Thaile & Erick

Mióta „megkaptam” a céget az életem jobb lett, nem pénz ügyből, mert amúgy is kaptam volna egy szép vagyont (de így..), hanem, mert érzem, hogy ezzel tényleg csinálok valamit. Szeretem a munkámat, igaz, azért néha én is inkább a hosszas szunyókálást választanám a gazdasági szakértőmmel való tárgyalás helyett. Nem is értem apa, hogy nem unta meg azt a sok számot. Ilyen gazdasági dolgokból viszont az elmúlt fél évben nagyon sokat tanultam, mert előtte nem nagyon tudtam. A terv az volt, hogy Wylace elvégzi az egyetemen valami gazdasági szakot, így átveszi a céget és én, pedig persze neki fogok dolgozni. Mert hogy hajótervező mérnök, azaz ács vagyok a diplomám szerint. De az elmúlt már jó sokat megtanultam és szerintem idővel mindent meg fogok tanulni. De miért akkor gondolkozok a munkáról, amikor pont haza felé tartok?
Bekanyarodok az utcánkra és a pálma fákat kezdem el csodálni. Én biztosan nem tudnék élni olyan fagyos helyeken, mint Finnország vagy Szibéria. Kell nekem a napsütés és a velejáró dolgok. Nyugodtan fékezek egyet, majd jobbra elkezdek felkanyarodni a garázs kapu elé, ami már menet közben nyílik is fel. Szép kis házam van az biztos. Nem egoizmusból mondom, csak hát a tervező elég jól végezte a dolgát. Nem tudnék én lakásban lakni, nekem kell a kert, na meg kutya is.  
– Helló – köszönök, talán senkinek – Itt vagy Thalie?
Hivatalosan még nem lakik nálam, de a hét 70% nálam alszik és már minimum két bőröndnyi cucca itt van. Zajokat hallok a konyha felé, ezért elindulok oda, de még előtte lehúzom a cipőmet és a zakómat az akasztóra helyezem. Bent a konyhában Thalie áll háttal nekem és valami eper színű krémet kever pont. Közelebb lépek hozzá, de miután még mindig nem vesz észre hátulról megölelem is magamhoz húzom.
– Szia drágám – nyomok egy nagy puszit az arcára és közben az ujjammal a krémbe nyúlok – Mit sütsz?