Azt hiszi, alszom. Nem így van. Az első napsugarakkal ébredtem, s míg az ő nyugodt arcát fürkésztem, folyamatosan jártak a gondolataim. Apámon, Franciscon, Hawaiion. Nem fogok elmenni innen, nem hagyom a Szerelmet sem, de tehetetlenül sem fogom megvárni, mikor bukkan fel bárki is, aki a boldogságom útjába kíván állni. Az egyetlen nagy szerencsénk, a szakmában ügyesen összehozott arctalanság. Akik meg akarják úszni, azok mindent másokra bíznak, van egyfajta hierarchia, ami épp azt szolgálja, hogy a valódi nagykutyák pusztán a zsebükön érezzék a pénz súlyát, ám egy sima üzlet kontaktus részét elvégezzék helyettük. Ebből következik, hogy sem Vegast, sem Francisco Berradat nem ismeri akárki. És amíg nem fogunk új üzlet kiépítésébe, kevesebb az esély, hogy hírünk megy. Nyugodtnak kell lennem, bár amíg nem tudom, Francisco mit forgat a fejében, ez aligha lesz lehetséges. Mégis kell egy terv. Egy saját terv.

Jóleső lustasággal nyújtózom az ágyon, bár az első gondolatom, hogy túl üres a ház ura nélkül. Szőke fürtjeim kuszán követik a mocorgásom, mosollyal ülök fel és húzom magam köré a fehér selyem lepedőt. Mezítláb lépdelek a mesés márványon, szinte lehetetlenség betelni az érzéssel. Az egész ház... több, mint tökéletes!

Bárki megirigyelhetne. Minden lány, nő és asszony. Látom a vízben sikló mezítelen testet, a szívem máris hevesebben dobog. Varázslat.
Vagy sokkal hatalmasabb annál?! Úgy döntök, a medence szélén várom meg. Ó, mennyire szerettem titkon figyelni... Eszembe jutnak lopott pillanatok, amikor még csak vágytam rá, s bár a vágy most sem hagyott alább, buja mosolyra húzódnak ajkaim. Leülök a víz szélére, lábaim a vízbe lógnak, fejem az ég felé szegem. A selyem fehér színe pompás kontrasztot alkot napbarnított bőrömmel. Lehunyom a szemem.
Hallom, hogy közelít.  
Megérint és én úgy mosolygok, mintha a Világ heverne a lábaim előtt. - Jó reggelt, mi amor. - Közelebb hajolok a víz felé, hozzá, a lehető legnagyobb elégedettséggel túrok vizes hajába.  - Hogy aludtál? - Hát persze, hogy hízelgek. Akarok valamit.