Daniel, Hero & Marcus

Tudjátok mi a rosszabb annál ha kifogy a benzin? Ha pont két utcányira a szállodától mondja fel a szolgálatot a vadonatúj motorod! Tudtam, hogy helyesebb lett volna megállni és teletankolni. De azt gondoltam sokkal gyorsabb leszek és nem lesz baj! Erre fel, egyre lassabban és lassabban ment, míg aztán végleg le kellett szállnom róla és taszíthattam. Mindenre fel voltam készülve, csak arra nem, hogy majd két utcán keresztül kell majd tolnom. Vagyis... mit mondtam az előbb? Hogy mindenre fel voltam készülve a motor tologatásán kívül? Nem! Volt itt még valami! Igen, mindig van itt valami. Most? Most például egy rakás sikító lány tele hatalmas nagy betűkkel amik a nevemet ábrázolják és egyéb figyelemfelkeltő szövegek. Mondanom sem kell, hogy ezek cseppet sem biztatóak, ahogy az sem, hogy nem hagytam magamon a sisakot! Pedig jobb lett volna! Igazán jobban tehettem volna! De hát mégis ki a nyavalya gondolta, hogy pont most ebben a szerencsétlen pillanatban támadnak meg! Még el sem húzhatom a csikót! Nem hagynám magára az új motoromat az biztos, olyan nehéz volt megszerezni Dan pénztárcáját, hogy csak na! Ilyen alkalom még egyszer meg biztosan nem lesz. Szóval szembe kell néznem a vésszel. Tudtam, hogy nincs menekvés, ezért megdöntöttem a motort az egyik közeli fához és farkasszemet néztem a vésszel! El tudjátok hinni, milyen az amikor egy tonna hal zúdul rá szegény éhenkórász pingvinre az állatkertben, mert rosszul adagolták neki a napi ételadagot? El? Na hát, akkor azt is eltudjátok, hogy milyen az ha egy hírességre támad rá több, mint egy tucat lány és sikongatva a nevét mondják s, azt amit tőle szeretnének kérni! Azt hittem, hogy itt most, kész végem van, de nem. Egész jól kezeltem a helyzetet és nem ordítottam el magam egyszer sem! Ez meg ugyebár azok után, hogy mik végbe nem mentek a forgatáson elég meglepő. Igyekeztem mosolyogni, nem morcosan hozzávágni mindenkihez az alkoholos filcét amivel alá kellett írnom nekik a pólójukat, papírjukat és... hadd ne kelljen részleteznem, mit át nem éltem, míg végre a fotókat is letudtam minden egyes beteg állat rajongómmal! Mire megszabadultam tőlük és mind boldogan távoztak, tele voltam színesebbnél, akarom mondani pirosabbnál pirosabb rúzs nyomokkal! Mindezt miért? Mert hagytam, hogy puszit adjanak az arcomra! De ha nem csak az aláírásokra összpontosítok akkor észreveszem, hogy legalább a háromnegyedének jó alaposan be van rúzsozva az ajka. Ha lesz legközelebb ilyen alkalom tuti kétszer meggondolom, hogy mit engedek meg és mit nem. Mindegy is. A lényeg, hogy most már visszaérhetek a szállodához és tologathatom tovább a motoromat. Nem volt könnyű, de hatalmas megkönnyebbülés ért, amikor észleltem, hogy megérkeztem és lezárhatom a motort az egyik szabad tartóhoz. Cseppet sem örülnék annak, ha eltulajdonítanák és még váltságdíjat is kellene fizetnem értem, hogy visszakaphassam. Bár szerintem helyesebb volna ha szólnék a recepciósnak rejtse valahová el, vigye a parkolóba, mert nekem most semmi erőm sincs vagy hasonlók, egy szép kis kérlelő kiskutyaszemes tekintet kíséretében. Ezt is tettem, mert őszintén semmi erőm sem volt még harminc lépést megtenni a hotel vendégek számára kialakított jól elzárt parkolójáig és vissza. Annyi volt a szerencsém, hogy most a kedvesebbik recepciós volt szolgálatban és rábólintott a feladatra. Különben a másik teljesen elviselhetetlen, nem tudom megmondani miért, lehet Dan ártott neki valamit és azt hiszi én tettem. Kinézem belőle. De nem baj, most szerencsém volt. Odaadtam a kulcsot neki és már indultam is a szobánkba. Az volt a gond, hogy a szoba ajtajának a kulcsa is rajta volt, pusztán elővigyázatosság kedvéért. Erre fel, most kopoghatok az ajtón. Azt reméltem, hogy most legalább Dan itthon van és nem kell várakoznom órákig míg visszatér mondjuk Pandora-tól. Szóval kopogtattam és ő szerencsémre ajtót is nyitott. Olyan nagyon nagy kő esett le a szívemről, hogy azt hittem rögvest beesem az ajtón egyenesen Dan-nak, de aztán mégis megálltam a saját lábamon. Vendégünk volt.
– Ne akard megtudni a részleteket Dan! Amúgy, maradj csak Hero. – lépek be végre az ajtón és felsóhajtok egy nagyot. Tényleg egy óriási szikla esett le most a szívemről.

Daniel, Hero & Marcus

Ha híresség vagy meg kell tanulnod úgy viselkedni, ahogy ők szoktak, át kell venned a szokásaikat és ha ezt nem teszed meg, egy kénköves Pokol lesz az életed. Mindig ettől próbáltam megóvni a barátaim, hogyha velem történne valami akkor ne húzzam őket magam után, ezért van az, hogy irtózatosan ritkán osztok meg olyan képeket ahol a szeretett ismerőseimmel vagyok. A hírességek teljesen mások, őket nem féltem annyira. De most, most nem tudtam mit mondjak Dan-nak és az időközben elém állt Hero-nak. Persze kezet fogni még tudok, szóval olyan égetően nagy helyzetben nem vagyok, hogy ha a szavait nem sikerült rendesen értelmeznem akkor már a cselekedetét sem fogom. Az egyszerűbbnek tűnt most, kellett egy-két pillanat mire eljutott a tudatomig mindaz amit mondott és erre úgy felkapom a fejem, mintha éppen azt mondták volna, hogy meghalt a kutyám.
– Inkább csak kimutatták a foguk fehérjét és bebizonyították, hogy rengetegen meg akarnak kaparintani, mint a kalózok az elásott kincset, amit az ükapjuk rejtett el előlük. – szörnyű példa, tudom, de igyekszem humoromnál lenni és nem búslakodni azért amiért egyszerűen a rajongók azt tették ami a rajongók dolga.
– Semmi baj Hero. Az egész az én hibám, tele kellett volna tankolnom benzinnel a motort és nem levenni a fejemről a bukósisakot. – ami a bukósisakot illeti amint beljebb kerültem az ágyra is dobtam. Bár elnézve szegény Hero-t és Dan-t is, úgy éreztem jobban tenném ha tennék valamit és nem csak szavakkal bizonygatnám, hogy nincs semmi baj. Végtére is túléltem a találkozást. Volt már rosszabb is, szóval én gyakorlatilag egy igazi túlélő vagyok ami a rajongókat illeti és eddig meg kell jegyeznem senki sem ment túl messzire amit már végkép nem tolerálok.
– Bár ami a szalvétát illeti... Voltak akik elfelejtették mit jelent a szó fogalma és a mellkasukra is írnom kellett. Felhergelő tud lenni amikor provokálnak, de szerencsére még itt vagyok. Totál piros vagyok a rúzstól ugye? A recepciós nem mert semmit se szólni, de láttam az arcán, hogy baj van. – megnéztem volna magam a tükörben, de úgy gondoltam előbb szóba kell állnom a testvéremmel és Hero-val. Teljesen mindegy, hogy nézek éppen ki. De ha még Hero mindig szomorkodna és nem hitte volna el, hogy tényleg nincs semmi baj, akkor megpróbálom egy baráti öleléssel meggyőzni és mivel vagyok annyira jó, Dan-t is igyekszem magamhoz húzni. Csoportos ölelés, eszemben sincs, összepréselni őket és kiszorítani belőlük a szuszt.
– Éhes vagyok. – bököm ki végül, miután elengedtem őket és a gyomrom is korogni kezdett.
– Amúgy ha bármelyikőtök lefényképez így rúzsfoltosan, azt soha többé nem ismerem! – próbáltam komoly arcot vágni és tényleg úgy tűnni, mint aki nem viccből mondja mindezt. Igazából az zavart volna, ha Odette is meglátna így és ki tudja mit gondolna rólam.