megjegyzés: me too ♥ || zeneszám: - || szavak: xxx
Tanultam a múltkori esetből, és mivel Jessy balszerencsét hoz, ezért nem hoztam magammal a partra, sőt én is csak egy sétára készültem a kevésbé forgalmas részére... Lizzy nem volt otthon, mert dolgozott, így írtam egy cédulát neki, hogy elmentem a partra és az üzenet végén ott hevert az a bizonyos XOXO. Bementem a szobámba és magamra kaptam egy szép csipkés szélű és hátú fehér felsőt, ami alá egy farmer rövidnacit húztam.. Úgy volt, hogy ma Bob-bal találkozom, és ki is az a Bob? Ő az én gyerekkori fiú barátom, aki már talán óvodás korom óta ismerek, és együtt csináltunk homokpogácsát, sok vicces és kellemes emlék jut eszembe vele kapcsolatban, de... Most máson sem jár az eszem, mint Marc-on... Nem mintha bánnám az akkori kirohanásom, hanem azt bánom, hogy... hogy.... beleszerettem megint egy olyan fiúba, akibe nem szabadott volna. Mindig így járok, múltkor egy úszóval jártam így... Azóta utálok úszni, és most... Újra érzem, hogy pici szívem darabokban fog heverni, mikor meglátom a filmet, és annak utolsó jelenetét, majd át kell élnem azt, hogy összehozzák azzal a színésznővel, akivel lesz a jelenet... Sírva fogom megnézni azt a filmet... NEM! Nem gondolkodok ilyeneken... Majd megpillantom Bob-ot hátulról, és még mielőtt megláthatna elbújok egy fa mögé, majd mikor meggyőződöm róla, hogy nem fog meglátni, akkor elő bújtam és elkezdtem osonni felé, majd mikor mögé értem, rá ugrottam, de aztán... Ez nem Bob, ő Marc... Elengedem azonnal és hátra lépek... Mit csináljak... - Nem Odette vagyok, csak az ijesztően rá hasonlító unokatesója, Clarke... Mennem kell... - Megfordulok, és próbálok minél gyorsabban eltűnni, ha engedi, mert ha megállít, akkor... Akkor nagy bajban vagyok, hisz... Biztos, hogy olvasta a minapi SMS-eket...
♡ K.P ♡
Marcus Treadaway
Playby :
♞ Dylan F*ckin' Perfect O'Brien
Tartózkodási hely :
♞ Ott ahol te nem is gondolnád
Job/hobbies :
♞ színész palánta
Csoport :
♞ Híresség
Hozzászólások száma :
580
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
30
Tárgy: Re: Marc & Detty 2015-06-18, 22:30
Odette & Marcus
Egy újabb nap, újabb forgatás és újra a tengerparton. Végre elérkeztünk oda ahol az én karakterem kerül a képbe s, éppen felháborodva kéri vissza a pénzét, mert semmit sem kapott meg azokból a rémségekből amit ígértek. – Ezt nevezi maga chupacabra-nak? Még másfél méter sincs meg! Ne akarjon egy beöltöztetett kutyával rászedni, mert látom, hogy ez a kis jószág egy nyúl torkát se tudná elharapni, nemhogy egy kecskéjét! – mutogatok a semmire a nálam jóval magasabb színésznek, akiről aztán tényleg ellehet adni, hogy nem is ezen a földön él, gonosz arcú, amilyennek lennie kell és mindjárt az az érzése támad az embernek, hogyha lehetséges volna akkor minden bizonnyal megkínozna majd, megölne a szemeivel. De nem válaszolt a kérdésre. Tulajdonképpen ez volt most a feladata, hagyni, hogy az elkényeztetett kis rémmániás kölyök kifárassza magát és ráunjon a követésére. Bár Jasper Collins nem fog elfáradni és megunni sem fogja az illető követését, addig fogja nyaggatni amíg valami fordulatos dolog nem történik. – Nem hallja? Magához beszélek! Vagy tudja mit? Inkább megkeresem a főnökét és panaszt teszek maga ellen! Mit is mondott mi a neve? Aaron vagy Abel? – ha Jasper okos volna akkor elolvasná a férfi kitűzőjét amiről levirít az Adam Cooper név, de neki eszében sincs ilyesmit tenni, mert fontosabbnak tartja a pénzét, mint azt, hogy odafigyeljen másokra. Hogy a jelenleg nem látható chupacabra kutya utánzattal mi lesz, az nagyon egyszerű számítógépes megoldás lesz. Miért? Mert egy kutyát sem szeretnének megszégyeníteni és úgy átfésülni tetőtől talpig, hogy olyan tépett legyen, amilyennek lennie kell. – Oh Adam! Figyeljen ide! – a férfi mindeközben szembe fordult velem, mert ez volt a feladata és olyan baljósan kellett felém magasodnia, hogy Jasper-nek végre feltűnjön itt az ideje elkezdeni félni vagy legalább meglepődni attól a hústoronytól aki szembe állt vele. Ki kellett húznom magam, hogy látszódjék Jasper mennyire próbál ura lenni a helyzetnek, holott aláírta a halálos végrendeletét. Mielőtt azonban újra beszédre nyithatta volna a száját, a férfi egyszerűen csak behúzott neki egyet, amitől gyakorlatilag hanyatt vágódott és végre-valahára a rendező is beleszólt egy határozott ''Állj!'' paranccsal. Most nem kezdett bele a szokásos, ezt vegyük fel még egyszer mondatával, szerintem elégedettnek tűnt. Elég hatásosnak látszódhatott az az ütés szerűség ami alig ért hozzá az arcomhoz. Amikor meg valaki jóvá hagyta, hogy akkor mára ennyi, pakoljanak össze, fellélegeztem. Lecseréltem Jasper ruháit a sajátomra és odaadtam a jelmeztervezőnek, aki már nagyon várta, hogy visszakaphassa azokat. Mindenkivel ellentétben én azonban nem mentem egyből haza. Úgy döntöttem sétálok egyet, felderítem a terepet ahol majd egy fához leszek láncolva a kíváncsiságom miatt vagyis inkább Jasper kíváncsisága miatt és nézhetem amint odateszik az óriási vízzel teli üstöt főni, meggyújtják alatt a tűzet s, fortyogna alattam a víz, ha nem lenne Michelle karaktere. Megálltam, körbe néztem és amikor megbizonyosodtam arról nincs itt senki mélyen beleszippantottam a levegőbe. Nyugalom vett körbe, semmi futás és őrjítő zaj, végre magam voltam. Azaz csak majdnem, mert hirtelen valaki a hátamra ugrott és hát nem kicsit meglepődtem amikor hátranéztem. – Na persze Clarke! Az nem egy fiú név? – ha azt hiszi, hogy megint csak úgy itt hagyhat és ismét fogalmam sem lesz hová tegyem ezt az egészet, akkor téved. Nagyon is téved! Bár ha fáradtnak kellene lennem, ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok képes még az utolsó energiáimat felhasználni és Odette után iramodni. Amint sikerül megelőzni őt elé állok. – Figyelj, mondd már el nekem mi ez az egész! Mert egyszerűen nem tudlak téged követni. Haragszol rám?
megjegyzés: me too ♥ || zeneszám: - || szavak: xxx
Nincs itt Jessy, szóval semmi rossz sem történhet velem, ráadásul ma Bob-bal találkozok újra...Nem láttam már két éve, mióta elköltöztek, és... Remélem, hogy a partnak a jó felére jöttem, mert hát... Képes vagyok eltévedni még annak ellenére is, hogy itt születtem, és szinte napi rendszerességgel jártam ide... Míg sétálok, addig a minap történteken gondolkodom... Helyesen cselekedtem, hogy elmentem onnan, és egyedül hagytam, hisz ... hisz... Én sokkal többet szerettem volna, mint amit szabadott volna. Mindig így járok, ha valaki megtetszik nekem, valami probléma vagy bökkenő jön, ami miatt nem lehetnénk együtt, ami jelenhelyzetben az, hogy ő híres, én pedig hozzá képest egy senki vagyok... Majd letámadom Bob-ot, akiről kiderült, hogy nem is Bob, hanem Marc... Megkértem direkt, hogy ne engedje le ide, mert... Mert jobb, ha nem látom és nem vágyakozom utána teljesen értelmetlenül, mert annál rosszabb nincs is, mint várni egy fiúra életünk végéig, ráadásul egy olyanra, akinél semmi esélyem sincs nála... Miért kell ilyen jól választanom magamnak? Azt hittem, hogy sikerül meglépnem előle, és nem fog követni, de... De nem engedi, hogy elmenjek, és falépnél hagyjam... - De igen Clarke vagyok, és uniszex név... Bármilyen nemű használhatja.- Nem tudom, hogy miért nem engedi, hogy elmenjek innen... Nem azért megyek, mert nem szeretnék itt lenni vele, hanem azért, mert... Így nekem sokkal jobb lesz, mert minden egyes pillanat amit vele töltök az csodálatos, és még inkább csak belezúgok, ami viszont nem jó... Nagyon nem jó! "Figyelj, mondd már el nekem mi ez az egész! Mert egyszerűen nem tudlak téged követni. Haragszol rám?" Tudni akarja, hát akkor megkapja... Úgy is esélytelen a dolog, hát miért ne mondjam? - Mondjam el? Hát, akkor... Azért vagyok ilyen, mert beléd zúgtam... Már akkor a kávézóban, mikor először megpillantottalak... Utána pedig az étteremben volt alkalmam jobban megismerni téged, és nem gyengültek ezek az érzelmek... Erősödtek, és nem akartam tovább maradni, mert... Mi nem lehetnénk együtt... És nem, nem haragszom, csak félek... - Öntöm ki neki a szívem, és egy könnycsepp legördül az arcomon, és még mielőtt bármit is tehetett volna, folytattam... - És nem te vagy a hibás, hogy nem lehetünk együtt... Nekem van ilyen kifinomult ízlésem, hogy megint egy olyan srácba szerettem bele, aki nem lehet az enyém... És még mielőtt még kínosabb lehetne a helyzet, lelépek... - De nem tudok elindulni, mert földbe gyökerezett a lábam, veszek egy mély levegőt és az égre nézek próbálom megállítani a könnyeimet, de nehezen megy...
♡ K.P ♡
Marcus Treadaway
Playby :
♞ Dylan F*ckin' Perfect O'Brien
Tartózkodási hely :
♞ Ott ahol te nem is gondolnád
Job/hobbies :
♞ színész palánta
Csoport :
♞ Híresség
Hozzászólások száma :
580
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
30
Tárgy: Re: Marc & Detty 2015-06-19, 12:39
Odette & Marcus
Figyeltem őt, csak úgy, mint az étteremben, de most sem tudtam eligazodni rajta teljesen, akárcsak akkor. Talán igaza lehetett a Clarke névvel kapcsolatban, hogy bármelyik nem használhatja, de én eddig több fiú Clarke-al találkoztam mint lánnyal. Szóval érthető a reakcióm, nem? De ha azt mondja, hogy így hívják, akkor én ezt is elfogadom. – Jól van Clarke, elhiszem, hogy ez a neved. – vagy lehet, hogy mégsem, de ezt azért nem kötöttem az orrára. Végül is, az Odette sokkal szebb név, illik egy olyan gyönyörű tüneményhez, mint ő. Azt ha szabad megjegyeznem, nem gondoltam volna, hogy tényleg el fogja mondani mi is bántja őt úgy tiszta igazán és mi a problémája velem. A kérdésére csak bólintottam egyet, nem akartam megzavarni őt, ezért hagytam hadd beszélje ki magát. Azt hittem a szokásos monológgal jön, amikor azt állította, hogy belém zúgott. Minden lány azt állítja, hogy belém zúgott! Legalábbis azok biztosan akiknek nincs senkijük sem és vágynak valamire amit én sosem adhatok meg nekik. Szerelem nélkül biztosan nem, kihasználni meg eszem ágában sincs őket. Az gerinctelenség, nekem meg bizton állíthatom, hogy a gerincem még megvan. A hosszú mondandója végén csak hallgatok. Hátha van még valami amit el szeretne mondani, de amikor megbizonyosodok róla, hogy nincs és inkább szívesebben sírna a saját nyomorúságán, mintsem tovább beszéljen. Míg nem figyel, fontosabbnak tartja az ég bámulását egyszerűen átkarolom őt nyugtatásképen és szavak helyett – megkímélve őt az én vallomásomtól is, miszerint nekem már azóta tetszik, hogy leült velem az asztalhoz – inkább a tettek mezejére lépek, mert én megtehetem. Biztos voltam abban, hogy amit teszek vagy tenni fogok abban semmi rossz sincs, mert nem csak azért teszem neki jobb legyen és talán ezzel leszálljon rólam, hanem mert... tetszik. Ez meg már a második találkozásunk, vehetjük akár véletlen randinak is és a másodikon már megengedett, hogy a felek csókolózzanak egymással, nemde? Bár én csak egyszerűen az ajkaimmal illettem az övét, legalábbis a költök bizonyára így neveznék azt a jelenséget aminek én éppen áldoztam. Az arcához értem, hogy az ujjbegyeimmel letörölhessem a könnyeit. Teljesen értelmetlenségnek számít sírni amikor a másik fél szavak nélkül mondja el, hogy szereti az illetőt, nemde? – Most csak te meg én vagyunk Clarke vagy Odette. Mit számít az, hogy színész vagyok vagy sem? Tudod hány híresség van akinek nem egy másik híresség a párja? Nagyon sok! Elképzelheted, hogy ők ketten nagyon jól megvannak és csak néha panaszkodnak arra milyen kevés idejük van egymásra. Én...tetszel, még nem vagyok szerelmes, de tetszel és ez számít valamit. Ha neked nem, nekem igen. – nem vártam, hogy megértsen sem azt, hogy békésen szipogjon tovább a szavaim hallatán, miközben a karjaimban igyekszem tartani őt. De azt senki sem mondhatja, hogy én nem próbáltam meg.
megjegyzés: me too ♥ || zeneszám: - || szavak: xxx
Direkt megkértem Dan-t, hogy ne engedje le a partra, mert... Elszerettem volna ezt kerülni,m és nem is vele kéne most itt lennem, hanem a art másik végén Bob-bal... De az igazat megvallva valahol örülök neki, hogy itt van, de Bob-bal pont róla akartam beszélni. Sajnos Bob bevallotta, hogy szerelmes belém, és szeretné, ha adnék neki egy esélyt, mert az évek alatt belém szeretett, és minden egyes nap szenvedés volt számára nélkülem, vagyis valami ilyesmit mondott nekem, de... Én nem érzek iránta semmit sem. sose tudtam többnek tekinteni, mint puszta barátnak... Sajnos másba szerettem bele, az előttem álló fiúba. "Jól van Clarke, elhiszem, hogy ez a neved." Nem hiszem el.. Azt tudtam eddig is, hogy én naiv vagyok és hiszékeny, de azt hittem, hogy ő érteni fogja, hogy hazudok... És el ne felejtsem kicsinálni Daniel-t azért, mert nem teljesítette azt, amit megígért... - Színész vagy, és nem tudod, hogy egy ember mikor ad álnevet, hogy megússza a kínos helyzeteket? Hazudtam, Odette vagyok és... - Nem akarok most itt lenni, inkább elbújnék valahova, ahol senki sem találhat meg, egyetlen lélek se akadna a nyomomra... mert én buta még komolyan is válaszoltam a kérdésére, és elmondtam neki, hogy mi is a bajom, vagyis inkább azt mondtam el, hogy mi a probléma... Bárcsak ne tettem volna, hisz mit képzelek én, hogy ilyeneket mondok neki?! egyáltalán ilyen rövid ismertség után, hogy állíthatom, hogy belé zúgtam? Gondolom lányok ezrei mondják neki, vagy írják neki, és azt szégyellem, hogy... hogy,,, én... Bevallottam neki. Bárcsak engedett el volna inkább és... Minden máshogy alakult volna, nem pedig szenvednék itt, mert... Elegem van már, abból, hogy ilyen az ízlésem, és abból is, hogy naivan bevallottam neki... Mától kezdve megváltozom, és nem hagyom, hogy egy férfi ilyen hatással legyen rám... Sőt maradok életem végéig szingli nem kell nekem semmi, lehet ki is vájom a szemem, hogy senki sem tetsszen meg nekem. Aztán felnézek az égre, hogy álljanak el a könnyeim... Nem sírhatok itt életem végéig, sőt nem is szeretnék sírni, mert... ezen igazából nincs miért, mert hát... Mi sose lehetnénk együtt, még ha belém szeret, akkor sem... Majd olyat tesz, amire nem számítok, átkarol és magához húz. Ezt miért csinálja? Még nehezebbé akarja tenni az így is épp nehéz dolgokat? Épp ajkaira pillantottam volna, mikor... Mikor megcsókol,és ajkait az enyémre rakja, majd... megcsókol? Miért csókol meg?... De nem tudok ellenkezni, mert jól esik, és mikor még a könnyeimet is letörli... Majd szavai: "Most csak te meg én vagyunk Clarke vagy Odette. Mit számít az, hogy színész vagyok vagy sem? Tudod hány híresség van akinek nem egy másik híresség a párja? Nagyon sok! Elképzelheted, hogy ők ketten nagyon jól megvannak és csak néha panaszkodnak arra milyen kevés idejük van egymásra. Én...tetszel, még nem vagyok szerelmes, de tetszel és ez számít valamit. Ha neked nem, nekem igen" Erre most jelenleg nem tudok mit mondani, hisz arcom ki van pirulva, és le vagyok blokkolva... az a csók... - De Marc nem is baj, hogy nem szerettél belém... Nem is szabad! Jobbat érdemelsz, mint egy ilyen buta, dinka, dilis és naiv lányt, mint amilyen én vagyok... Sőt lehet, hogy nem is tetszem neked, csak azt akarod, hogy ne sírjak tovább, és ezzel semmi baj... Kezelj csak úgy, mint egy újabb béna rajongót, aki szerelmet vallott. - Nyomok egy puszit az ajkaira, és próbálok elmenni, ha engedi, de most nem akarom faképnél hagyni... Sőt inkább el sem megyek mellőle,csak kibontakozom az ölelésből, mert két idegen nem ölelkezhet csakúgy... - Ez most egy eléggé kínos helyzet... - Próbálok elmosolyodni, hogy kicsit oldjam a hangulatot, és... Véletlen ujjaimmal az ajkamhoz kapok, majd mikor újra felidézem a csókot, akkor... ismét csak elpirulok.
♡ K.P ♡
A hozzászólást Odette Mackoy összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-06-20, 20:19-kor.
Marcus Treadaway
Playby :
♞ Dylan F*ckin' Perfect O'Brien
Tartózkodási hely :
♞ Ott ahol te nem is gondolnád
Job/hobbies :
♞ színész palánta
Csoport :
♞ Híresség
Hozzászólások száma :
580
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
30
Tárgy: Re: Marc & Detty 2015-06-20, 20:08
Odette & Marcus
Felvonom a szemöldökömet, mert nem értem mire fel ez a felháborodás, hogy elhiszem neki ez vagy az az igazi neve. Végül is csak nevek, nem azok határoznak meg minket, hanem a tetteink. Akire meg illik a neve jelentése az így járt, egyszerűen szerencséje volt és kész. A Sors akarta úgy, hogy annak nevezzék el a szülei aminek éppenséggel elnevezték. Bár azért örülök, hogy az Odette az igazi neve. Szerintem igazán csodálatos név és most tekintsünk el attól, hogy szeretem A hattyúk tavát vagy sem. Olyan aranyos amikor egy picit is fel van háborodva, olyankor úgy érzem mintha a tudtomra akarná adni ''Hé, a fenébe is itt vagyok! Vegyél már észre!'' vagy valami hasonló, kevesebb szitokszóval. – Mit számít az? Ettől még nem leszek gondolatolvasó, hogy megmondjam kinek mikor van álneve vagy mikor használja a sajátját. Ezzel az erővel én is mondhatnám, hogy a Marcus Treadaway a művésznevem és igazából Michael Dalton–nak neveznek, holott ez korántsem sincs így. Amúgy is minden hazugság egy szép nap kiderül, csak idő kérdése. Lehet napok, hónapok vagy évek telnek el mire rájövünk, de úgyis a felszínre kerül, ha akarjuk ha nem. Szóval te önmagadat árultad el azzal, hogy nem is Clarke-nek neveznek. Még napokat sem kellett várni rá, hogy a titkod kiderüljön. – valójában nevezhettem volna ezt hazugságnak is, mert nem titok volt, hiszen elmondta a nevét, mindkét lehetséges változatát csak az egyikről hamisan beszélt, ennyi. Már éppen kezdtem volna megharagudni rá, hogy ő is csak egy hazug kis fruska aki másnak akarja kiadni magát amikor olyan fordulatot vette ez az egész beszélgetés, hogy még én sem tudtam mit tehetnék. Komolyan! Innen látszik, hogy mennyire díjazom, ha igazat mondanak nekem. Bár, lehet ő sírt vagy könnyezett a szeme, én attól még képes voltam mosolyogni. De nem is az ő szerencsétlenkedésén, hanem azon, hogy ezt még volt ereje bevallani nekem. Ez az amit tisztelek az emberekben, ha bevallják tévednek, vagy hibáznak és most éppen nincs sok igazuk. Ha rájönnek a hibáikra, felvállalják azokat és elmondják másoknak, hogy ''Igen ez én vagyok, ha nem tetszik akkor elmehetsz mást boldogítani!'' vagy hasonló, attól függ kinek milyen ereje van ezt így elmondani. Van aki inkább magában tartja az ilyesmit, megfelel mások elvárásainak és végleg elveszti a saját személyiségét. Nem szeretem a tucat személyeket, akikkel nap mint nap találkozhatok és nincs bennük semmi figyelemfelkeltő. Odette-ben van valami, az esetlensége mellett, a kétségbeesett reménytelen szerelme mellett amit állítása szerint irántam érez, amit nem tudok mivel megmagyarázni. Ez az ami úgy tetszik benne. Az, hogy egyszerűen nem tudom, képtelen vagyok megfejteni őt. Ettől kelti fel az érdeklődésemet, a figyelmemet amit egyenesen önmagához vonz, ha akarom ha nem. Ennek az egésznek meg, képtelen vagyok parancsolni. Tetszik és kész! Még nem szerelem, de tetszik ez azt jelenti, hogy minél többet látom, minél többet találkozunk és jobban megismerem őt annál jobban megtetszik vagy már nem is fog tetszeni, hanem egyenesen már halálosan szeretni fogom. A csók, egy pillanatát sem bántam meg. Ha így volna akkor bűntudatot éreznék amiért megtettem, de nem semmi hasonlót nem érzek. – Önbizalomhiányban szenvedsz. Igen, csak ez lehet a bajod. Mégis mit tudsz az érzéseimről? Miért akarnád megtiltani, hogy szeresselek amikor mindketten tudjuk, ezt az egészet nem mi irányítjuk? Tetszel, tényleg tetszel és ez nagy szó! Nem minden lány mondhatja el magáról, hogy Marcus Treadaway azt mondta nekik, hogy tetszenek neki. Amúgy meg...tisztelem az őszinteséget. Nem mindenkinek van elég bátorsága hozzá, hogy vállalja a következményeket. Ez a te erősséged, kár, hogy nem jöttél rá. – aztán amikor puszit ad az ajkaimra és kedve támad egy picivel távolabb lenni a karjaimtól, tőlem, elengedem őt. Nem tarthatom őt fogva, igaz? – Kínos helyzet? Ugyan már Odette! Őszintének lenni egy másik személlyel akit szeretsz kínos? Ha így van akkor... – hátraléptem egyet, hogy növeljem a kettőnk közti távolságot, hátha sikerül megnyugodnia egy kicsit. De nem mentem el. Miért is mentem volna el, ha most esélyem nyílt arra, hogy nézhessem őt? Az arcát ami egyre inkább hasonlít egy piros almára, az ajkait amit eltakar a kezével, a karcsú derekát, a lábait és ha bárki azt hiszi, hogy kihagytam volna egy valamit akkor nagyon téved. Attól, hogy még gondolatban sem merem megemlíteni mennyire pontosan mérem őt végig, nem jelenti azt nem is teszem meg. Elvégre a szemeim ostoba mód mindenre alaposan figyelnek, most legalább nem kell beszélnem.
words: eltörpülő.music: fly note: szeretlek ám és remélem tetszik ♥
Odette Mackoy
Playby :
∆ Olivia Holt
Tartózkodási hely :
∆ In my skin
Job/hobbies :
∆ Be beautifull
Csoport :
∆ Student
Hozzászólások száma :
295
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
29
Tárgy: Re: Marc & Detty 2015-06-21, 13:23
Detty & Marc
megjegyzés: me too ♥ || zeneszám: - || szavak: xxx
Talán minden baj forrása az a kávézó volt, ahol először megpillantottam, talán ha nem mentem el volna oda, akkor most nem tartanánk itt, ahol vagyunk. Nem lennék teljesen belezúgva, és nem lennék ilyen szomorú arra a tényre, hogy nem lehet az enyém, mert ő híres... Sokak azt gondolják, hogy egy híres ember és egy kevésbé híres ember között kialakulhat egy olyan kapcsolat, mint két hasonló "rangú" ember között... Én még mindig azt mondom, hogy ha kiderülne, hogy ő neki si tetszem, akkor nem lehetne köztünk semmi sem. MAjd meghallgatom a szavait: "Mit számít az? Ettől még nem leszek gondolatolvasó, hogy megmondjam kinek mikor van álneve vagy mikor használja a sajátját. Ezzel az erővel én is mondhatnám, hogy a Marcus Treadaway a művésznevem és igazából Michael Dalton–nak neveznek, holott ez korántsem sincs így. Amúgy is minden hazugság egy szép nap kiderül, csak idő kérdése. Lehet napok, hónapok vagy évek telnek el mire rájövünk, de úgyis a felszínre kerül, ha akarjuk ha nem. Szóval te önmagadat árultad el azzal, hogy nem is Clarke-nek neveznek. Még napokat sem kellett várni rá, hogy a titkod kiderüljön." Egy biztos, hogy jó sokat tud beszélni, és annyira aranyos, mikor elkezd magyarázni, hogy elpirultam egy picit. - Nekem azt mondták, hogy a színészek általában megérzik azt, ha valaki egy olyan személyt, vagy viselkedést akar előadni, ami nem is jellemző rá... Hiába nem ismerik, mg tudják mondani, de ezek szerint ez nem is igaz? A másik pedig neked biztos, hogy nem lenne a művészneved, hisz a Marcus név annyira szép, és annyira illik hozzád, hogy szavakba nem lehetne önteni, és igen... Minden hazugság egyszer kiderül, de vannak olyanok, amikre elég hamar fény derül, és ott van még a másik eset, hogy sokkal több idő kell arra, hogy kiderüljön az igazság.- Kezdem el neki magyarázni, de mikor kitérek a nevére és arra, hogy mennyire is illik hozzá, akkor egy pici elpirulok, és elmosolyodom. Majd bevallom neki, hogy mi is a bajom, és múltkor miért is mentem el olyan sietősen az étteremből.. Hisz a véleményem egy picit sem változott azóta, még mindig úgy gondolom, hogy nem lehetünk egy pár sosem, hisz nem tartozunk ugyanabba a kategóriába, mert míg egy közismert és híres ember, addig én egy senki által nem ismert kis "senki" vagyok... És erről nem tehet, csak én nekem van ilyen felfogásom. Aztán pedig magához húz és megcsókol... Nem tudok ellenkezni, mert egyszerűen szerettem volna ezt a csókot, és vissza is csókoltam... Nem nevezhető annak az átlagos csóknak, amiben eddig részem volt. "Önbizalomhiányban szenvedsz. Igen, csak ez lehet a bajod. Mégis mit tudsz az érzéseimről? Miért akarnád megtiltani, hogy szeresselek amikor mindketten tudjuk, ezt az egészet nem mi irányítjuk? Tetszel, tényleg tetszel és ez nagy szó! Nem minden lány mondhatja el magáról, hogy Marcus Treadaway azt mondta nekik, hogy tetszenek neki. Amúgy meg...tisztelem az őszinteséget. Nem mindenkinek van elég bátorsága hozzá, hogy vállalja a következményeket. Ez a te erősséged, kár, hogy nem jöttél rá." - Nem vagyok önbizalom hiányos, csak egyszerűen nem tudom megérteni, hogy egy olyan fiú, mint te mit lát bennem? Nem tudok semmit sem az érzéseidről, de azt tudom, hogy nem én vagyok számodra az igazi... Nem tudom, hogy miért, de így érezem, hisz te sokkal jobbat érdemelnél, mint amilyen én vagyok... Nem tudom, hogy hány lány mondhatja el... Jól esik, hogy én az elmondhatom kategóriába tartozom. - Rámosolygok, majd lepirulok, hisz... Igaza lehet, hogy nem sokan mondhatják el azt, hogy tetszenek Marcus-nak, de ott van az a lehetőség, hogy mi van, ha nem fog belém szeretni, ha csak tetszem neki, és sose lesz semmi... Én csak ezt látom, és félek... Félek, hogy mi lesz, ha beleélem magam, és bejelenti, hogy ennyi volt... "Kínos helyzet? Ugyan már Odette! Őszintének lenni egy másik személlyel akit szeretsz kínos? Ha így van akkor..." - "Ha így van akkor..." Akkor újra megcsókolsz? -Csúszik ki a számon az első gondlatom, ami miatt elpirulok, és lepillantok a homokra, hisz nem merek a szemébe nézni, azok után ne, hogy ezt hangosan kimondtam, majd belekezdek a mondandómba, miközben a lábammal a homokban körözöm... - Nem tudom, hogy szeretlek, csak azt tudom, hogyha meglátlak, akkor hevesebben ver a szívem, és... és... az ajkaidat látom magam előtt, de nem tudom, hogy milyen a szerelem... - Kezdem el motyogni jó halkan, és... nem hiszem el, hogy ezt így bevallom neki, majd megharapom a saját ajkamat és próbálom még jobban lehajtani a fejem, hogy a hajam eltakarja az arcom, ami már így is olyan, mint a paradicsom, majd eszembe jut az film, amiben játszik és a záró jelenet... De mielőtt megtudna szakítani, akkor folytatom... - Azt tudom, hogy... hogy.. mi lesz a film végén... Ismerem a könyvvégét, mi lesz ha akkor jössz rá, hogy azt a csodálatosan szép színésznőt szereted, és nem engem? Félek... Félek kinyitni a lelkem, mert törékeny, olyannyira, hogy... Nem akarom, hogy fájjon, és ez nem ellened irányul, mert érzem, hogy tökéletesen boldog lennék melletted, de... Félek... - Mondom neki, majd elfordulok és átölelem magam... Biztonságra van szükségem, és ez... Ez most biztonság érzetet nyújt, hogy átkaroltam magam. Tényleg félek attól, hogy ha megtörténik a jelenet, akkor már nem én fogok neki tetszeni, hanem az a csodaszép színésznő... miért pont Marcus-ba kellett beleszeretnem? És mi van Bob-bal... Vajon merre lehet, és mit csinálhat? Sajnos az a baj, hogy fele annyira sem érdekel most, hogy mi van vele, mer engem csakis Marc érdekel, és nem Bob. Ezt a tegnapi Danny-vel való SMS-ezés után láttam be...
♡ K.P ♡
Marcus Treadaway
Playby :
♞ Dylan F*ckin' Perfect O'Brien
Tartózkodási hely :
♞ Ott ahol te nem is gondolnád
Job/hobbies :
♞ színész palánta
Csoport :
♞ Híresség
Hozzászólások száma :
580
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
30
Tárgy: Re: Marc & Detty 2015-06-21, 21:58
Odette & Marcus
Elmosolyodtam, igazából a saját szerencsétlenkedésemen. Mert valljuk be, igaza volt. Tényleg észre kellene vennem, amikor valaki megpróbálja másnak kiadni magát. De ha valaki ennyire tetszik, mint ő akkor képtelen vagyok ilyen apróságokra is összpontosítani, a szemei és az ajkai helyett. Mégis mit mondhatnék a csalódottságára? Hogy ugyan ne butáskodjon már, mert a színészek ezt tényleg megérzik, csak én nem ha ő van a jelenlétemben? Bár ezt nem hiszem, hogy volna elég erőm kimondani, inkább hagyom, hadd érlelődjön bennem, mélyen, legbelül a szívemben. Ez még inkább pirulósabbá tenné őt, nem igaz? Azt meg még inkább élvezném és egy idő után én is zavarban lennék és előbb kerülnék rokonságba egy rákkal, mint az igazi rokonaimmal. Szóval hosszabb időn keresztül nem szeretném szüntelenül zavarba hozni őt, mert rám ragadna belőle és... hát nem is tudom. Őszinte embernek tartom magam, még akkor is ha másokat ezer örömmel tréfálok meg, ha azt hiszik a testvérem vagyok. De általában bűntudatom támad és mindig bevallom az illetőnek ha újra látom, igazából én voltam az, nem pedig az akivel igazából beszélni szeretett volna. Ez igazán mókás tud lenni, legalábbis addig amíg meg nem unom és inkább magamat adom. Szóval hazugnak lenni semmiképpen sem jó. – Köszönöm. – ezt igazából csak azért mondtam, mert megdicsérte a nevem és azt gondolta róla, hogy találó név. – Lehet, minden az időn múlik és azon aki a titkai által próbálja megóvni magát. Szerintem azonban ebben semmi jó sincs. Hiszem, hogy a titkaink tesznek minket erőssé, de milyen áron? Teljesen felemésztene egyszer mindenkit az a sok titkolózás... Nem gondolod? Ezért van az, hogy én sem tudok, mindent elrejteni a média elől. Vagy megszokom őket vagy megszököm előlük. – bár kétlem, hogy örökre meg tudnék szökni előlük, bárhol rám találnak, ha akarom ha nem. Még a sivatag kellős közepén is, a legeldugottabb oázisban! A műhold felvételek csodákra képesek! Tudom. – Határtalan szeretetet és kedvességet. Az arcodra van írva ha boldog vagy, nem játszod meg magad, nem tetteted, hogy milyen jól érzed magad mellettem, mert semmi szükséged sincs rá. Önmagamért szeretsz, nem azért mert híres színész vagyok és a többi lány hátast dob ha meglát. Emellett azt mondod, hogy nem érdemellek meg téged. El tudod hinni, hogy eddig mindenki azt mondta ő az akit én megérdemelnék, a tökéletes jelöltet meg ne keressem tovább? Inkább ne képzeld el! A helyzet éppen olyan reménytelen volt, mint amilyennek lefestem. De te! – akaratom ellenére is jobban végigmértem őt, mit sem törődve azzal, hogy ez mennyire lehetett most feltűnő vagy sem. – Nem is értem miért panaszkodsz! Ha lány lennék én biztosan büszkén kihúznám magam és... oké, talán minden idióta próbálkozót pofán csapnék, mert nem hinnék, neki de akkor is. Odette te lány vagy, légy rá büszke! – ezt olyan biztatóan mondtam, amilyen biztatóan csak tudtam. Mert szerintem valóban büszkének kell lennie arra, hogy ő lány és ha majd elhatározza magát, családot alapít, akkor majd valami csodálatosnak adhat életet. Átélheti az anyaság minden örömét, meg hasonlókat, de én maximum csak azt tapasztalnám meg, hogy milyen apának lenni, vigyázni a kis töpörtyűre vagy töpörtyűkre és ennyi. Szavai hallatán, hiába léptem egy lépést hátra tőle, most felkapom a fejem kíváncsian és visszalépek az előző helyemre. Hümmögök egyet, mondjuk arra nem számítottam, hogy ezt megkérdezi. Meglepett. Igen, ez az igazság. – Igen, de csak akkor ha megengeded! Szabad? – ahhoz képest, hogy az előbb gondolkodás nélkül cselekedtem, most már nem tudom miért kérdezősködöm. De nem számít, már kimondtam és kész. Most már akár úgy tűnhet, mintha egy hét éves szintjén lennék, aki még nem tudja eldönteni mit szabad és mint nem. Ezt hozza ki belőlem a helyzet, képtelen vagyok durva és önző lenni vele. Amikor beszélni kezd, figyelni kezdem őt újra. Most már, mintha nem tudnám megállni, hogy ne nézzen a szemeimbe és elkerülje a pillantásaimat. Igazából az én hibám, hogy irtózatosan szeretek mások szemébe nézni, ott tartani a figyelmem egészen addig amíg kell. – Félsz? Tudod én hányszor féltem, hogy rossz döntést hozok? Úgy az élet minden terén, mint a szerelemben! Történtek ilyen olyan apróbb vagy nagyobb csalódások, de még itt vagyok. Tudod miért? Mert a remény sosem hagyott el és hittem abban, hogy egy nap, majd tényleg az igazival fogok beszélgetni. Nem tudom, hogy te az vagy-e, de ha nem adunk egymásnak egy icipici esélyt, akkor sosem derül ki. – az igazság az volt, hogy már belefáradtam a keresésbe, úgy gondoltam, már nincs több erőm még több lányt megismerni és elviselni magam mellett míg ki nem derül, hogy igazából nem is illünk össze. Odette esetében azonban mégis reméltem, hogy ő az igazi és végre megtaláltam azt akit mellém rendelt az ég.
words: eltörpülő.music: fly note: szeretlek ám és remélem tetszik ♥
Odette Mackoy
Playby :
∆ Olivia Holt
Tartózkodási hely :
∆ In my skin
Job/hobbies :
∆ Be beautifull
Csoport :
∆ Student
Hozzászólások száma :
295
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
29
Tárgy: Re: Marc & Detty 2015-06-22, 03:52
Detty & Marc
megjegyzés: me too ♥ || zeneszám: - || szavak: xxx
Ó te jó ég, még bele se gondoltam, hogy mi lesz, ha mindezt megtudja Lizzy... Jó attól még nem félek, hogy megtudja, de a következményektől még inkább, hisz ha Marc összetöri a szívem, akkor Lizzy nem fog kesztyűs kézzel bánni vele, sőt egyenesen bántani fogja, de ki tudja, hogy hogyan... Bár ezen nem kell izgulnom, hisz nem lesz köztünk semmi és így nem is fogja tudni összetörni az én kicsi szívemet. Talán hiba volt aznap elmennem Jessy-vel a kávézóba, miért nem a partra mentünk el, ott nem találkoztam volna vele, és most nem tartanánk itt. Én vágyakkal és álmokkal teli vagyok, ő pedig... Nem tudom, hogy hogyan iszonyul a dolgokhoz, de érdekelne... bárcsak legilimentor lehetnénk, mint a Harry Potter könyvekben, és akkor képes lennék gondolatokat olvasni a gondolataiba, és mindenre fény derülne, és nem azon agyalnék, hogy mit gondolhat rólam? Talán egy fárasztó, unalmas, hisztis, neveletlen lánynak tart, vagy épp az ellenkezője, de talán még a semleges kategória is szóba jöhet... Jajj istenem, le kéne állnom a gondolkodással, hisz ha gondolkodom az semmi jót sem szül! És elmosolyodik, annyira édes a mosolya és annyira aranyos, hogy elpirulva mosolygok vissza. Majd mikor mond egy köszönetet, akkor csak még jobban elmosolyodom. Miért mosolygok ennyi a közelében, és... és... miért ver hevesebben a szívem, ha rám néz? Talán beteg vagyok, esetleg...? Majd írok Lizzy-nek, hogy mi volt a bajom, majd ő úgy is tudja, hisz ápoló. MAjd meghallgatoma a szavait: "Lehet, minden az időn múlik és azon aki a titkai által próbálja megóvni magát. Szerintem azonban ebben semmi jó sincs. Hiszem, hogy a titkaink tesznek minket erőssé, de milyen áron? Teljesen felemésztene egyszer mindenkit az a sok titkolózás... Nem gondolod? Ezért van az, hogy én sem tudok, mindent elrejteni a média elől. Vagy megszokom őket vagy megszököm előlük." De teljes mértékben igaza van, hisz titkolózni nagyon rossz dolog, de azért néha szükség is van rá, hisz vannak olyan dolgok, amiket az ember szégyell, nekem is vannak ilyen dolgaim... Például mindenki úgy tudja, hogy már nem vagyok szűz, és ez...Hazugság, mert igazából még az vagyok, csak annyira ciki lenne bevallani, hogy az vagyok, de... Az igazival akarom az első alkalmat, nem pedig csak egy futókalanddal. - Igazad van abban, hogy a hazugságok és a titkok rosszak, de vannak az életben olyan helyzetek, ahol 1-2 kegyes hazugság, vagy egy kisebb titok el kell, hisz vehetjük példának azt is, hogy sok fiatal hazudik annak érdekében, hogy alkoholhoz jusson, és ez rossz, de... argh... Rossz példát hoztam, inkább hagyjuk... De a sok titok egy idő után mindenkit tönkre tesz, ép ahogy mondod... hát pedig vannak olyan dolgok, amikhez a médiának semmi köze sincs, és a pletykás lányokat sem szeretem... Mindenkinek meg van a maga keresztje, amit élete végéig cipel, akkor miért kell másén nevetni? Ezt sose fogom megérteni... - Mondom neki, majd megigazítom a hajam, jobban mondva a fülem mögé tűrők néhány kósza tincset, hisz nem szeretném, hogy eltakarja az arcomat a hajam, vagy... mégis sokkal jobb lenne, ha nem látszana az arcom... Legalább nem látná, hogy mindig elpirulok, ha bókol, vagy aranyos dolgot mond rám... [i"Határtalan szeretetet és kedvességet. Az arcodra van írva ha boldog vagy, nem játszod meg magad, nem tetteted, hogy milyen jól érzed magad mellettem, mert semmi szükséged sincs rá. Önmagamért szeretsz, nem azért mert híres színész vagyok és a többi lány hátast dob ha meglát. Emellett azt mondod, hogy nem érdemellek meg téged. El tudod hinni, hogy eddig mindenki azt mondta ő az akit én megérdemelnék, a tökéletes jelöltet meg ne keressem tovább? Inkább ne képzeld el! A helyzet éppen olyan reménytelen volt, mint amilyennek lefestem. De te![/i] Uramatyám... Erre már teljesen elpirulok, és mikor még jobban meg is vizsgál, akkor.. - De honnan látsz te ilyeneket? Ennyire nyitott könyv lennék? Sose játszottam meg magam, hisz nincs értelme, én... nem vagyok... nem vagyok valami kis megjátszó lány, aki azért csinálja azt, amit csinál, hogy... hogy megnyerjen egy fiút... Én mindig önmagamat adom. Amikor megláttalak, és megismertelek, nem is tudtam, hogy híres színész vagy... Azt hittem egy olyan átlagos vagy, mint én... De tényleg nem én vagyok a neked való lány... Én sose mondanám, hogy tökéletes vagyok, koránt sem... Inkább te vagy az! - Mondom majd elmosolyodom, és arcom szerintem most már inkább hasonlít egy paradicsomra, mint egy aranyos kislányéra... Annyira nem szeretek elpirulni, hisz akkor... akkor.. olyan kiszolgáltatottnak érzem magam. Szavai pedig nagyon jól estek, de... de nem tudtam elhinni, hogy komolyan mondja-e egyáltalán, de érzem, hogy... hogy hinnem kell neki, mert nem hazudna, ilyen jól nem lenne képes hazudni! Majd következő szavai:"Nem is értem miért panaszkodsz! Ha lány lennék én biztosan büszkén kihúznám magam és... oké, talán minden idióta próbálkozót pofán csapnék, mert nem hinnék, neki de akkor is. Odette te lány vagy, légy rá büszke!" - De nekem... nekem nincs miért büszkének lennem! Csak egy egyszerű lány vagyok, akiben semmi különleges sincs, nincs miért büszkén kihúznom magam, és ezt te is tudod valahol... És Olyan ronda vagyok, hogy senki sem hív el randira... egyetlen srác sem, és senki sem vall nekem szerelmet, csak egy srác, akit ovis korom óta ismertem, de nem ő szeretem... Mást... téged... - Az utolsó szót olyan halkan mondtam, hogy lehet meg sem hallotta, bár nem is baj.. Miért kell ilyeneket mondania nekem? Teljesen elpirultam, és nem tudom, hogy hogyan lehet továbbpirulni már ebből az állapotból... Majd hátra lépett az előbb, de mikor meghallotta a szavaimat, akkor visszalépett, közelebb hozzám, és éreztem, hogy szívem elkezd újra hevesebben dobogni. "Igen, de csak akkor ha megengeded! Szabad?" Kérdésére nem szavakkal felelem, hanem lejjebb húztam magamhoz, és én magam csókoltam meg, hogy mi vezérelt? Nem tudom megmondani, egyszerűen... Egyszerűen szerettem volna... ha újra érezhessem ajkait, az enyémen... Majd meghallgatom szavait: "Félsz? Tudod én hányszor féltem, hogy rossz döntést hozok? Úgy az élet minden terén, mint a szerelemben! Történtek ilyen olyan apróbb vagy nagyobb csalódások, de még itt vagyok. Tudod miért? Mert a remény sosem hagyott el és hittem abban, hogy egy nap, majd tényleg az igazival fogok beszélgetni. Nem tudom, hogy te az vagy-e, de ha nem adunk egymásnak egy icipici esélyt, akkor sosem derül ki." Igaza volt, de én még mindig féltem... - Mindenki hoz olyan döntéseket az életében, amiket később megbán, ez természetes dolog, és az élettel jár... Kellenek azok a botlások, hogy elmondhassuk: Megéltem ezt is, és túléltem. Szeretnél egy esélyt adni a dolognak? Miért? Miért pont velem próbálnád megkeresni a boldogságot? Olyan sok lány van rajtam kívül, de... Én is akarom... Próbáljuk meg, és adjunk egy esélyt a dolognak....- Mondom neki, majd elmosolyodom és a szemébe nézek, a szemébe nézek, mikor azt mondom neki, hogy megakarom próbálni a dolgot, de tudom előre, hogy e találkozás után el fog felejteni, és nem tudok ellene enni semmit sem. - És most hogyan tovább?
♡ K.P ♡
Marcus Treadaway
Playby :
♞ Dylan F*ckin' Perfect O'Brien
Tartózkodási hely :
♞ Ott ahol te nem is gondolnád
Job/hobbies :
♞ színész palánta
Csoport :
♞ Híresség
Hozzászólások száma :
580
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
30
Tárgy: Re: Marc & Detty 2015-06-23, 19:06
Odette & Marcus
Csak azt tudom, hogy ha van egy jó beszélgetőpartnerem akkor mindenről megfeledkezem, igen még a lélegzetvételről is vagy arról, nem mindenki lehet ugyanazon a véleményen, mint én. De most az egyszer tetszett, hogy Odette egyetért velem. Ez nagy szó, kevés embernek adatott meg az a lehetőség, hogy egyazon hullámhosszon legyen, mint amelyiken én csüngők. Az meg pláne szép teljesítmény, hogy értelmes válaszokat ad, még ha ő ebből mit sem vesz észre. Ebből látszik, hogy művelt személyről van szó és ha van egy olyan jó vitapartnere, mint amilyen én vagyok akkor rögvest megnyílik a világ előtt. Szeretem az ilyesmit, általában váratlan meglepetéseket okoz amitől mosolyogni kezdek és elmondhatom, hogy ezt nem is gondoltam volna az illetőről. Bár azt meg kell hagyni, hogy Odette nem csak okos, hanem szép. Vagy már nem szép, hanem káprázatosan elbűvölően gyönyörű. Ez teszi őt azzá aki, egy most virágzó piros szirmos rózsává. Csodálom őt. Legszívesebben fognám magam és teljesen kivetkőzve saját magamból se szó se beszéd belé fagyasztanám a szavait egy vagy akár több csókkal. Ilyesmi azonban nem vall rám, még akkor se ha a késztetés megvan hozzá. Elfojtom magamban, semmi szükség sincs arra, hogy egy erőszakos kis fenevadnak tartson, mert nem vagyok az. Soha nem is leszek. – Mert jobb megfeledkezni a saját hibáinkról úgy, hogy közben mást ócsárolunk a tökéletlensége miatt. Így próbáljuk elvonni a figyelmet magunkról a többi ember előtt. A legrosszabb védekezési forma aminek hála mások szemében egy arrogáns, egocentrikus másokat irritáló személynek tűnünk, amikor talán nem is vagyunk azok, vagy ha igen, akkor... Hát akkor tudatában vagyunk ennek és annál nincs rosszabb. – próbáltam a saját tapasztalataim szerint elmondani ezt Odette-ek. Nem mintha én lettem volna ez a személy, de a megfigyeléseim erre vezettek és ha azt nézzük tényleg igazam is van. Ezt nem lehet megmagyarázni, vagyis meglehetne, csak én nem igazán értek ehhez. Sosem voltam született tehetség a lélektanban, szerintem ezután sem leszek. Elég ha egy icipicit értek hozzá, nekem az pontosan elég, hogy valakit a mozivásznon tökéletesen alakítsak. – Én éppen olyan átlagos vagyok, mint te csak sokkal többen ismerik a nevem, de ez még nem jelent semmit. Egyszerű tapasztalaton és megfigyelésen alapszik az egész, csak időbe telik míg megbizonyosodom róla. – azt persze nem akartam hozzátenni, hogy mennyivel nehezebb ha az illető még tetszik is. Azzal csak magamat égettem volna teljesen le előtte, ezt persze nem akarhatom, mert nem az az elsődleges célom, hogy lekoptassam őt, hanem éppen ellenkezőleg, még több és több időt szeretnék tölteni vele. Ami nagy szó, mert nem mindenkivel szeretnék annyi időt eltölteni, mint mondjuk Detty-vel, ami csoda, ahhoz képest, hogy alig ismerjük egymást és most beszélek vele másodjára. – Látod? Már önmagadnak is ellentmondasz! Nem vagy ronda! Honnan veszed ezt a sületlenséget!? Ezt nevelték beléd kicsi korod óta? Más magyarázatot nem tudok elképzelni. Az a másik óvodás kori srác meg, szerintem nem díszből mondta neked, hogy szeret, ő is észrevette ugyanazt a szépséget benned, amit én. – arra nem tudtam mit mondani, hogy engem jobban szeret, mit azt a másik fiút hiába vallotta be neki az érzéseit. Egyszerűen elvörösödhettem tőle, mert éreztem, amint elönti az arcomat a forróság és alig kapok levegőt. Arról meg nem is beszélve mennyire meglepett amikor közelebb húzott magához és megcsókolt. Erre szintén nem számítottam, de legalább elmulasztotta a zavaromat. Kezdtem úgy érezni, hogy minden rendben lesz, ha ő mellettem van és megcsókolhatom újra, meg újra. De semmit sem tart örökké igaz? Egyszer el kell hagynom őt, hogy újra találkozhassunk és eldönthessem valójában élni sem tudnék nélküle. – Azért mert most az egyszer érzem, hogy nem hoznék rossz döntést és akár igazán boldogok is lehetnénk együtt. Annak meg kifejezetten örülök, hogy te is adsz egy esélyt ennek a kapcsolatnak. – hozzá hasonlóan én is elmosolyodtam és ugyanúgy fürkésztem a szemeit ahogyan ő az enyémet. De persze nem minden tarthat így. Neki okvetlen meg kell kérdeznie hogyan tovább és nekem válaszolnom kellene rá. Mit mondhatnék? Csodálom őt, nem akarok olyasmit mondani amivel elrontanám a kedvét és emiatt egész nap boldogtalanul, leszegezett fejjel sétálna és térne haza. – Sétáljunk egyet a tengerparton! Gyere! – kinyújtom felé a kezem, abban reménykedve, hogy el fogadja és van kedve velem tartani a tengerpartra. Persze már jártam ott, tudom milyen észveszejtően sok a turista, de cseppet sem zavar, ha ő mellettem lesz és sétálunk egy jó nagyot a homokos parton, lélegzetvételnyire közel a víztől.
words: eltörpülő.music: fly note: szeretlek ám és remélem tetszik kicsi Detty-m ♥
Odette Mackoy
Playby :
∆ Olivia Holt
Tartózkodási hely :
∆ In my skin
Job/hobbies :
∆ Be beautifull
Csoport :
∆ Student
Hozzászólások száma :
295
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
29
Tárgy: Re: Marc & Detty 2015-06-24, 20:25
Detty & Marc
megjegyzés: me too ♥ || zeneszám: - || szavak: xxx
Nem is tudom, hogy hova dobtam el az kezdjem, de az biztos, hogy eldobtam az eszem... Itt állok a parton egy olyan fiúval, akivel soha az életben nem lehet köztünk semmi sem, hiába is szeretném mindennél jobban… Egyszerűen nem lehetséges, főleg azután, ahogy megismerkedtünk, hisz leöntöttem spagettivel, vagyis… Nem ekkor ismertem meg, hanem mikor Jessy-val találkoztam a kávézóban. Ott láttam meg először és ott zúgtam bele, egyáltalán nem tudtam róla, hogy híres vagy hogy színész, azt hittem egy olyan kis átlagod életű diák, mint én. Vajon, ha akkor megtudom, hogy valójában ő egy színész, akkor bele se zúgok? Erre a kérdésre igazából nem tudom a választ, de egy biztos… Most már tudom, hogy nincs semmi értelme törni magam és küzdeni. Nem szeretnék mást, mint egy normális és átlagos életet, egy olyan fiúval, akivel együtt lehetek anélkül, hogy mindennap külön próbáljanak választani minket, vagy azt akarják, hogy vesszünk majd össze, hogy címlapon legyünk… Egyszer olvastam egx olyat, hogy… Léteznek jó emberek, léteznek rossz emberek, démonok, ördögök és újságírók. Persze ezt egy blogon olvastam, és épp egy hatalmas kiakadás volt, hisz a hírességet nem hagyták békén azt a híres személyt. Néha az emberek olyan gonoszak tudnak lenni a másikkal, hogy… Nem is tudom, hogy miért nem tud mindenki kedves, aranyos, megértő és mosolygós lenni a másikkal. És még mindig úgy gondolom, hogy mennyivel könnyebb lenne az életem, ha képes lennék legilimáciát használni és meghallani Marcus gondolatait… Ahogy elpirult arccal nézem őt, mosolygok. Olyan helyes, kedves, megértő és aranyos velem, bár nem igazán akarom megérteni, hogy miért nem akart elengedni. Majd szavaira csak helyeselni tudok, hisz… Pontosan úgy van, ahogy mondja, mert az emberiségnek sokkal könnyebb mások nyomorán és szerencsétlenségén, mint mélyen magunkba nézni, és belátni, hogy igenis tévedtem és hibát követtem el, Én belátom, ha hibázok, de nincsenek sokan velem ezen a véleményen… - Sose értettem, hogy miért kell másokat leszólni és ócsárolni a hibájuk és tévedéseik miatt, mert mindenki hibázhat és tévedhet, mert senki sem tökéletes, sőt… Tökéletes ember nem létezik, és soha nem is létezett… mind tele vagyunk olyan hibákkal, amik önmagunknak nem tetszik, de nem tudunk ellene tenni, akkor jön az, hogy eltereljük magunkról a figyelmet és elkezdünk másokon csámcsogni… Sajnos az emberek ilyenek, inkább gonoszkodnak egy idegennel, mintsem kedveskedjenek. És pontosan tudom, hogy miről beszélsz. - jelentem ki és elmosolyodom. Nem tudom, hogy mennyire volt kíváncsi a véleményemre, de már elmondtam, és nem tudom visszaszívni egyetlen szavamat se, de nem is akarom… Nem bánom, hogy elmondtam, hisz ha beszélgetni vagyunk itt, akkor meghallgatjuk a másik véleményét, és mi is elmondjuk a sajátunkat. Az én tapasztalataimat pedig úgy szereztem, hogy gyakran vagyok egy baráti társaságban és ott is voltak ilyen csúnya viták, hogy kibeszélték a másikat és mikor kikérték a véleményem, akkor csak annyit mondtam, hogy én nem mondok semmit sem a másik háta mögött, mert inkább megmondok. a szemébe is… Majd szavaira felhúzom a szemöldököm: "Én éppen olyan átlagos vagyok, mint te csak sokkal többen ismerik a nevem, de ez még nem jelent semmit. Egyszerű tapasztalaton és megfigyelésen alapszik az egész, csak időbe telik míg megbizonyosodom róla." - Szerintem meg egyáltalán nem vagy olyan átlagos, mint én… Igen többen ismernek és többen is szeretnek, ami által te híres vagy és közkedvelt én pedig egy újabb névtelen ember a földön, amivel nincs is problémám, hisz nem akarok híres lenni, nem szeretnék egy olyan életet, mint amilyen a híres embereknek van… Megelégszem az én kicsi és átlagos életemmel. - És pont azért gondolom azt, hogy jobb nekünk, ha külön leszünk, mint két idegen… Jobb is lenne, ha nem találkoznánk többet, hisz minden egyes pillanat, amit vele töltök egy csodás élmény és még többet szeretnék! de nem lehetek ennyire önző ember, talán az önző helyett jobb szó lenne az álmodozó, egy olyan álmot kergetnék, ami soha nem válhat valóra… Pont ezért nem mondtam még el Lizzy-nek, hogy kibe zúgtam bele. Nem akartam, hogy tudja, mert… Mert ismer, hogy milyen "szerencsés" vagyok a kiszemelt választásban. Majd szavaira már megint elgondolkodom: "Látod? Már önmagadnak is ellentmondasz! Nem vagy ronda! Honnan veszed ezt a sületlenséget!? Ezt nevelték beléd kicsi korod óta? Más magyarázatot nem tudok elképzelni. Az a másik óvodás kori srác meg, szerintem nem díszből mondta neked, hogy szeret, ő is észrevette ugyanazt a szépséget benned, amit én." Én nem mondok ellent önmagamnak, csak kimondtam, amit gondoltam, és ha ez neki nem tetszik, akkor azzal nem tudom mit kezdeni. És Bob… nem is tudok vele mit kezdeni, majd mikor eljut a tudatomig, hogy mit is mondott, akkor ismét elpirulok… Milyen szépséget látott meg bennem? Majd elpirul és már mindketten olyanok vagyunk, mint két paradacsom, és… nem is tudom, hogy honnan szereztem bátorságot ahhoz, hogy megcsókoljam. Még szerencse, hogy a part azon részén vagyunk, ahol kevés ember jár, bár nem értem, hogy az újságírók miért nem itt keresek őket, hisz én minden bizonnyal itt kezdeném a hírességek utána kutatást, nem pedig egy strandon… Bár lehet nekem nincs igazam, bár… mindegy. - Szerintem nem vagyok szép, sőt. Nálam csak sokkal szebb lányok vannak a szigeten, és tudom… azt hiszed, hogy kéretettem magam, de nincs így… Nem vagyok egy lány, aki azért mondja ezeket, mert egy képmutató senki, hanem én komolyan is gondoltam, volna hogy látsz bennem bármilyen szépséget is, még mindig azt tudom mondani, hogy ízlésficam… - Jelentem kk egyszerűen, de a végén sóhajtok egyet. Nem hiszem el, hogy bármilyen szép dolgot is láthat bennem… Nincs semmi különleges bennem, ami mássá tenne, mint egy újabb kis csitri próbálkozását. "Azért mert most az egyszer érzem, hogy nem hoznék rossz döntést és akár igazán boldogok is lehetnénk együtt. Annak meg kifejezetten örülök, hogy te is adsz egy esélyt ennek a kapcsolatnak." Ajjaj… én nem akartam esélyt adni a dolognak, hisz… Szeretném ha boldogok lennénk, de nem hiszem, hogy… hogy ez összejöhet. - Nem döntesz jól, és ne hidd azt, hogy boldog lehetsz mellettem… Holnapra már arra sem fogsz emlékezni, hogy mi volt a nevem, de ez nem is baj, hisz… Nem várhatom, hogy emlékezz egy ilyenre… - Mondom neki minden szavamat teljesen komolyan gondolva… Mi nem lehetünk boldogok együtt, hisz holnap már a nevemet se fogja tudni, amivel tényleg semmi probléma sincs, hisz nem emlékezhet minden kislányra, aki bepróbálkozott! Majd rákérdezek, hogy akkor hogyan is legyen tovább, amire érkezik egy válasz és a keze…Most mit tegyek? Fogadjam el, vagy ne? Végül is nem fogadom el, hanem inkább el lépés távolságban elkezdek sétálni mellette, de nem tudom megállni, hogy ne kérdessek rá valamire... - Mi lesz, ha meglátnak velem? Mert a parton sokan lesznek, és én... Nem akarom, hogy ez neked gondot okozzon. - Mondom neki, és elkezd fújni a szél, tudjátok van az a szép filmes pillanat, mikor a szél fújja a hajadat, a hősnő ránéz a férfira, és a napfény a nő arcát kezdi sütni... Hát pont ez történt most is. Olyan, mintha egy filmben lennénk, de nem tudom egyelőre, hogy édes álom vagy rémálom-e...
♡ K.P ♡
Marcus Treadaway
Playby :
♞ Dylan F*ckin' Perfect O'Brien
Tartózkodási hely :
♞ Ott ahol te nem is gondolnád
Job/hobbies :
♞ színész palánta
Csoport :
♞ Híresség
Hozzászólások száma :
580
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
30
Tárgy: Re: Marc & Detty 2015-06-26, 15:07
Odette & Marcus
Kíváncsian figyeltem rá, minden egyes szavát igyekeztem elraktározni a memóriámban. Emlékezni akartam rá, erre a napra, a múltkorira és talán még az azelőttire is, amikor megláthatott a kávézóban. Bár akkor nem öntött le semmivel s, igazából nem néztem nagyon körbe, csak túl akartam lenni azon a napon, azon a pillanaton úgy, hogy senki se szaladjon oda hozzám autogramért. Nem mintha nem szeretnék autogramokat osztogatni, de ha mindez teljesen elfajul valami mássá, azért nem vagyok annyira oda. Szeretem ha mindenki vagy legalábbis a rajongóim tudják hol a határ, persze mindig vannak rémes kivételek, amikor az illető egy olyan álomvilágban él, amiből még én sem tudom kirángatni őt, bármennyire próbálkozom. Azt azonban tudom, hogy Odette... Odette nem él álomvilágban! Ha abban élne a felsőmnek már régen annyi volna és vehetnék másikat, amivel nem volna nagy baj, csak addig még valahogy el kell jutnom a szállodáig. Ami gondolom nem lesz könnyű. Bár most nem vagyok abban a helyzetben szóval hálát adhatok az égnek. Ezért is tartom őt másnak, mint a többieket. Hiszen valóban nem hasonlítható senkihez sem, egy teljesen másik világ amit még egyáltalán nem ismerek, nem fejtettem meg teljesen. Egyrészt azért mert, tetszik. Ez tudom milyen gyenge kifogás arra nézve, hogy figyelmetlen vagyok egyes dolgokban ha mellettem van és én hajlamos vagyok csak a szemeit fürkészni. Gyönyörű, ez tény. A szőke lányok mindig szépek, úgy ahogy vannak, nem kell nekik pont egy Barbie utánzatnak lenniük, hogy egy férfi számára felvonják magukra a figyelmet. Akiknek meg mégis azonban a Barbie utánzatokra van szüksége, semmit sem tud a szeretetről és a külsőségek azok amik vonzzák őt, ezen kívül semmi több. – Akkor nem kell olyasvalamiről beszélnem amit már te is tudsz. Ennek csak örülök, hogy nem aprólékosan kell elmagyaráznom mi lehet mások gondja. Látod! Okos vagy, máris kihúzhatunk egy téves sztereotípiát miszerint a szőke személyek kicsit alultápláltak az ész terén. Amúgy a téves előítéleteket sem értem meg, hogy mindenkire ráhúznak egy sémát és akkor az illető hiába nem olyan, mint a társai, mégis rá mondanak ezt meg azt. – tetszett ahogy elmosolyodott, ha folyton ezt teszi én sem tudok másképpen tenni, mint visszamosolyogni rá és megpróbálni mélyen a szemébe nézni, még akkor is ha ő gyakran elhúzza rólam a tekintetét, mert... Igen, az egy dolog, hogy én képes vagyok bárki szemébe nézni, de az megint más, hogy valaki erre képtelen és egyből mondjuk zavarba jön vagy nem is tudom minek nevezzem ezt. Az azonban bizonyos, hogy némi pírral jár az arcunkon. Ez meg csak egyet jelent. – Te nem vagy egy újabb névtelen ember a földön Odette. – mindkét kezemmel megérintem a vállát és úgy folytatom tovább. – Nem mondhatom még azt a beleegyezésed nélkül, hogy a barátnőm vagy, de a barátom, azt igen. Ha másnak nem is számítasz valamit, nekem igen. Az gondoltam egy örökkévalóság míg végre jön egy kedves és őszinte lány s, mire megérkezik olyan öreg leszek, mint egy kétszáz éves elme roggyant vénember. Tehát nem fogom megélni azt a napot semmiképpen sem, mert kétszáz évig nem él senki mostanság. De te... – nem értem miért mértem megint tetőtől talpig őt végig, de mégis megtettem. – Bebizonyítottad, hogy igenis van remény és sosem szabad feladni még a legeslegreménytelenebb helyzetben sem. – kedvesen megsimogattam az arcát, bár volt egy olyan érzésem, hogy jobb lett volna nem megtenni, mert akkor nem jövök rá, hogy valójában mennyire sikerült őt zavarba hoznom az eddigi szavaimmal. Arról meg nem is beszélve, ez lehetett talán az, hogy vegye a bátorságot és visszacsókoljon. Persze, hogy jól esett! Miért ne? Már hónapok óta nem csókoltak meg, én sem mást. – Ízlésficam? – ezen elnevetem magam, nem tudom visszatartani bármennyire szeretném. Szóval ő nem látja, hogy valójában mennyire szépséges a külseje? Lehet, hogy nekem kellene bebizonyítanom neki? Hm, úgy tűnik igen. – Erre csak azt tudom mondani, hogy azt gondolod, engem előbb az érdekel valaki miként néz ki, milyen a külseje és teszek arra mi lakozik odabent a szívében? – ha elég bátor lettem volna talán meg is érintem a szíve felett, de nem, még akkor sem ha a bal kezem tényleg elindult rámutatni arra a bizonyos helyre. – Súlyos tévedés! Az előző tapasztalataim arra mutatnak irányadót, hogy jobb ha előbb megismerek valakit, mintsem a külseje alapján kategorizálom őt. Már rengetegszer csalódtam, ezért mostanában odafigyelek arra, hogy valakinek milyen a viselkedése és a jelleme. Nem hiszem, hogy szeretnék még egyszer szenvedni s, ennek az egésznek a munkámban legyen a hátulütője. – nem azt akartam ezzel mondani, hogy nem vagyok kész egy kapcsolatra, de készen vagyok csak ténylegesen olyat szeretnék ahol a két fél megérti egymást és nincs semmiféle kihasználás, átverés és hasonlók ami arra vezetne, hogy szakítás legyen a végkifejlet. – Ne igyál előre a grizzly bőrére! Holnap majd kiderül, hogy tudni fogom-e a neved és emlékezni fogok-e rád. Most azonban, engedd meg, hogy melletted lehessek... Engem igazán boldoggá tennél vele. Tényleg. – igen, itt jött az a bizonyos kérlelő nagy barna szemű kiskutya tekintet amivel meg akartam győzni őt, hogy tartson velem és ne akarjon eltűnni, itt hagyni megint, mint a múltkor. Amikor nem fogadja el a felé nyújtott kezem és elindul nélkülem azt hittem a történelem megismétli önmagát és... De nem ez történt, most az egyszer utána mentem és nem hagytam őt magára. Nem is kellett, mert kérdezett valamit és ha lemaradok, akkor erre nem igen tudtam volna válaszolni neki. – Mi lesz ha meglátnak veled? Semmi. Minek kell lennie? Engem egyáltalán nem zavar, hogy veled látnak. Sőt örülök neki. – széles mosolyra húztam a számat, hogy lássa tényleg örülök neki és semmi baj sem lesz abból ha meglátnak vele. Maximum azt fogják hinni két barátnőm van, mert ha látták a testvéremet Pandora-val akkor könnyű szerrel bármit elképzelhetnek rólam szóval, de úgysem érdekel. A lényeg azon van, hogy én most Odette-el vagyok és kész. Ez tesz engem igazán boldoggá és semmi más. A tudat, hogy itt van velem, együtt sétálunk s, beszélhetek hozzá, megnyugtat. Igen, azt hiszem ez volt az ami úgy hiányzott nekem hónapokon keresztül. Egy lány közelsége, aki nem olyan, mint a többiek és ez teljesen jó, mert fő a változatosság, bár remélem ezek után nem kell senki jellemét megszoknom, mert arra úgy érzem, nem leszek képes.
words: eltörpülő.music: fly note: szeretlek ám és remélem tetszik kicsi Detty-m ♥
Odette Mackoy
Playby :
∆ Olivia Holt
Tartózkodási hely :
∆ In my skin
Job/hobbies :
∆ Be beautifull
Csoport :
∆ Student
Hozzászólások száma :
295
Join date :
2015. Jun. 08.
Age :
29
Tárgy: Re: Marc & Detty 2015-06-26, 23:48
To my love
Már magam sem tudom, hogy mit keresek itt pontosan, hisz tudnom kéne, mert nem normális dolog, hogy egy fiú ennyire elveszi az eszemet.. Vagyis nem veszi el, mert még mindig a koponyámban van, hanem inkább azt mondom, hogy miatta sok dologról megfeledkezem, vagyis ez csak akkor van h a közelében vagyok... Mond azt, hogy érted, mert nem tudom megmagyarázni.. Argh... szóval ha a közelében vagyok, akkor minden más, és ez nekem tetszik, hisz eddig nem mondhattam el ezt egyetlen fiúnál sem, hisz egyiknél sem volt ilyen, és tudom hogy ez most jelenesetben rossz,hisz nem szabadna éreznem semmit sem, főleg nem iránta, mert egyszerűen nem lehetünk egy pár, nem igaz? Talán valami csodaszép álomba csöppentem, ahol egy olyan fiú mint Marcus szóba áll velem, de nem tudhatom, míg meg nem csípem magam, és kezeimet e célból a hátam mögé teszem, majd megcsípem magam, de semmi változás, és Marcus még mindig itt áll előttem és beszélünk. Valamit rosszul csináltam, hisz ilyenkor az emberek felébrednek az álomból, vagy nem? Ez nekem bonyolult és az interneten sok butaság van, köztük ez is... Tudsz követni, igaz? Majd szavait meghallva picit mérgesen sóhajtok... "Akkor nem kell olyasvalamiről beszélnem amit már te is tudsz. Ennek csak örülök, hogy nem aprólékosan kell elmagyaráznom mi lehet mások gondja. Látod! Okos vagy, máris kihúzhatunk egy téves sztereotípiát miszerint a szőke személyek kicsit alultápláltak az ész terén. Amúgy a téves előítéleteket sem értem meg, hogy mindenkire ráhúznak egy sémát és akkor az illető hiába nem olyan, mint a társai, mégis rá mondanak ezt meg azt." Most lebutázta a szőke lányokat, és én is szőke vagyok... Az ilyet nagyon nem szeretem, és nem fogom jól viselni, hogy ilyeneket mondjon, de mikor azokba a barna szemekbe nézek, akkor... az a pici kis mérgesség is elszáll. Miért van rám ilyen hatással? Vajon ez valami ragadós betegség, hogy... Miket gondolok én itt össze-vissza? Picit megrázom a fejem, hogy összeszedjem a gondolataimat. - Hé... Te most leszóltad a szőke nőket, és ez nem szép dolog... Tudom sokan mondják, hogy a szőke nők hülyék, mond csak ki nyugodtan, de... Annak ellenére, hogy szőke vagyok az orvosin vagyok és minden vizsgám hibátlan lett, szóval ez eleve nem igaz... És még mik vannak azon a listán?... Vagyis mekkora az a lista? Milyen véleményed van rólam?... - Elkezdem pánikszerűen kapkodni a levegőt, de ez az állapot szerencsére nem maradandó, mert hamar megnyugszom, csak hirtelen sokkolt azt, hogy egy egész listája van, hogy milyen lehetek. Majd elmosolyodik, és én is próbálok az előbbi kis ciki műsor után, hogy lehetek ennyire... ilyen... ciki? Igen ez a legjobb szó rá, amikor itt van mindig lejáratom magam, és ez annyira.. Nem tetszik! Nem akarok mindig ilyen ciki lenni mellette, és ő a szemeimet fürkészi, amire mit csinálok? Már te is kitalálod... Elpirulok elég rendesen, és nem tudok ellene semmit sem tenni, csak próbálok oldalra pillantani, és nem tovább nézni azt a két barna szemét... "Te nem vagy egy újabb névtelen ember a földön Odette." Már épp készülnék ellenkezni,d e elpirulok, mert az érintése bizsergető, olyan mint... olyan mint a könyvekben, amit leírnak sóról szóra... Istenem ez jót jelent, vagy csak azt, hogy hamarosan megint összetörik a szívem? De folytatja: "Nem mondhatom még azt a beleegyezésed nélkül, hogy a barátnőm vagy, de a barátom, azt igen. Ha másnak nem is számítasz valamit, nekem igen. Az gondoltam egy örökkévalóság míg végre jön egy kedves és őszinte lány s, mire megérkezik olyan öreg leszek, mint egy kétszáz éves elme roggyant vénember. Tehát nem fogom megélni azt a napot semmiképpen sem, mert kétszáz évig nem él senki mostanság. De te... " - Mi... Hogy... Mid? Én?... Nem tudom, ez... Sokkolt? Marcus még mindig úgy érzem, hogy nem szabad... Nem helyes, hogy ilyet szeretnél, neked más kéne, nem pedig... én. - már ne tudom, hogy hogyan ellenkezzek, de mikor megint tetőtől-talpig meg néz, akkor megint elpirulok. Miért kell ezt csinálnia? - A remény hal meg utoljára, ahogy mondani szokták, és ez igaz... Mindig kell reménykedni, mert a remények visznek előre minket az életben, egy szebb világban reménykedem, ahol mindenki boldog, és mindig mosolyognak az emberek... Mindenki megtalálja az igazit, és boldog lesz vele élete végéig... De ezek buta gyerekes álmok, lehet kinevetni, mint mindenki más... - Mondom neki az elején lelkesen és szememben álmodozó csillogás volt, de a végére... kicsit megváltozik a hangulatom. Érzem előre, hogy ki fog nevetni, mert ilyenekben reménykedem. Majd nem is tudom, hogy miért de mikor megsimítja az arcomat, és megcsókolom... Remélem nem fogja rossz néven venni, hogy megmertem csókolni, mert... Nem tudhatom, hogy mire is gondol valójában. Az ízlésficamra csak visszakérdez nevetve, hát... Igen szegény ízlésficamban szenved, ha azt gondolja rólam, hogy szép vagyok... És válasz helyett csak bólintok egyet. Majd szavaira mit mondjak most? Nem tudom, ehet? De ezt nem válaszolhatom neki, mert... Nem tisztességes válasz. - Talán? Nem tudom, ennyire még nem ismerlek... -Nem mondhattam mást neki, hisz nem tudom.. Lehet, hogy neki kicsit jobban számít a külső, mint a belső, hisz az összes előző barátnője olyan csodálatos volt, mellettük én csak egy senki vagyok... Majd szavai: "Súlyos tévedés! Az előző tapasztalataim arra mutatnak irányadót, hogy jobb ha előbb megismerek valakit, mintsem a külseje alapján kategorizálom őt. Már rengetegszer csalódtam, ezért mostanában odafigyelek arra, hogy valakinek milyen a viselkedése és a jelleme. Nem hiszem, hogy szeretnék még egyszer szenvedni s, ennek az egésznek a munkámban legyen a hátulütője." Akkor ezek szerint mellettem szenvedne, vagy hogy kell ezt érteni? - Hát erre most tudnék mondani valamit, de nem gonoszságból... Ha nem csak a külső számít, hanem a belső is, akkor se állnál le úgy egy kétszáz kilós nővel, mint például azzal a színésznővel... És be kell látnod, hogy a külső számít legalább 70%-ban, ami az én esetemben... - Nem fejezem be a mondatom, mert nem tudom, hogy mit mondhatnék... majd megint kezdi azt, hogy levesz a lábamról, és még a kiskutya szemeket is alkalmazza... Ez nem ér, a cukiság nem ér! "Ne igyál előre a grizzly bőrére! Holnap majd kiderül, hogy tudni fogom-e a neved és emlékezni fogok-e rád. Most azonban, engedd meg, hogy melletted lehessek... Engem igazán boldoggá tennél vele. Tényleg." És mindig tudja, hogy mit kell mondani... - Akkor sem fogsz rám emlékezni, hidd el... miért tesz boldoggá az, ha melletted vagyok? Én ezt nem értem.. Elmagyarázod? - kérdezem meg tőle, bár inkább kérés... Az kérem tőle, hogy magyarázza el nekem. hogy miért is tenné az boldoggá, ha mellette sétálnék?.. Én ezt nem értem, de el indulok, csak nem fogadom az elém nyújtott kezét, hisz, mi nem vagyunk egy pár... Nem sétálhatunk így, igaz? Csak sétáltunk és nem tudtam, hogy mit mondjak előbbi szavaira… Örülne neki, ha meglátnák velem, de miért? Miért vagyok ezek szerint más, mint a többi lány? Semmi különleges sincs bennem, hisz csak egy egyszerű, naiv, kihasználható lány vagyok, és semmi több… Még mindig félek, hogy… hogy egyetlen szava sem igaz, mert… benne van a pakliban, hogy kihasznál, és majd akkor hagy el, mikor… mikor a legnagyobb szükségem lenne a szeretetére, de… Szemeibe nézek, abba a két csodálatos barna szemébe, majd… veszem a bátorságot és kezemet az övébe csúsztatom, majd elpirulva rámosolygok. - Remélem nem baj… -nézek le a kezeinkre és ajkamba harapok, mert… nagyon is jól esik vele így sétálni, olyan mint egy álom, ami sose fog valóra válni, hisz ő számomra elérhetetlen, majd megpettyent a telefon és gyorsan megnézem ki az, miközben a szél fújja az arcomat, bezavar és kénytelen vagyok megrázni a fejem, hogy a kósza tincsek ne takarják el tovább a szememet… De Lizzy írt, hogy siessek haza, mert segítenem kell neki, de nem akarom itt hagyni megint, mert… vele szeretnék lenni, de muszáj mennem… - Ne haragudj, de… de megint el kell mennem… Remélem emlékezni fogsz rám holnap, és tudd, hogy én… én… sze… szer… szeret… szeretlek! - mondom neki és nyomok egy gyors puszit ajkaira, amibe rendesen bele is pirulok, hisz nem szabadna ezt tennem, de muszáj, majd még gyorsan végigsimítok az arcán és rohanok is hazafelé, nehogy Lizzy kicsináljon, mert sokat kések…
Gondolom most nem értette meg mi lehetett az amit mondani akarok. Biztosan ez a baj, különben nem szólt volna vissza és nem értelmezte volna tévesen a szavaimat. Senkit sem szóltam le, eszem ágában sincs, éppen azt akartam közölni vele, hogy a sztereotípiáknak nincs semmi értelme. Hogy ő egyáltalán nem olyan, amit a szőke és kék szemű személyekről mondanak, de ő még nem is kék szemű, szóval... Sokkal inkább gyönyörű és annyira édes amikor azt próbálja bizonygatni, hogy okos és senkinek sem lehet egy szava ez ellen. Mintha nem tudná, hogy tudom igaza van. Mert nem kis ész kell ahhoz ha valaki gyermekorvos akar lenni. Ő pedig az akar lenni, az első beszélgetésünkkor igenis ezt mondta. A gyerekekhez meg sok türelem kell és persze ravaszság. Mindenkinek rá kell jönnie egyszer, hogy hogyan lehet a kedvükben járni, a szívükbe férkőzni és kedvesnek lenni velük. Ha ez nincs meg, ha nem vagyunk elég hízelgőek akkor veszítünk és sosem fognak olyan aranyosan viselkedni, mint ahogyan azt szeretnénk, nem fognak hinni nekünk s, ez azt tudja aki már volt gyerek vagy dolgozott már fiatal nagyon fiatal gyerekszínészekkel. Ha nem süllyedek le az Aidan szintjére, mai napig nem értem meg miért olyan elkényeztetett kis fiúcska típus, közben kiderült, hogy ő nagyon is okos, nemhiába gyerekszínész. Figyelemre vágyott, hogy mások észrevegyék, úgy és annak kezeljék ami. Különben egy igazi csínytevő a srác, de ha kell akkor komoly is tud lenni. De maradjunk annyiban, hogy az a szerencsém nem az én karakteremet kellett alakítania fiatal korában és ez máris megnyugtat. Szóval ha Odette egy nap gyerekorvos lesz, akkor tényleg szüksége lesz türelemre és arra, hogy ki tudja ismerni őket. Különben meg, nem féltem őt, hogy nem tudná kezelni a helyzetet, bízom benne, pedig alig ismerem. – Ne aggódj, nem szóltam le senkit. Éppen azt akartam ezzel mondani, hogy nem bízhatsz egyetlen egy sztereotípiában. Vagyis a saját tapasztalataid alapján ítélj meg valakit, ne aszerint amit hallottál róla vagy hasonlók. Ezzel nem azt mondom, hogy előítéletes lennél, csak... csak úgy mondtam, felejtsük el jó? – nem akartam, hogy erre válaszoljon, pusztán elmondtam neki mi az amit ezzel igazából közölni akartam vele. – Ne mondj ilyet! – ezt olyan határozottan mondtam, hogy ennél már határozottabb én sem lehetek. Mégis mi az, hogy nem helyes, nem szabad őt szeretnem? Senki sem mondja meg, hogy mit tegyek. Kivéve akkor hallgatok az ilyesmire ha forgatásról van szó és ott tökéletesen kell teljesítenem s, ennek érdekében mindent, ismétlem mindent meg kell tennem, amit tőlem kérnek. De most nem, most ebben a pillanatban, ezen a szent helyen nem folyik semmiféle forgatás, nem hallottam a csapót, sem azt, hogy a felvétel indulna, semmit. – Miért nevetnélek ki? Hiszen igazad van, ez így egy boldog világ volna, de az egyensúly érdekében, mindig volna valami sötétség, valami rossz ami boldogtalanná teszi az embereket és ráébreszti őket, hogy ez bizony cseppet sem egy leányálom. Bár talán majd ezután az élet után lehet bárki számára boldogság. Végül is, a lélek halhatatlan, de a test nem. – őszintén szólva, nem is akartam kinevetni őt, semmi értelme nem lett volna és amúgy meg volt az elképzelésében valami... valami megnyugtató és hívogató. Egy békés világban én is sokkal szívesebben élnék, de ilyen nincs, ezt már megtanultam és álmodozni... Csak addig lehet amíg tényleg alszik valaki, ez azonban a kőkemény valóság. – Na látod, akkor ne ítélkezz hamarabb! Előbb ismerj meg és csak azután. – persze nem kioktatni szeretném őt, hanem ez az igazság, ha bármit is mondani szeretne ami hozzám vagy velem kapcsolatos akkor jobb ha ismer, különben csak téves képzelésekben fog kapaszkodni, ami meg tudniillik nem én vagyok. – Mindenkinek más az ízlése. Talán emögött a súlyos elhízás mögött egy probléma állhat, talán a magány vagy mert mindenki levegőnek nézte az illetőt és ezért evésbe folytatta a bánatát. Én nem nézem le az ilyen embereket, tudom, hogy segítségre van szükségük és ezt nem mindig kapják meg. Ha én megtehetem, miért ne állnék szóba és próbálnék meg biztatni valakit aki mint mondtad kétszáz kilós? Jó diétával elveszítheti a felesleges súlyát vagy ha az már nem menne... ott vannak a műtétek. Persze nem mindenkinek adatik meg ez a lehetőség szóval... Egy túlsúlyos élete nem könnyű. De egy kórósan soványé sem, ha már a testsúlynál vagyunk. Mindenkinek megvan a maga keresztje. – természetesen tisztában vagyok azzal, hogy be kellett volna fejeznem az ő mondanivalóját, de nem volt hozzá kedvem, amúgy sem tudtam mi volt az amit mondani szeretett volna, azt azonban igen, hogy én mit akartam közölni vele. Segítőkész vagyok, igen, de amíg az emberek nem tudják ezt rólam, addig jó. – Nem. – válaszolom röviden, amikor arra kíváncsi miért vagyok boldog a közvetlen közelében és elmagyarázom-e ezt neki miért van így. Nem tartom alkalmasnak az időt rá és magam sem tudom megmagyarázni ezt az egészet, egyszerűen csak így érzek, kész. De amikor séta közben mégis megfogja a kezem, úgy érzem kezdem kapiskálni, mi van ennek az érzésnek a háta mögött. Nem, nem arról van szó, hogy bármelyik volt barátnőmre emlékeztetne, nem! Sokkal inkább egy másfajta dologról van szó, ha nevezhetem-e egyáltalán dolognak, azt amit éppen érzek most. Megnyugtat. Legalábbis addig biztosan amíg közli velem a hajat tépő hírt. Esküszöm, hogy legközelebb láncokkal fogok jönni és nem fogom elengedni magam mellöl. A haját fújdogáló szél meg, egyszerűen olyan káprázatossá tette őt, kár nagyon nagy kár, hogy nem volt időm ezt elmondani neki már. Újfent elment, de most legalább tényleg adott egy búcsúcsókot, nem pedig valami sejtelmességet sejtető féleséget, amit nem tudok megmagyarázni. – Én is... – ezt már inkább csak magamnak sóhajtom és figyelem az eltávozó alakját. Hogy lehet valakinek megbocsátani kétszer ugyanazt a tettét? Fogalmam sincs, erre még rá kell valahogy jönnöm.
words: eltörpülő.music: fly note: szeretlek ám és remélem tetszik kicsi Detty-m, köszöntem ismét a játékot (de ezt még megkeserülöd ám ) ♥
Egy újabb nap, újabb forgatás és újra a tengerparton. Végre elérkeztünk oda ahol az én karakterem kerül a képbe s, éppen felháborodva kéri vissza a pénzét, mert semmit sem kapott meg azokból a rémségekből amit ígértek. 
) ♥