To my beautiful stewardess

Nem tudom, mi járt a fejemben akkor, amikor úgy döntöttem, hogy így ahogy vagyok, nekiveselkedek a partnak és a hátizsákomat a homokba hajítva magára hagyom. Még az ingemet is ledobtam és csak a nadrágomat hagytam magamon, aminek a zsebeit készségesen kiürítettem, nehogy eláztassam a telefonomat, amit tavaly vettem zsír újan és nem csekély összegért mellesleg. Szóval üres zsebekkel, egy szál gatyában indulok meg a tenger felé és gondolkodás nélkül vetem magam a hullámok közé. Rám fér már a testmozgás és persze a hűsölés is, mert mióta megérkeztem csak fuldoklok ebben a hőségben.
Azon gondolkodom, mihez kezdjek majd, miután lecuccoltam Dan-nél és mindent elrendeztem magam körül, készen állva erre a két és fél hónapra. Szükségem van valami munkára, mivel itt sem kolbászból fonják a kerítést, hogy csak úgy ingyen adjanak majd nekem kaját meg piát, és minden egyebet. És talán nem ártana vennem pár ruhát, mert egy hátizsáknyi cucc aligha elég ennyi időre, plusz kétlem, hogy Treadaway-ék holmijai passzolnának rám. Nem mintha fényezném magam, de elég széles vállam és mellkasom van ahhoz, hogy ne férjek bele abba a pólóba, vagy úgy feszüljön rajtam, mint a legújabb meleg divat reklámarcán. Szóval kell egy munka, egy nagyon-nagyon jól fizető munka, amivel elleszek itt cirka két és fél hónapig - legalábbis nagyon remélem.
Eszembe jut közben anyám, aki valószínűleg halálra aggódja otthon magát, amiért a huszonnégy éves fia nem hajlandó óránként hírt adni magáról. Nem értem, miért olyan piszok nehéz elfogadni a tényt, hogy már nem vagyok kisgyerek, nem kell babusgatni és nem kell minden mozdulatom árgus szemekkel figyelni. Felnőttem és azt hiszem, sikerül majd önállónak lennem annyira, hogy ne rokkanjak bele az egyedüllétbe és abba, hogy senki sem gondoskodik rólam. Persze, ha ezt elmagyarázom, vagyis próbálom, rögtön jön a szent beszéd, hogy ideje lenne összeszednem egy helyes, normális, aranyos, házias, kedves, tehát mindenben tökéletes lányt, aki támaszom a bajban, akivel osztozhatok az örömömben és a többi, és a többi. Anya nem fogja fel, hogy ilyen lány nincs. Kibaszottul nincs.
A tagjaim már kezdenek zsibbadni, szóval lassanként kievickélek a partra és leterítek egy törölközőt, amire kifekszek, bár a nap sugarait már nem sokáig élvezhetem, így estefele kezd elbújni előlem. Hál' istennek.
Akarva-akaratlanul megakad a szemem egy lányon, aki előttem fut el - szép lábak, feszes popsi, lapos has és méretes keblek. Pont az esetem. Nem, igazából nem tudom, ki lenne az esetem, mivel évek óta nem volt tartós kapcsolatom, az meg hogy egy éjszakára kivel fekszek össze, édes mindegy. Ott nem számít, csak az, hogy nyaktól lefelé miből gazdálkodunk és ha a seggén nem akad meg a szemem, az arcára már kíváncsi sem vagyok. Az ilyen tyúkok általában nem akaszkodnak a nyakamra, nem akarnak semmit azon kívül, hogy készíthessenek nekem reggelit, aztán egy csókkal ereszthessenek utamra. Tökéletesen megértenek, amiért hálás köszönet. Viszont az, hogy ki lenne alkalmas egy igazi, hús-vér kapcsolatra... az még előttem is kérdéses és nem tiszta. Valódi rejtély.
Elbambulok, de visszahoz a valóságba egy ismerős hang, amit nem tudok hova tenni, de akaratlanul is a tulajdonosát keresem. Másodpercek múlva pillantom meg Philippa alacsony termetét, csokoládé színű tincseit és bájos mosolyát, amivel már az első találkozásunkkor is levett a lábamról. Szép kis találka volt... Ami viszont a legmeglepőbb, hogy megjegyeztem a nevét, pedig csak egyszer kellett említenie.
- Hé! - nem tudom idegességemben csúszik-e ki a számon ez az esetlen üdvözlés, de felkászálódok és úgy ahogy vagyok, kissé ázottan még, odamegyek hozzá egyrészt megnézni, mit csinál, másrészt mert mágnesként vonz a jelenléte - Szia... Lejárt a műszak? - vigyorgok és nedves tincseimbe szántok ujjaimmal, közben majdhogynem fuldoklok azokban a csodaszép smaragd színű íriszekben.

To my beautiful stewardess

Már az egy kisebb sikerélménnyel ér fel a szememben, hogy egyáltalán emlékszik rám. Jöhetnék az egoista dumával, hogy engem ki tudna elfelejteni, de mivel volt már rá jó példa, hogy nem ugrott be valakinek sem a nevem, sem az arcom, ezen kudarcok után eszemben sincs olyasmivel dobálózni, ami nem igaz. Vagy ha igaz, csak részben.
Philippa látványa üdítően hat rám, mint minden csinos lány látványa. Tetszik benne, hogy amellett, hogy gyönyörű teste van - legalábbis amennyit abban az egyenruhában láttam az elég szép kis felhozatal volt -, egy csinos arccal áldotta meg a jó isten, amivel nem csak ő, de én is jól jártam. Nem bírom levenni a szemem a szájáról, ha pedig mégis, feltűnően sokat időzök el a szemein. Hatalmasak és igézőek, tényleg könnyen zavarba tudják hozni az embert, ha az nem figyel. Tőlem szokatlan módon nem a ciciken függök, hanem valami egészen más ragadta magával a figyelmemet.
- Fárasztó nap volt, mi? Főleg, hogy majdnem hanyatt löktelek - nevetek halkan és röviden, visszagondolva arra az incidensre, mikor telibe találta a mellkasomat és hát elég sanszos volt, hogy nem én, hanem ő borulna előbb kettőnk közül - Majd kárpótollak érte. Persze, csak ha megengeded - vonok vállat és újra tincseim közé szántok, kicsit összekuszálom őket, hátha jobban száradnak, ha nem egybemeredve ágaskodnak fejem búbján.
Látom rajta, hogy zavarban van, enyhe pír önti el az arcát, akárhányszor rám sandít és kis büszkeséggel tölt el, hogy ilyen hatással vagyok rá. Kedvem lenne a kezeim közé fogni az arcát és szinte kényszeríteni, hogy rám nézzen, mert minden egyes percben nehéz elszakadni a szemeitől, amik - ha ő nem is - állandóan mosolyognak. Kellemes, melengető zöld szín ez, ami az embert egy rossz nap után totálisan fel tudja dobni.
- Aha, olyasmi. Elég szép a kilátás onnan - biccentek fejemmel a törölközőm felé és célzok ezzel arra, hogy rengeteg lány választja a délutáni órákat a futáshoz, én pedig akkor gyönyörködhetek bennük, amikor csak akarok, ráadásul büntetlenül - Bocs... most biztos egy taplónak tartasz - idegesen vakarom tarkómat, aztán mély levegőt veszek.
Nem tudom, miért csinálom ezt folyton. Folyton csak a nőkkel vagyok elfoglalva és komolyan, mintha semmi életcélom nem lenne. Mintha még mindig a kamaszkoromat élném, aminek a lényege a bulik, a pia és a nők, leszámítva azt, hogy inni nem gyakran iszom, legfeljebb ha valami igazán fontos alkalomról van szó. Néha magam sem értem, mit élvezek abban, hogy minden nap más mellett ébredek fel. Szórakoztató, mégis elkeserítő. Talán igaza van anyámnak azzal, hogy ideje lenne megállapodnom, legalább megízlelnem, milyen a tartós kapcsolat. Vicces, hogy Shells mennyi kárt tudott bennem okozni akaratlanul is.
- Sétálunk egyet? Felkapom az ingemet - és már nyúlok is a textildarabért, ami olyan árván hever a törölközőm közepén - Szólj, ha kopjak le, nehogy udvariasságból beszélgess csak velem - vigyorgok, bár pontosan tudom, hogy egyáltalán nem azért teszi. Az ember érzi, ha valahol fölösleges és itt én most határozottan nem vagyok az.

To my beautiful stewardess

Elfintorodom, mikor azt említi, hogy egy idős fószer lesmárolta. Tessék? Ilyen még létezik? Azt hittem csak az őrült rendezők agyszüleménye a vígjátékokban a kanos nagypapik karaktere, de ezek szerint nem. Nem igazán tudok rá mit mondani, mert azon kívül, hogy a hideg is kiráz tőle, különösebben nem érdekel az ilyesmi. Jobb szeretek nem arra gondolni, hogy ki csüngött legutóbb egy bombázó ajkain, aki történetesen nem én voltam.
- Te is köztük vagy? Másképp nem érdekel, ki esik hanyatt tőlem - sandítok felé és elmosolyodok. A finom, tétován elejtett bókok a legjobbak, tapasztalataim szerint bejön a nőknek, ha a semmiből pörkölünk oda a zavaruknak és ahogy látom, őt nem nehéz zavarba hozni - Milyenre? Mondjuk meghívnálak egy kávéra. Vagy egy ebédre... esetleg vacsorára? Szeretsz enni, nem? Ah, miket beszélek, mindenki szereti a hasát - forgatom szemeimet és nevetek, mert már csak magamból kiindulva is tudom, hogy nincs ember, aki ellen tudna állni egy ropogósra sült csirkecombnak némi rizskörettel, a desszertekről már ne is beszéljünk! A brownie a szívem csücske, kicsit hiányzik is, hogy anyám vasárnaponként azzal várjon délben.
Ez a "csak férfi vagy" megállapítás olyan keserűséget hordoz magával a hangjában, hogy szörnyű bűntudat lesz úrrá rajtam, ami felettébb szokatlan. Nem szoktam rosszul érezni magam azért, mert megjegyzem, mennyi dögös bige mászkál erre. Philippa ráadásul nem a barátnőm, sőt még csak most látom másodjára. Mégis, annyira bánt, hogy csalódott lett miattam, hogy muszáj vagyok kitalálni valamit, amivel feldobhatom kicsit a kedvét.
- Csak a nyárra jöttem ki egy ismerősömhöz, nem messze lakik innen elvileg, bár még nem cuccoltam le nála - vonok vállat, de már azon jár az eszem, mivel engesztelhetném ki az előbbi kijelentésem miatt. Körbenézek és meglátok egy bódét, amiben egy srác támasztja a pultot. Tipikus hawaii-gyerek - hosszú szőke haj, bronz barna bőr és vakítóan fehér fogsor, na meg terebélyes muszkli hegyek, amik mellett kis híján elbújhatok - Hm, tudsz szörfözni? Én még soha életemben nem próbáltam... Megtaníthatnál! Tudom-tudom, én jövök egyel neked, de szerintem bőven kárpótollak azzal, ha láthatsz esni és kelni a vízben, nem? - vigyorgok, mint a tejbetök, majd megfogom a kezét és finoman húzom magammal - Na, gyere! Taníts, mester! - halk, rövid nevetés szakad ki belőlem és igyekszem eljutni a bódéhoz, egyik vállamon a hátizsákommal, amit reménykedem, hogy a srác el tud majd tenni valami biztos helyre, ahol nem tűnik el és a tárcámnak sem kél majd lába.
Őszintén szólva, fogalmam sincs, mi ez a hirtelen jött lelkesedésem a vízi sport iránt. Veszélyes lehet nulla tudással a hullámok közé vágni, bár tény, hogy sosem voltam az a típus, aki megriad az újdonságoktól, sőt már csak azért is ki akarom próbálni! Minden reményem Philippa-ban van, hátha egy igazi hullámlovassal van dolgom.
- Ja és, nem haragszol, ha Phillie-nek hívlak? A Philippa annyira hivatalos, a repülőn meg nem mertem megkérdezni, becézhetlek-e - felelem szerényen, mire már szinte ott állunk a bódé előtt, szemeim elé pedig szörfdeszkák tömkelege tárul.

To my beautiful stewardess

Szinte el sem hiszem, amit mond. Nem szereti a kávét? Van ember, aki nem szereti a kávét? Nem kifejezetten arra a bitang erős eszpresszóra gondolok én, amit csak az igazán ínyencek tudnak meginni, szóba jöhet simán a frappé változat, a latte változat, a machiato, a cappuccino, az americano, vagy bármi, aminek egy aprócska köze is van a kávéhoz. Én nem bírom úgy elindítani a napomat, hogy ne igyak meg egy csészével - azt pedig még jobban szeretem, amikor az éppen aktuális delikvensem, aki nálam töltötte az éjszakát, reggel meglep egy bögre gőzölgő fekete nedűvel, mellé pedig tojásrántottát csinál nekem. Istenem, de szép reggelek azok! Nem tudom mikor jön el az a nap, de ha egyszer megnősülök, biztosan olyan nőt választok, aki tud rántott csinálni, még hozzá azt a jó fajtát!
- Sajnálattal hallom, akkor viszont marad a vacsora - vonok vállat, mert ez az aprócska tény, hogy a kávézás kiesik, nem tántorít el sem tőle, se a randitól. Randi? Szeretném annak nevezni, de nem mondom ki hangosan - Luxus hely? Nekem Honolulu nem tűnik annak, legalábbis attól függ, honnan nézzük. Dan egy elég csendes környéken él, szerény körülmények között. A bratyója viszont tele van lével! - igen, Marcus-nak nem kell azon aggódnia, mi lesz holnap vagy a jövőben, mert nemhogy magát és Daniel-t, de még engem is simán el tudna tartani, annyi pénzt keres. Remélem, egy nap majd viszonozhatom nekik a szívességet, ami ezt a nyaralást és elszállásolást illeti.
Örömmel hallom, hogy benne van a dologban és hajlandó megtanítani szörfözni. Persze abba már korántsem gondoltam bele, hogy ha leesek a deszkáról, mégis hogy a francba bír majd el a negyven kilójával egy hetven kilós srácot. Még a végén összetöröm szegényt! Idegesen túrok hajamba, ami olyasféle pótcselekvés, amit idegességemben szoktam csinálni.
- Tudok-e úszni? Nem, épp fuldokoltam, mielőtt megláttalak és azért vagyok csuromvíz - jegyzem meg szarkasztikusan szemforgatva, aztán vigyorogva hozzáteszem - Bár ha hamarabb láttalak volna meg, a vízből, lehet, hogy még úszni is elfelejtettem volna - teszem hozzá és gyorsan végigfuttatom tekintetemet rajta.
Kicsit féltékenyen figyelem, ahogy a szörfös srác stíröli Phillie-t elég kendőzetlenül, és úgy mosolyog, mint aki a vigyorával akarja magába bolondítani. Szerencsére, Phillie nem igazán veszi fel a dolgot, én pedig elkapom a srác tekintetét, ezzel közölve, hogy vesztett, a csaj velem ugrik a habok közé, nem veled, Mr Baywatch.
- Megyek... - sétálok utána, aztán meghökkenve bámulom, amint lazán ledobja a felsőjét és a nadrágját, ami alatt egy olyan test lapul, amit a legszebb fitnesz modell is megirigyelne. Phillie teste formás, ott gömbölyödik, ahol kell és ott lapos, ahol kell. Nem vagyok már egy kanos kamaszfiú, akinek egy bikinis lányra már áll a cerka, de tény, hogy a pulzusom megugrik és a birtoklási vágy is kezd erőt venni rajtam - Szóval ruha nélkül akarsz? Nem gyors egy kicsit a tempó? - nevetek, de azért szót fogadok és leveszem a textildarabot, majd kihajítom a partra. Nem mintha bánnám, hogy tönkremegy, mikor egy ilyen bombázó van mellettem... és aki hamarosan látni fogja, hogyan bénázok a deszkán.
- Okééé, megpróbálom - morgom orrom alatt, és nagy nehezen felmászok a deszkára, ami elég instabilnak érződik. Hátrapillantok, remélem Phillie nem merészkedett messzire, mert akkor egyből pánikolok és visszamászok a vízbe, a biztos talajra. A lábam alatt inog a deszka, viszont sikerül álló helyzetbe küzdenem magam, ami már némi sikerélményt nyújt - Na? Eddig fasza, nem? - vigyorgok büszkén, aztán megérzem hideg, apró ujjait bőrömön, a tarkómon pedig égnek merednek az apró barna hajszálak.
Állok a deszkán, és hihetetlenül ügyesnek érzem magam, amikor a semmiből egy nagyobb hullám érkezik a deszka alá és megdob. Ingok egy pár percig, hadonászok a kezemmel, majd hátrazuhanok, a hátam pedig bizseregni kezd az ütéstől, amit a víztükör okozott. Annak örülök csupán, hogy Phillie nem állt mögöttem, hanem elővigyázatosan errébb állt, máskülönben óriási bűntudatom lenne.
- Mégis milyen tanár vagy te? Leestem! - nevetek és megtörlöm az arcomat a víztől, hajamat pedig összeborzolom, hogy ne álljon össze a cseppektől - De azért valld be, hogy jól indultam neki - úszok közelebb hozzá és felegyenesedek a mellkasomig érő vízből. Talán közelebb vagyok hozzá, mint kellene, de engem sosem zavart, hogy belemászok más magánszférájába - Kell attól tartanom, hogy valaki utánam ugrik és megpróbál agyonverni, amiért pár centire vagyok csak a bombázó barátnőjétől? - kérdezem halkabban ezzel arra utalva, nem tudom, van-e valakije.
Mert egyet figyelembe veszek, bárkiről legyen szó: foglalt-e a szíve, vagy sem.

To my beautiful stewardess

Mosolyogva konstatálom, hogy próbálja menteni a menthetőt és gyorsan hozzáteszi, hogy annak ellenére, hogy utálja, még megihatunk egy kávét. Eszem ágában sincs olyasmit ráerőltetni, amihez nincs kedve. Az olyan, mintha én kényszerből elmennék valakivel egy indiai kajáldába, ahol csupa fűszer az összes étel, amit köztudott, hogy utálok. Talán csak én vagyok ilyen, de nem vagyok hajlandó arra fordítani az időmet, amihez nincs kedvem, vagy amit egyáltalán nem szeretek. Nem szereti a kávét? Rendben, akkor kitalálunk mást. Nem csinálok belőle problémát, főleg, ha egy lányról van szó.
- Dehogy, tökéletes a vacsora. Kávézhatok minden reggel, de ki tudja, mikor lesz időd megint rám - forgatom szemeimet, aztán már csak nézem, amint kézzel-lábbal próbál magyarázni és hangot adni igazának, amit én rohadt aranyosnak találok. Még kisebbnek, még fiatalabbnak tűnik így, na nem mintha zavarna, csak egyszerűen megjegyzem magamban - Anglia. Egyébként nincs miért haragudnom, nekem sem a szívem csücske és tényleg jót tesz egy kicsit a környezetváltozás. Szerencsés vagy, hogy ilyen helyen élsz - vallom be őszintén és a hullámokat kémlelem, mert ott egészen bent már hatalmasra fodrozódnak. Libabőr fut végig a karomon.
Le sem tagadhatná, mennyire örül annak, amit hall - aminek meg természetesen én örülök. Nincs annál jobb, mikor tudom, hogy a másik félnek valósággal simogatja a belsőjét az, amit mondok. Onnantól általában nem sok hiányzik ahhoz, hogy mást is simogathassak. Ez persze még a jövő zenéje és bár nem vagyok túl jó emberismerő, mégis úgy gondolom, Phillie személyében kemény fába vágom a fejszémet, mert nem lehet könnyű eset. Az ilyen lerí a lányokról. Hogy nehéz esetek-e, vagy könnyen az ujjaim köré csavarom őket.
- Nem az a fajta vagyok, akinek csak a szája jár. Bár szeretem jártatni, ez tény - végignézek rajta, a látvány csak úgy húzza az idegeimet és bizsereg a tenyerem, hogy rásimulhasson arra a vékony csípőre.
Értékelem a bátorítását, de tényleg, ez viszont nem elegendő ahhoz, hogy az első két perc után ne zúgjak bele a vízbe. A bőröm bizsereg, mint a hétszentség, úgy megcsípte a víz, de egy apró szisszenésen kívül, nem hallatok mást. Az kéne még, hogy egy szerencsétlen kis puncinak tartson, amiért fájlalom a hátam egy vízbeesés miatt. Emlékszem, milyen volt, mikor először próbáltak úszni tanítani - kis híján belefulladtam. Apám jó szándékát is értékeltem anno, mikor csak úgy belehajított a vízbe és kintről figyelte a történéseket. Értem én, hogy segíteni akart - de ő járt pórul, mikor fuldokolni kezdtem és utánam kellett vetnie magát.
- Nem kéne lennie rajta valami rögzítő szíjnak? Tudod, mint a snowboardon. Snowboardoztam már, az nem ilyen nehéz! - zsörtölődöm, mint egy vénember és magamban nyugtázom, mennyire jó nagypapi lesz belőlem, az a házsártos fajta - Jól vagyok, de ha kint hányni kezdek és kiesik az elmúlt fél óra, akkor lehet agyrázkódást kaptam - vonok vállat, aztán vigyorgok, mert tudom, hogy erre semmi esély sincsen. Ez csak víz, nem aszfalt.
Egyszerűen imádom, amilyen hatást a nőkre tudok gyakorolni. Elég csak közelebb merészkedni hozzájuk, elég csupán minden idegszáladdal rájuk összpontosítanod és máris szaporábban szedik a levegőt, kihagy a szívverésük meg minden aprócseprő dolog, ami a zavarra utalhat, megjelenik. Beharapom alsó ajkam, őrjítően hat rám a jelenléte és nem tudom, az ő részéről ez mennyire kölcsönös. Ha még mindig a régi vagyok, akkor remélhetőleg ugyanezt érzi.
- Köszönöm, de tudom, hogy szar voltam - nevetek, aztán álla alá nyúlva emelem meg fejét, hogy tekintetünk találkozzon, szinte kényszerítem arra, hogy rám nézzen - Miért bámulod mindig a lábad? Most pedig még csak nem is látszik... - mosolygok és hol szájára téved tekintetem, hol pedig újra elmerülök sárkánypikkely zöld íriszeiben, miben szemboragai egészen kicsire szűkültek a napsugaraknak köszönhetően - Iszonyúan szeretnélek most megcsókolni, Philippa Scott - jelentem ki és nem tudom, mire fogni ezt a hirtelen érzelemkinyilvánítást.
Nem mondom, hogy felér egy szerelmi vallomással. Kis híján a világ minden lányát szeretném megcsókolni első látásra, akinek ilyen gyönyörű arca és bomba formája van. Ahhoz, hogy a szívem is az övé - vagy bárkié - legyen, ahhoz ennél mindig is több kellett, a probléma pedig az, nem tudom valaha lesz-e nő, aki ugyanazt az érzést váltja ki belőlem, mint annak idején Shells.
Közben észre sem veszem, talán Phillie sem, de a deszka méterekre sodródott tőlünk, amiért, ha nem hozzuk vissza, valószínűleg borsos árat kell fizetni.