Alistair & Dorian

+16

Kezd elegem lenni a sok munkából. Ma reggel is, mikor felébredtem, az a rohadt kétszáz éves és épp ennyi kilós, orosz takarítónő meredt rám kitartóan. Méretes hátam rendesen ki is verte a víz ennek hatására. Megszoktam már, hogy fenyegetnek, megkísérelnek eltenni láb alól és hasonlók. De ez az Alla, mert így hívják a fehér nép legnagyobbikát, tényleg ijesztő egy teremtmény. Mintha az egyik rémálomból egy még rosszabba csöppentem volna. Már annyiszor megfogadtam, hogy nem alszom többé az őrsön, aztán valamiért mégis így alakul. Mint tegnap éjjel, ami igazából inkább ma hajnalban volt, na meg az azt megelőző napon. Az utóbbi negyvennyolc órában, épp csak tisztálkodni voltam otthon. Miért? Mert egy tetves sorozatgyilkos szerint, az év egyik legforgalmasabb időszakában kell gyilkolászni. Nem ért volna rá mondjuk egy bő hónap múlva. Bár ez nem pontos megfogalmazás, hisz még csak két haláleset írható a számlájára.  A kettő még simán lehet véletlen, ám a három már határozottan sorozat. Várom mikor csörren meg újra a telefonom. Biztos vagyok benne, hogy lesz harmadik is. Ez az állat nem fog csak úgy leállni, szóval tennem kell valamit. Csakhogy jelen esetben, egyedül vagyok, mint a kisujjam. Engem nem zavar különösebben a dolog, de a főnökasszony már más tészta. Hozzám vágta az egyik üres iroda helység kulcsát azzal, hogy rendezkedjek be, enyém az ügy, de kapok egy társat is. Mivel nálunk nincs üres ember, arra tippelek, hogy egy külsős lesz az. Remélem az egyik FBI-os cicababa. Velük határozottan jól kijövök! Unottan felpakolok pár képet az ósdi, régi módi táblára. A terem másik végén ott porosodik egy digitális változat is, de hiába olyan mocskosul drága, nem vagyok oda érte. Túl könnyen törik és a negyedik ilyen "baleset" után, már saját zsebből kellett kifizetnem. Ellentétben ez a régi, kissé kopott cucc, teljesen időt és Doriant álló. Gyors macskakaparással biggyesztek pár fontos információt a képek alá, majd az asztalhoz visszatérve, lazán odébb rúgom a széket és lehuppanok rá. Két fiatal, harminc alatti, barna hajú holttest. Mindkettő körmei narancssárgára festve. Ez azért van annyira furcsa, mint a múltkori ügyemben a kádnyi síkosító.  Főleg mert az egyik áldozat történetesen férfi.  Nem hiszem, hogy önként festegette rikító színűre a körmeit. És az is biztos, hogy nem saját magába vágott kést kereken harminc alkalommal. Kezembe kapom az egyik aktát és ismét átfutom a sorokat, közben fel-felpillantva a bizonyítékok fotóira.
-Lehet, hogy egy manikűrös zakkant meg a letört körme miatt! Vagy ez a gyilkos egy narancsligetből jött. Esetleg marha nagy divat lett ez a szín! - Sóhajtva hátra vetem a fejem, hogy egy pár röpke percre szemrevételezzem a plafon erezetét. Bele fájdul a fejem a bezártságba, hol van már az csini pót társam?  Végszóra nyikordul meg az ajtó, fejem pedig automatikusan fordul a hang irányába.
-Hát, te nem vagy az esetem! - Nyögöm ki a belépő férfira pillantva. Jó, nem erre számítottam, de legalább nem egy Alla féle gorilla. Állatbarát vagyok, de ami sok, az sok. Feltápászkodom hogy kezet nyújthassak az érkezőnek.
-Üdv a narancsos gyilkos főhadiszállásán! - Egy pillanatig töprengve bámulom, majd mégis csak hozzá fűzök még valamit a dologhoz. Csak én "becézem" narancsosnak, az újságírók, még nem szagolták ki a dolgot. Nem tudom mennyi időnk lehet még, mielőtt főcímmé válik az ügy.
-De ha gondolja, jobb nevet is adhat ennek az őrültnek... - Megemelek két zacskót, mindkettőben egy-egy narancssárga kendővel. Ahogy a kirakott képeken is látszik, ez takarta az áldozatok legintimebb részeit. Csakis ez!

Word: 560;Note:-

Alistair & Dorian

+16

Idióta megjegyzésemre, egész normálisan válaszol, spontán kiakadás helyett. Első blikkre ez máris szimpatikussá teszi számomra. Nem bírom a túlzottan komoly, feszült embereket. Olyan robot szerűen létező élő szövet a fémvázon típus pedig, épp elég van erre felé. Kezdetnek ott a főnököm, akire már igencsak ráférne egy kiadós menet. Igazi bomba seggű puma, ennek ellenére, bottal sem piszkálnám meg. Egy fekete özvegy, aki biztos, hogy keresztbe nyeli le a férfiakat aktus után. Nem gurult el a gyógyszerem és annak ellenére, hogy egyesek szerint nem vagyok minden esetben megfontolt, azért öngyilkossági hajlamaim nincsenek! Közben kezet rázok újdonsült kollégámmal. Vajon mi rosszat tett? Vajnak kell lennie a füle mögött, mégpedig jókora adagnak, ha büntetésből mellém osztották.
-Részemről nagyobb öröm lenne otthon lenni, de hát ez van... - Miért van az, hogy ha valaki tesz egy ártatlan megjegyzést, nekem mindig zsigerből felelnem kell rá? Bár ez esetben legalább nem mondtam nagy hülyeséget. A nappalimban, Sorával az oldalamon, tényleg jobb időtöltés lenne.
-Dorian Calabrese, gyilkossági nyomozó, ahogy a mellékelt ábra mutatja. Egyébként tegezz nyugodtan! A jó ég tudja meddig leszünk kénytelenek összedolgozni. - Feleslegesnek tartom az örökös udvariaskodást. Mikor egy rendőr utcákon át kerget egy mocskot, hogy aztán egy rohadt sikátorban, golyóval a gyomrában találja magát, eszébe sem lesz tegezni azt, akinek fedeznie kellett volna. Nem mintha tapasztalatból beszélnék, hisz többnyire mire a társam észbe kap, én már meg is szegtem a letartóztatás egyezményes szabályzatát. Még dühkezelésre is járnom kellett egy ideig, pedig semmi szükségem sem volt rá. Nem vagyok erőszakos állat, csak kissé hirtelen, azt hiszem.
-Pontosabban éppen ebben az árnyalatban készülnek a rabruhák. Továbbá világszerte majdnem nyolcszáz, Hawaii viszonylatban pedig 72 olyan üzlet, iroda és szórakoztató centrum van, aminek a logójának az alapszíne szintén ez. - Komoly arccal magyarázok, majd miután sikeresen előtúrom az akták közül a kinyomtatott listát az említett helyekről, átadom az új jövevénynek.
-Egyelőre semmi olyat nem találtam, ami arra utalna, hogy bármelyiküknek lenne ilyesféle kapcsolata. A múltjuk patyolat tiszta. - Közelebb lépek a táblához és jobb kezemmel a nőre mutatok. Már a papírok sem kellenek, fejből tudok mindent. Két napig mással sem foglalkoztam, csak velük. Talán, ha még a terepre is kijutottam volna, előbbre lennék. Csakhogy mire felfedezték, hogy ez egy kezdődő sorozat, addigra már nem volt tetthely, ahová kimehettem volna.
-Ő itt Isadora Rimes. Jó családból származó, 20 éves orvostan hallgató. 165 centi, kb. 55 kiló, barna hajú, barna szemű, átlagos lány. Jegyei alapján jó tanuló volt, ismerősei szerint kedves, ám csendes teremtés. Priusza nincs, ahogy látszólag semmi más köze sem korábbi bűntényekhez.  - Még az igazolvány száma is a fejemben dübörög. Ő pont azon áldozatok egyike, aki egy cseppet sem érdemelte azt, ami vele történt.
-A második áldozat Richard O' Brian, 25 éves, helyi lakos. Szakácsként dolgozott, anyagi helyzete nem túl rózsás, de azért stabil. 182 centi magas, kb. 71 kiló, barna hajú, barna szemű férfi. Ismerősei szerint  az apja halála óta, csak a munkájának élt, még csak barátnője sem volt. Őt is átlagosnak mondanám. - Felsorolok minden fontosabb információt, amit eddig megtudtam az áldozatokról, majd egy lélegzet vételnyi idő után, folytatom a sort. Igaz, minden megtalálható az aktákban is, de így talán gyorsabb.
-Nincs semmit, ami arra engedne következtetni, hogy ismerték egymást.  A lányra a parton találtak rá, míg Richardra egy forgalmasabb részen a város másik végében. Mindkettőjük halála éjfél és hajnali kettő közé tehető, továbbá, testüket pontosan harminc késszúrás érte. Ez nem lehet véletlen! 2 nap, két halott. Gyors és elég precíz ahhoz, hogy ne hagyjon nyomokat maga után. - Alistair felé fordulva fejezem be a kiselőadásom, remélem meglát valami olyat is, ami az én figyelmemet elkerülte. Bár az talán nem is lesz olyan nehéz, a kialvatlanságomnak köszönhetően. Lassan azt sem tudom, én ki vagyok, nemhogy azt, hogy ki a gyilkos. Bár egy kis akció felpörgetne.

Word: 622;Note:-

Alistair & Dorian

+16

-Ez sajnos örök érvényű igazság! - Egyet kell értenem vele. Tényleg mindig van egy barom, aki mások halálán élvezkedik. Bár nem kéne panaszkodnom, hisz épp miattuk van munkám. Ha ők nem lennének, ki tudja velem mi lenne most. Minden esetre, szeretem ezt a melót. Veszélyes és szarul fizet, de én mégsem cserélném le semmi másra.
-Minél hamarabb kapjuk el, annál hamarabb mehetek haza... - Nem is a mellettem álló férfihez intézem szavaim, sokkal inkább, saját magamnak. Az alvás annyira nem érdekel. Ha őszinte akarok lenni, bevallom magamnak, hogy az álmaimat nem tudják feldúlni az őrült gyilkosok. Már megszoktam, hogy mindig van épp egy, aki miatt törhetem a fejem. Vagy épp az övét, ez helyzetfüggő!
-Igazad lehet. Ráállítok pár naplopót! - Kapom is elő a mobilom és egy csepp hízelgéssel máris szerzek pár újoncot az ügyre. Nehogy már nekünk keljen még a listán is átrágni magunkat. Ki nem állhatom a kuli melót.
-Már neki is esnek. - Kijelentésemet követően rögtön információkkal bombázom az áldozatokkal kapcsolatban. A lényegesebb momentumokat el is sorolom, természetesen immár fejből. Épp elég időm volt megjegyezni mindent.
-Éjszaka kihaltabbak az utcák, talán ez lehet az ok, vagy nappal dolgozik a gyilkosunk.  A lány ösztöndíjas tanuló, nem ide valósi, a fiú viszont, helyi lakos. - Nem átallom kimondani a véleményem, de persze a kérdésére is válaszolok. A nyomozás csapat munka. Bár hajlamos vagyok előre rohanni egyes helyzetekben, azért ezt még én is jól tudom. Nem hiába van itt.
-Azt hiszem, nemsokára újabb áldozatunk ... - Nem tudom befejezni a mondatot, mert a telefonom éles csörgése közbe vág. Fölveszem, abban bízva, hogy talán találtak valami újabb nyomot. Persze ujjlenyomat helyett, egy újabb hulla hírét kapom.
-Meg is van a következő áldozat! - Sóhajtva hangosítom ki a beszélgetést. Újabb nő, a helyi szeméttelepen. Rengeteg késszúrással a testén, egyetlen narancssárga ronggyal letakarva.
-Ez határozottan a mi ügyünk következő kirakósa! Mehetünk a tetthelyre? - Már kapom is fel a felsőm, amint letettem a készüléket. Nem örülök annak, hogy egy szeméttelepre kell elmennem, de az is jobb az irodánál. Már csak a slusszkulcsot kell felmarkolnom és már meg is vagyok.
-Akarsz vezetni, vagy inkább az aktákat olvasnád át útközben? - Az ajtó felé robogok, abban a tudatban, hogy új társam követ engem. Vagy mégse?

Word: 370;Note:-

Alistair & Dorian

+16

-Ezt sajnos erősen kétlem! - Grimaszba torzul az arcom egy pillanatra. Hogy lesz-e olyan nap, mikor az egész világon, senkit sem ölnek meg? Nem! Ebben szinte biztos vagyok. Ha az elmebetegeket nem vesszük figyelembe, akkor is túl gyarlók ahhoz az emberek, hogy egy teljes napot kibírjon a világ halott áldozat nélkül.
-Két gyönyörű nő vár otthon, az egyik imád, a másik gyűlöl. A húgom és a barátnője, a húgom az aki imád! Szóval végül is, annyira azért nem sietek, csak egy kis alvás esne jól! - Nem is tudom, hogy miért avatom be a dolgaimba. Talán, hogy ne érezze úgy, hogy sietősen le akarom rázni. Igen, mennék haza, ha lehetne minél előbb, hogy bedőljek az ágyamba. Se nem több, se nem kevesebb.
-És téged, hazavárnak? - Udvarias vagyok, ami azt illeti. Anyám arra tanított, hogy illik ilyen helyzetekben visszakérdezni. Na de nem ezért teszem. csupán kíváncsi természetű vagyok, mint ahogy a legtöbb szakmabeli.
-Ja, többnyire lelkesek, de van amikor seggbe kell őket rúgni ahhoz, hogy haladjanak is. - A laborosok és az újoncok karöltve csapnak le az ilyen kuli munkákra, de van amikor épp az "én soha sem leszek igazi nyomozó" depresszióba esnek. Ilyenkor kell megbillenteni őket, hogy húzzanak bele rinyálás helyett.
-Mellettem sok jó napjuk van! - Jegyzem meg csak úgy mellékesen. Nem vagyok az a szöszmötölős típus, így minden hasonló munkát, többnyire rásózok valaki másra. Kivéve, ha nagyon érdekesnek találom az ügyet, de az olyan ritka, mint a fehér holló. Közben belelendülök az üggyel kapcsolatos magyarázkodásba.
-Bizonyára van valami szisztémája, nem tűnik szociopatának.  Ahhoz túl tiszta és kevés nyomot hagy. - Nem fűzök sok mindent hozzá a szavaihoz, mert ennyi adattal egyszerűen nincs mit.  De egy perc múlva már csörög is a telefonom és megkapjuk a kívánt új nyomot. Egy teljesen friss helyszínt.
-Akkor felmosom velük az egész szemétdombot az biztos! - Morgolódva indulok el. Ha a helyszínelők megint elcsesznek valamit, kibaszott mérges leszek. eddig sem láttam semmi érdemlegeset, így lehetetlen lezárni az ügyet.
-Tényleg? - Pillantok rá vissza, mikor a skizofrénia elleni gyógyszereket említi. Arcom nem riadt, vagy lenéző, inkább érdeklődés és jókedv csillan meg a tekintetemben.
-Ez jó! Szeretek vezetni! - Nem állok meg bájcsevegni vele, azt sem latolgatom, milyen lehet mikor bekattannak neki odabent. Nem igazán érdekel. Oké, nem mindennapi pasas, de eddig normálisabb volt, mint sok teljesen egészséges munkatárs.
-Jobb, ha bekötöd magad! Állítólag hajlamos vagyok a vagyok a vadulásra! De ez csak a munkahelyi pszichológus véleménye. - Vigyorogva ülök be a volán mögé. Ember, ha tudnád hány ilyen verdát törtem már össze!

Word: 419;Note:-