türelem, mély levegő, van, hogy rosszabb.

rajtad múlik, hogy ez rövidebb vagy hosszabb

Bípbípbíp... rohadt ébresztőóra. Nem, nem nagyon akart Cassie felkelni, eleve megmozdulni, ugyanis pontosan tudta, hogy a mai nap miből fog állni. Kirugdosta... volna az ágyból a pasit, akit hazahozott, ha nem eszmélt volna rá, hogy visszatérő vendéggel van dolga, de kellően morcosan ébredt ahhoz, hogy csak felkeljen, elkészüljön, aztán lelépjen. Nincs szükség itt semmi kedveskedésre, ő mindig így látta. Bár más esetben lehet még el tudna vele tölteni egy kellemes délelőttöt...és délutánt... szóval egy napot még. No de ideje fejben kicsit összerendeződni, Edennek meg pápát mondani. Úgy se hinné el senki, ha azt mondaná nehéz és szomorú a búcsú, mert érzelmi alapon mondva hazugság lenne, amúgy meg az új doktornő (ja igen, eddig csak nő kezelte) gondolata is teljesen kiábrándítja, de ez úgy is csak időleges.
Délelőtt bement és befejezte a papírmunkát, aztán meg hazament, letusolt és indulhatott megismerni a következő három hónapos segítségét. Igen, nem nagyon adott volna neki több időt, az előzőekkel is volt elég gondja már, vagyis inkább nekik vele. Tényleg, egyik alkalommal se akart ő túl sok lenni, de érezhető volt, hogy vagy lenézik, vagy leginkább segítés helyett a kezébe nyomták volna a papírt, hogy alkalmatlan a munkára és útjára engedték volna. Ettől azért csak előjön a jogos agresszió az emberből, nem? Két kicsit erélyesebb visszaszólás és fellépés ez ellen elég volt hozzá, hogy új embert kelljen felkeresnie. Nem volt azért ínyére, orvosi titoktartás ide vagy oda, hogy egyre többen lesznek tisztában azzal, mi is a helyzet vele.
Pontosan érkezik, mint mindig, már a bejáratnál határozott mozdulattal fonja össze karjait maga előtt még körbenézve az iránymutató feliratokon megtalálja hova is kell mennie. Kibaszott nagy ez a hely, így elsőre sikerül is rossz emeleten kikötnie, de útbaigazították. Annyit tud, hogy majd őt keresik meg, ha ideért, aztán kiderül.
- Cassandra MacKenzie vagyok, időpontra érkeztem.
Mondja el gyorsan és szárazon. A pulthoz sétálva egyik kezével rátámaszkodik, lábait keresztezve figyeli a ki és bejövőket a kis szobákból és termekből. Igazság szerint kifejezetten tudná értékelni, ha olyan orvosai lennének, mint akikbe a sebészeten futott bele, egyik-másik hapsi az állait kapargatta már most is, jól együtt lehetne velük... működni. Arról nem is beszélve, hogy biztos lenne jutalmazás, meg valami terápiás ötlet, amiben kiegyezhetnének.

Cassie && Owen

türelem, mély levegő, van, hogy rosszabb.

rajtad múlik, hogy ez rövidebb vagy hosszabb

Imád nő lenni, mai most is látszik a csinos viseleten, a magassarkú viselésén és a tartásán, hiába unott és várakozó, ahogy a pulton könyököl. szerencsére egészen gyorsan eltelnek a magányos percek, mire a nevét hallja, ráadásul, nem nőies, lágy hangon. Ez határozottan pasi, te jó ég, miről maradt le? Csak nem kivételesen rájöttek, hogy a nőkkel nem jön ki, vagy már hapsi asszisztenseket tartanak újabban? Neki is a biokémiáról orvosira kellett volna átmenni, nem a zsarukhoz. Ej, na meg a sebészet... igen, a barna szemű férfiú a másik emeletről még mindig a gondolataiban lébecol, nem éppen munka közben.
ellöki magát a pulttól, int a recepciós hölgynek, hogy megköszönje a felírást, vagy bármit is csináljon ő ott, nem igazán foglalkozik vele, meg a legkevésbé sem ezért jött ma kényszerből ide. Beérve azonban nem kicsit szökik fel ajka két széle, mosolyt formálva és elégedetten hümmögő ajkakkal végigméri az új... kezelőjét.
- Leginkább a főnökeimnek van panasza, nem nekem.
Viszont a doktort elnézegetve spontán torokfájása lépett fel, mindene fáj és teljes testi kivizsgálást kérne. De ezt már inkább csak magának tette hozzá, karba fonta a kezeit, majd közelebb lépett az asztalhoz, amin próbálta kiszúrni van-e ott bármi róla, vagy mindent az elejéről kell kezdeni. Utálja ha beszélnie kell magáról, pláne ilyen témában, így nem igazán sok kedvvel tekint előre, megvárva még szemkontaktust talál az orvossal.
- Egy hete lelépett a kezelőorvosom Honoluluról és ha dolgozni akarok, kötelező a heti, ami inkább két heti szokott lenni, látogatásom, hogy aláírjanak egy papírt, nem fogok kinyírni, se megerőszakolni senkit üldözés közben. Mást eddig nem nagyon kezdtek velem...
Mondja el tömören a lényeget, nem igazán szokott kertelni vagy hazudni, csak nehezen szánja rá magát  a hosszabb monológokra, most sem erőlteti meg magát valami nagyon. Szépen gördülékenyen mondja  a mondatokat, a legfontosabbak benne vannak, aztán várja, hogy akkor most továbbküldi, esetleg drága személyében bemutatkozik az új álomorvosa. Az is megeshet még, hogy Cassie rászokik a kis kezelőorvosi látogatások rendszeresítésére és komolyan vételére. Jó, utóbbit totálisan felejtsük el. De azért igyekezne, nagyobb lenne a motiváció. A sokatmondó féloldalas vigyor nem hagyta el az ajkait még mindig.

Cassie && Owen

türelem, mély levegő, van, hogy rosszabb.

rajtad múlik, hogy ez rövidebb vagy hosszabb

Egy ideig csak a lehorgasztott fejű és másra koncentráló alakhoz beszél, de aztán örömmel konstatálja, hogy észrevették, igen, ezeket a reakciókat többnyire ismeri, de sosem tudja megunni. Szereti azt, amit kivált az emberekből civilben, és azt is, amit a jelvénnyel kivált. Döbbenet, vagy éppen pajzán gondolatok? Igazából, mindennel találkozott már, ettől még biztos sok újat tudnának neki is mutatni, vagyis biztos meg lehet próbálni. Megköszörüli kicsit a torkát, ő se nagyon érti minek is a sok hűhó, viselkedik, mások se kedvesebbek a szakmájában, ha szükséges.
- Örvendek. Mert ha nem jövök, akkor nem dolgozhatok.
Adja meg újra a választ még a korábbi kérdésre. De közben már csak reménykedik inkább abban, hogy a papírok között hever ott némi róla is, hogy ezzel ne kelljen többet szöszölnie. Vagyis inkább, hogy egyáltalán ne legyen kötelező kommunikálnia ennek kapcsán. azonban, most sincs ilyen szerencséje, ahogy napok óta a díler elkapásában sem. Egy sóhaj kíséretében rázza meg kicsit a fejét.
- Ó, eszembe sem jutna megszegni az előírtat, főleg így. - Legszebb mosolyát villantja meg felé, szándékosan átugorva a mégis mi baja részt elsőre. - Van némi viselkedésproblémám, ami agyi eredetű elméletileg, de ehhez ön ért gondolom jobban.
Értékeli azt, hogy nem a papírjaiban gubbaszt tovább, hanem komolyan kérdez és figyel rá, na meg, hogy a tekintete is a helyén van, mégis mintha kicsit feszengene, de ezt csak ő maga veszi észre, a merevségén túl, ami azért kitartóan jelen van. Igazság szerint legkevésbé sem gondolta volna előre, hogy azon túl, hogy megint orvost kell váltani, olyan lesz ez mint az első alkalommal és megint rá kell térnie a részletekre is.
- Igen, az lennék teljes valómban. Ami azt illeti... a felettesem, aki a személyes aktákat kezeli nagyon begyöpösödött és képes lesarkítani azt, amit tud a nimfomániáról, így jutott erre a következtetésre.
Elég könnyedén mondta ki, de szünetet is tart egy kicsit, várva, hogy az értesülés pontosan eljusson a doktorhoz, aztán kezdjen valamit az információkkal. Ő maga tisztában van vele, hogy traumához kötnék és idegi eredetűvé emelnék, amit saját bevallása szerint nem élt meg, hiába tart ez az állapot egész fiatalkora óta, ahogy azzal is, hogy a legtöbb beteg ellenére neki önértékelési gondjai nincsenek, inkább kapcsolatépítési és érzelemkifejezési, de abból triplán is jutott neki a jóból. Ettől ez a hajszolhatnékja. Viszont a diagnózis felállításán kívül semmire nem jutottak eddig.
- Már 6 éve egyébként orvosi felügyelet alatt állok, kezelésnek nem nevezném, mert igazából mindegyik csak elkönyvelt annak, ami vagyok, úgy is nézett rám. egyébként gondolom magában is megfordult, hogy lehet még jelvényem. A munkámat ettől még rendesen végzem és egy bizonyos fokig már az évek alatt valami kontroll is lett bennem, persze nyilván időleges.
A fegyelmi tárgyalások jegyzőkönyvei meg az akta részei, ha nagyon akarja, úgy is tudni fogja, hogy volt három túlkapása, meg egy bejelentés arról, hogy munkahelyen, még szolgálatban, létesített szexuális kapcsolatot, de egyik sem került bizonyításra. Miután ezek így felszínre kerültek zavartan dörzsölte meg a tarkóját, majd mosolygósan nézegette tovább a férfit. Ó, megint helyben vagyunk, de azért inkább hallgat. A lényegesebb dolgokat elmondta, ezen túl nem tudja mit vezetnek az aktákban.
- Egyre jobb, Mr. Sharp, de tegezzen nyugodtan, mert éppen elég a munkahelyemen hallgatni a vezetéknevem.

Cassie && Owen

türelem, mély levegő, van, hogy rosszabb.

rajtad múlik, hogy ez rövidebb vagy hosszabb

- Szeretem a munkám és nem akarom, hogy bármi korlátozzon benne. Ha nem szeretném, mehetnék holmi egyetemi tanárnak is a biokémiával, de inkább vállalom a cécót a papírért.
Mondja ki őszintén, nincs oka rá, hogy ne tegye, legalább érezhető lesz az, hogy ha már muszáj ide járnia, nem úgy fog jönni, hogy tesz magasról az egészre. Meg amúgy is, kell az adrenalin is neki, az itteni munkája megfelelő figyelemelterelés is a nehézségével ahhoz, hogy sorrendet állítson fel az életében és némileg ösztönözze magát a kontrollra. Igaz, hogy az ő tudatában nem él még mindig ez akkora gondként, vagy éppen betegségként, de azt aláírja, hogy néha a legrosszabbkor jön rá az öt perc, és ez nem segít a helyzetén. vélhetően az egész viselkedésére az hat ki, hogy próbálja ezt visszafogni, és ettől válik ingerülté, majd agresszívvá. De erről senki nem beszélt még neki, így a boldog tudatlanság állapotában létezik. Az egyértelmű költői kérdésre egy ártatlannak álcázott, bájos vigyorral reagál, még a fejét is oldalra billenti egy leheletnyit. Érzékeli, hogy  nem csak látszatérdeklődést kap, jólesően fényezi ez önmagát, de a helyzet nem engedi ezzel huzamosabb ideig foglalkozni.
- Igazán nem szoktam túl durva lenni, de ha egyszer ellenállást tanúsítanak, akaratlanul is sikerül őket gyomorszájon térdelni, de tényleg csak ha szükséges, úgy sajnálom érte őket.
Forgatja meg a szemeit, az egészet komolyan gondolja, de egy percig sem kerüli el a szarkasztikusságot a végén. Egyszerűen nehogy már egy drogdílert, egy rablót vagy egy lövöldöző őrültet buksisimivel kelljen jutalmazni elkapás után, vagy ha éppen valamelyik rendőrre kurvaanyázik, vagy éppen megfenyegeti, hogy kinyírja az egész családját. Az ilyeneket egyből vinné villamosszékbe, nem még kihallgatni...
Nimfománia. Valahol egy imponáló dolog, valahol egy kevésbé könnyű, akinek ezzel együtt kell élni, az nyilván próbálja elkapni a fonalat benne, Cassie sem áll ehhez másként, viszont megvan ennek a hátránya is, amihez úgy áll hozzá, hogy sosem lesz benne jobb. Érzelmek és kapcsolatok, hosszútávúak főleg mindkettőből.
- Ó, ugyan, nincs ezzel gond, eléggé kedvelni szokták... Sőt, vannak rajongóim is. - Veszi ő a lapot, nincs ezzel gond, még nevet is, de ettől ez még nem elég ahhoz, hogy a papírkát aláírják neki. - Az érzetet és azt, hogy mikor jön egyáltalán nem tudom kontrollálni, vagy megjósolni, de bizonyos helyzetekben tudom késleltetni, hogy rá akarjak repülni valakire, nyilván nem hosszú időre. Viszont ettől totál frusztrált és türelmetlen leszek minden máshoz is. Nem tudom ez jó-e vagy még nem, de korábban ennyire se ment.
Nyilván azt hozzá se kell tenni, hogy kapcsolata nincs, mert nem hinné, hogy bárki mellett érdemben és úgy megmaradna, hogy az annak is jó legyen, pluszban valószínűleg a kalandjai számáról se kell beszámoljon, az évek folyamán akadt pár. Éhes volt rá, mindig az, egyik napról a másikra is olyan, mint akit hónapok óta elvontak a szenvedélybetegsége tárgyától. Valakinek imponáló, valakinek ijesztő.
- Ezt örömmel hallom. - Mosolyogva lépett egy kicsit közelebb, de úgy nézegetett mellette körbe, mintha csak az akták érdekelnék a férfi mögött. - De azt Önnek is megmondom, mint eddig mindenkinek, hogy semmi gyógyszert nem vagyok hajlandó szedni rá, főleg, mert nem tudhatom milyen hatásúak lesznek a szolgálatkor rám és így tovább.
Ezzel azért nagyjából mindent megbeszéltek és meglepően sokat, sőt rengeteget beszélt önmagához képest, nem mondaná, hogy egyből bizalmasra lelt, de ki másban, ha nem benne kéne majd a jövőben? Eh, nem ért ő ehhez, Cassie egy totál érzelmi - és kapcsolatanalfabéta szintjén toporog. Bólogat párat, megfelel neki is a menet, teljesen tartható a dolog.
- Köszönöm, így már sokkal jobban hangzik. Volt már hasonló betege? Persze, tudom, a titoktartás, meg ilyenek, csak az érdekel lehet-e ezzel valamerre jutni, vagy szépen színészkedjem tovább az életet, aztán keressek olyan pasit, aki tojik rá, hogy zakkant vagyok kicsit.
Érdeklődik vigyorogva, hát, most sírjon? Valahogy annyira hozzánőtt már a dolog, hogy igazán nem tud rajta nem nevetni, főleg, hogy akárhányszor eszébe jut a kényszer, vagy érzi, hogy megint elönti őt, mondjuk most se kicsit van meg a kisugárzás már, egy-egy korábbi letámadás is elé kúszik és elégedetten konstatálja, hogy néha sikerül azt elérni, amire a szervezete vágyik is.

Cassie && Owen

türelem, mély levegő, van, hogy rosszabb.

rajtad múlik, hogy ez rövidebb vagy hosszabb

Komikus valahol belegondolni, hogy van más választása, de az csak rosszabb lehetne, pedig a jelenlegi munkája se fényes mindig a kis dolgaival. Tanárság? Nem, soha az életben nem tudná magát rávenni, hogy olyan körülmények között adjon át tudást, ahogy sokan, az ő volt tanárai is tették egyetemen, kiképzőben, vagy éppen a gimnáziumban. Egyszerűen az túl nyugis, túl begyöpösödött a számára. Hiába van alja munka a rendőrségnél is, kezdett egyszerű kávéfőző kislányként itt is, ez a közeg már önmagában spanolja az embert, ahogy pedig egyre jobban belekerül, életerőt és kitartást nyer belőle az élethez. Számára legalábbis ez pont ilyen, az a mértékű adrenalin, kihívás, amit sokszor kap, képes olyan elégedettségérzethez juttatni őt, amivel bizonyos mértékben korlátozni tudja egyéb vágyait. Nem ellensúly, inkább kiegészítés, ami segíti őt, de lássuk be, ez sem egy olyan dolog, ami hosszútávon kisegíti őt valamerre.
- Azon a szakon amúgy is kétharmados többségben van a férfi nem, már diákként is kisebbséghez tartoztam. De nem, az nagyon nem az én világom, de magából se nézem ki. Mármint, félre ne értsen, biztos remek a tudása, de nem egy begyöpösödött előadó típus.
Mondja végig vigyorogva, bár így végigmérve őt, elképzelve a katedrán, ahogy éppen elmeséli, hogy az idegrendszeri problémák többsége beképzelt vagy traumatikus tünet, hát, biztos csorog a női hallgatok nyála, na meg még az extra kreditekért is tevékenykednének. És nem lepődik meg ezen. Bólogat az összefüggéseken, pontosan így látja ő is, a bűnözők kevésbé mondjuk. De mindenkinek meg kell élni valamiből, és ha ők azt a terepet választották, számoljanak Cassie vérmérsékletével, meg a többi rendőrével, nincs egyedül a határozott fellépésével, csak másnál nincs mire ráhúzni, hogy dilidokihoz küldözgessék.
- Ó, azért tudok én kedves meg odaadó lenni, ha kell, de tény, őket nem kell félteni, ha már erre az útra tévedtek.
Höhö, még rá is kacsintana, ha kivételesen nem akarná komoly keretek között kezdeni a kezelőorvos-páciens viszonyt, na, nem mintha nem mozgatná több dolog is a fantáziáját, vagy egyéb szerveit, de attól, mert az ő vére forr, még nem biztos, hogy másé is. Beharapja alsó ajkait, még hallgatja, közben jobb lábáról a balra billen.
- Az erős túlzás persze, hogy nem érzem, hogy rögtön ráugranék, de vissza tudom fogni a cselekedetet. Ettől még… - Nem gondolná, hogy ki kéne fejtenie, hogy kielégületlenül forr a vére tovább, hiszen tények, mondjuk a többi nimfomániással ellentétben, az önértékelési gondjai pár éve eltűntek, a rengeteg pozitív visszajelzés kapcsán, vagy amiatt, mert nem érte elutasítás, de nem biztos, hogy ez örökké kitart. – Nincs.
Egyszerűbben nem felelhetne, egyelőre nem jár ez nagy magyarázattal így első körben, de nem meglepő a válasz sem. Ahogy a kifejtett aggálya sem a gyógyszerekkel. Tartózkodik, főleg mert pontosan tisztában van egyes összetevőkkel, szakmai ártalom, és a közelükbe se akar kerülni, másfelől korábban már fenyegették állandóan szedendő nyugtatófélével, ami kinyírta volna a munkalehetőségeit, mondani se kell, hogy egy darabot se szedett be belőle, és ezt az orvossal is közölte, nem az a fajta, aki tartja a száját.
- Ha úgy látja majd jónak, beszélünk róla. – Zárja rövidre hallgatva a további felvetést és nem bírja ki nevetés nélkül. – Két alkalommal is elküldtek, természetesen mindkétszer el is mentem, de csak arra jutottam vele is, hogy biztos valami elfojtott agybajom van, meg hogy azzal kéne kezdenem, hogy megpróbálok valami rendszert vinni a szexuális életem. De nagyjából olyan volt a faszi, mint aki még nem találkozott hozzám hasonlóval, vagy csak nekem tűnt a kérése lehetetlennek. Nyilván próbáltam, de nem ment, vagy egyedül kevés voltam hozzá.
Bár az utóbbi időben nem jellemző, hogy folyamatosan váltogatná a partnert, vagyis, hogy annyit, de semmi esetre se nevezné normálisnak vagy kapcsolatnak, amit Edennel művel. Főleg mert van egy olyan érzése, hogy ahhoz, hogy a fentebbi működjön, valami kötöttséget is ki kéne alakítson, amitől meg tart, legalább úgy, mint a tűztől még. De tettre kész, csak éppen azt nem tudja hogyan, egyébként tény, hogy valamilyen szinten annyira hozzánőtt ez az egész, hogy néha tudja élvezni is a dolgot, még ha nyilván többször lehetne tehernek nevezni, ettől még együttműködő és azért van itt, azon túl, mert muszáj, mert valahol még nem adta fel, hogy normálisabb lehessen, kicsivel. Na nem mintha amúgy teljesen oké lenne sokszor.
- Hát pontosan. Egy-két alkalomig mind élvezi, aztán jön a: fáj a feje, nem fog működni, nem fog örülni a neje, nem akar kapcsolatot, ártok a hírnevének, rossz hatással lennék a családjára, vagy a politikai kampányára, nem miattam, miatta van... Nem is tudom, kihagytam valamit?
Elhúzza a száját egy percre és gondolkodva ráncolja össze homlokát, majd vigyorogva elfojtja a nevetést, ahogy végignéz Owenen. Valószínűleg nem ezek azok, amiket az ember hallani szokott tipikusan egy nőtől, bár az ő szakmájában ki tudja. Egyszerre komikus és elszomorító.

Cassie && Owen

türelem, mély levegő, van, hogy rosszabb.

rajtad múlik, hogy ez rövidebb vagy hosszabb

Életképes tanár. Na, olyat se sokat látott még hallgató korában, pedig egyik-másikat jól megfigyelte, ettől még inkább az életképtelen kategória a legtöbb. Az, aki még bejön kétszer megbotlik, elcsuklik a hangja, magának ad elő, vagy éppen magának se, az, akihez ha erősebben szólnak csak torok köszörülve elhallgat, vagy éppen ráhagyja a diákra, mert fiatalság. Nem jó az sehogy, nyilván őt aztán nem zavarta, hogy voltak ilyen emberek is, akik át akarták adni tudásukat, velük csak egyszerűbb volt. De se fegyelmet, se mást nem tudtak tartani érdemben, így a tárgyaik se értek sokat. Jó, néha megvan a véleménye egyes egyetemekről, pedig nem tanult olyan rossz színvonalon, a sajátját is jól le tudná húzni, ha akarná.
- Biztos szívesen ültem volna végig a maga óráját, ami elhiheti nagy szó, mert amelyikről érdemben lehetett, arról tuti lógtam. Bár a gyakorlati jellegűeket szerettem.
Továbbra is meglepően vidáman pedzegeti a szakmák kérdését, ettől persze nem feledkezik meg arról, miért i van itt, nagyrészt ki is tért a főbb momentumokra, minden más pedig az aktája része. Mondjuk nem fog titkolózni, vagy kertelni, ez eddig is feltűnhetett a dokinak, képes lenne ha kell, a kalandjairól egyenként is beszámolókat tartani. Ha bele kell gondolnia, valahol elég szomorú az élete, totálisan máshogy néz ki mint egy átlag, de még egy átlagtól kicsit eltérő, más, huszonnyolc éves nőé. Valószínűleg a benyomások is ilyenek róla, megesik.
- Ó, ebben biztos vagyok, nem tudom ha van hasonló beteg, hogy viseli.
Nevet, de inkább a tényen, nem az a bókolós fajta, vagy hasonló de egyértelműen érezhető a szexuális kisugárzása így nem is szokta a megjegyzéseit visszafogni. Persze azért ennyi gerincességet, főleg mert nem volna jó így nyitni még az ismeretséget, még magára erőltet. Hű, mennyi itt a még. Kár volna tagadni, hogy a kórház egyik, ha nem a legjobb fogását kapta maga mellé mint segítséget. Bár el nem tudja képzelni egyelőre hogy is lesz ebből közös és előrehaladó munka. Bólogatva veszi tudomásul a mondottakat, következő találkozó, ezt is vette, vélhetően a jövő hétre kap majd időpontot. Úgy tűnik itt heti vizit lesz, bár egy percig sem bánja a dolgot, nyilván nem élete legkényelmesebb beiktatott programja, de azért van benne elszántság meg kitartás a dolog felé, legalább nem csak üres szavakat dobálnak egymás felé, és ezt jelezni is igyekszik, mert ha az orvos helyében lenne, kibaszottul nem hinne azért abban, hogy egy nimfomániás és boldognak tűnő nő itt ekkora szájjal biztosan változni akarna.
- Őszinte leszek, fogalmam sincs. Mióta az eszemet tudom a kapcsolatokról elég érdekes kép alakult ki előttem, mivel már ideje korán se nagyon maradtak meg mellettem az emberek egy-két hónapnál tovább. Ez is igen ritka volt. Nem azt mondom, volt akivel hosszú távon találkozgattunk, de e mögött semmi monogámia vagy megállapodás nem volt hajlamban sem nagyon.
Igazából lehet saját borús nézet ez, de ő maga se tudná elképzelni, ha faszi lenne, hogy egy nimfomán nő mellett megmaradjon, még ő se tud magának bizalmat szavazni, ha rájön kényszer valami ismeretlen mellett és megcsalja? Szóval rizikós egy dolog, meg hát kevesen hiszik el, hogy van ezen hölgyekben vagy éppen ilyen kényszerrel küzdő urakban annyi tartás és kontroll, hogy talán mégis azok tudnának maradni. Nem is hibáztatná őket rendőrünk, így inkább csak él a helyzettel. Persze amúgy a jelenlegivel tök jól elvan, imádja a férfiakat az ujja köré csavarni, de azért nem egy nagyon dicséretes dolog ágyból-ágyba kerülni úgy, hogy reggelre lelép általában mellőlük, mert tisztában van vele, hogy egyik se azért ment bele, mert kíváncsi lenne egyéb értékeire.
- Ha azt mondod jutunk vele valamire, én elmegyek, ezen nem fog múlni. Nem érzem akkora tabunak a dolgot, hogy ne beszélgetnék róla bárkivel, aki orvos és köti az esküje.
Igen, ez itt elég fontos, szabad szájú, de a saját körében nagyjából senki nem tud róla, és ezt így érzi jónak, a férfiak nagyrészével se szokta közölni mi a helyzet, néha mániákusnak nézik, de ennél többre nem nagyon jutnak.
Végigpillant Dr. Sharpon, aztán kiszélesedik féloldalas mosolya arra, hogy kiemelte a házasságtörőket a csokorból, amit megemlített.
- Ó, ha én kezdtem volna... Na meg amúgy is, akit lehet, visznek. Gondolom ezt tudja Ön is. Mozogtam olyan körökben, ahol a férfiaknak mind karikagyűrűje volt és rangja, szóval mennem kellett rövid úton...
Sóhajt egy látványosat, mintha sajnálni próbálná, bár nem tudja. Vélhetően köztük se maradt volna meg, az nem az ő világa, egyszerűen csak próbálja ráhúzni az egész hülyeségét a nimfomániára ő maga is, amiért totális érzelmi analfabéta és képtelen kapcsolatok rendes kialakítására. De azért még mindig nem tud keseregni a dolgokon.
- Nem voltam soha egy szent, amikor meg nem tudtam még sehogy kezelni a reakcióim, akkor pláne, de együtt tudok élni a tetteimmel, szóval inkább a "nejeket" sajnálom, mert biztos nem megy valami úgy, ahogy kéne...
Forgatja meg a szemeit még látványosan a körmeit is nézegeti. Na, mindketten tudják a teremben, hogy pont azért kényszerbeteg, mert ő maga is képtelen az élvezetet sokszor elérni és ettől hajszolásba vált, mégis pont a normált sem elérőket pótolta olykor.

Cassie && Owen

türelem, mély levegő, van, hogy rosszabb.

rajtad múlik, hogy ez rövidebb vagy hosszabb

- Nem hiszem, hogy újra beülnék a padba, bár ha szoktál magánórákat tartani...
Ó, még olyan korán van, még annyira kevés dolgot tett ma érdemben, még mindig nem tudta magában elnyomni a kezdeti felismerést és érzést. A lehető legkorrektebb és legsegítőkészebb hozzáállással felelgetett végig. Mindeközben azonban, ahogy néha-néha végigjáratta rajta a tekintetét agy elkomolyodó tekintete mellé szája szegletébe huncut mosoly költözött, mind apró, de saját maga számára teljesen egyértelmű jelek voltak. Ahogy a maga előtt összefont kezei közül az alsót összeszorította, saját körmeit ezzel a tenyerébe mélyesztve... már csak megszokásból és monotonikusan cselekedet az apró közelebb lépéssel... Apró egyetértő bólintások, nem kertelő válaszok, és hiába tervezte úgy, hogy gyorsan túl lesz ezen, aztán mehet a dolgára azért, hogy esetlegesen megoldást keressen a felgyülemlett feszültségre. Itt áll a rendelőben, kettesben egy hihetetlenül szexi orvossal, tettre készen percek óta, de önmagát meghazudtolóan óvatos. Azonban a kapcsolattéma kivesézése közben már apróbb, de összeszedetlenségre utaló jelek is fel-felbukkannak
- Kaptam mostanság hasonló tanácsokat mástól is, meglátjuk. Sokat nem veszthetek, ha próbálkozom... Igen, agresszió nélkül is néha meg tudnék mutatni jó közelről egy falat azon tuskóknak, akik ennek áldásosságait feszegetik bárhol, ha tudják, hogy ebben élek, ha nem. Nyilván megvannak az előnyei is, de elég kevés és kiaknázatlan terület...
Maró kínt él át, hogy nem lehetne, ő mégis akarja. És amit akar, azt általában foggal-körömmel igyekszik valahogy megszerezni, semmilyen eszközt, időt és helyet nem sajnálva, önös ösztönökkel vezérelve. Igazából nem az, aki leginkább tart bármilyen etikai baklövéstől, sőt, rohadtul nem érdekli, de azért azt az engedélyt csak meg kéne szerezni, másfelől viszont a fejében kavargó vágyhalmaz nyilván most nem a józan ész irányítása alatt áll. Teljesen más szervei vezérlik, mikor elönti őt, mikor nem bírja magát türtőztetni. Nevet, bár nem jókedvében, vagy mert vicces lenne, amit mond. Ezek a kín hangjai. Jó, ne túlozzunk, csak nyilván kezdi felfogni, hogy ennek a napnak két kimenetele lehet. Kisétál és megbánja, vagy nem sétál ki időben és... valakivel megbánatja.
- Kétszer én léptem ki a dologból, bár csak az egyikben derült ki bevallás nélkül hűtlenség, egyszer pedig engem tettek félre másért, pedig ott még talán igyekeztem. Nyilván nem akármilyen ember kell legyen, aki ebbe belevág, mondjuk nem azzal szoktam pasikat felszedni, hogy "nimfomániás vagyok, jössz egy körre?". Bár így belegondolva nem biztos, hogy nem működne...
Rövid, iszonyatosan, ha Axel kapcsolatai vezethetőek egy szalvétán, Cassie komolyai elférnek egy zsebkendősarkon. Az hogy amúgy mennyi próbálkozása, kényszerkapcsolata akadt közben más kérdés, nyilván attól még tartja magát, hogy senkinek nem számszerűsíti ezt, nem villog vele, de vannak kedves jóakarói, akik helyette is megteszik, minden mögöttes tudás nélkül, ő meg csak mosolyog a jobbnál jobb sztorikon. Az, hogy házasságtörésekben bűnös volt részben, nyilván azért nem kétséges, hiszen mindent nem lehet a betegségre kenni. Az is kellett hozzá, hogy bekerüljön a társaságba, hogy érezze a megfelelő kémiát, mert hiába áll készen és robbanna belülről szinte folyamatosan, ez is kell hozzá. Nyilván az élvezetet hajhássza, amiben nincs akkora része, ezért is fontos ez. Elkapja kezelőorvosa tekintetét, mikor az arcához ér, majd vigyorogva lép közelebb, már előretartva a betétlapot, ami a kiskönyve része. ezen vannak vezetve az időpontok és az engedélyezések, a kiskönyvet nyilván az üzemorvosa rendezi, mással nincs problémája, bár azért próbálták már a fegyverszakértői mivoltát az agresszióval kigolyózni, de nem sikerült.
- Természetese, Önnek bármit. Végeztünk?
Legszebb mosolyával lép karnyi távolságba, a kezébe csúsztatva a lapot, majd egész aranyos lebiggyedt szájjal, kiskutyatekintettel mered előre a kérdést feltéve még megkapja a bizonyos aláírást. Véletlenül se mozdulna arrébb, így is pillanatok alatt kezdi el túl soknak érezni kettejük közt a távolságot. Hát, lehet végeztek volna ennyivel mára. Meg hát nem olyan ez mint a fogorvos, ahol ha jó volt a páciens, kap jutalomnyalókát... Pedig elfogadná, és pont úgy örülne mint a kicsik!
Elpillant a zárt ajtó felé, majd vissza. Ujjait óvatosan végigvezeti Owen karján, a kézfejéig, ahol átveszi a remélhetőleg eddigre kész papírokat. Talán itt még megadta az utolsó lehetőséget, hogy kihátráljanak előle. Bár szó szerint semmiképpen, hiszen útban lenne hozzá az asztal. Tényleg várni akart, meg akarta próbálni, de az már bűn, amilyen csábításnak itt ki van téve. Pillanatok alatt úgy veti rá magát, ellentmondást nem tűrve, vagyis inkább csak akaszkodik rá és kapja le, mintha levegőért kapkodna, amihez jó ideje nem jutott. Nem erőszakos, csak határozott, ajkai is égnek, érezhetően teljesen felhevült állapot bontakozik ki.
Már villog a vörös lámpa. Ó, doktor úr, azt hiszem nagy slamasztikában vagyunk. Esküszöm, én igyekeztem!

Cassie && Owen

türelem, mély levegő, van, hogy rosszabb.

rajtad múlik, hogy ez rövidebb vagy hosszabb

Tanulás? Újra? Nem igazán vágyik erre, sőt, kifejezetten jól megvan a szakmájában, imádja csinálni, kellően izgalmas, na meg még van benne lehetőség bőven. az orvosi pálya sosem vonzotta, nem tudna eléggé toleráns és empatikus lenni, maximum egy patológiára lenne elég a kedvessége és a türelme. Na annak látogatásából pedig sajnos valamennyi így is kijut neki, végiggondolva pedig egy percig se bánja, hogy más felé ment tovább. Bár nézzünk végig az előtte állón, vannak áldozatok, amiket meghozna az érdeklődése kárára pár tartalmas óráért. A letaglózó szexuális kisugárzás, ami néha Cassandrából árad még nem ijesztette el, ráadásul érződik, hogy a kémiával nincs itt probléma. Ez őrjíti most már percek óta egyre jobban meg a nőt. Nem tud a helyzeten teljesen uralkodni, lassan már kicsit sem.
Széles vigyor, elhomályosult tekintet, ahogy a kivétel szó megjelenik Owen szavai között. Talán ez volt az a pont a beszélgetésben, ami Cassienél is végleg szakadást okozott tudatban. Nem először esne bűnbe, ha úgy tetszik a megfogalmazás, sőt sosem drámázta túl ezeket a helyzeteket. A férfiak, de még az emberek többsége is az alapvető előítélettel áll hozzá, mint minden nőhöz: úgy sem tartja magát hozzá, hogy csak szex és más semmi. Holott Cassandra esetében, pont ez a mozgatórugó, szimpla vonzódás és vágy van a háttérben, semmi extra. Nyilván ha akarna, megpróbálna ismerkedni az emberekkel mélyebben is, de a legtöbb férfi csak szombat esti mókának tartja, a vasárnap reggel már nem a rendőrnő az életükben.
- Lássuk be, akkor eléggé szeretheti ez az ember, ha fáj. De elhiszem, hogy létezik, de valahogy az időm nagy részét a munka teszi ki, a maradék legkevésbé a párkeresésre fordítható, főleg ha még a kényszer is beindít...
A papírokkal együtt közelíti meg a doktort, és bármennyire szeretné azt mondani, hagyott menekülési utat, leginkább még azt is a maga javára fordítaná, ha ki próbálná ellene használni. Végigméri többször egymás után, ahogy megkérdezi, mára ennyi volt-e, de valahogy nem pont erre a válaszra várt, de több mint a semmi. Ettől függetlenül nem fél a kezébe venni az irányítást és megcsókolni. Agresszív és célratörő a szexben is, ami a határozott letámadásából már példáztatható. Ahogy ajkai megtalálják Owenét és viszonzásra lel belevigyorog a csókba majd a köpenybe markolva kapaszkodik egyik kezével, másikat pedig tarkójához vonja. Ahogy pedig érzi az őt fogó karokat, majd az asztalra kerül, elégedett sóhajjal hajol egy egészen picit hátrébb, szoknyáját felcsúsztatva, hogy lábaival körbefonhassa őt és közelebb ránthassa. Éppen csak addig engedi el, még ruháktól szabadulnak meg, amúgy úgy kapaszkodik belé ajkaival is, mint fuldokló a mentőövbe. Kezeivel elindul felfelé a felsője alatt, hogy őt is megszabadíthassa ettől a jelenleg fölösleges kelléktől. Alsó ajkait beharapva simul hozzá tagadhatatlanul minden érintést iszonyatosan élvez. Apró sóhajok előtörése és szaporább légzés következik be nála, ahogy Owen végigjárja felsőtestét.
- Azt hittem sose ajánlod fel! Ez azt jelenti, hogy jó voltam? - Vigyorog rá, kisebb fáziskéséssel reagálva, ő se nagyon bírja a nevetés elfojtani, azonban ez sem készteti megállásra. Egyből rutinosan kezd neki a nadrág letolásának, majd csípőjétől kezdi el apró csókokkal bombázni, egész a nyakáig, közben kezével ellentétesen indulva, lefelé fedez fel és kényezteti férfiasságát. Ajkaival a füle tövéhez érve aprót harap a fülcimpájába majd megkeresve ajkait vadul megcsókolja ismét, hosszan és elnyújtva. Igazából egy pillanatra se zökken ki, teljesen eltűnt minden gondolat vagy kérdés a fejéből, helyét meg átvette az érzések fogadásának képessége. Legszívesebben magára húzná és rátérne a lényegre, de az még benne is dolgozik, hogy ebből többet is kihozhat. De nem lassít pillanatok alatt húzza irányító jelleggel combjaihoz kezelőorvosa kezeit. Mindent a jó orvos-páciens kapcsolatért.

Cassie && Owen

türelem, mély levegő, van, hogy rosszabb.

rajtad múlik, hogy ez rövidebb vagy hosszabb

Valahol fél úton jár a között a két gondolat között, hogy vajon ezt megtette volna-e betegség nélkül is, vagy sem, de jelenlegi elborultsága még mániákusságán is túlívelő statisztikával villog. Nyilván a kényszernek nem tud még parancsolni teljesen, de vannak férfiak akik ezen felül is megmozgatják, de ezeket csak utólag szokta beazonosítani. Most sem szarozik sokat semmivel, tudata kezdte beadni a kulcsot, ő maga már tudta, hogy innentől egy visszautasítás se lesz megállj ezen a napon, bármilyen szomorú lenne ezt orvosa orrára kötni. Szar ez a helyzet, de akkor már kihozza belőle a legjobbat, vagyis megpróbálja, mindig is azon van, hogy úgy fogja ezt fel, mint egy plusz szórakozást és lazítást, de néha neki sem megy, hogy ennyire könnyen vegye, élni ezzel extrán megterhelő és kimerítő tud lenni, mázli, hogy ennyi energia bújik meg benne.
Tempósan, ám mégsem elsietve fedezi fel Owen porcikáit ujjaival, pontosan tudva mit akar és azt hogyan vigye véghez. Panasz még nem érte azért, mert esetleg túlzottan irányítani akarna, de azért elvan ő az alávetett szereppel is, ha arról van szó, csak hát nála ha már túlfűtött a helyzet van gond a türelemmel és a kivárással. Vigyorogva kérdez vissza, a válaszra csak még közelebb simul hozzá, ha ez lehetséges, szinte éppen csak nem mínuszban ölelik egymást már. Ajkait végighúzza az arcán, majd pont annyira megemelkedik, hogy az utolsó zavaró anyagocskától is megszabaduljanak. Elégedett sóhajok hagyják el száját Owen keze munkája nyomán, köré font lábaival egyre erősebben kapaszkodik, ahogy kezeit is orvosa tarkója mögött kulcsolja össze. Már tényleg pattanásig feszült, egész testében érzi ezt, aztán ahogy lassan egybeforrnak felvéve Dr. Sharp tempóját kezdi el magukat ő is a gyönyör felé tolni.
- Mindig jó leszek, ha ez a jutalom...
Búgta a fülébe, még egész közelről csókolt bele a nyakába. Eleinte visszafogott nyögések hallatszottak felőle, amik egyértelmű jelét adták annak, hogy hogy is érzi magát, de Cassandra nem az a halk fajta, bár próbálta magát moderálni. Azonban... Az élet sosem egyszerű, a hirtelen megállásra képtelen bosszúsan reagálni, ahogy a benéző nőt elkapta tekintetével, inkább komikusnak tartotta ezt az egészet. Szinte kérlelő szemekkel pillantott vissza, hogy csak most ne, csak ez ne legyen a végszó. Visszacsókol, de el sem hagyja ajkaikat szabadulni, ahogy gyors mozdulataikkal egyre közelebb voltak az élvezet csúcspontjához, talán itt, talán most. Tagadhatatlanul ennyi tiszta gondolatfoszlány volt csak Cass fejében a remény miatt. Kifejezetten szerette az új helyzeteket és az izgalmakat, pluszban doppingolta az élvezetfaktorát, ami valahol jól is jött neki. Kapkodva a levegőt emelte meg a fejét és nyögött fel, ahogy érezte a testét végigjáró gyönyört. Zihálva hajtott fejét Owen mellkasára, kellett egy kis idő még kifújva összeszedi magát. Talán körmeivel kisebb karmolásokkal is megajándékozta idő közben orvosát, de semmi szándékos nem volt ebben, hopsz. Miután vége szakadt kezeivel végigsimított még egyszer az előtte lévő felsőtesten vigyorogva és a másik pillantását próbálta elkapni, egyelőre még teljesen a történtek hatása alatt volt.
- Lehet tanácsosabb lenne a problémásabb betegeket a rendelés végére tenni.
Kacsintott rá ahogy pedig szabad volt az út előtte lemászva az asztalról összeszedte felsőjét, megigazította a szoknyáját és az idő közben elrepült magassarkút is megkereste. Haját újra feltűzte, ahogy kibomlott, szinte egész gyorsan hozta magát olyan állapotba, mintha mi sem történt volna.
- Majd kérek időpontot az asszisztensétől legközelebbre.
Arca láthatóan kivirult, de egyelőre se beszélni nem kívánt róla, se mást tenni a helyzettel. Egy hét, csupán ennyi egy viszontlátás. Owenhez ballagva egy csókkal búcsúzott, letörölve a rúzsa nyomait egyik kezével, majd a papírt és holmiját felkapva elindult kifelé.
- További szép napot kedves Olivia.
Legnagyobb természetességgel libegett ki az asszisztens előtt, még rá is mosolyogva, láthatóan neki volt kínos és zavarba ejtő a helyzet, amit Cass végtelenül élvezni tudott. Egy nénit kedvesen útbaigazított, miközben hátrapillantva még intett is egyet. rohadtul jó dolog a változás néha, és még az is lehet, hogy valaki elkezd szeretni ellenőrzésekre járni és páciensnek lenni. Még talán lenne terápia is amit bevállalna.
Jó szex után micsoda tettrekészség és kreativitás uralkodik...