Néha azért ki tud akasztani az egyetem. Hiába én választottam és még azon a szakon is vagyok, amit elsősorban kedveltem, mégis egy idő után el tud szublimálni a motiváció. Főleg ha a szegény diáknak gyakorlati órákat is kell venni egy munkahelyen, amiért egyébként a kutya se fizet. A nyári nagy melegben pedig hát szívesebben bulizna, vagy egy napágyon pihenne sörrel a kezében az egyetemista. Az elmúlt napokban folyamatosan a cég vezetőjének parancsait követtem, aki mit is csinálhatna egy fiatal, erős és bizonyára nagyon lelkes sráccal, minthogy ugráltatja. Ez volnék én. Na de elég a panaszkodásból. A lényeg hogy az elmúlt napokban nem tudtam lélegzethez jutni, ezért különösen jól esett a szombat elérkezte. Még szép hogy azonnal el akartam menni kikapcsolódni és ezúttal is az általam annyira kedvelt helyet, a tengerpartot választottam. Szombat délelőtt tizenegyen óra, kezd pokolian meleg lenni az idő. Bátyámmal együtt ballagtunk Hawaii egyik legszebb öbléhez, mely Honolulutól elég messze van, így nagy tömeg sem jellemző azért a helyre. Autónkat leparkoltattuk egy közeli árnyékos helyen, mi pedig a kutyánkkal lefelé indultunk a habokhoz. Mikor odaértünk a partra, törülközőmet leterítettem és bementem a vízbe, hogy lehűtsem magam. Kutyánkat elengedtünk, minek látszólag nagyon örült, kezdetben össze-vissza rohangált, majd ő is beleugrott a vízbe. Rájött, hogy ott jobb. Jól elvoltunk, néztük, hogy Hope - ugyanis az a neve a lüke dögnek  - szerencsétlenkedett a tengerben. Aztán egyszer megcsörrent a bátyám telefonja, amiért ki kellett mennie. Nem törődtem nagyon a helyzettel, nem olyan nagy szám az, ha valakit felhívnak, csakhogy mint kiderült, munkából jött a hívás és elég sürgős volt. Vissza kellett mennie a városba, ami szült némi problémát, hiszen egy autóval jöttünk. Vagy hazabuszozok, amivel csak az a gond, hogy messze van a legközelebbi megálló, vagy pedig majd visszajön valaki értem, ha úgy döntök: elég volt. Ha menni kell, hát menni kell és ezúttal nem folyóügyét végezte. Valójában nem zavart a hazautam bizonytalansága, majd lesz ahogy lesz. Kettesben maradtam Hope-pal a tengerben és ketten is nagyon jól elvoltunk.

Egész jól ment minden, hármasban kikocsikáztunk az egyik kedvelt fürdőrészhez. Hope-on látszott, hogy már nagyon be volt sózva. Imádja a tengert, szeret szabadon lenni és ez ideális környezet volt számára. Nem is tartottuk pórázon már az autóban sem, így ahogy kinyitottunk annak ajtaját, mondván, hogy megérkeztünk, ugrott is kifelé és csaholva elindult mindent megszaglászni. Szerencsére volt annyira idomítva, hogy szófogadó legyen, ezért jött utánunk és nem csatangolt el a világba. A tengerhez érve belecsobbantunk a vízbe. Forróság volt, muszáj ilyenkor valahogy felfrissítenünk magunkat. Minden rendben ment, elszórakoztunk a bátyámmal, csakhogy közben telefonhívás érkezett, mire ki kellett szaladnia a partra. Rossz hír, közbejött neki valami. Kénytelen volt hazamennie, ezért pakolni kezdett és tíz percre rá már bottal üthettem volna a nyomát. Én nem akartam vele tartani, úgy döntettem, hogy inkább szórakozok még Hope-pal, aztán meg majd hazajutok valahogy. Busz? Mondjuk kutyával nem hiszem, hogy szépen néznének rám. Á, mindegy, leszarom, nem érdekel most ez a dolog. Majd lesz ahogy lesz.
Behoztam egy kislabdát és dobálni kezdtem. próbáltam nem túl mélyre, hogy azért ne legyen annyira megterhelő Hope-nak visszahozni, de a nagyobb hullámok időnként bevitték még mielőtt a kutya odaérhetett volna. Ekkor rendszerint nekem kellett meghajtanom izmaimat és ifjú Cseh Lászlót kellett játszanom. A lényeg, hogy a labda megvan, engem pedig még nem faltak fel a cápák.  A játék közben láttam, hogy jött egy nő az öböl távolabbi felén és lefeküdt napozni. Mintha Michelle Cole lett volna, de erről nem voltam teljesen meggyőződne, mégis csak normális szemek csücsültek a helyükön, nem pedig mikroszkopikusak. Nem állt szándékomban zavarni őt, így folytattam a hülyéskedést ezzel a lüke bolonddal. Okos kutya ő, arról szó sincs, csak néha - mikor nagyon belejön a játékba - elfelejtkezik mindenről és megy a maga feje után, mintha kitörölték volna belőle a kutyaiskola összes szabályát.
Labdáztunk továbbra is és egyik alkalommal az öböl azon része felé dobtam a labdát, amerre a nő feküdt. Nem tudtam eldobni addig, de irányzékban stimmelt, persze kicsit a szél is besegített. Hope ment is utána, megszerezte a kis piros játékot, de gondolt egyet és nem fordult vissza felém, hanem kiszaladt a partra a nőhöz. Elszaladt mellette, kicsit meg is szaglászta, ám odáig nem fajult el a dolog, hogy a képébe is nyaljon. Inkább csak távolról érdeklődött a nő iránt. Hát, a kutyámnak jó ízlése van, mint ne mondjak. A nevét kiabáltam, rászóltam ezzel, hogy azonnal takarodjon vissza hozzám. Intelligens volt, rögtön elindult a hang forrásához, de közben már én is úsztam kifelé. Körülbelül félúton találkoztunk, mikor nekem derékig ért a víz. Megdögönyöztem a fejét, bár magam sem tudtam, hogy játékból, lecseszésből vagy simán szeretetből tettem. Aztán a nőre pillantottam, akiről már magabiztosan el tudtam dönteni, hogy ő az a bizonyos színésznő. Reméltem nem haragudott meg ezért a kis zavarásért.