Nem vagyok egy létra, ezt mindenki tudja rólam, hiszen elég csak rám nézni, vannak nálam sokkal magasabb lányok is. Alkatom ehhez mérten vékony, tehát nincsenek rajtam felesleges zsírkötegek, bár izom kötegek sincsenek, inkább mondhatom azt, hogy modell alkattal rendelkezem. Vékony lábak, kicsi, de feszes mellek, a fenekem is ilyen, vékony csípőm van, de mégis nőies. Milyen ez, ha nem olyan, mint a modellelnek? Ettől függetlenül nem szeretnék az lenni, pedig arccsontom is elég különleges, nem olyan lágy, inkább erős, és határozott. Ezen lágyít egy kicsit a hatalmas kék szemem, ami arcom éke és egyik kedvenc részem magamon. Ártatlanabbá tesz a szőkéből barnába forduló hajam is, de vajon ártatlan is vagyok, vagy ez csak a látszat?!
Régen nem csak a látszat volt, gyermeki lelkem semmi sem rombolta jobban, mint az, hogy apám elhagyott minket. Nem voltam az, az igazán apás lány sosem, kis törékeny virágszál voltam, akit a széltől is óvni kellett, mert a legkisebb szélben is képes voltam elborulni. Nagy szükségem lett volna akkor az apukámra, aki vezet az úton, mutatja nekem, hogy merre helyes és noszogat is, hogyha nem igazán akarom. Sok lány nem szereti igazán az apját, nem szeret vele lenni, vagy bevallani, hogy bizony vele tud a legjobban elbeszélgetni. Én bevallom, hogy hatéves koromig, édesapámat tartottam a legjobb barátomnak akkor is, ha messze volt tőlem, mert a hazánkat védte. Mindig is nagyon fontos szerepet töltött be a szívemben, de mikor elment valami törést okozott, amit a mai napig próbálok helyrerakni. Nem vagyok már ártatlan virágszál, nem olvadok el az esőben, mint egy fagyi, és nem tör össze a szél. Sokkal magabiztosabb és öntudatosabb lettem, és az önállóság sem áll messze tőlem, főleg, hogy nagyon hamar elvesztettem a gyermekkoromat, hogy felnőjek. Egy időben azt hittem, hogy a bulizás majd segít, és igen, minden kipróbáltam, de utána rájöttem, hogy azzal csak magamban teszek kárt. Jobb később, mint soha. És mi lett azzal az ártatlan kislánnyal? Valahol mélyen elrejtve ott van bennem, és várja, hogy legalább egy kis időre kiszabadulhasson, ha arra kerül a sor.

- Nem Brenda. Ez már biztos. Nem fogom hagyni, hogy én ne tudjak róla semmit, anyámat meg ne érdekelje a helyzet. Tudom, hogy én utasítottam el, hogy beszéljek vele, de most már eltelt tizenöt év, azt hiszem ideje, hogy lejjebb adjak a büszkeségemből. - mondom komolyan a telefonba, hogy mi a szitu, Brenda barátnőm igyekszik közbeszólni, és egy másik irányba terelgetni, de én nem hagyom neki. Eldöntöttem, hogy nem fogom ezt annyiban hagyni, vagyis most már összeszedem magam és nem fogom hagyni, hogy anyám mondja meg, hogy mi legyen és hogy. Ráadásul úgy, hogy hazudozik, meg titkolózik én nem vagyok hajlandó beszélni vele, elegem is van már ezekből.
- Figyelj, most le kell tennem, anyu hazajött, majd jelzem, hogy akkor mi lett. - teszem le a telefont ennyivel, mikor hallom az ajtó csukódást. Tudom, hogy anya jött haza és,  itt az ideje annak, hogy felvilágosítsam a tervemről. Igen, nem engedélyt kérek, arról szó sincs, felnőtt nő vagyok, jó munkaerő is, szóval eszem ágában sincsen kuncsorognom neki, hogy engedjen el. Amúgy is elnézést kérni egyszerűbb, mint engedélyt, így nem is dönthettem volna jobban szerintem. Ma már úgysem érdekli annyira anyámat, hogy mi van velem, kivel, mit csinálok, sőt ő még bíztat is arra, hogy sok színes egyéniségű embert ismerjek meg. Ha ezt apa hallaná...
Lepattogok a lépcsőn, hogy édesanyámat üdvözölhessem, aki egy hatalmas szatyorral bíbelődik a konyhában. Először minden szó nélkül megyek oda hozzá és segítek neki kipakolni, szeretném, ha ez nem lenne feltűnő, de sajnos túl átlátszó vagyok.
- Mit akarsz Diana? - kérdezi anyám egy sóhajjal és a fejét fogja. Gondolom azt hiszi, hogy pénz kell, pedig erről szó sincs, a repjegyem már megvan, ahogy minden más is, még be is vagyok pakolva, hiszen ma hajnalban indul a gép. Azt hiszem kicsit elhúztam ezt az időzítés dolgot.
- Akarni semmit sem  csak egy bejelenteni valóm van. - vonok vállat , de nem nézek rá, mégis a hátamon érzem hideg tekintetét, amikor a tejet rakom be a hűtőbe. Várja, hogy folytassam és sokat nem is kell várnia, mert amint csukódik a hűtő ajtó elmondom a teljes dolgot. - Hawaii-ra utazom apához. Megvan már a jegyem is bepakoltam, és ma hajnalba megy a repülő. Nem kértem engedélyt, mert már nagykorú vagyok, csak gondoltam jelzem. - fordulok meg, hogy láthassam milyen a reakciója, de semmi különösebbet nem látok az arcán, csak azt amit mindig. Mintha tenne magasról arra, hogy itt, vagy ott vagyok. Mindegy, nekem ez csak jó.
- Apád tud erről? - vonja fel vékony szemöldökeit, én pedig elgondolkozva fejet csóválok.
- Nem, de majd jelzem neki. - egy adag konzervet is elpakolok a felső szekrénybe. Anya már ilyen hidegháborúra készül, vagy minek kell neki ennyi konzerv? Kezdem azt hinni  hogy beteges gyűjtögető lett belőle.
- Akkor rendben. Vigyázz magadra kislányom. - egy gyenge mosollyal magához ölel, csókot nyom a homlokomra, aztán el is vonul. Ennyit a nagy anyai búcsúzásról. Még megdobom Brendát egy üzenettel, hogy megyek, majd a bőröndömmel együtt elindulok ki a házból, el sem köszönve anyától. Ezek után ezt nem igazán érdemli meg szerintem, de, hogy Honoluluban mi vár rám azt nem tudom. Csak nem fog kirakni engem Apu, bár így ennyi idő után egy kissé félek. Mondjuk ez már a jövő zenéje.