Nem fogom részletezni az egész életemet, az túl sok időt venne el tőled is és tőlem is. Ráadásul, ha elértél idáig, az azt jelenti, hogy végigrágtad magad a tíz pontos listámon, amiért hatalmas elismerésem. Remélem nem untál még rám, de ha mégis, akkor sajnálom, majd kiengesztellek valahogy. Mit szólnál egy tálca sütihez? Ugye? Már is jobban kedvelsz, tudtam én!

A gyermekkorom. Szerintem teljesen normális volt, de te kívülállóként lehet, hogy erről mást mondasz. Az apukám mindig is külföldön dolgozott, hiszen két nyelvet is anyanyelvi szinten beszélt az angol mellett. Németország, Ukrajna, Szlovákia, Románia és Tunézia. Ennyi helyen fordult meg, s mi, a bátyám, anya meg én félévente meglátogattuk őt. A karácsonyi és a nyári szünetet töltöttük vele, de a köztes időközökben ő jött haza havonta. Így telt a gyermekkorom, az apukám lényegében egy alig elérhető személy volt számomra és mindig számoltam a napokat, hogy mikor láthatom újra. Folyton hiányzott, s mikor vele voltam, az maga volt a tökély. Nem az számított, hogy milyen ajándékot hozott - mert mindig hozott valamit -, csakis az, hogy Ő hozta.
Tíz éves voltam, mikor elhatároztam, hogy építészmérnök leszek. Mi váltotta ki ezt a nagy elhatározást? A nyári utazásunk, amikor annyi különleges épületet csodálhattam meg. Igen, akkor döntöttem el, hogy én is ezzel akarok foglalkozni, hogy valami maradandót alkothassak. Apának nagyon tetszett a lelkesedésem, szülinapomra pedig meglepett egy mérőpálcával. Azzal az igazival, amit a profik is használnak.
Boldog voltam, de ez nem tarthatott sokáig. Baleset volt, senki sem számított rá és előtte még beszéltem is apuval telefonon. Úgy volt, hogy hazajön, de ez sosem történt meg. Mármint... A teste hazakerült, volt temetése, de... Miért pont ez a gép? Ez a járat? Muszáj volt a terroristáknak pont ezt célba venniük? Igen, muszáj volt, s mikor az egész katasztrófa napvilágra került, én törtem össze a legjobban. Még inkább célommá vált, hogy bekerüljek egy nagyszerű egyetemre, az MIT lett a nagy álmom, az amerikai műszaki egyetem.
Rengeteget tanultam, közben a hobbimat is fejlestettem, a barátaim pedig... Néhány eléggé megszenvedték ezt az időszakomat. Kevés szabadidőt hagytam magamnak, de megvolt az eredménye. Színötösre érettségiztem, de az MIT-nek ez nem volt elég. Azt mondták, hogy nem vettem részt eléggé a közösségi életben, s ez ennél a szakmánál nem jó pont. Közölték, hogy a felvételem érvényes marad, hiszen a rajz felvételijükön is eléggé szép pontszámot kaptam. Azonban csak azután lehetek részese a tanulóknak, ha teljesítettem a kérésüket.
Ekkor kezdtem el önkénteskedni könyvtárakban, kórházakban, öregek otthonában, ahol csak lehetett. Aztán pedig a Google segítségével találtam rá arra a bizonyos önkéntes munkára, ami miatt itt vagyok. A jelentkezési lapomat elfogadták, s most itt vagyok néhány hónapot, az egyik szállodában a gyerekkel kell foglalkoznom. Szerencsére kétnaponta változik a beosztás, így mindig van szabadidőm. Az pedig, hogy az unokatestvéremnél, Pandora-nál lakhatok, csak még jobb, hiszen nem kellett úgy érkeznem, hogy senkit sem ismertem az itteniek közül, s ennek nagyon örülök.