Muszáj volt még egyszer, utoljára túllőnöm a célon. Abban a reményben ringatva magamat, hogy Frank, a nagybátyám, egyszer csak megjelenik, és hazarángat, és a fejemhez vágja, hogy hagyjam már abba a szarkeverést, és legyek normális, esetleg megfenyeget, hogy mostantól aztán tényleg nem fog hazajönni sohasem, hogyha ilyen hülye leszek, és legyen ez az utolsó alkalom, hogy az őrsre kell értem jönnie, és hogy most már hagyjak fel a tinédzserkori melodrámákkal, és nőjek fel végre... Ebbe a teljességgel megvalósíthatatlan cselekménysorozatba fektettem minden maradék reményemet, de semmi. Hiába hívták Frank-et, aki hivatalos gyámomként az első, akit ilyen helyzetben felkeresnek, egyszerűen nem vette fel a telefont. Felhívták a vonalas telefonunkat is, aminek olyan rettentően idegesítő hangja van, hogy mindig elgondolkozom rajta, hogy kidobom a picsába, de akárhányszor próbálkoztak, mindig mondtam, hogy felesleges, biztos, hogy nincsen otthon. Szóval ezután a gyámhivatalt akarták hívni (mert az a legközelebbi ismert rokonom Franken kívül, haha), de én olyan erővel könyörögtem, hogy azt ne, mert van gyámom, és majd bejön értem, tudom, hogy így lesz, hogy végül megunták a telefonálgatást, és hagyták, hogy egy irodában ücsörögjek, és nézzem magam mellett a falat, amíg meg nem érkezik a megmentőm. A baj csak az, hogy ha este tízig nem jelenik meg senki, hogy letegye az óvadékot, akkor lehet, hogy tényleg egy zárdában kell töltenem az éjszakát. Ilyen még sosem fordult elő velem. Régebben, mikor elkezdtem azzal felhívni magamra a gyámom figyelmét, hogy szándékosan bajba keveredtem, mindig megjelent Frank, kifizette a károkat, amiket okoztam, vagy letette az óvadékot, és elintézte a dolgokat. Az utóbbi négy alkalommal pedig az a számomra nem túl ismert nő volt a megmentőm, aki mindig kiszedett innét. Sosem töltöttem el itt többet hat-hét óránál, a gondolat, hogy most viszont itt tölthetem az éjszakát, tényleg megrémít. Azért, hogy ne mutassam ki ezt a rémületet, felhúzott lábakkal ücsörgök a kényelmetlen műanyag széken, és kiszaggatott fekete gatyám szálait csavargatom az ujjaim köré. Haza akarok menni. Megbántam ezt az egész napot. Megbántam, hogy ittam egy sört, aztán beültem az egyik haveromtól kölcsön kért kocsiba, hogy elvezessek a legközelebbi rendőrig, és rettentően túljátszva a részeget felvonjam a figyelmét arra, hogy nemcsak hogy részegen, de 16 évesen, jogosítvány nélkül vezetek. Az ember, aki behozott az őrsre nem sokat beszélgetett velem. A nevemet tudta, mert egy előző alkalommal neki is volt alkalma 10 percig felügyelnie rám, és vele intézte el egyszer a dolgokat Frank. De ezen kívül nem is akart velem kommunikálni. Én sem akartam beszélni. Nagyon nem. Miután behozott el is tűnt, mert valami fontos dolga akadt, és most egy titkárnőt kaptam a nyakamba, aki kétpercenként bedugja a fejét az irodába, aminek a tulajdonosa elvileg nemsokára megérkezik majd. Nem olvastam el, hogy milyen név áll az ajtón, az irodák pedig majdnem pont ugyanúgy néznek ki, szóval abban sem vagyok biztos, hogy ebben ültem-e már életem során, vagy sem. Megmozdulni meg nem akarok: egyrészt, mert durcás vagyok, és semmi kedvem megmozdítani bármimet is, csak hogy leolvassam a pár perc múlva felbukkanó zsaru nevét, másrészt pedig a titkárnő még rám ugrana, és leöntene forró kávéval, hogy ne merjek elkóborolni a helyemről. Biztos azt hiszi, hogy valami rettenetes kiskorú bűnöző vagyok, pedig valójában mindig ilyen baromságokkal kerülök ide, ami miatt kénytelenek behozni, mert törvénybe ütköző. Mondjuk lehet, hogy a szakadt gatya, meg a fejemen lévő fekete sapka miatt hiszi azt mindenáron, hogy egy huligán vagyok. Még fél óra üldögélés után úgy elzsibbadnak a farpofáim, hogy muszáj megmozdulnom. Ráadásul a húgyhólyagom is lüktet. Lassan, fájdalmasan megmozdulok, mintha őskövület lennék, és elsétálok az iroda ajtajáig, ahol rögtön szembe találom magamat a titkárnővel. A kezében egy csésze forró kávé. Összevonom a szemöldökömet, és felteszem a kezeimet a magasba. - Nyugalom, nem tömeggyilkosságra készülök, csak elmennék pisilni - magyarázom gyorsan, majd az engedélyével végigmegyek a folyosón, és meglátogatom a már jól ismert wc-t. Nem kell elmondani, hogy hol találom. Visszafelé sétálok, és azon gondolkozom, hogy talán azt a nőt felhívathatnám telefonon, hogy ő jöjjön értem, de lehet jobb is, ha megszabadultam tőle, és nem szól többé bele az életembe. Végső esetben még mindig felhívhatom Ardent, hogy szóljon a nővérének, hogy hozzon ki innen engem. Az iroda ajtajában ácsorog a házisárkány, a forró kávé pedig immáron nincs a kezében. Gyanakodva lépkedek közelebb. - Na, itt is van a kisasszony, csak a mosdóban bujkált - mutat felém a nő, és ebből már aztán tényleg biztosra veszem, hogy megérkezett a rendőr, akinek eddig ücsörögtem az irodájában. A titkárnő elköszön tőlem, majd el is tipeg mellettem én pedig bekukucskálok a nyitott ajtón. - Baszkikám - nyögöm, amikor megpillantom a székében ücsörgő férfit. - Ha tudtam volna, hogy maga lesz itt, akkor inkább vállalom a halálbüntetést - horkantok egyet, és beljebb lépkedek. - Dorci bácsi - pukedlizek egyet köszönésképpen, mert tudom mennyire kedveli ezt a nevet, majd visszaszambázok a műanyagtrónomra, és felveszem azt a pózt, amiben már jó ideje itt ücsörögtem.
clothes ; Dorci báááá <33
Dorian Calabrese
Playby :
Jay Ryan
Tartózkodási hely :
Hawaii
Csoport :
Rendőrök
Hozzászólások száma :
188
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
37
Tárgy: Re: Dorian & Savannah 2015-07-12, 19:09
Sava & Don
❛❛A kamaszok arrafelé keresik a szeretetet, ahol megtalálhatják, s úgy, ahogy tudják! ❜❜
Words: 804
Hála Cassie segítő kezeinek, minden papírmunkával végeztem még időben. Új ügyet sem kaptam még, ami nem olyan meglepő, hisz alig egy órája zártam le az előzőt. Még ennek a jelentését lefirkantom, ha visszaérek az őrsre és már szabad is vagyok. Előbb hazaérek, így Sorával vacsorázhatok ma. Minden remek! Már szinte el is tervezem az estém, mire beérek és egy csípőrázó újonc akaszkodik rám. A csaj, már attól irritál, hogy úgy néz ki, mint egy titkárnő. Szívesen ráordítanék, hogy : Mégis mit képzelsz hol vagy? De csak morcos pofával hallgatom végig a magyarázását. Egy tini lány, nincs szabad ember, a főnök azt üzeni, hogy felügyeljek rá, amíg nem jön meg a gyámja. Végső esetben tíz órakor kísérjem az egyik cellába éjjeli fogva tartásra. Hát nem repesek, de lenyugszom, főleg mert az újonc egy bögre forró kávét nyom a kezembe. Még a szemöldököm is megugrik a meglepetéstől. Hát ennyire ismernének már? Kávéval mindig meg lehet nyugtatni, ha épp felfokozott ideg állapotban vagyok. Nem mintha bolond lennék, csak néha, egy cseppet hevesen reagálok egyes szituációkra. Megadom magam a sorsnak és besétálok az irodámba. Sehol senki... Mindjárt itt lesz. csacsogja a nő, és letáborozik a küszöbömön. Nem is zavartatom magam miatta egy pillanatig sem. Inkább jólesően elterülök az íróasztalomnál lévő, kényelmes székben, s unottan kortyolgatom a kávém. Ma sem vacsorázok Sorával, hurrá! Tüzes tekintettel sandítok az ajtó felé, mintha az ott álló nő hibája lenne az egész. A némber a képembe mosolyog. Minek örül ez? - Na, itt is van a kisasszony, csak a mosdóban bujkált. - Mutat a folyosó felé, de ettől még nem leszek okosabb, hisz a faltól rohadtul nem látok semmit. Bár annyira nem is izgat a dolog. A lényeg, hogy megint itt ragadtam. Mi a franc vagyok én? Bébiszitter? Ez a gyilkossági osztály, hahó! Ide nem kéne lázadó suhancokat hozni. -A számból vetted ki a szót! De, attól még nem kéne káromkodnod! - Az ajtón bekukucskáló tini lány több, mint ismerős számomra. Nem ez az első alkalom, hogy összehoz vele a sors, pár ideg tépő órácskára. -Hát, azt még mindig bevállalhatod! Van fegyverem és kötelem! Melyiknek örülnél jobban? - Kérdezem fagyos tekintettel, miközben ajkamon mosoly játszik. Nem gondolom komolyan, mármint soha sem bántanék egy kölyköt, de attól még, néha jól esik megfélemlíteni a lázadókat. Nyers stílusom van, ennyi az egész. Bizonyára tudja, hogy nem bántanám. Itt az őrs kellős közepén, csak, ha muszáj. -Muszáj minden alkalommal lebácsiznod? Nem vagyok még nyugdíjas korban kölyök! - Morgok, mert baromira idegesít, hogy ez az ifjú hölgy ilyen becenévvel illet. Már maga a Dorci is bosszantó, de a bácsi, az már tényleg sok! Ezért is figyelem szúrós tekintettel, amíg helyet nem foglal. -Megunt a gyámod, vagy arra hajtasz, hogy én fogadjalak örökbe? Halljam, miért vagy itt már megint? - Nagyot kortyolva a kávémból szegezem neki a kérdéseimet, majd várom fapofával a választ. Kukákat gyújtogatott, gyűrűt lopott a bizsustól, vagy mi a franc? Annyira piti! Ennél még én is rosszabb kölyök voltam, mégis mindig itt köt ki. Hihetetlen! Mindent összevetve, mégis valahol mélyen, sajnálom a kölyköt. Nem úgy tűnik, mintha sokat törődnének vele. -Már csak másfél óra maradt tízig. Remélem hamar ideér a gyámod! - Felpillantok a faliórára, ami már a kőkor óta függ a falon. Régi, ronda és idegesítően kattog, de én szeretem. Még az elődöm elődje akasztotta fel, azóta ott lóg. Csupán egy alkalommal volt levéve, tatarozáskor. Ilyen rohadt sűrűn újítják fel ezeket az irodákat. -Vacsoráztál már Sava? - Az a rohadt lágy szívem! Mostanság túl engedékeny vagyok. Talán Sora miatt, vagy mert ő a második kölyök a héten, akit a nyakamba varrtak. Vagy mert fiatal kori énem látom a lányban, csakhogy, mellettem mindig kiállt a családom. Még akkor is, mikor kivágtak az orvosiról. Mellette pedig, nem igazán áll senki. -Rendelhetek valamit, ha szeretnéd! Úgysem érek haza vacsorára! - Rohadtul remélem, hogy érte jönnek. Egy ilyen fiatal lánynak nem szabadna a rácsok mögött éjszakáznia. Ha a kezem közé kaparinthatnám azt a mihasznát, akinek vigyáznia kéne rá, letépném a fejét és felnyomnám a hátsó felébe! De nem tehetek semmit. Legalábbis itt nem! Még van idő tízig, meglátjuk, hogy mi lesz. Legrosszabb esetben itt tölti az éjszakát és holnap értesíthetem a gyámügyet. Hogy mennyire nem akarom én ezt az egészet! Bár, lehet, hogy jobban járna még egy intézettel is, mint valaki olyannal, aki képtelen jó útra terelni. Egy kis figyelem, csodákra képes. Tudom! Így lettem zsaru és nem bűnöző. Köszönet érte mostani főnökasszonyom édesapjának. Ha ő nem lett volna, akkor lesittelnek és annyi a jövőmnek. De kirángatott a gödörből és a családom is sokat segített. De belőle, vajon mi lesz így? Nem túl biztató a jövőképe. -Szóval, mit kérsz? - Húzom le az utolsó kortyokat is a kávémból és a telefon után nyúlok. Mostanában mindig itt vacsorázok. Pedig jobbat is el tudok képzelni... otthon...a lányokkal... Nem lenne etikus haza vinnem ezt a kis boszorkát... kár...pedig az mindkettőnk gondját megoldaná.
Savannah Vang
Playby :
✖ Chloe FckingPerfect Moretz
Tartózkodási hely :
✖ hawaii
Job/hobbies :
✖ felszolgáló, úszómester
Csoport :
✖ diák
Hozzászólások száma :
102
Join date :
2015. Jun. 24.
Age :
25
Tárgy: Re: Dorian & Savannah 2015-07-13, 01:18
Bírom ezt a fazont. Persze, persze, azért nincs sok közös emlékem ezzel az emberrel, sosem mentünk el vidámparkba, hogy felüljünk a dögunalmas óriáskerékre (amit csak a filmekben élveznek az emberek), és hogy hányásízű vattacukrot zabáljunk, amíg szép lassan búcsút nem mondunk az összes fogunknak, és a bélrendszerünk működésének. De jobban belegondolva mással sem csináltam még ilyesmit. Ez valahogy kimaradt az életemből. Mondjuk büszke is vagyok a bélműködésemre, nincs bajom ezzel. - Hh... - törik ki belőlem egy nyögés szerű nevetés. - Most már nem csak felügyelnie kell, de nevelnie is? - kérdezem szinte meglepve. - Baszkikám - ismétlem önmagamat dünnyögve. - A fegyvernek. A kötél anyukám idejében volt csak divatban - legyintek savanyú képet vágva, és legszívesebben visszakézből pofán vágnám magamat, csak nem tudom, hogy ilyen mozdulatot egyáltalán lehetséges-e kivitelezni. Nem mintha dicsekedni akarnék vele, hogy anya felakasztotta magát, meg nem is sajnáltatni magamat, meg úgy alapból jobb lenne, ha senki sem tudna az egészről - még én sem -, de amikor zsémbes hangulatomban vagyok, akkor mindig olyan dolgokkal viccelődök, amikkel nem kéne. Ami azért érdekes, mert általában magamat sértem meg a vicceimmel. Ez a hangulat mindig kihozza belőlem a legrosszabbat, és poénkodni akarok azon, hogy vannak szar dolgok az életben. - Csak segítek megszokni, hogy mikor abba a korba kerül, akkor ne legyen kényelmetlen, ha bácsizzák - vetek rá egy amolyan köszönd-meg-szépen mosolyt, miközben visszakerülök a helyemre. Felhúzom a lábaimat, hogy tovább bontogathassam a lyukat a gatyámon a térdemnél. Amikor megszólal fáradtan felpillantok rá. Bár legszívesebben rámordulnék, hogy most inkább hagyjon békén, mert fáradt vagyok, meg ideges, meg olyan fura érzésem van az egész hülye nyárral kapcsolatban, sőt, az egész jövővel kapcsolatban (amivel nem kéne foglalkoznom 16 éves koromban, ilyenkor fiúkról kéne álmodoznom, meg arról, hogy milyen romantikus lesz, amikor a szőke herceg megszabadít az ártatlanságomtól). De tudatosul bennem, hogy az egész nem az ő hibája, és ha már miattam kell bent maradnia, és még jó képet is megpróbál vágni a kedvemért - bár nem sok sikerrel, de biztosan nem gyakorolja a mosolygást a tükör előtt, ezért pedig nem fogom megkövezni -, akkor én is megerőltethetném magamat legalább annyira, hogy válaszoljak a kérdéseire. Elvégre rendőr, többet kérdez, mint levegőt vesz. Ha nem válaszolnék, az olyan lenne, mintha valakitől a levegőt fosztanám meg, nem? - Reménykedtem benne, hogy majd maga örökbe fogad és esténként befonjuk egymás haját, és... - Aztán inkább csendben maradok, és újrakezdem. - Ez az utolsó alkalom, becsszó - dünnyögöm, és a szívemre teszem az egyik kezemet, miközben a másik a magasba lendül. Felsóhajtok. - Ha a nagybátyám ezúttal sem bukkan fel, akkor feladom. Régebben mindig bevált. Ha idekerültem, akkor jött értem, de most jó ideje nem láttam már. Lehet, hogy tényleg megunt - vonom meg a vállamat, és az ujjaimra koncentrálok, amik továbbra is a gatyám szálaival játszadoznak. - Amúgy ittas vezetés, jogosítvány nélkül. Meg nekem eleve az alkoholfogyasztás is illegális ugyebár - teszem hozzá grimaszolva a "miért vagy itt már megint" kérdéshez, mert végül is így is lehet érteni a kérdést. Hah, mintha a börtönben lennék, és megkérdeznék, hogy miért ülök. Jobb lesz tényleg felhagynom a hely látogatásával. Mármint tök gáz, hogy ilyeneket kell válaszolnom. - Nem fog ideérni - közlöm a nyilvánvalót, és elmosolyodok. Ahhoz képest, hogy szar kedvem van, mennyit mosolygok az elmúlt pár percben. - De hát ismeri a mondást: People change, things go wrong, shit happens but life goes on. Minden baromi bölcs idézetes oldal tinédzser korát élő adminja megosztja havonta kétszer: egyszer mikor késik a havi, és azt hiszi terhes, aztán meg mikor megjön. - Persze, én is reménykedem Frank felbukkanásában, de kiskoromban a sárkányokban is hittem. Ha nem ér ide felhívom a Lorena nevű nőt. Az utóbbi alkalmakkor ő hozott ki innen. Most megkértem, hogy ne hívják fel. Ő biztosan eljönne értem, de most akarok adni egy utolsó esélyt Franknek. Vagy lehet csak megint hinni szeretnék a sárkányokban. Ahogy kimondja a vacsora szót, a gyomrom őrült korgásba kezd. Mit mondhatnék, tényleg kurva éhes vagyok. Mondjuk ezt pont nem mondhatnám, mert a végén még kitalálja, hogy káromkodásért fizetni kell. Elhúzom a számat. - Miattam nem ér haza, és még kérjek is kaját? Azta... Maga tényleg kiismert engem. Tudja mekkora tapló vagyok - vigyorodok el. - Régóta nem ettem kínait - mondom, majd gyorsan hozzáteszem. - Nincs nálam a tárcám, mert elvették tőlem a cuccaimat, de amint hozzám kerül kifizetem - ígérem neki szabadkozva, és reménykedem benne, hogy tényleg hajlandó rendelni valamit. - Miért ilyen jófej velem? Örökbe akar fogadni, vagy mi? A titkárnője, aki amúgy alig várja, hogy letépje róla a bugyit, egy kibaszott rágót sem akart adni - jegyzem meg kicsit megsértve, és összeszűkült szemekkel pillantok a titkárnő hűlt helyére a szembe szomszédos irodában. Nem bírom azt a nőt. Nem fog hiányozni, ha nem jövök ide többé. A tekintetem visszatér az előttem ülő férfira. Ő kicsit lehet, hogy fog.
clothes ; Dorci báááá <33
Dorian Calabrese
Playby :
Jay Ryan
Tartózkodási hely :
Hawaii
Csoport :
Rendőrök
Hozzászólások száma :
188
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
37
Tárgy: Re: Dorian & Savannah 2015-07-13, 17:44
Sava & Don
❛❛A kamaszok arrafelé keresik a szeretetet, ahol megtalálhatják, s úgy, ahogy tudják! ❜❜
Words: 937
A hátam kellős közepére sem kívánok egy kamasz csitrit, aki ráadásul még szemtelen is, de nincs mit tenni, mert épp vele ver az ég. Ha őszinte lennék magamhoz, bevallanám, hogy voltaképp bírom a kis csajt. Sok dologban hasonlít fiatal kori önmagamhoz. Én is lázadó voltam, de szerencsére volt aki hitt bennem és még időben letörte a szarvaimat. Máskülönben lehet, hogy most épp a rács túloldalán állnék. -Ha már a gyámod nem teszi meg, valakinek muszáj! Különben javítóban végzed! Tudod miket tesznek ott az ilyen kislányokkal? - Fél szemmel sandítok rá, majd összeráncolom a homlokom és szúrós pillantással illetem a káromkodásért! -Még egy káromkodás, és nem érdekel jönnek-e érted! Lekísérlek és alhatsz egy cellában Trudyval, aki épp a férje megkéseléséért van előzetesben. Biztos remek lesz mindkettőtöknek! - Kedves hangleejtésem ellensúlyozza szavaim szigora. Nehogy már, az ovis vigye szobára a ... ja, a nyúl a puskát mondás, jobban illik a helyzetre! -Ez esetben, még inkább össze kéne szedned magad! Vagy te is hasonlóképpen akarod végezni? - Majdnem azt mondtam, hogy bizonyára nem bírta már elviselni a lányát, azért tette. Más esetben, minden gond nélkül a velem szemben ülő pofájába vágtam volna a dolgot, de még időben eljutott elmém hátsó zugaiba, hogy egy gyerekkel beszélek. Szavaim még így is elég nyersre sikeredtek, de hát, nem is vagyok az a pátyolgatós típus. Két nő, azaz három tudja csak kihozni azt belőlem. Isis, Kathy és Sora. Még édesanyám sem, pedig egy időben, nagyon igyekezett. Végül elfogadta, hogy olyan vagyok, amilyen. Azért még az "anyád, biztos forog a sírjában" kijelentést, magamba fojtom. Nem akarom megsirattatni a kislányt, főleg, mert fogalmam sincs, hogy mit csinálhatnék egy bőgő masinával. -Aha, akkor én meg hívjalak börtöntölteléknek? Csak, hogy segítsek megszokni ezt a megszólítást, hogy ne legyen kényelmetlen majd, ha oda kerülsz! Mert ezzel a magaviselettel, nagyon hamar oda fogsz! - Kontrázok, átvéve az ő flegma stílusát. Nem dirigálok, vagy kioktatok. Csak lazán tényeket közlök, s még hangom is a baráti marad eközben. Nem kiabálok, ami azért jó jel, ha rólam van szó. -Befonjuk egymás haját? Sava, ha én örökbe fogadnálak, te még azt is megbánnád, hogy egyáltalán megszülettél, abban biztos lehetsz! Mert az én lányom egyszer kerülne ide, aztán mindkét lábát puszta kézzel töröm szilánkosra, hogy többé a házat se tudja elhagyni! - És igen! Végül csak kicsapott rajtam a rossz zsaru vér. Csakhogy, jelenleg egy társ sem áll mellettem, aki a jó zsarut játszhatná. Ez van, nem kell szeretni! A lány dünnyögéséből azért azt szűröm le, hogy kijelentésemnek volt egy kis hatása rá. -Ajánlom is, hogy az utolsó legyen! - Rádörrenek, de a saját érdekében teszem. Nekem mindent össze vetve, nem nagy feladat rá felügyelnem, de ő, ha így halad, a végén annyira lecsúszik majd, hogy nem lesz vissza út. Nem egy ilyet láttam már. Ez a kis vadmacska viszont, még változtathat az életén. Még, ha a jelene nem is a legjobb, a jövője lehet az! -Nem így kéne felkeltened a gyámod figyelmét, ezzel csak magadnak ártasz, nem neki! Ha elhanyagoltnak érzed magad, kérhetem a gyámügy azonnal intézkedését! - Mi mást mondhatnék? Bármennyire is szeretnék segíteni, meg van kötve a kezem. Még csak nem is hozzám tartozik az ügye, szóval, jó tanácsokon kívül, semmivel sem szolgálhatok. kivéve, ha értesítem a gyámügyet az elhanyagolás miatt. De az árvaházban sem számíthat sokkal több figyelemre. Nem könnyű az ilyen kölykök sorsa, az biztos! -Ittas vezetés! Hát gratulálok! Most fordulj szépen magadba, és gondold át, mi lenne, ha balesetet okoztál volna! Együtt tudnál élni azzal a ténnyel, hogy egy vagy akár több ember életét elvetted? Menne? Tudod te, hogy hány felelőtlen sofőr van az utakon? Még csak hibáznod sem kell ahhoz, hogy megtörténjen a tragédia! Elég idős vagy már, legalább próbálj meg gondolkozni, mielőtt cselekszel! - Szigorúan oktatom ki, most már hangom erőssége is emelkedik. Az eszem megáll, mennyire felelőtlen ez a gyerek! Nem is tudom, hogy rohadt mérges vagyok, vagy csak aggódom. Nem szeretném a hulláját azonosítani, az biztos! -Vastepsin fogod végezni a butaságaid miatt! - Közlöm végül a szemébe nézve, hátborzongatóan csendesen. Ez is egy tény, mely bizonyára be is fog következni, ha nem tesz valamit önmagáért. Ezek a mai kamaszok, őrület, hogy miket csinálnak. Bár ez így volt az én időmben is, de a hülyeségeimmel soha sem veszélyeztettem mások életét. -Te meg ezzel az idézettel ismerkedj meg! "A sors lehetőség. A választás az, amihez kezdesz vele." Ezzel többre mész! - Látom a reményt a szemében, s talán egy maréknyi szeretet hiányt is. Utálom az ilyen helyzeteket. Elpuhulok egy kamasz lány viszontagságaitól és semmit sem tehetek. De legalább, jóllakathatom. Annyival is kevesebb gondja lesz. Hirtelen ötlettől vezérelve vetem fel az étkezés ötletét. -Ha elhiszed magadról, hogy tapló vagy, mások is ezt fogják gondolni rólad! Te csak egy kamasz vagy, akit nincs aki irányítson az úton. Ennyi az egész! Legyen több önbizalmad és kevesebb hülye ötleted! - A telefon után nyúlok, s még csak rá sem nézek a kóbor kismacskára, miközben hozzá intézem a szavaimat. Még az önismerete is olyan gyenge, mint a harmat. -Én fizetek, válassz valamit! - A fiókból előkaparom a kínai kajálda hirdetőpapírját, s az asztalt megkerülve, átnyújtom neki. Válasszon kedvére, én meg leadom a rendelést. -Talán, mert hasonlóan pimasz kamasz voltam, mint te! Titkárnőm pedig, nincs! Az a furán öltözött hölgy, egy újonc! Egyszer belőle is teljes értékű nyomozó lesz talán. - Kezdem ismét a beszédet, de a bugyis trémánál elakadok. Hát erre most mi a gyíkot mondjak? -Senkinek sem lesz itt letépve a bugyija! És már megint káromkodtál! Tényleg Trudyval akarsz éjszakázni? - Átsiklottam gyorsan a téma fölött, de azért agyam körbe kattogja az infót. Tényleg ilyesmit akarna tőlem ez a nő és fel sem tűnt? De miért hiszek én egy kislány szavainak?
Savannah Vang
Playby :
✖ Chloe FckingPerfect Moretz
Tartózkodási hely :
✖ hawaii
Job/hobbies :
✖ felszolgáló, úszómester
Csoport :
✖ diák
Hozzászólások száma :
102
Join date :
2015. Jun. 24.
Age :
25
Tárgy: Re: Dorian & Savannah 2015-07-14, 01:22
Nem, még nem volt alkalmam javítóintézetbe kerülni. És nem is fogok. Nem vagyok hülye, ennyire azért tudok vigyázni, és figyelni magamra... Igaz? Kérdésére nem felelek, csak szótlanul fürkészem az arcát, és úgy teszek, mintha nem is kérdezett volna semmit. Ért hozzá, hogy elvegye az ember határozottságát. Próbálok úgy viselkedni, mint egy szikla, és most azt érezteti velem, hogy kavics vagyok. Nos, akkor legalább szelektív hallású kavics leszek. - Értem, értem, kussolok. De a szar nem csúnya szó! - szögezem le előre. Nem vagyok jó a süket kavicsságban. A baj az, hogy ember vagyok, ráadásul a hallásommal sincs semmi probléma, úgyhogy a következő mondata elintézi, hogy ne akarjam visszakézből pofán vágni magamat. Nincs rá szükség, ő elintézi helyettem ezt a feladatot. Az egyik szemem összerándul, de lenyelem a sérelmemet. Nem fogok sírni, nem vagyok kislány. - Nem hiszem, hogy úgy végezném. Egyszer már próbáltam... Nekem annyira nem jött be - felelem megadásképpen, és ösztönösen az oldalamhoz dörgölöm a csuklómon éktelenkedő hegeket, amik mindig gyengéd viszketésbe kezdenek, ha rájuk gondolok. A legtöbb ember azt gondolja, hogy a szüleim borzalmas emberek lehettek, ha képesek voltak így itt hagyni engem. Ezért sem akarom, hogy sokan tudják rólam az igazságot. Nincs szükségem a sajnálatukra, arra pedig végképp nem, hogy azon gondolkozzanak, milyenek voltak, és mit tettek rosszul. Lehet, hogy igazuk lenne. Lehet, hogy rossz emberek voltak. De én szeretnék szépen emlékezni rájuk. Feléledni nem fognak, ez a legtöbb, amit megtehetek. Én sosem akartam meghalni. Sokan mondják, hogy néha úgy érzik, inkább meghalnának, mint hogy az életüket kelljen élniük. Nem vagyok szakértő, de szerintem hazudnak. Aki meg akar halni, az meg is hal. - Leszarom, hogyan szólít! Ha így akar hívni, akkor hívjon így. Szabad országban élünk, vagy legalábbis azt még szabad, hogy eldöntsük, hogyan szólítunk valakit. Ha az már nem is, hogy kedvünk szerint csesszük el a saját életünket - válaszolom fintorogva, és eldöntöm, hogy nem is vagyok hajlandó folytatni ezt a témát. Persze, mondhatjuk, hogy ez csak egy tünete a kamaszkornak becézett betegségnek, de az igazság az, hogy tényleg gyűlölöm, ha bárki megpróbálja felvázolni előttem a saját jövőmet. Én sosem próbálok másokat kioktatni, erre mégis mindig megkapom, hogy milyen sanyarú sors áll előttem, és hogy itt az ideje változtatnom magamon, meg a viselkedésemen. De ők nem az én bőrömben vannak, és nem az én életemet élik. Pont annyira van közük a cselekedeteimhez, mint amennyire nekem az övékéhez. Csak az a baj, hogy én tudom hogyan ne próbáljak másokat irányítani. Jó-jó, értem én, próbálnak jó útra terelni, de azt soha, senki nem kérdezi meg, hogy én egyáltalán a jó utat keresem-e. Nekem tökéletes lenne egy sima, unalmas út. Az sem baj, ha nincsen lebetonozva. Elnevetem magam. Nem olyan csúfondárosan, vagy kárörvendően, csak jókedvűen, aztán mosolyogva rázom a fejemet. - Akkor király apa lenne. Én örülnék neki, ha az apám eltörné a lábaimat, mert annyira azt szeretné, hogy otthon maradjak, biztonságban, ahol senki sem bánthat - vallom be, és összepréselem az ajkaimat. - Ironikus, de ennél jobban nem is lehet ragaszkodni valakihez. Mintha lenne egy madara, akinek eltöri a szárnyát, mert nem szeretné, hogy elrepüljön. A kalitkában biztonságban tudhatná. Hm. Én bírnám - vigyorodok el, aztán rádöbbenek, hogy valahol tök beteg a gondolkodási módom. De valahol meg tök szép. Ha szeretsz valakit, engedd el. Én vagyok az egyetlen önző barom a világon, aki nem engedné el a szeretteit? - Nem, nem úgy értettem - rázom a fejemet kétségbeesetten a gyámügy említésére. - Nekem így jó, tökéletesen elvagyok egyedül, sőt, szeretek egyedül lenni. Csak nem veszi fel a telefont, nem tudom elérni, és pénzre lett volna szükségem. Ha pedig idejött volna, akkor tudtam volna beszélni vele erről. De mindegy. Eladom a koncertjegyemet, és akkor marad pénz a gázszámlára meg kajára... De ne hívja a gyámügyet, oké? - Nem mintha Ő olyannak tűnne, aki rögtön ilyesmihez akar folyamodni. Sőt, igazából biztos vagyok benne, hogy szívesebben nyelne le egy kézigránátot, mint hogy ezzel foglalkozzon. De azért biztosra szeretnék menni. Nem akarom, hogy felhívja, azzal összekuszálódna minden, új gyámot akarnának keríteni nekem, és rájönnének, hogy ez túl nagy erőfeszítést igényel, szóval inkább bedugnának egy nevelőotthonba. Én szeretek egyedül élni, a saját kajámat enni, a saját pénzemet megkeresni. Már megszoktam. Nincs szükségem rá, hogy az egész villámcsapásra megváltozzon. A vastepsi után csendben pislogok magam elé. Két pillanattal később felemelem a kezem, mintha megadnám magamat, és kétségbeesetten nekikezdek: - Hé, hé, nem öltem meg senkit! - mentegetőzöm neki, és magamnak egyaránt. Jaj ne már, nincs szükségem most bűntudatra is. Soha, a légynek sem ártottam, akkor miért nekem kell hallgatnom ezt a szentbeszédet? Vannak emberek, akik jobb helyzetben vannak nálam, és mégis drogoznak, meg lopnak, csalnak, embereket ölnek. Aztán én kapok a fejemre, mert bejuttattam magamat ide, tökre önszántamból. - Nem voltam ittas, csak kellett egy kis alkohol, hogy ha megfújom a szondát, akkor kimutassa, hogy ittam. Vezetni meg tudok... - az alsó ajkamba harapok - nagyjából - teszem hozzá valamivel halkabban, pont egy pillanattal azelőtt, hogy a homlokomnak csapom a tenyerem.- Felfogtam, hülye vagyok, voltam, maga meg valamiért megszállottan próbál visszatartani a sötét oldaltól, de hé, én Jar Jar Binks vagyok, a szerencsétlen, aki belecsöppent egy olyan világba, ahová abszolút nem tartozik. Nem leszek Darth Vader! Sem Trudy, aki nem kedvelte a férjét! - ígérem neki, és magamnak, és a szüleimnek, ha most hallanak. Meg Franknek is, aki biztosan nem hall. Tudtam, hogy ha ezzel az emberrel zárnak össze, akkor megint szarnak fogom magamat érezni. Jól csinálja... Sajnálom Trudy-t, ha végig kell hallgatnia ennek az embernek a beszédét, mert garantáltan öngyilkos lesz a bűntudatától. Vagy megkísérli megkéselni a bűntudatát is. - Megjegyeztem - emelem a kezemet a homlokomhoz, mintha tisztelegnék, majd halkan hozzáteszem. - Majd kiírom facebook-ra, ha megjön. - Elismerem, sok mindenben igaza volt, meg baromi bölcs dolgokat mondott itt az előbb, de... - zavartan körbepislogok. - Ne parancsolgasson! - nyögöm. - Majd én döntök a hülye ötleteimről, köszönöm. És ha nem fizethetem ki, akkor jó étvágyat, én nem vagyok éhes. - Ha beleegyezik, hogy törlesszek, akkor gyorsan kiválasztok egy csípős csirkés (vagy nemcsirkés) szószt a lapról, tésztával. Ha nem, akkor viszont szó nélkül nyújtom vissza neki a papírdarabot. - Nem titkárnő? - Nem is tudom miért lep meg ennyire a hír. Mintha legalábbis közölnék velem, hogy Dicaprio Oscar-t nyert. - De akkor minek főz kávét magának? - vonom össze a szemöldökömet, aztán egyszer csak megvilágosultan összecsapom a tenyeremet. - Óóó, ja, igen, a bugyi - bólogatok büszkén mosolyogva, mint aki megoldotta a rejtélyt, a nagy talányt. - Hmm... Trudy-t meg velem fenyegeti, ha káromkodik?
clothes ; Dorci báááá <33
Dorian Calabrese
Playby :
Jay Ryan
Tartózkodási hely :
Hawaii
Csoport :
Rendőrök
Hozzászólások száma :
188
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
37
Tárgy: Re: Dorian & Savannah 2015-07-15, 20:46
Sava & Don
❛❛A kamaszok arrafelé keresik a szeretetet, ahol megtalálhatják, s úgy, ahogy tudják! ❜❜
Words: 1398
Rohadt szemtelen kis fruska ez és épp ez az, ami miatt nem tudok igazán haragudni, még azért sem, mert miatta nem mehetek haza időben. Tényleg saját fiatal kori énemre emlékeztet, s közben, talán egy kicsit, sajnálom is. Nem szabadna egyetlen gyermeknek sem, család nélkül élnie. Olyanok nélkül, akik hisznek benne, egyengetik az útját, szeretik és biztatják. Én ezt mind megkaptam, ő pedig, úgy tűnik, semmit sem. Ellágyultam mint az olvadt vaj! Bassza meg! -A szar, csúnya szó! Az ürülék, na az nem csúnya! - Mordulok rá, csak azért, hogy tisztába legyen azzal, hogy még ebben sincs igaza. Persze biztosan azt hiszi, hogy ő a világ alfája és omegája is egyben, na meg ha már a szarnál tartunk, ő nyomta ki azt a bizonyos spanyol viaszt. Minden kamasz ilyen, vagy legalábbis a 90 százalékuk. Aztán kinövik, vagy nem és elviselhetetlen felnőttekké válnak. Remélem ő kinövi majd idővel és egy kedves, normális felnőtt nő válik belőle. -Ez is sok észre vall! Gratulálok! - Mit mondhatnék erre? Fel sem fogom, hogy tehet magával ilyesmit egy ennyire fiatal lány. Vagy egyébként is, hogy tehet ilyet bárki? Ennyire nehéz lenne az élete? Tekintetem nem kerüli el ösztönös mozdulata. Csukló! Szóval így gondolta, hogy próbálta már. Valaki igazán elkaphatná a grabancát. Egy kis szeretet és szigor segítene rajta. De persze ki vagyok én, hogy ilyeneket egyáltalán gondoljak? Nincs gyerekem, nem igazán tudom, milyen lehet egy kamaszt nevelni. Azt viszont igen, hogy ez a lány itt előttem, pont olyan, mint egy kidobott kismacska, aki a sebeit nyalogatja, s csak félelemből támad örökké. -Miss. börtöntöltelék! Tetszik ez a név, illik rád! - Fintorgását sötét mosollyal jutalmazom, csak úgy mellékesen. Még jól is esik úgymond piszkálódni vele. Néha azt hiheti, hogy ki nem állhatom, vagy épp az agyamra megy, de ha ismerne tudná, hogy ez nem teljesen van így. Igen, az agyamra megy, hogy már megint itt van, meg hogy megint én lettem a bébiszitter, de azt nem mondanám, hogy ki nem állhatom. Egész szórakoztató kis béka ez a lány. -A saját életünket! Milyen nagy szavak ezek! De gondolkozz egy kicsit, tényleg van olyan, hogy saját életünk? Nincs minden apró cselekedetünk hatással másokra? A te nagy saját életed több tucat másik emberét teheti tönkre, vagy nehezítheti meg. Önző vagy, ez az igazság! Csak vegyük alapul a mai kis szórakozásodat! Kellett minimum egy rendőr, aki ide kísért. Az idő alatt, ki tudja lehet , hogy épp agyonvertek valakit, mert Te és a hatalmas problémád, épp lefoglalta a rendőrt, akinek ki kellett volna mennie az ügyhöz. Aztán itt vagyok én!Várnak otthon, de nem fogok hazaérni csak lefekvésre. Pillangóhatás, tudod mit jelent ez? - Zord hangon magyarázok, nem hadarok, minden szót szép lassan ejtek ki, hogy legyen ideje megfontolni a dolgokat. Kioktatom? Lehet, de inkább okításnak mondanám. Neki is jobb, ha tisztában van azzal, hogy a tettei mindig következményekkel járnak, csináljon bármit, bármikor, bárhol. Így talán máskor kétszer meggondolja, milyen eszetlen művelettel hívja fel magára a figyelmet. -A káoszelmélet szerint egy olyan apróság, mint egy pillangó szárnyának rezdülése, akár tájfunt is okozhat a világ túlsó felén. Csak, hogy tudd! A pillangó is tesz rá, hogy emberek ezrei vesznek oda, épp, ahogy te. Ő repül, mert szeret repülni, de vajon, mi lenne, ha egyszer is átgondolná a tettét? Neki esélye sincs rá, neked viszont van! Hát használd az eszed! Gondold végig mi a legrosszabb, ami történhet, és ha azzal képes vagy együtt élni, akkor tedd meg amit akarsz! Ha pedig nem, akkor nyugodj le végre! - És ennyi! Hatalmas szónoklatom itt ér véget. Nem az én dolgom ilyesmiket az arcába vágni, de ha más nem teszi, csak magamra vállalom a feladatot. Ha valakit utálnia kell, itt vagyok, csak tessék! Lehet duzzogni és hisztérikusan kiabálni, hogy nem tudok róla semmit. Teszek rá! Szar az élete, oké, és még több millió embernek az, mégsem töltik minden második estét az őrsön. -Ebből is látszik, mennyire szeretet hiányos vagy. Más emberek morbidnak tartanák még azt is, hogy ilyesmi megfordul a fejemben. De ez, nem az a világ, ahol megengedhető, hogy idáig jussanak a tini lányok. Könnyű lecsúszni, könnyebb mint hinnéd! Még csak árvának sem kell lenni ehhez! - Ha tudná, miket láttam már. Szörnyű tetteket vittek már véghez tőle fiatalabbak is. Volt köztük olyan, aki jó családban, gazdag körülmények között élt, mégis rágyújtotta a házat saját szüleire. Miért? Mert az állítólagos szerelmét, nem fogadták el a felmenői. A fiú szociopata volt,a lány viszont, csak könnyen befolyásolható kamasz, aki beleroppant saját tette súlyába. Hát ilyen világ ez! -Szóval pénz kéne? ez nekem nagyon úgy hangzik, hogy saját magadat tartod el, márpedig, ez igen is a gyámügyre tartozik! A te korodban, még a tanuláson és a fiúkon kéne, hogy járjon az eszed! - Elgondolkodva nézem a kuporgó teremtést. Az eszem azt súgja, hogy emeljem fel a telefont és értesítsem a gyámhatóságot a dologról. Jobb volna neki, legalább ellátást kapna. Fontolgatom a dolgot, mert a szívem más irányba húz. Ha ennyi idősen bekerül a rendszerbe, onnan már nem igen lesz kiút. Megpecsételné az egész hátra lévő életét. Talán segíthetnék valahogy anélkül, hogy bejelenteném.... csak azt nem tudom, hogy hogyan. De még van időm, olybá tűnik, egészen holnap reggelig. -Még nem öltél meg senkit! - Muszáj kijavítanom mentegetőzését, hisz az ő tetteivel, ha tovább folytatja a dolgot, bármikor bekövetkezhet a tragédia. Nem mondok többet, csendben hallgatom a beszédét, majd halványan elmosolyodok, mikor magától belátja, hogy hülye volt. Na ez már valami! Legalább fejlődő képes a kis cica. -Tévedsz, ez a világ az, ahová tartozol! Csak ahelyett, hogy a sötét oldal felé kacsingatsz, igazán elsétálhatnál már az egyik kikövezett útra. Mindenkinek könnyebb lenne! Annyi van abból is, hogy nyugodtan kereshetsz egészen egyedit magadnak. De nem, te szívesebben toporogsz a tehéntrágyával vegyített sárban! Ha már annyira kedveled a Star Warst, legalább nagyra törőbb lehetnél! Jar Jar nem éppen ép elméjű, de látom, te vele tudsz azonosulni! - Burkoltan közlöm, hogy épp most hülyézte le saját magát. De, ha neki így jó, hát legyen. Közben az ajtó felé nézek, mert egyre feltűnőbb, hogy a kollégák erre felé pislognak. remélem, nem feltételezik, hogy erővel móresre tanítanék egy kislányt. Mert ha igen, akkor őket kéne hátsón billentenem. Már a múltkori srácnál is kihúzták a gyufát. Kell egy, nem vagyok szadista tábla az ajtómra.... vagy a homlokomra. -A rács mögött nincs internethasználat! - Kiírja a facebook-ra, ha megjött. Komolyan, azt hiszi, ha ilyen női dolgokat dob bele a szemtelenségébe, zavarba jövök? Le se szarom az egészet! Egy húg mellett nőttem fel, a menstruációjáról szóló hisztik, még lazák is voltak a többi dolgához képest. -Ez itt, az én munkahelyem, az én irodám, te meg, épp az én foglyom vagy! Ergo, akkor parancsolgatok, amikor nekem tetszik, te pedig, nyeld le a békát, ha nem akarsz még ennél is rosszabb helyzetbe kerülni! - Megemelem a hangom, még az ablak üvege is megrezzen, de aztán vissza fogom magam. Oké, felhúzott. Mi a fene az, hogy ne parancsolgassak? Na nehogy már a vakegér mondja meg, hogy merre van az arra. -Jó, fizethetsz, de mivel már tudom, hogy mennyire nincs pénzed, én cserébe telefonálok a gyámügynek! Mit szólsz? - Duzzogása és szemtelensége hiába szórakoztat, ha egyszer könnyedén fel is húz. Tényleg el kéne mennem agresszió kezelési terápiára? -Ha adnak fogadd el, ha ütnek szaladj el! Ezt is posztolhatod! - Kikapom a kezéből a papírlapot és a telefonért nyúlok. Random rendelek párféle kaját, annyit, amennyi a fél emeletnek elég lenne. Közben a lány felé nézek, hátha mégis megmondja mit akar. Ha nem, akkor így járt! Éhen marad, vagy eszi azt, amit hoznak. - A kávénak semmi köze a bugyijához! Az újoncok szeretnek kávéval várni és a munkatársak többsége is, mert tudják, hogy ettől jobb kedvem lesz. Nem szeretnék, ha morcos lennék, ennyi az egész! És fejezd be a bugyi témát! - Ismét felemelem a hangom, de csak az utolsó mondatnál. Eleget hallottam már az újonc bugyijáról, többet, mint valaha akartam. -Trudyra elég ha ránézek, beszélnem sem kell, miután behoztam. Olyan mint egy kis angyal, ha meglát. Vajon miért? - Még mondanám tovább, de a nemrég említett nem titkárnő, torokköszörülése megszakít a lendületben. -Maga mióta áll itt? - Modulok rá és hamar meg is kapom a választ a paprika vörös nőtől. A bugyi téma óta. Hát remek! Igazán, baromi remek! Az érdekelné, hozhat-e még valamit. -Tudja mit, fogja szépen magát és menjen haza! Mi elleszünk itt kettesben a hölggyel! - Mosolygok, de szabadulni vágyom tőle. Húzz már haza, mert elegem van! Ezt kellett volna mondanom!
Savannah Vang
Playby :
✖ Chloe FckingPerfect Moretz
Tartózkodási hely :
✖ hawaii
Job/hobbies :
✖ felszolgáló, úszómester
Csoport :
✖ diák
Hozzászólások száma :
102
Join date :
2015. Jun. 24.
Age :
25
Tárgy: Re: Dorian & Savannah 2015-07-18, 18:19
Fáradtan pislogok felé, és bármennyire is próbálom magammal elfogadtatni a megszólalását, egyszerűen nem megy. - De miért lenne csúnya? Ez diszkrimináció. Ugyanazt jelentik, akkor miért ne mondhatnám ürülék helyett azt, hogy szar? - Hülye felnőttek. Azt mondják ne káromkodj, aztán még meg is szabják, hogy mi számít káromkodásnak, és mi nem. Az ürülék még elfogadott, a szar már nem. A kaka meg valahol a határon lebeg? Nem tudom kívülről az etikett szabályait, de szerintem az ürüléket ugyanúgy nem szabad használni, mint a szart. És igen, én meg képes vagyok leállni vitatkozni, csak hogy kiálljak a szar szóért. Nem is válaszolok semmit, amikor megint az IQ szintemet próbálja megállapítani. Nem szoktam erről beszélni senkivel, mert nem akarok, és nem is tartozik senkire. Igen, egyszer hülye voltam, és elgondolkoztam azon, hogy könnyebb úgy az élet, ha nem is élsz. Megtapasztaltam milyen az, amikor önmagadat bántod, magadnak okozol fájdalmat, de ezek azt hiszem apró-cseprő dolgok a mai fiatalok világában. Szerintem a kamaszok 80%-a kipróbálja, ha nem komoly okból kifolyólag, akkor önsajnáltatásból, vagy csak kíváncsiságból. Vagy mert menő (néhány teljesen retardált hülyegyerek elgondolása szerint). Ehhez képest én, akit túl hamar kényszerítette bele a sors a felnövésbe, és vannak nyomorult napjaim, csak egyszer próbáltam meg, és azóta eszem ágában sem volt hasonló hülyeséget csinálni. Bánom, hogy akkor kipróbáltam, de valahol mégis örülök neki, mert legalább többé nem vetemedek majd ilyen baromságra. Meg amúgy... szégyellem azt a három, halvány, de látható heget a csuklómon. Mindig hülye karszalagokat hordok, hogy azok alatt elrejtőzzenek az ítélkező szemek elől. - Nekem is - vágom rá. Nem, nem tetszik ez a név, de ezt valószínűleg ő is tudja. Aztán jön a pillangókkal, meg a tornádókkal, meg hogy senki nem gondolhat a saját életére, és szinte már-már keserű szájízzel nevetgélnék a mondandóján, csak az a baj, hogy valahol logikusnak hangzik. Én hiszek a világ csodáiban, néha még istenben is megpróbálok, és szoktam imádkozni is (csak nem tudom mihez vagy kihez). Hiszek az olyan dolgokban, mint az első látásra szerelem, első látásra utálat, hogy a négylevelű lóhere szerencsét hoz, és hogy Bloody Mary behúz a tükörbe, ha kimondod a nevét háromszor a tükör előtt éjfélkor. Meg ilyenek. Akkor miért ne hihetnék azokban a badarságokban is, amikről ő beszél? - Ne mondja, hogy maga minden rohadt cselekedete előtt átgondolja, hogy egy pillangó épp repked valahol, meg tájfunt okoz! Én szeretek önző lenni. Mindenki önző, és jobb megszeretni ezt a tulajdonságot, mint azt hazudni, hogy nem vagyok az. Meg amúgy is... Velem ki törődik? Mármint, én nem kérek számon senkit azért, mert le van szarva a fejem... Khm... Bocsánat, szóval le van ürülékezve a fejem - vetek rá egy tömeggyilkos pillantást - és nem is akarok senkit számon kérni, mert magánügy, hogy mit akar kezdeni az életével. Gondolok itt például a nagybátyámra. Hálás vagyok neki, hogy nem hagyott nevelőintézetben, mert sokkal jobb egy saját otthonban lakni. Viszont neki is meg volt a saját élete előttem, és nem kérhetem, hogy dobja el ezt azért, hogy velem kelljen törődnie. Az ő döntése hatással van az én életemre, de ez így van rendjén. Ha mindig mindenki mások életét helyezné előtérbe, akkor senki nem élhetné igazán a saját életét. Ha pedig nem élheted az életedet, akkor meg mi értelme van élni? - Én elhiszem ezt a pillangós dolgot, de ez csak még inkább az én igazamat erősíti bennem. - És el kell hogy szomorítsam, de ha a pillangó átgondolná a tettét, akkor ő is az önzőséget választaná. Repülne, mert szeret repülni, és mert ha nem repülne, nem lenne értelme élnie. Ha pedig az emberek ezrei dönthetnének, hogy meghaljanak egy tájfun által, de cserébe a pillangó élhet, akkor a pillangó halálát akarnák. Ez így működik. Önző módon élünk, de legalább élünk - vonok vállat. Persze nem kell egyetértenie. Most lehet én vagyok a kis okoskodó kölyök, aki nagyon elhiszi, hogy sokat tud az életről. Nem mondom, hogy sokat tudok róla. Csak azt mondom, hogy ennyit még én is. - Valószínűleg az vagyok - mosolyodok el vállat vonva. - Pedig manapság igen sok tinilány jut idáig. Nem mintha közéjük akarnék tartozni. Én csak néha túl messzire megyek. De igyekszem - próbálom meggyőzni, hogy ne akarja folyamatosan azt bizonygatni, hogy én vagyok a legrosszabb gyerek a világon, és a jövőm már kőbe van vésve. A börtön kőfalába. - A nagybátyám is szokott pénzt adni, csak emellett én is dolgozom. Csak... ajj, maga ezt nem is érti - legyintek. - Tök mindegy... Miért akarja a gyámügy, vagy maga, vagy bárki, hogy máshogy éljek? Nekem így jó. Néha vannak problémáim a pénzügyekkel, de a világon mindenkinek vannak problémái, és nem kell senkit megvédeni tőlük. El tudom intézni, ha nem így lenne magam fordulnék a gyámügyhöz. Ha a gyámügy tudna róla, akkor nevelőintézetbe kerülnék. Azt leszar... Leürülékezik, hogy én mit akarok, neeem, ők maguk akarják eldönteni, hogy nekem mi a jó. Meg ez a másik, tudom, hogy vannak ilyen normatív típusú elvárások, hogy 14 éves kortól 17 éves korig, csak a fiúk járhatnak a lányok eszében, de lassan tényleg kötelezni próbálják rá az embert. Mindenki ezt hajtogatja nekem is - nyögöm bosszúsan. Jaj, amikor azok az emberek próbálják megmondani, hogy mi a jók neked, akik nem hogy nincsenek a helyedben, de még csak nem is ismernek. Dorci nincs ezek között, ő legalább ismer (valamennyire), de ha felhívná a gyámügyet, akkor tényleg börtönbe kerülnék hivatalos személy elleni erőszak vádjával. - Hé, hé! Talán nem a legépelméjűbb teremtés, de az első részben hadvezér, a későbbiekben pedig képviselő, majd szenátor is lett belőle. Úgyhogy több tiszteletet Mester! - mutatok rá sokatmondóan, és elvigyorodok. Igazából, őszintén fingom nincsen, hogy hogy tudtak egy akkora gyökeret, mint Jar Jar, egyáltalán a Galaktikus Szenátus közelébe engedni, de most örülök, hogy így alakult. - Nincs? Ajj, pedig be akartam jelölni Trudy-t - fintorgok megjátszott csalódottsággal. Na, tud ez az ember fegyelmezni! Tágra nyírt szemekkel pislogok, miközben leüvölti a hajamat is a fejemről. Még az is eszembe jut, hogy esetleg nem ártana tényleg kussban maradni. Csak mogorván kémlelem, miközben befogom a lepénylesőt. Jó, erre nem tudok mit mondani. Az a baj, hogy most tényleg ő áll itt a hierarchia piramis tetején. Összeszűkítem a szemeimet. - Könnyű fenyegetőzni. Legyen. Ezt a husis szószt - mutatok a lapra - és tésztát szeretnék. És köszönöm szépen - nyögöm, őszinte hálával. Utálom, ha meghívnak valamire, de ha elfogadom, akkor hálás szoktam lenni. Még szép, ez az egyetlen dolog, mai lehetsz, ha már meghívnak. Megvárom, amíg Dorci megrendeli a vacsorát, és csöndben ücsörgök. Na szép, most meg nem mondhatok neki gonosz dolgokat, mert ő is jó fej volt velem. Nem ér. Ez sakk matt. Én nem tudok neki adni semmit, csak hogy beleegyezem az éjszakába Trudy-val, hogy ő hamarabb hazamehessen. - Nem csak a kávéra értettem. Hanem eleve arra, hogy amikor megérkezett, valahogy elfelejtett járni, és egészségtelenül ringatózott az alsó fertálya - dünnyögöm halkan, mintha a halkan beszélés olyan lenne, mintha abszolút nem is folytatnám a bugyi témát. Épp válaszolnék, hogy Trudytól már nem is félek annyira, megágyazhat nekem mellette, de tátva marad a szám, és én is a torokköszörülés (fuldoklás) felé kapom a fejemet. Egy pillanatig még nyitott szájjal pislogok, mint hal a vízben, aztán összepréselem a számat, hogy visszatartsam a vigyort, ami olyan erőteljesen próbál a képemre húzódni. Visszajött a kedvenc szereplőm! - Viszláááát! - integetek a nőnek, angyalian mosolyogva a székemből, aztán amikor eltűnik a szemközti iroda ajtajában, a férfire pillantok, és vigyorgás közben tátogok neki: - BUGYI! Miután bugyi összepakol, és a cuccaival, meg az idegesítően kopogós sarkával együtt eltűnik a folyosón, elnevetem magamat. - Bocsánat - nevetek. - Most biztos kínos helyzetbe hoztam. Sajnálom, tényleg! - nyögöm, miközben próbálom magamban tartani a nevetést, amitől olyan bugyután mosolygok, mint aki mindjárt elbőgi magát. - De úgyis elfelejti. Ha pedig igazam volt a célját illetően, és igazam volt, akkor legalább leszáll magáról - próbálok javítani a helyzetemen, bármennyire is veszett ügy, és eközben abban reménykedem, hogy ezentúl is csináljon neki kávét, mert ha nem, akkor az az én kihűlt, élettelen testemen szárad.
clothes ; Dorci báááá <33
Dorian Calabrese
Playby :
Jay Ryan
Tartózkodási hely :
Hawaii
Csoport :
Rendőrök
Hozzászólások száma :
188
Join date :
2015. Jun. 07.
Age :
37
Tárgy: Re: Dorian & Savannah 2015-07-21, 20:56
Sava & Don
❛❛A kamaszok arrafelé keresik a szeretetet, ahol megtalálhatják, s úgy, ahogy tudják! ❜❜
Words: 1102
-Mert nem csak az számít, hogy mit mondasz, hanem az is, hogy milyen helyzetben! A köcsög sem csúnya szó amíg nem valaki másra használjuk, csupán egy cserépedény. - Ennyivel zárom is a témát, s inkább a forró kávémra koncentrálok. Nehogy már leálljak egy kis taknyossal a szarról vitatkozni. De most komolyan! Milyen istenverte szürreális élmény ez? Kortyolok még párat, s megpróbálom figyelmen kívül hagyni a lányt. Akár egy kis papírmunkát is megcsinálhatnék, míg a gyámjára várakozunk. Bár, nem igazán fáj a fogam a monoton melóra. De el is terelődik a figyelmem, hisz az öngyilkosság kerül szóba újabb témaként. Lesújtó, hogy ezek a tinik mikre nem képesek. Bár, még mindig jobb, ha magával végez, mint másokkal. Attól függetlenül, túlzottan szívszorító a dolog és én, ehhez még nem érzem elég edzettnek magam. Mármint, nincs gyermekem, nem is volt és ki tudja, hogy mikor lesz, ha lesz egyáltalán. Szóval a tapasztalatom nem terjed messzire. Kábé nincs is! Szerencsére hamar túllépünk ezen is, hogy aztán újabb kioktatásba kezdhessek bele. Mert a kamasz lányok rászorulnak erre, én meg épp úgyis ráérek. -Természetesen nem gondolom át minden egyes alkalommal. van, mikor cselekedni kell, s csak aztán gondolkodni. De én együtt tudok élni azzal a ténnyel, hogy megöltem valakit! ennél rosszabbat, nem igen tehetek4 De látod, itt vagyok és elég jól alszok éjjelenként! - Persze, azt nem említem, hogy kizárólag bűnözőt öltem eddig és azokat is csupán önvédelemből. Nem is érzem ezt fontosnak. Az ember élet, az viszont fontos, legyen szó, bármilyenről is. -Szóval mégis zavar, hogy nincs aki törődjön veled! - Jegyzem meg a szemébe nézve, s ki sem kell ejtenem a számon azt, hogy gyámügy, hisz ott lebeg némán kettőnk között. Percről-percre erősödik bennem, hogy jobb volna értesíteni őket. Elég neveletlen a kisasszony, ráadásul mind anyagilag, mind pedig érzelmileg hiányt szenved. Tovább beszél és beszél és beszél, de én jelenleg csak arra tudok gondolni, hogy mennyire érné meg intézkedni. Merthogy nagy bajok vannak körülötte, az teljesen nyilván való. De még van időm! jut eszembe és ismét a csacsogó lányra pillantok. -Egy kölyöknek nincsenek magánügyei! Amíg törvény szerint nem vagy nagykorú, addig a gyámod felel érted minden tekintetben. De, ha betöltötted a nagykorúság mércéjét, akkor is kötnek majd szabályok. például, ha most értesítem majd a gyámügyet, a bácsikád nagy bajban lesz. Felelősséget vállalt érted, de nem végezte el a feladatát. Biztos lehetsz benne, hogy nem egy kis ejnye-bejnyét fog kapni ezért! Sőt, ez kiskorú veszélyeztetése, amiért konkrétan egytől öt évig tartó szabadságvesztés jár. Túl fiatal vagy ahhoz, hogy felfogd, az élet szabályokból áll. Nincs olyan, hogy a sajátodat éled! Nem zárhatsz ki másokat, mert az fizikai lehetetlenség. - Nem is tudom, hogy miért magyarázom neki ezt. Nyilván való, hogy nem képes még felfogni az ilyen dolgokat. számára csak az van, amit ő maga tapasztal és ez általában jó a tizenéves korosztálynak. Megvédi őket az igazi világ szörnyűségeitől. Meghagyja őket abban a hitben, hogy egyszer majd ők irányíthatják a saját életüket és az lehet belőlük, akik csak lenni akarnak. Ez jó, és van is benne igazság, de nem mind arany, ami fénylik. -A te életednek viszont lenne értelme ilyen buta tettek nélkül is! Már megtanulhattad volna, hogy ezekkel nem érsz el semmit sem. Látod, most is itt ülsz velem, mert a nagybátyád már a telefont sem veszi fel. Vajon miért? - Nem kell sokat beszélnem ahhoz, hogy a tyúkszemére lépjek. Ebben azért elég rutinos vagyok. Rend szerint, hamar kiszúrom, hogy mi fáj a legjobban a gyanúsítottaknak, aztán megforgatom bennük a képzeletbeli kést. Persze egy gyerekkel azért ilyet nem tennék. -Néha? Te lassan már törzsvendég vagy itt! Ennyiszer még Benjamin sem járt nálunk, pedig ő zsebtolvaj már tíz kerek éve. De a heti kétszeri alkalom, még neki is meglepő lenne! - Kötöm az ebet a karóhoz és véletlenül sem hagyom, hogy megnyugodjon a kis lelke. Nem azért, mert kegyetlen vagyok, csak szeretném elérni, hogy többé ne akarjon itt kikötni. Ha ehhez vállalnom kell a szemét felnőtt szerepét, hát legyen. -El tudod intézni, neked így jó ...bla...bla...bla... Nem te vagy az első kislány aki tart a nevelőintézettől ezért inkább megjátssza az erős felnőttet. De még nem vagy az! Ez az igazság! Segítségre szorulsz, még ha azt nem is látod be! - Lassan belefájdul a fejem az örökös kioktatásba. Tényleg nem vagyok elég edzett az ilyesmihez. Többet kéne gyakorolnom. Majd, ha lesz saját lurkóm meg is teszem...ha lesz. De miért ne lenne? És ki tudja hogy, a Star Wars-nál kötünk ki. Amint Sava kiejti a mester szót, nevetésben török ki. Én is csak ember vagyok, nem tudok non-stop fapofával meredni előre. És olyan magával ragadóan tud érvelni a kis hölgy, még akkor is, ha nem hiszem, hogy igaza van. Jó politikus válna belőle, az biztos! Vagy ügyvéd! És itt véget ér a móka, mert csak sikerül kiborítania is egy pillanat alatt. Hangomtól zeng az épület, bár a munkatársaknak ez nem lehet újdonság. Hangos és durva vagyok, van egy csepp gondom a harag kezelésével, de ez kezelhető dolog. Tágra nyílt szemek és csend lesz az eredmény. Na meg, végre választ valamit az étlapról. Sietősen meg is rendelem a vacsoránkat, azaz a fél emeletnek elég élelmet hozattatok, biztos ami biztos alapon. Nehogy éhen haljon mellettem a lány. És becsap a bugyi téma, hiába próbálom elcsendesíteni. Csak a hangerőt sikerül levennem, de ugyan úgy beszél tovább, míg az említett hölgy, meg nem jelenik. Futólag végig pillantok rajta, leginkább azért, mert annyit beszélt a fejemnek a kis csitri a csaj felém irányuló érdeklődéséről. Igazából, kicsit sem izgat, sem a nő, sem maga a tény, hogy talán férfiként tekint rám és nem sima munkatársként. De engem otthon vár Sora, a legcsodálatosabb nő a világon, így aztán, akár a szépségkirálynő is rázhatná magát mellettem. Ja nem, ő már megvolt pár hónapja... Közben majdnem megint elröhögöm magam, amint távozik a nő, a lány pedig a BUGYI szót tátogja. Tényleg nagy erőfeszítésembe telik komolynak maradni. -Eddig sem volt rajtam! - Dünnyögök, de aztán észbe kapok, hogy ez mennyire veszettül félreérthető. -Vagyis, ő csak egy munkatárs, az volt és az is marad. Senkit sem érdekel sem a bugyija, sem az, hogy kivel mit csinál! - Lassan én jövök zavarba ezért inkább elkussolok. Miért kellett nekem ebbe a helyzetbe keverednem? Pedig már otthon lehetnék vele... Súlyos percek telnek el néma csendben. Több is, mint amennyit érzékelek, hisz egyszer csak berobog egy ételszállító és tele pakolja az asztalomat kajával. Fizetek, nem keveset, majd a lányra nézek. -Keresd meg amit kértél és ha esetleg más is jól esne, válassz kedvedre! Jó étvágyat!- Ezzel a végszóval ülök le és esek neki egy doboznak amiben édes-savanyú szósz és rizs lapul. De jó, hogy ezek műanyag kanalat is adnak minden menü mellé. Bebaszna, ha pálcikával kellene tökölnöm.
