Lassan lépdelek a pláza kövén, erőteljesen magam elé nézve, véletlenül sem felfelé. Nem akarom még egyelőre szembesülni az arcokkal, amik a holttest körül állnak. Ideges vagyok. Ha valaki, most a pulzusomat akarná megmérni, meg is ütném. Megigazítom a nyakkendőmet, mert úgy érzem, hogy hurokként szorul a nyakamra és azzal fogom magam felakasztani. Vagy valaki más. Annyit sem érsz, te szar, mit erőlködsz? Ha nem nyilvánosság előtt lennék, most visszaszólnék a gondolatomnak, de inkább nem teszem. Nem vagyok cirkuszi látványosság. Egyelőre.
Ahogy meglátom az egyik helyszínelő cipőjét, akkor emelem fel a tekintetem, de nem sietem el a műveletet. Minden egyes képkockát elemezni akar az elmém, egy részem borzasztóan vágyott már arra, hogy újra itt legyen. A megszámozott vérfoltokkal, a fekvő hullával és egy dühöngő elmebajjal. Apropó elmebaj. Egy szem Zyprexa, egy szem Prozac és egy szteroid, meg a jó öreg sárga bogyó barátom. Gyógyszeridő van. Szórakoztató az élet, ha autoimmun beteg valaki.
Végigjáratom a tekintetem a holttesten, mélyen belélegezve. Érzem magamon a helyszínelők és a szemtanúk tekintetét. Gyűlölöm, mindet, egyesével, együtt, végtelenül. A főnök a vállamra teszi a kezét.
- Megkéselték. Spanyol, nyárra jött ide dolgozni. Amit kiderítettünk, hogy Sevillában keresik, mert elszokott az igazságszolgáltatás előtt.
- Elszökött. Hogy aztán egy kicseszett Honolulu-i pláza kövén végezze kivéreztetve, mint egy disznó. - felelek, de nem sikerül időben lefojtani a hangomat, így kicsit cifrává sikeredik a mondat hanglejtése. Sóhajtok egyet. Csak üssön be valamelyik gyógyszer, csak üssön hamar és nagyot.
- Van egy lány, aki nem kimondottan beszédes. Gondoltuk te többre mész vele. - majd int a fejével az egyik üres üzlethelyiség felé, ahol tábort vert az iroda. Biccentek, majd hasonlóan kiszámított léptekkel, ahogy érkeztem, bemegyek a szinte bosszantóan steril kis helyszíni... nem is tudom minek nevezzem ezt a mobil hülyeséget. Felmutatom a jelvényem, ahogy belépek, de nem rakom el. Nem nehéz kiszúrni a problémát. Felmutatom neki is a jelvényem.
- Alistair Crowley MacIntyre, FBI. Remélem nem bánja, ha beszélgetnénk egy kicsit? - a mondat végén megnyalom kicsit a szám szélét, mint egy orvlövész, mikor szarvas került a távcsőbe.

TAG: Paris NOTES: szarul kezdek

Az emberi élet egy vékonyka cérnán függ mindig. Az, hogy a cérna meddig bírja az esetek legnagyobb többségében nem rajtunk áll vagy bukik. Saját kárán tanul az ember. Mert másokéból nemes egyszerűséggel képtelen.
Remélem az, akihez beküld a nagyfőnök, inkább sokkos, mint vaj van a füle mögött. De ennek mik az esélyei? Csillagászatian alacsonyak. Elmegyek vadászni röviden. Ezért sem sietek. A sarokba szorított emberrel szemben a pszichológiai hadviselés a leghatékonyabb módszer. Nagykönyvi, tiszta és... olyan puritán. Megfoghatatlan, de a kedvencem pár szóval kiforgatni egy embert magából és belátni a mélyebb rétegek alá, ahová magukat is ritkán engedik le. Én pedig fel fogom tépni, ha kell.
Tökéletesen érzékelem, hogy a lány követi a tekintetével a mozdulataim. A lépteim súlyosak, a tartásom merev. Karót nyelt. Igen, talán ez lenne a tökéletes kifejezés erre. Bemutatkozom neki, majd  elrakom a jelvényemet. Magamhoz húzom a felvett adatokat, ezzel is húzva az időt, kicsit kizökkentve a sietős ritmusából.
- Hová siet annyira, Mademoiselle Le Chatelier? Volt már példa arra, hogy az ilyen kis csevelyek napokig tartottak. - hideg, tárgyilagos hangon közlöm vele, pedig ez csak egy szóbeli szúrás. Egy vívótőr hegyével, vesén. A fejemmel intek a bent lézengő ügynököknek, hogy menjenek ki egy kicsit, én pedig a zsebembe süllyesztem a kezem.
- Odakint mindenki sokkos, zokog, üveges tekintettel mered a hullazsákra. Ön pedig csak szeretne elsietni innen... Nem gondolja, hogy ez egy kicsit gyanús viselkedés? - még nem is kérdeztem tőle az üggyel kapcsolatban, máris különös a lány. A hangomból csöpögő cinizmus sem segít most rajta.

Aki a cápákkal úszik vérezve, annak fel kell készülnie a következményekre is.

TAG: Paris NOTES: gyenge eresztés lett...

Van egy érzékem ahhoz, hogy egy szemvillanás alatt utáltassam meg magam másokkal. Vérfagyasztó. Hátborzongató. Gyűlöletes. Vadászok. Mint gyerekkoromban, őzekre és vaddisznókra. Csak itt nem rohanok apámhoz és az öcsémhez büszkén, ha elejtettem valamit. Ha megsebzem a vadat, az bíróság elé kerül és huszonhárom ember dönt a sorsáról. Nem a golyó bemeneti helye és hogy milyen szervet ért. Most pedig prédát követek. Hogy a jót-e az kiderül úgyis hamarosan. De könnyedén járom az utat, ami az aljnövényzetben vezet az igazsághoz.
Koncentrálni próbál. Balra fordul a szeme, valamit próbál felidézni. Csak nem az ártatlanság esszenciáját kutatja? A hangja lejtése őszinte feszültséget jelez. De a szavai nem igazán.
- Megijeszti, hogy itt kell lenni? Netán élőbbnek érzi magát? - sandítok rá féloldalasan, ahogy méregetem. Kiugrasztottam, ez egészen biztos. Olyan, mint egy róka akit, hajtanak a nagyvadak. Próbál ravasz lenni, de nem az övé az erőviszonyok terén az előny. Kellemetlen dolog ez. Valami azt súgja mélyen a zsigereimben búgva, hogy nem az első holtteste ez, amit lát. Megállok vele szemben és zsebre dugott kézzel nézem őt. Eszemben sincs leülni. Ez is egyfajta lépéselőny, amit nem engedek kicsusszanni a kezeimből.
- A hulla zsákban, perceken belül el fogják szállítani a hullaházba és csak a vér marad, meg a körvonala szalagokból összerakva. - szusszanok egyet cinikusan, majd elveszem az asztal másik végéről a biztonsági kamera egyik képét, amin a menekülő tettes és az összecsukló áldozat van. Elé csúsztatom és leülök vele szemben. Most egyenlőek leszünk. Ő lefelé néz majd, én pedig őt figyelem majd.
- Figyeljen kérem rám. Fontos, hogy minél hamarabb megtaláljuk azt az alakot, aki azt tette. - itt teátrálisan kimutatok az üvegen a holttestre. - Ha bármilyen információja van, ne titkolja el, Mademoiselle, mert hazatelefonálhat, hogy pár évet késni fog vacsoráról.

TAG: Paris NOTES: gyenge eresztés lett...

A sarokba szorítás egy olyan mozdulata a mentális hadviselésnek, amit nem szokás ilyen gyorsan kivitelezni. De az idő ellenünk van. Nem szándékozok ártani a nyomok hőjének és ezzel akár valaki másnak is. A módszereim unortodoxnak tűnhetnek, de mivel azok is, teljesen más színben pompáznak élesben, mint szóbeszéd. Éles késsel szaladálok és estem már el vele úgy, hogy összekaszabolt.
Nála is van egy kés, a kérdés az, hogy kire fogja fogni. Rám vagy a gyilkosra? A pszichológia egy olyan folyó, amin ha valaki megtanul evezni, akkor semmi sem jelenthet akadályt előtte. Ő sem nekem. Látom a képet, csak homályos. Ő segíthet nekem tisztává varázsolni. Elismerően biccentek egyet a válaszára. Nem buta, ez egészen biztos. Inkább magát mentse, mint hogy mások rántsák le.
- Mert egyelőre még él. Maradjon is ez így. Én személy szerint abban hiszek, hogy jobb tiszta lelkiismerettel a halállal szembe nézni. - nézek rá jelentőségteljesen. Vagy engem neveltek becsületesre vagy túl sokszor jöttem ki a halálból. Eldöntendő kérdés. - Meg tudjuk védeni, ha szükséges. Így viszont mások élete is súlyos veszélyben lehet.
A rezzenései nyújtottak és némileg mintha vontatottak is lennének. Az időre játszik... A helyében ez egy logikus és érthető lépés is. Ez az az eset, amiben jobb kivárni, mert jó döntés születhet. Tudja, hogy mik a lehetőségek és mit választhat. A többi csak és kizárólag rajta áll. Lassan játszok az ujjaimmal, miközben fürkészem őt. Mibe keveredhetett? Van még vajon számára kiút onnan? Ki akar egyáltalán jutni? Láng lobban a tekintetemben, mikor a képre bök. Ezt a választ akartam hallani. Csúsztatok elé egy üres papírt egy tollal.
- Megtenné, hogy leírja a címet, ahol esetlegesen ráakadhatunk? - az utolsó mondatára felszökken a szemöldököm. Ah, emberi gyarlóság, mindig lenyűgözöl.
- Ne vegye kérem tolakodásnak... Nem ön után nyomozunk, így adhatok némi egérutat. Ha lehetősége van kiszabadulnia a slamasztikából, amiben van, kérem tegye meg minél hamarabb. Mert lehet, hogy legközelebb ha találkozunk, akkor nem valaki mást kell bemószerolnia és könnyen lehet, hogy teljesen más hangnemben és megközelítésben kell velem beszélnie.

TAG: Paris NOTES: gyenge eresztés lett...