- Helló! Rosszkor hívlak? - Laza, és nyugodt stílusban beszéltem, ahogy általában szoktam.
- Mizu? Hogy vagy?  - A szokásos kérdések most is elhangoztak.

- Szia! Nem hívsz rosszkor - intek neki mosolyogva és rázom meg nemlegesen a fejemet.
- Hát... Eléggé kemény napjaim voltak az utóbbi időben... - válaszolok a második kérdésére is, kicsit halkabban és elbizonytalanodva. Ő még nem is tudhatja, hogy mi történt velem. - Képzeld, Honoluluba költöztem! - mondom el neki a fő újdonságot, megint mosolyogva.

Felvette! Köszöntem neki, majd rögtön érdeklődtem, hogy nem hívom-e rosszkor.
- Helyes. - Nem, szerencsére, így nyugodtam folytattam a további kérdéseimmel. Kemény napokra kicsit elkomolyodtam, mert nem tudtam, hogy mire gondolt, de utána megmagyarázta.
- Szuper! És tetszik a város? Melyik részén laksz? - Mesélte már, hogy tervezi az ideköltözést és végre most összejött neki. Örültem neki, rég láttam már személyesen.

- Hát... nem igazán volt még szerencsém megcsodálni a várost. Legalábbis nappali fényben még nem - vallom be neki, hogy erre még nem jutott időm. Sajnos. - De amúgy eddig tetszik. Más mint Szöul, de jó értelemben.- teszem hozzá mosolyogva. Ez tényleg igaz, itt még nem akart senki megölni és ez jó.
- Ami a környéket illeti... Nos, nem a városközpontban szálltam meg, azt hiszem. Hanem a... Kahala városrészen? Ilyesmi neve van az ötcsillagos szállodának is, ahol most tartózkodok - árultam el a tartózkodási helyemet kicsit bizonytalanul. Tényleg rám férne egy városnézés. - Mondd, nincs kedved majd találkozni valahol, valamikor? Megmutathatnád a város egy részét vagy valami és cserébe én majd meghívlak egy fagyira, vagy akármire - kérdezem tőle kíváncsian és jó lenne, ha igent mondana rá. Ketten úgyis jobb móka a város utcáit róni, mint egyedül és már rég találkoztunk személyesen.

Már vártam, hogy ide költözzön és nem is kellett sokat. Még nem látta a város nagy részét, mire azonnal le akartam foglalni magamnak a lehetőséget, hogy én vezethessem körbe.
- Hát igen, más. Sokkal melegebb van itt, remélem nem hoztál sok hosszú ujjút. - Mivel én itt nőttem fel, ezért nem is estem ebbe a hibába. Megtudtam, hogy merre lakik.
- Az jó hely, akkor nem laksz messze tőlem. - Ha nem is a szomszédban, de legalább tíz perc sétára van tőlem.
- De, az jó lenne! - Mondtam, hogy van kedvem találkozni, én is meg akartam kérdezni tőle. Jól esett, hogy egyre gondoltunk.
- Holnap még próbám lesz, de mi lenne ha szombaton elmennék érted és mászkálnánk majd a városban, meg a parton? Meg ne merj hívni! - Azt én fogom majd.

- Az igazat megvallva még ruhákat is alig hoztam magammal, így nem tudtam azzal foglalkozni, hogy hosszú ujjút hozzak vagy ne - vallom be mosolyogva. Gyorsan hagytam el Szöult, a legkisebb problémám az volt, hogy mit csomagoljak be. Sőt, csomagolásra időm se jutott.
- Tényleg? - lepődök meg azon, hogy nem messze lakok tőlem és elmosolyodok. - Hát ez nagyszerű!
- Jó, felőlem semmi akadálya, hogy szombaton akkor találkozzunk! Úgyhogy nyugodtan jöhetsz értem és mehetünk bármerre - egyezek bele az ajánlatába vidáman és arra a kijelentésére, miszerint ne hívjam meg őt kicsit meglepődök és elnevetem magamat. - Tuti? De akkor majd fékezz meg ha egy fagyi árus megy el mellettünk! - intem őt óvva attól, hogy általában nem tudok választani, vagy szinte mindent kérek.
- A próbáról, jut eszembe... Még mindig táncolsz, ugye? - érdeklődök felőle. - Hogy megy?

Mikor elárulta, hogy alig hozott magával ruhákat, kezdtem gyanakodni, hogy miért is költözött ide ilyen hirtelen, nem mintha zavart volna az ok.
- Adnék szívesen, de... nem tudom, hogy elfogadnád-e. - Viccelek kicsit, mert miért ne? Szuper! Megbeszéltük, hogy találkozunk szombaton, ez már fix volt, már csak abban kellett reménykedni, hogy egyikőnknek sem jön közbe semmi.
- Majd felhívlak, ha a hotel előtt leszek. - Meg akart hívni egy fagyira. Majd pont hagyom, hogy megtegye. Kizárt!
- Tuti! Ne aggódj, minden képességemmel meg foglak akadályozni, hogy pénzt nyújts helyettem a fagyisnak. - De ha elfutunk, akkor az úgy jó. Inkább nem mondtam ki, de szerintem ChaeRin is gondolt rá.
- Yup! Egész jól megy, kapjuk folyamatosan a fellépéseket, szóval... minden király! - A táncot semmi pénzért nem hagynám abba!
- És mit fogsz csinálni itt? Dolgozol majd?

- Persze, hogy elfogadnám!  Kéne néhány férfi ruha, mert... Sose lehet tudni - válaszolok nevetve. Ez vicces. Vagyok olyan,hogy tényleg elfogadjam és hordjam is őket, de most csak vicceltem.
- Ok, mindig elérhető vagyok - bólintok amikor már abbahagyom a nevetést.
- Jó! Számítok is majd a képességeidre - mosolygok rá. - És majd retteghet tőlünk a város! Muhuahahaha - produkálok egy ördögi nevetést, bár kicsit gyéren ugyanis pont most fájdul meg erősebben a fejem.
- Igen, ez akkor így tényleg jó lehet - értek vele egyet. Az klassz, hogy folyamatosan kapnak fellépéseket, plusz tudom, hogy mennyire szeret táncolni. Legalább neki tényleg jó az élete ezek szerint.
- Jelenleg még turista üzemmódban vagyok. De majd elkezdek dolgozni, már tervezgetem - árulom el és tényleg így vagyok. Csak vagyok és még nem igazán tudom, hogy mit fogok itt kezdeni magammal.

Meglepődtem, mikor a viccemre azt válaszolta, hogy elfogadná a ruháimat.  
- Igen? Na majd egyszer átjössz és válogathatsz. - Simán el tudnám képzelni, hogy meglopunk valakit, én már csináltam és szerintem ChaeRin is.
- Az biztos! Aztán olyan rendőrséget fognak majd kivezényelni a város főbb pontjaira, hogy tőlük fog hemzsegni a város. - Engem meg fellépés közben kapnak el, hoznak le a színpadról, a közönség meg azt hiheti, hogy műsor.
- Hát ja. - Tényleg jó dolog ez a tánc, éppen ezért nem kockáztatnám meg, hogy a sitt miatt elveszítsem, de kisebb hülyeségekben mindig benne voltam. Érdekelt, hogy mit tervez Honoluluban. Egyenlőre csak turista, de majd dolgozni is szeretne.
- Milyen munkára gondoltál? Csak mert akkor utánajárok neked a lehetőségeknek. - Ajánlottam fel, mert mégis csak én vagyok itthon.

- Jó! Megbeszéltük és majd a szavadon foglak! - bólintok mosolyogva. Akkor most már ingyen hozzájuthatok férfi ruhákhoz. Ez remek.
- Igen!  És majd benne leszünk a hírekben! - megint bólintok vidáman. Ha bár a lebukás nem jó dolog, már meg is tapasztaltam a bőrömön. na, majd úgy csináljuk azért, hogy ne tudják, hogy mi voltunk.
- Fagyi árus! Fagyi árus! Fagyi árus! - válaszolok rögtön arra a kérdésére, hogy mit szeretnék dolgozni. Izgatottan és vigyorogva mondom, de csak viccelek. Pár pillanat múlva el is nevetem magamat. Eszemben sincsen ilyen munkát végezni. Valójában nagyon ötletem sincsen. - Igazából, nem tudom - vallom be komolyan, abbahagyva a nevetést. - Te milyen munkát javasolnál nekem?

- Jó.- Úgyis van pár kinőtt holmim, szerintem tetszeni fog neki, de bármilyen ruhadarabot megkaphat, nem szűkölködök pénzügyileg. Nem volt szándékomban hivatásos bűnözővé válni, de kisebb hülyeségekben mindig benne voltam. Azért csak bólintok egyet.
Érdekelt, hogy mit tervez majd dolgozni, mire jött is a válasz: fagyi árus háromszor.
- Miért nem lepődtem meg? - Nevetek fel. - De akkor majd téged foglak meglopni. - Röhögve közlöm. Persze tudtam, hogy csak viccelt, ezt ő is bevallotta. Eszembe jutott, pár munkalehetőség a számára.
- Hát.. a bandának kéne valaki, aki megszervezi az utazásokat. De az a nő is elköltözött, aki a fellépéseket intézte. Ő keresett új helyeket, vagy vette fel a kapcsolatot azokkal, akik meghívtak minket fellépni. Eddig ez a két lehetőség jutott eszembe, de majd még keresgélek. - A menedzser már rágta a fülünket, hogy próbáljunk szerezni valakit helyettük. Ha elvállalná, akkor többet is találkozhatnék ChaeRinnel, bár simán lehet, hogy nem szíve csücske ez a szakma.

Bólintok arra, hogy belegyezik abba, hogy ad majd nekem ruhákat. Ez jó, mert így a ruhákat használhatom álcának.
Majd mosolygok arra, hogy a kis bűnözési ötletre csak bólint. Tudom, hogy kettőnk közül én vagyok a bűnöző, így nem is várom tőle, hogy nagyon lelkesedjen a dolog iránt.
- Mert ismersz! - vigyorgok. - Igen, meglehet, de ha előtte én önként adok neked ingyen akkor nem tudsz majd meglopni! - mondom neki okoskodva, hogy felül tudok kerekedni az eszén. e persze ez is csak a vicc része.
- Utazás szervezés? Fellépések intézése? - kérdezek vissza és kicsit eltöprengek a dolgon, de aztán elvetem. Nem jutna rá időm és az efféle dolgokban se vagyok valami járatos. - Túl sok figyelemmel, munkával járnának. Nem lenne egyikre se időm. Nekem valami olyasmi kell ami könnyebb meló. De mindegy! Majd csak találok valamit. Addig is turista üzemmódban leszek, végül is ez se rossz - mosolygok rá.

Én járnék a legjobban, ha ChaeRin fagyi árus lenne. Igen, ismertem már a lányt és nagyon bírtam, hogy nem az a visszafogott szöszi.
- Figyelj, nekem úgy is jó, ha ingyen adod. Csak majd félóránként járok vissza hozzád. -  Nevetek tovább, de már visszafogottabban. Nem tudtam elképzelni ügyintézőként, de azért felajánlottam neki. Egy dolgot azonban elfelejtettem megemlíteni.
- Ja, egy valamit kihagytam. Rohadt sokat keresnek. - Mondtam, mikor eltöprengett. Éreztem, hogy nem neki való ez a meló, ő is megmondta. Gondolkodtam tovább, de más kapásból nem jutott eszembe.
- Lehetsz takarító is, az könnyebb. - Poénkodtam. Ismét.

- Egyszer adnék ingyen, többször nem! Akkor nem lenne belőle hasznom és a végén minden vevőm ingyen akarna tőlem fagyit - mondom most már komolyan, tiltakozva az ellen, hogy egy csomószor ingyen adjak neki. A kis szemtelen! Még ha csak viccelődik is.
- Á, annyira nincs szükségem pénzre. Már van - mosolygok a kis plusz információjára. Nem, nem valók nekem azok a munkák amiket mond.
- Perszeee, legyek egyből vécésnéni, ugye? - kérdezem meg nevetve a poénjára. - Vagy takarítónő valamilyen mini fekete ruhában, mini fehér köténnyel és a kis portörlővel mazsorettezzek majd?

Áá, ez így nem buli, csak egyszer adna nekem ingyen fagyit.
- Hasznod? Megfizetnélek én! Csak másért. Amiért mondjuk nem kéne adót fizetned. - Nyitva hagytam a témát, a képzeletére bíztam a dolgot. Ami engem illet, én nem gondoltam nagy dolgokra, inkább csak a poén kedvéért hoztam fel, persze megfordult minden az agyamban, hacsak egy rövidke másodpercre is. De hát van pénze. Hát, akkor hagyjuk is.
- Kiraboltál egy bankot, mi? Azért ugye nem hagyod becsődölni a koreai bankokat? Há mi lesz a tánccsapattal nélkülük? - Igen, a mi csapatunkat is ők finanszírozzák, még ha Honoluluban működik és kevés koreai is táncol benne, a táncok azonban mint kpop zenére és koreográfiára készültek.
Könnyebb munkát szerettet volna, hát javasoltam a takarítónőt.
- Naná! Megnéznélek párszor az biztos! - Tetszett az a ruci, amit mondott, szívesen meglesném benne. Ettől függetlenül persze nem akartam, hogy ilyen rossz és koszos munkát végezzen ChaeRin drága.

- Tényleg? - vonom fel meglepetten a szemöldökömet és egyből elönt a kíváncsiság a dologgal kapcsolatban. - Na mesélj csak, ezt pontosan hogyan is érted?
- Igen, bizony ám, hogy kiraboltam! - bólintok nevetve. Ez félig poén és félig igaz is. Én saját magam még sose raboltam ki bankot, de a családom, az apám kirabolt egyszer egyet. - Nem, persze, hogy nem hagyom őket becsődölni - rázom meg a fejemet. Ha becsődölnének az nekem is rossz lenne, nem tudnék hozzájutni az örökségemhez. - Szóval nyugi, biztonságban van a tánccsapatod - mosolygok rá végül megnyugtatóan.
- Azt mondod, hogy megnéznél? - kérdezek vissza vigyorogva a dolgon és egy kacsintás kíséretében pimaszul hozzáteszem. - Hát, akkor majd ha lesz időnk, akkor erre is sort kerítünk, nagyon szívesen. - természetesen csak a takarítójelmezre értettem a dolgot.

- Jaa, csak annyi, hogy ha megszorulsz, akkor ki tudlak segíteni. - Magyarázkodtam, de érződött rajtam, hogy valamit rejtegetek, amit egyébként magam sem tudtam pontosan.  
Beigazolódott, hogy valóban kirabolt egy bankot. Vagy többet. De szerencsére nem koreait, vagyis a tánccsapatunkat nem veszélyezteti semmi.
- Azt! Van olyan ruhád? - Igen, megnézném, nem tagadtam. És ChaeRin sem utasítja vissza, így az örömöm még nagyobb.
- Megbeszéltük! - Jó napjaim lesznek, úgy gondolom.

- Rendben, akkor majd ha tényleg nagyon szükségem lesz pénzre, akkor hozzád fogok fordulni! - bólintok mosolyogva. Talán még jól is fog majd ez jönni.
Mosolygok arra, hogy megnyugtatónak találja azt, hogy nem akarom csődbe juttatni őket. Tényleg nem tennék ilyet.
- Nem, nincsen - rázom meg a fejemet és vigyorogva hozzátettem. - A te nagy ruhásszekrényedben van olyan ruha is? - kérdezem és még jobban vigyorogva folytatom. - Bár végső esetben valami pincéröltözet is megtenné és az se baj ha férfi, majd átszabatnám egy kicsit... - ötletelek picit elnevetve magamat a dolgon.

Most lehet, hogy elintéztem magamnak valamit. Bár még én sem tudom, hogy mit. Lehet egyszer csak ChaeRin becsönget. De mikor, miért? Tetszett, hogy kiszámíthatatlan volt az egész, amolyan meglepi szerűség.
- Lehet kirabollak, hogy szükséged legyen pénzre. - Sürgettem a helyzetet, de nem gondoltam komolyan. Nem tudnám meglopni vagy kihasználni ezt a fantasztikus csajt. - Nyugi, nem. - Azért mondtam utána, hogy nem kell emiatt aggódnia. Én nem az vagyok,a kitől félnie kéne.
- Nincs takarítónő ruhám.  Nevetek fel. Miért is lenne? Bár a húgomnak lehet van. Fogalmam sincs.
- Hát, jelmezeim vannak, amik a fellépésekhez kaptunk. Például van egy olyan overálbigyuszom, amit a Teen Top Miss right táncához kaptunk, de hát az nem valami...érted. - Fogalmam sem volt, hogy honnan tudnék neki adni ilyen ruhát, tudniillik én nem vagyok lány, se takarító, se pedig pincér. A húgom legalább lány, ám neki sem valószínű, hogy van ilyen jelmeze.  

- Kirabolnál, hogy utána felkeresselek pénzért és te az én pénzemet adnád nekem? - kérdezek vissza, elnevetve magamat a dolgon. Ez vicces, főleg úgy, hogy ő hozzátette, hogy nem gondolja komolyan, szóval csak tréfált.
- Aha, értem. Hát...Igazából gondoltam, hogy olyan jelmezed nincs ami nekem kéne - mondom komolyan, amikor már nem nevetek tovább. Amúgy nem is olyan nagy baj, hogy nincsen neki. Majd veszek az egyik ruhaüzletben, ha nagy szükségem lenne ilyen holmikra.
- Na mindegy. Annyira nem is érdekes - vonom meg a vállamat és rámosolygok. - Mondj inkább valami érdekeset, szórakoztatót!

- Ennyire köcsögnek hiszel? - Dehogy az ő pénzét adnám vissza. Hogy feltételezhette ezt ChaeRin? Vagyis de, de kamatozna az nálam. Nyilván nem pont annyit adnék neki. - Dupláját fizetném vissza. - Érdekes volt, hogy mennyire el tudtunk nevetni egy nem valós dolgon. Nem ilyen módszerrel szoktam kerülni a lányok közelébe.
Feltételeztem, hogy nem fog majd meglepődni azon, hogy nincsen takarítónő jelmezem. Honnan lenne nekem? De a húgomnak lehet, hogy van, ő minden beöltözős játékban benne volt és közel ChaeRin nagyságú is.
- Még a nővéremet - mert nekem az is van ugyebár - meg tudom kérdezni, de ne fűzz hozzá nagy álmokat. - Neki kevesebb eséllyel lehet, de megkérdezem majd tőle, egy próbát megér. Négyen vagyunk tesók, talán ezért is lettem ennyire társaságkedvelő. Megszoktam, hogy sosem vagyok egyedül és hogy nem azt csinálunk, amit én akarok, hanem amit mindannyian.
- Érdekeset? Hát, tegnap hullafáradt voltam, amikor hazaértem és mikor mentem volna le a lépcsőn az emeletről a konyhába, megbotlottam és szó szerint lebukfenceztem a lépcsőn. A többiek ott röhögtem rajtam, aztán persze én is velük, mikor megállapítottam, hogy nem tört el semmim. - A tánc miatt nem jellemző rám, hogy elesek, jó az állóképességem, így az ilyen esetek nagyon viccesek tudnak lenni. Azért jól megütöttem magam, nem volt kellemes.

- Nem! Persze, hogy nem tartalak köcsögnek! - válaszolok erősen tiltakozva az állítás ellen. Csak vicceltem. - Csak vicceltem! Bár... Azt mondod, hogy kamatozna? Hát akkor... Ezt meg kell még fontolnom! - teszem hozzá kicsit elgondolkozva a dolgon, de a végére érve magabiztos vagyok. Habár ez még kicsit mindig a vicc része, még ha most már csak mosolygok és nem nevetek.
- Jó! Nem fogok nagyon reménykedni, de egy kicsit igen - bólintok azon, hogy a nővérét is megkérdezi majd jelmezről. Viccelődve teszem hozzá. - Az nem túl nagy remény fűzésnek számít, ha majd a ruhák istennőjéhez imádkozok sikerért?
Ezután megkérem, hogy mondjon valami érdekeset és ő mond is. Elnevetem magamat a kis ügyetlenségén, tényleg vicces lehetett ha kinevették őt és ő is saját magát, kár, hogy nem láthattam, nevethettem volna én is egy jót.
- Tényleg? Ezt érdekes hallani egy táncostól, akinek jónak kéne lennie az egyensúlyának - jegyzem meg most már csak mosolyogva és udvariasan azért csak megkérdezem, hogy biztos jól van-e. - Azért jól vagy? Nem fáj semmid? Kész gyilkosok a lépcsők!

Ez király, nem tart köcsögnek. Reméltem is, de azért jó volt hallani. Valójában tudok én az is lenni, csak lányokkal nem.
- Tudod, hogy most mennyire megijedtem? A torkomban dobogott a szívem és rettegtem, hogy annak gondolsz. - Persze, hogy nem.
- Fontold csak meg nyugodtan, aztán majd szólj, ha eldöntötted. - A poénból valóság lesz? Nem volt ellenemre, de eddig nem hittem a sikerében. Nem reménykedik, csak egy kicsit, hogy a nővéremnek van olyan ruhája. Szinte biztos voltam, hogy nincs, de azért nem akartam szegény ChaeRint elszomorítani.  
- Mi a szar? Olyan is van? - Kérdezem teljes meglepődéssel. Ruhák istennője? Lehidalok esküszöm! Mondjuk az indiaiaknak azt hiszem van olyan istenük is, hogy "a banán istene". Attól még ez is jobb. De lehet, hogy a majáknak, vagy valamilyen bennszülöttekkel keverem a mitológiákat.
Úgy láttam, hogy tetszett neki a történetem. Ő is megjegyezte, hogy elvileg jónak kéne lennie a lábamnak.
- Ez volt az első alkalom, hogy ilyen történt velem. Még kiskoromban sem tanyáltam el a lépcsőn, pedig én aztán sprinteltem le és felfelé. - Ellenkeztem, hogy nekem bizony jó az egyensúlyom. Mindenkivel előfordul az ilyen, ezért is volt annyira vicces. Kérdezte az állapotom, mire megmutattam eddig nem látszódó könyököm. Sebes volt, kicsit véres is.
- Lehorzsoltam. Nem nagy ügy. Viszont a combom rendesen fáj, amit megérzek a próbák alatt és nem kellemes így nyomni az ipart órákon keresztül.

- Képzelem! Jaj, te szegény! - nézek rá szomorúan, persze tudom, hogy túlozhat a szavaival. - De hogy tartanálak annak! Hiszen jó barátom vagy! - mosolygok rá.
Bólintok arra, hogy majd szóljak, ha eldöntöttem. Jó, majd így is fogok tenni. Ha tényleg kéne tőle ilyesmi ruhadarabok.
- Nem, dehogy! Nincsen olyan! - rázom meg a fejemet nevetve, láttán, hogy mennyire meglepődött a szavaimon, melyeket viccnek szántam. - Csak viccelek!
Nem is tudom, hogy milyen istenek vannak, de szerintem ilyen nincsen. Ez már azért nagyon túlzás lenne. Pont ezért mókás, hogy meglepődött ezen, mint aki simán elhiszi, hogy ilyen is létezik.
- Ú, ez érdekes. Én jól párszor elestem kicsiként, néha elég csúnyán - jegyzem meg kicsit meglepődve a dolgon. Szerencséje van neki. Kész mázlista a srác.
Megkérdezem, hogy jól van-e és erre megmutatja a könyökét és kicsit panaszkodik. - Hát ez bizony szörnyű! Mondanám, hogy adok rájuk gyógypuszit, de nem vagyok ott. Viszont, spirituálisan, az interneten keresztül küldök rájuk! - mondom mosolyogva, kicsit viccelődve, közben kuncogva egy apró puszit dobok neki a kamerába.

Hát mi aztán mindenről beszéltünk, még a ruhák istenéről is, amiről egyébként közben kiderült, hogy még sincs. Nem tört össze bennem a világ, eddig is megvoltam és ezután is élni fogok nélküle.
Meséltem neki a balesetemről. Elég durván nézett ki, az egyik tesóm pont látta is, de szerencsére nem lett komoly bajom. Bár biztos valaki örült volna annak, ha összetörtem volna magam. Nyújtottam karom és arcom is viccből, mikor Rin virtuális puszit küldött.
- Máris jobb. - Dehogy is, csak ez annyira kedvesen hangzott, hogy muszáj volt megköszönnöm valahogy.
Láttam, ahogy mögöttem készülődött már a koreográfus. Csalódottan ébredtem rá, hogy vége a szünetnek és mennem kell vissza a próbára.
- Viszont nekem mennem kell sajnos. Akkor majd találkozunk, de előtte még úgyis hívlak. - Mondtam el neki a szörnyű hírt, de bizonyára ő is láthatta a kamera másik oldalán.
- Vigyázz magadra! - Kicsit kapkodósra vettem már, mert lehet le leszek cseszve, hogy kések.  
- Csáó! - Köszöntem el és félmosolyt a pofámra csalogatva, majd Rin válasza után lekapcsoltam a hívást aztán a gépet is. Futottam vissza a táncterembe, ahol már vártak a többiek.
[/b]