A szigeten egészen egyszerűen olvad be az itteni lányok közé hosszú, barna hajával és elbűvölő bambi szemeivel. Nem feltűnő lány, hiszen nem kirívó az öltözködése, bár szereti a színeket, nem viháncol fennhangon vagy beszél feleslegesen, az nem az ő stílusa.
Ő a lány az utcáról, akinek a hangját talán még sosem hallottad, de azzal a mosollyal és két szép szemével szebbé tette a napod.
Egyébként egészen kiforratlan, az otthona és a visszafogottság formálta az utóbbi éveiig, amíg össze nem szedte azt a talpraesettséget, amivel kitűzte maga elé az új céljait és annak eléréséhez nekilátott az életnek.
Jóindulatú lány, akit egyszer az a lágy szíve és a naivitása még bajba, vagy rosszabb esetben ködbe sodorja, ahonnan nem lesz visszaút. Kedves és igazán rendes minden emberrel, bár nem feltétlenül nyit ismeretlenek felé könnyen.
Törékeny virágszál, akit néha úgy érzed ránézésre is, hogy egy hangos, durva szóval is összeroppanthatnál, de ennél azért lelkileg próbál erősebb lenni. Könnyű a bizalmába férkőzni, de ugyan ilyen egyszerű a reményt is megölni benne, az ártatlanságából fakadóan.
Túl optimista, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy minden helyzetben keresi a jót, az előremutatót és másokat is próbál erre biztatni. Ha esik, nem rossz idő van, hanem a meleg utáni felfrissülés érkezik. Betegek lettünk? Itt az esélye a szervezetnek megmutatni, hogy igenis erős és a lélek is támogatja!
Őszinte és hűséges, az igazság fájhat, de jobban fáj, ha úgy derül ki, hogy titkolták előtte azt az emberek. Hű önmagához, a családjához, és a barátaihoz is.
Békés és segítőkész, nem szereti az értelmetlen veszekedéseket, mindig próbál békéltető lenni. Bízó és kitartó, ez évek óta kíséri, hiszen mióta az eszét tudja még a szülővárosát sem hagyta el, nemhogy a szigetet. Szeretne tovább jutni ennél, vágyik ki innen, sok dolgot nem ismer még és nem látott, viszont mindent a pénz mozgat, amiben szűkölködik.

- Nalana itthon vagy? Sürgősen beszélnünk kellene!
Kopogás hallatszik, a kint álló érezhetően nagyon be akar jutni, a vidám és erőteljes hang pedig arra enged következtetni, hogy valami jó hírrel érkezik meg a Kalie családba. Nala és édesanyja tartózkodik csak otthon éppen, a legkisebb hölgytagja a mára már csonka családnak ezúttal valamelyik barátjánál csavarog.
- Azonnal… Szép napot, fáradjon beljebb. Milyen ügyben?
Kimerülten, de annál nagyobb várakozással engedi be az urat a barna szépség, miközben édesanyja felé pillant, aki a nappaliban szótlanul pihenget. Négy éve minden egyes nap ugyan azon hallgatag rutinnal él. Felkel, megnézegeti a családi albumokat, könnyekkel küszködve kiül a nappaliban a kedvenc székébe és csak lehunyt szemmel gondolkodik és sír. Még a két lánnyal is kevés szót vált, önmagát hibáztatja azóta is, hiszen a saját és a gyermekek megélhetéséért dolgozni engedte minden reggel, még betegen is férjét. Négy éve, folyamatosan. Akkor vesztették el a lányok az apjukat, ő pedig a férjét egy hosszúra és fájdalmasra nyúlt betegség végén. Pontosan emlékszik Nalani az érzésre, mikor besétált a helyi kórházba nagy boldogan, sütivel a kezében és meglátta a zokogó húgát, édesanyját, meg pár rokont. Elejtette a tálcát és hangtalan zokogással rogyott a földre.
Mind  a három nő összetört akkor, Oliva gyászában annyira összeroppant, hogy munkaképtelen lett, így azóta gyakorlatilag a család fenntartásáért Nala a felelős kereső. A húga még gimnazista éveit tapossa, ő maga pedig már kilépett a agyvilágba, azonban ez csak Honolulu határáig és vissza tartott számára, na meg a munkához. Hiába állt előtte sikeres és kiváló tanulmányai nyomán szép jövő, apja elhalálozása után hatalmas tartozások és pénzhiány lépett fel a családban, ami teljesen derékba törte az álmait.
- Köszönöm, nagyon kedves vagy. Üdvözlöm Mrs. Kalie. Munka, tudom, hogy megint leépítések voltak és hogy csak 2 hónapra alkalmaztak.
Köszöntötte a lány édesanyját is, majd helyet foglalt Nala irányítása nyomán a kis kanapén. Nem túl nagy házikóban éldegélnek, hármójuknak azonban bőségesen elég. Akár hányszor körbenéz itt, mindig felrémlik benne, hogy e falak jelentették, és vélhetően fogják is neki mindig az otthont, ami egyszerre édes és keserű számára. Elvágyna, de ezekre még gondolnia sem szabadna, hiszen itt van rá szükség. A munka pedig, egyetlen keresőként minden lehetőség, amit képes elvégezni az jól jön neki.
- Igen, sajnos addig oktathatok csak ott, de az is valami. Most a számláink rendezve vannak, így talán kihúzzuk, még akad valami.
Szomorodott el, miközben beszélt. A jelenlegi alkalmi munkái többnyire búvároktatásból, vagy mélytengeri merülésből álltak, ezeket űzte már egész fiatal korától és egész gimnázium alatt apja haláláig. Ennek nyomán kezdte el érdekelni a tengerbiológia is. Ez volt a nagy álma, hogy azt tanulhasson. Egyetlen nagy kutatóintézet van, ahol érdemes lenne, de ahhoz se pénze, se kapcsolatai nincsenek még meg, így le kellett mondjon róla, addig is minden kétkezi munkát teljes erőbedobással végez.
- Felkeresett a Wilcox család egy állandó munkalehetőségre kerestek embert, szobalányra lenne szükségük. Természetesen a lehető legjobb ajánlást küldtem rólad és holnap látni szeretne a ház asszonya, pontban háromkor.
Felkapta a fejét, az erős túlzás lenne, ha azt állítanánk vidám lett a hírtől, de optimistán és reménykedve, mert bízni abban, hogy ez valóban sikerülni fog. Elvette a papírokat, amiket felé nyújtottak. Alapvető kérdések voltak rajta a koráról, nevéről, családi hátteréről, az ajánlórész már ki volt töltve, valamint a munka leírása és a pénzügyi dolgok is szerepeltek rajta. Eddig még csak szállodában dolgozott, így kicsit tartott ez mennyiben lesz másabb.
- Rendben, ott leszek, nagyon köszönöm, remélem ez lesz az, ami majd előre lendít minket egy kicsit.
Közben nem kis csattogással érkezett meg húga, akit láthatóan felhúzott valaki és egyenesen a szobájába vonult sértett módjára köszönés nélkül. Nala elnézést kért majd kikísérte Mr. Courtny-t, hogy húgának utána nézhessen, valamint a papírokat kitölthesse.
Az új munkaadói meglepően korrektül és kedvesen kezelték, elfogadták a papírokat és az állást is megkapta. Néha kicsit feszengve érezte magát, hogy egy közel vele egykorú fiú is tartózkodik ott, de igyekezett a munkára koncentrálni mikor ez eszébe jutott, vagy éppen látta őt. Alig pár hete alkalmazta őt Mrs. Wilcox, mikor a családot is tragédia sújtotta. Aznap délutánra pihenője lett volna, azonban pontosan ismerte a szituációt, és amikor meglátta az összetört Wylace-t (mert bármennyire is furcsa elég hamar megtanulta itt mindenki nevét, még ha nem is túl hasonlóak a helyiekéhez) a lábai nem engedték el onnan. Maradt és segített, mindenben és mindenkinek. Együtt érzett, segítő kart akart nyújtani, de nem tudott igazán sokat. Nagyon furcsa volt látni így kifordulva magából leginkább a fiút, valahogy olyan más volt, valami olyat fedezett fel benne, amit eddig nem.
Ő sem törhetetlen, van szíve… kellett, hogy legyen, hiszen senki nem lehet olyan, mint amilyennek Ő mutatta magát, igaz?