Még csak az első napja Hawaii-n, de már rájött, hogy a fekete farmer talán nem volt a legjobb választás. Rájött már arra is, hogy lelépni apja bankkártyájával szintén nem volt poén; az öreg nagyjából tizenöt perccel azután, hogy kifizette vele a jegyét, zárolta a bankszámlát, ezzel megfosztva a lányát a további pénzügyi támogatástól. Riley fel volt ezen háborodva; milyen jogon tette ezt meg? Hiszen a lánya volt, még akkor is, ha meglopta, nem igaz? De igen. Akkor hol itt a probléma?
De hát úgy tűnik, valami probléma csak volt, mert most itt volt ő, alig kétszáz dollárral a zsebében egy ismeretlen helyen, irritáltan játszott a fekete hátizsákjának lelógó pántjával és azon filozofált, hogyan tovább. A két táskát, amit magával hozott, a repülőtér csomagmegőrzőjében hagyta, és most így kószált a városban, egyik helytől a másikig, valami kikapcsolódást (és könnyű pénzszerzési lehetőséget) kutatva. Le volt égve, az tény; ennek ellenére , mikor meghallotta, hogy az egyik szórakozóhelyen élő zenés bulit tartanak, útja egyből oda vezetett; bár nem volt éppen tipikusan fesztiválos öltözetben (a jobb napokat is látott converse-tornacipő semmi esetre sem volt alkalmas arra, hogy átverekedje magát benne a tömegen és a színpad elé pofátlankodjon), mert a rövidnadrág és a lenge, ujjatlan fölső tényleg nem voltak koncertre tervezve, azért csak beljebb merészkedett a tömegben és ott a pultnak támaszkodott, hátizsákját ledobva valahova a lába mellé.
Sosem gondolta volna, hogy pont ilyen szerencsés időszakot fog majd ki, hogy pont egy zenei fesztivál kellős közepébe érkezik majd; hirtelen már az sem zavarta, hogy az alkoholnak borsos árát számolták fel, és ő éppenséggel nem volt a toppon anyagilag. Rendelt egy Somersby-t (nem tervezte leinni magát, ó, nem, még nem), aztán úgy döntött, egyelőre csak körülnéz; hiszen nem ismert itt senkit, most érkezett, és...
...és valaki szépen neki is megy, és ő az illető vállába kapaszkodik, hogy ne essen el; lényegében rá akaszkodik, karcsú ujjai rámarkolnak a férfi fölsőjének anyagára, és halkan, franciául káromkodik az orra alatt, és csak utána pillant fel, borostyánszín szemeinek pillantását a "megmentőjére" irányítva.
- Non, tout va bien. - És elmosolyodik, halványan, óvatosan, és egyből zavartan félrepillant, mikor eszébe jut, hogy már nem Franciaországban van. - Akarom mondani... Nem, minden rendben.
És zavarában az alsó ajkára harap, aztán lassan visszahúzza a kezét és hátrébb lép egy fél lépést, hogy jobban szemügyre vehesse a srácot, aki nekiütközött. Zavartan a hajába túr, ahogy próbálva kimagyarázni magát, de az a fránya francia akcentus... Sóhajt.
- Bocsánat a franciáért... Alig pár órája érkeztem, még nem szoktam meg, hogy itt mindenki angolul beszél. - És nevet, könnyedén, mintha már évek óta ismerné Őt... Pedig még a nevét se tudja.

tag: Jesse | notes: lesz ez még jobb is, csak várd ki