KÜLSŐ:
Princess...
Ez a második nevem, vajon miért? Mert külsőm ezt tükrözi ahogy jellemem is. Középmagas vagyok, így magassarkú mindig ékesítheti a lábamat és kiegészítheti meseszép ruháimat, amiket minden nap viselhetnék. Ez a középmagas olyan százhatvan, százhatvanöt centit jelent, nem szoktam magam méregetni, hiszen a ruhaméretemet tudom, és csak ez a fontos. A súlyomról nem fogok beszélni, mert egyik nő sem szereti elmondani, hogy mennyit is nyom, és mennyi volt két éve, így ezt a kis titkot megtartom magamnak. Annyit elmondhatok, hogy testem vékony, de ahol kell, ott megtalálhatóak a dombok, épp annyira, amennyire szükségesek.
Hajam szőke színben pompázik, és általában lágy hullámokban omlik vállamra és hátamra, eltakarva egész vállamat és hátam egy részét. Ki is vasalhatnám, ha akarnám, és meg is szoktam tenni, hogyha van elég időm, de szeretem a romantikus hullámokat, ha már romantikus nem vagyok. Orrom fitos, kicsit talán felfele is áll, ahogy anyám mondaná eső orrom van, de ez segít abban, hogy hercegnősebben fent tudjam hordani. Szemeim hideg kék színben pompáznak, erre vagyok a legbüszkébb magamon, mert ezzel tudok csábítani a legjobban. Ha már a hajdobálás nem jön be, keményebb módszerekhez kell folyamodnom, erre jó a szemem.

BELSŐ:
Nem vagyok hercegnő, hacsak nem r*bancok azok, mert nem egy ember használta már ezt a jelzőt, mikor rólam volt szó. Illettek már engem csúnyább jelzőkkel is, de a cenzúra nem engedi, hogy ilyesmiket is leírjak.
Bevallom, hogy első látásra mindenki a buta szőke nőt látja bennem, a naiv fruskát, akit megfektethet, mert neki az a vágya. De ez nincs így, nagyon nem, csak akkor fektethet meg valaki, ha én akarom, nem szándékozom semmit sem elkapni, és válogatós tudok lenni, nem kell nekem akárki, és ha lefeküdhet velem valaki, az egy kitüntetés neki, mert én megengedtem, hogy ez megtörténjen.
Egy egyszerű lány vagyok, kedves, mosolygós és én igazán tudok szeretni, de kapcsolatokat nem tartok, csak a háziállataimat szeretem és a családomat, ezen kívül a barátaimat, mert van akivel nem akarok lefeküdni. Szóval van nekem szívem, használni is szoktam, de nem lehetek mindig egy csupaszív lány, hiszen ha az lennék lépten nyomon összetörnének engem, megtaposnának, majd átlépnének rajtam.
Alkalmi kapcsolatokat létesítek. Hogy miért? Nem hiszek a párkapcsolatokban, a kötelezettség mindent elront, mert jön a megfelelési kényszer, és az, hogy mindig a másik kedvében akarunk járni. Nekem ez egyáltalán nem megy, nem szeretem, ha megkötik a kezemet, én egy szabadszellemű lány vagyok, engem senki se gátoljon.

A napfény megzavarja álmomat, olyan hirtelen ráz fel belőle, mint még soha semmi. Utálom a napfényt, ha nincsenek behúzva a redőnyök, vagy ha a függönyt valaki nyitva hagyja. Nekem teljes sötétség kell az éjszaka folyamán is, ahogy nappal is miko felkelek. Azok után meg főleg, hogy biztosan másnaposan kelek reggel, hogyha nem a saját ágyamban kelek. Nem szokásom máshoz menni, de ha részeg vagyok, akkor utálok otthon lenni, kitudja mi lesz az este vége. Ha már meghívnak inni, én meg belemegyek, akkor ne a saját lakásomban tegyek kárt, és ne is a saját fürdőmet kelljen másnaposan takarítanom. Ha nem vagyok otthon majd takarítja más.
Lassan szemeimet elnyitom, hogy tudhassam hol vagyok, hogy kiderüljön az is, hogy másnaposságom ellenére hogy kell kiszöknöm a házból. Ezért is jó, ha én megyek máshoz, mert nem kell megvárnom, míg felkelnek és lelépnek, megtehetem ezt én is, minden lelkiismerefurdalás nélkül. Nem nagyon szokott érdekelni, hogy ki mit gondol, amikor lelépek reggel és maximum egy szőke hajszálat talál a párnáján. Nem szoktam kérdezni őket, nem akarom megismerni az élet útjukat, azt sem akarom tudni, hogy elváltak, vagy diákok, semmi sem érdekelt. Ha nagykorú, akkor ezek mind eltörpülnek nálam, és csak az foglalkoztat, hogy teljesít az ágyban.
Mivel nem akarok itt maradni, mikor felkel az úriember mellettem, akinek szőke haja van, ha jól látom, összekapom magam, egy kicsit, hogy ébredezzek, és csak azután ülök fel. Hajamba túrva sóhajtok fel, a ruhám után kutatva tekintetemmel, de egyszerűen sehol se látom, mintha elnyelte volna a föld. Biztosan ruhával indultam el tegnap, de akkor hol lehet?! Mindegy megoldom máshogy, így felpattanok és a férfi szekrényéhez megyek. Egy szimpla világoskék inget kiemelek onnan, amit elég hosszúnak ítélek, és keresek egy szimpla bőr övet is hozzá. Lassan magamra veszem az inget, begombolgatom a gombokat fürgén és némán, aztán az övet a derekam köré tekerem. A tükörbe bele sem merek nézni, tudom, hogy szörnyen rémes látvány fogadna engem, ha látnám magam, így elkerülöm amelyik a szekrényben van, ezért inkább a cipőimet kutatom fel. Egy fekete pántos magassarkúm már van, a másik viszont az ágy alatt van, amit nehéz kiszedni. Eltart vagy három percig, mire sikeresek kivadászom onnan, és ezzel sajnos fel is ébresztem a partneremet. Meglepetten pislog rám, meg elég álmosan is, viszont én csak a fenekemet kitolva kimászok az ágy alól a megszerzett cipőmmel, majd kiegyenesedem, pont mikor megszólal.
- Mit is mondtál, mi a neved? - kérdezi összevont szemöldökkel, és reggeli rekedt hanggal, amit szexinek tartanék más esetben, de most szabadulni akarok, így ez nem megy.
- Nem mondtam. - mosolygok még vissza rá, majd cipőimet felkapva a csinos kis lábaimra kilibegek a szobából, majd lassan az egész házból is. Furcsa a ruhám, de sosem érdekelt az ilyesmi, nekem még ez is jól áll.