- Nem köszönöm, semmit nem kérek, tényleg. Nagyon kedves…
Próbálta lerázni a turistákat kergető helyi bácsit, aki a gyógyító erejű kristályokat próbálja mindenkire rásózni. Maya jól ismeri, neki is volt ezekből a csodakövekből fűzött karkötője 8 évesen, imádta, de nagyjából egyötödéért a jelenlegi árának, és most is annyi lenne egy nagyáruházban beszerezni. De hát a turizmus mindenkit megbolondít kicsit. szereti ezeket a kiegészítőket amúgy, a karja most is tele van színes font és fűzött karkötőkkel, de azért nem mindenáron jut hozzájuk.
Beharapva ajkait, összeszűkült tekintettel hasalt rajza fölött. Koncentrált, mint ahogy mindig. a változatosság kedvéért most azonban nem valami kreatív és önkifejező rajzot készített, hanem egy tőle szokatlan és idegen dolgot művelt. Útvonalat rajzolt egy térképre. Jó, hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem csak azért nem használ térképeket eligazodáshoz, vagy bármilyen más eszközt, mert nem fél eltévedni, hanem azért is, mert ezekkel képtelen tájékozódni. Ha egyértelmű is hogy jobbra kell menni, ő akkor is képes balra, még ha át is esik ezért valamin. A felfedezési vágya nem ismer határokat, de most, Harper kedvéért összeszedte rendezetlenségét legalább egy kicsit. bár nem titkolt célja az, hogy kimozdítsa a lányt és együtt nevessenek és fedezzenek fel egy kicsit a szigetből. Egészen hamar megkedvelte a lányban azt, hogy meg sem próbálja önmagát leplezni. Visszahúzódó-e? Igen, de nincs ezzel baj, legalább meg sem próbálja „a társaság közepe vagyok, csak most itt nem” arcot felhúzni és beállítani magát valami menő lánynak, aki az olyan egyszerűeket, mint Maya, eltapossa. Ebbe belegondolni is rossz, bár a hölgyemény valószínűleg, ha arra kerülne a sor, hála a toleranciája magas fokának, még az ilyen lányokban is a jót látná. Nehéz neki olyat mutatni, sőt, szinte lehetetlen, amitől előbújik belőle az előítélete.
Na de ki is ez a Harper, hogy ennyire várja? Pár napja érkezett a lánnyal együtt, már akkor elbeszélgettek, bár inkább ő beszélt, az új ismerőse meg hallgatott. Pedig esküszik nem akarta elnyomni őt a beszélgetésben! Különös volt, egyrészt mert meglepően hasonlóan és mégis másnak látták az ide utat. Maya még mindig tehernek és valami rossznak érezte, de új volt neki, utóbbiban egyetértettek, azonban a többiben kevésbé. Mély levegőt vett, felemelte fejét, hogy a parton körülnézhessen, hátha kiszúrja távolról már az alakot, de egyelőre nem így felülve, nyelvére harapva karikázta be az utolsó célállomásokat, miközben egy közeli parti bár ritmusára kezdett el ülve mozogni. Hiába, a tánc a vérében van. Hamar fel is pattant és ha jól sejtette, Harper is erre jár már. először csak nevetve forgott párat, majd, ha tényleg megérkezett, akire várt, nem volt rest, hogy megpróbálja bevonni. Ez csak tánc, szabadon, önkifejezően, a tengerpart közepén.
- Örülök, hogy ideértél. Nézd, csináltam egy térképet, bár nem muszáj követnünk, viiiszont van egy nagyon szép virágoskert nem mesze, ami látogatható és gyönyörű.
Jó, talán nem mindenkinek olyan egyszerű ez, mint neki, mégis teljesen nyugodtan és könnyen kezeli, mintha csak az időjárást néznék, vagy egy kört kéne lapra rajzolni. Persze nem akarja megijeszteni, így ahogy picit elmúlik a kezdeti akaratossága megáll és köszönti a lányt egy gyors öleléssel. Túl közvetlen, ő is tudja.
- Egyébként milyen volt a munka? Aranyosak veled?

Nehéz lett volna azt mondani, hogy az érdeklődő szempárok zavarba hozzák a fiatal nőt, hiszen látszólag úgy táncikált, mint aki teljesen egyedül van négy fal között. Ettől függetlenül azért néha neki is kicsit zavarba ejtő a furcsálódás, amit felé mutatnak. Még egy pörgés, még két lépés, három vissza és inkább nem kellemetlenkedik tovább, na meg a zeneszámnak is vége. Nevetve veszi a bókot, aztán jól meg is öleli a lányt.
- Te is jól csináltad. Szoktál táncolni? Vagyis nem úgy otthon vagy ilyesmi, hanem buliban, vagy esetleg nagyobb eseményeken?
Érdeklődik, mert hát az ő életében elég nagy szerepet játszik, nehéz elhinni, hogy máséban esetleg csekély jelentőséggel bír vagy semmilyennel, hiszen az élet része ez is. Számára teljesen mindennapos ez. De közben már körül is nézett, hogy merre is tudnak indulni a kerthez. Sok jót olvasott róla, meg el is csípett helyiektől dicséretet az ottani látványra, nagyon nem lőhetnek mellé és egész békés programnak találta a tánc után. Biztos volt benne, érezte, hogy Harpert nem lehet csak úgy belerántani egy ilyen pörgésbe, amit ő néha produkál, főleg mert maga se tudja néha már tartani a tempót. Hogy várná így el mástól? Mindenesetre még nekiindulnak a parti sétának a célállomásig inkább gyorsan kifaggatja a munkáról is.
- Ez nagyon jól hangzik. Mennyi idős is a kislány most? Úgy tűnik akkor, hogy remek helyre kerültél, megnyugtató így eddig, nem?
Ezt inkább azért is kérdezi, mert a maga helyzetéhez még kell a remény. Dolgozgatni elkezdett, de ha ilyen szinten marad és csak kisegítő meg pakolgató lányka lesz, akkor ha élete végéig dolgozik se lesz meg a pénz a teljes képzésére, amit nem mellesleg nem is akarna annyira… ha éppen nem szeretné kiverni ezt a fejéből mély sóhajjal dobta volna el a térképet a kezéből és kiáltott volna fel, hogy „inkább nyaraljunk”. Úgy tűnik, kezd valami felelősségféle beleivódni.
- Igen, nem egy álommeló és egyelőre, amit keresek se sok, de legalább szórakoztat is kicsit. Az egyik tetováló és hennaszalonban segítek be… Pakolgatok, beszélek a betérő turistákkal, de hát egyelőre ennyi.
Vallja be őszintén el is gondolkodik közben a hogyan továbbon. Igaz ez a munka is elég hirtelen volt, de hát nem fog megijedni, betér ő kérdezősködni bárhova, hogy van-e lehetőség. Csak hát, ha több kedve lenne itt tartózkodni nyilván az erőfeszítései is jobban kimutatnák ezt. Szép lassan, ahogy haladnak a parton és látja a rengeteg embert, ahogy éppen pihennek vagy lazítanak, meg köztük rohangálni a gyerekeket elmosolyodik.
- Neked nem hiányoznak az otthoniak?
Igaz a kérdés kicsit kicsapongó - ami Maya szájából nem olyan meglepő -, mégis nagyon érdekli, mindketten a szülői óvással együtt kerültek fel arra a gépre és hát egyikük sem az a kőszívű hárpia, akik teljes ignorálással kezelnék a múltat. Nem tudnák, de nem is kell. Közben azért megpillantja már a cégért, ami a virágos kaput hirdeti. Jó úton vannak, legalább az első állomáshoz és nem tévedtek el. Most lepacsizna magával, de inkább csak vigyorgósan mutat felé, hogy Harper is felfigyelhessen rá.

Valahol mélyen magában még mindig kereste a választ arra, miért is mondott végül igent a szülői kérésre – ami inkább kötelezés volt amúgy is – ahelyett, hogy közölte volna ő mit akar. Egyszerűbb a válasz viszont, mint gondolná. sosem lenne szíve a szüleit letörni, vagy bántani. Igen, már az ajtócsapkodást és a „mindennél jobban gyűlöllek” kaliberű felindulásait is hússzor megbánta. Nehéz ez, jót is akar tenni velük is, de magával is. Ideje lesz a sarkára állni, de egyelőre le kell magában viaskodnia pontosan mit is akar elérni az életben, anélkül nem fog menni ez az egész. Erre viszont remek lehetősége van itt, ezt be kell látnia. Harpert megismerve eleinte azt se gondolta volna, hogy hozzá képest eltérő emberekkel is ennyire jól ki tud jönni. Persze ő mindig velük is kedves volt és nyitott, de hosszútávon eltűntek a környékéről, mert vagy sok volt nekik Maya, vagy esetleg ráuntak a noszogatásaira és visszabújtak a csigaházba. Pedig rosszat sosem akart nekik a lány.
- Nem kell ám ezt annyira komolyan venni. Mármint olyan ez ám néha, mint az ivás vagy az evés. Szükséges is tud lenni és teljesen hétköznapi. És hé, táncolni mindenki tud, csak igen egyediek és eltérőek vagyunk. Volt egyszer, hogy annyira pörögni akartam, hogy sikeresen lefejeltem az ajtófélfát… érdekes módon erre az akcióra mindenki emlékszik, ellenben az első fellépésemre, amit inkább csak videóról tudnak felidézni.
Neveti el magát saját sztoriján, a családja is elég komikus ebből a szempontból, hiszen nem ő az egyetlen bénázó, azonban Maya mindig feláll és továbbmegy. az ajtó csak a kezdet volt, már akkor eldöntötte, hogy ő szeretné ezt csinálni és mindent meg is tett ezért. Bár most nagyjából a „világ másik felén vagyunk a tánchoz képest” érzése van, holott nem jött ennyire távolról azért. Hiányzik neki az egyesület és az energiáit is kénytelen másban levezetni.
- Köszönöm, bár mint mondtam, a kezdetek nem voltak egyszerűek. De már 10 éve csinálom, kisebb-nagyobb sikerekkel.
Lelkesedett a dicséretért és nem üresen, ugyanis ha neki valaki számított, attól minden jobban esett. Apró örömök teszik boldoggá az életben, ilyen egyszerű lányka. Aztán körbepillog azért jó úton járnak-e és boldogan veszi tudomásul, hogy igen, így a munkáról is bőven van még idejük csevegni. Mosolyogva figyeli, ahogy a kislányról és annak apukájáról beszél. Pár szóból is érződik, hogy tényleg jó dolga van és ennek Maya örül is nagyon, valamiért úgy érzi a lány meg is érdemli ezt. A saját helyzete sem olyan pokoli azért, de nem tervez 50 éves koráig ott ücsörögni és várni, hogy összegyűljön a pénz a tanulmányaira. Még mindig nem érti az apját mire akarja ezzel Mayát tanítani. Nem kőgazdagok, de elég jómódúak, ki tudnák fizetni, egyszerűen megkapta, hogy nem elég komoly és nem foglalkozik eleget a jövőjével. De hogy pár hónap kényszermunka min fog változtatni, még közel sincs előtte. Bólogat, ő is érzi magában az erőt és reméljük ez elég is lesz hozzá, hogy kifogjon valamit még.
Ahogy pedig szokásához híven tovább beszél és kérdezget már látja is a virágoskertet. Megörül neki egyből és mutogat, aminek egy kapott pacsi lesz az eredménye. Nevetve néz a lányra, miközben haladnak befelé.
- Szerencsém is volt. Benne vagyok, igen, nehéz megszokni egyébként, főleg ha először jársz itt. Emlékszem, hogy nekem sem volt egyszerű mikor ide jártunk eleinte még csak nyaralni meg rokont látogatni.
Közben be is érnek és amit lát… hát arra nem talál szavakat, szája meglepetten formálja az o betűt miközben hevesen lendülnek a kezei jobbra majd balra virágok között, válogatva melyikkel is kezdjék. Nagyjából felér egy óvodással néha a reakció-tett párosítása, de reméli csak, hogy nem lesz ettől senki számára komplett idióta. Egyébként ritka az, hogy sikerül teljesen normálisan viselkedni, mert nem szereti és nem is akarja rejtegetni milyen ő. Egy kedves néni sétál el mögöttük, aki egy-egy szál gyönyörű helyi virágszálat nyom a kezükbe köszöntve őket. A földre ejt egy letört, de szépen kinyílt sárga virágocskát, amit Maya rögtön fel is kap, de megkapja a jelzést maradjon csak nála. Hirtelen ötlettől vezérelve az éppen egy szépséget fotózó Harperhez fordul, majd vigyorogva a hajába tűzi a virágot egy hullámcsattal.
- Nagyon jól áll. Mi lenne, ha a tavacska felé mennénk először? Az árnyékosabb, meg víz közeli, lehet ott jobban éreznénk most a séta után magunkat.