Klórszag, nyirkos, hűvös levegő, mégis élveztem.
Nem, ezúttal nem az uszodáról beszélek, hanem a kórház takarítószereinek tárolójáról. Hogy hogy kötöttem ki itt? Őszintén szólva, halvány lila gőzöm sincs. Szavak nem kellettek hozzá, amiről meg nem beszélünk, az ugye meg sem történt. Kilépek a helyiségből, pólómat rendezem magamon, hajamba túrok, míg mögöttem meghallom az ajtó ismételt nyikorgó nyílását, és a magassarkú kopogását a fényesre csiszolt, nemrég felmosott kövön. Igen, tudom, mennyire klisé ez a titkárnős dolog, de hát ha egyszer ő akarta, akkor ez van, engedek az akaratának. Arcomra lemoshatatlan vigyor küzdi fel magár, világoskék szemem csillog az elégedettségtől. Ki gondolta volna, hogy ilyen jó móka ez a Hawaii.
Időközben a nőszemély felzárkózik, akinek sajna (vagy nem sajna, hisz többet valószínűleg nem találkozunk) a nevét sem tudom. Megelőz ringó lépteivel, és a kilátásért cserébe nem is sajnálom ezt. Hátrébb várakozok, míg ő bemegy a pszichiáterhez. vagy pszichológushoz. Mi a különbség? Na, ezt meg is fogom kérdezni.
Kilép a nő, arcán némi zavar, mintha engem vádolna valamiért. Nem hat meg különösebben, arcomon változatlan mosollyal lépek be a helyiségbe. A szoba ízlésesen berendezett, a benne tartózkodó jelenléten nem hagyható figyelmen kívül. Kisugárzása szinte betölti a teret, van benne valami különös. Nem tűnik barátságosnak, szemeivel mintha folyamatosan elemezne. Én azonban jó Kansasi fiatalemberként még mindig az összes fogamat mutogatva tekintek rá.
- Szép, jó napot. - köszönök szórakozottan. Körbenézek az utasítását hallva, és lehuppanok a méregzöld színű rendkívül puhának bizonyuló kanapéra, és egy pillanatra hátradöntöm fejemet. Pár másodperccel később újra kiegyenesítem nyakam, és érdeklődve nézek pszichiáteremre... Pszichológusomra. Tekintete végigsiklik rajtam, és valamiért úgy érzem, átlát rajtam. Légzésem még egy kissé gyors, jó kondi ide vagy oda, az előző kis akció kimerített.
- Austin Turner. - reflexből nyújtanám a kezem, karom el is indul, de tudatosul bennem a távolság, és inkább szórakozottan visszahúzom. - Sajnálom, ha egy kicsit megvárakoztattam, az uszodából jövök, és csak nemrég szólt az edző, hogy ide is be kéne néznem. - nem teljesen hazugság, hiszen későn szólt, hamarabb ideértem, de valami... valaki más lefoglalt.
Nem teljesen értettem, hogy miért van szükség erre, de üsse kő, semmi rossz nem derülhet ki. Kis hallgatás után újra szemébe nézek, és csevegő hangnemben, terpeszkedve felé intézem kérdésem.
- Maga pszichológus, vagy pszichiáter? Egyébként mi a különbség a kettő között? Mindig is kíváncsi voltam rá. - vallom be, pedig csak öt perce ütött szöget a fejembe a dolog. Remélem, azért nem gondolatolvasó az előttem ülő fazon.

Üres, tiszta ájer von körbe, ahogy belépek eme rejtélyes ember szentélyébe. Kérdésére felelve nyelvemmel benedvesítem számat, majd ismételten vigyorgok.
- Ezen a szigeten minden egyes nap kellemes. Szép, és jó is. Hiszen süt a nap, az emberek kedvesek, és sok a bikinis nő. - nem tudom kellene-e ezt említeni neki, de engedek elmémnek. Tekintetében , hangjának rezgésében rejlik némi erő, mely azt sugallja, tudja, hogy tud az előbbi kis kalandomról. sosem voltam szégyenlős, de úgy érzem, nem helyes ilyen dologgal bemutatkozni a pszichiáter/pszichológusnak.
Ahogy helyet foglalok az ülőalkalmatosságon, ő pedig néz engem. Mintha minden egyes mozdulatom egy-egy kitöltött teszt lenne számára, amit értékel, és képet alkot róla. Kicsit kezdek aggódni, hogy ez a rólam festett portré nem lesz pontos, eltorzul, és ez gátol majd a sportban, hátráltat egész életemben.
Állam szinte koppan a fényes parkettán, amikor felteszi kérdését.
- Maga valami Sherlock Holmes? Kínos beismerni, de így még nem gondoltam a saját nevemre. - és most kinevetem magam. Sosem rejtettem el hibáimat, hisz azzal lesz teljes egy ember. Megvakarom tarkómat, majd visszanézek rá a tiszta ablakról - Kansasből jöttem, Wichitából... Pontosabban egy ahhoz közeli kis farmközösségből, de oda jártam iskolába és az ottani kórházban születtem. - Az állam és városnevet olyan büszkeséggel mondom, mintha Kansas lenne a világfellegvára. Hiába is, szüleim megtanították nekem a hazaszeretetet, én pedig így is teszek. Semmi kupáért, vagy aranyéremért nem mennék más ország csapatába ráadásul Amerika az esélyek országa. Másképp hogy lehetne belőlem, az egyszerű vidéki srácból leendő olimpiai bajnok úszó? - Szabad megkérdeznem, hogy maga itteni-e? - nem akarok kotnyeleskedni, kíváncsiságom hajt engem.
Ezután következő kérdésem hatására halvány mosoly jelenik meg szája sarkában, aztán kisebb előadást tart nekem.
Szemöldökömet felemelem, pislogok párat, aztán próbálom megemészteni a dolgot. Mondjuk azt, hogy sikerült. Úgy-ahogy.
- Aha... Most akkor maga melyik is? Valami a kettő között? Vagy mindkettő? - a számomra jelentéktelen madárfütty ő leköti, erről valamiért Larry ugrik be nekem, mosolyt csal az arcomra... Mintha nem lett volna eddig jelen. Mikor hangulatomról érdeklődik, nem gondolkozok, csak beszélek kényelmesen, hátradőlve.
- Kielégülten, többnyire. Felfrissülve, mégis fáradtam. Üdítően hat rám ez a levegőváltozás, de az edzések szinte teljesen lekötnek. Keresni tervezek valamilyen melót is mellékesbe, hogy az ösztöndíjjal kiegészítve tudjak bérelni egy lakást. Szeretem én a koleszt, de egy három órás konditermes edzést követően nincs erőm hallgatni a szobatársam monológjait a szinten lévő jó csajokról a fáradtságtól. Pedig normál helyzetben csatlakoznék a beszélgetésbe. - kicsit sok, kicsit felesleges, kissé felszínes, ilyen volt ez a jellemzés, ezt még én is látom.

- Rendkívül kedves magától. - neveltetésem elengedhetetlennek ítéli eme gesztust. Nevetek csevegek, életem ez alapján felettébb felszínes. Bevallom, sosem merengtem az élet mély kérdésein elfetrengve fekhelyemen nem kellett törődnöm vele, csak a vízzel. Alkalmi kedveseket keresek, ezekkel pillanatnyi nyugalmamat meglelem, de hamar egy új virágra reppenek. Az elköteleződéstől elrettenek, a hosszútávú kapcsolattól kiráz a hideg, kissé látszik is rajtam szemlélőm szemszögéből.
- Én nem olvastam semmit a fószerrel, viszont a Robert Downey Junioros filmeket kedveltem. - Bevallom, nem rejtegetem műveletlenségemet. Sosem akartam többnek tűnni, mint ami vagyok, hisz számomra az is bőven elég volt. Mielőtt ideértem, néha megmásítottam énem hogy a körülöttem élő társaim te tartsanak különcnek. Nem mondtam el nekik hatalmas szeretem a discozene és a macskák iránt, sekélyes életemnek egy legsetétebb szeglete. Ám mikor erre a szigetre értem, megfogadtam, hogy nem rejtem el személyiségemet.
Hallgatom eszmefuttatását, érdekes, az én fejemben nem vertek gyökeret ilyen magvas elméletek.
- Igen, én boldognak tartom. Tudja, egyszerű, vidám élet volt, sok volt a tennivaló a farmon, így nem volt időm elzüllni a sport mellett. Persze az iskola kedvéért muszáj volt szocializálódnom, és olyanná váltam, amilyennek ők akartak engem látni. Tudja, a helyes srác jár a bulikra, fűzi a csajokat, de a jegyei nem jók - mindig is úgy gondoltam, hogy azért lehet képes lettem volta kettesnél erélyesebb egyet érdemelni, de nem tettem. - De egyáltalán nem bántam meg. Így vagyok boldog, miért keseregnék, nem?
A lehető legkényelmesebben helyezkedek el, lában azért nem merem feltenni az előttem elhelyezkedő ember értékére.
- Ó, szóval most törvényt szeg a kedvemért? Milyen kedves. Szóval Franciaország? - szívem szerint mondanám a kliséket, hogy croissant és csiga, de nem teszem - Mindig is meg akartam nézni azt a helyet.
Érdeklődésemet nem szűkítem le az Eiffel toronyra, biztos van ott még már érdekes dolog is.
- Mondjon valamit franciául, kérem! - nem igazán találkoztam az ország közepén egy farmon külföldiekkel, szóval tök izgalmas ez számomra.
Olyan nyugalommal kémleli előadásomat, hogy szinte én is lelassulok tőle. Lélegzetem már nem heves, ám ajkaim állandó ívben feszülnek. Nem mindig nézek a szemébe, egy közel eső tükörben észreveszem a halvány vörös foltot metszőfogamon... Rohadt vörös rúzs. Bár szexi, mindenhol ottmarad. Kis szünetet tartok, és nyelvemmel elkezdem leszedni.
- Úszni? Imádok. A helyzet az, hogy ez a sport adott nekem esélyt a hírnévhez, a sikerhez. Megvédett sok ártalmas dologtól, második otthont nyújtott számomra, és egészséges lettem tőle. - ha az előtte ülő egy tini lány lenne, most a befeszített hasába öklözne, de nem teszi. Következő felé szegezett mondaton eltöpreng. - Mit érzek? amikor lebukok a víz alá, érzem, hogy körbeölel. Megvéd a környezettől, de visszafog, hátráltat, hogy erősödjek. Segít elérni álmaimat. Néha, a természetes víz mintha élne. Az uszodákban lévő klóros lötty halott, mégis vele találkozok a legtöbbször. De a tenger... Ahogy minden pillanatban csókra közeledik a parthoz, mai egyfolytában visszalöki, ő mégsem hátrál, hátha egyszer eléri célját, és egyesülnek... Sajnálom, hogy ilyen érzelgős voltam. A kedvenc témámról van szó.

Bólintok, mintha értettem volna az előbbi mondatát. Valami személyiségfüggés, meg név. Még mindig a nyomozócsávóról beszélünk? Mindegy. Szívem ritmusa lelassul, az előző percek lángjai kezdenek kialudni. Mit hagynak maguk mögött? Szívem helyén csak üres jéghideg tér van. Szükségem van azokra az érintésekre, hogy feltöltsenek élettel. Hangulatom szürkül, vigyorom lankad. Ez nem jó, általában nem szokott ilyen gyorsan rám jönni szex után.
Nemsokára újra éreznem kell egy ember érintését a bőrömön. Nem vámpír vagyok, vagy valami szörnyeteg... Csak kell nekem, és kész. Nincs ebben semmi fura, igaz?
Jobb tenyerem bal alkaromra helyezem, majd beszéd közben váltok, és combjaimra helyezem kezeimet.
- Még mit lehetne mondani a gyerekkoromról... Nem, igazából összegezve ennyi az egész. Szóval franciában sok a fura alak? Érdekes lehet. - mint maga? akarom kérdezni, de nem teszem. Annyira nem is fura.
A francia mondata után ezt visszavonom. Nem, nem ítélem el az embereket azért, mert mást szeretnek a megszokottnál, sőt a rámhajtó melegeket különösen értékelem a jó ízlésük miatt. De nincs valami orvosi hókuszpókusz, ami ezt tiltja Vagy csak beleképzelek mindenfélék egy ártatlan mondatba?
- Tu me plais beaucoup' - próbálom utána ismételni szörnyű kiejtéssel. Igazi Kansasi vagyok, aki életében nem hallott még angolon kívül más nyelvet. Na jó, néha azért igen, de nem mindennapos, így nagyon megnehezíti a nyelvtanulást. - Köszi, majd felhasználom, ha ott járok .- vigyorgok rá, kacsintás is becsúszik, de nem tudok kéne-e ezt ezután.
Aztán megered a nyelvem. Beszélek a vízről, a védelmezőmről, a valódi edzőmről. És  a partos dolgot is megemlítem. Ő pedig issza a szavaimat, sőt, falja őket. És visszakérdez. Hm.
- Hogy... Hogy miért? - kezem újra alkaromon pihen - Talán mert a part tudja, hogy mindig visszajön. A tengernek szüksége van rá, így bármit megtehet. Mint egy elbaszott párkapcsolat.
Wow. Ezt is kimondtam. Az emberek keresztet vetnek körülöttem, ha véletlenül a k betűs szót használom., szóval legbelül egy kicsit megdöbbenek. De ebből mi akar kihozni? Nem tudom. Kinézek az ablakon, hátha meglátom az előbbi madárfütty forrását, de nem találok semmit.
Kezd fura lenni ez a hely