Egy portfolió tele pakolva kirívó, s néhány szolidabb képpel rengeteg mindent meg tud mutatni. Nem rejtegeti tovább a külsőt, ám a belső még mindig rejtve marad. Nézzünk csak bele az enyémbe!

Első kép – amit látsz.

Nincs rajtam semmi más, mindössze egy francia bugyi és egy hozzápasszoló melltartó. Fekete csipke, a kedvencem. A melleim majd’ kibuggyannak a kosárból, a hasam lapos, lábaim szétrakva, ha nem lenne rajtam a fehérnemű igen tág kilátást lehetne kapni legféltettebb pontomra. A lábaim karcsúak, s napbarnítottak pont annyira, mint amennyire szükségem van. A kézfejem az oldalamon pihen, hosszú, vékony, s kecses ujjaim csakúgy vonzanák magukra a figyelmet, ha más nem lenne kirakatban.

Második kép – amit látsz.

Nincs rajtam semmi. Anyaszült meztelenül állok a fényképezőgép kereszttüzében, ám ezúttal lábaim szorosan összefonva, míg melleimet kezemmel összenyomom. Semmi sem látszik az idomaimból. Sokkal nagyobb hangsúlyt kap a képen az arcom. Telt, rózsaszín ajkaim elnyílnak, úgy néz ki, mintha éppen egy hatalmas sóhaj bukfencezne ki a számon. Hatalmas kék szemeim a legszexisebb nézést vették fel. Minden arcvonásom kecses. Napbarnítottságom ellenére tisztán kivehető a bőröm gyöngyházfényű csillogása.

Első kép – amit nem látsz.

Utálom, ha megmondják, mit kell tennem. Pont ez az, amiért nem járok túl gyakran fotózásokra. Csináld ezt, csináld azt! A falra tudok mászni minden utasítástól. Az ágyban is én vagyok az alfa, aki irányít, és nem tűrök el ellentmondást. Kényelmetlen számomra ez a póz, alig várom, hogy szabaduljak, és végre magam lehessek.

Második kép – amit nem látsz.

Nem szeretem, ha takargatni kell magam. Szívem szerint levenném kezeim az idomaimról és mutogatnám a világnak, hogy ez vagyok én. Az arroganciám a szexiségem alá rejtem. Nem akarok senkinek sem nekiállni. Nagyon kellett gyakorolnom az önkontrollt, hogy ne essek neki a fényképész fiúnak. A piszkos gondolatok, a perverzitás most is elárasztja az elmém. Nem tudom beskatulyázni magam, hogy milyen is lehetek valójában belülről. Csak sodródom az árral.

A magas sarkúm kopogása tölti be a teret. Kisétálok a színpadra, majd hirtelenjében felkapcsolódnak a reflektorfények. Mindenki engem néz és a hátamnál elhelyezkedő másik két lányt. Idegesen nézek körbe.
Mi lesz már? – kérdezem magamtól. A zenének már rég el kellett volna indulnia, de semmi. A hosszú rudakra nézek, ami összeköti a színpadot a plafonnal. Az előttem lévő rúd az életem. Mindenegyes este azon táncolok immáron egy évtizede.
Már éppen készülnék újra feltenni magamnak a nagy kérdést, mikor végre elindul a zene. Hátrapillantok Dave- re, a kövér, szőrös, s nem túl intelligens srácra, aki a klub technikai dolgait intézi. Látom a száján, hogy elsuttog egy igen egyszerű szót, a bocsánatot, de az is lehet, hogy csak tátog. Nem akarom tudni. Ahelyett, hogy tényleg azt csinálná, ami a munkája minden este nyál csorgatva figyel engem, s a többi kolléganőm. Fogadok, hogy már nem is a gépek miatt jár be nap, mint nap.
Átadom magam a zenének, de a szemem egy pillanatra sem hunyom le. Mindenkit látni akarok, aki ma éjjel eljött a klubba, hogy részt vegyen a műsorban. A helyiség tele van, alig lehet mozdulni.
A rúdhoz sétálok és erősen rámarkolok. Lecsúszok mellette és szétrakom a lábaim. Mindössze egy igen apró fehérnemű takarja bájaim, de már nem sokáig. Mindjárt minden lekerül rólam. Nincs rejtegetnivalóm és már meg is szoktam mindent.
Miután a tőlem telhető legkirívóbb módon másztam fel a rúdra, s csúsztam le róla a színpad elejére sétálok, s leveszem a melltartóm. A férfiak, s nők álla is egyaránt leesik. Nem vagyok válogatós, mindkét nemet szeretem, nem érdekel, hogy ma este is melyik nem képviselője fog nekem rengeteg pénzt fizetni, hogy vele töltsem az éjszakát. A saját, s az én szórakozásomra is megéri.
Percek telnek el és már nem igazán figyelem a zenét csak folytatom a már jól begyakorolt mozdulatsort, immáron anyaszült meztelenül. Már alig bírok várni, hogy végre lejöjjek a színpadról és valakivel, aki a legtöbbet fizette ma este intimebb kapcsolatba kerüljek.