Külső: Nem mondaná magát magad nőnek, mert még magassarkúval sem üti meg a százhetven centit. Ami miatt elég sokszor megkapja, hogy kisember. Mindenki csak becézi, és nem veszik komolyan. Hosszú barna haja van, amit mindig másképp hord, oly egyenesen, mint a szög, hol pedig begöndörítve. Mikor milyen kedve van. A szemei ragyogó zöldek és szereti kiemelni, hogy kitűnjön a tömegből. Bőre fehér, pedig már kiskora óta Hawaii-n lakik. Szeret sportolni, imád úszni és szörfölni, így gondolható, hogy az alakja izmos, sportos.
Belső: Elsőre egy kislányt látsz benne, mikor megnézed, de egy intelligens felnőtt nő, aki a Francia nyelvleckéket ad, ingyen. Szeret emberek közelében lenni, de nem vonja bele magát a társalgásokba, mint minden buliba van egy csendes lány a sarokból, aki inkább megfigyel, na Ő lenne az pontosan. Nagyon szereti a ruhákat és sokat szöszöl a reptéren, mert kisegítő munkát vállalt. Hogy átlépje a saját korlátait.

- Szeretném, ha mondjuk, kitörnél a korlátaid közül. Phillie! – szólt anyám és csípőre tett kézzel állt előttem, én pedig nem tudtam mit mondani, úgy voltam vele, hogy még is mi a fenét műveljek, hogy kilépjek a korlátaimból?
- Anya, így is dolgozom, eljárok a strandra, mit vársz még tőlem? – kérdeztem vissza bosszúsan és kifújtam az arcomba csapódó haj tömeget, mert közben próbáltam a jógára összpontosítani, ami ugye nem megy, ha egy másik ember az ajtóba rikácsol.
Anyám szánt szándéka, hogy egy oltári nagy ribanc legyek, mert csak úgy érek el vele dolgokat. De én szeretem a saját kis világomat, pasi nélkül. Miért kellene nekem valaki, akivel csak veszekednénk, és nem tudnánk dűlőre jutni? Pár hónap múlva kiadnánk egymás útját és kész, jönnek a sírós napok és elkezdenék hízni, amiért nem kellek egy férfinak sem. Kösz, maradok a jógánál és a Franciánál.
- Tudod, mit várok tőled? Hogy végre felnőttként viselkedj. – még sosem láttam anyut ennyire elgyötörtnek, de csak én tudom, hogy miért nem nyitok a férfiak felé. Amit soha senki nem fog megtudni. Erre persze nem óhajtottam válaszolni, jobban éreztem magam, hogy nem tud rólam semmit, mert ha tudná is csak azt mondaná, hogy „lépj túl rajta Lippa.”
- Mennem kell, már várnak. – mormoltam és a fürdőbe zárkóztam anyám elől és a kitörő haragja elől, hogy még arra sem vagyok jó, hogy egy jót vitázzon. Hozzá teszem, egy darab férfit mutattam be neki, a legjobb barátomat és képes volt vele kikezdeni. Az én szememben nem anya, csak így nevezem, mert végül is ő adott életet nekem.
Letusolva szárítottam meg a hajam, hogy ne legyen semmibe sem belekötni valója. Majd egy kis festék, de nem túl feltűnő, épp csak ami anyámat megnyugtatja és felvettem az előkészített ruhát és irány a reptér.
Mosolyogva fogadtam a vendégeket és segítettem őket eljutni a kért információhoz, ilyen volt a lift keresése, a mosdó vagy az eltűnt csomagok megkeresése. Amik annyira nem is tűntek el, csak egyszerűen nem ismerték fel. Mert legalább száz egyforma jött le a szalagon.
Már vagy az ezredik emberkének mutattam meg, hogy hol találnak taxit, mikor egy kisfiú sétált el mellettem, aki szipogott. Gyorsan utána eredtem és megfogva a kezét néztem rá.
- Szia, prücsök, mi a baj? – guggoltam elé, és láttam, hogy egyre vörösebbek a szemei és folyik az orra, így előkerestem az életmentő tatyómból egy zsepit és megvártam, míg kifújja az orrát és illedelmesen eldobja a közeli kukába és visszasétál.
- Szomjas vagyok és anya elment valahova, nem találom! – sírva fakadt én pedig szinte magamra ismertem, anyám is ilyen volt, „maradj itt, mindjárt jövök” és elment.
- Gyere, meghívlak egy üdítőre és megkeressük anyukádat. – mosolyom olyan fesztelen volt, hogy magam is meglepődtem, hogy nem fakadtam ki.
A büfében vettem egy nagy adag hideg vizet, mert tényleg szomjasnak tűnt és alig, hogy megfordultunk ő már meg is látta az anyukáját és integetve elment, azért egy köszönömöt még mondott, és eltűnt az emberi hullám között. Megkönnyebbültem, hogy az anyja meglett, és olyan gyorsan akartam visszamenni a helyemre, hogy neki ütköztem egy mellkasnak. Na, igen, ne feledd Phillie, picike vagy. Azért mert egy gyerekkel beszéltem nem biztos, hogy utána te is megnöttél, sőt inkább kisebb lettem.
Mikor felnéztem meglepődve láttam, hogy egy magas, férfi áll velem szemben és olyan arca van, mint aki most esett le egy modellplakátról.
- Ne haragudjon. – kértem bocsánatot, majd eszembe jutott, hogy én itt nem egy kislány vagyok, hanem munkatárs. – Segítetek esetleg valamiben? Keres valamit? Valakit? - gyorsan helyre rázódtam, a kisebb trauma után, na erre anyám büszke lenne, legalább hamar kapcsoltam és nem fagytam le, mint egy kisiskolás. Mert ha amúgy egy fokkal jobb pasi áll velem szemben, mint Freddie a horror filmekből nem tudok megszólalni. Ezért is képes volt minden féle orvoshoz elvinni, akik közölték vele, hogy ez pszichés gát, azért kell mindennap kisbeszédet tartania.. Mintha szűkségem lenne rá.