Hogy én? Én én vagyok igen, köszi tudom. Áááá hogy ide valamit magamról kell írni, értem én, persze, világos mint a vakablak... Tehát öööö. Nem vagyok valami kimelekedő alak, bár azért a felnyírt hajam után meg szoktak fordulni, és a piercingek meg a kihúzott szem is sokat "dob" a megjelenésemen. Bár nem érdekelnek, tényleg nem. Gyerekként mindenben meggátoltak amit szerettem volna, most mindent megengedek magamnak, mert nem tart vissza senki. Szóval szívesen hordok feketét, és egy egész gyűjteményen van a zenekaros, vagy éppen punkos pólókból, és nadrágokból.  Na meg a kiegészítők is elég népesek, és akad egy két kósza bakancs is a kényelmes edzőcipők mellett. Hajam fekete, szemeim szürkék, semmi extra, és néha feketével és sötétszürkével festem ki, csak mert nekem az tetszik. Arcom kissé hosszúkás, és nem mondhatni kifejezetten jóképűnek, és ha valaki udvariasan megjegyzi hogy aranyos vagy karakteres, sose higgy neki, szerinte ronda vagy. Mindegy, nem hallgatok az emberekre, nem érdekel hogy milyennek bélyegeznek, nem ismernek engem. Tipikusan olyan ember vagyok, aki többet tud mint amennyit elmond, de ez van, általában megtartom magamnak a véleményem és nem folyok bele kicsinyes vitákba, csak ha nagyon muszáj és olyankor is többnyire meglepődnek az emberek. Nem gondolják hogy van véleményem, vagy inkább hogy milyen mivel a kinézetem ellenére nem vagyok én gonosz vagy sátánista és nem áldoztam soha se macskát, se egy hajszálat se semmiféle szektának, és az egészet vadbaromságnak tartom. Úgy ahogy van. Nem vagyok egy társasági ember, kevés barátom van, de azok legalább olyanok hogy ha fél évig nem is beszélünk, akkor is tudjuk hogy számíthatunk egymásra. Jah fel kéne hívni Derryt... na de vissza. Szóval én ilyen kissé zárkózott vagyok, de megvan a magam humora, és meglepődnél ha tudnád mennyi minden érdekesség akad körülöttem.

Érdekességek:
- Ugye vannak piercingjeim, látod? Elég szembetűnő és egy tetoválás is a mellkasomon, a szívem felett. Kurván fájt ám! Továbbá akad pár fülbevalóm, szeretem a fémeket.
- Szeretek játszani, mármint ilyen számítógépes játékok mint a Wow például, vagy a Lol vagy a Wod vagy sok más ilyen típusú game.
- Dohányzom, bár semmi más szenvedély, mármint drog, vagy pia, vagy fű, ezek nem, csak a sima cigi, az jöhet.
- Van cuki énem is, és titokban mindig is akartam egy olyan pulcsit, aminek cuki fülecskéje van. Nemrég kaptam is egyet legnagyobb örömömre.
- Imádom a tech kütyüket és appokat amik naponta újulnak meg kb, és ha tehetném egy filmbeli jövőben élnék ahol minden kütyümániás mennyországa válik valóra.
- Imádok a nagyimnál kajálni, mert istenien főz még mindig, és ciki vagy nem ciki jobban kijövök vele mint.... a szüleimmel.  Azokról inkább ne beszélgessünk.
- Gyerekként nem voltam balhés, inkább a tini korszakban kezdődött a lázadás minden ellen. A helyi pap pl megkért hogy soha többé ne tegyem a lábam a templomba. Örültem neki.
- Mivel nem szoktam inni, még sört sem igazán elég könnyen berúgok és olyankor előszeretettel éneklek. Szerintem szörnyű, mások szerint egész jó hangon. Nem hiszek nekik.
- Nem elhanyagolható tény, hogy fóbiásan irtózom a kisbabáktól, olyan kis... nem tudom de maradjon tőlem távol. Pedig sokan jönnek azzal hogy szerintük a kicsik meg bírnak engem. Neheeeem.
- Hát nem mondom hogy fóbia, de ki nem állhatom a tengeri herkentyűket, és a csípős cuccokat a kajámban. Tehát az indiai konyha elvből kilőve.
- Bár nem nagy cucc, tudok főzni és ellátom magam, mivel más választásom nem igen van.
- Na meg ha már ugye tech mániás vagyok, nyilván nem meglepő hogy nyertem pár ilyen témájú versenyt ugye?
- A monsteres energiaitalok réme vagyok, egyszerűen nem tudok eleget inni belőle, akkor is ha káros. Na jó ez még a cigi mellé belefér, és eddig csak egyszer volt olyan hogy öt doboz után szinte láttam a hangokat is.

Totálisan hajnal van amikor csörög a telefonom. Azt se tudom hány méter, mi merre, én ki vagyok, igen ki vagyok ettől a reggeltől, de úgyértve hogy személyiségileg... mindegy! Álmosan, begyógyult szemekkel tapogatózom a telefonom után, és rápillantok, ólomsúlyú pilláim alól. Kiírja ugyan a számot, de nem ismerős. Felveszem és kómásan közlöm.
- Halló? - igen, ezt mind. A zaklató hallhatóan felismeri a hangom, és máris löki a rizsát, én meg félkönyökre emelkedek, és csukott szemekkel, félig aludva próbálom elkapni a lényeget. Az a sok túlóra kikészít teljesen. Nem is tudom minek vállalom ennyire túl magam. Ja de, mert jól fizet. És az életvitelemhez kell a pénz, hogy el is tudjak tenni.
- Jesse! - kiált bele egy hang a telefonba mire felriadok ábrándozásomból.
- Miaz?  - kérdezem.
- Beszélek hozzád éppen egy ügy kellős közepén vagyok hajlandó lennél figyelni is rám? - kapom máris a virtuális fejmosást, amit sosem viseltem jól, de végül feltornászom magam ülő helyzetbe.  
- Persze, Dana még jóhogy figyelek, amikor két órája feküdtem le, mire befejezte a legutóbbi ügyedet, de köszönöm kérdésed, ébren vagyok - vágok vissza, mivel alapvetően nem vagyok agresszív de ilyenkor kicsit magasabb a vérnyomásom mint szokott. Ezt valószínűleg ő is érzi, mert kissé lágyabban, békülékenyebben folytatja, aminek az a lényege hogy azonnal be kell mennem az őrsre. Jah igen, a rendőrségen melózom, hát nem meglepő? Nekem az volt évekkel ezelőtt....

Szóval jah 26 éves vagyok és egyedül élek. Hogy lehetséges ez? Nem olyan nagy dolog. A gyerekkorom nem volt valami igazán említésre méltó, tipikus szigorú szülői szigor, ezt nem lehet, azt nem lehet... ezt se szabad, amazt sem... a kamaszkorban viszont lázadtam rendesen, adtam az életérzésnek. Mivel előtte nem igen voltak barátaim, mert anyámék nem vették jó néven, sokat játszottam, rengeteg időt töltöttem a gép előtt, és hamar rájöttem hogy mi hogyan működik. Elkezdett érdekelni, hogy mi van a játék mögött, hogy lehet szétszedni és összerakni. Előbb csak kis dolgokat szedtem szét, aztán nagyobbakat és iskolásként már a technikai része is érdekelni kezdett és mindig megszereztem az első pass keyeket a játékokhoz amikért mások súlyos összegeket fizettek ki egy plusz pálya, vagy bónusz feloldásához. Nekem már akkor ment, és tudtam hogy ezzel akarok foglalkozni. Anyáméknak persze nem tetszett hogy valami irodakukacként akarok majd rohadni életemben és valami nemesebb munkát szántak nekem. Elképesztő ötletekkel jöttek, de nem voltam rá vevő. Én ezt akartam csinálni. Középiskolába már kifőtt terveim voltak, és minden infós tárgyat szerettem amihez kicsit is köze van ennek, így értelemszerűen a reál tárgyak voltak az erősségeim, és a bölcsész tárgyak kevésbé. Mindenesetre valahogy átszenvedtem magam rajta és akkor már remekül kezeltem a rendszereket, a windows, az apple és minden más gépet meg tudtam csinálni, így jó kis zsebpénzt csináltam ebből. Általában nem is volt nagy baj, csak ugye aki nem ért hozzá, annak végzetes hibának tűnik minden. Szóval elég jól ment ez nekem, és sok sok veszekedés és asztal csapkodás után, mégis csak ilyen szakra jelentkeztem tovább, és ott már elszabadult a lehetőségek tárháza előttem. Mindent feltörtem és meghekkeltem ami nem nyílt meg elsőre, és a végén az iskolai programot is remekül tudtam manipulálni, mintha csak az enyém lenne. Megértettem a működésének alapját, és onnantól... A rendőrségét is fel akartam törni. Látni akartam mi folyik ott, és sok sok éjszakát töltöttem éberen emiatt, és végül a legmélyebb aktákig jutottam, bár egy apróság elkerülte a figyelmem és.... lebuktam. Az őrszem, amit nem lőttem ki, nem feltételeztem hogy tudnak ilyesmit használni, így másnap kellemetlenül ért ahogy becsöngettek hogy jöttek értem. Mivel lenyomozták a gépem. Nem értettem a helyzetet és azt sem hogy miért vittek el bilincsben, amikor kb az én erőnlétemmel az első sarokig sem jutottam volna el. Halálra voltam válva de próbáltam bátorságot mutatni és nem összeomlani a nyomás és stressz alatt. Kihallgattak mint a filmekben és amikor éppen nem beszélgettek velem, akkor nyomorultul kuporogtam a fogdában. Eszembe se jutott hogy lebukhatok. Én nem számítottam erre.... végül aztán értem jöttek. Második napon, miután aludtam pár órát. Valami rangos tiszt lehetett, mivel senki nem beszélt előtte és sokkal fegyelmezettebbek voltak mint előtte. Akkor már a jelenlegi külcsínem viseltem. A tiszt nevetett hogy egy 22 éves gyerek cselezte ki az egész védelmet. Lehordta őket, én meg nem értettem mi van, féltem, éhes voltam és nagyon álmos. Végül aztán meglepő kérdéssel állt elő, azt mondta hogy elsimítja az ügyet, ha azonnali hatállyal leszerződöm a rendőrséghez és az ő hekekrük, infó gurujuk leszek. Köpni nyelni nem tudtam abban a pillanatban de mindent megígértem volna hogy ne csukjanak le, így aztán megváltottam a szabadságom. Fellélegezve indultam haza, hogy megúsztam és még munkám is lett igaz idejekorán de nem érdekelt, csak az hogy ... Anyámék persze nem értékelték. Ők csak azt látták hogy elvittek, mint valami bűnözőt. Nem sokat beszéltek erről, de éreztem hogy.... nem is tudom elítélnek és elhidegülnek. Másfél hónapot dolgoztam, és az első fizetésemből el is költöztem tőlük minden holmimmal, mintha sosem laktam volna ott. Mintha nem... mintha nem lett volna fiúk. Azóta egy kis panelben élek, magányosan, és csak egy szobanövényem van. Az mind. Ez az én szerencsétlen, szerencsés történetem.

Befordulok a rendőrség elől, és kiszállok a kocsimból, nem a legújabb példány és nyögöm a részletét, de kell, mivel elég sokat kell vezetni és mászkálni. Kezemben egy doboz energia itallal slattyogok fel a rendőrség lépcsőjén, hogy szembe nézzek a Dana által hozott, SOS feladattal, így két óra alvás után... Csodálatos lesz, tényleg....