Az őrület és a nagyság egyazon érme két oldala.

Már két órája is megvan, hogy bezártam a klinika ajtaját, mégse sikerült még a kocsimig sem eljutnom pedig jócskán éjszakába nyúlt már az idő. Minden lépésem után elém ugrik valaki, hogy elfecsegje unalmas életének momentumait. Némelyiket szívesen nyakon szúrnám, csak így spontán, unalomból. De a nyílt utcán, nem lenne túl ésszerű. Ezért felhúzom az úriember maszkom és mosolyogva bólogatok minden egyes marhaságra. Ezeknek tényleg ennyiből áll az életük? Semmi izgalom, semmi fűszer, csak az ocsmány éljünk boldogan szirup. Ennél még Hell egy napja is szórakoztatóbb. A kutyám legalább a postást megrágja rendszeresen.  Néha a játékaimat is, de nem tehet ő arról, hogy rászokott a szín húsra. Sikerül túljutnom az ismerősökből álló támadóvonalon, de a társaság meghozta a kedvem valami izgalom kereséséhez. A kocsi helyett, a közeli bár felé veszem az irányt. Nem szokásom a környéken vadászni, de a bárt gyakran látogatom. Elég sok turista fordul meg ott, a kiszolgálással sincs gond és tartanak minőségi whiskyt. És persze ott van Bluebell. Nem mintha közöm lenne hozzá, csupán szeretem nézni, ahogy az emberekkel bánik. Van benne valami, mocskos. Legalábbis én annak látom és épp ez teszi érdekessé. Most is, amint belépek, tekintetemmel megkeresem azt a szabad helyet, ahonnan kényelmesen rálátok. A pult mellett a sarokban, tökéletes! Elég sötét zug, általában üres és én ezt szeretem kihasználni.  Lassan a törzshelyemmé válik és még lassabban, megfejtem a nő titkait is.
-Szép estét Bluebell! - Állok meg pont előtte, s tekintetem máris az ő élénk íriszeit kutatja. Igyekszem felmérni, ma vajon milyen hangulatban találtam. Nem hiszem, hogy különösen meglepi a tény, hogy a nevén szólítom. Így van ez már egy jó ideje. Pont, mióta ezt a helyet látogatom. Eleinte bevallom érdeklődésem csupán a teste felé irányult. Szép szemei, fehér bőre és telt ajka kissé elkábított. Szinte magam előtt láttam, ahogy szépséges kebleiből lassan elszivárog az összes vére, majd tekintete lélektelenné válik. De túl sokat figyeltem és mostanra már úgy hiszem, élve még érdekesebb.
-A szokásost kérném! - Van ízlésem, természetesen a legdrágább whiskyt döntöm magamba, mint mindig. Alább nem adom, ebben nem ismerek kompromisszumot. Pénzem van rá, így nem is kell másra fanyalodnom.  Nem várom meg az alkoholt, hanem lassú, megfontolt lépésekkel a kinézett helyre megyek, s kényelembe helyezem magam. Tudom, hogy a nő hamarosan ringó csípővel közelít felém, s elém teszi a rendelésem. Valami oknál fogva, élvezem ezt a pillanatot. Jólesik amikor látom, hogy felém közeleg és kiszolgál. Persze, ez a dolga! Körbe pillantok. Későre jár, már csak egy két vendég lézeng. Ismét zárás előtt értem ide, már sokadik alkalommal. Tudat alatt, talán direkt csinálom ezt. Tekintetemmel szórakozás után kutatok. Két féle vadra lesek. Van, amelyik csupán az ágyamban végzi, őket reggel szabadon engedem, hisz nem akarom, hogy hírem menjen. És van, aki a hűtőládámban. Ez utóbbiakkal nem mutatkozom nyilvánosan, de szeretem figyelni őket, azzal a tudattal, hogy kezeim között lelik majd halálukat. Most egyik opcióra sem találok megfelelő alanyt, vagyis de, már felém közeleg, poharammal a kezében. Elmosolyodok, még mielőtt mellém érne.
-Köszönöm! Látom mára már megcsappant a forgalom. Nincs kedved csatlakozni? Én fizetek természetesen! - Gáláns lovagként tetszelgek, épp csak páncélom nincs. Megjátszom magam, mint mindig, mert az igazi énem túl morbid mások szemében ahhoz, hogy elfogadják, tudom, mégis jól esne néha, ha önmagam adhatnám.

Az őrület és a nagyság egyazon érme két oldala.

Enyhe mosollyal nyugtázom, hogy elfogadja a meghívásom. Szinte tudtam, hogy így lesz, máskülönben talán meg sem invitáltam volna. Nem szeretem, ha az irányításom alól kicsúsznak a dolgok. Ajkamhoz emelem a poharat, s kortyolok egyet a méregdrága italból, míg a nő vissza nem tér egy másik pohárral és a piás üveggel. A tény, hogy nyilvános helyen az asztalomhoz invitáltam máris elmondja, hogy mit akarok tőle. Legalábbis számomra szinte száz százalék, hogy nem fogja a hűtőládámban vagy az égetőben végezni. Bár ebben soha sem lehetek teljesen biztos. Magamon érzem a pillantását, de percekig úgy teszek, mintha nem venném észre. Csak a poharamnak szentelem a figyelmem. Pedig nagyon is feltűnt, de egy vadász, soha sem leplezi le magát a prédája előtt, míg el nem jön a megfelelő időpont. Eszerint járok el, s csak miután hozzám intézi szavait emelem rá a tekintetem, s nézek hosszan tündöklő szemeibe.
-Hát észrevetted. - Nem kérdezem, kijelentem a dolgot. Ezek szerint, én is felkeltettem a figyelmét, nem csak ő az enyémet. Annyira biztosan, hogy tudja, mikor szoktam érkezni. Ráadásul, kapcsolatunk épp most lépett át a tegezési fázisba olybá tűnik.
-Hiányoztam? - Hirtelen teszem fel a kérdést, rideg, rezzenéstelen arckifejezéssel. Annyira nem is érdekel a válasz, hisz már tudom. Még, ha nem is vallja be, várt rám, ebben biztos vagyok.
-Kicsit elhúzódott a munkám, aztán pedig, feltartottak, ennyi az egész! - Azt nem teszem hozzá, hogy eredetileg nem is akartam ma ide jönni. Az utolsó pillanatban döntöttem így, mert a sok unalmas sztorit követően, izgalomra vágytam, s talán meg is kapom.
-Hosszú nap? - Nyújtom elé kérdés közben kiürült poharam, hogy újra töltse. Már jó ideje észrevettem, hogy valami nem stimmel vele. Bár orvosként az emberekhez kevésbé értek, az azért világos, hogy valamilyen függőségben szenved a nő. Legalábbis én erre tenném le a voksom. Nem zavar, sőt, tetszik, hogy van valami féle sötét titka, még ha ez föl sem ér az enyémhez. Bár ki tudja! Temperamentumát ismerve, elég sok mindent kinéznék belőle. A megfigyelés, mondhatjuk úgy, hogy az életem egyik főbb irányszála. Nélküle, már rég fény derült volna igazi valómra.
-Megviseltnek tűnsz, de még ez is jól áll! Talán rád férne egy kis kikapcsolódás! - Nem tárom elé a sejtésem, én sem örülnék, ha valaki csak úgy az arcomba tolná a titkaimat. Helyette inkább fenntartva az álcám bókba csavart sértést szegezek neki. Végül sejtelmes mondattal zárom a sort, olyan pillantással és hangszínnel, hogy kétség sem férjen szavaim mögöttes, fülledt tartalmára. Ujjam unottan köröz poharam peremén, majd miközben az egyik részeg duó kiabálni kezd, én halál nyugodt arccal iszok egy újabb kortyot. Remélem hamarosan záróra.

Az őrület és a nagyság egyazon érme két oldala.

-Nem hiszem, hogy illene hozzám a térdnadrág, avagy azok az ízléstelen ingek. Jobban szeretek normálisan kinézni. - Kimért választ adok, semmivel sem többet, mint amennyit illik. Azzal senki sem vádolhat meg, hogy anyám nem vert belém elég tiszteletet. Viselkedésem szinte mindig kifogástalan, kivéve mikor hagyom, hogy vágyaim kiéljék magukat. Olyankor minősíthetetlen kategóriába sorolnám magam. De az, nem számít, hisz senki sem tudja.
-Honnan veszed, hogy nem nekik kéne tőlem félniük? - Hanyagul visszakérdezek, de tekintetemben bizonyára felcsillan az ismerős fény, mely oroszlánhoz méltóan vizslatja az áldozatot. A részeg bagázst nézem, ténferegnek, látszólag egyik sem beszámítható már. Az ilyenektől nem forr a vérem, kicsit sem. Az alkohol tompít, az alkohol tönkre teszi az egész művelet varázsát. Unottan nézek körbe, mielőtt még kiléphetnének az ajtón. És egy újabb társaság kerül a szemem elé. Igazán elfogyhatnának már. Főleg az öreg fazon. Túl sokszor látom itt időzni, lassan már zavaró tényezővé lép elő. Márpedig azokat muszáj eltüntetnem. Ez belső késztetés, nem tudom és nem is akarom legyőzni.
-Látom, hogy tetszem nekik, de engem nem ők érdekelnek! - Mély, mégis lágy hangom természetes színben tör a külvilág felé. A nő tekintetét keresem, nyilván valóvá téve, hogy ő sokkal jobban felkeltette a figyelmem, mint bármi más a helységben. Persze ebbe is bele lehetne kötni. A vén fazon is megkarcolgatta a burkom ezzel a vizslatással, de ez más fajta érdeklődés. Ez a vadászat előtti léha mustra, s nem tűzben izzó szenvedély. A kettő együtt, na, az mindent visz, de ritka, mint a fehér holló. Bluebell... ő közel áll hozzá, iszonyatosan közel. Egy lágy parancs a nőtől, s máris kettesben vagyunk. Mondanám, hogy nem húznak fel ezek az apró dolgai, de az hazugság lenne. Ajkamhoz emelem az újra töltött poharat, még véletlenül sem törve meg a csendet. Iszok, s közben nyíltan az ajkát nézem. Egyértelmű, mit akarok, s ehhez, szavak sem kellenek. A levegő ennyitől is felforrósodik. Válaszára nem kérdezek vissza, inkább megiszom az általa töltött alkohol maradékát. Felemelkedik, s amint tenyere asztalt ér, tökéletes belátásom nyílik hamvas kebleire. Arcom nem árul el semmit, de attól még épp elég nagy hatást gyakorolnak rám bájai. Ahhoz legalábbis, hogy tekintetemmel kövessem az ajtó felé.  Zár kattan és ez az a pillanat, mikor vágyam főnixként lobban fel. Imádom, ha egy nő, tudja mit akar, s láthatóan Bluebell, épp nagyon is tisztában van vele. Ráadásként ez tökéletesen illik ahhoz, amit én kívánok. Mintha vére serkent volna, mit nyelvének hegyével tüntetett el, vagy csupán a képzeletem játszik velem.
Ismét hajol, újfent felfedve kebleit előttem. Direkt teszi , némán csábít, játszadozik velem. Erőszakkal kell visszafognom a testem, hogy ne rántsam magamra most azonnal. De kíváncsivá tett, s bár már szinte fáj duzzadó ágyékom, nem teszek semmit.  Még a nevemet sem ejtem ki, egészen addig amíg vissza nem ül, s ő maga be nem mutatkozik.
-Eddig is tudtam, hogy hívnak téged Bluebell! - Lassan az asztalra helyezem az immár ismét üres poharam.  Nem izgat a családi háttere, a teste és a mocskos titka annál inkább. Ki akartam várni, hogy kezdeményezzen, de túl lassú, az igényeimhez mérten.
-Mivel neked is illene tudnod, hogy milyen nevet sikíts majd.. - Felállok és mögé lépek, kezem máris a vállára siklik. Arcomon ördögi félmosoly. Egyesek szerint ilyenkor pofátlan vagyok, holott csak a magabiztosság vezérel.
-Zivon Vladimir Zharkov, szolgálatodra. Azt hiszem, ebből már ki is derült, hogy Oroszországból származom. - Vállát, s nyakát masszírozva suttogok a fülébe, majd, gyengéden bele is harapok a hatás kedvéért. Felvezetés, előjáték... semmit érő szavak csupán. Nem akarok ismerkedni, így sokkal izgalmasabb lesz kiélvezi a testét. Hátának simulva kezeim keblei felé indulnak, de mielőtt megérinteném, a felsőjébe markolok és egyetlen mozdulattal megtépem az anyagot. Le is húzhattam volna, de így sokkal jobban esett. Hajába markolva húzom hátra fejét, s ajkam mohón ízleli meg csókját.