Azt hiszem másodpercek alatt kiszúrod, hogy nem helyi vagyok. Csak nézz rám! Ilyen sápadt bőrrel errefelé nem gyakran találkozol, mi? Nem is az én világom ez a verőfényes város - ez már elmegy egy alliterációnak? -, bár lassan kezdek hozzászokni. Lényeg a lényeg, a hirtelen jött napsütés kicsit odapörkölt amúgy tökéletes, fekély- és mindenféle sérülésmentes bőrömnek, a kedvemet viszont igencsak felturbózta. Annak igazán nagyon örülök, hogy bronz színű tincseim némileg kompenzálnak sápatag ábrázatommal, és hát smaragdban pompázó íriszeim is csupa melegséget árasztanak. A csajok imádják a szemeimet. És persze azt is, hogy állandóan vigyorognak - meg én is, mint a tejbetök, mint akinek a világon semmi problémája nincsen, ami ugyebár nem igaz, mert nem lennék ember problémák nélkül. Ami a testfelépítésemet illeti, szerencsésnek mondhatom magam. Az a temérdek gyors kaja és chips, amit apám tömött belém lurkóként egyáltalán nem hagyott rajtam nyomot. Se pocak, se plöttyedt végtagok - csakis színtiszta izom, amit az állandó sportolásnak köszönhetek. Csak lenne már valami színem végre...
Mikortól számít valaki humorosnak? Ha mindenki nevet a viccen? Ha nevetnek akkor is, ha nem értik? Ha senki nem nevet, de te tudod, hogy mennyire kurva poénos, amit mondtál és csak ők akkora balfaszok, hogy nem esik le nekik a tantusz? Sosem tudtam, de jópofa fickónak tartanak, aki könnyen mosolyt csal az emberek arcára. Való igaz, hogy mindenben meglátom a szépet és a jót, örök optimista vagyok - lehet azért, mert így neveltek, de lehet azért, mert a szomorúságnál értelmetlenebb dolgot még nem láttam a földön. A kobakodban dől el minden - ha szar napot akarsz, azt kapsz, ha viszont úgy indulsz neki, hogy király lesz, akkor nem is kaphatsz mást. Hozzáállás kérdése minden. A száz meg egy jó tulajdonságom sajnos eltörpül azok mellett, amik miatt köpködnek az emberek. Nem szeretik az igazságot - amit én mindig kimondok. Nem szeretik, ha a magánszférájukba pofátlankodsz - én pedig azt csinálom. Sőt, azt sem szeretik, ha jobb vagy náluk - és hát valljuk be, én messze űberelek minden embert ezen a földbolygón vagy legalábbis a nagy részüket. Nem tartom magam egy százkarátos srácnak, aki a százas pontszám a szerelem céltábláján, de való igaz, hogy istentelenül tudok szeretni valakit, ha úgy igazán magával ragad és magába bolondít. Kár, hogy ilyesmire még csak egyszer került sor. Megemlíthetném még azt is, hogy allergiás vagyok a mogyoróra és esküszöm, ha valaki más bőrébe bújhatnék egy napra, azt azzal tölteném, hogy felzabálnék egy konténernyi mogyoróvajat. Öt évesen már belekóstoltam - a sürgősségin kötöttünk ki, de a francba is, megérte! Idegesít a hiszti és a nyafogás, de általában nem mutatom ki, szóval nagyon is empatikus embernek vallom magamat. Szeretem a pörgést, szeretem, ha nem várakoztatnak meg a boltban, vagy ha reggel anyám isteni rántottájára kelhetek - amire igencsak rég volt már példa. Rühellem viszont, hogy apám egy igénytelen disznó, hogy az ősz, mint évszak egyáltalán létezik, és hogy allergiás vagyok a mogyoróra - tudom, hogy már mondtam. És nem utolsó sorban a három legidegesítőbb tényezőnek tartom a világban azt, hogy nem tudok főzni, hogy az átlagtól nagyobb lapátfüleim vannak, ezért nem vágathatok rövid hajat - nyáron ez kínszenvedés higgyétek el! -, és hogy fogalmam sincs, merre jár most a nővérem, aki kb. öt éve lelépett otthonról, mondván, hogy új életet akar kezdeni, esetleg nekivágni egyáltalán. Itt vagyok én is, tesó, lehetne akkora szerencsém, hogy Honolulun kötöttél ki!

Daddy cool

- Ez az, Donnie, ereszd belém! - hangos nyögés kísérte ezeket a szavakat én pedig hátammal a falnak tapadva, verejtékes homlokkal hallgattam végig, ahogy apám az íróasztalán seggbe rakja a titkárnőjét. Még arra is emlékszem, hogy a szám vérezni kezdett, olyan erősen harapdáltam. A fogaim újra és újra összecsattantak a finom húson, mire már teljesen kisebesedett.
Tény, hogy akkor nem igazán tudtam, mit jelent az, hogy "ereszd belém". Mit, és mi az hogy belé? És mivel? Zavart voltam, de leginkább dühös, nagyon dühös. Tíz évesen az ember nincs felkészülve arra, hogy tudomást szerezzen az apja hűtlenségéről, miközben úgy gondolja, hogy az anyja a legszebb és legvonzóbb és legjobb nő a világon. Miért akar mást apa? Miért nem jó neki ez a csodálatos teremtés, aki főz, mos és takarít rá, ráadásul annyira isteni rántottát csinál?
Értetlenül meredtem magam elé még akkor is, amikor öltözni kezdtek, majd Sandra kifordult az ajtón és megpillantott engem. A felső gombja még lezseren lógott, ujjai ledermedtek, amikor meglátott engem. Nagyot nyelt, egyenlőtlenül vette a levegőt és visszapillantott az irodába.
- Mr Cooper? - szólt apámnak, mintha ezek után egyáltalán számítana, hogy az előbb Donnie-ként tegezte le. Vártam. És ő is várt. Apámra vártunk, hogy kijön-e megnézni, mi okozta a nőnél a hirtelen jött félelmet, vagy egyszerűen legyint rá és újra elmerül a papírkupac mögött.
- Mi a baj? - rekedt volt a hangja, feltételezem olyan eszelős szexben volt része, mint már jó pár éve soha.
Tény, hogy anya rettentően fáradt volt mindig, a hétvégéken pedig apámmal járt azokra a hülye rendezvényekre, ahova szerinte kötelességük volt elmenni. Mikor hazaértek esze ágában sem volt még Don farkára rábukni és kielégíteni azt, mivel egész este a munkatársai ízetlen tréfáit kellett hallgatnia - Mrs Cooper... az anyám néha egy cselédnek érezte magát, akivel eszközként bántak. Szerencsére, arról kizárólag ő dönthetett, hogy lefekszik-e férjével, vagy sem - és ő legtöbbször az utóbbi verziót választotta. Az egyetlen boldogságot a fia - azaz, én - jelentette számára, akiben szerencsére Don-t egyáltalán nem lehetett felfedezni, maximum a szeme színét örökölte a férfitól. Azt a mindig mosolygós, csodaszép zöld szemeket.
- Keith... - összenéztek Sandra-val, aztán apa letérdelt elém. Azt kívántam, bárcsak kutyaszarba térdelne az öreg, de képtelenség volt, hogy ilyesmi bent a házban történjen, főleg mivel nekünk sosem volt háziállatunk apa ugyanis gyűlölte az állatokat - Figyelj, amit láttál, az maradjon kettőnk közt, rendben? Anya nagyon rosszul lenne, ha megtudná... Azt hiszem, bele is halna... Nem akarjuk, hogy ilyesmi történjen, ugye? - annyira mereven és szomorúan fúrta tekintetét az enyémbe, hogy nem tudtam mást tenni, mint bólintani.
Valóban évekig nem szóltam egy kukkot sem.

two can keep a secret if one of them is dead

Anya napok óta csak sírt. Emlékszem rá, hogy mennyire lefogyott és hogy mennyire beesett volt az arca pár hét múlva. Nem igazán evett, csak kávézott, és néha megette a maradék rántottát, amit a tányéron hagytam, mert már nem fért belém.
Gyerek voltam, de tudtam, hogy már a két év is soknak számít, amit hazugságban éltünk le. Mardosott a bűntudat, elvégre apám bűntársa voltam. Szólnom kellett volna még aznap este, mikor hallottam Sandra-t, hogy arra kéri apámat, eresszen belé... valamit. Apám túlságosan nagy hatással - és talán nyomással  - volt rám, ezért nem mertem anya elé állni és elmondani, mi az igazság. Féltem, hogy tényleg belehal a bánatba, ha megtudja, hogy a férje másik nővel csalja, sőt azzal, aki naphosszakat töltött el nálunk azzal az ürüggyel, hogy apámnak segít, mint titkárnő.
Ami azt illeti, sejthettem volna, és talán anya is sejtette. Talán csak nem akarta szóvá tenni, mert félt, hogy ez az idillikus légkör szertefoszlik, amint kiborítja a bilit.
Természetesen, ahonnan már nem volt visszaút, onnan nem tagadott semmit. Sandra egy hétfői napon jelent meg a verandán és verte ököllel az ajtót. Lefolyt sminkkel, kisírt szemekkel kereste fel anyámat, hogy kitálaljon mindenről. Beleszeretett apámba ez a huszonöt éves ribanc, és úgy gondolta, tönkretesz egy egész családot, ha már ez a pacák nem lehet az övé. Igazán bölcs döntés, te kurva. Anya és Sandra órákon át beszélgettek, anya félelmetes higgadtsággal ülte és hallgatta végig Sandra meséjét kezdve a finom bókoktól, az első csóktól a kiforró viszonyig, ami végül elutasításba torkollott Don részéről. Ráunt Sandra-ra, aki ezt nem volt hajlandó elfogadni.
Anya higgadtsága persze addig tartott, ameddig Sandra ki nem tette a lábát az ajtón. A konyhában roskadt össze, térdét mellkasához húzta, fejét lábaira hajtotta és sírt. Legalább három órán keresztül megállás nélkül, mígnem kiapadtak könnycsatornái, felállt és elkezdte összepakolni apa cuccait.
- Anya... - nagyon halkan léptem be a hálóba, mire ő összerezzent és megfordult. Kezdtem érteni, miről beszélt apa és a rémület végigkúszott a gerincemen. Odaszaladtam és belekapaszkodtam a derekába, de nem néztem rá, hiszen nem tudtam ránézni - Szeretlek, anya! - az egyetlen dolog, ami nem volt hazugság.
Másképp én is ugyanakkora hazug voltam, mint az apám.

My first kiss was a little like this

Shelley a nyakamba kapaszkodott, én csípőjére csúsztattam kezeimet és felemeltem, majd megpörgettem magam körül. Olyan édesen és dallamosan nevetett, hogy tudtam, ez az a nevetés, amit életem végéig hallani akarok. Pedig még csak tizenhat éves voltam. Fogalmam sincs, hogy történt, hogy ilyen későn estem szerelembe. Mások ilyenkorra már rég túl vannak egy szívszorító szakításon, én pedig életem legboldogabb időszakát éltem. Shelley az egész világom közepévé vált és nem tudtam másra gondolni, csak rá. Nem néztem másra, nem akartam mást. Tökéletes volt számomra.
Shelley és én fél éve ismertük meg egymást, amikor ellátogatott az egyik focimeccsemre. Természetesen nem hozzám jött, de isten áldja a barátnőjét, aki elrángatta magával. Már a bemelegítéskor kiszúrtam és állandóan a lelátót pásztáztam, ami rá is nyomta a bélyegét a mérkőzés menetére. Siralmas veszteség. A végén odamentem hozzá és megkértem, vigaszképp legalább találkozzon velem, ha már semmi örömöm nem telhetett miatta a meccsben. Nevetett. És bólintott.
- Szeretlek, Keith - hajolt a fülemhez, nekem pedig minden porcikám beleremegett ebbe a hangba, ebbe a szóba. Talán most először mondta ki.
Nem tudtam megszólalni, csak egy fülig érő vigyort ereszteni, majd kezeim közé fogtam az arcát és a buli további részében le sem szakadtam a szájáról.

(3 hónappal később)

- Aha, szóval nem foglalkoztam veled, értem - dühösen sétáltam fel s alá a nappalijukban és annyira idegennek tűnt számomra ez a közeg, hogy legszívesebben itt hagytam volna őt a francba - Logikus ezért megcsalni a pasinkat, nem, Shells? - megtorpantam, néztem rá, vártam, hogy ennél valami hihetőbb indokkal álljon elő.
- Sajnálom - sírt, de fogalmam sem volt, hogy miért, elvégre nincs mit bánnia, okkal tette, amit tett - Nem jelentett semmit... - úgy szipogott, mint amikor a második randinkon felbukott a járdán és kiment a bokája, én pedig a karomban vittem haza. Az emlék fájdalmasan hasít halántékomba.
- Én is sajnálom - bólogattam, de nem tudtam ránézni, egyszerűen képtelen voltam, mert hányingerem lett a gondolattól, hogy azt a gyönyörű szájat a hétvégén más csókolta - De remélem, ez tudod mit jelent - felpillantottam rá, majd felvettem a kabátomat a fotelból és elhagytam a házat.
És vele együtt Shelley-t is.

I want it all

Finoman próbáltam jobbra biccenteni a fejemet, de nagyon nehezen ment. Az alkohol még most is kíméletlenül rázta agyvelőmet és azzal sem igazán voltam tisztában, hogy nem-e egy másik univerzumban vagyok, ahol hullámvasútként cikázik minden körülöttem.
- Jó reggelt, álomszuszék - egy kerek popsi szólalt meg a gáztűzhely felől. Jó párat kellett pislognom, hogy rájöjjek, a szöszi éppen rántottát csinál nekem. Már épp szólni akartam, hogy hagyja csak, olyan jót, mint anyám, úgysem tud csinálni, végül ráhagytam, amint meghallottam korgó gyomrom hangját. Oké, azt hiszem bepusztítom, bármilyen is lesz az íze.
- Jó reggelt! - krákogtam álomittas szemekkel és próbáltam rájönni, hol vagyok - Hol vagyok? - ráncoltam homlokomat és nehézkesen felültem az ágyban.
Tény, hogy mióta Shells és én szakítottunk, nem kifejezetten kerestem a tartós kapcsolatokat. Néha bűntudatom volt, mert anyám mindig arra nevelt, hogy pont ilyen férfi ne legyen belőlem. "Előbb utóbb teherbe ejted valamelyik kislányt." Szinte hallom a hangját. De nem foglalkoztam vele, mostanában nem. Úgy gondoltam, nincs szükségem még több sérelemre, még egy lányra, aki félrekefél mellettem és akinek nem vagyok elég. Ezeknek, mint ez a szőkeség, tökéletesen elég voltam, ha többre nem hát egy éjszakára mindenképp.
- Nálam. Nem tartalak fel, de mindenképp reggelizned kell! Anélkül nem engedlek el - mosolygott és már szedte is kifelé tányérra azt a gusztusos rántottát.
Néha még eszembe jutottak dolgok, amik félresikerültek az életemben, amiket csak defektnek tekintek. A szarházi apám, aki éveken át csalta anyámat. Shells és a kis stiklije azzal a birkózó sráccal. Aztán arra gondolok, lehet, hogy én is csak egy kurva nagy defekt vagyok, aki semmi másra nem jó, csak erre - minden éjszaka más nő ágyába feküdni úgy, hogy reggel minden nap más nő mellett ébred. Anyám kitérne a hitéből, ha tudna minderről.

This summer's gonna hurt like a motherfucker

Az órámra pillantok, majd idegesen nézek körbe. Anyám sehol, de a nyakamra kötötte, hogy ne merjek felszállni a repülőgépre, amíg el nem búcsúzott tőlem. Mintha Honolulun tervezném leélni az életemet komolyan mondom... Már az alap ötlet sem tetszett, hogy ki akar ide kísérni, mert tudom mi a búcsúzkodás vége: sírás. Ha pedig ő sír, elvárja, hogy én is sírjak, másképp nem hiszi el, hogy hiányozni fog és úgy érzi, igazából teljesen könnyedén válok meg tőle.
Tény, hogy minden hétvégét az anyámmal tölteni 24 évesen nem teljesen normális, legalábbis nem érzem annak. Imádom anyát, imádom, hogy ennyire ragaszkodik hozzám, az egy szem fiához, de ideje lenne elfogadnia, hogy felnőttem és önálló életet akarok élni. Az ötlet, hogy Honolulura menjek és ott töltsem a nyaramat, a semmiből jött. Úgy gondoltam, összekötöm a kellemeset a hasznossal és amellett, hogy nyaralok, keresek valami jó kis tengerparti melót és megszedem magam lóvéval.
- Keith? - elfúló hangot hallok valamerről, jobbra-balra kapkodom a fejemet - Keith, itt vagyok! Jaj, kisfiam siettem nagyon, csak még volt egy kis elintéznivalóm - rázza a fejét, én pedig gyorsan átölelem, részben, mert hamarosan fel kell szállnom a gépre és még be se csekkoltam, részben pedig, mert nem akarom, hogy rákezdjen annak okára, miért is történt a késés és mi dolga volt.
- Semmi baj, anya, lényeg, hogy itt vagy. Most viszont indulnom kell. Nagyon vigyázz magadra, oké? Majd hívlak, vagy írok, vagy valami, nem tudom, de mindenképp jelzek, hogy megérkeztem! - gyors puszit nyomok az arcára - Szeretlek - félmosolyra húzom számat, aztán mielőtt meglátnám legördülni arcáról az első könnycseppet, már hátat is fordítok és rohanni kezdek, mert lassan zárják a kapukat, aztán ha nem férek be, le is út fel is út, de Honolulu semmiképp.