Már két hete annak, hogy hátunk mögött hagytuk Spanyolországot, az addigi életünket és az elvárásokat. Nem érdekel, hogy mi helyes és mi nem. Szeretem a nőt, aki mellett már 2 hete ébredhetek és nem fogok lemondani róla. Vegas azóta veszett kutyaként örjöng. Engem sehogy nem tud jelenleg utolérni és mivel nem tudja, hogy pontosan hol vagyunk így a követés sem opció a számára. Halkan bújok ki a lepedő alól és semmit sem veszek magamra egyszerűen csak kisétálok a medencéhez. A fák takarásából hallatszódik a tenger csendes morajlása, mégis olyan házat vettem amihez medence is tartozott. Ambrosianak mindent. Szerintem boldog itt. Vagy legalábbis remélem. Nem panaszkodott semmire és tényleg a lelkemet is kitettem, hogy olyan házat találjak magunknak, ami mindkettőnknek, de leginkább neki megfelel. Azt szereném ha mindent megkapna, amire csak vágyik. Elvégre egy boldog párkapcsolat titka a boldog nő nem igaz? Végigsétálok a medence szélén majd a lépcsőkön lehaladva hagyom, hogy a ringatózó víz körbeölelje testemet. Nem fogom tagadni én is nagyon élevezem ezt a helyet. Nem is tudom mikor nyaraltam úgy utoljára, hogy nem kellett izgulnom a munka miatt, hogy az embereim nem boldogulnak nélkülem. Most viszont egészen más a helyzet. Valószínüleg el fogok helyezkedni az államokban, áthozom ide a munkakörömet és innen fogom folytatni. Nem rossz kezdet főleg egy olyan nővel az oldalamon, mint Ambrosia. Úszok néhány hosszt majd megkapaszkodom a medence szélébe és onnan figyelem pihenő alakját az ágyban. Eddig nem tudtam elképzelni, hogy hogyan lehetnénk együtt. Most meg már azt nem tudom, hogy hogyan tudnék létezni nélküle.
Ambrosia Belmonte
Playby :
Rosie Huntington-Whiteley
Tartózkodási hely :
Hawaii
Job/hobbies :
Francisco
Csoport :
criminal
Hozzászólások száma :
2
Join date :
2015. Jul. 06.
Age :
31
Tárgy: Re: Ambrosia & Francisco 2015-07-07, 20:23
Azt hiszi, alszom. Nem így van. Az első napsugarakkal ébredtem, s míg az ő nyugodt arcát fürkésztem, folyamatosan jártak a gondolataim. Apámon, Franciscon, Hawaiion. Nem fogok elmenni innen, nem hagyom a Szerelmet sem, de tehetetlenül sem fogom megvárni, mikor bukkan fel bárki is, aki a boldogságom útjába kíván állni. Az egyetlen nagy szerencsénk, a szakmában ügyesen összehozott arctalanság. Akik meg akarják úszni, azok mindent másokra bíznak, van egyfajta hierarchia, ami épp azt szolgálja, hogy a valódi nagykutyák pusztán a zsebükön érezzék a pénz súlyát, ám egy sima üzlet kontaktus részét elvégezzék helyettük. Ebből következik, hogy sem Vegast, sem Francisco Berradat nem ismeri akárki. És amíg nem fogunk új üzlet kiépítésébe, kevesebb az esély, hogy hírünk megy. Nyugodtnak kell lennem, bár amíg nem tudom, Francisco mit forgat a fejében, ez aligha lesz lehetséges. Mégis kell egy terv. Egy saját terv.
Jóleső lustasággal nyújtózom az ágyon, bár az első gondolatom, hogy túl üres a ház ura nélkül. Szőke fürtjeim kuszán követik a mocorgásom, mosollyal ülök fel és húzom magam köré a fehér selyem lepedőt. Mezítláb lépdelek a mesés márványon, szinte lehetetlenség betelni az érzéssel. Az egész ház... több, mint tökéletes!
Bárki megirigyelhetne. Minden lány, nő és asszony. Látom a vízben sikló mezítelen testet, a szívem máris hevesebben dobog. Varázslat. Vagy sokkal hatalmasabb annál?! Úgy döntök, a medence szélén várom meg. Ó, mennyire szerettem titkon figyelni... Eszembe jutnak lopott pillanatok, amikor még csak vágytam rá, s bár a vágy most sem hagyott alább, buja mosolyra húzódnak ajkaim. Leülök a víz szélére, lábaim a vízbe lógnak, fejem az ég felé szegem. A selyem fehér színe pompás kontrasztot alkot napbarnított bőrömmel. Lehunyom a szemem. Hallom, hogy közelít. Megérint és én úgy mosolygok, mintha a Világ heverne a lábaim előtt. - Jó reggelt, mi amor. - Közelebb hajolok a víz felé, hozzá, a lehető legnagyobb elégedettséggel túrok vizes hajába. - Hogy aludtál? - Hát persze, hogy hízelgek. Akarok valamit.
Francisco Berrada
Playby :
Robert Downey Jr
Tartózkodási hely :
Hawaii
Job/hobbies :
Drogbáró
Csoport :
Bűnöző
Hozzászólások száma :
5
Join date :
2015. Jul. 06.
Tárgy: Re: Ambrosia & Francisco 2015-07-08, 14:05
Ambrosia
Imádom őt. Minden apró kis részletét imádom. Egy elvetemült barom lettem volna, ha lemondok róla és hagyom, hogy Vegas hozzáadja egy senkihez. Ambrosia ennél többet érdemelt. Sokkal többet. Olyan dolgokat, amiket én képes vagyok megadni neki és meg is teszem amióta leléptünk Spanyolországból. Ide egyenlőre nem érhet el Vegas keze, de ha a Francia is besegít neki, és véleményem szerint be fog, akkor elöbb utóbb forróbb lesz a talaj a talpunk alatt, mint valaha. Talán el kellene vennem őt feleségül. Az lenne a legtisztább és Vegas sem választhatna el a lányától. Mondjuk így sem hagyok neki sok lehetőséget rá. Figyelem, ahogy kisétál a szobából. Szinte belefájdul a szívem abba, hogy mennyire szép. Vajon készen állna rá? Készen állna arra, hogy összekösse velem az életét? Hamarosan kiderül majd. Nem ma ... nem holnap. De nem is egy hónap múlva. Meg fogom őt védeni. Mindentől. Bármin múljon nem hagyom, hogy elvegyék tőlem. Lábai mellett megkapaszkodom kezeimmel és figyelem gyönyörű vonásait. Örülök, hogy boldognak látom itt. Igyekeztem minden kényelmi szempontnak megfelelő otthont választani magunknak és mivel eddig egy rossz szava nem volt ezt elismerésnek veszem. Egy nő tetszését sokszor nehéz elnyerni, de úgy tűnik nekem most sikerült. -Jó reggelt gyönyörűm..-kezeimet finoman combjaira simítom. -Azóta, hogy veled töltöm az éjszakákat csodálatosan.-mosolygok rá teljes elégedettséggel az arcomon. Finoman körbeölelem testét és behúzom magamhoz a kellemesen hűvös vízbe. Vékony testét szorosan magamhoz ölelem miközben gyengéd csókot lehelek ajkaira. -Mit szeretnél ma csinálni, kedvesem?