Hogy ki is vagyok valójában nem lehet pár szóban, vagy egy puszta felsorolásba jellemezni. Igazából nem is hiszek abban, hogy puszta szavak és leírások alapján megfelelő képet lehet kapni a jellememről, de kedvetekért most teszek vele egy próbát. Alapvetően egy nyugodt, kiegyensúlyozott fiatal ember vagyok, aki tisztában van a képességeivel és azok határaival, ami némi magabiztosságot kölcsönöz nekem. Nagyon precíz, néha már-már betegesen pontos vagyok, amivel néha kikészítem a környezetemet, ugyan akkor ezek az adottságaim remek szervezővé is tesznek, aminek számtalanszor vettem hasznát az életben.  Nagyon visszahúzódó vagyok, bár alapvetően fesztelenül és barátságosan közelítek az emberekhez, de közel még legjobb barátaim, sőt a családtagjaim közül is csak keveseket engedtek az élet során. Emiatt hiába tesznek az adottságaim jó vezetővé, sokszor képtelen vagyok elég könyörtelenül és erélyesen fellépni, vagy legalábbis annyira nem, amennyire egy multinacionális vállalat vezetőjétől szükséges lenne. Apukám ezt úgy fogalmazta meg, hogy olyan vagyok mint a nagyapám, kreatív vagyok, látom a jövőt és meg van bennem a karizma, hogy az embereket rávegyem a jövőképem megvalósítására. Azonban, amikor szavak helyet tettek idejön és  valódi döntéseket kell hozni, akkor menetrendszerűen elbukom. Sokan túl komolynak tartanak, amivel nem értek egyet, mert számtalan fura hobbim van, ami miatt sokkal jobban érzem magam ha nem is gyereknek de egy huszas évei elején -közepén járó férfinak. Ez talán azért van, mert fiatalon tényleg nagyon komoly voltam, de csak egy korombelihez képest. Ezt a szintet mindenki elfogadta, soha se éreztem, hogy változtatnom kéne. Most viszont, harmincas éveim elején, amikor barátaim felnőnek, családot alapítanak és karriert építenek, szembe ötlő számomra, hogy utolértek sőt bizonyos területeken le is hagytak. Mindezt tették úgy, hogy velem ellentétben egy cégnél több sorsa nem nyomja a vállukat.

Érdekesség:
- Alkalmi dohányos. Mivel volt, hogy évekig gyújtott rá, nem is tartja magát függőnek, de stresszesebb időszakaiban napi szinten elszív legalább egy szálat.
- Tizenkét éves kora óta szerepjátékozik. Bokros teendői ellenére legalább kéthavonta egy hétvégét ennek szentel és szabadságát jellemzően szerepjáték vagy a hagyományőrzés tölti ki.
- Létrehozott egy alapítványt az e-sport támogatására és álnéven rendszeres írója több szakértői fórumnak.
- Kicsi korában színész szeretett volna lenni. A középiskolában tagja volt a dráma csoportnak és saját színdarabot is rendezett.
- Rajong a komoly zenéért.
- Közép szinten beszél franciául, ami részben a középiskolában tanult, részben francia származású anyja hozadéka. A katolikus iskolába megtanult latinul is.  Jelenleg kínai és orosz nyelvleckéket vesz.
- Összesen 4 féltestvére van, de mindegyik lány és jóval fiatalabb nála. Bár egyedüli vér szerinti fiú gyereke az apjának, de később a legjobb barátját szintén örökbe fogadta a család, hogy ne nyomja egyedül az öröklés vállát.
- Katolikus vallású, bár jelenleg nem gyakorolja aktívan, de évek óta szeretne részt venni egy zarándoklaton.

Harminc egy évvel ezelőtt láttam meg nap világot, a milliárdos és botrányhős Alexander Morrison, valamint Justine Boumonte-Morrison egyetlen gyermekeként. Anyai oldalról előkelőséget és neves ősöket örököltem, még apai ágról a Morrison örökség roppant terhét kaptam jussul.
A helyzetem már kisbabaként nehézzé vált. Még ugyan ebben az évben meghalt a nagyapám, így a mindössze huszonhárom éves édesapámnak kellett átvenni a cég vezetését, ami nem volt egy leány álom. Édesanyám szülés utáni depresszióban szenvedett, sokáig beteg volt. Amikor felépült rövid normális élet után, elég keményen inni kezdett, ha hinni lehet a később megírt könyvének, mindezt azért tette mert apa elhanyagolta. Négy éves koromig főleg a fekete dadusom nevelt, majd amikor a szüleim válni kezdtek és apa teljes felügyeleti jogot kapott, a két nagymamámra valamint az anyai nagynénémre bízott, hogy megóvjon a botrányoktól. Életem korai szakasza a New York egyik előkelő külvárosához kötődik, ahol egészen tizenkét éves koromig meglehetősen elzártan éltem a már az említett családtagjaim nevelése alatt. Apám és az anyám szinte egyáltalán nem is voltak részei az életemnek, mind a kettő újra házasodott, amit aztán többször megismételtek. Apa ezen felül is szeretőket tartott, sokat bulizott és ivott. Anya pedig író lett és mivel a sikerét egy édesapámról szóló műnek köszönhette főállásba szidta őt minden létező televíziós műsorba, ami megkockáztatta a Morissonok haragját. Ennek ellenére nem tartom rossznak ezt-az időszakot, mert akik mellettem voltak azok annyi szeretett, törődést és gondoskodást adtak amennyit csak ellehet képzelni. Későn növő, beteges fiú voltam, otthon magán tanárok segítségével tanítottak. Mivel játszótársam kevés akadt az időm nagy részét saját történetek kiagyalásával töltöttem, képzelt barátokat alkottam magamnak, vagy éppen hosszú órákat ültem egy könyv vagy számítógép billentyűzete felett.
Tizenkét évesen irattak be egy előkelő New Yorki magániskolába, hogy szokjam egy kicsit a közösséget. Itt meglepően hamar barátokat is szereztem, akik bár nem voltak sokan, de többé kevésbé egy életre szóltak. Közöttük legjelentősebb, Trawes Patrik Camper becenevén "Troup" aki sport ösztöndíjjal egy bukott üzletember gyerekeként került be az iskolába. Nem mondtam le azonban se történetek kitalálásáról se számítógépezésről. A barátaimmal órákon át játszottunk, hol a számítógép vagy a konzol előtt, hol pedig egy-egy asztalnál kockák segítségével. Később többen a csapatból tagja lett a színjátszó körnek, ahol önbizalmat szereztem az egyre jobb és jobb szerepek által. Soha se voltam kitűnő tanuló, de a közösségi programok szervezéséből, mindig kivettem a részem és négyesnél is ritkán kaptam rossz jegyet. Tizenöt és tizenhat éves korom között azonban az iskolában lezajlott egy igazgató és vezetőség váltás után számomra kedvezőtlen lett a helyzet. Egyre többet kerültem vitába a tanárokkal, lázadozni kezdtem a tananyag változtatás ellen és tanárok kirúgása miatt. Egyre kevésbé engedték meg, hogy önállóan gondolkodjunk. Sokat romlottak a tanulás iránti érdeklődés hiánya, a jegyeim a megnövekedett gépezés, szerepjátékozás és persze a szokásos "kamasz gondok" miatt is. Később Troupe barátomat majd nem kirúgták, mert egy sérülés miatt nem tudott három hónapig kosarazni, a kitűnő eredményei ellenére az iskola elutasította, hogy tanulmányi ösztöndíjat kapjon és az apja, aki akkoriban kezdett betegeskedni nem tudott fizetni. (Végül apám kifizette a tandíját.) Ennek kicsúcsosodása az iskolai színdarabom volt, amelyben egy háborús konfliktusra vetítettem ki, az iskolában felmerülő problémákat. Az iskola persze behívatta a szüleinket, apa pedig magyarázkodás helyett kijelentette, hogy a továbbiakban egy fillért sem ad az iskolának és kivesz mind a kettőnket, ha úgy látjuk jónak. Az iskolát végül egy katolikus intézmény növendékeiként fejeztük be. Ami azért nem volt annyira ijesztő, mint így elsőre hangzik.
Tanulmányaimat a Columbia egyetemen folytattam, ahol informatikát és előjogot hallgattam. Sokkal jobban ment a tanulás mint a középiskolában, bár nem minden tantárgyamat szerettem itt se. Főleg főszakomnak választott jogi tárgyak egy részét nem bírtam megszokni, bár sokáig nem adtam fel a lehetőséget, hogy jogász legyek. Az egyetem alatt más terveimet is igyekeztem megvalósítani, a barátaimmal az én és más tehetősek örökség alapjait felhasználva jelentős szülői támogatással saját vállalkozásba kezdtünk. Saját számítógépes játékot készítettünk, felvásároltunk egy kiadó vállalatot és meglepően jól ment a dolog. Annyira, hogy apám egy jelentősebb összeget is felajánlott ha részvénytársassága alakítjuk. Mivel ez nagyon nagy és körülményes dolog, az akkoriban tanulási gondokkal küszködő Troup halasztott az egyetemen és a saját vállalatunk vezérigazgatója lett. Szüksége is volt erre a sikerre, mert nem sokára meg halt az édesapja és mivel apa látta benne tehetséget, bennem meg azt, hogy nem feltétlen akarok az ülteti pályán tovább haladni, örökbe fogadta. Én hosszunkét évesen rendre befejeztem a tanulmányaimat és jogi egyetem megkezdése előtt egy világ körüli utat tervezgettem. Megakartam írni közben saját könyvemet és úgy általában időt akartam szánni magamra, a négy év kemény tanulás után. Ebből azonban nem lett semmi. Először a nyugati partra kellett utaznom, hogy a fúzió előtt álló vállalatunk irányítását átvegyem még a legjobb barátom végre lediplomázik. Majd kettőnk nyakába szakadt először az teljes keleti parti részleg, majd apám egész világot átívelő elektronikai és informatikai cég hálózata, ami miatt az utazás általában kemény munkát jelentett, csak éppen egy más kontinens, más országában tartózkodtam közbe. Közben igyekeztem a tanulmányaimat is folytatni, bár ez nem ment mindig egyszerűen. A jogi egyetemet végül feladtam és helyette a cal-tech informatikai karán végeztem mester képzést, de két év helyett azt majd nem három évig tartott befejezni.
Huszonhét évesen végleg befejeztem a tanulmányaimat és kiléptem az élet rögös útjára. Ekkor sokkal nyugodtabb volt a helyzet mint öt éve és végre neki láthattam a régóta tervezett utazásnak. Először céges ügyeket intéztem, apának az ingatlan befektetéseit raktam rendbe Las Vegasba, Kínában és Ázsia más részein a kitelepített vállalataink ügyeit intéztem, végül az anyai szüleim Franciaországi kastélyába telepedtem le egy évre, onnan kiindulva pedig egész európát bejártam. Sokáig azonban nem élvezhettem ezt a kellemes életet, mert apa két évvel ezelőtt szívrohamot kapott és sokáig nem lehetett tudni felépül-e vagy nem. Kénytelen voltam, ha nem is teljes céget, de a központi ügyek intézését átvenni, és közben folyamatosan pereskedtem az örökségből kitagadott két kisebbik húgommal, valamint azért, hogy Troup a reá hagyott igen tekintélyes vagyonrészt megtarthassa. Végül azonban minden negatív előjel ellenére édesapám felépült, így már rám kevesebb szükség volt a cégnél. Közös megbeszélés után elfogadtam az ajánlatát, hogy vegyem át a szálloda láncunk irányítását és intézzem az ügyeket Hawairól.