És megint késésben vagyok, nem hiszem el, hogy valami mindig közbe jön, hogy egyszer végre pontos legyek... Mentségemre szóljon, hogy nem azért késtem, mert elaludtam, hanem mert a szomszéd néni macskája megint fennragadt a fán, és az cica még akkor sem jött le volna, ha a sziget összes tonhalát odavittük volna. Mindennel próbálkoztam, de végül kénytelen voltam kölcsönkérni egy létrát, és azzal felmenni a macskáért. Mikor hoztam le, akkor a macska szó szerint remegett, és nem tudtam, hogy mi a baja, majd mikor leraktam a földre megértettem mindent... A szomszéd néni azonnal magához húzta a macskát, és annyira szorosan ölelte, hogy a macska szeme kiguvadtak már. Szóltam a néninek, hogy kicsit lazítson, de felkapta a vizet, és bevágta az ajtót, még csak meg sem köszönte... És ez még csak nem is a vége... Útközben láttam még egy idős nénit, aki hatalmas csomagokkal sétált, és át szeretet volna menni a zebrán, de az autósok csak nem akarták átengedni... Odasiettem hozzá, és segítettem neki, de ő pont ellenkező irányban lakott a mozival, hát nem volt mit tenni, segítettem és majd futok a mozihoz! Gondoltam akkor, de a néni nagyon messze lakott, nem is tudom, hogy hogyan volt képes ennyit sétálni, majd mikor elértük a házát megkínált sütivel és üdítővel, mivel nem akartam neveletlennek tűnni, ezért elfogadtam egy szeletet, de néni nem engedett addig, míg az adag felét meg nem ettem... És most ezért rohanok annyira a mozi elé Lizzy-hez, és nagyon szégyellem magam, hisz ő munkából jön én pedig egész nap otthon voltam... Siettem amennyire csak tudtam, és amint megláttam vadul kapálóztam neki, hogy vegyen észre. Mikor odaértem hozzá, akkor szorosan magamhoz húztam, és próbáltam megnyugodni, hisz a futás miatt kapkodtam a levegőt. - Ne haragudj, hogy késtem, de... A szomszéd néni macskája megint felszaladt a fára, és útközben... útközben láttam egy nénit, aki hatalmas csomagokat cipelt, és nem volt szívem hagyni, hogy... hogy egyedül vigye! - Zihálom neki, mert még mindig nem sikerült teljesen lenyugodnom a futás miatt... Próbáltam mély levegőt venni, de nem igazán segített... Majd végig néztem a csodálatos nővéremen, aki ma is olyan gyönyörű volt, mint mindig. - Olyan szép vagy! - Mosolyodom el, és meglátom magam a tükörben, majd megigazítom a hajam, és a ruhámat. Most már sikerült viszonylag megpihenni, és képes vagyok már normálisan is beszélni a zihálás helyet.... - Hogy vagy? Jó volt a napod? - Érdeklődöm az én imádott testvéremtől.
