Tény, hogy amióta Beatrice meghalt azóta túl tudok lőni mindenféle célon és olyan megbotránkoztató dolgokat művelek, még a média is szívesen csámcsog rajta. Pedig csak a jó szándék vezérel mindig, arról nem én tehetek, hogy egyesek nem tudnak vigyázni magukra és én pont akkor vagyok ott amikor ők éppen csodával határos módon maguk alatt vannak. Vagy éppenséggel jobbnak látják, ha a föld eltakarja mindazt, amit ők okoztak maguknak és nehezen tudnák felvállalni. Ilyen szándék vezérelt akkor is, amikor Lysandra Lourel Nolena túlságosan maga alatt volt és a föld volt az egyetlen amit ittas állapotban magához tudott volna szorítani. Ezt meg ugyebár nem hagyhattam, mert nem csak én láttam őt így, hanem azok a nyavalyás szennylap firkászok is meg néhány civil aki szívesen keresne pénzt a fényképeivel meg videóival amit készített róla. Ez gondolom egyáltalán nem azt jelenti van szívem és azért még sincs olyan irtóztatósan széttörve, hogy aztán végképp ne érezzen semmit mások iránt. Azon a napon nem is tudom mit éreztem. Talán sajnálatot? Hogy megannyi pénze és ismerőse van mégsem teszik őt igazán boldoggá s, emiatt az italba fojtja minden bánatát? Őszintén? Tényleg nem tudom. Beatrice óta nem értek meg semmit és úgy érzem az egyetlen amihez igazán értek az a tenisz és persze tökéletesen megmenteni valakit még mielőtt nagyobb botrányt csinálna egymaga. Bár azért azt meg kell jegyeznem, hogy nem mindenkit cipelek el a hátamon a lakásomba, ahol semmi rossz nem érheti az illetőt. Lysandra-val azonban tényleg nem tudtam mit kezdeni. Elég ciki lett volna ha szólok az egyik rokonának, hogy eléggé önmagán kívül van és jobb lenne ha érte jönnének, meg itt volt az a nagy hátrány: egy rokonát sem ismertem, akit fel lehetett volna hívni. A zsebében meg nem akartam ugyebár kotorászni, elég volt ha cipelhettem őt. De mindez szerencsére nem ma történt, szerintem már nem is emlékszik arra, hogy mi történt és a média is letett arról még több sületlenséget derítsenek ki rólunk. Éppen ezért vettem a bátorságot és úgy döntöttem, hogy elmegyek a tengerpartra. Ott ugyanis csekély az esélye, hogy bárkit meg kelljen mentem a bakijai elől. Úszni mindenki tud vagy éppen tanul, szörfözni meg... Hát én előbb dobok egy hátast a vízben, mintsem a vitorla szélbe kapna. Homokvár építésben meg, szerintem a kisebbek nem kérnének a segítségemből, mert ők is tökéletesen kezelik a kicsi kék, piros és mindenféle színű műanyagvedrüket meg lapátjukat. A napozásra meg az idetévedőket egyáltalán nem kell tanítani, maguktól is tudják, hogy okosabban teszik ha bekenik magukat naptejjel, különben úgy leégnek csak na és előbb lesznek hasonlatosak egy vörös rákhoz, mintsem emberhez. Éppen átöltöztem és kerestem volna magamnak egy nyugodt kis helyet amikor... – Te jó ég! – mondjuk nem hiszem, hogy hallotta volna mennyire örülök a viszont látásnak, legutóbb ugyanis nem éppen kellemesen váltunk el egymástól. Igen. Tényleg megláttam Lysandra-t miközben egy szabad napozóágyat kerestem.
words: ki számolja? note: majd lesz jobb is. music: Ez a V a cukorkájával kikészít xD
The author of this message was banned from the forum - See the message
Lysandra Lourel Nolena
Playby :
Lucy Hale
Tartózkodási hely :
itt-ott
Job/hobbies :
modellkedés, zenélés
Csoport :
Híresség
Hozzászólások száma :
2
Join date :
2015. Jun. 27.
Age :
27
Tárgy: Re: Lysa & Meeka 2015-08-02, 18:31
☇Megjegyzés: IDE és IDE ☇Ruha: Katt ☇Zene: katt ☇Szószám: 681 ☇credit: Shanna
Meeka & Lyssa
Általában a dalaimat egy olyan helyen írom és zenésítem meg a dalaimat, ami valamiképpen kapcsolódik a szöveghez, vagy ihletet tudok meríteni. A stílusom nem jellemzi a hollywoodi énekesnőkét, ezért is csinálom így. Én magamnak írom a dalaimat, a zenét is én szerzem, illetve inkább a country-s stílus fekszik nekem. Amikor leülünk a tábortűzhöz, előkapunk egy gitárt, felvesszük a cowboy sapkát, szalonnát sütünk, és jól érezzük magunkat a barátainkkal. Én a természetes zenét szeretem, nem pedig a gépesítettet, ezért is használok elég kevés hangjavító effektet, meg torzítókat, amivel a zenét színesebbé lehet tenni. Valahogy az nekem túl mű volt, meg tömegcikk. Olyan, mintha csak azért csinálnák az egészet, hogy eladják a dalaikat, hogy a pénz dőljön be az ablakon, mert mindenki meg fogja őket hallgatni. Persze nekem se utolsó szempont a fizetés, de nem csak azért csinálom. Régen elveszítette volna már a dolog a varázsát ha ez lenne a fő szempont számomra. Most is egy újonnan szerzett dalomat akarom végre teljesebbé tenni. A dalszöveg sincsen még készen, de legalább most lesz alkalmam befejezni. Sose zavart, hogy ha egy fotós készített rólam egy-egy képet miközben dolgoztam, inkább örültem neki. Legalább azok az emberek akik rajonganak értem, biztosra tudják, hogy a saját kezemből adom ki mindazt, amit ők hallgatnak. Gyorsan felkaptam egy könnyed nyári ruhát, egy kényelmes cipőt, a hullámos hajamat meg egyszerűen összefogtam és egy kendőt is a fejemre kötöttem, amit előtte összetekertem. Nem szeretem ha a szemembe lóg a hajam. Egy kistáskába gyömöszöltem a szemüvegem – igen, szemüveges vagyok és szeretném látni, hogy mit írok le – egy kis naptejjel és a bikinimmel együtt. Terveztem, hogy majd felhívom az egyik barátnőmet és úszunk egyet ha úgy érzem már, hogy eddig tartott a lendületem. Nem az új albumomra írok, azt már kiadtam, inkább most csak összegyűjtöm a dalokat. Legalább majd nem kell az időpontokkal bajlódnom és bőven rá fog férni a második lemezre. Berohantam a konyhába egy almáért, elcsomagoltam a gitáromat, és már útnak is indultam. Feleslegesnek láttam autóba ülni, mert az időt elég kellemesnek találtam. Sose éreztem Honolulut melegnek, bár talán ez normális, mert én is mediterrán helyről származom. Ezért is vagyok már lesülve, gyönyörű napbarnított színem lett anélkül, hogy szoliba mentem volna, így a bőröm is feszes maradhat. Rengeteget csámcsognak azon a szépséggel foglalkozó lapok, hogy vajon mi lehet a titkom és persze mennek is a vádaskodások, hogy minden bizonnyal a szoláriumtól vagyok ilyen. Sose érdekeltek különösebben az ilyenek. Élveztem ahogy séta közben a szél belekap a copfomba, és kellemesen hűti az arcomat. Beszívtam a levegőt és elmosolyodtam. Máris sokkal jobb kedvem lett, s így már boldogan álltam neki a dalok megírásának is. Amint beértem a strand területére, kerestem gyorsan magamnak egy szabad napozóágyat, ahova letehetem magam. Egy olyat szerettem volna, ami elég közel van a strandolókhoz ahhoz, hogy átragadjon rám is a nyári hangulatuk, de mégis elég távol van ahhoz, hogy nyugodtan tudjam írni a szöveget. Nem akartam, hogy egy labda eltaláljon, vagy valaki felbukjon bennem. Azzal megzavarna elég rendesen. Amint kényelembe helyeztem magam, már vettem is elő az egyelőre még névtelen dalomat. Sose adok először címet. Ez olyan, mintha a gyerekünknek már akkor nevet adnánk, mikor még tervben sincsen. Tüzetesen vizsgálgattam a sorokat, ha valamire úgy gondoltam, hogy talán mégse stimmel annyira, akkor kihúztam a szót és valami mást írtam a helyére. Egész szépen haladtam, már vettem is az ölembe a gitárom, hogy elkezdhessem a megzenésítést, amikor hirtelen megütötte a fülemet egy hang. Én magam is elcsodálkoztam, hiszen nem szólt hangosan, meg általában a belemerülök a dalszerzésbe, akkor sokszor azt se hallom meg ha valaki közvetlenül hozzám szól. A hang irányába fordítottam a fejem, és elkerekedtek a szemeim. Mégis miért kell újra találkozunk? Én valahogy egyáltalán nem vágytam arra, hogy újra lássam azok után ahogyan elváltak az útjaink. Az arcomba pír szökött ahogy rápillantottam. Vissza akartam szólni neki valamit, de a torkomra forrtak a szavak. - Öhm… - kezdtem bele, de nem sokáig jutottam – Hogy vagy? Te idióta. Mégis miket beszélsz össze? Hogyan gondoltam, hogy ezt megkérdezem tőle? Inkább már be is fogtam a számat, mert nem akartam tovább magyarázkodni. Vetettem rá egy kérdő pillantást, amiben most nem volt semmi magabiztosság.