Azt hiszem semmi különös nincs abban a 165 centiben amit a magasságomnak tudhatok. Nem igazán vagyok tekintélyt parancsoló így, de hála a tűsarkúnak, ezt ügyesen kompenzálom. A barna hajamat se tekintem különlegességnek, hiszen a Földön élő legtöbb ember ilyennel rendelkezik. Ám annál nagyobb szenzáció a hideg kék szemeim. Elég egy pillantást veszek az illetőre és azt hiszem csak jobb és jobb lesz a napja tőlem. Legalábbis a "pozitív" visszajelzések alapján ezt tudom. Ami talán még érdekes lehet, az a tetoválásom a derekamon. Természetesen ezt takarni is szoktam, hiszen már léteznek olyan alapozók amelyek tökéletesen el tudják fedni az ilyesmiket. Számomra a pillangó a szabadságot és önfenntartást szimbolizál.
Ami pedig a belső tulajdonságaimat illeti, hát, lehet, hogy ezt a részt ki kéne ugorni. Szétszórt vagyok, a dolgokat még úgy is eltudom felejteni, hogy 3 emlékeztetőt írtam és a határidőnaplómból éppen csak nem ordít. Na de az ilyen helyzetekre tartogatom úgy mond a csodás mosolyomat, mert az kihúz a csávából. Energiában nem szenvedek hiányt, képes vagyok reggeltől estig és estétől reggelig talpon lenni és a legtöbb dolgot véghez vinni. Kiskoromban energiabombának hívtak, még néha ma is megkapom a régi idők emlékezetére. Ezt a rengeteg energiát sporttal is levezetem, szoktam szaladni és edzőtermeket látogatni. A gyerekkori hiszékenységemet nem vetkőztem le, még mindig képes vagyok egy - egy szép szónak, mosolynak bedőlni. Ilyenkor a bátyám játssza el a mentősereget, amiért mindig hálás vagyok. Igaz néha emiatt csúnyán néz rám, de melyik férfit nem lehet a hasán át megfogni? Még ha éppen az én bátyámról is van szó.
Mind ezek a tulajdonságok mellett egy igazán komoly felnőtt nő vagyok aki a legjobb barátnőjével közösen vezeti a saját magánvállalkozásunkat. Ehhez pedig nem egy két olyan tulajdonság kell amivel rendelkezem, mint például kommunikációs készség, kedvesség, képes vagyok dolgokat össze egyeztetni és tető alá hozni. Már nem egy esküvőt mentett meg a találékonyságom, igaz egyik sem volt az enyém. Vagy az éppen szökni készülő menyasszonyról nem is kell beszélni. De támogattam már lelkileg és fizikailag, - már amennyire erőmből tellett, - a vőlegényt is.

A legutáltabb dolog az életemben a tény, hogy esőben kell költözzek. Mármint ezt nem úgy kell elképzelni, hogy dobozolok reggeltől estig, hanem csak az esőcseppek kopognak a taxi ablakán. Számomra egy kisebb tragédia, hogy így kell elhagyjam ezt a gyönyörű várost a sok sok élménnyel együtt. Mégis azt hiszem, hogy a bátyám többet ér mindenféle kósza fiúkánál.
Nehéz, határozottan nehéz volt megszervezni a klientúrám elköltöztetését Honoluluba. Hiszen tudni illik én oda fogok költözni Sora társaságában. Leginkább amiatt, hogy kissé szemmel tartsam a testvéremet. Meg talán egyéb dolgok miatt is, de azokat még senkinek az orrára se kötöttem. Aztán meg rájöttem, hogy egy esküvő ott sokkal nagyobb adag pénzt jelent, mint otthon. Ez sem utolsó szempont, nekem.
Azért szemétnek érzem magam. Egy nagy rakás szemétnek amibe csak úgy bele kéne rúgni. Olyanra kényszerítem Sorát amit soha, de soha meg nem tett volna magától. Egy lakába kényszerítem a bátyámmal, miközben tudom mi volt köztük. Illetve azt is tudom amit én hoztam létre kettejük között. Ezt akkor sem szégyelltem, ahogy most sem. Kellett az nekem, hiszen ha életem két biztos pontja csak úgy összegabalyodik és majd szétmegy én mit csinálok? Kötögetni fogok? Vagy hímezni a meg sem született gyerekem számára? Nem engedhettem meg, tudjátok, az a fránya büszkeség. Pedig mindketten megérdemelték volna a boldogságot, de annak fényében ahogy tették volna mégsem engedhettem meg.
Közben megérkezünk, kiszállunk, én ügyesen húzom magam után a bőröndjeimet. Úgy sem lesz ez elég nekem, tudja Dorian is. Mégis naivan megkért, hogy ne csináljak majd egyik szobájából se gardróbot. Hát, majd meglátjuk. Ahogy helyet foglalunk én már slisszolok is tovább. Először valami kis nasi után, meg egy két magazin. Aztán megcsörren a telefonom. Mindenféle figyelem nélkül veszem fel és szólok bele. Mély sóhajtás, az éppen aktuális férfi az életemben. Természetesen megígérem neki, hogy este vele vacsorázok és bemutathat a szüleinek. Semmit se tud arról, hogy én hol vagyok vagy mit csinálok. Ez a helyes, mert én is lettem felültetve párszor. Igaz ez kifogja verni a biztosítékot, de én akkor már messze leszek.
Elpakolok mindent amire a becsekkolásnál nincs szükségem. A telefonom pedig nem kerül messze, hiszen valamivel el kell üssem az időt amíg olvasni támad kedvem. Felszáll velünk a gép, Sorára mosolygok. Útban vagyunk az új életünk felé. Én mégis érzem azt a szemétséget, de le kell gyűrjem, mert a végén megengedem neki, hogy ne jöjjön velem. Nélküle pedig nem sokat érek, hiszen összenőttünk valamilyen értelemben. A nővéremmé vált az évek során akit bele tudtam rángatni minden hülyeségbe. Mégis a józan és higgadt észt képviselte azokban a helyzetekben, aminek így utólag hálát adok. Hanem eddig lehet nem lenne két fülem vagy akár ennél drasztikusabb külsővel is rendelkezhetnék.
A leszállás maga volt a pokol. Valamiért ezeket sosem kedvelem. Ezt az időt választottam arra, hogy kitöröljek minden egyes képet a telefonomból ami a múltra emlékeztethet. Leginkább itt a különböző férfiakkal készült képeimtől szabadultam meg, viszont előtérbe került a sok Sorával töltött pillanat. És csak hely lett még több pillanat rögzítésére amire Honolulu egyenesen alkalmas. Ápolni kell a barátságunkat aminek semmi köze a munkához, ami tényleg csak mi vagyunk.
Tűsarkúban futni nem könnyű, én mégis megteszem. Dorian karjaiba vetem magam, annyira örülök neki. Azért van egy két keresetlen pillantásom hozzá amikor felnyög kisebb szorításom után. Újabb kék zöld foltok, de ne féljen, kezelésbe veszem. A társáról ne is beszéljünk, ő is kap egy adag fejmosást, hogy lejjebb kéne adni ebből a veszélyes munkából.