Daniel & Marcus

Álmok. Legyenek akár békések vagy rémálmok, de valamilyen szinten hatással vannak ránk. Legutóbb például Dan-ból olyan sokkos állapotot váltott ki, hogy el kellett határoznom újra élem az óvódás koromat és teszek arra a butaságra amit mondogat nekem apáról meg a kertészről. A kertész úgyis meghalt – remélem nem anya intézte el féltékenységből – és helyette más személyt alkalmaztak a szüleink. Egy jóval fiatalabb és csinosabb lányt, akiről kiderült, hogy a rózsák a gyengéi s, ezért majdnem mindenhová színesebbnél színesebb rózsa töveket ültetett. Szerencsére a szüleim nem szóltak bele, szerintük is olyan szép a rózsakert – mert néhány száll nárcisz és liliom miatt sem lehetne másnak nevezni – mint a nagyi vagy bármely más vendég szerint. Szóval a kertészlánykánk a rózsamániájával jó munkát végzett. Most is ott ücsörögtem a rózsakert – mondhatni – közepében és a szobánk ablakát figyeltem. Oda volt húzva a sötétítő, pedig tisztán emlékeztem, hogy amikor lejöttem még nyitva volt az ablak és Dan kedvenc zenéjét dübörögtette. Ezért is menekültem el a szobából, mert az a hangerő amivel ő ordibáltatja a hangszórókat elviselhetetlen a számomra. Szóval most egyedül vagyok. Ami nem baj, mert legalább gondolkodhatok egy kicsit. Dan-nak is szüksége van egy kis Marcus mentes időre, bár ha nem akarom, hogy nyavalyogjon akkor jobb ha visszamegyek hozzá és szépen megkérem halkítsa le a zenét, mert megsüketülök. Ami az én esetemben nem volna valami jó, tehát ha arra van szükség akkor tudok egy jó érvet. Már csak vissza kell rohannom a szobába. Igyekeztem, de mielőtt beléptem volna a házukba valamibe úgy megcsúsztam, hogy csak a zajt veszem észre belőle. Aztán a kép szépen kezdett elmosódni, nem voltam otthon, nem jártam a rózsakertben sem, sőt Dan sem dübörögtette az ablakokat zenehallgatás közben, hanem egyszerűen csak felébreszt. Honvágyam van. Ez olyan biztos, hogy odahaza liliom és nárcisz is van a kertünkben. Bár ez kit érdekel ugye? Engem. Főleg ha lusta vagyok virágot vásárolni egy lánynak és okvetlen meg kell ajándékoznom őt egy nagy csokor rózsával. Nagy a kertünk, annyi rózsa terem meg benne, mintha a szüleim feltett szándéka az lenne, hogy rózsatengerré változtassák a helyet. Erről azonban a kertészlány tehet és az, hogy ennek a megtervezésében a szüleim szabad kezet adtak neki. Ha nem tetszett volna nekik a kert, akkor tuti reklamáltak volna, de nem tették meg.
– Te nem vagy normális... – motyogom magam elé kissé zsémbesen a reggeli ébreszt miatt. Nem elég, hogy mellette alszom, szét is akar lapítani. De persze nem tudok haragudni rá. Ha a bogár a fejembe mászik akkor tuti én is így ébreszteném fel őt, az biztos.
– Ne aggódj! – még nem mászom ki az ágyból, egyszerűen csak felülök és úgy figyelem a tevékenységét.
– Szobaszervíz... Inkább fizetek, csak tovább pihenhessek egy kicsikét. Adj... – fél órácskát, lett volna ha elő nem rukkol az ötletével.
– Micsoda? Várj... – elhallgattam egy pillanatra, hogy kigondolhassam és elemezhessem Dan ötletét.
– Ha magadra vonod az összes paparazzi figyelmét, akkor lehet róla szó! De ne tégy semmi olyat, amit én nem tennék! – gondolom teljesen feleslegesen figyelmeztettem. Szerintem nem figyel rám, el van azzal, hogy beöltözzön és egész álló nap totálisan egyformák legyünk.

Daniel & Marcus

Jó tudom, hogy túlzásba esek ezzel a paparazzi témával. De az Isten szerelmére! Szerintem senki sem örülne annak ha legyen híresség vagy sem, de olyan sületlenségeket írnak róla, hogy a fal adja a másik pofont annak az olvasása közben. Tudom, átéltem. Mindez csak azért, mert rosszkor voltam jó helyen és csak úgy totál hirtelen lencsevégre kaptak. Legalább az egyik ismerősöm készítette volna, aki bejelöl a képen, mert feltette az egyik közösségi oldalra és feszíteni akar, hogy ismer engem. De nem ez történt. Csodálom azokat aki nem háborodnak fel az ilyesmiken és boldogan nevetnek az egészen, mintha nem történt volna semmi. Bár a rajongók ezt szeretik, vérszemet kapnak és úgy támadnak, mint egy ragadozó a prédájára. Kár, hogy nem én vagyok a ragadozó, hanem csak egy tehetetlen áldozat aki kínjában még röhögni sem tud azon ami éppen pont érte őt. Ha leszaggatják a felsőmet úgy szeretnek az nem is olyan szép! Vehetek egy másik felsőt a régi helyett, ami talán rengeteg emléket őrizhetett, míg épségben volt. Nem szeretem a megszállottakat, ez az igazság. Ezt meg pont én mondom aki totálisan Muse és Florence + The Machine rajongó! Mivel azonban nem szeretném, hogy Dan még egyszer rám ugorjon a pehelykönnyű súlyával inkább kikecmergek valahogy az ágyból és nem játszom a megsértett testvért. Úgysem megy ez nekem olyan jól. Bár azért igazán hálás vagyok, hogy volt olyan kedves és az ágyra dobta a ruhákat. Legalább nem kellett még azért is felállnom és érte mennem. Kevesebb fáradtsággal jár. Nem, mintha lusta lennék vagy ilyesmi, de tényleg kevesebb fáradtsággal jár ez az egész.
– Ha-ha-ha nagyon vicces! Amúgy ha paparazzi mentes is lesz a hely, attól még egy csomó csenevész csilibilis fiatal, idős, felnőtt még lesz akik vagy meg akarják csipkedni az arcom, mert milyen ügyes vagyok, vagy a nyakamba akarnak ugrani, hogy legyen egy emlékük velem. Na meg a fényképezést meg se említsem! – jó, tudom, hogy tudja valójában szeretem a rajongóimat, csak egyszerűen most ebben a pillanatban egy lassú csigánál nem vagyok gyorsabb. Még épp időben elkészültem, hogy ne útközben kelljen belebújnom a kék és fehér pólóba amit ő választott ki.
– Oké, oké megyek. Nem kell cibálni! Tudom én, hogy erős vagy és el is bírsz ha kell, de most már megyek magamtól is. – ha elenged akkor annak csak örülni tudok, legalább nem kell még valamit betudnom annak, hogy a szerelem teljesen elveszi az eszét vagy most egyszerűen csak az a baj éhes s, ha az akkor tűzön-vízen átmegy. Szerencsére szeretek liftezni, meg a liftre várni ha éppen valahol máshol jár, nem pedig azon az emeleten ahol történetesen mi vagyunk. Azt meg még inkább szeretem ha a lift meg is érkezik és egyenesen odavisz minket ahová kell. Tehát most az étkezőbe. Anya meghagyta, hogy egészséges ételeket egyek, nem szeretné azt látni a hírekben valami ételprobléma miatt a kórházban kötök ki vagy nagyon lesoványodtam, attól függ melyik következne be előbb. De remélem egyik sem fog. Az nagyon zavaró volna. Éppen ezért az olívabogyó, paradicsom, saláta mellé meg egy-két csirkemellet is teszek, meg halat és persze három kenyérszeletet is elveszek. Anélkül nem hiszem, hogy sokra mennék a húsokkal. Na meg persze végül egy pohár vizet is odateszek, ha megszomjaznék, akkor legalább nem kell felállnom, elhagynom a helyemet és magára hagyni Dan-t. Amint ezeket összeszedtem magamnak, leültem ahhoz az asztalhoz amit ő választott ki nekünk. Természetesen ha azt reméltem, hogy akár egy falatot is lenyelhetek anélkül ő ne kérdezne valamit, akkor tévedtem.
– Minden a legnagyobb rendben. Ha jól viselkedsz, becsempészlek az öltözőjébe. Ha szerencséd van, azt fogja hinni én vagyok az, nem pedig te. – bár szerintem előre szólnom kell majd Michelle-nek, hogy ne pofozzon fel ha autogramot kérnék tőle és őrülten örülnék ennek.
– Nem nézted meg a múltheti újságot igaz? Azt kell mondjam, helyes döntés volt! Emlékszel arra az estére amikor azt mondtam buliba megyek és te nyugodtan elmehetsz Pandora-val bárhová ahová szeretnél? Nos ha nem megyek el, akkor most nem hinné az egész világ azt, hogy halálosan szerelmesek vagyunk egymásba. Ami amúgy teljességgel lehetetlen, tekintve Michelle helyzetét és azt, hogy... – farkaséhes voltam, ezért megálltam a magyarázással és elkezdtem enni a halhúst.

Daniel & Marcus

Ha híres vagy akkor számolnod kell a következményekkel, a vele járó kellemes és kellemetlen élményekkel, amihez idővel vagy hozzá szoksz vagy nem. Én már hozzá szoktam, csak nem látszik rajtam, mert azért egy-egy dolog akkor is képes kiakasztani ha éppen halál nyugodt vagyok. Most még túl korán volt nekem. Igazából le sem akartam jönni, de Dan lecibált. Na jó a vége fele már jöttem én is.
– Kipirul tőle az arcod és aztán súrolgathatod a sok csipkedéstől. – kezdtem el kuncogni, mondjuk ez ha kisfiú vagy és nem felnőtt teljesen érthető reakció a részedről, én azonban már nem voltam egy kisfiú. Szóval tényleg, rólam is leszállhatnak az idős nénikék ha netán ilyesmi jutna az eszükbe, már ha még megvan nekik és nem beszélnek sületlenségeket. Persze tisztelem őket, félre értés ne essék csak azért megvan, hogy én is kiknek a társaságában vagyok boldogabb.
– Jobb szeretem azt hallani egyenlőek vagyunk, de mindegy. – viccelődve ki is öltöttem rá a nyelvem. De hamar vissza is húzom, mert elnevetem magam a cselekedetén. Azért, hogy úgy tűnjön ő az erősebb nem gondoltam volna még az izmait is megakarja mutatja. De ráhagytam, most túl korán volt ahhoz, hogy elkezdjek ilyesmin veszekedni vele. Nincs értelme, tudom és kész. Ahogyan azt is, hogy igazán jó pont az, ha jól megválogatod az egészségesnek nevezhető ételeket. Kevesebb emésztési problémával jár és vajmi energiát is ad, ha okosan és odafigyelve válogatsz. Ha ezt Dan-nak is elmondanám, nem figyelne rám, mert ő finomabbnál finomabb, zsírosabbnál zsírosabb és egészségtelennél egészségtelenebb ételeket fogyaszt el.
– Kell az energia ha azt akarom, hogy alulmaradj egy birkózásban! – tréfálkoztam, az energia ugyanis máshoz kellett, az igazat megvallva semmi kedvem sincs vitaminpótló gyógyszereket szedni, hogy erős legyek és ne ártson meg a folytonos forgatás aminek csak igazán kicsi megszakítása van.
– Felesleges Danny, akkor is becsempésznélek ha egy szimpla kellékes vagy sminkes lennék, tudva, hogy Michelle a kedvenc színésznőd. – azt meg kell hagyni, hogy nagyon tehetséges és könnyű kijönni vele, ha éppen olyan pillanatában kapod el, amikor szívesen beszél mindenféléről s, nem akar elküldeni még ennél a helynél is melegebb éghajlatra.
– Lefényképeztek vele a bulin, fogalmam sincs mikor és hogyan. – na jó azért tisztában voltam azzal, hogy akkor kellett történnie amikor puszit kapok tőle az arcomra és én nem figyeltem senkire s, semmire. Kíváncsiságát látva azonban nem válaszolok a kérdésére, éhes vagyok, meg kell várnia amíg legalább az egyik csirkemellet is megettem. Persze ő nem várja meg, hogy én befejezzem a mondanivalómat, elkezd találgatni. Csak kíváncsian bámulok rá és próbálom kideríteni mi zajlik le éppen a fejében, de semmi jó az biztos. Ennek akkor adott tanúbizonyságot amikor érdeklődni kezdett és egy csomó mindent egyből felsorolt, hogy mik is a tervei a jövőre nézve. Lenyeltem, azt hittem rágás közben megfulladok a röhögéstől, de valahogy sikerült megállnom, hogy ne nevessek. Aztán még szorosan meg is ölel, mert nem bír a bőrében maradni a hosszú monológja végén! Most akkor törjem szét az elképzeléseit és tegyem semmisé az örömét?
– Lehetsz tanú, keresztapa meg minden ami csak szeretnél. A füzeted is kölcsön adhatod egy szép nap. De még nem tartok sehol sem, szóval megkellet volna várnod a mondatom végét. Azt akartam mondani, hogy Michelle legyen bármilyen szép, de nem az esetem. – meg ugyebár nem is szingli, de erről senki sem tud, csak az akit képes volt elrángatni az illető bulijára és bemutatni neki, tehát engem.
– Bár ha az megnyugtat már találkoztam valakivel aki tetszik. – ezt igazából csak azért mondom el neki, hogy mégse legyen annyira irtózatosan csalódott vagy ne kezdje el a kerítő szerepét játszani teljesen feleslegesen.

Daniel & Marcus

Halkan felsóhajtottam, úgy tűnt ő tényleg nem nézte meg az újságot. De nem is baj. Legalább nem irigykedik, hogy nekem már van közös képet Michelle-el neki meg nincs. Engem meg gyakorlatilag imád, de őt még nem, mert nem is ismeri és ilyenek. Na jó, azért nem mondanám, hogy imád, de jól kijövünk, örülök, hogy egy olyan színésznő játssza a bennszülött lányt, mint amilyen ő. Oké, a hisztijeitől néha elég elviselhetetlen tud lenni, de nem én vagyok az akinek ki kell szolgálnia őt, szóval ez egy igazán megnyugtató tényező. Legalább nem utálom meg.
– Bár nem mindennap fényképeznek le eléggé félreérthető helyzetben a színésznőpartnereddel, akivel a karaktereitek gyakorlatilag olyan szoros kapcsolatot fognak ápolni, mint amilyet te is ápolgatsz Pandora-val. – nem akartam a kínos és megpirongató részeket túlrészletezni neki, annyira ismer már, hogy tudja sosem beszélnék nyíltan arról, mi történik akkor ha egy szerelmes pár megpróbál együtt aludni az ágyban. Természetesen sok alvás nem lesz belőle, de mocskos közeledés a másik fél felé ami már átfordul érzéki testiséggé az garantált lesz. Jó tudom ez olyan megszokott történés, hogy az egyszerűen eszméletlen, de amíg Dan-nek nem jut eszébe ilyesmiről beszélni, addig tuti fix, hogy én sem fogok. Tuti elkezdenének forogni a fogaskerekei és kitalálna valamilyen lehetséges történetet, ami csak az ő képzeletének a szüleménye, azt meg nem akarom. Így is úgy is van elég bajom szingliként, nem kell tovább fokozni. A második ölelésénél már felvonom a szemöldökömet. Nem tudom mire venni ezt az egészet, mert én egyszerűen csak örültem annak amikor megismerte Pandora-t és kész. Nem akartam kiszorítani belőle a szuszt sose, ha lett egy boldog kapcsolata. De úgy tűnik el kell kezdenem nekem is agyon szorongatni őt. Persze hagynék valamit belőle Pandora-nak is, tuti nem venné hasznát félholtan az ágyban. Megelégelem, hogy folyton váltogassa a helyét és nem tud veszteg maradni, legalább most evés közben. Ezért is fogtam magam és mellé ültem. A tányéromat meg a régi helyemről áthúztam az újra. De mielőtt hagytam volna, hogy Dan mellőze az ételt és inkább rám figyeljen beleszúrtam a villámat az egyik paradicsomszeletbe és a szájához emeltem.
– Nyisd ki! – ez nem kérés volt, hanem parancs. Zöldséget meg úgysem eszik olyan hű de sokat, szóval valakinek gondoskodnia kell a napi zöldségadagjáról is.
– Ne kezdj el butaságokat képzelegni, mert csak alig ismerem őt. Amúgy Odette-nek hívják, bár nem tudom, hogy ez e az igazi neve vagy sem. Tudod, hogy az emberek legalább a negyede szereti valaki másnak kiadni magát és inkább álnevet talál ki a saját védelme érdekében. – csupa semmit mondó szöveg, tudom, de azt is, hogy Dan mennyire szereti a részletekről tudni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a mondókám meggátolna engem az evésben. Falok néhány falatot, nincs olyan, hogy otthagyjam a finom és energia dús ennivalómat.
– Gondolom ismered az El Pablo éttermet a városban. Ott botlottunk össze és... – itt megálltam, mert fel kellett szeletelnem a húst. Egészben elég vicces lenne nekikezdeni és gondolom nagyon humoros fotók is készülnének róla.
– Szerintem elég mély nyomot hagyott benne a találkozásunk. De igazából nem tudtam kiigazodni rajta. Ami vicces, mert általában oda tudok figyelni arra akihez beszélek.

Daniel & Marcus

– Úgy...de te is tudod jól, hogy ez nem egy pornófilm lesz, abba nem mentem volna bele! – meg szerintem Michelle se, szóval nem is értem miért vagyok emiatt felháborodva. Talán, mert a karakterem van annyira agyalágyult és nem tud veszteg maradni a hála meg egyenlő neki azzal ha mondhatni a semmi közepén az esőben hozzábújik a megmentőjéhez és... bonyolult. De meg tudom oldani, szóval semmi gond sem lesz vele.
– Valld csak be, hogy kíváncsi vagy arra milyen Michelle teste meztelenül! – természetesen elismerem, hogy szép és azt is tudom nem jönnék tőle zavarban. Vagy ha mégis, akkor arra azért lesz szükség, mert a karakterem megköveteli. Szóval nem fogak semmiféle gondok adódni, ezért is vagyok most nyugodt és nem zavar, hogy a téma ellenére is ugyanolyan jól tudok enni, mintha arról beszélnénk melyik pónifajtát kellene megvásárolnunk az unokahúgunknak. Amikor a 'gyakorlatról' érdeklődik egyszerűen megállok az evéssel. Jobb megállni, mint megfulladni egy falattól, szóval én nem kockáztatok meg ilyesmit.
– Hadd ne kelljen emlékeztetnem téged Loredana csillapíthatatlan, nyughatatlan és perverz hajlamaira! Örülök, hogy még egészben vagyok és élek. Tényleg! – Dana igazán... hát ha keresnem kell valakit akire azt mondhatnám, hogy nimfomániás hajlamai vannak akkor az ő lenne az. De persze senkiről sem szokott egy rossz szavam sem lenni, mindamellett, hogy vágyott a testiségre, igazán finom sütiket készített.
– Stacy volt az utolsó szóval... nem is olyan régen, de nem is mostanában. – persze, hogy sejtelmes vagyok és nem adok konkrét választ. Miért? Mert a végén elcibálna egy éjjeli klubba, amit meg nem akarnék vagy felhívna egy lányt a szóbabánkba szóval inkább megkímélem mindkettőnket ettől az egésztől. Annak természetesen kifejezetten örültem, hogy legalább a paradicsomot megette, bár arra nem számítottam első dolga lesz sütit tukmálni rám. De szerencséjére engedelmeskedtem neki, a sütikkel semmi bajom sincs.
– Vállsimogatás, eltévedt puszi a szám szélén, ennyi. – zárom le röviden ezt a témát és nem mesélek neki többet. Nem tudom megmagyarázni miért ment el, szóval amit nem tudok mivel megmagyarázni azt nem osztom meg vele sem. Inkább befejeztem a reggelimet, hogy neki kevesebbet kelljen várni rám, mert úgy tűnik készen van. Amint ez megvolt, eltakarítottam magunk után és végre az ő nagy örömére visszamentünk a szobába. Azt gondoltam nyugodtan elkezdhetek készülődni és merő udvariasságból engedett előre. De be kellett látnom, hogy tévedek és hiába beszéltünk a lányokról az imént, rá egy cseppet sem hatottak a szavaim. Miért? Mert ki akarta deríteni milyen magas a homoszexuális mércém. Ma már másodjára ugrik rám, harmadjára tuti megcsapom. Na jó csak vicceltem! Ez azonban nem könnyíti meg a helyzetemet. Erővel semmiképpen sem, de ravaszsággal, némi furfanggal és az új jeleneteknek köszönhetően talán igen. Ezért sem kezdtem el kapálózni, hogy a saját erőmet ellenem fordítsa, inkább úgy tettem, mintha teljesen hidegen hagyna ez az egész. Jó elterelési akció, legalábbis amíg el nem fárad és rá nem jön, hogy mire készülök. De ha rá is jönne túl késő volna, mert a legváratlanabb pillanatot használnám ki és védekezés helyett támadnék. Kibillenteném a lábát az egyensúlyából, hogy még könnyebb dolgom legyen, mivel a kezeimet nem tudnám még mindig használni, meg se próbáltam kiszabadítani őket, szóval érthető, hogy miért tűnik úgy ő van még mindig előnyben.

Daniel & Marcus

– Lehet, de akkor is tisztelném a testem és nem bocsátanám árucikként mindenki szeme elé. – magyarázom miközben igyekszem lenyelni az utolsó előtti zöldségdarabot is a tányérról. Ha a reggelinek vége lesz, tutira elmondhatom magamról, hogy megint sikerült valamennyire egészségesen élnem és meghosszabbítottam az életem. Ha idő-nap előtt meghalnék senki sem díjazná, hogy híresség létemre nem vigyáztam magamra és voltam olyan pimasz, nem vártam ki míg megérem a száz évet vagy legalább a hetvenet. Bár arra kíváncsi lennék, hogy néznének ki az unokáim, a dédunokáimat már nem lenne egészségem, eszem és erőm kivárni. Tudom, láttam már öregembereket és akik pont akkor élték a második gyerekkorukat, cseppet sem élvezetes. Pláne ha már beképzelnek is dolgokat, vagy egyenesen magukkal beszélnének. Én addig a stádiumig nem szívesen érnék el, vagy ha mégis akkor máshogyan élném át, ha megválaszthatnám ezt a lehetőséget is.
– Biztos? Pedig elég jól néz ki és a bőre is nagyon ápolt. Legutóbb amikor bikiniben láttam egész helyes volt, kár, hogy te nem voltál ott. – magyarázok a villámra szúrt paradicsomot lóbálva, ahogy egy karmester is tenné azzal a pálcával amivel irányítja a zenekart.
– Én minden egyes szabad nőt megnéznék meztelenül. – próbálom menteni a menthetetlent egy igazán művészi fapofával. Ha azt hiszi, hogy én ilyesmit bevallanék neki, akkor téved. Persze, hogy ezt a jelentéktelennek tűnő arckifejezést meg tudjam tartani, az elmémet teljesen ki kellett ürítenem, nem hagyhattam, hogy kéjes gondolatok férkőzzenek, a nyugodt reggelimbe. Bár ezt egy olyan szókimondó testvér mellett mint Dan, lehetetlenség nem szemelőt hagyni.
– Hát azért nem mindent! Az apja zongorájára nem tehénkedtünk rá. Szóval érhető a felháborodásom, nem? – viccelődtem, ha meg viccelődtem akkor azt jelentette, hogy felszabadultan, akár pirulás nélkül is témánál lehetek. Amúgy meg ha Dana nincs, rengeteg élményről maradok le, ha van amit köszönhetek neki akkor az a kreativitása, amit rám ragasztott.
– Néhány hónapja tudom. De vagy ő vagy az állítólagos végtelen türelmem vész kárba. Amúgy önimádó volt, szóval mindketten őt szerettük. – ez igazából csak akkor jött le nekem a falvédőről, amikor egy hétig a letört körméért hisztizett. Tudom, tudom én intéztem el, de a fene se gondolta, hogy így megpuffad egy letört körömért.
– Egy: még nem is a szerelmem. Kettő: nincs szükségem gyakorlásra, az ötleted mellőzd. Három: azért mert csekély a valószínűsége annak, hogy újra találkoznánk. Hawaii irtó nagy és még a lakcímét sem tudom. Négy: nem valószínű, hogy ágyba is vinném. Öt: azért mert amint meglátnám nagy lenne az örömöm. Hat: ez az egész még bárhogyan alakulhat. Hét: hogy ő tényleg szeret-e, azt nem hinném. Nyolc: rám ne panaszkodj. Kilenc: most már mindegy. Tíz: kell egy pohár víz. – a mondókám végén tényleg ittam is a pohár vizet, szükségem volt rá, ha nem akartam kiszáradni.
– Gondolom csak a véletlen műve, nem kell gratulálnod. – legyintettem egyet, mintha még ezzel magamnak is igyekeznék ilyesmit bemagyarázni, hátha így volt és én csak beképzelek magamnak ilyesmiket. Odafent aztán mintha elgurult volna a gyógyszere. Nem elég, hogy birkózni támadt kedve és menekülni próbálok még ígérgetnem is kell neki. Hát szabad ilyet?
– Persze, ezután majd minden egyes nőt meg fogok csókolni aki egy kicsit is tetszik és másodjára látom. Nem! Nem fogok bizonytalan lépést hozni! Ha holnapra elmúlik akkor tudni fogom, hogy nem jelent semmit sem. – duzzogtam egy kicsikét, teljesen megfeledkezve arról, hogy nekem ki kellene innen alulról jutnom. DE ha erős a motivációm és az agyamba száll, eljut a tudatomig, hogy igenis erős vagyok és le tudom lökni magamról így vagy úgy... csak közbe ne jusson eszébe elengedni és ráeszmélni, hogy ezeket azért mondtam, mert nincs szívem senkit sem kihasználni. Bár ha mégse, akkor el kell mondanom neki.
– Nem vagyok szerelmes, csak tetszik. Betűzzem neked? T-E-T-S-Z-I-K! Ami igazán szép, de ha még nem úsznám érte át a tengert, akkor nem csókolnám meg. Mások szívét porba tiporni meg egyáltalán nem szép! Ezt te is tudod, amikor magad alatt voltál amiatt a Ravenna miatt vagy mi is volt a neve? – próbálom meg emlékeztetni őt a legalább egy hétig tartó depressziós énjére, mert tényleg szerette azt a lányt, csak hát a lány mások kihasználásának művésznője volt.

Daniel & Marcus

– Előled már nincs menekvésem, pólyás korom óta együtt fürösztöttek minket a nagy kádban. Szerinted mostantól hová tudnék elrejtőzni előled? Igen, pontosan, sehová! – öltöm ki rá a nyelvem és igyekszem nem elnevetni magam, több kevesebb sikerrel. Aztán amikor azt mondta, hogy nem fogom őt zavarba hozni, tudtam, hogy nyert ügyem van. Ezt már úgy el bukta, hogy csak na. Szerencséje, hogy én megelégszem ennyivel, ha az arcán látom azt amit szavakkal sosem mondana el nekem. Tehát zavarban van és ennek az állításnak az ellentétét mondani éppen elég indok arra, hogy tudjam hatással vagyok rá, akkor amikor nagyon akarok. Most nem húztam volna tovább az idegeit szegénykémnek, a végén biztos ő is megharagudna rám és gorombán viselkedne a rajongóimmal, amit meg nem nagyon akarok.
– Tisztelem a zongorát, előbb fektetném rá a billentyűire az ujjaimat, mintsem egy meztelen vagy félmeztelen lányt. – ez csak annak köszönhető, hogy Stacy imádott naphosszat zongorázni és amivel engem le lehet venni a lábamról az a zongora és hegedű szó. Bár ez merőben ellentéte annak a zenének amit általában hallgatni szoktam, de ez az igazság. Gondolom azért, mert nem akarom, hogy mások rájöjjenek, különben eddig már rengeteg hegedű- és zongoraművész lány kopogtatna az ajtóm előtt, attól meg az őrületbe kerülnék.
– Tudom! – most esélyem volna legyűrni őt, mert nem figyel, de már nincs kedvem hozzá. Inkább hagyom, hogy azt higgye ő az erősebb, pedig igazából nem, mert egyenlőek vagyunk, csak én valamivel sokkal lustább vagyok ha úgymond küzdelemről van szó. Sosem voltam verekedős típus, ezt még ő maga is tudja, inkább csendben hintáztam vagy szaladgáltam, attól függőt mihez volt éppen kedvem. Egy darabig igazán könnyedén el tudtam bújni a verekedések elől, de sosem rejtőzhetünk életünk végéig ugye? Hát persze! Dan is ott volt amikor az a túlméretezett kísérleti patkány Harold behúzott nekem egyet általánosban. De nem hagytam magam, lehet hamarabb esett tőle ki az egyik tejfogam, mint kellett volna, azonban bebizonyítottam, hogy egy nálam magasabb orrára éppen olyan jól tudok célozni, mint ő az én védtelen arcomra. Az persze meglepett, hogy átment ölelésbe, gondolom amiért egy icipicit felemeltem a hangomat ellene máris azt hiheti, hogy bajban van. De azért jól esett és én is igyekeztem átkarolni őt. Bár megpuffadt. Miért ne puffadt volna meg, azok után, hogy előhoztam az egyik volt barátnőjét és az ő kellemetlen állapotát? Rögvest hátat fordított és magzati pózt vett fel.
– Dehogynem! Jó tisztázni, hogy őt tényleg kár volt megismerned! – persze most csak okoskodom, mert nem én szerettem a lányt, hanem ő. Ez persze most sem gátol meg abban, hogy egy kicsit is ne legyen bennem testvériség és ne bújak a hátába s, öleljem magamhoz.
– Tudod, hogy ő egy ringyó volt, ne búslakodj miatta! – suttogom a füleibe, hogy a szavaim tényleg elérjenek a tudatáig. Bár úgy tűnik kár volt megint ilyesmiket mondanom, mert megint tervbe vette, hogy szét lapit a pehely könnyű súlyával! Kuncogni kezdenék, ha meg nem lep azzal, hogy a két keze közé veszi a fejem és megpuszil meg még mondana is valamit, csak a takarítónő ránk nyit ebben az eléggé félreérthető helyzetben és a bocsánatkérését követően egyből elviharzik. Még szerencse, hogy Dan elengedett, de ez nem enged nyugalomra okot adni.
– Szerintem menj utána és mondd meg neki, hogy nyugodtan jöhet takarítani. – kuncogni kezdek.
– Legközelebb meg emlékeztess arra, hogy bebizonyítsam neki abszolúte a lányokat szeretem mielőtt valami vicces és hajmeresztő dolgot látnék meg az újságban vagy bárhol.

Daniel & Marcus

Elnevettem magam, de igazából nem azért, amit mondott, hanem mert Michelle-el akartam őt egy icipicit zavarba hozni, erre fel benyögi, hogy Pandora-t képzelte el helyette. Hát ez csodálatos! Ha alkalmam lesz rá, tuti elmondom Pandora-nak, hogy Dan mennyire szereti őt. Nem mintha mondjuk ezt nem tudná, csak megerősítem őt ebben.
– Ez az! – azt hiszem nem kellene örülnöm annak, hogy most végre bevallotta vesztett ellenem, legközelebb biztos történni fog valami ami ezt megváltoztatja. Az meg kétszer vagy háromszor annyira nevetséges lesz az ő számára, mint most nekem ez. Szóval jobban tettem volna ha visszafogom magam, de nem. Még akkor sem érdekelt, hogy mi történik velem, amikor ő játékból birkózni akart. Jól megvoltam a saját kis ingadozó nyugalmamban, nem kellett tovább fokozni. De mégis lehetett. Megvan az a bizonyos kép amikor két férfi eléggé félreérthető helyzetben van és igazából nem történt közöttük semmi olyan amire gondolsz mikor véletlenül rájuk nyitsz, te azonban mégis képes vagy bármit elképzelni róluk, hiába ikrek? Ha megvan, akkor valami hasonló történt most is. Bár az nem lep meg, hogy Dan nem szívesen mennem a lány után magyarázkodni. Talán majd ha legközelebb találkozom vele beszélek a fejével vagy eleve elhozok ide egy lányt majd és... igen, gondolom akkor már azt fogja hinni, hogy nem csak a lányokat szeretem. Az meg csak még rosszabb helyzetet szülne. Amikor meg még azt is hozzáteszi, hogy elmegy Pandora-hoz felsóhajtok.
– Oké, érezd... – jól magad vele, lett volna a mondat vége, ha kivárja. De nem. Neki el kellett húznia a csíkot és aki a süllyedő hajóban maradt az én voltam, teljesen egyedül. Nem számított! Így legalább békésen visszabújhattam az ágyba. Nekem még szükségem volt egy kis pihenőre, hogy elég energiám legyen délutánra. Szürkületben fogunk felvenni néhány képkockát, ha sikeres lesz, akkor nyert ügyem van és nem kell majd feleslegesen hajnalban is felkelnem, hogy éppen elkapjuk azt a bizonyos megfelelő pillanatot amiről a rendező beszél. Akárhogy is lesz, remélem hamar túl leszünk rajta és én rohanhatok vissza ide! Ha van amit a munkámon kívül igazán szeretek akkor az a kényelem. Most, hogy Dan nincs itt, enyém lehet az egész ágy! Ez azt jelenti, hogy nem fogom lelökni ha álmodok valamit és ő éppen útban van. Szóval annyira nem bánom, hogy elment és magamra hagyott. Bár annak mindig örülök ha mellettem van és tudom nem fog semmi butaságot művelni, de így gondolom megint rémes álmom lesz. Tuti nyugtalankodni fogok, hogy vajon mit művel éppen, de Pandora majd csak visszafogja őt. Legalábbis remélem.