Paris & Leo

Egy újabb álmatlan éjszaka után mi mást is tudnék csinálni, mint meginni egy jó nagy adag kávét? Hát futni. Na jó... Azért a kávé is megvolt, hiszen anélkül már fel sem éledek, főleg miután az elmúlt egy hétben vagy nem alszom, vagy ha éppen sikerül is elszudítanom, biztosan jön egy újabb rémálom, ami után természetesen felébredek, és ugyanott tartunk: Nem alszom. Kezd szörnyen elegem lenni ebből az egészből, főleg úgy, hogy hamarosan aludnom sem lesz hol. Hacsak valami csoda folytán nem találok munkát, vagy éppen Andrew meg nem kegyelmez és adja nekem azt az asszisztensi állást. Tényleg semmi kedvem visszamenni Franciaországba, de főleg nincs pénzt kérni a szüleimtől. Nem zárom ki azt a lehetőseget sem, hogy nem is adnának amiért olyan könnyen ott hagytam őket. Mondjuk nem tudom mit vártak tőlem. Jól tudom, hogy hamarosan lépnem kell valamerre, a kérdés csak az, hogy vissza... Vagy ha szerencsém van akkor előre. Mindenesetre a reggeli futásom ma sem maradhat el. A legjobb alkalom arra, hogy egyedül legyek és gondolkozni tudjak, vagy éppen, hogy kiszellőztessem a fejem. Reggelente a park szinte teljesen üres. Néha előfordul, hogy előbukkan egy-két futó, de ez ritka. Valószínűleg én vagyok az egyetlen ember aki szeret futni... Vagy éppen aki ilyen korán ébren van. De azt hiszem ez a legjobb benne. Ilyenkor nem keres senki, azt csinálok amit csak szeretnék. Igazából soha nem tartoztam az élsportolók közé, sőt... Még csak a sportokat sem szeretem, de azzal azért én is tisztában vagyok, hogy egy kis mozgás soha nem árt. Nagyon jót tesz. A reggeli futás pedig feltölt, felkészít a napra amellyel szembe kell néznem. Ennyi pedig bőven elég ahhoz, hogy minden áldott reggel megtegyek valamit, amit egyébként nem szeretek. Így tehát a mai nap sem marad el. Magamra kapom a lehető legsportosabb ruhámat, amiben mellesleg nem is sülök meg teljesen, elvégre reggel ide vagy oda... Itt ilyenkor is dög meleg van, aztán pedig irány a megszokott helyem, a park.