Jellem: Jóindulatú. Míg mások elfordulnának egy bajbajutottól, addig ő minden percben kiáll az illetőért, még ha nagyon jól látja, hogy az ügy bukásra van ítélve. Bri-re mindig lehet számítani és ezt igyekszik mások felé is kimutatni a kedvességével és egyszerűségével ami benne lakozik. Senkihez sem volt eddig egy rossz szava sem, pedig ha valaki igazán megbántaná őt illő volna egyszer-egyszer visszafeleselnie, de ő nem tesz ilyet. Tudja, hogy a szavaknak súlya van és nem csak cselekedettel lehet másokat bántani, az ilyesmi elkerülése végett igyekszik minden bajt, vitát, nézeteltérést elkerülni másokkal. 
Békeszerető. Ha van valaki aki igazán vágyik a nyugalomra és csendre minden egyes percben, akkor az ő. Ki nem állhatja, ha mások vitáznak, verekednek és kibeszélik egymást a másik háta mögött. Tisztában van azzal, hogy nem mindenki lehet olyan mint ő, ezért ha reménytelennek is tűnik egyes esett, nem adja fel és mindent megtesz azért, hogy elérje a legbékésebb utat ami mindenkinek nagyon jó lehet. Még akkor sem adja fel, ha ez nem mindig sikerül úgy ahogyan ő szeretné. 
Kitartó. Számára nincsen nehéz eset, amit fel kell adni, mert reménytelen és nincs értelme küzdeni érte. Hisz abban, hogy bármit véghez tud vinni amit csak szeretne csak a megfelelő erőre és motivációra van szüksége. Ami valljuk be, neki van bőven. A legnehezebb esetekben is igyekszik nyugodtan és megfontoltan gondolkodni, hogy elérje a kitűzött célját, legyen az bármi. Szóljon akár arról, hogy megbékítse a társait egymással vagy csak szemelőt tartsa saját életét és elérjen egy bizonyos sikert abban amibe éppen belekezdett. 
Fogékony. Hamar felfigyel dolgokra, észre veszi azt amit mások nem és azt meg is jegyzi. Elmondhatjuk róla, hogy jó tanuló és a tudást hamar elsajátítja, amit az elkövetkezendőben a saját hasznára fordít. Így neki nem okoz gondot, hogy valamit órákig kell olvasnia, hogy azt megjegyezze és amikor kell, mint egy papagáj elmondja és rögtön azután el is felejtse. Utál magolni, tehát a szöveget ő nem monotonon ismételgeti egymás után, hogy memorizálni tudja azt, hanem elolvassa és értelmezi s, aszerint igyekszik jól az eszébe vésni.
Hamar elérzékenyül. Imádja a kedves és romantikus dolgokat, ha meglepik őt és próbálnak a kedvében járni. Ezt persze próbálja eltitkolni mások elől, mert úgy hiszi, ha ilyen befolyásolhatónak tűnik mások előtt akkor könnyen gyengének titulálhatják őt, amit nem szeretne. Ezért van az, hogy talán az egyik percben még képes volna az illető nyakába ugrani a boldogságtól, a másikban meg szívesebben tudná az illetőt jó messzire a közeléből. 
Kinézet: Tükrök. Csak azt mutathatják meg amilyen látszol, de talán ez valóságos volna? Belenézünk együtt és elmondjuk mit látunk? Kezdesz te? Nem? Lányoknak az elsőbbség ugye? Semmi baj. Elmondod mire vagy kíváncsi? Mindenre? Részletesebben? Tetőtől talpig vagy talptól tetőig mondjam. Rám bízod? Helyes! Akkor nézzünk együtt a tükörbe, de most rám figyelj, ne törődj azzal, hogy te hogyan nézel ki, ha egyszer átadtad nekem a lehetőséget a külsőm bemutatására. Nézz mélyen bele a szemeimbe. Milyennek látod őket azon kívül, hogy barnák? Nyugodtságot és játszi könnyedséget sugároznak ugye? Hát persze, hiszen nem is én volnék ha a lelkem tükrei nem ezt mutatnák neked. Igazam van? Tudtam én! Lássuk csak, mi az amit a szemeim után feltűnően nézni kezdenél. Az orrom, hát persze. Ne foglalkozz vele, egyszerű pisze orrom van, pont olyan, amilyennek lennie kell, átlagos. Nem valami nagy szám, de én így szeretem. Az orrom után bizonyára a szám formája az amit jól megnézel. Szeretem az ajkaim szélét harapdálni, nem tudom megmondani, hogy ez vajon, hogy ragadt rám, de ez egy rossz szokás, ezért sem dicsekszem vele. Hogy az ajkaim milyenek te is láthatod, nem túl kicsi, nem túl széles, hanem pont jó és vérvörös élettel teli. Az ajkaim után bizonyára az állam az amit megfigyelsz. Rossz döntés volna ha mással foglalkoznál most tudod? Az államat kifejezetten szeretem, szép háromszög szerű a formája, egyszóval pont olyan, amilyennek lennie kell. Gondolom a nyakam az amit nézni szeretnél, de most hagyjuk ezt, a nyakam nem szeretem annyira mutogatni, itt-ott van néhány anyajegyem. Szerencsére csak kis barna pontocskák, de télen mindig megéri miattuk sálat hordani, még ha nem szeretem rejtegetni a nyakam, mert se nem túl hosszú se nem túl rövid. Aztán gondolom kíváncsi vagy milyen a vállam. Ne félj! Határozott, cseppet sem görnyedt és problémákkal teli, tehát nem tűnik úgy, hogy nehéz zsákokat cipelek amik megnehezítik az életem. Ez a nyugodtságomból adódik, legalábbis én ezt erre fogom. Ebből gondolom már gondolhatod, hogy szép egyenes hátam van, mert kihúzom magam és nem kellett azért szekálni húzzam ki magam. Megjegyzem mielőtt tovább haladnánk jobb ha tudod, hogy nem vagyok soványka, de kövér sem, hanem a kettő között helyezkedem el valahol. Régen méretkeztem így fogalmam sincs, hogy mennyit nyom alattam a mérleg és milyen magas vagyok. A karjaim és lábaim, amit most úgy elkezdtél szemügyre venni, hogy is mondjam… Hát nem elég hosszúak? Úgy gondolod, hogy most már átadhatnám neked a beszédet? Még várj! Látod a tükröt? Olyan sok dolgot mutat és én csak alig beszéltem. A barna hosszú hajtincseimet meg sem említettem, na jó talán csak most, hogy igyekszel összeborzolni. Tudod milyen sokáig kellett fésülni csakhogy ilyen sima legyen? Nem? Oh hát tulajdonképpen én sem, nem szoktam mérni az időt. Csak arra törekszem, hogy szép és jó legyen. Egyszóval puha, vagy ha jobban tetszik selymes tapintású. Mit mondhatnék még? Jaj igen, a ruha. Az nálam nem téma, nem vagyok boltkoros, ami szép és tetszik azt felveszem. Legyen szó szoknyáról vagy nadrágról, ősszegésében mindegy. Na most végre te jössz! Itt az ideje, hogy te mond el mit látsz a tükörben! 

Title: Will you tell me your story? 
Tag(s): William Hastings & Brittany Haydock
Character’s age: 16 
Music: Rubylux - The boy could fly
Quote: "A legjobb módszer önmagunk felvidítására, ha felvidítunk valaki mást." - Mark Twain idézete 

Azt kérte, hogy panaszkodjak neki, mondjam el az igazat a családommal kapcsolatban. Miért nem mutatom őt be a szüleimnek? Hogyan keletkezett a karomra az a zúzódás? Mindent tudni akart, amit eddig valamilyen oknál fogva nem mondtam el neki. Szerette volna ha igazán megbíznék benne és egyetlen egy titkom sem lenne előtte, mert ugyebár neki egyetlen egy titka sincs előttem. Kíváncsian néztem rá, hogy ez vajon tényleg William Hastings akit megismertem vagy valaki teljesen más. Azelőtt sosem volt ennyire kedves hozzám, nem akart semmit sem tudni rólam, most meg egyből hirtelen hogy elkezdett érdeklődni. Valamiféle csapdát szimatoltam a dologban, láttam őt beszélgetni Anna-val, aki meg őszintén a szemembe mondta, hogy utál engem. Pedig én nem tettem ellene semmit, neki a puszta megjelenésem okoz gondot. Igazán kíváncsi vagyok rá, hogy miért. De legalább őszinte és ezt tisztelem benne. Most azonban úgy elbizonytalanodtam, lehet talán William sem olyan, amilyennek eddig hittem. Mit mondhatnék neki? 
- Csak nem elvitte a cica a nyelvedet? – ez a kérdés és a hajam összeborzolásának a párosítása igazán rossz ötlet volt a részéről. A családi hátteremről, arról, hogy otthon igazából mi folyik, nem szívesen beszélnék neki. Nem akarom a sajnálatát és a segítségét sem. Álmomban sem gondoltam volna, hogy William egyszer ilyen kíváncsi lesz és én majd félni fogok erről beszélni. Mély levegőt vettem és kifújtam. Igazság szerint azt akartam hazudni, hogy elestem és az ütés okozta ezt a zúzódást. De neki nem tudok hazudni, egyszerűen nem visz rá a lélek. 
- Biztos hallani akarod? Eléggé unalmas történet kötődik hozzá. – nem, egyáltalán nem volt unalmas az esemény, sokkal inkább azt a kifejezést mondanám rá, hogy esemény és cselekmény dús. Ugyanis, attól, hogy a szüleim együtt élnek, az nem jelenti azt békességben, egyetértésben, szeretetben, boldogságban, hanem inkább ennek az ellentéte. Apa reménytelennek lát minden egyes jó helyzetet, az italba önti ki minden egyes bánatát és amikor ilyen, rá sem lehet ismerni. Kiabál, mindenben a hibát kapja, mindenféle tárgyat összetör ami törhető és ha ilyenkor megtehetné s, mi éppen az útjában vagyunk, akkor talán minket is. A karomon lévő zúzódás azért van, mert az ebédnél nem voltam hajlandó felállni és egy pohár vizet hozni neki. Tényleg, ő nem látja, hogy neki is van két keze és lába, fel tud állni és ki tudja tölteni magának az ásványvizet a pohárba. Szebb pillanataiban, amikor kevésbé van ittas állapotban egész normálisan viselkedik, mintha az az iszákos énje nem is létezett volna. Persze ez hazugság, csak azt nem tudom, hogy melyik fele az őszinte. Egyáltalán szeret minket? Vagy tényleg olyan obszcén a szókincstára, mint amennyire megmutatta eddig?
- Hát persze Bri, hiszen barátok vagyunk. Mindent elmondunk egymásnak nemde? – bólintottam a kérdésére és azon kezdtem el gondolkodni, vajon ezt az egészet, hogyan mondhatnám el neki valamivel enyhébben. 
- Tudod, a költözésünk óta, nem minden olyan, amilyen régen volt. Szerintem apának honvágya van és ezért néha úgy viselkedik, mint az apák szoktak. – ez részben így is volt, csak nem mondtam ki konkrétan, hogy én ezt tulajdonképpen miként értelmeztem. 
- Oh a tiéd is zsémbes fráter? Nem tudom, de mintha egyes apák nagyon egyformák lennének. Remélem én sosem leszek ilyen apa. – kuncogni kezdtem a kijelentésén, legalább egy kicsikét oldani tudtam a benne lévő feszültséget. Otthon ez szinte lehetetlen.