremről korábban. Valószínűleg rám is húznák a vizes lepedőt. De ahogy arra nem számítottam, hogy itt ilyen korán kollégákba botlok, az is váratlanul ér, hogy a szobában, melyet rejtekhelyül választottam, pont az a lány van, akinek a pillantása nap mint nap rabul ejt. Minden reggel elhaladok mellette és minden ilyen alkalommal elbűvöl a szépsége, ahogy pillantásomat sebesen végigfuttatom bájos arcán, majd az ajkain. Valahogy... most is mintha enyhén zavarban lennék tőle.
- Ami azt illeti, a jelvényem. Nyomozó vagyok a drogügyiseknél.
Veszek egy mély levegőt, majd ujjaimmal hajamba túrva közben, lassan kifújom. Ezzel az információval gyanítom el is ástam magam előtte, hozzá vagyok szokva, hogy az orvosok és az ápolók általában nincsenek jóban a nyomozókkal, különösen az itteni kórház nem kedveli a drogos osztályt. Úgy vélik, a rajtaütéses akciók, melyeket megszervezünk és lebonyolítunk, több kárt okoznak, mint hasznot.
- Felbukkant két kollégám, és elég kellemetlenül végződhet, ha megtudják, hogy itt vagyok, ugyanis nem munkaügyben, hanem személyes okból járok ide.
Magyarázom el neki a helyzetet, de nem mesélek a kómába zuhant féltestvéremről. Egyrészt azért, mert jobb is, ha nem ismer részleteket, másrészt pedig azért, mert nem akarom ezekkel a dolgokkal terhelni. Így csak annyit tudatok vele, ami a lényeg. Márpedig a lényeg az, hogy nem láthat itt a többi rendőr.
- Öhm... egyébként Seth vagyok. Seth Rowen. - elmosolyodok kissé, próbálva ignorálni a tényt, hogy minden egyes alkalommal, mikor rápillantok, felgyorsul a szívverésem. Odalépek hozzá, hogy kezet nyújtsak. Magam is meglepődöm azon, hogy még közelebb húzódtam, mert így a helyzet csak még jobban zavarba hoz. Persze, az orvosi köpenyén lévő kitűző már elárulta nekem a nevét, de azért szeretek udvarias lenni. Valójában ez egy jó ürügy is, hogy közelebb léphessek hozzá, ahelyett, hogy továbbra is az ajtónál téblábolok.






Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Elizabeth Mackoy
avatar
Playby :
∞ emma stone
Tartózkodási hely :
∞ in the hospital
Job/hobbies :
∞ nurse
Csoport :
∞ medical
Hozzászólások száma :
20
Join date :
2015. Jun. 06.


TémanyitásTárgy: Re: Lizzie & Seth ~ Hospital scene   2015-06-22, 12:30

egy átlagos reggel... vagy mégsem?

Minden éberségem szükséges ahhoz, hogy be ne aludjak, még véletlenül sem. Azért olyan negyvennyolc órája ébren vagyok és a kórház folyosóit koptatom, vagy a kórtermekben járkálok. Annyit beszéltem már, hogy fáj minden szó, ezért sem akaroo senkivel sem beszélni, szeretném inkább megtartani magamnak a gondolataimat és magam megoldani minden, csendben és egyedül. Igen, most a nagányra lenne a legnagyobb szükségem, de mindenki rángat engem ide-oda, mint valami marionett bábut, amit dróton rángatnak. Sokszor érzem magam ilyennek, sajnos talán túl sokszor is, mert ez igaz. Engem minden emeleten hasznosítani akarnak, mintha én lennék, a mindenható. Pedig annak nem lehet jó lenni, hallgatni az embetek nyafogását, amit lehet, hogy megértek, de mégsem akarom hallgatni. Igen, így érzem magam jelen helyzetben is. Annyira el tudok fáradni, hogy még a nyamvadt kávé sem sem segít rajtam, pedig ha nincs bennem két liter, akkor egy kortyot, se nyeltem le a mai napon.
Muszáj elmennem egy kicsit, hogy távolabb legyek a zajoktól, a sok embertől, akik úgy vesznek körül engem, mint egy fát az inda. Igen, engem ránngatnak, mindenki a nyakamba liheg, ami néha nagyon sok tud lenni, sőt az nem is kifejezés. Sokszor elgondolkoztam már azon, hogy otthagyom ezt az egészet, a kórházat és a temérdek beteg embert, és inkább hazamegyek, aztán vállalok olyan otthoni ápolónői dolgokst. Egy emberre egyszerűbb figyelni, mint egy egész tömegre, vagy legalábbis én úgy gondolom, de ez persze lehet nem igaz. Mondjuk nem tudnám itthagyni a kórházat, akármennyi bajom is van itt, nem tudnám itthagyni, a sok gyermeket, akik csak arra várnak, hogy jobban legyenek és hazamehessenek, a kedves idős embereket, meg persze a sok normális beteget is.
- Áh egy egyenruhás, értem, és akkor elbújhatsz itt. - kicsit rámosolygok, gyengéden, bevallom én bírom az egyenruhásokat, valahogy mindig is felnéztem rájuk, bár igaz, hogy sok ember kerül ide miattuk, de attól még jó dolgokat is tesznek. Én legalábbis így gondolom, hiszen sokszor megmentenem embereket is, lehet, hogy baj is van velük, de ettől még rendesek is. Az egyenruha pedig jól tud kinézni, sokan ezért vannak oda a tűzoltókért, még az építészekért is, bár az nekem nem jön be, nem minden koszos férfi néz ki jól, az én szememben legalábbis nem.
- És ez olyan nagy baj? Mármint én nem ismerem a részleteket, de ha nem munkaidőben van itt, akkor miért baj? - azt hiszem ez egy kicsit magas most nekem, vagy nem tudom, de nem teljesen értem. Ha nincs szolgálatban és a saját szabad idejeből vesz el, akkor mi baj lehet vele? Hát mindegy, ők tudják, én nem szólok bele, megmaradok valami pártatlannak, és inkább csendben figyelem arcát. Jézusom, bánulom, megint, senkit se szoktam bámulni, nem szabad, erre jön Ő én meg egy kislánynak érzem magam.
- Seth... Tetszik a neved. Oh és én Elizabeth vagyok, Elizabeth Mackoy. - igaz, van kis névtáblám, de ez így illik szerintem. A kéznyújtásra elmosolyodok, a cigarettát átrakom a másik kezembe, majd az ablakból lemászva megfogom felém nyújtott kezét. Valahogy érdesebbnek gondoltam, de lehet csak amiatt, mert elmondta, hogy rendőr, de ahhoz képeyt nagyon puha keze van, és zavaromban el sem engedem egy jó ideig. Az arcom is piros szerintem, rosszabb vagyok, mint Detty mikor zavarba jön. Nem hiszrm el, nem értem, hogy hozhatja ezt ki belőlem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content


TémanyitásTárgy: Re: Lizzie & Seth ~ Hospital scene   

Vissza az elejére Go down
 

Lizzie & Seth ~ Hospital scene

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
State of Hawaii :: Lezárt Privát játékok-