Elég magas teremtés vagyok, na nem egy kétajtósszekrényt kell elképzelni, de a katonaság miatt szépen kidolgozott lett a testem, eltunyulva nem is lehet az ember a Navy Seals-ben. Oda bekerülni nem kis teljesítmény, nem is sokan képesek befejezni, van aki az első hét után megkongatja a harangot, hogy vége van, nem bírom tovább. Mondjuk volt amikor én is inkább hazamentem volna. Viszont elkezdtem akkor már be is fejezem, mint minden mást amibe belekezdek.
A jobb karomat hegek borítják,s a felsőtestemen is található pár sérülés nyom, a közelemben lévő robbantás miatt. Isten szeret engem, mert túléltem, igaz nem tudtam használni a kezemet, mert az inak,s izmok tönkrementek. Majdnem egy éves rehab után feltudtam emelni a kávés bögrémet. Nem csodálatos? Ez volt életem legrosszabb időszaka, és a menyasszonyomnak is, mert a szeszélyeimet ő viselte el.
Alapjáraton szentimentális vagyok, szégyen nem szégyen, de szeretek romantikus sétákat tenni az arámmal, romantikus filmeket már nem nézek vele, mégics csak katona voltam, nekem is van tartásom. Szeretem, ha minden úgy megy ahogy azt én elképzelem, a hiba esélye nálam nagyon alacsony, talán, sőt biztos a volt munkám miat mert ott egy icipici hiba miatt a csapat élete veszélybe kerülhetett volna.
A hajam barna, a szemeim szintén, a drágám szerint néha kiskutyás a tekintetem. Szeretek kényelmesen öltözködni, póló és farmer kombináció tökéletesen megfelel. Ha az esemény megkívánja akkor az öltönyt is feltudom venni, de a nyakkendőt akkor sem. Emellett karban tartom magam edzéssel, mert az fontos.

2011. augusztus 22. 13:56
Újabb robbantás történt az este, kb. tizenegy órakor. Le se feküdtem, az evakuálás sok időt elvett, s a bombák keresése szintén. Ha egy napot nyugodtan lennének ezek az imádkozó sáskák, annyira nem kérek sokat, csak egy napot. Kimerültünk mindannyian, ránk férne egy kiadós alvás, de ez nagy kiváltság főleg nekünk, minket ilyen helyzetekre is kiképeztek, bírnunk kell a strapát. Bármilyen időben 110%-on kell teljesítenünk, ilyenkor a saját korlátainkat feszegetjük, mert a túlélés a cél.
- Ezredes, valami nincs rendben, Schwarcz nem válaszol! – lép elém Smith, ugyan elhadarja az egészet viszont látom rajta, hogy aggódik, ahogy én is, de én nem mutatom, mert nem tehetem. Őrszemnek állítottam be a keleti irányba, s ha nincs ott rajtunk üthetnek elég keményen.
- Azonnal megkeressük, ezentúl csapatban mozgunk, érhető voltam? – szólok bele a rádióba, a többi emberem megjelenik mellettünk, óvatosan lépdelünk a törmeléken keresztül, a másik csapat messzebb van, ha segítség kell nem érnek ide időben. Csak magunkra számíthatunk, ebben a tetves istenverte porfészekben.
- Uram, megtaláltam…! – Smith ráz vissza a való világba, az agyam küldi a jeleket, hogy ne nézzem meg, rohanjak ahogy csak a lábam bírja, megfeszítem az izmaimat. Schwarz testében több golyó ütötte a seb tátongott, a fél feje sem volt meg, közvetlen közelről adott le valaki egy lövést, talán még élt mikor ezek a mocskok ezt csinálták vele.
- A k*rva életbe.. – sziszegek halkan, az én hibám, én küldtem ide, ha máshova küldöm nem ez lenne a végkifejlet.
- Kingston, menjen vissza a Hummerhez, értesítse a bázist, hogy van egy halott bajtársunk. – intek, hogy siessen, közben letépem a dögcédulát a testvérünk nyakából. Ennyi, csupán ennyi marad egy bajtársból.
Motoszkálásra leszek figyelmes, azonnal a zaj forrásához emelem a fegyverem, ha ellenség rögtön golyót repítek belé, kérdezés nélkül. A fekete ruhába öltözött férfi kezében nagyon jól tudom mi van, ha megnyomja azonnal felrobban, öngyilkos merénylővel van dolgunk.
- A fal mögé! – üvöltöm el magam, a másodperc tört része alatt kellett mindent átgondolnom, s ott védettebbek vagyunk, nem sokkal, de talán nem halunk meg.
A merénylő felrobbantja magát, a hulláma feldönt a lábamról, telibe talált, mert én voltam az elsődleges vonalon. Nem is emlékeztem utána semmire, elsötétült előttem a világ.
Egy kórházi sátorban ébredek, mozdulni próbálok, de valaki visszanyom az ágyra, nem is hallom, hogy beszél hozzám, zúg a fejem, de eltűnik, gondolom szól valakinek.
- Örülök,hogy felébredt.. – itt szakítottam félbe.
- Hol a csapatom? Mi történt velük? – hangom ugyan kába, de ők fontosabbak a saját életemnél
- Ne aggódjon, kisebb sérülésekkel ugyan, de megúszták. Viszont ezredes, a jobb karja részlegesen lebénult. -
- Mit akar ezzel mondani? – pontosan tudtam, hogy mit jelent, de nem akartam elhinni, az életem volt a hadsereg.
- Hogy a maga pályája itt véget ér Williams – a tábornok jelenik meg a látóteremben. – Amint szállítható állapotba kerül visszaszállítjuk a bázisra, onnan pedig haza, ahol elkezdi a rehabilitációt. Ha felgyógyul és úgy gondolja jelentkezzen rendőrnek, ne aggódjon ajánlást küldök magáról. Rendőrként is jól fog teljesíteni. – veregeti meg a vállamat, majd magamra hagytak. Rendőr? Én? Nem, én katona vagyok..voltam..

2015 március
Szóval négy év elteltével mondhatom, hogy jól vagyok illetve vagyunk, mivel a menyasszonyom még mindig megvan. Lassan ideje lenne elvennem ,de még van időnk és nem is erőlteti a dolgot, majd idővel.
Ha nem lett volna a kedvesem valószínűleg öngyilkosságot követek el. Mikor hazaérte nem is akartam élni, sőt a rehabot sem akartam, egyet akartam, hála neki nem tettem meg. Alkoholhoz se nyúltam, pedig sokan megteszik egy kisebb trauma után, én nem tettem, nem old meg semmit a szesz.
A gyógyulásom után, hála a tábornok levelének bekerültem a helyi rendőrségbe,s jó pozíciót kaptam a múltam miatt. Eleinte kételkedtek bennem, mint minden újoncnál, cáfoltam a rágalmakat, lemostam magamról a protekció vízét, néhány bűnbanda leszámolásával.
A legfontosabb, hogy itthon vagyok, mindennap a saját ágyamban fekszem leendő feleségem mellett.
Merengésemet a pirítósok kiugrása szakította meg. Ma szabadnapot kaptam, az arám aludt ezért döntöttem a meglepetés reggeli mellett. Na meg azért, ha fent lenne nem engedne a konyhába, szerinte szendvics készítés közben felgyújtanám a helységet. Ami nem tudom,hogy lehetséges, de ő tudja.
A reggelit tálcára rakom, és felmegyek a hálóba, óvatosan nem akartam még felébreszteni. Puszit nyomok az arcára, már mocorgott így nem éreztem bűntudatot. –Hoztam neked reggelit, ne aggódj a konyha rendben van. – ültem le az ágy szélére.
- Mehetünk a városba is, vagy folytatom a gyerekszobát, teljesen mindegy nekem. – mosolyodom el egy pillanatra. Nem még nem állapotos értesüléseim szerint, de már lassan itt az ideje, hogy gyarapodjon a család.

2015 május
Szóval két hónapja még a családgyarapításon gondolkodtam. Ezzel szemben a menyasszonyom egyik reggel csak egy üzenetet hagyott, hogy végeztünk. Tíz év után ennyit tudott nekem írni. Próbáltam keresni, de elment innen, talált valaki jobbat nálam, hát ez van.