Jellem: Hűséges. Tudja milyen az ha cserben hagyják és önmagán kívül nem számíthat senki másra. Éppen ezért megfogadta, hogy neki sosem lesz majd szándékában becsapni és kihasználni másokat. Amit mond azt általában véghez is viszi és nem kezd el utána reklamálni senki sem, hogy mennyire figyelmetlen volt meg hasonlók. A barátai és családja mellett mindig kiáll, azokat a pillanatokat kivéve amikor észre veszi, hogy annak akit megvédene nincs igaza. Természetéből adódóan igyekszik határozott lenni az ilyen nehéz helyzetekben is és mindenkinek akinek csak kell elmondani a saját véleményét még ha elfelejtik kikérni azt. Mindig lehet rá számítani a bajban, hiszen már így gyerekfejjel is képes észrevenni azt amit a felnőttek képtelenek és tudja, nagyon jól tudja mikor kell valakit felvidítani vagy éppenséggel csak biztató szavakat mondani neki. 
Hízelgő. Vannak esetek amiket pusztán csak a másik félhez való simulással és nyájas beszéddel tud megoldani. Ennél fogva amíg még lehet kihasználja gyermeki megjelenését s, igyekszik beférkőzni a másik fél szívébe. Gyerekkora óta vágyik a törődésre és ha nem kapott belőle eleget akkor mindig bevetette simulékony és szeretetteljes viselkedését. Szeret másokat megölelni, néha csak úgy minden ok nélkül és elhitetni az illetővel, hogy valóban úgy szereti ahogyan azt állítja. Nagyon kevés személyt szeret igazán, de őket nagyon és feltétlenül. Tudni kell azonban, hogy ez a magatartása nem mindenkinél válik be, van aki átlát a szitán és tudja mikor viselkedik őszintén s, mikor nem. Hogy ezt a viselkedési módot kitől tanulta az mai napig kérdéses. Talán a vérében van, hogy ilyen legyen és mindent megtegyen céljai eléréséért. 
Kíváncsi. Egyszerűen minden érdekli őt, ha van valami ami más számára unalmas az az ő számára cseppet sem az. Mindig talál egy módot arra, hogy sokkal érdekesebbé és elviselhetőbbé tegyen egy olyan témát ami más számára unalmas lehet. Ez a magatartása akár lehet az oka annak, hogy miért kerül többször galibákba, mint bármely más vele egykorú gyerek. Természetesen nem csak a baj vonzza őt, hanem a tudás is. A fejébe vette, hogy ugyanazokból a tantárgyakból fog sokkal többet tanulni amiből az elődei kiemelkedőek voltak, hiszen neki is megvan az esze hozzá, már csak tanulnia kell. Persze ő nem örökölte apja, nagyapja, dédapja, ükapja rossz természetét, amivel másokat kínzó személlyé válhatna, a kíváncsisága inkább a jó és hasznos felé hajlik, mintsem ennek az ellentettjére. 
Fogékony. Ez hatalmas adomány a számára, bár mint tudjuk nem esett nagyon messze az alma a fájától, ha azt vesszük figyelembe a szülei és nagyszülei nem szenvedtek hiányt az ész terén. Hamar megjegyez mindent, neki egyáltalán nincs szüksége cetlikre, hogy emlékeztessék őt a teendőire vagy éppen arra a dologra amit nagyon meg akart jegyezni. A tanulás terén igazán szorgalmas és ha nagyon odafigyel a tanárai szavára akkor könnyedén elsajátítja a tananyagot. Szorgalmának köszönhetően nem kell órákon át magolnia, hanem egyszerűen egyszer elolvassa, másodszori olvasásnál meg igyekszik értelmezni az olvasottakat. Nagy odafigyeléssel szemléli a világot is és a körülötte történő dolgokat, így ha egyszer mondtak neki valamit amit igazából nem kellett volna arra hamar felkapja a fejét és jól elraktározza azt az emlékezetében. Mindezt azért, hogy bármikor felhasználhassa azt az illető ellen ha éppenséggel bántani akarná őt. Emellett tudja a tudás hatalom és nem árt ha jobban odafigyel a körülötte történő dolgokra. 

Kinézet: Öltözködési stílus: Változatos ruhákban jelenik meg a hangulatának és az évszaknak megfelelően. Általában azt veszi fel amit úgy gondol, hogy jól is áll neki, amit nem szeret legyen az ing vagy bármilyen nadrág azt nem veszi fel. Tény, szeret drága ruhában járni amit az édesanyja vagy az édesapja választ ki neki egy-egy utazás során amit ők váratlanul beterveztek és elfelejtettek szólni a másiknak és legfőképpen neki. Bár egyre gyakrabban visel kék árnyalatú ruhákat, ebből derül ki, hogy neki jól is áll ez a szín, meg a kedvence is. De nem kell félteni őt, nem kék mániás, mindenféle színű ruhadarabot felvesz, csak szeresse. Különben tényleg bármit felvesz, amiről úgy gondolja, hogy nem néz ki bohócként benne.
Bőr: Halvány és sápadtabb, mint bárki másé. Sokakban felmeríti azt a kérdést, hogy vajon eszik-e rendesen és nincs-e valami baja. Egyáltalán nincs semmi baja és eszik is rendesen. Pusztán ő azon kevés személyek közé tartozik akiknek a bőre fehér és csak akkor látszik rajta az enyhe élettel teli pír megjelenése az arcán ha boldog, szaladásból érkezett vagy egyszerűen zavarban van. Az meg egyáltalán nem fordult meg a fejében, hogy nyáron több időt töltsön a napon és kicsivel több élettel teli szint adjon a bőrének. Úgy gondolja ő jól van úgy ahogy van.
Ajkak: Egyszerűen nagyszerűen átlagosak, nincs bennük semmi extra ami megkülönböztetné őt a többi gyerektől vagy felnőttől. Talán azt eltekintve, hogy amikor mosolyog az átlagnál sokkal szélesebbnek látszik. Ezt persze nem titkolja, sokat mosolyog és ennek megfelelően az ajkai is jobbra vagy balra húzogatja. Viccelődés esetén mindig csücsörit, hogy az illető tisztában legyen azzal ő éppen humoránál van és amit mond azt nem kell éppenséggel komolyan venni.
Testalkat: Határozottan és rendíthetetlenül ki lehet róla jelenteni, hogy ugyanolyan vézna gyerek, mint amilyen az apja és a nagyapja volt ennyi idős korában. A véznasága ellenére már most látszik rajta, hogy magas növésű lesz és nem szenved majd törpeségben. A kérdés már csak az, hogy ez mennyire fog a javára válni néhány év múlva. Mindenki attól tart, hogyha égimeszelő lesz, akkor a lányok nem igen fogják kedvelni, mert magas és nehezen elérhetőnek tűnhet. Bár ezek csak buta sztereotípiák, tudja, hogy nem lesz két méter magas sohase, vagy legalábbis reméli.
Szem: Annyira káprázatosan kék, hogyha bárki belenéz a tengert láthatja viszont bennük. Különben az édesapjának is ugyanilyen szemei vannak. Úgy tartja nincs benne semmi extra és nem bánná, ha ugyanolyan barna szemei volnának, mint az édesanyjának. Azt talán jobban szeretné, mert senki sem nevezné őt egyből a Szőke herceg miniatűr változatának, akinek általában mindig kék szeme és szőke haja van.
Haj: Szőke és rövid, de gyerekkorában a válláig ért, de levágták. Ezzel is megkönnyebbítették az ő dolgát, mert a rövid hajjal kevesebb a probléma és észre sem veszik ha kora reggel elfelejtette megfésülni azt. Ez persze nem jelenti azt, hogy ápolatlan, hanem inkább akkor fésüli meg a haját amikor már érzi ez így nem mehet tovább és muszáj kezdenie vele valamit. Mindenekelőtt azt is meglehet jegyezni, hogy ő szereti a hajszínét, nem zavarja a szőkesége és azt sem ebből kifolyólag miért olyan szőke kis herceges a megjelenése. Bár ha az árnyoldalát nézzük akkor természetesen arról is megvan a saját véleménye amit mindig szóvá tesz azok előtt akik le kis hercegezik, mert ő nem az és ezt előszeretettel hangoztatja.

Cím: Anya, ha tudtam volna nem teszek ilyet!
Karakter kora: 4 éves
Idézet: „Gyerekkoromban én voltam a legkisebb a családban. A legkisebbek mindig mókamesterek (…), mivel csak egy-egy jó poénnal tudnak bekapcsolódni a felnőttek társalgásába.” – Kurt Vonnegut

Fénysugarak szöktek be az ablakon és huppantak egyet a padlón földet éréskor, de hamar felszöktek onnan. Leporolták magukat és egy jól irányzott elrugaszkodással tovább repültek, megtöltve fénnyel a nappalit. Takaros kis nappali volt, őszibarack színű falakkal, a szemnek tetszetős bútorokkal berendezve a közepén egy hatalmas zongorával. Mindig fülzavaró hangot ad ki ha gyorsan végighúzom rajta az ujjaimat és éppen elszaladok mellette. Most is el akartam szaladni felemeltet kézzel, hogy az ujjaim megérinthessék a fehér porcelánszerű gombokat amikhez anya szokott érni. Az ő hangjai sokkal szebbek, mindnek van egy mesélje amit ha nagyon szemfüles vagyok akkor meghallhatok. Legalábbis ő legutóbb ezt mondta, amikor képtelen voltam egy helyben üldögélni, mint Anita. Rá foghatnánk arra, hogy túl kíváncsi voltam és addig ugrándoztam amíg a türkizszerű sötétítőt le nem húztam a helyéről. Az egész történet ott kezdődött, hogy megláttam Mabel Collins nénit, aki az ideköltözésük óta a legkedvesebb szomszédnak számít. Vele és a barátnőjével is szívesen elbeszélget anya, számomra meg sokat jelent, ha Mabel nénit látom. Azt reméltem most is jobb karján fog csüngeni a kislánya, akinek én kézzel-lábbal integethetek. De sajnos semmit sem láttam a sötétítőn kívül, aminek köszönhetően én voltam a türkiz múmia, pedig még nem is volt itt a cukorkát vagy csínyt ideje. Ez persze nem tántorított el attól, hogy még ebben a kevésbé szerencsés helyzetben mosolyt csaljak Anita arcára. Aki időközben biztos rám nézhetett ha hangosan nevetni kezdett amiatt amit lát és nem anya zongoraművészetéről volt szó, hanem rólam. Szerintem nagyon mérges lehetett rám, amiért még a fénysugár cimboráim szomorkodva néztek vissza rám, miközben folytatták cikázásukat a szobában. 
– Milo Ambrose Mackoy! – tudtam, hogy csakis akkor szólít Rose-nak is, mint egy kislányt ha valami olyat tettem amit ő nem néz jó szemmel és jobban tenném ha szépen elkezdenék szaladni. Ha mérges nem ér hozzám, biztos azért mert jobb szeretné ha én lennék az első aki kedvesen a nyakába ugrik és mond valami szépet neki. De csak azt tudom mondani amit Adrian bácsi mondott a zongorázásról, mert ő volt az első aki kifejtette a véleményét erről pontosan semmiféle mellébeszéléssel. A rossz szavaknál, amiknél anya szerint szájon kell vágnunk magunkat ha kimondtuk, ő semmi ilyesmit sem tett. Már ott tartottam, hogy tényleg kimondom amit Andrian bácsitól hallottam amikor sokkal jobb ötletem támadt. Nincs szükségem Adrian bácsi szavaira, ha helyette azt mondhatom amit gondolok.
– Anya? – ő volt az én óriásom, akiért mindig ki kellett nyújtanom a két kezem, ha azt akartam, hogy felemeljen. Most csak oda akartam ülni Anita mellé és a fehér porcelánszerű gombokat szerettem volna lenyomni, csak előtte ki kellett békítenem valamivel anyát.
– Igen, anya most nagyon mérges és amiért nem voltál jó kisfiú a sarokba fogsz állni addig amíg nem szólok, hogy eljöhetsz. – jobb napokon szófogadó vagyok, de nem tudtam elviselni, ahogy Anita még jobban nevet rajtam. Ez azért sok. Én vagyok a főnök és ezt neki is tudni kell! Nem akartam engedelmeskedni és a szándékom, hogy anyát felvidítsam egy szempillantás alatt elszállt. Lehet, hogy megszűntem türkiz múmiának lenni hála neki és most nem is ér hozzám, de el kell kapnia ha azt akarja megalázkodjam Anita  előtt és intő példa legyen az én esetem a számára. Elszaladtam, azaz szaladtam volna ha tudtam volna és nem áll rossz helyen a fotel.
– Úgyis nem kapsz el! – ez volt az én nyelvemen a nagyobbak által emlegetett úgysem kapsz el és bár anya rengetegszer kijavított már ha ezt kiabáltam, nem segített sokat. Boldogan nevetgéltem addig amíg nem találkoztam a fotellel.
– Milo, nézz a lábad elé! – szólított fel Anita, de már későre. A fotel ugyanis nem szeret, ez köztudott tény, főleg akkor nem ha éppen anya elől menekülök. Mindig az utamba áll és jól arcon vág a karzatával, mert ő tudja, hogy engedetlen voltam. Nem fájt annyira, mint amennyire fájdalmasnak tűnt az érkezésem, de tudtam ha sírni kezdek akkor anya biztos felvesz a karjaiba és leültet Anita mellé. Olyan hangosan kezdtem el sírni amennyire csak tudtam, a szemeimen lévő könnyfüggönytől alig láttam valamit, de biztos voltam abban, hogy Anita már nem nevet rajtam. Sőt mi több ő együtt sír velem, mert azt gondolja, hogy tényleg olyan nagyok a szenvedéseim ahogyan azt eljátszom. Anya természetesen elhiszi, nem lát át azon a kedves kis álcán amit csak azért öltöttem fel, hogy ő felvegyen. 
– Sss ne sírj kicsi MoMo, itt van a mami. – teljes siker, tudtam, hogyha sírni kezdek akkor bizony elérem a célomat, talán legközelebb is fontolóra kellene vennem ezt, ha újfent a sarokba szeretne állítani.